Hogy
megértsük, vegyük sorra Pilátus magatartását az evangéliumokban:
(Mt 27:11-26) Jézus pedig ott állt a helytartó előtt. A
helytartó megkérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Te mondod.« Amikor a
főpapok és vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor Pilátus azt mondta neki:
»Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened?« Ő azonban nem válaszolt neki
egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen. Ünnep
alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot,
akit kérnek. Volt akkor egy híres foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Pilátus
összehívta őket és megkérdezte tőlük: »Kit akartok, hogy elbocsássak nektek,
Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?« Tudta ugyanis, hogy
irigységből adták őt a kezébe. Miközben az ítélőszéken ült, a felesége üzenetet küldött neki:
»Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álmomban
miatta.« De a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust
pedig veszítsék el. A helytartó tehát megkérdezte tőlük: »Melyiket akarjátok,
hogy a kettő közül elbocsássam nektek?« Azok azt felelték: »Barabást!« Pilátus
erre azt kérdezte: »És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?« Azok
mindnyájan ezt felelték: »Keresztre vele!« Ő újra megkérdezte: »De hát mi
rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Keresztre vele! «Pilátus,
látva, hogy semmire sem megy, sőt inkább zavargás támad, vizet hozatott,
megmosta a kezét a tömeg előtt és így szólt: »Én ártatlan vagyok ennek a
vérétől. Ti lássátok!« Az egész nép azt felelte: »Az ő vére rajtunk és
gyermekeinken!« Erre elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta
és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.
(Mk 15:1-15) A főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az
egész főtanáccsal kora reggel tanácsot tartottak, aztán megkötözték Jézust,
majd elvezették és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: »Te vagy-e a
zsidók királya?« Ő azt felelte neki: »Te mondod.« A főpapok sok mindennel
vádolták őt. Pilátus ezért újra megkérdezte őt: »Semmit sem felelsz? Nézd, mi
mindennel vádolnak téged!« De Jézus egy szót sem szólt többé, Pilátus pedig
csodálkozott ezen.Ünnep alkalmával el szokta nekik bocsátani a foglyok
közül azt, akit kérnek. Volt akkor egy Barabás nevű, akit a lázadókkal
együtt fogtak el, s aki a lázadás során gyilkosságot követett el. Felvonult
tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus azt
felelte nekik: »Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?« Tudta
ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a kezébe. A főpapok azonban
felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa el nekik. Pilátus újra
megkérdezte tőlük: »Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?« Azok
újra csak azt kiáltozták: »Feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte őket: »De
hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Feszítsd meg
őt!« Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért
Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.
(Lk 23:1-25) Akkor mindannyian fölkerekedtek,
és elvitték Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: »Azt tapasztaltuk, hogy ez
félrevezeti népünket, megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt
mondja magáról, hogy ő a Messiás király.« Pilátus megkérdezte tőle: »Te vagy
a zsidók királya?« Ő azt felelte: »Te mondod.« Pilátus erre kijelentette
a főpapoknak és a tömegnek: »Semmi vétket sem találok ebben az emberben.« De
azok erősködtek, és azt mondták: »Föllázítja a népet tanításával egész
Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.« Ennek hallatára Pilátus
megkérdezte, hogy ez az ember Galileából való-e. Amint megtudta, hogy Heródes
uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt
azokban a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már régóta
szerette volna őt látni, mert hallott felőle, és remélte, hogy a szeme láttára
valami csodát tesz. Hosszasan kérdezgette, ő azonban semmit sem felelt. A
főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták. Heródes a
kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába
öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz. Azon a napon Heródes és
Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással. Pilátus
pedig összehívta a főpapokat, a nép vezetőit és a népet, s azt mondta nekik:
»Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam
előttetek, de semmi vétséget sem találtam ebben az emberben mindazok közül,
amikkel vádoljátok. Sőt Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzánk.
Láthatjátok tehát, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Megfenyítem
ezért, és szabadon bocsátom.« Erre valamennyien fölkiáltottak: »Veszítsd el
ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!« Őt valami lázadásért és gyilkosságért
vetették börtönbe, amely a városban történt. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert
szabadon akarta bocsátani Jézust. De azok kiáltoztak: »Feszítsd meg, feszítsd
meg őt!« Ő azonban harmadszor is szólt hozzájuk: »De hát mi gonoszat tett?
Semmi halált érdemlő dolgot nem találtam benne. Megfenyítem tehát, és elbocsátom.«
De azok nem tágítottak, hanem nagy hangon követelték, hogy feszítse meg. A
lármájuk egyre erősödött. Pilátus ezért úgy döntött, hogy legyen meg, amit
kívánnak. Amint kérték, szabadon bocsátotta azt, akit lázadásért és
gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.
(Jn 18:28-40) Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették.
Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne
váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk,
és megkérdezte: »Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?« Azt
felelték neki: »Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.« Erre
Pilátus azt mondta nekik: »Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek
szerint.« A zsidók azt felelték neki: »Nekünk senkit sem szabad megölnünk.« Ez
azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy
milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta
Jézust, és megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Jézus azt felelte:
»Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?« Pilátus ezt
válaszolta: »Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a
kezembe. Mit tettél?« Jézus azt felelte: »Az én országom nem ebből a
világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra
kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.« Pilátus
erre megkérdezte: »Tehát király vagy te?« Jézus azt felelte: »Te mondod,
hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot
tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.« Pilátus
erre így szólt: »Mi az igazság?« Majd e szavak után ismét kiment a
zsidókhoz, és azt mondta nekik: »Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás
pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e,
hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?« Erre ismét így
kiáltoztak: »Ne ezt, hanem Barabást!« Barabás pedig rabló volt.(Jn 19:1-22) Akkor Pilátus elvezettette Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: »Üdvözlégy, zsidók királya!« És arcul verték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: »Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.« Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: »Íme, az ember!« Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: »Feszítsd meg, feszítsd meg!» Pilátus így szólt: »Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.« De a zsidók így szóltak: »Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!« Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: »Honnan való vagy te?« Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: »Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?« Jézus azt felelte: »Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.«
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: »Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.« Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül a hatodik óra. Így szólt a zsidókhoz: »Íme, a ti királyotok!« De azok így kiáltoztak: »El vele, el vele, feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte tőlük: »A királyotokat feszítsem meg?« A főpapok azt felelték: »Nincs királyunk, csak császárunk!« Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a keresztre helyeztette. Ez volt ráírva: »A Názáreti Jézus, a zsidók királya.« Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: »Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ‘A zsidók királya vagyok’!« Pilátus azt felelte: »Amit írtam, azt megírtam!«
A
fenti igerészekbõl az látható, hogy
Pilátus:
1. Bölcs, törvény és embertisztelõ kormányzó volt, aki tiszteletben tartotta a leigázott
zsidók törvényeit és hagyományait. Kiment hozzuk tárgyalni, mert kerülni akarta a rendzavarást és a zendülést.
2. Törvénytisztelõ
és igazságos bíró volt, mert a római jog gyakorlata szerint kikérdezte mindkét felet
és alkalmat adott a vádlottnak a védekezésre.
3. Okos
és jóakaratú ember volt. Egybõl átlátta a helyzetet és tudta, hogy a főpapok irigységbõl akarják halálra adni az Úr Jézust. Ezért több alkalommal is
visszautasította a halálos ítélet kimondását. Elõbb vissza akarta hárítani az ítélkezést a zsidókra, aztán átpasszolta az űgyet Heródesnek, majd enyhébb
büntetéshez folyamodott, hátha azzal kiengesztelheti a fõpapokat, és végül, egy felmentõ jogi
lehetõséghez folyamodott, az ünnepi amnesztiához. Mindvégig világosan látszik,
hogy foggal-körömmel próbálta menteni az Úr Jézust.
4. Hívõ
és istenfélõ ember volt a maga pogány hite szerint. Elhitte, amit a felesége
mondott neki az éjjeli álmáról és félt, hogy az istenek ezzel az ártatlan emberrel
vannak. Megijedt és nem akart vétkezni sem ellene, sem az istenek ellen.
