2016. június 21., kedd

Vizet vagy forrást?

Gyermekkoromban nagyon sok mesét olvastam. Kedvenceim közé tartoztak azok a mesék, amelyben a királyfi útnak indúl, hogy megszerezze és elhozza édesapjának, az öreg királynak, az élet vizét. Akkor még nem tudtam, hogy az élet vize valóban létezik…

A fiatalság-bohóság korszaka után, amikor az ember már megtapasztalja az élet súlyát, legtöbben megérzik, hogy szükségük van valamiféle segítségre, bensõ erõre. Tudja az ember, hogy van Isten, hogy megsegíti õt, és elkezd kapaszkodni utána. Így lassan-lassan, elkezdi az ember keresni Istent, sokmindenben, sokféleképpen... 

Van aki szentképeket, kegytárgyakat kezd vásárolni, és van aki már meg is áldatja azokat. Van aki kegyes könyveket kezd vásárolni, és van aki aztán el is olvassa ezeket. Van aki imádságos füzeteket kezd vásárolni, és van aki el is kezd imádkozni. Van aki Szent Antal kilencedre kezd járni, és van aki már azt gondolja, hogy az úgy ér valamit, ha mind a kilenc alkalommal elmegy. Van aki a keresztény értékrendet keresi, és van aki tesz is érte a társadalomban...

De vajon csak ennyit tartogat számunkra a jó Isten? Ad nekünk egy-egy pohár vizet és azzal kész?... Kioltja szomjunkat egy-egy hétre és azzal kész?...

Olvassuk el figyelmesen a szamariai asszony esetét...

(Jn 4:6-14) Ott volt Jákob kútja. Jézus akkor elfáradva az úttól, azon nyomban leült a kútnál. Körülbelül a hatodik óra volt. Odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus azt mondta neki: »Adj innom!« Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy élelmet vegyenek. A szamariai asszony erre azt mondta neki: »Zsidó létedre hogyan kérhetsz te inni tőlem, aki szamariai asszony vagyok?« Mert a zsidók nem érintkeznek a szamariaiakkal.  Jézus azt felelte: »Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki mondja neked: ‘adj innom’, talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.«  Az asszony így szólt: »Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély; honnan vennéd hát az élő vizet?  Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk a kutat adta, amelyből ő maga, fiai és jószágai is ittak?« Jézus azt felelte: »Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik,  de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.«

Tehát mirõl van szó? Ha az öreg király tudta volna, hogy az élet vizének forrását is meg lehet szerezni, akkor nem egy korsó vizet kért volna, hanem magát a vízforrást. Akkor azért küldte volna a királyfit, hogy hozza el neki az élõ vizek forrását...

Nekünk nem csak egy-egy pohár vizet kell kérnünk a jó Istentõl, nem csak oltogatnunk kell szomjunkat valamiféle keresztény értékrenddel. Nekünk magát az Élõ Vizek forrását, Jézus Krisztust, az Élõ Isten Fiát kell elnyernünk. Jézus olyan vizet ad nekünk, amely aktívvá válik szívünk mélyén, és élõ vízforrásként bugyog fel belõlünk. Ez egy olyan nagy ajándék, amely mellett minden csak szemét...

(Fil 3:7-8) Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.





Mi is valójában ez a víz, amit Jézus ad nekünk? Nem mi, hanem Ki... Õ a Szentlélek Úristen, a harmadik isteni személy, a Vigaszlató, az Igazság Lelke, akit Jézus megígért nekünk...

(Jn 15:26) Amikor eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök nektek, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő tanúságot tesz rólam.

(Jn 16:7) De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

Vajon, a Szentlélek kegyelme csak az apostolok kiváltsága volt? Vajon, csak az apostolutódok, a mai püspökök kiváltsága? Vajon, csak a papok és szerzetesek kiváltsága? Nem... Joél próféta szerint, az utolsó idõkben, a Szentlélek kiárad mindenkire, nagyokra és kicsikre, elõkelõkre és szolgákra egyaránt. A Szentlélek kiáradása elkezdõdött az elsõ pünkösdkor és egyre inkább folytatódik napjainkban...

(Joel 3:1-5) Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban. Égen és földön jeleket mutatok, vért és tüzet, füstoszlopokat. A nap elsötétedik, a hold vérré változik, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül, mert Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék – amint megmondta az Úr – a menekültek számára, akiket meghív az Úr.”  

(ApCsel 2:15-21) Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk,  hanem ez az, amiről Joel próféta szólt:  A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok Lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.  Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom Lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak. Csodákat teszek fenn az égben, és jeleket adok lenn a földön: vért, tüzet és gomolygó füstöt. A nap elsötétül, a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja. Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

Mi a feltétele annak, hogy elnyerjük az Élõ Vizek forrását? Az, hogy higgyünk Jézus Krisztusban és kérjük a Szentlelket, a Szentlélek keresztséget. Mi a jele annak, hogy elnyerted a Szentlélek ajándékát? Az, hogy prófétálni kezdesz? De mit jelent az, hogy prófétálni kezdesz? Az, hogy késztetést és erõt érzel magadban arra, hogy Jézusról meg az örömhírrõl beszélj másoknak. Amikor elkezdesz beszélni másoknak Jézusról és az Õ igéirõl, amikor elkezdesz tanúságot tenni róla, akkor bugyog fel benned az örök életre szökkelõ vízforrás.

Gondold jól végig... Mit szeretnél: vizet vagy forrást? Válaszd az Élõ Vízek forrását, s akkor soha többé nem szomjazol.

Ima: Mennyei Atyám! Add, hogy bárki olvassa ezeket a sorokat, elnyerje az Élõ Vizek forrását, Szent Fiadat, Jézus Krisztust. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése