Õ figyelmesen végighallgatott,
majd azt mondta, hogy nem lehet mindent egyszerre megvalósítani. Kezdjem el
elõször egyszerre csak egy dologgal. Például kezdjek el
minden reggel, felkelés után, egy negyedórát imádkozni. Ne az legyen, hogy: Szívem
elsõ gondolata, kávévizem
tegyem oda... Tényleg, kezdjem
azzal a napomat, hogy: Szívem elsõ gondolata, hozzád száll fel Istenem…
Hazamentem
és másnap reggel tényleg felkeltem reggel 6 órakor. Letérdeltem a szobámban, a
falon függõ feszületünk alá és elkezdtem imádkozni. Miután elmondtam az imát és
behúnyt szemmel figyeltem az Úrra, egyszerre csak egy világos kép jelent meg elõttem. Egy lapos, enyhén egyenetlen, fényesen sima kőpadlót láttam magam előtt. Valami szikla teteje lehetett... A szikla drappos-szürke mészkő volt. Az egyenetlenségek fényesre
voltak kopva, valószínüleg a járkálásoktól, a cipõk talpától. Amint ezt a sima kőpadlót figyeltem, egyszer csak azt látom,
hogy valami gerenda van beleállítva a sziklába, egy vésett lyukba. Amint
felnéztem a gerendára, hát látom, hogy az egy feszület: az Úr Jézus keresztje.
A
kereszt gerendája kb. 12x12 cm vastagságú lehetett és egy kb. 25-30 cm mélységű,
ugyanilyen méretű vályatba volt beleállítva. A megfeszített Úr Jézus lába nem
volt magasan, csak úgy kb. 60 cm-re a földtõl. A feszület hosszabbik szára nem
lehetett hosszabb mint 2,5 m. A rövidebb szára arányos volt ehez, úgy kb. 1,5 m. Az volt a meglepõ, hogy az Úr Jézus teste nem volt
nagyobb, mint egy mai 14 éves gyermeké. Úgy kb. 1,5 m magas lehetett és ami kb. 50-60 kg testsúlynak felelhet meg. Sovány volt és szálas izomzatú. Nem láthattam sem a
sebeit, sem az arcát, csak egy dolog maradt meg tisztán a szememben: a bokája fölé volt kötözve egy durva, görcsös, foszladozó, nem túl vastag csihánkötél. Ezután ismét csak a földet láttam, illetve a sziklát, és ahogyan néztem azt, egyszerre csak elkezdett csöpögni valami bordós-pirosas folyadék felülrõl nagy cseppekben. Pillanatok
alatt három-négy tenyérnyi tócsa alakult ki a szemem elõtt és folyt előmbe. Ekkor rájöttem, hogy az az Úr Jézus Szent Vére... Megborzadtam, megráztam a fejem és kinyitottam a szemem. Emlékszem, hogy egész nap
e látomás hatása alatt voltam...
Késõbb
még többször imádkoztam így reggelente, de többé soha nem volt ilyen látomásom. Ma is, több mint 20 év után, tisztán emlékszem arra, amit akkor tapasztaltam. Azon
gondolkodtam, hogy vajon miért láttam azt a kötelet az Úr Jézus bokáján... Aztán arra gondoltam,
hogy az a kötél látványa hiteles lehetett, mert az elítéltek, hiába hogy
készülnek lélekben a kivégzésre, az utolsó pillanatban mégiscsak megesik, hogy elveszítik önuralmukat és elkezdenek vergődni. Ezért valószínüleg, az lehetett az eljárás, hogy a katonák elõször odakötötték a kereszthez az elítélt kezét meg lábát, majd csak azután végezték el az
odaszögezést. Amikor ez megvolt, akkor az a 3-4 katona, egyszerûen csak beleállította a keresztet a sziklába vályt lyukba. A kereszt és
az ember súlya, legtöbbször nem haladhatta meg a 120 kg-ot, ezért szerintem nem kellett oda semmiféle
húzókötél, hogy felállítsák a keresztet. Ment az kézbõl is a
katonáknak…
Persze,
nem tudhatunk semmi bizonyosat, de megfigyelhetjük ma is a múzeumokban a régi páncélzatok
méreteit. Láthatjuk, hogy a középkor emberei gyakran nem voltak
magasabbak 1,4-1,5 méternél. Mindezek igencsak valósnak éreztetik velem azt,
amit láttam... De valójában, a méretek és egyébb részletek nem nagyon számítanak.
Csak az számit, hogy az Úr Jézus, az élő Isten Fia, az Õ Szent Vérét ontotta értünk, hogy lemossa bűneinket. Dicsõség és
hála legyen Neki mindörökké...
Amikor imádkozunk a feszület előtt, akkor mindig a Szent Kereszt tövéhez megyünk, ahol ma is folyik a mi Megváltónk Szent Vére. Áldott legyen az Ő Szent Neve örökkön-örökké. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése