A nyelveken való imáról

Fülöp kurzust szerveztünk. Mivel én voltam a szervezõk egyike, annak ellenére, hogy nem rendelkeztem semmilyen lelki adománnyal, felkértek szolgálni a különbözõ imaszolgálatoknál. Egy idõ után kezdett idegesiteni, hogy mindenki nyelveken imádkozik, csak én nem. A nyelvima hiányában, mindig saját szavaimmal imádkoztam. A kurzus vége felé, szóltam az egyik tapasztaltabb testvérnek, hogy szeretném, ha imádkoznának értem is. Õ azt mondta, hogy ennek semmi akadálya…

Nemsokára sor is került az imára. Egy székre ûltettek és körbeállt négy-öt testvér, hogy imádkozzanak értem. A testvér akit megkértem, az vezette az imát. Megkérdezte, hogy miért imádkozzanak. Én egy kicsit bizonytalanul, azt kértem, hogy kapjam meg én is a nyelveken való imádkozás adományát. A testvér mosolygott és azt mondta, hogy örömmel imádkozik ezért…

Egy ideig imádkoztak nyelveken, majd leálltak és az imát vezetõ testvér azt mondta nekem:
- Mond ki !…
- Mit? – kérdeztem én.
- Hát valamit… azt, ami feljön benned. Nem baj ha csak egy szótag is…

Én figyeltem a bensõmet, de biza nem jött fel semmi… Még egy ideig imádkoztak, majd a testvér megkért, hogy maradjak egyedül és próbáljak meg a bensõmre figyelni. Ha valami furcsa szótag, vagy valami feljön, akkor azt mondjam ki…

Félrevonultam, hallgatkoztam, de csak nem jött fel semmi. Erre a testvér elmagyarázta, hogy vannak olyan, tudod ... észemberek, akiknél az eszüktõl a szivükig elég hosszú az út. Az ilyeneknél nehezebben indul el a nyelvima. Egy ideig probálkoztam, aztán feladtam… Gondoltam, biztosan én nem kell megkapjam a nyelvimát, hiszen a Szentlélek szeminárium alatt sem kaptam meg...

Telt az idõ és egyszer csak kaptam egy füzetet a nyelvimáról, amelyben tanuságtételek voltak arról, hogy ki-ki hogyan kapta meg a nyelvimát. Mivelhogy a tanuságtevõk mind amerikaiak voltak és mindnyájan viharosan módon, azonnal megkapták a nyelvimát, így hát egy kicsit szkeptikus voltam. Arra gondoltam, hogy mindez meglehet, de én inkább szeretném látni is, megtapasztalni is ezt a csudaságot. Itt nagyon úgy néz ki, hogy valami huncutságnak kell lennie… De azért nem vetettem el teljesen a dolgot és elhatároztam, hogy az egyik recept szerint, azokat a szavakat, szótagokat amelyek eszembe jutnak, elkezdem ismételgetni…

Kb. egy hét után, már elég szép kis repertoárom volt. Olyan szépen imádkoztam egyféle mû-nyelvimát, hogy csak na.... Hittem is, meg nem is, hogy megvan nekem is a nyelvima adománya… Aztán, egy idõ után, amint ezt a repertoárt gyakorolgattam, azt vettem észre, hogy valami odalent a szívemben mélyen sustorog... Valami olyansmi, amit mintha valamit mar régen elfelejtettem volna, de nagyon ismerõs, ami azonban mégsem jön a nyelvemre… Egyszer aztán, amint gyakoroltam a nyelvimát, az egyik testvérem figyelmeztetett, hogy ha nem tudok úgy imádkozni, hogy ne figyeljek a szavakra, akkor az semmiképpen sem nyelvima.

Abban az idõben volt, hogy a közösségünk az alsó plébánián találkozott, de a szentségimádásra a felsõ plébániára járt. Egyre inkább problémás lett a szentségimádás megtartása a felsõ plébánián, ezért arról kezdtünk beszélni, hogy jó lenne lejönni ezzel is az alsó plébániára. Mivel jól voltam az öreg főesperessel, ajánlkoztam, hogy beszélek vele ezûgyben. A főesperes úr örömmel vette, hogy szentségimádást kezdeményezünk és meg is egyeztük a programot. Amikor az elsõ szentségimádás végéhez érkeztünk, el kellett volna tenni a szentséget, de késett a főesperes úr. Indultam ki a templomból, hogy megkeressem őt és látom, hogy az egyik lány, aki a közösségbe járt, a harangláb alatt könyveket ajándékoz valakinek. Amint odaérek, megállít és a kezembe nyomja ezt a füzetet a nyelvek imájáról... Kért, hogy fogadjam el, mert már neki már nincs szüksége rá. Valahogyan úgy osztogatta könyveit, mintha azt mondta volna: vegyétek és vigyétek, nektek hátha sikerülni fog… És valóban, utólag kiderült, hogy a lánynak komoly problémái voltak szellemi téren…

Nemsokára megtaláltam a főesperes urat, aki jött is azonnal... Amint kiment az oltárhoz, mi letérdeltünk a sötét kis templomocskában. Én középen térdeltem a padsorok között. Az áldás ideje alatt, amint le voltam térdelve, a füzetet az arcom elõtt tartottam. Ekkor, a szentségi áldás alatt, egy forróság járta át a mellkasomat, a szívem tájékát. Nem tudtam biztosan, hogy mi történik, de reméltem, hogy az Úr megáldott a nyelvek adományával...

Telt-múlt az idõ és néhány hét múlva lelkigondozói kurzusra mentem. A kurzus elõadásai alatt, a hátsó sorban ûltem. Mellettem egy asszony egyfolytában nyelveken imádkozott. Kérdeztem tõle, hogy mit csinál. Õ azt mondta, hogy “háttérimát” végez. Nagyot néztem… Egyedül? Nagy a te hited asszony – gondoltam magamban. Ezután eszembe jutott az én úgynevezett nyelvimám és belekapcsolódtam én is a háttérimába. 

Délutánra már azt vettem észre, hogy teljesen megváltozott a nyelvimám… Egésszen más szavakat imádkoztam, gondolkodás nékül, annélkül, hogy odafigyeltem volna mit imádkozom. Ez bizakodással töltött el…

Másnap, amint a dicsõités alatt használni kezdtem az újdonsült nyelvimámat, megakadt a szemem, az egyik testvéren akirõl tudtam, hogy megvan neki a nyelveken való ima értelmezésének adománya. Jó lenne – gondoltam - valahogyan melléje kerülni... Hátha értelmezné imámat és akkor megbizonyosodhatnék. Nna, de ez kishitüség – gondoltam tovább – ne kisértsem az Urat ilyen módon. Így aztán elhessegtettem magamtól ezt a gondolatot.

Az utolsó nap, ebéd után, mielõtt elbúcsuztunk volna, együtt imádkoztunk. Hogy, hogy nem, az a testvér, akinek megvolt az értelmezés adománya, mellém került. Én imádkoztam nyelveken és õ értelmezte. Amikor befejeztük az imát, egy harmadik testvér ezt mondta: “Te nyelveken imádkoztál és õ értelmezte...” Mintha ismerték volna a gondolataimat, úgy adták nekem a visszajelzést...

Azóta használom a nyelvimát, de leginkább közösségben dicsõités alatt. Amikor a Szentlélek erõteljesen eltölt, könnyedén énekelek nyelveken. Vannak akik ezt az adományt elemzik, kategóriákba sorolják, hogy: nyelima, nyelveken való éneklés, nyelveken való szólás, stb... Én ehhez nem értek. Én csak csinálom úgy, ahogyan jön... Magamban nem imádkozom nyelveken, hanem inkább a rózsafüzért imádkozom, mert erõteljesebbnek gondolom. A tizedek közötti könyörgéseknél, van amikor a lélek indit, hogy nyelveken is imádkozzak. A nyelvimát én leginkább az imaszolgálatoknál tartom nagyon fontos eszköznek. Megnyitja a szolgáló testvér lelki csatornáit Isten felé és így alkalmas közvetitõvé válik Isten kezében. Mindenkinek ajánlom, hogy keresse ezt az adományt és ne adja fel ha nem megy egybõl. Lám nekem is milyen nehezen jött be ez az adomany…

Lisa Gerrard valószínüleg nyelveken énekel 12 éves korától: "Gerrard sings many of her songs, such as Now We Are Free and Sanvean in a language of her own invention that she has developed since the age of twelve."