Nagycsütörtök

1. Máté szerint

(Mt 26:17-30) A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?” „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” – felelte. „Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” – válaszolta. Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére.

Máté evangelista a következõket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az Úr megegyezte egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- Az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja õt árulni;

- Az apostolok elszomorodását és lelkiismeret vizsgálatát;

- Judás szembesítését az õ árulásával, amelyre azonban nem tart bûnbánatot;

- Az Oltáriszentség alapítását vagyis az elsõ konszekrációt, amelyben az Úr elõször változtatja a kenyeret és a bort az Õ szent  testévé és vérévé;

- Elbúcsúzás a szõlõ termésétõl, amelybõl többé nem iszik az Úr;

- Az utolsó vacsora utáni zsoltáréneklést.

2. Márk szerint

(Mk 14:12-26) A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” Erre elküldte két tanítványát: „Menjetek a városba! – mondta. – Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem.” Elszomorodtak és sorra kérdezték: „Csak nem én?” Így válaszolt: „Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”  Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában.”  Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák hegyére.

Márk evangelista a következõket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az isteni gondoskodást és gondviselést az utolsó vacsora helyszínével kapcsolatosan, amely a vizeskorsót cipelõ emberrel való találkozásban jelenik meg;

- Az Úr megegyezte egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- A kiszemelt hely egy tágas emeleti terem, amelyeket vánkosokkal rendeztek be;

- Az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja árulni õt;

- Az apostolok elszomorodását és lelkiismeret vizsgálatát;

- Az Oltáriszentség alapítását vagyis az elsõ konszekrációt, amelyben az Úr elõször változtatja a kenyeret és a bort az Õ szent testévé és vérévé;

- Elbúcsúzás a szõlõ termésétõl;

- Az utolsó vacsora utáni zsoltáréneklést.

3. Lukacs szerint

(Lk 22:7-23) Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt. Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.” „Hol készítsük el?” – kérdezték.  „Menjetek a városba – felelte –, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy,  s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem?  És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.”  Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát. Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.

Lukács evangelista a következõket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az isteni gondoskodást és gondviselést az utolsó vacsora helyszínével kapcsolatosan, amely a vizeskorsót cipelõ emberrel való találkozásban jelenik meg;

- Az Úr megegyezte egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- A kiszemelt hely egy tágas emeleti helyiség;

- Az Úr kifejezi mennyire vágyódott arra, hogy megtörténjen az utolsó vacsora és önmagát ajándékozza az Eucharisztiában;

- Az Oltáriszentség alapítását vagyis az elsõ konszekrációt, amelyben az Úr elõször változtatja a kenyeret és a bort az Õ szent testévé és vérévé;

- Az egyházi rend alapítását, vagyis az újszövetség papságát, azzal a rendelkezéssel, hogy: Ezt tegyétek az én emlékezetemre;

- Az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja õt árulni, és hogy az áruló keze a szent áldozat asztalán van;

- Az apostolok elszomorodását és lelkiismeret vizsgálatát.

4. János szerint

János apostol teljesen más megközelítésbõl írja le az utolsó vacsorát:

Akkora fontosságot tuljadonít neki, hogy 5 fejezeten és 155 versen keresztül ír róla (Jn 13-17). Ezekben a következõket említi meg:

- Az apostolok lábának megmosását;

- Az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja õt árulni;

- Judás megáldoztatása (Jn 13:26);

- Judás szembesítése az õ árulásával;

- A szeretet új parancsolatának elrendelése;

- A Szentlélek megígérése;

- A szõlõtõ és a szólõvesszõk példázata;

- A világ gyülölete;

- A búcsúzás és a viszontlátás reménye;

- Az Úr Jézus Fõpapi imája.

5. Summa

A négy evengélista feljegyzései alapján láthatjuk, hogy az utolsó vacsorán a következõ események történtek:

1. Az utolsó vacsoráról, annak helyszínérõl, maga Isten gondoskodott. Ez kiviláglik a vizeskorsót hordozó emberrel való találkozás jelébõl és abból, hogy csak az Úr Jézus tudta a házigazdával való egyezség dolgát.

2. Az utolsó vacsora helyszíne bent a városban, Jeruzsálemben, egy bizonyos házban volt, amelynek egy tágas emeleti terme volt. Ezt a termet vánkosokkal rendezték be.

3. A tanítványok elkészítették a húsvéti vacsorát, a törvény elõírásai szerint és feltálalták azt egy bizonyos asztalra, vánkosok közé.

4. Az Úr Jézus és a tanítványok bevonultak az emeleti terembe és helyet foglaltak.

5. A bevezetõ szavak után, az Úr Jézus felállt, hogy megmossa a tanítványok lábát, így Judás lábát is.

6. Utána visszatelepedtek az asztalhoz és az Úr Jézus, az asztali áldásban, elvégezte az elsõ konszekrációt. Ekkor alapította meg az Oltáriszentséget, és implicite az egyházirend szentségét, amikor meghagyta: Ezt tegyétek az én emlékezetemre.

7. A konszekráció elõtt/után, az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja õt árulni. Az elsõ két szinoptikus a konszekráció elé teszi az áruló megemlítését, de bizonyára a konszekráció után is beszéltek errõl. Így, a konszekráció elõtt, az apostolok lelkiismeret vizsgálatot tartottak, hogy nem õk-e az árulók. Itt megadatott a lehetõség Judásnak, hogy bûnbánatot tartson és megtérjen.

8. Az Úr Jézus megáldoztatta Judást, mert már az átváltoztatott kenyérrel kínálja meg (Jn 13:26).

9. Judás, miután megáldozott, elhagyja a vacsorát (a szentmisét), annak befejezte elõtt, hogy véghezvigye az árulását a Sátán ösztönzésére.

10. Ezután mondja el az Úr Jézus az Õ utolsó beszédét, az elsõ homíliát és az elsõ liturgikus imát. A vacsora zsoltárok éneklésével zárult.

6. Következtetések

1. Az utolsó vacsora, ha nem is fontosabb, mint a nagypénteki események, de bizonyára az Úr Jézus mûködésének legbensõségesebb eseménye. Annyira fontos volt ez János apostolnak, hogy 5 fejezeten át, azaz 155 versen keresztül emlékezik meg róla.

2. Az utolsó vacsorában az Úr Jézus lerakta az Egyház alapját, a Tizenkettõ intézményét, a lábmosásban...

(Jn 13:8 “Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem”).  

Ez az apostoli alap annyira fontos, hogy megjelenik az eszkaton leírásában is...

(Jel 21:14) A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

3. Az utolsó vacsorában az Úr Jézus, Aki maga az Õsszentség, megalapítja az Oltáriszentséget és az egyházirend szentségét, az apostoli folytonosság alapján rendelt újszövetségi papságot. Itt születik meg/fogan meg valójában az Egyház és a kegyelem szentségi forrása. Itt keletkezett a kegyelem forrása, ami az Úr Jézus szent oldalsebéből áradt ki, és innen kezdett el csorgadozni a kegyelem folyama, amely lecsordul az oltárról és elárasztaja az egész világot. Ez hasonlatos egy pezsgõspohár piramishoz, amelynek legfelsõ poharába kezdik tölteni a pezsgõt. A pezsgõ továbbcsordul az alábbi poharakba, egésszen az alsó sor pohárig, majd szétfolyik a szoba padlóján, ki az utcára...

4. Az utolsó vacsora egyben az elsõ szentmise is volt a világban, amelyet maga az Úr Jézus konszekrált. Ebben elõvételezte megdicsõült Önmagát és az elsõ átváltoztatott kenyér és bor színe alatt, már a másnapi keresztáldozatát is (Jn 12:24; Jn 16:7). Mivel Õbenne foglaltatik össze a mindenség, az utolsó vacsora Eucharisztiájában, elõvételezve, már megjelent minden, ami a kereszt elõtt volt, a másnapi keresztáldozata és minden, ami a kereszt után lesz, az idõk végezetéig.

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

5. Mivel a szõlõtõ termése az Úr Szent Vérének anyagi színe, ezért az Úr Jézus elbúcsúzik a szõlõtõ termésétõl, jelezve, hogy az nekünk van szánva, a tagoknak (1 Kor 12).

6. Az utolsó vacsorában jelen vannak már a mai liturgia elemei: a lelkiismeretvizsgálat, az áldozati liturgia, a homília és a zsoltárok éneklése.

7. Judás otthagyja az utolsó vacsorát. Ezért mondta Aranyszájú Szent János, hogy aki hamarabb elmegy a szentmisérõl, és nem várja meg a befejezõ áldást, az hasonló az áruló Judáshoz.

7. A nagycsütörtöki szertartás ma

Ma az egyházban, nagycsütörtökön elvégzik a lábmosás szertartását. Ez hagyományszerûen úgy történik, hogy 12 hívõ keresztény férfi vagy 12 elsõáldozásra készülõ fiú lábát mossa meg a pap a szentmise keretében...

(Jn 13:15) Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg...

Ezt mára egyesek megváltoztatták, illetve meg akarják változtatni. Igaz, hogy a mai, nagycsütörtöki lábmosás szertartása nem az egykori lábmosás megismétlése, hanem csak annak felidézése, de akkor is, ha ezt a szertartást megváltoztatják, akkor annak három következménye lesz:

1. Ha nem tizenketten vannak, akiknek a lábát megmossa a pap, akkor kiiktatódik a Tizenkettõ intézményére való megemlékezés, amely az Egyház alapja.

2. Ha lányokat, nõket is bevonnak a lábmosási szertartásba, akkor kiiktatjuk az isteni rendeklezést, amely szerint csak férfiak vannak rendelve a papi szolgálatra. Isten Fia férfiként jött el a világba és Istent Atyának szólította. Az Úr Jézus csak férfiakat választott ki apostoloknak, pedig sok nõ követte. Az apostolok csak férfiakat kentek fel püspököknek és presbitereknek, nóha sok nõ volt az egyházban. Ha a nagycsütörtöki szertartásban nõknek is megmossák a lábát, akkor ez azoknak a liberálisoknak hajtja a vizet a malmára, akik tévesen, azért harcolnak, hogy nõket is szenteljenek pappá.

3. Ha más vallásúakat: muszlimokat, hindúkat, buddhistákat, stb. is bevesznek a lábmosási szertartásba, akkor megfosztják a nagycsütörtöki szertartást a krisztusi jellegétõl, és az emberi szolidarítás nevében degradálják a Krisztusban való lelki testvériséget, egy Ádám ósbûnében való testi testvériség szintjére. 

Bármennyire is akarják a békét meg a szolidaritást hangsúlyozni, az eredmény egy vallási szinkretizmus, ami nem más, mint az Úr Jézus Krisztus megváltó művének tagadása. 

Nem adatott más név az ég alatt amely által üdvözülhetnénk (ApCsel 4:12) csak Jézus Krisztus. És nincs békesség a hitetleneknek (Iz 48:22; Jer 6:14; Ez 13:10)…

Elmélkedjünk hát most ezeken a titkokon és fogjuk fel az értelmünkkel meg a szívünkkel, hogy milyen hatalmas dolgot mûvelt az Úr Jézus velünk az utolsó vacsorán.

Ima: Uram Jézus Krisztus, mélyen megrendülök és leborulok elõtted és az utolsó vacsora bensõséges szentsége elõtt, amelyben a legnagyobb titkokat adtad át nekünk. Ámen.