Ez ahoz hasonlatos, mint amikor egy ember kapaszkodik fel Isten hegyére, és mellette egy csodálatos, belülrõl világító, kék folyó ömlik lefele. Amint szemlélgeti a belülrõl világító kék folyót, észreveszi, hogy az alján káprázatos, kék, finomra csíszolt drágakövek hevernek. Ekkor megkívánja azokat és hamar fejest ugrik a folyóba, hogy megszerezzen néhányat ezekbõl a drágakövekbõl. De amint a víz alján eléri a köveket és a kezébe vesz egyet, akkor látja kiábrándultan, hogy az a drágakõ bizony csak egy törött, durva felületű kék kavics...
Így van ez a krisztusi közösségben is... Amikor a közösségbe érkezett, megtért testvér, testközelbe kerül az ottlevőkkel, egy idő után kiábrándultan látja, hogy mennyi gyarlóság van ott, ahol õ azt remélte, hogy szentekre talál. Ez a kiábrándulás valójában kishitüség, mert azt kellene elhinnie, amit a Szentlélek vizének csillogása, belsõ fénye, elõször mutatott meg. A drágakövek gyönyörüségét kell elhinnünk, mert a Szentlélek azt mutatta meg, amit Isten megálmodott rólunk...
P.
VálaszTörlés