Rejtett dolgok

Mi azt tudjuk, amit az apostolok láttak, hallottak, tappintottak és amirõl tanuságot tettek szóban, majd késõbb az írásokban meg az evangéliumokban. A tanuságuk szükséges és elegendõ, biztos és megbízható, mert életükkel és vérükkel pecsélte meg azt az Úr...

(1Ján 1:3) Azt hirdetjük nektek, ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit a kezünkkel tapintottunk: az életet adó igét. Ugyanis az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, ami az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.

Ezek a hiteles tanúságok megemlítenek néhány nyilvánvalóan rejtett dolgot, amelyeket ugyan tudtunkra adtak, mintegy villanásnyi képekben, de a részletekrõl nincs tudomásunk... Ilyenek pl.:

Az Úr Jézus názáreti, rejtett élete

Lukács evangelista, aki mindennek utánajárt és aki mindent megtudakolt a Szûzanyától, az apostoloktól és a többi tanitványtól, lejegyezte, hogy az Úr Jézus, 12 évesen, lemaradva a rokonaitól, a Jeruzsálemi Temploban maradt. De utána már csak annyit tudat velünk, hogy Jézus hazament szüleivel Názáretbe, engedelmeskedett nekik, és gyarapodott bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek elõtt...

(Lk 2:51-52) Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

Tehát Isten Fia földi életérõl tulajdonképpen csak a születését, a 12 éves korában történt esetét és a három éves működését ismerjük. Ennek csúcsa volt a Húsvét, az Úr Jézus keresztáldozata, az Õ halála és feltámadása, amely egyben forrása lett minden kegyelemnek (Jn 1:16). Tehát az evengelisták nem tartották fontosnak, hogy az Úr Jézus életének részleteit tüzetesen feljegyezzék, hanem csak azt írták meg, ami az üdvösségünk szempontjából kimondottan szükséges. Akkor hát mire is jók egyes látnokok könyvei, rendezõk filmjei, amelyek az Úr Jézus gyerekkorát vagy életének ismeretlen részleteit jelenítik meg?...

Hasonlóképpen, a mi életünkben is lesznek majd hajszálpontosan felfedett gondolatok, szavak, tettek vagy mulasztások és lesznek rejtett dolgok, amelyek nem lényegesek, illetve, amelyekre fátylat borítanak, a bûnbocsánat által...

(Mt 12:36) Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon.  

(Lk 8:17) Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna: titkon sem történik semmi, ami ki ne tudódnék és nyilvánvalóvá ne lenne.

(Zsolt 32:1)  Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűne el van takarva.

(Jak 5:19-20) Testvéreim, ha valamelyikőtök eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.

Imádkozzunk, hogy bûneink befedeztessenek és szégyent ne valljunk a szentek közössége elõtt. Csak érdemeink megmaradjanak meg, hogy elnyerhessük  jutalmunkat.

Natánel esete

Natánaelnek valószínüleg volt egy istenélménye a fügefa alatt, amikor ott imádkozott, amelyrõl csak õ tudott. Mivel Natánal élménye egy istenélmény volt, ezért az Úr Jézus szavai, amellyel felfedte az õ bensõséges megélését, bizonyították neki, hogy a názáreti Jézus Isten Fia...

(Jn 1:45-49) Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” „Jöhet valami jó Názáretből?” – kérdezte Natánael. „Gyere és győződjél meg róla!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!”

Mi történt a fügefa alatt? Hol volt az a fügefa? Nem tudjuk. Nem tartozik ránk. Hasonlóképpen, a mi imánk is csak ránk és Istenre tartozik. Azok rejtve maradnak, illetve rejtve is kell, hogy maradjanak, hacsak nem fedjük fel okkal egy tanúságtételben...

(Mt 6:6) Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.

Imádkozzunk, hogy mi is igazak legyünk, akikben nincs semmi álnokság.

A szamárcsikó esete

Vannak fontos, személyes dolgok, amelyeket az ember nem bíz másra, hanem maga intézkedik. Ilyen volt a szamárcsikó is, amellyel az Úr Jézus bevonult Jeruzsálembe, hogy beteljesedjenek az írások (Zak 9:9). Isten maga intézkedett a szamárcsikó ûgyében, rejtett módon, bizonyos emberek szolgálatát felhasználva. Kik voltak azok az emberek? Hogyan egyeztek meg a szamárcsikó ûgyében, és a jelszóban? Nem tudjuk... Csak annyit tudunk, hogy erre a jelszóra: „az Úrnak van szüksége rá”, odaadták a szamarat...

(Mk 11:1-6) Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide! Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi. Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották. Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót? Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket.

(Zak 9:9) Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.

Ez a szamárcsikó jelképezi az Úr Jézus alázatát, amellyel közeledik a mi szívünkhöz, közeledik az Egyházhoz, az Õ Menyasszonyához,, de jelképezi azokat a választottakat is, akikre „ráül”, hogy általuk menjen be más emberek szívébe, „Jeruzsálemébe”... Imádkozzunk, hogy mi is alkalmasak legyünk arra, hogy az Úr szamárcsikója legyünk...

Az utolsó vacsora esete

Ez egy nagyon fontos esemény volt, amelyben nagycsütörtökön, az Úr Jézus megalapozta Egyházát, elõvételezte kereszthalálát az elsõ konszekrációban, és amelyben megalapította az Oltáriszentséget meg az Egyházi rend szentségét. Ekkor adta át az apostoloknak végsõ rendelkezéseit, ekkor mondta el Fõpapi imáját és itt búcsúzott el a taníványoktól. Ez volt az apostolok legbensõségesebb megélése az Úrral, amikor Õ megmosta lábukat, és amikor részt vettek az elsõ szentmisén. Itt ígértetett meg az Egyház ama forrása, amely aztán kibuggyant a keresztfán, az Úr Jézus lándzsával átdöfött oldalából (Jn 19:34), és amely beteljesedett Pünkösdkor. Ennek a fontos eseménynek megrendezését az Úr Jézus nem bízta a másra...

(Lk 22:10-13) Ő így válaszolt: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy, berendezett emeleti termet: ott készítsétek el! Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik; és elkészítették a páskavacsorát.

Ki volt az az ember? Hogyan egyezték meg a dolgot? Nem tudjuk... Csak annyit tudunk, hogy talán a Márknak nevezett János házában volt az az emeleti terem. Ez valószinüleg az a terem, ahol leszállott a Szentlélek az apostolokra. Imádkozzunk, hogy mi is az Úr rejtett eszközei lehessünk...

Minden ember életében vannak ilyen rejtett dolgok, amelyeket maga az Úr rendez, és amelyrõl egyedül csak Õ tud pontosan. Mi érzékeljük Isten kegyelmét és gondviselését, de át nem láthatjuk, meg nem érthetjük azokat...

Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, és sok ember életében, sokféle titkos müködés van...

(Iz 40:28) Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.

(Ef 3:8) Nekem, a szentek legkisebbikének adatott meg a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát...

Ima: Drága jó Szûzanyánk, vezess fel minket az emeleti terembe és taníts minket Szent Fiad dolgaira. Ámen.

 

Lépcsõima

Nem ismerem a régi ritusú szentmisét. Amikor utoljára részt vettem egy ilyenen, kb. 4 és fél éves lehettem és az oltár lépcsõjén üldögéltem a ministránsok mellett...

A minap, kezembe vettem egy régi hittanfüzetet: Szertartástan, írta Veress Ernõ hitoktató, kiadták Cluj ( Kolozsváron), 1937-ben. Amint olvastam a szentmise felépítését, az tûnt fel nekem, hogy nem az a legnagyobb különbség a régi és az új rítusú mise között, amire én gondoltam. Én arra gondoltam, hogy egykor latinul miséztek, ma meg a nemzet nyelvén. Egykor háttal miséztek, illetve szembe a fõoltárral, ma meg szembe miséznek a hívekkel, azaz háttal a fõoltárnak. De mindez csak felfogás és meglátás kérdése… 

Van azonban egy dolog, amit nem találok a mai, új ritusú szentmisében és ez az úgynevezett lépcsõima. A szentmise régen a lépcsõimával kezdõdött, amelyet a pap az oltár lépcsõje elõtt mondott el a ministránsokkal és/vagy a hivekkel együtt.

 A lépcsõimának három fázisa volt: 1. a zsoltár; 2. a Confiteor; 3. a könyörgés ( + bemenet, antifona). Ezekbõl mára csak a Confiteor maradt meg (ha a misézõ pap a közös bûnbánat felindításakorkor, azt az imát választja: Gyónom a mindenható Istennek...). A bevezetõ zsoltár mintha elmaradt volba és a könyörgés, a bemenet egyképpen összeolvadt a Kyrie-vel?…

A lépcsõima zsoltárainak elmaradása azt eredményezheti, hogy manapság valahogy csak úgy beesünk a szentmisére, anélkül, hogy ténylegesen felkészítenénk lelkünket az Istennel való találkozásra. Legtöbbször már a  Kyrie-nél tartunk, amire valahogy lerázzuk magunkról a világi gondolatokat...

A lépcsõima zsoltárai egykor felébresztették az emberben az Istenre való figyelést, az összeszedettséget és a vágyódást Isten oltárához. Felinditották az emberben bûnbánatot és a szükséges éberséget. Tudatosította az ember, hogy ott és akkor, Isten mennyei oltára és szent udvara elé áll. Ezekben a zsoltárokban benne volt az Istennel való találkozás öröme, a megalázkodás bûneink miatt, a felemelkedés az Isten iránti reményben, és a bizalom az Úr hûségében. Ez a lelki ráhangolódás idõt, szavakat, rituálét igényel, hogy ténylegesen odategye az ember a lelkét. Ez nem ugyanaz, mint amikor az utolsó percben beesünk a templomba és egy elsietett térdhajtás után, már szinte egybõl a Kyrie-t énekeljük.

Egy alkalommal Busteni-ben voltam. Ez egy hegyi üdülõvároska Brassó és Színaja között. A délutáni séták alkalmával meglátogattam a helyi ortodox templomot. Ez egy igényes kis templom, amelyet Ferdinánd román király építtetett. A templom ajtajától jobbra és balra, a belsõ falon, életnagyságban van megfestve a király meg a királynõ képe. Itt láttam, a templom bejárati lépcsõje és ajtaja között, egy fekete márványlapot, amely a padlóba van beleépítve és amelyre ezek a szavak vannak vésve: Ember, amikor ezen az ajtón belépsz, hagyd odakint a világ dolgait!...

Vagyis, amint az Úr egykor Mózesnek mondta a csipkebokornál: Vedd le a sarudat a lábadról, mert ez a hely szent!...

(Kiv 3:4-5) Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” – felelte. Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.”

Mennyire méltatlan, amikor valaki késve érkezik a szentmisére, amikor egy lelkigyakorlaton, a szentmisét egy tálalóasztalkán vagy egy kartondobozon rögtönzik, holott a templom és az oltár ott áll üresen, alig pár száz méterre...

Láttam egyszer, amint egy keresztény biciklitúrán, a cserkészeknek, két összetámasztott bicikli ülésén (amelyen a fenekével ült) mutatta be a pap a legszentebb áldozatot, holott biztosan volt a közelben egy templom, ahol meg lehetett volna tartani az aznapi szentmisét. De az a lényeg, hogy megmutassák azt a bizonyos "keresztény szabadságot", ami valójában szabadosság és önkényesség...

Mit tehetünk?

1. Már odahaza indítsuk fel lelkünkben a vágyat az Úrral való találkozásra;

2. Induljunk el a templomba legalább 10 perccel hamarább, mint ahogyan eddig megszoktuk;

3. A templom lépcsõje elõtt próbáljunk végiggondolni egy fohászt, amellyel ráhangoljuk lelkünket az Isten házába való belépésre;

4. A padban igyekezzünk lecsendesíteni lelkünk világias zaklatottságát és készüljünk fel a szentmisére;

5. Fontoljuk meg bûneinket, amelyeket odaviszünk a bûnbánatban és kéréseinket, amelyeket odaviszünk a felajánlásba.

Ima: Dicsõség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek. Ámen.