2021. november 23., kedd

Szent Brigitta 15 imája

 A BOLDOGSÁG TITKA

Tizenöt ima, melyet a mi Urunk, Jézus Krisztus Szent Brigittának mondott Rómában, a Szent Pál templomban.

Szent Brigitta "észak nagy misztikusa" a XIV. századi Svédországban született előkelő családból. Tizennégy éves korában férjhez adták. A boldog keresztény házasságból nyolc gyermek született. Olyan szellemben nevelte őket, amint azt egy látomásában a Szent Szűz meghagyta neki:"Úgy igyekezz, hogy gyermekeid az én gyermekeim is legyenek!" Férje halála után, lemondva javairól két éves teljes visszavonultságban élt. Látomásait- melyek egyébként hét éves korában kezdődtek- svéd nyelven kezdte lejegyezni.Élete kemény időszakában ismerte fel a Krisztusnak felajánlott szenvedések értékét és megértette, hogy az emberben a bűn lealacsonyodást, az Istenben való kiengesztelődés pedig szabadságot, az emberi kiteljesedéstjelenti.Imában kérte a Szenvedés Emberét, Krisztust, hogy tudassa vele: hány ostorcsapást és ütleget kellett elviselnie szenvedése során?

Az isteni Üdvözítő meghallgatta kérését, megjelent Brigittának és így szólt:" Megváltó szenvedéseim alatt testemre 5480 ütést mértek. Sebeim tiszteletére és megdicsőitésére imádkozzál egy éven át naponta 15 Miatyánkot és 15 Üdvözlégyet azokkal az imákkal, melyeket tollba mondok neked.Így az év lezártával minden Szent Sebemet megtiszteled."Az Úr Jézus Szent Brigittának és mindazoknak, akik ezeket az imákat egy éven át naponta végzik, a következőket igérte:

1. Rokonságából 15 lelket kiszabadítok a Tisztitótűzből.
2. Rokonságából 15 lelket megtartok a kegyelemben.
3. Rokonságából 15 bűnös lélek megtér.
4. Ezen ima végzői elérik a tökéletesség első fokát.
5. Halála előtt 15 nappal Testemmel és Véremmel táplálom, hogy megmentsem az örök éhségtől és szomjúságtól.
6. Halála előtt 15 nappal megadom a kegyelmet, hogy felismerje összes bűneit, hogy azok felett tökéletes bánatot tarthasson.
7. Győzelmes Szent Keresztem jele, segítsége és védelmezője lesz az ellenség minden támadásával szemben.
8. Halála előtt eljövök hozzá legdrágább, szeretett Édesanyámmal.
9. Lelkét Én magam fogadom és vezetem az örök boldogságba.
10. Az örök életben Istenségem Forrásából bőségesebben juttatok azoknak, akik ezt az imát elvégzik.
11. A még hosszú időn át halálos bűnben élőknek is megbocsátom bűneiket, ha ezt az imát elvégzik.
12. Én magam oltalmazom meg őket a kisértésektől.
13. Érzékszerveiket épségben megőrzöm.
14. Megóvom őket a hirtelen haláltól.
15. Megmentem lelküket az örök kárhozat veszélyétől.
16. Mindent elnyernek, amit a Boldogságos Szűz által kérnek Istentől.
17. Akik egész életükben öntörvényűen éltek bár, és emiatt már másnap meg kellene halniuk, ha ezt az imát el akarják mondani, meghosszabbítom életüket.
18. Az ima elmondója minden alkalommal részleges búcsút nyer.
19. A Mennyben a legmagasabb angyali karok boldogságát juttatom neki.
20. Aki ezt az imát másokkal megismerteti, sosem lesz lelki örömök nélkül, és az örök boldogságban részesül.
21. Azon a helyen, ahol valaki ezt az imát mondja, Isten mindig jelen lesz kegyelmével. Szent Brigitta ezeket az igéreteket a megfeszített Krisztus képe előtt kapta.


1. Krisztus szenvedésének kezdete

Uram, Jézus Krisztusom, örök gyönyörűsége mindazoknak, akik szeretnek Téged. Te vagy az örömet túlszárnyaló öröm, minden bünős vágya, üdve és reménysége.Szereteted örök bizonyságát adtad azzal, hogy felvetted emberi természetünket, s végtelen szeretetedből köztünk maradsz az idők végezetéig. Kérlek emlékezz fogantatásodtól kereszthalálodig értünk elszenvedett fájdalmakra, mellyel megváltottad a világot!Emlékezzél Uram, hogy az utolsó vacsorán tanítványaid lábát mostad, majd szent Testedet és Véredet adtad nekik táplálékul, beszéltél nekik közeli szenvedésedről, és gyengéden vigasztald őket.Emlékezz a keserű fájdalomra, mikor így imádkoztál: " SZOMORÚ AZ ÉN LELKEM MINDHALÁLIG."Emlékezz Uram a halálfélelemre, melyet ifjúságod virágában kellett elszenvedned, mikor háromszori, vérrel verejtékező imád után tanítványod, Judás elárult. Választott és kiemelt néped fiai fogtak el, hamis tanúk vádoltak, és három bíró elitélt, mindez a húsvéti nagy ünnepek kezdetén történt. Emlékezz Uram, hogy megfosztottak ruháidtól, gúnyból bíborpalástot adtak Rád, szemedet bekötötték, arcul vertek, tővissel koronáztak, kezedbe jogarként nádat adtak , oszlophoz kötöttek, ostorozó ütlegekkel borítottak, szidtak, gyaláztak, sértegettek.Mindezekre a fájdalmakra és gyötrelmekre, melyeket keresztre feszítésed előtt kellett elszenvedned, kérlek hogy add meg nekem halálom előtt az igazi bűnbánat kegyelmét, add, hogy büneimet meggyónhassam, és bocsánatodat elnyerjem! Ámen. Miatyánk..., Üdvözlégy....

2. Krisztus kigúnyolása

Jézusom, Te, aki az angyalok szabadon választott öröme és az édenkert legfőbb boldogsága vagy, emlékezz a fájdalmakra és rettenetre, melyet akkor éreztél, mikor ellenségeid dühös oroszlánként vettek körül, ütlegek ezrével kínoztak, sértegettek, gyaláztak, és leírhatatlan kegyetlenséggel marcangolták Testedet.A sértő szavakért elszenvedett kínokra emlékezve könyörgök hozzád, Megváltom, szabadíts meg engem minden látható és láthatatlan ellenségtől! Védelmezz engem, hogy oltalmad alatt elnyerhessem az örök üdvösséget! Ámen. Miatyánk....Üdvözlégy.....

3. Krisztus keresztre szegezése

Jézusom a szentháromság második személyeként a világ teremtője vagy. Alkotója a mennynek és a földnek, korlátlan Úr vagy mindenek felett. Néked semmi határt nem szabhat. Te tartod össze a világmindenséget hatalmaddal és szereteteddel. Emlékezz azokra a szörnyű fájdalmakra, melyeket akkor éreztél, amikor a zsidők kezedet és lábadat a tompa szögekkel átverték, ütést ütés után mérve Rád. És mivel még akkor sem találtak szánalomra méltónak, dühükben Testedet taszítgatták, ezáltal sebeidet kitágították, és csontjaidat - Testedet kifeszítve - kiforgatták, amíg a keresztre szegeztek.Erre a legszentebb szenvedésre kérlek Téged, Jézusom, hogy Téged mindig, mindenek fölött szeresselek ! Ámen.Miatyánk...Üdvözlégy

4. Krisztus imája a keresztre feszítőiért

Jézusom, mennyei orvosom, akit a kereszten magasba emeltek, hogy Szent Sebeid által sebeink begyógyulhassanak. Emlékezz a zúzódásokra, elerőtlenedett tagjaidra, melyeket úgy kinyújtöttak, hogy sem azelőtt sem azután nem volt kín, mely hasonlítható lenne a Te kínodhoz.Tővissel koronázott Szent Fejedtől a talpadig nem volt egyetlen ép hely sem, melyet kínzó fájdalom ne gyötört volna. És Te mégis felejtve saját szenvedéseidet, ellenségeidért így imádkoztál:"ATYÁM BOCSÁSS MEG MEKIK, MERT NEM TUDJÁK, MIT TESZNEK!"Erre a nagy irgalmadra és kínszenvedésed kegyelmeire kérlek, hogy add meg nekem a tőkéletes bánat kegyelmét, hogy ezáltal elnyerhessem bűneim bocsánatát! Ámen. Miatyánk....Üdvözlégy.

5. Krisztus irgalmasságaa megtérő bűnösök iránt

Jézusom, az Örök Fény tükre! Emlékezz a fájdalmakra, mikor isteni világosságod fényében megláttad szenvedéseid hiábavalóságát azokon a lelkeken, akik megátalkodtak a bűnben, s Istent elutasítják.Láttad az eltaszítottak végtelen seregét, és mélységes szánalmat éreztél a kárhozatba hulló lelkek iránt. Mélységes irgalmadra és különösen jóságodra, mellyel a latornak is azt mondtad:„MÉG MA VELEM LESZEL A PARADICSOMBAN”Kérlek légy irgalmas hozzám is halálom óráján! Ámen. Miatyánk….Üdvözlégy….

6. Krisztus végrendelete a kereszten

Jézusom imádásra méltó drága Királyom! Emlékezz a kínra , amit akkor éreztél, mikor mint közönséges bűnözőt, mezítelenül a keresztre vontak és felemeltek. Mindenkitől elhagyatva csak Édesanyád maradt melletted mindvégig, aki végigszenvedte kínos keresztutad és haláltusád. Akkor adtad nekünk Őt anyánkul, mikor Hozzá és Jánoshoz így szólt:„ ÍME A TE ANYÁD, ÉS ÍME A TE FIAD!”Irgalmas Megváltom, az Édesanyád lelkét átjárt török fájdalmaira kérlek, szánj meg engem is, ha szenvedek, adj erőt elviselni minden testi és lelki gyötrelmet, és légy segítségemre minden megpróbáltatásomban, de különösen halálom órájában. Amen. Miatyánk…..Üdvözlégy.

7. Krisztus szomjúhozása

Jézusom a szeretet, a gyengédség és az irgalom kimeríthetetlen forrása! Határtalan szeretetedből a kereszten függve így szóltál:”SZOMJAZOM!” Tudom, hogy az egész emberiség üdvösségét szomjúhoztad.Kérlek Téged, Megváltom, adj szívembe erős vágyat a tökéletesség után, gyullaszd fel szívemet szeretetre irántad, hogy meghalljon bennem minden testi vágy és világi kívánság és csak utánad vágyakozzam! Ámen.Miatyánk…. Üdvözlégy.

8. Krisztus itala

Jézusom, Te vagy a szív gyönyörúsége, a lélek öröme. Emlékezz az ecet és epe keserűségére, melyet a keresztfán értünk szeretetből megízleltél.Erre a szeretetre kérlek isteni Megváltom, add meg a kegyelmet, hogy szent Testedet és Véredet mindig méltóképpen vegyem magamhoz, főleg pedig halálom óráján vigasztalásomul fogadhassam. Ámen. Miatyánk....Üdvözlégy.

9. Krisztus imája a kereszten

Jézusom királyi erő, tisztaság, az elme világossága, a lélek öröme! Emlékezz a fájdalmakra melyeket halálod közeledtén éreztél a keserűség tengerébe merülve, amikor a zsidók átkozódásai és bántalmazásai közben hangos szóval felkiáltottál:"ISTENEM, ISTENEM, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM?!"Elhagyatottságod kínjaira kérlek, és könyörgök Hozzád, Megváltóm, ne hagyj el engem halálom órájának küzdelmeiben! Ámen. Miatyánk...Üdvözlégy.

10. Krisztus nagyszámú sebei

Jézusom, Te vagy a Kezdet és a Vég, az Élet, az Erő és a Tisztaság. Emlékezz meg arról, hogy értem szálltál alá a szenvedés mélységébe! Az egész testedet borító sebekre kérlek, hogy - megtartva parancsaidat – a Hozzád vezető keskeny úton járjak, a felebaráti szeretet útján, mely széles és könnyű mindazoknak, akik szeretnek Téged. Ámen. Miatyánk...Üdvözlégy.

11. Krisztus mély sebei

Jézusom, Te vagy minden irgalom és kegyelem mélysége. Emlékezzél sebeid mélységére és a borzalmas kínokra, melyeket ezek a sebek okoztak, az én bűneim miatt is.Kérlek Téged, Megváltom, rejts el engem, bűnöst, sebeidbe Mennyei Atyád haragja elől! Ámen. Miatyánk…Üdvözlégy.

12. Krisztus vérző sebei

Jézusom, az igazság tükre, az egység jelképe, a szeretet köteléke vagy. Emlékezz a tengernyi sebre, melyek egész szent Testedet elborították, és amelyeket imádandó szent Véred pirosra festett. Világmindenséget átölelő fájdalom volt a Te fájdalmad, melyet irántunk való szeretetből tűrtél.Imádandó Jézusom! Mi többet tehettél volna még érettünk?Engedd, hogy a keresztutadra való emlékezés növelje bennem a hűséges szeretetet irántad, gyarapodjanak bennem szenvedéseid gyümölcsei, amíg el nem érlek az örökkévalóságban, minden jónak és örömnek Forrása, Jézusom , egyetlen igazi szerelmem! Ámen.Miatyánk…. Üdvözlégy.

13. Krisztus utolsó gyötrelme

Jézusom, leghatalmasabb Úr, halhatatlan és legyőzhetetlen diadalmas Királyom!Emlékezzél a gyötrelmekre, amikor teljesen kimerülve lehajtottad fejedet és felkiáltottál:”BETELJESEDETT!”Erre a végső szenvedésre kérlek Uram és Megváltóm, légy irgalmas hozzám életem utolsó óráján, hogy lelkem és szívem meg ne zavarodjék, hanem örömmel várja a Veled való találkozást ! Ámen. Miatyánk…Üdvözlégy…

14. Krisztus halála

Jézusom, Te vagy az Örök Atya egyszülött Fia, az erő forrása, Isten dicsőségének visszfénye. Emlékezzél a szavakra, melyek összetört Testedben már alig dobogó, megtört Szívedből fakadtak és tolultak ajkadra:„ATYÁM KEZEDBE AJÁNLOM LELKEMET!”A Te összehasonlíthatatlan értékű halálodra kérlek, dicsőség Királya, erősíts meg engem, és adj erőt, hogy ellen tudjak állni az Ördög csábításainak, a test kívánságainak, a világ hiúságának, és egyedül csak Neked éljek!Halálom után pedig fogadj be engem, földi zarándokot, a mennyei hazába, és öleld magadba Hozzád visszatérő lelkemet! Ámen. Miatyánk…Üdvözlégy.

15. Krisztus utolsó és teljes vérontása

Jézusom, bőséges gyümölcsöt termő Szőlőtő Emlékezzél bőven omló Véredre, mely úgy áradt értünk, mint a szőlő leve a sajtolóban. A római katona lándzsájától átszúrt Szívedből vér és víz folyt ki.Szent Tested – mint elhervadt csokor mirha – fügött a kereszt fáján, sápadt és halálosan fehér voltál.Keserű szenvedésedre és kiontott drága Véredre kérlek Jézusom, hogy sebezzed meg a szívemet, és bűnbánatom és szeretetem legyen ételem és italom egész életemen át !Szoríts egészen Magadhoz, szívem legyen örök lakóhelyed, minden szavam tetszésedre legyen, életem alkonya szolgáljon dicséretedre, hogy elnyerhessem Általad a mennyországot, és Téged az örök dicsőségben az ég minden angyalával és szentjével dicsérhesselek és magasztalhassalak az örökkévalóságon át ! Ámen. Miatyánk….Üdvözlégy.

Befejezés

Szeretetteljes drága Jézusom, keserves kínszenvedésed és drágalátos Véred ontása ámulatba ejti szívemet! Dicsőítelek és magasztallak Téged nap mint nap, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Hálával telik meg szívem, mert Te vállaltad értem, lelkem megmentéséért szenvedésed leírhatatlan gyötrelmeit.Kérlek add kegyelmedet, hogy kisebb nagyobb keresztjeimet én is szeretettel viseljem és fel tudjam ajánlani embertársaimért, hogy minél több embernek Te legyél a reménysége és Téged mindenek felett szeressenek! Ámen








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése