Mozdulatlan

Régen visszatérő álmom volt, hogy kint járok valahol a mezőkön, a dombokon, vagy erdõszélleken, és egyszerre csak egy medvét látok meg a közelemben. Akkor még nem is sejtettem, hogy ez majd valóság lesz minálunk, és hogy a környékünkön ilyen sok medve fog lenni. Ma már az se csoda, ha a város központjában sétál egy medve a bocsaival... Ilyenkor, álmomban, mindig lebújtam a földre, és mozdulatlanul, rettegve vártam, hogy mi fog történni. Persze a medve mindig elment és eltűnt valahová, és én sértetlenül keltem fel a földről. Az idő múlásával, az álmomban megjelenõ medvét egy gonosz indulattal és kisértéssel hoztam összefüggésbe...

Szent Jakab levelébõl, meg Aquinói Szent Tamás tanításából is tudjuk, hogy Isten egésszen mozdulatlan és változatlan. Benne nincs változás, még a változásnak árnyéka sincs…

(Jak 1:17) Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.

Minden mozgás és minden változás Őtõle indul, Aki minden mozgásank és változásanak elsődleges oka és Ura. Áldott legyen az Ő Szent Neve mindörökké. Ámen.

Izrael népe, - amikor kivezette őket Isten az egyiptomi rabságából - amint megérkezett a Vörös tengerhez, rémülten kiáltozott, hogy miképpen menekülhetne meg az őket követő egyiptomi seregtől. Szidták Mózest, hogy miért nem hagyta őket a biztonságos rabságban. Ekkor Mózes csak annyit mondott nekik: Ne féljetek...(Kiv 14:13). Ez azt jelentette, hogy ne csináljatok semmit, hanem csak várjátok, hogy az Úr cselekedjen...

Az Újszövetségben, Szent Jakab apostol arra buzdít, hogy engedelmeskedjük Istennek, álljunk ellen az ördögnek, és akkor az elfut tõlünk...

(Jak 4:7) Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.

Mit jelent ez az ellenállás? Hát leginkább mozdulatlanságot...  Az ördög nem képes hozzánk nyúlni, nem tud semmit se tenni, ezért kísért, hogy mi magunk cselekedjük meg a rosszat. De Isten nem engedi meg, hogy erőnkön felül kísértsen minket...

(1Kor 10:13) Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

Isten megengedi  a kísértést a mi életünkben, amint megengedte azt Ábrahám életében is, meg az Úr Jézus földi életében is (Zsid 2:18; 4:15), hogy nyilvánvaló legyen ki hűséges Őhozzá. Azonban Isten sose kisért, sose csábít a rosszra, hogy mi bűnbe essünk. Az ember  rendetlen vágyai azok, amelyek a rosszra viszik. Ezért imádkozzuk a Miatyánkban, hogy: ne vigy minket a kísértésbe... Itt Isten megengedő akaratáról van szó. Megengedi a különbözõ kísértéseket életünkben, hogy kipróbáltak legyünk...

(Jak 1:13-14) Senki se mondja, aki kísértést szenved: „Isten kísért”, mert Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít rosszra senkit. Minden embert a saját kívánsága vonzza és csábítja, így esik tőrbe.

Minden kísértés és lelki vihar ideje alatt, a mozdulatlanságot kell választanunk. Minden bűn, amelyre a kísértés veszi rá az embert, egyfajta mozdulatból ered. Innen jön a gyilosság, az öngyilkosság, a nemi erőszak, a fajtalanság, a tisztátalanság, a tolvajlás, stb. A kísértés hatására az ember elindúl, megmozdítja kezét, lábát, és a rossz megcselekvésére adja a testét...

Maradjunk mozdulatlan... Ez nem teljes fizikai mozdulatlanságot jelent, hanem azon a szellemi vagy testi téren maradjunk mozdulatlanul, amelyen a kisértés ér minket. Ezt a mozdulatlanságot el lehet érni elmélkedéssel, rózsafűzér imádsággal, környezet változtatással, egy jó lelki társaság megkeresésével, közös imával, stb. Van egy székely mondás: Nem az legény aki űti, hanem aki bírja... Itt is, nem az a legény, aki kisért, hanem az, aki kibírja mozdulatlanul a kísértést Krisztusban.

Ima: Uram Jézus, kérjük a lelkierő ajándékát, hogy a kísértések viharaiban mozdulantlanul tudjunk maradni lélekben. Ámen.

 

Egyedül

A hívő ember gyakran van egyedül, de sohasem magányos. Nem magányos, mert amióta megszületett Emmánuel, azóta "velünk az Isten" (Mt 1:23), és Pünkösd óta, bennünk van Isten Lelke, hogy mi a Szentlélek templomai legyünk (1Kor 6:19)...

Az üdvtörténetben sok egyedüllét volt, ami bizony nem egy könnyű állapot. Az idők folyamán, ott volt Ádám egyedülléte, Illés egyedülléte, az Úr Jézus egyedülléte, a szent remeték egyedülléte, stb…

Ádám egyedülléte

Az élővilág megteremtése után Isten megteremtette Ádámot, és látta, hogy nem jó az embernek egyedül lenni (Ter 2:8)... Isten végigvonultatta Ádám előtt a föld minden állatát, és ő nevet adott mindegyiknek, de nem talált közöttük magához illő társat. Ádám, az Édenben, az eredeti szentség állapotában, nagyon egyedül volt... Ebből a helyzetből Isten emelte ki őt, azáltal, hogy oldalbordájából megteremtette Évát, és ajándékul adta neki. Ezért Éva neve Asszony... Éva volt Isten legnagyobb ajándéka az ember számára, mivel ő lett minden "élő anyja" (Ter 3:20)…

(Ter 2:19-23) Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.”

Hasonlóképen, ma is sok ember van egyedül a világban, ahogyan Ádám is egyedül volt az Édenben. Az ilyen ember nézi a többieket, amint végigvonulnak előtte, mint „Isten kertjének állatai”, de nem talál magához illő társat... Csakis Isten ajándéka az, hogy mintegy "álmot bocsájtva" az egyedülálló emberre, előteremti számára a hozzá illő társat, aki majd segítője lesz neki életében...

Az Úr Jézus egyedülléte

A parabola himnuszában (Fil 2:6-11), Szent Pál kifejti, hogy az Úr Jézus minden tekintetben olyan volt mint mi, de mégis teljesen más... Isteni természete miatt, valójában senki sem érthette meg, az Ő emberi, földi élete során, még az édesanyja, a Szűzanya sem (Lk 2:29)...

(Fil 2:6-7) Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember...

Az igaz hívő egyedülléte

Az Úr Jézushoz hasonlóan, az igaz hivő ember is egyedül van a világban. A krisztusi közösség és az egyház összetartó ereje, Krisztus misztikus testében, nem mindig egy érezhető valóság, hanem gyakran csak egy eszkatológikus perspektíva (1Kor 12:15). Az igazhitű ember gyakran magára marad, és senki nem érti meg őt, mint ahogyan az Úr Jézust sem értették meg földi élete során. Ezek hasonlítanak a szigetek helyzetéhez a tengerekben...

(Iz 41:1) Hallgassatok rám, szigetek! Újuljon meg a nemzetek ereje! Jöjjenek ide, azután beszéljenek, szálljunk perbe egymással!

(Iz 42:4) Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.

(Iz 51:5) Közel van igazságom, jön már szabadításom, és karommal népeket ítélek. Bennem reménykednek a szigetek, szabadulásukat az én karomtól várják.

Vízcsepp vízcseppel összeolvad, de sziget a szigettel nem találkozik. A szigetek és a csillagok, csakis világrengető kataklizmák által találkozhatnak. Hasonlóképpen, az igazak, a hívő és szent emberek is elszóródva élnek a hitetlen világ tengerében... Gyakran egyedül vannak, még a templomban is, meg a krisztusi közösségben is. Egyedül vannak, mert az egyházban sokan mondják, hogy: Uram, Uram, de kevesen cselekszik meg a mennyei Atya akaratát (Mt 7:21). Az igazhitű szentek leginkább egyedül vannak, de nem magányosak, mert velük az Isten...

Egyedül vagy? Egyedül érzed magad a krisztusi közösségben és az egyházban? Emlékezzél Isten kegyelmi ajándékaira, amellyel elhalmozott ifjúkorod óta. Emlékezz meg az Úr kegyelméről, amellyel elhalmoz nap mint nap, és vigasztalódj meg. Dicsőítsed az Urat!...

(Zsolt 105:1-6) Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az URat! Folyamodjatok az ÚRhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen! Emlékezzetek csodatetteire, amelyeket véghezvitt, csodáira és döntéseire, ti, Ábrahám utódai, kik szolgái vagytok, Jákóbnak fiai, kiket kiválasztott!

Ima: Uram Jézus, egyedül vagyok, de nem magányos, mert Te szüntelenül velem vagy. Hiszem, hogy álmomban is megadod nekem, amire szükségem van. Ámen.

 

Oltalmad alá futunk

(Sir 24:31) Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.

Ezt az igét az Egyház a Szűzanyára alkalmazza, a Bölcsesség székére. Imádkozzunk a Csíksomlyói Szûzanya lábá isnál...

Ima:

Oltalmad alá futunk 

Istennek szent szülője,
Könyörgésünket meg ne vesd
szükségünk idején,
Hanem oltalmazz meg minket
minden veszedelemtől,
Ó dicsõséges és áldott Szűz.
Ámen.

Hangok a levegõégben

Az Úr Jézus elmondta az apostoloknak, hogy a végső időkben, a nagy megpróbáltatások idején, milyen jelek fognak lenni. Ezek között szerepelnek az égi jelenségek is...

(Lk 21:10-11) Azután így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.

Ezek között a jelenségek között vannak az égi harsonák is...

(Jel 8:6) A hét angyal pedig, akinél a hét harsona volt, fölkészült, hogy megfújja harsonáját. 

Az utóbbi időben, úgy kb. 2011-tõl errefelé, egyre több videó és tudósítás látott napvilágot ilyen égi hangokról, amelyekben különbözõ erõs kürthangok, búgások hallatszodnak mindenfele és nem tudni, hogy honnan jönnek. Nézzük, hallgassunk meg néhányat, és gondolkodjunk el, hogy ezek a hangok jelentenek-e valamit...

 

 

 

 

 

 

 

A YouTube-on több ilyen hiteles vagy kevésbé hiteles videót lehet találni. Tény, hogy ezeket a hangokat egyre több csapás követi. Tavasszal kaptam egy suggalatot, hogy: csapás, csapás után jön majd az emberekre. Miért? Azért, mert hitetlenek, szívtelenek, nem akarnak megtérni, mert kezeik csinálmányait imádják, és mert csúfot űznek Isten törvényeiből és lábbal tiporják az örök szövetséget. 

Hamar elfelejtik az emberek a horvátországi földrengést és a keletkezett lyukakat, a csehországi tornádót, a németországi, belgiumi árvizeket, a nyugat kanadai és szibériai 50 fokos hőáradást, az olaszországi autópályát sújtó jégesőt, stb. Mindenre találnak egy tudományos magyarázatot, maszlagot... Globális felmelegedés, széndioxid kibocsájtás, stb...

Az emberek nem hiszik el, hogy ezeket a csapásokat angyalok hajtják végre, amint a Jelenések könyvében az meg van írva... Mit tegyünk?...

(1Kor 7:29-31) Ezt mondom, testvérek: a hátralevő idő rövid. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha az nem volna az övék, és akik a világ dolgaival foglalkoznak, mintha nem merültek volna el bennük, mert e világ jelen formája elmúlik. 

A bölcs ember ma elrejtőzik, tartózkodik a világ dolgaitól és tisztán megőrzi magát annak szennyétől.

Ima: Szent Isten, Szent erős Isten, Szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak. Ámen.  

Nagycsütörtök

1. Máté szerint

(Mt 26:17-30) A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?” „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” – felelte. „Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” – válaszolta. Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére.

Máté evangelista a következõket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az Úr megegyezte egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- Az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja õt árulni;

- Az apostolok elszomorodását és lelkiismeret vizsgálatát;

- Judás szembesítését az õ árulásával, amelyre azonban nem tart bûnbánatot;

- Az Oltáriszentség alapítását vagyis az elsõ konszekrációt, amelyben az Úr elõször változtatja a kenyeret és a bort az Õ szent  testévé és vérévé;

- Elbúcsúzás a szõlõ termésétõl, amelybõl többé nem iszik az Úr;

- Az utolsó vacsora utáni zsoltáréneklést.

2. Márk szerint

(Mk 14:12-26) A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” Erre elküldte két tanítványát: „Menjetek a városba! – mondta. – Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem.” Elszomorodtak és sorra kérdezték: „Csak nem én?” Így válaszolt: „Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”  Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában.”  Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák hegyére.

Márk evangelista a következõket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az isteni gondoskodást és gondviselést az utolsó vacsora helyszínével kapcsolatosan, amely a vizeskorsót cipelõ emberrel való találkozásban jelenik meg;

- Az Úr megegyezte egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- A kiszemelt hely egy tágas emeleti terem, amelyeket vánkosokkal rendeztek be;

- Az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja árulni õt;

- Az apostolok elszomorodását és lelkiismeret vizsgálatát;

- Az Oltáriszentség alapítását vagyis az elsõ konszekrációt, amelyben az Úr elõször változtatja a kenyeret és a bort az Õ szent testévé és vérévé;

- Elbúcsúzás a szõlõ termésétõl;

- Az utolsó vacsora utáni zsoltáréneklést.

3. Lukacs szerint

(Lk 22:7-23) Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt. Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.” „Hol készítsük el?” – kérdezték.  „Menjetek a városba – felelte –, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy,  s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem?  És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.”  Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát. Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.

Lukács evangelista a következõket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az isteni gondoskodást és gondviselést az utolsó vacsora helyszínével kapcsolatosan, amely a vizeskorsót cipelõ emberrel való találkozásban jelenik meg;

- Az Úr megegyezte egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- A kiszemelt hely egy tágas emeleti helyiség;

- Az Úr kifejezi mennyire vágyódott arra, hogy megtörténjen az utolsó vacsora és önmagát ajándékozza az Eucharisztiában;

- Az Oltáriszentség alapítását vagyis az elsõ konszekrációt, amelyben az Úr elõször változtatja a kenyeret és a bort az Õ szent testévé és vérévé;

- Az egyházi rend alapítását, vagyis az újszövetség papságát, azzal a rendelkezéssel, hogy: Ezt tegyétek az én emlékezetemre;

- Az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja õt árulni, és hogy az áruló keze a szent áldozat asztalán van;

- Az apostolok elszomorodását és lelkiismeret vizsgálatát.

4. János szerint

János apostol teljesen más megközelítésbõl írja le az utolsó vacsorát:

Akkora fontosságot tuljadonít neki, hogy 5 fejezeten és 155 versen keresztül ír róla (Jn 13-17). Ezekben a következõket említi meg:

- Az apostolok lábának megmosását;

- Az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja õt árulni;

- Judás megáldoztatása (Jn 13:26);

- Judás szembesítése az õ árulásával;

- A szeretet új parancsolatának elrendelése;

- A Szentlélek megígérése;

- A szõlõtõ és a szólõvesszõk példázata;

- A világ gyülölete;

- A búcsúzás és a viszontlátás reménye;

- Az Úr Jézus Fõpapi imája.

5. Summa

A négy evengélista feljegyzései alapján láthatjuk, hogy az utolsó vacsorán a következõ események történtek:

1. Az utolsó vacsoráról, annak helyszínérõl, maga Isten gondoskodott. Ez kiviláglik a vizeskorsót hordozó emberrel való találkozás jelébõl és abból, hogy csak az Úr Jézus tudta a házigazdával való egyezség dolgát.

2. Az utolsó vacsora helyszíne bent a városban, Jeruzsálemben, egy bizonyos házban volt, amelynek egy tágas emeleti terme volt. Ezt a termet vánkosokkal rendezték be.

3. A tanítványok elkészítették a húsvéti vacsorát, a törvény elõírásai szerint és feltálalták azt egy bizonyos asztalra, vánkosok közé.

4. Az Úr Jézus és a tanítványok bevonultak az emeleti terembe és helyet foglaltak.

5. A bevezetõ szavak után, az Úr Jézus felállt, hogy megmossa a tanítványok lábát, így Judás lábát is.

6. Utána visszatelepedtek az asztalhoz és az Úr Jézus, az asztali áldásban, elvégezte az elsõ konszekrációt. Ekkor alapította meg az Oltáriszentséget, és implicite az egyházirend szentségét, amikor meghagyta: Ezt tegyétek az én emlékezetemre.

7. A konszekráció elõtt/után, az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettõ közül el fogja õt árulni. Az elsõ két szinoptikus a konszekráció elé teszi az áruló megemlítését, de bizonyára a konszekráció után is beszéltek errõl. Így, a konszekráció elõtt, az apostolok lelkiismeret vizsgálatot tartottak, hogy nem õk-e az árulók. Itt megadatott a lehetõség Judásnak, hogy bûnbánatot tartson és megtérjen.

8. Az Úr Jézus megáldoztatta Judást, mert már az átváltoztatott kenyérrel kínálja meg (Jn 13:26).

9. Judás, miután megáldozott, elhagyja a vacsorát (a szentmisét), annak befejezte elõtt, hogy véghezvigye az árulását a Sátán ösztönzésére.

10. Ezután mondja el az Úr Jézus az Õ utolsó beszédét, az elsõ homíliát és az elsõ liturgikus imát. A vacsora zsoltárok éneklésével zárult.

6. Következtetések

1. Az utolsó vacsora, ha nem is fontosabb, mint a nagypénteki események, de bizonyára az Úr Jézus mûködésének legbensõségesebb eseménye. Annyira fontos volt ez János apostolnak, hogy 5 fejezeten át, azaz 155 versen keresztül emlékezik meg róla.

2. Az utolsó vacsorában az Úr Jézus lerakta az Egyház alapját, a Tizenkettõ intézményét, a lábmosásban...

(Jn 13:8 “Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem”).  

Ez az apostoli alap annyira fontos, hogy megjelenik az eszkaton leírásában is...

(Jel 21:14) A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

3. Az utolsó vacsorában az Úr Jézus, Aki maga az Õsszentség, megalapítja az Oltáriszentséget és az egyházirend szentségét, az apostoli folytonosság alapján rendelt újszövetségi papságot. Itt születik meg/fogan meg valójában az Egyház és a kegyelem szentségi forrása. Itt keletkezett a kegyelem forrása, ami az Úr Jézus szent oldalsebéből áradt ki, és innen kezdett el csorgadozni a kegyelem folyama, amely lecsordul az oltárról és elárasztaja az egész világot. Ez hasonlatos egy pezsgõspohár piramishoz, amelynek legfelsõ poharába kezdik tölteni a pezsgõt. A pezsgõ továbbcsordul az alábbi poharakba, egésszen az alsó sor pohárig, majd szétfolyik a szoba padlóján, ki az utcára...

4. Az utolsó vacsora egyben az elsõ szentmise is volt a világban, amelyet maga az Úr Jézus konszekrált. Ebben elõvételezte megdicsõült Önmagát és az elsõ átváltoztatott kenyér és bor színe alatt, már a másnapi keresztáldozatát is (Jn 12:24; Jn 16:7). Mivel Õbenne foglaltatik össze a mindenség, az utolsó vacsora Eucharisztiájában, elõvételezve, már megjelent minden, ami a kereszt elõtt volt, a másnapi keresztáldozata és minden, ami a kereszt után lesz, az idõk végezetéig.

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

5. Mivel a szõlõtõ termése az Úr Szent Vérének anyagi színe, ezért az Úr Jézus elbúcsúzik a szõlõtõ termésétõl, jelezve, hogy az nekünk van szánva, a tagoknak (1 Kor 12).

6. Az utolsó vacsorában jelen vannak már a mai liturgia elemei: a lelkiismeretvizsgálat, az áldozati liturgia, a homília és a zsoltárok éneklése.

7. Judás otthagyja az utolsó vacsorát. Ezért mondta Aranyszájú Szent János, hogy aki hamarabb elmegy a szentmisérõl, és nem várja meg a befejezõ áldást, az hasonló az áruló Judáshoz.

7. A nagycsütörtöki szertartás ma

Ma az egyházban, nagycsütörtökön elvégzik a lábmosás szertartását. Ez hagyományszerûen úgy történik, hogy 12 hívõ keresztény férfi vagy 12 elsõáldozásra készülõ fiú lábát mossa meg a pap a szentmise keretében...

(Jn 13:15) Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg...

Ezt mára egyesek megváltoztatták, illetve meg akarják változtatni. Igaz, hogy a mai, nagycsütörtöki lábmosás szertartása nem az egykori lábmosás megismétlése, hanem csak annak felidézése, de akkor is, ha ezt a szertartást megváltoztatják, akkor annak három következménye lesz:

1. Ha nem tizenketten vannak, akiknek a lábát megmossa a pap, akkor kiiktatódik a Tizenkettõ intézményére való megemlékezés, amely az Egyház alapja.

2. Ha lányokat, nõket is bevonnak a lábmosási szertartásba, akkor kiiktatjuk az isteni rendeklezést, amely szerint csak férfiak vannak rendelve a papi szolgálatra. Isten Fia férfiként jött el a világba és Istent Atyának szólította. Az Úr Jézus csak férfiakat választott ki apostoloknak, pedig sok nõ követte. Az apostolok csak férfiakat kentek fel püspököknek és presbitereknek, nóha sok nõ volt az egyházban. Ha a nagycsütörtöki szertartásban nõknek is megmossák a lábát, akkor ez azoknak a liberálisoknak hajtja a vizet a malmára, akik tévesen, azért harcolnak, hogy nõket is szenteljenek pappá.

3. Ha más vallásúakat: muszlimokat, hindúkat, buddhistákat, stb. is bevesznek a lábmosási szertartásba, akkor megfosztják a nagycsütörtöki szertartást a krisztusi jellegétõl, és az emberi szolidarítás nevében degradálják a Krisztusban való lelki testvériséget, egy Ádám ósbûnében való testi testvériség szintjére. 

Bármennyire is akarják a békét meg a szolidaritást hangsúlyozni, az eredmény egy vallási szinkretizmus, ami nem más, mint az Úr Jézus Krisztus megváltó művének tagadása. 

Nem adatott más név az ég alatt amely által üdvözülhetnénk (ApCsel 4:12) csak Jézus Krisztus. És nincs békesség a hitetleneknek (Iz 48:22; Jer 6:14; Ez 13:10)…

Elmélkedjünk hát most ezeken a titkokon és fogjuk fel az értelmünkkel meg a szívünkkel, hogy milyen hatalmas dolgot mûvelt az Úr Jézus velünk az utolsó vacsorán.

Ima: Uram Jézus Krisztus, mélyen megrendülök és leborulok elõtted és az utolsó vacsora bensõséges szentsége elõtt, amelyben a legnagyobb titkokat adtad át nekünk. Ámen.

Kevélység van bennünk

A hét főbűn egyike a kevélység, és bizony el kell ismernünk, hogy kevélység van bennünk...

Kevélység van bennünk ha:

1. Ha valaminek, valakinek tartjuk magunkat...

(Gal 6:3) Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát.

2. Ha a tehetségünket, természetes adottságainkat magunkénak gondoljuk...

(1Kor 4:7) Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?

3. Ha az emberek elismerésére vágyunk...

(Mt 6:5) …hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

4. Ha nem akarunk gondolni a semmiségünkre, elmúlásunkra...

(Sir 10:10) Mit kevélykedik a por és hamu?

5. Ha nem akarunk megemlékezni bűneinkről...

(Zsolt 25:7) Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!

6. Ha nem akarunk gondolni halálunk órájára...

(2Kor 5:1) Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.

7. Ha nem akarunk gondolni Krisztus ítélőszékére...

(2Kor 5:10) Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.

8. Ha nem gyakoroljuk az igazság, engedelmesség, önmegtagadás és a lemondás erényeit...

(Fil 4:8) Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos.

9. Ha rendetlenül, szétszórtan és szószátyárként viselkedünk...

(Ef 5:4) Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.

10. Ha megsértődünk, amikor nem adnak a véleményünkre...

(Péld 29:23) Az embert kevélysége megalázza, az alázatosnak pedig megbecsülés jut.

11. Ha felsőbbrendűséget igényelünk magunknak az emberek előtt...

(ApCsel 8:9) Egy Simon nevű ember pedig már előbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván...

12. Ha a társalgásban mesterkélten szólunk, csipkelődünk vagy kétértelműen tréfálkozunk...

(Ef 5:4) ...sem ocsmányság, sem ostoba vagy kétértelmű beszéd, ami illetlen, hanem inkább a hálaadás.

13. Ha el akarjuk hitetni másokkal, hogy lelki emberek vagyunk, és tiszteletetet, dicséretet várunk...

(1 Kor 8:2) Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, a mint ismernie kell.

14. Ha a lelki dolgokban kioktató modorban beszélünk...

(Róm 12:16) Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne tartsátok magatokat önmagatoktól okosaknak.

15. Ha szerfölött kiváncsiak vagyunk...

(Sir 3:24) Ne törd magadat nagyon a felesleges dolgok után, és ne légy kíváncsi többi művére!

16. Ha nem tiszteljük eléggé az előljáróinkat, ha nem vagyunk eléggé előzékenyek a velünk egyenrangúakhoz, és ha nem vagyunk eléggé szeretetteljesek az alattvalókhoz...

(Róm 12:10) Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek gyöngédek, tiszteletadás dolgában legyetek előzékenyek.

17. Ha törtetünk az első helyekre és a megtiszteltetésre...

(Lk 14:10) Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre.

18. Ha háborgunk a lelki szárazság miatt...

(Péld 13:24) Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti.

19. Ha mások fölött ítélkezünk...

(Róm 2:1) Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más fölött ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!

20. Ha társalgás közben, egy bizonytalan űgyben ellenkezünk, vitatkozunk, heveskedünk...

(Péld 29:9) A bölcs ember vitatkozik az ostobával, az pedig hol háborog, hol nevet: nem marad nyugton.

21. Ha valakinek szántszándékkal keserűséget okozunk...

(Péld 3:10) Ne rágalmazd a szolgát uránál, hogy meg ne átkozzon, és meg ne bűnhődj!

22. Ha a kellemetlen emberek miatt háborgunk...

(Ef 4:2) ...teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel.

23. Ha bármiért könnyen haragra lobbanunk...

(Préd 7:9) Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik.

24. Ha az igazságtalan vádak nagyon bántanak...

(Kol 3:13) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.

25. Ha háborgunk a gyenge étel vagy a kényelem hiánya miatt...

(Fil 4:12) Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem.  

26. Ha nagyon felháborodunk egy méltatlan személy igaztalan gáncsolásai, gyalázkodásai miatt...

(Mt 5:10) Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.

27. Ha elszomorodunk, mert senki sem szeret minket...

(Sir 30:7) Aki kényezteti fiait, saját sebeit kötözheti, és minden kiáltásukra megrendül bensejében.

28. Ha dolgainkat figyelmetlenül, szétszortan, léhán, könnyelműen, elhamarkodottan végezzük...

(1 Tessz 4:11) ...és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek.

29. Ha a saját véleményünkre sokat adunk, és ahoz minden áron ragaszkodunk...

(Iz 2:12) Mert jön a Seregek Urának napja minden kevély és magas ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, de majd meg kell alázkodnia...

30. Ha az alantas szolgálatokat elutasítjuk...

(Jn 13:14) Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.

31. Ha olyan dolgokkal vesződünk, amelyek nem tartoznak ránk...

(1Tessz 4:11) ...és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek.

32. Ha a megpróbáltatások és a megaláztatások kiborítanak minket...

(Ef 3:13) Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.

33. Ha az elkövetett tévedésünk, hibánk nagyon felháborít minket...

(Mt 23:12) Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

a Ha Ha HHHH