5.
Felismerte és tisztelte az elõtte alló vádlott személy nagyságát és méltóságát.
Õ, aki már sok embert ítélt halálra, nagyon elcsodálkozott Jézus magatartásán.
Az, ahogyan az Úr Jézus hallgatott a kereszthalál ítéletének veszélye elõtt,
megdöbbentette õt.
6.
Kereste és kutatta ő is az igazságot. Azt kérdezte : "Mi az igazság?" Látszik, hogy
a görög gondolkodás és mûveltség szerint, egy igazságkeresõ ember volt.
7.
Hamar rájött, hogy egy magasabbrendû emberrel áll szemben, aki szellemileg az
istenekhez hasonló. Elhiszi, hogy Jézus valóban a zsidók királya. Ettõl kezdve Jézusról
csak úgy szólt vagy írt, hogy “a zsidók királya”.
8. Önkéntelenül
beismeri, hogy õ alacsonyabbrendû. Habár a nagy római birodalomat képviseli, a hatalom
gyakorlója, bíró a római jog szerint, mégis azt kérdezi: Hát
zsidó vagyok én?... Vagyis: Honnan ismerjem a ti Isteneteket és a ti Törvényeteket?... Hogyan ítélkezhetnék én a ti Istenetek törvényei szerint?...
9. Lojális
és hû a császárához, Rómához és a hitéhez. Ez az õ bûne... Csakis akkor enged, amikor a zsidók a császárra
és a császár iránti lojalitásra appelálnak. De ekkor is mossa kezeit, annak jeléül, hogy az ő lelkiismerete tiszta Jézus vérétől. A zsidók pedig magukra és gyermekeikre vállalták azt. Ilyen körülmények
között és fõleg hivatala gyakorlása közben, senki sem várhatta el,
hogy kockáztassa hivatalát és egyben talán az életét is.
Ha összevetjük Pilátust Péter
apostollal, aki évekig volt az Úr Jézus mellett és mégis megtagadta Õt, akkor
nem várhatjuk el magától a római kormányzótól, hogy pogányként, hivatala magaslatában, éppen annak
gyakorlása közben, a Szentlélek kegyelmének hijával, hõsiesen feláldozza
magát egy zsidó vádlottért, még akkor sem, ha az egy rendkivüli ember.
10.
Karakán ember volt és kitartott a meggyõzõdése mellett. Hiába mentek vissza hozzá a zsidók, hogy vegye le
az INRI táblát a keresztrõl, õ megbecsüléssel gondolt Jézusra és makacsul vállalta, amit
megírt. Amit megírtam, megírtam… Ezzel saját kezüleg írta be magát az üdvtörténetbe.
Azóta is minden kereszten ott áll az INRI tábla…
A
fentiek alapjan, Poncius Pilátust egy szívem szerinti embernek látom, aki származásához, hivatalához
és helyzetéhez képest, derekasan próbált kiállni az igazság mellett. Mi
megkereszteltek, akik krisztuskövetõknek nevezzük magunkat, vizsgáljuk meg magunkat. Vajon megvannak-e bennünk ezek a tulajdonságok? Megbecsüljük-e az embereket? Tiszteljük a
más vallásúakat? Törvénytisztelõk és igazságosok vagyunk? Van bennünk
okosság és jóakarat? Istenfélõk vagyunk? Felismerjük az emberi nagyságot és
méltóságot? Keressük-e az igazságot és van-e bennünk alázat? Egyenesek és
karakánok vagyunk vagy netán köpenyegforgatók?...
Bizony, bizony, sok tanulnivalónk van Poncius Pilátustól, a ponciusát… Nem avathatjuk szentté Poncius
Pilátust, de hiszem, hogy a szent hierarhiában Pilátusnak is, mint Cirenei Simonnak, egy becses hely
jutott osztályrészül...
Ima: Uram Jézus! Mennyire
szeretted Pilátust az õ gyötrelmeiben. Add meg nekünk, hogy mi is így tudjuk
szeretni azokat, akiket az életben felénk helyezett az isteni gondviselés.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése