2024. május 28., kedd

IX. Puto sic: A tudományok

A tudományok fejlődése

A tudomány nagy dolog, a mai világ "szent tehene". Mindig nagyra becsülték a tudományt, és az ókorban gyakran bölcsességnek is nevezték...

(Péld 24:5) A bölcs férfi erős, és a tudós ember nagy erejű.

Sokféle tudomány van, és igencsak nehéz lenne felsorolni ezeket. Csakis alázattal és gyermeki egyszerűséggel lehet ezt a témát megközelíteni...

tudományok fajtái és szintjei, az általunk ismert ókorban, nagy általánosságban változatlan színten voltak. Évezredeken keresztül alig volt jelentős fejlődés. Volt a tűz, a kerék, a lóval való közlekedés, a fémek megmunkálása, az építkezés, a hajóépítés és hajózás, a ruhakészítés, a mezőgazdaság, stb. Persze voltak olyan elméleti humán vagy reál tudományok is, mint pl.: filozófia, jog, irodalom, számtan, stb... Aztán a középkor egyik legjelentősebb lépése a puskapor lett. A tüzérséggel megváltoztak a háborúk, és vele együtt a világ is. Ezután volt bizonyos fejlődés a matematika, fizika, kémia, csillagászat, vagy a hajózás területein, de csak lassú ütemű...

A tudományok fajtáinak és szintjeinek igazán szembetűnő növekedése a Francia Forradalom utáni időkre tehető. A XIX. század eleje elhozta az ipari forradalmat. A szén, a vas és a részvénytársaság mellett, a gőzgép volt az, ami nagy jelentőséggel bírt. Megjelentek a gépek és az ipar, és a világ megváltozott. 

A vasutak meg a gőzmozdonyok után jött a villamosság, az elektromos világítás, a kőolaj kitermelés és a belsőégésű motrok. Megjelentek a villanyégők, a telefonok és az automobilok. És a világ megint megváltozott.

A két világháború nagy löketet adott a tudományoknak: megjelentek a modern ágyúk, a tankok, a gépfegyverek, a repülők, a rádiók, a radarok, a rakéták és végül az atombomba. Ezidő alatt a reál tudományok óriásit fejlődtek, és sok híres tudós támadt világszerte.

Aztán a második világháború után, egyszer csak történt valami. Szédületes sebességgel fedezték fel a tranzisztort, fejlesztették ki az elektronikát, a televíziót és a komputert. Rakétákat gyártottak és az ember kilépett a világűrbe.

Aztán atomreaktorokat, atom és nukleáris bombákat gyártottak. Ledobták az első atombombákat és a világ megváltozott.

A dízelmotor meg a műtrágya felturbózta a mezőgazdaságot és fellendítette az élelmiszerelőállítást. A több élelem hatására, ötven év alatt megduplázódott a föld lakóssága. Az angolvéce már korábban megnyította az utat a függőleges építkezés és az urbanizáció előtt, és a világ ismét megváltozott...

És még semmit se szóltunk a földtörténeti, archeológiai, őskorkutatási, evolucionista tudományokról. Folyamatosan építik elméleteiket, és könyvtárnyi tudományaikkal bizonyítgatják elméleteiket...

A XXI. század valósággal ránkrugta az ajtót. Berobbant életünkbe az internet, a mobiltelefon, a genetika, a nanotechnológia, a robotika, az orvosi és gyógyszerészeti tehnológiák, az űrkutatás, az atomfizika, a kvantum komputer és végül a mesterséges inteligencia...

Így, ha megpróbáljuk elképzelni a tudományok fajtáinak és színtjeinek evoluálását a modern történelem folyamán, akkor egy exponenciálisan felfelé ívelő görbét láthatunk...



A tudomány, mint "szent tehén"

Régen az Egyháznál volt a tudomány. Aztán jöttek bizonyos világi tudósok, akik bebizonyították, hogy a korábbi ismeretek tévesek. Az Egyház ellenállt ennek a fejlődéseknek, és látszólag tévedett. Az Egyház ellenségei, az ateisták, kihasználták ezt a helyzetet, és kikiáltották az Egyházat gonosznak és maradinak. Az egyház erre rezignáltan visszavonult, és békésségre törekedett a modern tudományokkal. Erre aztán az ateisták vérszemet kaptak, és nekilendültek bebizonyítani tudományokkal, hogy nincs Isten. 

Ma már senki sem mer szembeszállni a bizonyos tudományoknak nevezett félrevezetésekkel, mert akkor kízárja magát az úgynevezett modern, józan gondolkodású világból. Manapság bármit is akarnak elhitetni és elfogadtatni az emberekkel, így kezdik: A tudósok felfedezték, hogy... A tudósok megállapították, hogy... Melyik tudósok? Nem tudni pontosan, de leginkább a britt tudósok, mert amit a britt tudósok állítanak, az hétszentség...

A kérdés, ami itt felvetődik az, hogy vajon a tudományok azért kezdtek el ennyire fejlődni, mert kikerültek az Egyház felügyelete alól, vagy azért, mert kikerülve az Egyház felügyelete alól, a gonosz befolyása alá kerültek? 

A tudományok fajtáinak és színtjeinek ez a hihetetlen, exponenciális megugrása azt sejteti, hogy leginkább a Sátán működik mögöttük. Egy dolog bíztos: az igazi tudomány ma is Krisztus misztikus testénél, az Egyháznál van, az isteni építménynél, csakhogy az emberek manapság már nem hisznek. Úgy néz ki, hogy az egész emberiség egy nagy megtévesztésben él...




A tudományok eredete

Az embereket, életük folyamán, három irányból érik hatások: Istentől, az emberektől és a gonosztól. Így van ez a tudományokkal is...

1. Istentől...

(Jak 1:16-17) Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.

2. Az emberektől...

(2Kron 2:12-13) Éppen azért elküldök hozzád egy okos és tudós embert, Hírámot, az én mesteremet, aki egy Dán leányai közül való asszonynak a fia, és akinek az atyja tíruszi volt. Ő tud alkotni aranyból, ezüstből, rézből, vasból, márványból, fából, bíbor- és kékszínű fonalból, bisszusból és karmazsinból és tud mindenféle metszetet vésni, és okosan megtervezni mindent, amire a munkában szükség van a te kézműveseiddel s uramnak, atyádnak, Dávidnak, kézműveseivel együtt.

3. A Sátántól...

(Jak 3:15) Ez a bölcsesség ugyanis nem felülről származik, hanem földi, érzéki, sátáni.




1. Az Istentől származó tudományok

Kezdetben Isten elkezdte tanítani az embert a szükséges tudományokra, amelyek segítették őt megélhetésben. Így az első dolog, amire megtanította Isten az embert, az a magok fogyasztása volt...

(Ter 1:29) Majd azt mondta Isten: »Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok...

Az ember elkezdte tépdesni a kalászokat, mint ahogyan az Úr Jézus tanítványai is tették azt a vetésben, azon a bizonyos szombatnapon (Mt 12:1; Mk 2:23). Aztán már nem rágták a magokat, hanem kövek között őrölték. Innen maradtak fenn az úgynevezett kőkorszaki kőmozsarak és kézi kőmalmok. Később megkeverték az őrölt búzát vízzel, tejjel, olajjal, és kovásztalan kenyeret csináltak belőle. Ezért bír ma is nagy jelentőséggel a kovásztalan kenyér az emberek életében, mert az az eredeti szentség állapotára emlékeztet...

(Lev 23:6) Ennek a hónapnak a tizenötödik napja pedig az ÚR kovásztalan kenyereinek ünnepe. Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek.

Az eredeti bűn esete után, Isten megtanította az embert ruhát készíteni...

(Ter 3:21) Az Úristen pedig ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket.

Továbbá Isten megtanította Ádám fiait, Káint és Ábelt munkálkodni: a búzát termeszteni, ami már nem termett meg magától, hanem meg kellett érte dolgozni, és állatot nevelni, hogy annak bőréből meg szőréből ruhát készítsenek...

(Ter 4:2) Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő.

A továbbiakban, több helyen láthatjuk a szentírásban, hogy Isten közvetlenül tanította az embert szent Lelke által bizonyos dolgokra, hogy segítse terve szerint...

- A szőlőtermesztés és a borkészítés...

(Ter 9:20) Nóé, a földműves volt az első, aki szőlőt ültetett.

- A új világ emberének táplákozása...

(Ter 9:3) Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt.

- A mesterségek...

(Kiv 28:2-3) Készíts szent ruhákat Áronnak, a bátyádnak, dicsőségül és ékességül. Szólj tehát minden bölcsszívű embernek, akit betöltöttem a bölcsesség lelkével, hogy készítsék el Áron ruháit, hogy fel lehessen szentelni, és szolgálhasson nekem bennük.

Minden Istentől kapott tudomány az ember testi és lelki javára van, és Istenhez vezet. Ki tudná felsorolni, hogy hány jó dologra tanította meg Isten az embert? Minden jó dolog Istentől származik, és onnan felülről van...

(Jak 1:17) Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak.




2. Az emberi tudományok

Az emberi tudományok valójában a megszerzett tudományok ápolásában, fejlesztésében, alkalmazásában és továbbadásában álltak. Persze, az ember önmagától is hozzá tud adni a tudományokhoz felfedezéseivel, akár jót, akár rosszat. Amint az újszülöttet Isten teremti, de mégis a szülők hozzák létre szerelmükkel, úgy a tudományt is az ember felülről kapja, de hozzáteszi a maga részét. Amíg az isteni tudományok mindig jók, amint Isten is jó (Lk 18:29), addig az emberi tudományok lehetnek jók, illetve rosszak, attól függően, hogy Istentől származnak-e, vagy az ember bűnös természetéből, s a gonosz lélek megtévesztéséből...




3. A sátáni tudományok

A szentírásból tudjuk, hogy vannak gonosz, azaz ördögi, sátáni tudományok...

(Jak 3:15) Ez a bölcsesség ugyanis nem felülről származik, hanem földi, érzéki, sátáni.

(1Tim 4:1-2) A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak, és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, mert lelkiismeretük érzéketlenné vált.

A külső, apokrif forrásokból, bővebben is tájékozódhatunk arról, hogy a Sátán hogyan adott át az embereknek olyan tudományokat, amelyek károsak voltak az életükre nézve...

Énok könyve - A titkok feltárása

8. fejezet

1. És Azázel megtanította az embereket arra, hogy hogyan csináljanak maguknak kardokat, késeket, pajzsokat, mellvérteket, és megismertette velük a föld mélyén rejlő különböző fémeket, és azok megmunkálásainak műveleteit, és a karkötők, ékszerek, és az öntvények használatát, a szemhéjak kifestését, és mindenféle értékes drágakövek (megmunkálását), és minden színeknek festéshez való keverését. És a világ megváltozott.

2. És megsokasodott az istentelenség, és paráznaságokat (fajtalanságokat) követtek el, és mindnyájan eltévelyedtek, romlottakká lévén minden utaikban.

3. Shemjáza tanította meg nekik a varázslást (v. tanította a varázslókat) és a gyökerek vágását, Ármáres a varázslás elhárítását, Barákjéel (tanította) az asztrológiát, Kokábel a csillagképet, Ázákéel a felhők és jelek ismeretét, Szerákiel a földnek jeleit, Szamszávéel a nap jeleit, Száriel a hold útját.

4. És ahogyan az emberek pusztultak, felsírtak, és siralmaik feljutottak a mennybe.

Káin leszármazottai, akik átkozottak voltak (Ter 4:11), megtanulták a fémek megmunkálását (Ter 4:22). Az ékszerek és a kozmetikumok elhozták a hiúságot, a varázslások elhozták a mágiát és a bálványimádást, és a fegyverek megsokasították a gyilkosságokat. És a világ megváltozott...

Ha ezektől a világ mind megváltozott, akkor mit mondjunk a többiről?... 

- A gonosz adta az embernek a puskaport, és a világ megváltozott;

- A gonosz adta az embernek a gépeket, és a világ megváltozott;

- A gonosz suggalmazta az embereknek a belsőégésű motrokat, és a világ megváltozott;

- A gonosz suggalmazta az embernek a villamosságot, és a világ megváltozott;

- A gonosz megmutatta az embereknek az ekektrónikát és a komputereket, és a világ megváltozott;

- A gonosz megmutatta az embereknek az internetet és a mobiltelefonokat, és a világ megváltozott;

- A gonosz megalkotta az embereknek a mesterséges inteligenciát, és a világ megváltozik...

Persze, erre bárki mondhatja, hogy mindezt az ember találta fel vagy, hogy Isten ajándéka. De ha így van, akkor miért van az, hogy a világ ennyire atomizálódik, elszemélytelenedik és szétesik? Miért van az, hogy bizonyos emberek, családok, olyan titokzatos módon lesznek hatalmasok az ő eszközeikkel: bankokkal, kőolaj kitermelésekkel, komputetekkel, szociális hálózatokkal, új tehnológiákkal, nagy üzletláncokkal, befektetési alapokkal, stb. Olyan az egész, mintha valaki megsúgná ezeknek, hogy mit tegyenek annak érdekében, hogy mindenki fölött uralkodjanak, és hatalmasok legyenek a földön (Mt 4:9). Mindez szemmel látható módon a negyedik vadállatot szolgálja, a végső nagy birodalmat, amelyet Dániel próféta jövendölt meg látomásában...

(Dán 7:7) Ezután íme, egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: rettenetes, csodálatos és igen erős volt; nagy vasfogai voltak, falt és rágott, és a maradékot összetaposta a lábával; más volt, mint azok az állatok, amelyeket előtte láttam, és tíz szarva volt. 

Egyszer aztán, a második világháború után, történt valami. A második vilagháború után több helyen is repülő csészealjak zuhantak le. Miért pont akkor, és miért nem korábban? Ja, hogy akkor érkeztek meg a földönkívüliek a földre? Áh, ugyan...dehogy... Akkor érkezett el az idő, hogy a gonosz közvetlen kapcsolatott létesítsen az emberekkel. Addig csak suggallatokkal befolyásolta az embereket, ezután pedig közvetlen kapcsolattal. 

A lezuhant csészealjakat valószínüleg csalinak szánta a gonosz, hogy az ember ráharapjon a sátáni tudományokra és tehnológiákra. A fordított mérnöki munkával, a visszafejlesztéssel és a gonosz suggalataival, az ember egy sor olyan tudományra tett szert, amelyek roppant veszélyesek számára: a tranzisztor, az elektronikai áramkörök, a számítógépek, a mobil telefonok, a magas frekvenciás hullámok, a sugárzások, a programok, a genetikai beavatkozások, a robotika, a nanotechnológia, stb. És még sokat lehetne példázódni, hogy mi mindent adhatott át a gonosz az embernek, de talán hasznosabb, ha a célok szerint kategorizáljuk ezeket az átadott, vagy suggalmazott tudományokat...




1. Az Isten tagadása

Egy tudománynál nem a részletekre kell figyelni, hanem arra, hogy mire irányúlnak. Minden tudomány, amely arra irányúl, hogy direkt vagy indirekt módon tagadja Isten létezését, vagy az Ő teremtő művét, az a Sátántól származik. Így a fajok eredete, az evolucionizmus, részben a földtörténeti tudományok, a dinozaurusz elméletek, a meteorit és jégkorszak elméletek, az űrkutatás, stb. mind a gonosztól származnak. Az a céljuk, hogy míg elkápráztatnak elméleteikkel, és egy elképzelést, narratívát hoznak létre az ember számára, aközben kitöröljék Istent az ember lelkéből és életéből.

Hasonlóképpen van az űrkutatásoknál is. Fürkészik az eget egyre erősebb űrtekeszkópokkal, és űrszondákat lőnek ki a naprendszerbe. Nézik a galaxisokat, a szupernóvakat, és bizonygatják az ősrobbanás elméletét. Minden bolygón kutatják a vizet, hogy megmagyarázzák az élet keletkezését. A Marsra akarnak koloniát létesíteni. Szerintük megmérhetjük a sugárzások által a többmillió fényévre lévő távolságokat, amelyeket soha nem érhetünk el. Egy sugárzásból megmondják, hogy milyen távolságra van annak forrása, mintha Isten nem teremthette volna oda a már megérkezett sugarakat. Szerintük léteznek idegen lények a világűrben. Nincs Isten a világűrben, de vannak idegen civilizációk. Aztán, egyesek szerint mégis van Isten, és Jézus megváltotta a szürke emberkéket is... Eszméletlen... Gagarin még azt mondta, hogy nem talált Istenre a világűrben, ma pedig már azt mondják, hogy Isten megváltja az idegen lényeket is... 

De nemcsak a földön és az égben tagadják Istent, hanem az anyag mélyén is. Erős, hatalmas mikrószkópokat, részecske gyorsítókat építenek, hogy megtalálják az anyag legalsó szintjeit és az isteni részecskét. Ezzel is be akarják bizonyítani, hogy nincs Isten, hanem csak ősrobbanás volt, és az élet magától keletkezett. Szerintük a spektrumokban, meg a háttérsugárzásokban van az igazság, és mindez egy Isten nélküli, személytelen, abszolut véletlen és spontán esemény eredménye...




2. A Sátán rejtőzködése

A Sátán a nagy rejtőzködő. Van amikor a világosság angyalának mutatja magát, és van amikor fura tudományok mögé rejtőzik. Mindezt azért teszi, hogy elhitesse a világot...

(2Kor 11:14) Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát.

(Jel 13:14) A föld lakóit megtévesztette a csodajelekkel, amelyeket a vadállat előtt véghezvihetett. Rávette a föld lakóit, hogy emeljenek szobrot a vadállatnak, amelyet a kard megsebzett, de felgyógyult.

(Jel 17:8) A fenevad, amelyet láttál, volt és nincsen, de fel fog jönni az alvilágból, és elmegy a kárhozatba. És csodálkoznak a föld lakói, akiknek nincs beírva nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a fenevad volt és nincsen, de megjelenik.

- A Sátán ott rejtőzködik a szabadkőmüvességben, a megtestesült Krisztus nélküli (1Ján 4:3; 2Ján 1:7), univerzális, neo-panteista istenben. 

- A Sátán ott rejtőzködik a liberális eszmékben, az úgynevezett demokráciákban és a politikai választásokban, hogy a háttérből leuralja a világot. 

- A Sátán ott rejtőzködik az UFO jelenségekben és az idegen civilizációk mögött, mintegy avatar eszközként használva a szürke emberkéket és a repülő csészealjakat. 

- A Sátán ott rejtőzködik az emberi értelmet megcáfoló mozgalmak mögött, amikor a gender, a woke, az igazságot elcsűrő-csavaró, a józan észtől elrugaszkodott ideológiákkal mindent felforgatnak. 

- A Sátán ott rejtőzködik minden hamis tanokban és vallásokban, amelyeket emberek milliói és miliárdjai követnek. 

- A Sátán ott rejtőzködik a művészetekben, a szórakoztató iparban, amellyel megrontják a világot. 

- A Sátán ott van a rengeteg mai tudomány mögött, mint például bizonyos informatikai tevékenységek, mesterséges inteligencia, genetika, nanotehnológia, robotika, transzhumanizmus, stb...

A gonosznak van hatalma megszállt embereket rángatni, földhöz verni, leszorítani vagy levegőbe emelni. Van hatalma tárgyakat mozgatni és dobálni. Hát akkor a gonosz nem tud elektronokat mozgatni? A gonosz hatással tud lenni az elektromos áramkörökre, impulzusokra és jelekre. A gonosznak semmiség leuralni egy számítógépet vagy egy mobiltelefont. 

Ma úgy rejtőzik el a Sátán, hogy azt mondja a számítógépekről meg a programokról, hogy a mesterséges inteligencia hoz létre új döntéseket és dolgokat. De honnan tudhatjuk, hogy a háttérben a Sátán mikor vette át a vezetést az internet és a programok vezérlése fölött? Több vezető informatikus is úgy gondolja mára, hogy a Sátán már rátelepedett a AI-re, és kiléptek ebből a munkából...




3. Az örök élet a földön

Már több mint húsz éve szivárognak ki olyan információk, hogy a világ szupergazdagai keresik az örök élet titkát. Először mesés vagyonokat szereztek, majd olyan magánklinikákat hoztak létre, ahol a halhatatlanságot, vagy legalábbis a földi élet meghosszabítását kutatják. Ezek a laboratoriumok szorosan összefüggenek az abortuszklinikákkal, ahol magzatok millióit ölik meg.

Minél közelebb van egy magzat a kilencedik hónaphoz, annál kivánatosabbak a szöveteik számukra, mert annál több bennük az életerő. Láttam olyan ázsiai internetes oldalakat, ahol majdnem teljesen kifejlett magzatokat ettek, hogy friss életerőt szerezzenek maguknak. Sőt olvastam olyan vádakról is, hogy bizonyos királyi családok és gazdag emberek magzatokból nyert szövetek életerejével hosszabítják életüket. Ma már mindenhol tagadják ezt, és hireszteléseknek tüntetik fel, de én láttam az oldalakat a fényképekkel a 2000-es évek elején, amikor még az internet nem volt ennyire szabályozva.

A genetikai sebészet, a mesterséges inteligencia és a nanotehnológia által, abban reménykednek, hogy a nanorobotokkal folyamatosan javítani tudják sejtjeiket, szervezetüket, hogy ne öregedjenek meg. A transzhumanizmus tudományaival és tehnológiáival folyamatosan cserélni szeretnék szerveiket. Még az agyukat is kicserélnék, és a tudatukat lementenék számítógépekre, hogy majd egy új testbe telepítsék azt.

Egyes orvosi tudományok, genetikai beavatkozások, informatikai, robotikai, nanotehnológiai és még ki tudja milyen ördögi tudományok, a Sátán hitetése által arra vannak használva, hogy a gazdagok  örökké éljenek a földön. Mivel nem hisznek Istenben, nem szeretik és nem imádjak Őt, ezért nem vágyódnak a mennybe, és itt a földön akarnak örökre berendezkedni. Ezért fontos nekik az ökológia, a zöld átállás, a fenntartható fejlődés, a népességcsökkentés, stb.




Az emberiség fölötti dominancia

Az emberek fölötti dominanciát a rejtőzködő Sátán hozza létre az ő csatlósai által és ördögi tudományaival.

- A első és legjelentősebb tudomány a dominancia megvalósításához a titkos szervezkedés. A titkos szervezetek legerősebbike a szavadkőműves társaságok. Korábban inkább titkolóztak, ezért egyfajta misztikus légkör lengte körül őket. Mára azonban már elég sokat tudni róluk. A szabadkőművességgel kapcsolatban elég sokat hallhatunk az Angol Nagypáholyról, a Skót Rítusról, a Francia Nagyoriensről, stb. Az utóbbi évszázadok nagy történelmi fordulatai mögött mindig ott álltak a szabadkőművesek: a Francia Forradalom, az Amerikai függetlenségi háború, az 1848-as európai forradalmak, az Októberi orosz forradalom, stb. Ezeknek a fordulatoknak egy volt a céljuk: hogy a hatalmat elvegyék az Isten nevében felkent királyoktól, és áthelyezzék a nép kezébe. Aztán a választások és kormányok színfala mögött, a Sátán és agyafúrt csatlósai oda manőverezik a dolgokat, ahová kell. Mindenki arra szavaz, akire csak akar, és ők úgy alakítják majd az eredményeket, ahogyan az nekik jó...

- A második jelentős tudomány a dominanciához, az a pénz, a finánc és a bankok. Mivel a múltban a zsidók nem bírtokolhattak földet és ingatlanokat, ezért a kereskedés és a pénz volt az erőforrásuk. Gyakran kölcsönöztek még a királyoknak is. Később bankokat alapítottak. De nem vádolhatjuk ezzel a zsidókat, mert nagyon korlátolt dolog lenne csak a zsidókra fogni ezt a folyamatot. Az idők folyamán kialakult egy magánkézben lévő pénzhálózat, amely népek és országok fölött áll. Elég csak az IMF-re vagy a Világbankra gondolnunk. De ott van csak a G7 országok államadóssága, amely közel 60 trillió dollárt tesz ki (60 000 000 000 000 $). Vajon, többségben, kinek tartoznak ezek a nagyhatalmú államok és miért?...

- A harmadik jelentős tudomány, amellyel a Sátán dominálja a népeket, az az információ. A hatalom egyik nagyon fontos eszköze a sajtó. Azt is mondják, hogy egy országban, a hatalmi ágak elválasztásában, a törvényhozó, a végrehájtó és az igazságszolgáltató után, a sajtó a negyedik hatalom. A Sátán a hazugság atyja (Jn 8:44) kezdettől fogva. Ezért van az, hogy a sajtó gyakran nem a közjót szolgálja, hanem arra használják, hogy manipulálják az embereket. Miért lehet az embereket manipulálni? Azért, mert ignoránsok és kevélyek. Ha az ember bevesz egy hazugságot, akkor nagyon nehéz abból őt visszatéríteni, mert a kevélysége nem engedi meg belátni azt, hogy átverték. A büszkesége nem engedi meg, hogy butának látszodjék, és kevés az alázatos ember, aki belátja tévedését...

- A negyedik jelentős tudomány az élelmiszer előállítása és a kereskedelem. Akinél van a termőföld, az élelmiszeripar és a kereskedelem, annál a hatalom. Mára a nagygazdagok felvásárolják a termőföldeket, és a nagy üzletláncokkat birtokolnak. A kiskereskedők háttérbe szorulnak, és a nagyvárosok megélhetése a nagy üzletláncoktól függ. Műanyag csomagolásokkal, vonalkódokkal, és elektrónikus csippantókkal hanyigáljak nagy sebességgel a kasszáknál az árut a vásárlóknak...

- Az ötödik jelentős tudomány a anyagi erőforrások ellenőrzése. Ebben Rockefeller volt az első, aki fura módon "ráérzett" erre, és kőolaj birodalmat hozott létre. De volt aki, vas, szén, gyémánt vagy aranybirodalmat hozott létre. Ma már oda jutottunk, hogy ritkafémekért folyik a küzdelem...




De fölösleges ezeket tovább sorolni. Aki valaha is játszott stratégiai játékot, mint pl. Warcraft, Age of empires, vagy Monopoli, az megérti, hogy miként kell építkezni és az erőforrásokat összehangolni. A titkos szövetkezések, a világi hatalom, a pénz és az informació fölötti ellenőrzés, az élelem fölötti kontrol, az altalaji kincsek birtoklása, stb. mind egy irányba mutatnak: az emberiség globalis dominálása és leuralása...

A teljes dominancia megvalósításához szükséges valami olyan eszköz, amely minden egyén legkisebb mozdulatát is ellenőrzi. Erre kellett a számítógép, amely rögzíti, az internet, amely összeköti, a mobiltelefon amely követi ezeket. Mindezek az eszközök tudományok egész sorát igénylik. Ma a tudományokat hajszoló emberiség a saját sírját ássa.

És ezek nem elégednek meg az ember külsű dominálásával, hanem az ember belsejét, szervezetét is uralni akarják. Erről szól az Event 201 és a Covid-19. Erről szóltak a vakcinák és a testbe oltott irányítható nanopartikulák. Az ember testét is be akarják kapcsolni az internetbe. És végső céljuk a lelkünk fölötti dominancia. Ezek bizony a lelkekre vadásznak...

Nemsokára megszűnik a fizikai pénz, összeolvad a fizikai és a virtuális valóság, és egyesül az emberi szervezet a robottal. Mindennek egy a célja: hogy a testünk életét a hálózaton és a térerőn keresztül uralják. Lesz az embernek egy bizonyos pontszáma, amelyről vituálisan tudomást vesz, ami egy bizonyos ideig hasznalható, amit akkor használhat fel, ha működik a homlokán lévő bélyeg, amely kinyítja az ajtót, és jobb kezén lévő bélyeg, amellyel csippantva fizethet. Készül a digitális pénztarca, a CBDC és a pénztáros nélküli kasszák. Aki pedig nem áll be a sorba és nem imádja a fenevadat, azt gondolom majd megtámadja a gonosz, közvetlenül vagy közvetve, a testébe oltott anyagok által és a térerővel (Jel 13:15)...

Az orosz elnök többször is a nyugat szemére vetette, hogy genetikai manipulálással, transzhumanista eszközökkel, AI-val és térerőkkel szuperembereket akar létrehozni. A Karlson Tucker interjúban világosan fogalmazott. A Csillagok háborúja Darth Vaderjének képességei csak egy lépésre vannak tőlünk. Ezek a szuperlények félig emberek és félig robotok lehetnek majd, és a térerő segítheti őket. "Az erő veled van" - mondta Obi-Wan Kenobi az jedi lovagnak. Az erő pedig a térerő az elektromos hullámok által. A térerőbe való kapaszkodás a testbe oltott anyagok tulajdonsága. És az erő, az AI által, a gonosz lélek ereje... 

Meglehet, hogy mindez csak sci-fi fantázia. De nem az van véletlenül, hogy a sci-fi a jövőt és a gonosz tervét tárja elénk, hogy megismeve azt, ne lepődjünk akkor meg, hanem már, mint ismert dolgot elfogadjuk?...




A Szűzanya La Salette-ben, Lourdes-ban, Fatimában, meg Medjugorjeben csak gyerekeket választott ki. Olyanokat választott, akiket az emberi és a sátáni tudonányok nem fertőztek még meg. Melanie, Bernadette, Jácinta, Francisco, Lucia, Mirjana, Ivanka, stb. mind olyan gyerekek voltak, akik a lehető legegyszerűbb és legjámborabb életet éltek. Számunkra ez intő jel. Kereshetjük a tudományokat, jó dolog a tudomány, de tudnunk kell, hogy a tudomány ugyanakkor veszélyes is. A Sátán beférkőzik a szívünkbe tudományaival és szolgáivá tesz minket. Meg kell élnünk valahogy anyagi szempontból ebben a világban, ezért valahol mindenki közreműködik a Sátán eszközeivel. Megragadjuk az igazságot, de a hamisságot sem engedjük el...

(Préd 7:15) Mindent láttam az én hiábavalóságomnak napjain: van oly igaz, a ki az ő igazságában elvész; és van gonosz ember, a ki az ő életének napjait meghosszabbítja az ő gonoszságában.

Amikor hivatást választunk, tanulunk és különböző tudományokat fogadunk be a szívünkbe, akkor legyen szemünk előtt életünk értelme. Isten magának teremtett minket, és mi Istenhez tartunk. Mit ér a sok tudomány, a jólét és az önmegvalósítás, ha eltéveszítjük végső célunkat?...

(Mt 10:39) Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.

Ne akarjunk túl sokat, és óvakodjunk a gonosz tudományoktól. Sok tudós és okos ember veszett már el tudományokban. Keressük a kicsinységet, az alázatosságot és az egyszerűséget. Ugyanakkor legyünk okosak és értelmesek, olyanok, akik jártasak a megkülönböztetésben, és értik a lelki dolgok működését...

Uram Jézus, Izáj sarja, a tudomány kútfője, add nekünk értelmedet és bölcsességedet, hogy megértsük munkálkodásodat. Ámen.

2024. május 22., szerda

VIII. Puto sic: Béliál fiai

Az ószövetségben többször találkozunk ezzel az megnevezéssel, ami egyben minősítés is. Béliál fiai (vagy leányai) azok, akik az Úr szava ellen engedetlenek, akik bálványimádók, hitetlenek, vakmerők, hazugok, tolvajok, részegeskedők, fajtalankodók, paráznák, bujálkodók, perverzek, erőszakosok, árulók, gyilkosok, stb. (1Kor 6:9-10; Gal 5:19-21; Jel 21:8;)...

Csak néhány példa a szentírásból:

(MTörv 13:13-15) Ha azt hallod beszélni, hogy valamelyik városodban, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked lakóhelyül, előálltak közüled Béliál fiai, s eltántorították városuk lakóit, s azt mondták: ‘Gyerünk és szolgáljunk más isteneknek’ – olyanoknak, akiket ti nem ismertek, - akkor tarts gondos és szorgalmas vizsgálatot.

(Bír 19:22) Míg erőt gyűjtöttek, a városbeli emberek – Beliál fiai – körülvették a házat, megzörgették az ajtót, és így szóltak az öregemberhez, a ház gazdájához: „Hozd ki az embert, aki betért házadba, hadd ismerjük meg.”

(1Sám 1:15-16) Anna azt felelte: »Nem, uram! Nagyon szerencsétlen asszony vagyok én, sem bort, sem más részegítő italt nem ittam, csak a lelkemet öntöttem ki az Úr színe előtt. Ne tartsd szolgálódat Béliál lányai közül valónak, mert bánatom és szomorúságom sokasága miatt szóltam mindeddig.«

(1Sám 2:12-14) Ám Héli fiai Béliál fiai voltak, s nem törődtek az Úrral, sem a papoknak a nép iránt való kötelességével, hanem ha valaki áldozatot vágott, amikor a húst főzték, odament a pap legénye, háromágú villával a kezében, s azt beleszúrta a tűzhelybe, az üstbe, a fazékba vagy a tálba, s amit éppen a villával kihúzott, azt a pap elvette magának. Így cselekedtek a Silóba jövő egész Izraellel...

De mi is valójában ez a Béliál? A választ a Magyar Katolikus Lexikonban találjuk meg:

Beliál (gör. Beliár): az Ószövetségben az Istennel szembeforduló szellemi lény, 'a gonosz' (P. Joüon), tehát azonos a Sátánnal. G. R. Driver a szót elemeire bontva 'a zűrzavar'-nak mondja. - Az ÚSz-ben Krisztus ellenfele (2Kor 6,15). A kumráni szövegekben ált. a rossz és a gonosz, de Isten ellen lázadó szellemi lény is. Több apokrif iratban egy démon neve. Idővel az →Antikrisztus neveként is használták. →ördögök

Tehát a Béliál maga a Sátán, aki bukott angyal, vagyis egy tisztan szellemi teremtmény.

Az atyaság, illetve az ivadék, két értelemben létezhet: testi értelemben és lelki (szellemi) értelemben...



Béliál test szerinti fiai

Ha Béliál a Sátán, a bukott angyal, aki tisztán szellemi teremtmény, hogyan lehet neki fia vagy leánya test szerint? Hát úgy, hogy Isten fiai elhagyták az egeket az emberek leányainak szépsége miatt, testet szedtek magukra a levegőégből, és együtt háltak velük. Így ezek gyerekeket nemzettek, akik a szellemi test és az anyagi test keverékei voltak, és ezért óriások lettek...

(Ter 6:1-4) Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek, az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik. Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.” Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.

(Júd 1:6) Az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg méltóságukat, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartja.

Béliál lélek szerinti fiai

Béliál fia lélek szerint mindaz az ember, aki a gonosz csábításának enged, és asszerint cselekszik. Béliál, vagyis az ördög, előbb megkörnyékez, aztán meggyőz, aztán rávesz, aztán leural, aztán megkötöz, aztán elnyom, aztán behatol, aztán megszáll, és végül elpusztít. A fenti, bevezető szentírási részek, mind erről tanuskodnak. Maga az Úr Jézus is ördög fiainak nevezi a zsidó főpapokat, akik az életére törtek...

(Jn 8:44) Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.



Béliál fiai egyesülnek

Béliál testi és lelki fiai egyesülnek. Hogyan? Énok könyvében olvashatjuk, hogy a bukott angyalok ivadékainak szellemei, vagyis az óriások szellemei, gonosz szellemek lettek...

(Énok k. 15.8-9) És mostantól az óriások, akik a hús és a szellem keveredéséből jöttek létre, gonosz szellemeknek lesznek nevezve a földön, és a föld lesz lakhelyük. Gonosz szellemek hagyták el testeiket; mert születésük emberi, és elsődleges eredetük pedig a mennyek szent őrangyalaitól van; gonosz szellemek lesznek ők a földön, és gonosz szellemeknek lesznek nevezve.

Mennyire vegyük komolyan Énok könyvét, amely egy apokrif irat? Hát, amennyire komolyan vették azt a szent írók és az apostolok is. Ebben az esetben is is nézzük meg a kanonizált írásokat...

(Ter 5:22-24) Hénoch Isten színe előtt járt. Hénoch Metuselach születése után még 300 évig élt, és fiai meg lányai születtek. Hénoch egész életkora 365 évet tett ki. Isten színe előtt járt, aztán nem volt többé, mert Isten elvitte.

(Zsid 11:5) Hite miatt ragadtatott el Énok, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt Isten. Elragadtatása előtt bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves.

(Júd 1:14-15) Ezekről jövendölt Hénok, Ádám után a hetedik, amikor így szólt: »Íme, jön az Úr ezernyi szentjével, minden fölött ítéletet tart, és megfenyíti az összes istentelent minden gonoszságért, amelyet gonoszul véghezvittek; és minden durva beszédért, amelyet az istentelen bűnösök ellene szóltak.«

A fenti igében, Júdás apostol szó szerint idéz Énok könyvéből.

Tehát, amikor az evangéliumokban gonosz, tisztátalan lelkekről olvasunk (Mt 8:16; Mk 1:23; 5:2), akkor elsősorban az ősi, elhunyt óriások lelkeiről van szó. Ezekhez aztán hozzácsapódnak azok a gonosz, elkárhozott emberi lelkek is, akik eladták lelküket a gonosznak, akiket az befogad hajlékába (Lk 16:9). A bukott angyalok nem szállják meg a testet, mert ők tisztán szellemi lények, és utálják az alantas testet. Máskülönben is, a Sátán angyalai olyan hatalmasok, hogy a testtel való egyesüléskor azonnal elhamvasztanák a test anyagát.

A gonosz, tisztátalan lelkek (szellemek) testben éltek, és most test nélkül a levegőég pusztájában kóborólnak. Ezek vágyakoznak a testi, érzéki gyönyörök után, és mindent elkövetnek, hogy a most élő testek által részesüljenek ezekből. Így aztán ráveszik a testi embert a bűnre, az ellenszegülésre, a testi gyönyörökre és bujaságokra, hogy ők is részesüljenek az élvezetekből azáltal, hogy megszállják őket...

(Mt 12:43-45) Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Azt mondja hát: Visszatérek elhagyott házamba. Amikor odaér, üresen, kisöpörve, feldíszítve találja. Erre nyomban elsiet, s hoz magával hét más lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek és ott laknak. 

Tehát ezek a gonosz lelkek, haláluk bekövetkezésekor, elveszítették ugyan óriás testük "házát", és bolyongtak, de aztán megszálltak egy-egy emberi testet. Amikor az idők teljességeben eljött a világ Világossága, az Úr Jézus Krisztus, Ő Isten ujjával (Lk 11:20), vagyis a Szentlélekkel, kiűzte a gonosz lelkeket. De ha a megszabadult ember nem él állhatatosan Krisztusban, akkor ismételten megszállja a gonosz lélek, hatványozott létszámmal és erővel. A gonosz lelkek annyira vágynak testben lenni, hogy akár állatokba is belemennek, csakhogy ne kelljen alászálniuk a pokolra (Mt 8:32)...



Béliál fiai és a tisztátalanság

Az óriások, amint elszaporodtak a földön, egyre nehezebben tudták kielégíteni testi szükségleteiket. A testi szükségleteik pedig az élelem, a ruházat és a szexuális életük volt. Ezek a szükségleteik arányosak voltak a méretükkel. Amíg az élelmet és a ruházatot ki tudták hajtani a rabszolgasorba taszított emberektől, addig a szexuális életüket nem tudták kielégíteni. Az erősebb, hatalmasabb óriások feleséget, feleségeket vettek maguknak, de a gyengébbek magukra maradtak, mivelhogy egy óriás csak óriás nővel tudott egyesülni. Ez olyan lehetett, mint amit az elefántoknál láthatunk. A nagy hím elefánt uralkodik a csorda fölött, és a fiatal hímet kiűzi a pusztába. Egyszer láttam a tévében, hogy egy fiatal, elűzött hím elefánt megerőszakolt egy orrszarvút... Ez a kényszerhelyzet lehetett az oka az óriások fajtalan szexuális életének, és így jöhetett be a világba a bestialitás , a homoszexualitás és a szexuális perverzió...

Eme óriások lelke, vagyis a gonosz, tisztátalan lelkek, ma is vágyódnak a perverz, buja élvezetek után. Ezt a vágyat úgy igyekeznek kielégíteni, hogy rávesznek egy testi, bűnös embert hasonló gonosz cselekedetekre. Kísértik, támadják, taszítják a kiszolgáltatott, védelem nélküli, bűnre hajlamos gyenge embert, hogy vétkezzen és buja, fajtalan dolgokat műveljen. 

A gonosz lélek ezt előbb kivülről élvezi, majd elnyomja az emberi lelket, és megszállja a tisztátalan testet. A parázna, buja, fajtalan, perverz cselekedetek mind ezektől a gonosz lelkektől származnak. A tisztátalan testi cselekedeteknek fajtája leginkább a kisértő gonosz lélek természetétől és korábbi, testi életétől függ. A gonosz lélek a maga romlottsága szerint rontja meg a leuralt emberi testet és személyt. A leuralás lehet kisértés által, amikor egy gyenge lelkű embert megrontanak, vagy lehet megszállás által, amikor már egy kisgyermeken jelenik meg ez a rossz hajlam.

Béliál fiai próbalják mentegetni romlottságukat olyan sátáni hazugságokkal, amelyeket tudománynak neveznek. Így tudományosan megmagyarázzák, hogy ferde hajlamaik, beteges szexuális életük (Ter 19:5; Róm 1:26-27) pszihés eredetű, vagy genetikailag ilyennek születtek, vagy, hogy Isten ilyennek alkotta őket. Mindent megtesznek romlottságuk védelmének érdekében: büszkén felvonulva dicsekednek a világ előtt bűnös életükkel, állami törvényekkel kötelezik az ő életformájuk elfogadását, szentesítik az egyházban béliáli életvitelüket, stb...



Béliál fiai és a rombolás

Olvashatjuk a prófétai történetet a levitával meg a feleségével, a Birák könyve 19. fejezetében. Ami ott történt, az történik ma is. Béliál fiai megerőszakolják az Egyházat, ami az Asszony, hogy szétszaggassák a testét. Ugyanezt tették a világi közösségekkel is, meg az egész társadalommal. Béliál fiai leuralták a szétdarabolt társadalmat.és istentelen világi törvényekkel tiltják, hogy a bűnt bűnnek nevezék az emberek. El akarják érni, hogy mindenki, még az Egyház is, fogadja el őket és az ő istentelen életüket. Meg akarják változtatni a törvényeket és az Istentől teremtett természet rendjét. Meg akarják rontani az Egyházat, a papi hivatást, be akarják tiltani a szentírást, és meg akarjak szüntetni a legszentebb áldozat bemutatását. Ezért van ma annyi furcsaság az Egyházban...

(Dán 7:25) Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket.

A Béliál fiai mára elérték a csúcspozíciókat az állami és egyházi intézményekben, és akcióikkal botránkoztatják a világot. Ezeknek az akcióknak csúcsai a homoszexuális álházasság, amelyet világi törvényekkel és templomi áldásokkal mímelnek, és azok a bizonyos dalfesztiválok, ahol tombol a béliáli romlottság...



Béliál fiai és a remény

Voltam közöttük virtuálisan, és láttam őket. Sokan, akik Béliál fiai voltak, meg akarnak szabadulni siralmas állapotukból. Egykor felíratkoztam volt egy amerikai keresztény homoszexuális levelező csoportba. Ezek nagyon komolyan veszik a lelki küzdelmüket. El-elbuknak, de ismét újrakezdik... Remélnek az Úr Jézus Krisztus irgalmában, és törekednek a tisztaságra. Lehetünk ma szentek, de holnapra mi is elbukhatunk, és netán mi is Béliál fiai leszünk. Isten ments! Aki paráznával egyesül, az paráznával lesz egy test (1Kor 6:16). Ezért maradjunk állhatatosak, különösen a belátásban...

A megtérés útja

- A belátás: Az embernek be kell látnia bünösségét, hogy Béliál fiává lett életében. A belátás által elismeri a bűnt, és belátja saját romlottságát. Ez megnyítja az útat a vágyra, hogy megtisztuljon.

A megtérés: A belátás bűnbánatra, és a bűnbánat megtérésre vezet, ami az ember saját életének és lelkének meggyűlölése (Lk 14:26). Az emberben megszületik a vágy a tisztulásra, és megmosakszik az Úr Jézus Krisztus Szent Vérében.

- A megtisztulás: A szentgyónásban kiárad Isten kegyelme, és az Úr Jézus Szent Vére tisztára mossa Béliál fiát, hogy visszaoltódva Krisztusba, megint Isten gyermeke legyen. A kegyelem erőt ad a szabaduláshoz (Jn 8:32) a bűn rabszolgaságából.

- A megerősödés: A megtérés és a tisztulás után szükség van az állhatosságra. Aki állhatatosan megtartóztatja magát a bűntől, az tud megmaradni tisztaságban. Erről szólt Ratzinger bíboros Hittani Kongregáció prefektusának levele is annak idején, amikor még a bűnt bűnnek nevezték...




Istennek minden lehetséges: így, azok akik ma Béliál fiai, holnap Isten fiai lehetnek. Tanuljuk meg, hogy Isten nem áldozatot akar, hanem irgalmasságot (Mt 12:7)...

Mennyei Atyánk! Add, hogy, akik e sorokat olvassák, részesüljenek segítő kegyelmedben, és rátaláljanak Szent Fiadra, a mi Urunk Jézus Krisztusra, Aki egyedül Szabadító, Megváltó és Üdvözítő. Ámen.

2024. május 13., hétfő

VII. Puto sic: Az UFO-k

Találkozásom az UFO-k témájával

Életemben először gimnazista koromban találkoztam az UFO-k témájával. Kaptam akkor egy könyvet az egyik osztálytársamtól, amelyben idegen lényekkel való találkozásokat írtak le. Ezeknek a találkozásoknak zöme az USA-ban történt, de volt benne oroszországi és nyugat-európai eset is. Leginkább arról szóltak ezek az esetek, hogy egy ilyen repülő csészealj leszáll egy út mellé, vagy egy gazdaságban, és akkor az ott élő emberek különös dolgokat tapasztalnak. Ilyenkor a szemtanúk fényeket láttak leszállni, az autómotrok leálltak, az emberek tehetetnenekké váltak, stb. Sokszor elolvastam ezt a könyvet, és mindig nagyon érdekesnek és izgalmasnak találtam. 

A gimnázium utolsó két évében volt egy szimpatikus fiatal fizika tanárunk, aki a délutáni foglalkozáson bizonyos parajelenségekről és párhuzamos univerzumokról beszélt nekünk. Annyira magával ragadott az előadása, hogy komolyan beleképzeltem magam. Szivesen kipróbáltam volna én is ezeket a párhuzamos világokat. Ekkor éreztem először, hogy van egyfajta hitem, de ugyanakkor, ma azt is látom, hogy ez egy veszélyes gondolat volt...

Később, amikor megtértem, a Szentlélek vezetése által megértettem, hogy az UFO-k témája meg a paranormális jelenségek nem Istentől valók. Nyomban ki is dobtam a házamból azt az UFO-s könyvet. Aztán olvastam a magyarországi Gál Péter atya, New Age kersztény szemmel című könyvét, ahol ő az UFO-hitet a gonosznak tulajdonítja. Mindezek az élmények és felismerések megértették velem, hogy az UFO-k és a földönkívüli tevékenységek mögött a Sátán áll, de akkor még nem értettem az UFO-k titkát.

Később, többször olvastam a sajtóban híreket UFO-król: Nagy Britániában juhok és tehenek durván megcsonkított testére találtak, az USA-ban teheneket láttak az égbe emelkedni, Olaszországban pedig egy nőt raboltak el és ejtettek teherbe az idegenek. Azt észleltem, hogy az idegenek mindig az élő testekben, vagy azok szöveteiben voltak érdekeltek. Aztán több UFO-s videót is láttam a YouTube-on. Ezek a videók leginkább hamis csinálmányok, de azért láttam egy-két olyan videót is, amelyet hitelesnek gondolok...

UFO téma az állami szerveknél

Az utóbbi húsz évben több olyan kép, videó vagy írás jelent meg a neten, amellyel azt bizonygatták, hogy a második világháború után, a 40-es és 50-es években UFO-k zuhantak le az USA-ban és a volt Szovjetunióban. A nevadai 51-es körzet már legendás e vélt vagy valós titkok miatt. Az amerikai légierőtől egyre több információ került ki, melyek szerint a légierő pilótái gyakran találkoztak ismeretlen repülő objektumokkal, amelyek megközelítették a gépjeiket, majd a gondolat sebsségével elillantak.

2016-ban nagy feltünést keltett Hillary Clinton, amikor az elnökválasztasi kampányában azt ígérte, hogy feltárja a publikum előtt a titkosított UFO dokumentumokat. Nemsokára az USA kongresszusának bizottságai is kihallgattak különböző tiszteket, alkalmazottakat, hogy megtudják, vajon veszélyt jelenthetnek-e állambiztonsági szempontból az UFO-k. A kihallgatottak nyilatkozatai alapján az derült ki, hogy nem voltak incidensek, de ha lennének, akkor az idegenek abszolut fölényben volnának. Habár Oroszországnak , Kínának és Kanadának is vannak ilyen informaciói, ezek az országok soha nem nyilatkoztak hivatalosan ebben az űgyben.

UFO téma az egyházban

Valamikor 2008-ban arra kaptam fel a fejem, hogy bejárta a világsajtót az a hír, miszerint a vatikáni csillagvizsgáló vezetője, egy bizonyos jezsuita pap, azt nyilatkozta, hogy lehetnek földönkívüliek más bolygókonEkkor egy internetes fórumon kifakadtam és bizonygattam, hogy a kinyilatkoztatás szerint lehetetlen, hogy máshol is legyenek értelmes lények az univerzumban. A teremtéstörténetben az Úr teljesen kinyilatkoztatta nekünk az Ő művét. Az eredeti bűn után üdvtörténetet hozott létre, majd az idők telhességében megváltotta az embert. A Megtestesülés és a Megváltás művei csak az emberre irányulhatnak. A Vőlegény, az Úr Jézus az ember természetét vette magára, és Ő a megváltott emberi természetű "szüzek" leendő férje. Isten nem egy félig-meddig kinyilatkoztató Isten és nem is egy poligám Isten. Amint kifejtettem ezt a nézetemet, mindjárt kaptam is a fejemre. Egy tekintélyes pap minden érvelés nélkül letorkolt, és a teológiai képzetségére hivatkozva, öklét nyomta a számba. Hát, teológiai képzettségem az valóban nincs, de ismerem az én Uramat. Tudom, hogy kinek hiszek... 

Később, amikor jobban utananéztem, felfedeztem, hogy ez a tévedés már korábban is jelen volt a Vatikáni Csillagvizsgálónál, és már 2002-ben, beszéltek erről. Később egyre több hír jelent meg ebben a témában. Több UFO konferenciát is tartottak, és az L'Observatore Romano-ban is írtak erről. Tehát Vatikánban tényleg létezik egy idegen lényekben hívő társaság, akik teológiailag is meg akarják alapozni az UFO-hitet. Szerintük az idegen lények vagy az eredeti szentség állapotában lehetnek, vagy pedig a kereszténységet el kell vinni a Marsra is. Aztán meg azt is hallottam, hogy Medjugorje-ben is volt valamilyen UFO-hívő katolikus lelkiségi csoport. Ha valakinek van ideje rá, meg lehet keresni ezeket a dolgokat az interneten.

Az angyalok repülése

Már korábban kifejtettem, hogy a bukott angyalok lázadtak Isten ellen, elhagyták örök lakóhelyüket (Júd 1:6), leszálltak a földre, és feleségeket vettek maguknak az emberek leányai közül (Ter 6:1-4). Ekkor magukra szedett testben jártak-keltek itt a földön az emberek között. Mivel a lélek magasabb rendű a testnél, ezért a léleknek hatalma van a test fölött. Eszerint, az angyaloknak hatalmukban állt, hogy testüket tetszésük szerint mozgassák. Ebből méltán hihetjük, hogy az angyalok képesek voltak felemelkedni a földről, lebegni, sőt repülni is...

Amint az ember szereti gyermekét és segíti azt, úgy elképzelhető, hogy a bukott angyalok is segítették ivadékaikat, az óriásokat. Ezért a bukott angyalok djed oszlopokat és "kézitáskákat" adtak fiaiknak. Nagy valószínűséggel, a djed oszlop az erő eszköze lehetett (energiasugár vagy tűzsugár), amelyet az anyagi világot tartó tűzoszlopokból töltöttek fel energiával, azzal a szerkezettel, amelyet a Denderai templom alagsorában láthatunk.  A kézitáska pedig valamilyen repülési eszköz lehetett...




Megfigyelhetjük a fenti képen, hogy a szárnyak szimbólikusak, a repülés képességét jelképezve, de ugyanakkor ott van az óriás kezében egy kézitáska is. Szerintem az a kézitáska valamilyen levegőben való közlekedés eszköze lehetett. Gondolom, a kézitáska arra szolgálhatott, hogy a bukott angyal szellemi ereje arra hasson, és ne ártson az óriás ivadék testi épségének. Így aztán az óriás a kézitáskába kapaszkova repülhetett. Ezeket a kézitáskákat láthatjuk más helyeken is, mint pl. az egyiptomi faragásokon, vagy az amerikai, prekolumbián ábrázolásokon...

Már az özönvíz után, de leginkább az Egyház elterjedésekor, a Sátán az amerikai kontinensre helyezte át működésének bázisát. Itt rengeteg jelét találjuk az istenek légi tevékenységének. Szobrokon, díszeken, mindenféle domborműveken, nagyon sok ábrázolás van, amelyek előbb valamilyen űrruhás isteneket ábrázolnak, majd később űrhajós isteneket...






Itt arra gondolhatunk, hogy a bukott angyalok repülésének megvoltak a maga problémái: a levegővel való surlódás, a magaslati alacsony hőmérséklet, a ritka ózon, stb...

Megfigyelhető a műtárgyak ábrázolásain egy fokozatos fejlődés. Előbb megjelentek a hermetikus ruhák, majd rajtuk az elektronika és egyébb eszközök, míg végül megjelentek az repülő hajók, amit mi csészaljnak nevezünk. 

De miért volt szükség űrhajókra? Hát azért, mert a bukott angyal előre látta, hogy rövidesen nem lesz helye a földön, és a levegőégben kell elrejtse magát, azaz a magára öltött testét. Az űrhajóknak valószínüleg nincs szükségük meghajtó motorra, hanem a bukott angyalok szellemi erővel röpítik azt. Ezért aztán, ezek hangtalanul, és a gondolat sebességével tudnak repülni. Az UFO-kat kísérő fények valószínűleg az erőmegnyilvanulásaik következményei, de ugyanakkor használhatnak energiát az anyagi világot tartó tüzes oszlopokból is...




Puma Punku-nál, Bolíviában, láthatunk egy rakás nagyon érdekes kőalkotást. Itt olyan moduláris köveket láthatunk, mintha betonelemek lennének. Szerteszét hevernek a semmi közepén a bolíviai fennsíkon, ahol még kő sincs a közelben. Senki sem tudja, hogyan kerülteknoda és miért készítették ezeket. Egyszer egy TV adásban láttam egy férfit, aki műasztalos volt. Ez a férfi legyártotta fából ezeket a kőelemeket kis méretben. Utána elkezte keresni, hogyan lehetne összeszereni az elemeket. Amikor a sérült vagy hiányzó elemeket is odaképzelte, akkor egy kocka alakú dobozt hozott létre, amelynek az egyik oldalán egy kétszárnyú ajtó nyílott... 




De miért akartak volna egy kőszobát lézrehozni a bukott angyalok. Nem véletlenül azért, hogy valamilyen műhely legyen az? A kőfalak nem engedik át sem a szellemet, sem az energiát. Lehet, hogy itt préselték össze az anyagot arra a formára és szerkezezre, amelyet lélekben megterveztek. Talán ilyen kamrában alkották az űrruhákat, az elektromos dolgokat és az űrhajókat...

A bukott angyalok teste

Amikor a bukott angyalok asszonyokat vettek maguknak az emberek leányai közül (Ter 6:1-4), akkor a levegőből magukra szedett testet viseltek. Mivel bűnös módon visszaéltek ezzel a hatalmukkal, ezért Isten megvonhatta tőlük ezt a képességet. Ezért aztán csak ez az egy testük volt, és nem tudtak mást szedni magukra. Úgy kellett vigyázniuk erre a testre, akárcsak egy halandó ember. De K.e 3500-tól K.u. 500-ig 4000 év telt el. Ezidő alatt a testük elkezdett kopni, és rájöttek, hogy valamit tenniük kell...




A bukott angyalok teste minden jel szerint ingencsak impozáns lehetett. Magasabbak voltak az embereknél, hosszú elnyújtott koponyával, és nagy, alma nagyságú szemekkel. A koponyájuk felső csontja nem volt két darabból, hanem egyben volt, és erős, duplasorú fogazattuk volt. A nagy szemeik és szemhéjai ferdék lehettek, amint azt a prekolumbián műtárgyakon is látni. Brien Foerster kutató és expedíció vezető több videót tett közzé ebben a témában...






Valamikor, az inka és maja kutura fénykorában, a bukott angyalok teste elkezdett betegeskedni. Láttam egyszer egy adást a tévében, ahol egy prekolumbián témájú műsorban arról beszéltek, hogy ezek az istenek rendszeresen látogatták a húsvét szigeten rekedt ivadékaikat. Ezeket a látogatásokat űrhajókkal végezték. A látogatásuk alatt arról beszéltek ivadékaiknak, hogy még visszatérnek a szigetre, de szomorúak és betegesek voltak. Elnyújtott, hosszú fejük volt, lenyúló hosszú fülcimpájuk, és nagy szomorú szemük. Tehát szerintem ezeknek az isteneknek föltétlenül új testre volt szükségük...

Az avatarok

Egy sor esemény történt az UK-ban meg az USA-banállatcsonkításokról, égbe emelkedő tehenekről, bizonyos nőszemélyek elrablásáról jelentek meg sorra hírek a sajtóban. 
Sokan arra gyanakszanak, hogy az idegenek szöveteket gyűjtenek biológiai kisérletekhez. Ha megvizsgáljuk az inka, maja UFO-s műtárgyakat, akkor láthatjuk, hogy az indián népek felajánlották gyermekeiket az idegeneknek, akiket istenként tiszteltek...




Aztán ott van a britt Lloyd profeszor Starchild skull kutatása is. Ez a kutató kivizsgált egy furcsa gyermek koponyát. Bebizonyította, hogy az nem egy torzszülött gyerek koponyája, hanem genetikailag egy olyan lényé volt, aki úgy születhetett, hogy két idegen lény sejtjeit termékenyítették meg egy indián nő méhében. 

Vajon a bukott angyalok tényleg végeztek genetikai beavatkozásokat? A nyomok erre utalnak. Találtak egy szett nőgyógyászati készletet és egy genetikai korongot liditből, amelyeket nem tudják, hogy ki csinálta, hogyan csinálta és miért csinálta...








Tehát, szerintem a bukott angyalok nekiálltak a genetikai mérnöki munkának, hogy új testeket alkossanak maguknak. Nem volt szükségük mikroszkópra, mert a szemük volt a mikroszkóp. De lehet hogy nem csak egyet-egyet személyenként, hanem sokat. Egy személynek akár több avatarja is lehet. Ha egy idegen lénynek gondolt avatar elpusztul, akkor nem egy személy pusztul el, hanem csak az avatarja, ami csak egy eszköz...

De milyenek ezek az avatarok? Tudhatunk-e valamit ezekről? Igen, mert a bukott angyalok üzenetet hagytak maguk után, amiből olvasni lehet. Ott vannak a Nazca-vonalak. Namármost, a Nazca-vonalaknál azt láthatjuk, hogy van egy csomó vonal, amelyek olyanok, mint valami repülőtér, repülők kifutó pályája, vagy gyakorlatozó tere. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy egy sor ábra van a földön. Van ott majom, kutya, pók, madár, hüllő, és legvégül láthatunk egy emberkét is, amelyik mintha búcsút intene nekünk...




Mit jelenthetnek a Nazca-vonalak? A rejtély megoldása szerintem a kisemberben rejlik. Ha jól megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy a kisember ábráját két egyenes vonallal zárták közre. Azonban a jobb oldali vonal egy olyan helyre esik, ahol a nagy dombnak van egy kisfia, egy kisebb domb. Aki ismeri egy picit is a térmértant, az megérti, hogy eléggé körülményes odalent a földön olyan vonalat ásni, amely a levegőből nézve teljesen egyenes legyen. A vonal csak akkor egyenes, ha teljesen szemből nézzük az ábrát. Tehát, úgy gondolom, hogy azt a vonalat felülről csinálták, a levegőből, egy tűzsugárral, amellyel beleégettek a talajba...




Ha ez így van, akkor a többi ábrát is energia-sugárral égették a talajba. Láthatjuk, hogy minden állat ábrája befutó vonallal van ábrázolva, nem zárt vonallal. Miért? Mert a levegőből csak így tudtak szép ábrát csinálni. Egyik felől befut a vonal, megrajzolja az ábrát és másik felől kifut. Tehát szerintem világos, hogy ezeket repülő ezközből, fentről, nagy erejű tűzsugárral csinálták. 

De miért választották éppen ezeket az állatokat? Mit akartak ezzel üzenni? A válasz megint csak az integető emberkében lehet, amely valószínűleg egy avatart ábrázol...




Az avatar paramétereit nem nehéz kiköbözni, ha a magasban való repülésre gondolunk. Bírnia kell a hideget, a G effektust, a hibernálást, a táplálék hiányát, a nehéz körülményeket és humanoidnak kell lennie. Ehez pont alkalmas a gyík, a pók, a madár, a kutya, a majom tulajdonságainak keveréke. Az idegen lény avatarjának más lehet a tüdeje, a vérkeringése, a sejtjei, stb. Az apró buborékos szövetei megóvják a G effetustól, a pók nedvei a megfagyástól, stb. Tehát a Nazca-vonalak üzenete ez lehet: vettük ezeknek a lényeknek sejtjeit, megalkottuk az avatárunkat és felemelkedtünk hajóinkkal a levegőégbe. Bye-bye...




Az UFO tevékenységek

Több beszámoló létezik arról, hogy Európában, a középkorban, különös égi hajók jekentek meg. Arról is beszámoltak, hogy bizonyos európai városok fölött égiháborúk dúltak. Ezek nyomán nagy mennyiségű hamu hullott alá a városra. Ebből gondolom, hogy angyalok védhették az akkori kereszénységet, és elpusztították, meg visszaverték a Sátán seregeinek eszközeit, az UFO-kat, meg az avataros űrlényeket.

Aztán, amikor eljött az ideje, odadobott a gonosz az embernek néhány UFO-t, amelyeket szándékosan a földre hagyott zuhanni. Látni, hogy nem akárhol zuhantak le ezek, hanem csakis a nagyhatalmaknál, az USA-ban és a Szovjetunióban. Ezeknek a zuhanásoknak az lehetett a célja, hogy tehnológiát adjanak át az embernek. Ezután az ember, a fordított mérnöki tevékenység által, a fordított tervezés, a visszafejlesztés által, megismerhette a tranzisztort, az elektrónikát, a komputert, a mobiltelefont, stb.

Amikor az antikrisztus szelleme már elárasztotta a világot az evolucionizmus istentelenségével meg az ateizmussal, és az Isten ismerete, a hit, eléggé elenyészett, akkor belépett a Sátán a világba a szürke emberkék által. Ezeket a szürke emberkéket, az avatárokat, sértetlenül juttatta el az amerikai katonasághoz, és elhitette azokat hazugságaikkal. Létrejött a harmadfokú kapcsolatfelvétel az idegenek és az amerikai hatóságok között, vagyis kezet fogtak az ördöggel...

Interjú egy idegennel:










Ezek az úgynevezett idegen lények evolucióról, párhuzamos időkről és párhúzamos univerzumokról beszélnek. Elhitették az amerikaiakkal, hogy megmenteni jöttek az emberiséget az önpusztítástól. Minden jel arra mutat, hogy létrejött a harmadfokú találkozás az Eisenhower adminisztrációja és az idegenek között. Azt is rebesgetik, hogy az amerikaiak ezt közölték XXIII. János pápával, és egy csomagot is vittek neki, amelyet az idegenektől kaptak.

Úgy látszik, hogy ezeknél az eseményeknél nem volt jelen egy valóban hívő ember. Egy hívő ember azonnal megkülönböztette volna a szürke emberke szavait, és felismerte volna a hazugságokat. Szenteltvízzel, könyörgésekkel és ördögűző imákkal azonnal a gyötrelembe vethette volna a szürke emberkét, kiüzhette volna a gonosz lelket, és az avatár aléltan esett volna össze...

Az emberek ma inkább hajlanak a Sátán hazugságaira és szemfényvesztő tehnikáira. Maga a szentírás tesz tanuságot arról, hogy az emberek az utolsó időkben hajlani fognak a Sátán hitetésére...

(Jel 13:14, Károli) És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett.

(1Tim 4:1-2) A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak, és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, mert lelkiismeretük érzéketlenné vált.

Mi azonban, akik hiszünk az Úrban, legyünk éberek, és ne hagyjuk, hogy a Sátán elhitessen bennünket az UFO-kal, a tehnológiákkal, az elektrónikával,  a kütyükkek, az internettel, a transzhumanizmussal, a különböző térerőkkel meg sugarakkal. Ezek egyszer mind semmivé válnak az Úr Jézus Krisztus szent neve által...

(Mt 16:17-18) Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.

Még sokat lehetne írni ebben a témában, de fölösleges. A hosszú fejtegetésekben elvesz az ember, és nem találja a lényeget. És a lényeg az, hogy az UFO-k meg az idegen lények nem egy más, távoli bolygóról származó lények, hanem a Sátán csinálmányai. Az idegen lények pedig nem valós személyek, hanem csak az ördög avatárjai, amelyek mögött ördögök állnak. A fentieket lehet puszta spekulációknak is venni, de "puto sic", én így látom...

Kapcsolódó anyagok:





Medvedev félig komoly, félig vicces nyikatkozata:




Uram Jézus! Te azért jöttél a világba, hogy lerombold az ördög műveit. Jöjj világ Világossága, és rombold le Egyházadban az UFO-k hazugságát. Ámen.