A Szentlélek arca – Belülről tanító

Minél inkább belemerültem a szentírás olvasásába, annál inkább tanított belülről a Szentlélek, hogy megértsem az írások értelmét és az igék benső összefüggéseit. Miközben dolgoztam otthon a házimunkával, azt vettem észre magamban, hogy bármelyik részét is olvasom a szentírásnak, úgy tűnik, mintha azt már olvastam volna. Egy idő után pedig azon kezdtem gondolkodni, hogy miként is magyarázhatnám el ezeket az igéket másoknak. Aztán néhány év múlva, úgy kb. 7 év után, elvezetett az Úr arra a helyre, ahol ez a vágyam - amelyet Ő maga keltett bennem - beteljesedett...

Elkezdtem elmélkedéseket tartani egy lelkiségi közösségben. No, nem kell itt valami nagy dologra gondolni, hanem csak egy-egy félórás, órás elmélkedésre, bizonyos témák kapcsán, amelyekben kifejtettem a ige alapján, hogy mire hív bennünket az Úr. 

Egy ilyen elmélkedésre való felkészülés kezdetben több napig tartott. Volt amikor egyből megvilágosodott a téma, és összeállt a vázlat, de volt amikor a téma homályba merült, és nem akart összeállni. Gyakran napokig kellett keresgélnem az igéket, a konkordanciákat, és gondolkodni azokon. Volt olyan is, hogy egy elkezdett téma nem akart összeállni és lefuladt. Talán túl nehéz volt a választott téma, vagy talán nem arra vezetett a Szentlélek. Ki tudja?... Aztán volt, hogy elégedetten szemléltem egy módszer által elért eredményeimet, de akkor a Szentlélek mindent felkavart, és más utra terelt. A Szentlélek nem szereti ha a magunk erejében bízunk...

Egy szép nyári napon, épp egy ilyen elmélkedés szerkesztésével dolgoztam. Szépen sütött be a nap az ablakon, és elálmosodtam. Lehajtottam a fejem az asztalra, és egy pillanatra bekoppant a szemem. A felébredésem pillanatában egy rövid látomásom volt. Azt láttam, hogy egy fiatal férfi rebbent el mellőlem, és egy lefelé ivelő röppenéssel a szemközti templomoszlopra szállt. Ott letelepedett a párkányon velem szemközt. Egyenes testtartással, mozdulatlanul állt az oszlop tetejének párkányán. Ez a fiatal férfi fehér csipkeszegélyű inget viselt, és alatta zöld ministránsruhát. Nem voltak szárnyai, de mégis úgy repült, mint egy madár. Még a röptének ívelése is olyan volt mint egy madáré. Egy picit lefelé ívelt, majd felemelkedett, és letelepedett az oszlop párkányára. Az oszlop ahová letelepedett, egy fehér, világos templom benselyében volt, és az oszlop, mintha egy felső karzat tartóoszlopa lett volna. Az volt a különös, hogy nem alulról láttam őt, hanem szemből, és ugyanolyan magasságban voltunk mindketten. Mintha én is egy ilyen oszloppárkányon álltam volna...

Egyből világos lett számomra, hogy ez egy segítő angyal volt, aki segített nekem, hogy világosságot nyerjek az elmélkedés témájának átlátásában. Ugyanakkor, a Szentlélek nyította meg lelki szemeimet, hogy megláthassam az angyalt. Tehát, amint Aquinói Szent Tamás írta: Isten közvetlenül is, de angyalai által is megvilágosítja teremtményeit... Az, hogy az angyallal szemközt álltam, egy szinten vele, azt sugallta nekem, hogy szolgatársak vagyunk. Mindketten ugyanazt az Urat szolgáljuk...

(Jel 19:10) És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele. Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke.