A Szentlélek arca – Szeretsz engem?

Egy idő után azt vettem észre, hogy gondolataimban mindig ugyanaz a kérdés ismétlődik: “Szeretsz engem?...” Ez a kérdés leginkább akkor hangzott el bennem, amikor egymagamban, a csendben, reggeliztem vagy vacsoráztam a konyhában. Egy ideig csak figyeltem erre a sugallatra, majd egy idő után válaszoltam rá: “Igen Uram, szeretlek…” Erre aztán nemsokára következett a hívás: “Akkor kövess engem…” 

Később, amikor azért imádkoztam, hogy többet megértsek ebből a sugallatból, és figyeltem, hogy mond-e még valami egyebet a Szentlélek, azt a képet láttam, hogy az Úr Jézus megy előttem a sziklák között fel a hegyre. Nem volt kereszt a vállán, tehát nem a Golgotára vezetett - legalábbis egyelőre még nem - hanem a Tábor hegyére. De tudom, hogy eljön a Golgotának is az ideje…

(Jn 21:15-17) Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!”Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”

Ps: Ezután egy hosszú megpróbáltatás időszaka kövezkezett, amelyben teljesen megváltozott az életem...

A Szentlélek arca - Megszólító

Egyszer, sok évvel ezelőtt, azon a helyen ültem, ahová a király is gyalog jár. Ott töprengtem elmerülve a gondolataimban, és arra lettem figyelmes, hogy egy mondat hangzik el bennem: “Tervem van veled.” Először azt hittem, hogy elkalandoztak a gondolataim, és én mondtam ezt magamban. Elkezdtem visszafelé tekerni a gondoltaimat, hogy merre futottak fonalai, de rájöttem, hogy nem gondoltam semmi olyanra, ami összefügghetett volna ezekkel a szavakkal. Éreztem, hogy bennem hangzottak el ezek a szavak, de nem tőlem származtak. Ráadásul, élénken forogtak ott bennem, és nem halványodtak el. Ez volt az első alkalom, amikor hallottam az Úr szavát...

A hely, ahol szólt hozzám az Úr, és az, amit közölt, mély jelentőséggel bír. Amint az asztal az étkezés helye, a család és a közösség jelképe, úgy az árnyékszék is az egyéni, gyarló emberségünk jelképe, ahol lemennek bűneink a csatornába. Nagyon fontos hely... Ha javításokat végezünk a lakásban, akkor konyhaasztal nélkül napokig meglehünk, de a másik nélkül bajosan. Az Úr nem csak az asztalban, az étkezésben vállal velünk közösséget, hanem emberi gyarlóságunk sülyesztőjénél is...

Az Úrnak terve van velem, terve van veled, terve van velünk, mindazokkal, akik válaszolunk az Ő hívó szavára. Az az Ő terve az, hogy elküldjön minket népéhez, azokhoz, akik sötétségben és rabságban ülnek. Kit küldjön el? Itt vagyok, engem küldj el!... Ma te is mondhatod: „Itt vagyok, engem küldj el!”

(Iz 6:8) Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj el!”

A Szentlélek arca – Belülről tanító

Minél inkább belemerültem a szentírás olvasásába, annál inkább tanított belülről a Szentlélek, hogy megértsem az írások értelmét és az igék benső összefüggéseit. Miközben dolgoztam otthon a házimunkával, azt vettem észre magamban, hogy bármelyik részét is olvasom a szentírásnak, úgy tűnik, mintha azt már olvastam volna. Egy idő után pedig azon kezdtem gondolkodni, hogy miként is magyarázhatnám el ezeket az igéket másoknak. Aztán néhány év múlva, úgy kb. 7 év után, elvezetett az Úr arra a helyre, ahol ez a vágyam - amelyet Ő maga keltett bennem - beteljesedett...

Elkezdtem elmélkedéseket tartani egy lelkiségi közösségben. No, nem kell itt valami nagy dologra gondolni, hanem csak egy-egy félórás, órás elmélkedésre, bizonyos témák kapcsán, amelyekben kifejtettem a ige alapján, hogy mire hív bennünket az Úr. 

Egy ilyen elmélkedésre való felkészülés kezdetben több napig tartott. Volt amikor egyből megvilágosodott a téma, és összeállt a vázlat, de volt amikor a téma homályba merült, és nem akart összeállni. Gyakran napokig kellett keresgélnem az igéket, a konkordanciákat, és gondolkodni azokon. Volt olyan is, hogy egy elkezdett téma nem akart összeállni és lefuladt. Talán túl nehéz volt a választott téma, vagy talán nem arra vezetett a Szentlélek. Ki tudja?... Aztán volt, hogy elégedetten szemléltem egy módszer által elért eredményeimet, de akkor a Szentlélek mindent felkavart, és más utra terelt. A Szentlélek nem szereti ha a magunk erejében bízunk...

Egy szép nyári napon, épp egy ilyen elmélkedés szerkesztésével dolgoztam. Szépen sütött be a nap az ablakon, és elálmosodtam. Lehajtottam a fejem az asztalra, és egy pillanatra bekoppant a szemem. A felébredésem pillanatában egy rövid látomásom volt. Azt láttam, hogy egy fiatal férfi rebbent el mellőlem, és egy lefelé ivelő röppenéssel a szemközti templomoszlopra szállt. Ott letelepedett a párkányon velem szemközt. Egyenes testtartással, mozdulatlanul állt az oszlop tetejének párkányán. Ez a fiatal férfi fehér csipkeszegélyű inget viselt, és alatta zöld ministránsruhát. Nem voltak szárnyai, de mégis úgy repült, mint egy madár. Még a röptének ívelése is olyan volt mint egy madáré. Egy picit lefelé ívelt, majd felemelkedett, és letelepedett az oszlop párkányára. Az oszlop ahová letelepedett, egy fehér, világos templom benselyében volt, és az oszlop, mintha egy felső karzat tartóoszlopa lett volna. Az volt a különös, hogy nem alulról láttam őt, hanem szemből, és ugyanolyan magasságban voltunk mindketten. Mintha én is egy ilyen oszloppárkányon álltam volna...

Egyből világos lett számomra, hogy ez egy segítő angyal volt, aki segített nekem, hogy világosságot nyerjek az elmélkedés témájának átlátásában. Ugyanakkor, a Szentlélek nyította meg lelki szemeimet, hogy megláthassam az angyalt. Tehát, amint Aquinói Szent Tamás írta: Isten közvetlenül is, de angyalai által is megvilágosítja teremtményeit... Az, hogy az angyallal szemközt álltam, egy szinten vele, azt sugallta nekem, hogy szolgatársak vagyunk. Mindketten ugyanazt az Urat szolgáljuk...

(Jel 19:10) És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele. Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke.

A Szentlélek arca – Megintő

(1Tim 4:1) A Lélek azonban világosan mondja...

Megérkezett az új plébánosunk. Új seprű, jól seper… és elkezdte a megújító tervét életbe léptetni... 

Ebben az időben volt, hogy elkapott a plébánia udvarán, amint a hittanterem felé tartottam, és behívott a plébániára. 

- Jőjjön, jőjjön - mondta az ajtóban - mert mindjárt kiakasztják a bőrünket… Ezzel azt akarta érzékeltetni, hogy egy kicsit tart a hívektől, nehogy nekimenjenek a tervei miatt.

Hát nem mentek neki a hívek. Örvendtek, hogy tenni akar, és fellendíti az anyagilag romokban hátrahagyott plébániát. Egyhamar nekifogott a templomépítésnek is. A templomépítés egyik fogas problémája az új templom körüli tereprendezés volt. Egy sor magántulajdonú tákolmány volt ott, amelyeket le kellett bontani. Na ebből aztán nagy cirkusz lett. Felhívott, hogy képviseljem őt kint az utcán, hogy ne kelljen csúfítania arcát a civakodó szomszédok előtt...

Végül aztán megoldódott az űgy, de a további tervekben is tereprendezési problémák merültek fel. A beszélgetések gyakran vidámak és viccelődősek voltak. Egy ilyen alkalommal, valamilyen téma kapcsán, a plébánosunk szabadkozott egy javaslat hallatán, mert az egy újabb lebontási vitát indított volna el. Ekkor én, viccesen, bizalmaskodóan, meg akartam veregetni a vállát, és azt akartam mondani neki, hogy: - Nem baj, majd kiküldjük a plébános urat. Legfeljebb kiakasztják majd a bőrét… - de amikor megmozdult a kezem, hogy vállon veregessem, megfeszült bennem a Lélek, és világosan megfenyegetett: Vigyázz, hogy mit teszel, és hogyan emeled rá a kezed!... 

A vicces gondolatom tüstént elpárolgott, és csak finoman megérintettem a vállát. Elkomolyodva figyeltem magamban a Lélekre. A Lélek szavából megértettem, hogy a plébános Istennek lefoglalt ember, és őt nem szabad tiszteletlenül érinteni. Nem lehet vele mókázni, bizalmaskodni, mert hatalmas védelem alatt áll, és aki hozzáér, annyi mintha Isten szempillájához érne...

Sokan szeretnék ha a pap barátkozna velük, ha időt töltene velük, ha bizalmas viszonyban lehetnének vele… Azt gondolják, hogy a pap barátsága belépőjegy a mennyországba. Ez nem helyes dolog. A pásztor nem egy bárányé, hanem a nyájé. Egyik bárány nem sajátíthatja ki a pásztort, és a pásztor sem hajolhat oda jobban oda az egyik bárányhoz, mint a másikhoz...

Sok év múlva, egy alkalommal, csak egy villanás erejéig, úgy tűnt, mintha megpillantottam volna a plébános őrangyalát, aki őrködik fölötte és segíti őt. Kb. három méter magasnak láttam, hófehérnek, nagy puffos leeresztett szárnyakkal, amint összetett kezekkel állt a plébános jobbja felől, amikor az oltárnál misézett...

(1Sám 26:23) Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére.

(Zak 2:12) Mert ezt mondja a Seregek Ura az ő dicsősége küldött engem a népekhez, amelyek kifosztottak titeket, mert ha valaki hozzátok ér, olyan, mintha a szempillámhoz érne...

A Szentlélek arca - Figyelmeztet

(1Tim 4:1) A Lélek azonban világosan mondja...

Már a második Szentlélek szeminárium volt, amelyen részt vettem. Ekkor már én is kiscsoport vezető lettem, és el voltam telve magammal az új szerepemben. Hamar megszoktam a közösséget, a szolgálatot, és magamévá tettem egyfajta elitista magatartást. Szenteskedő fesztelenséggel mozogtam a közösségben és a templomban...

Éppen a szeminárium vége volt, amely a küldetési szentmisével zárul. Ilyenkor mindig ünnepélyes hangulat van. A hozzátartozók virágokat hoznak, akár egy kortárstalákozó misére. Mivel ez egy ünnepélyes esemény volt, két szín alatt áldozatott a papunk. 

Nehéz mindent pontosan megszervezni és minden feladatot jól leosztani. Sokszor menet közben alakulnak ki a dolgok. Így aztán, amikor sor került az áldoztatásra, a pap eléjött a kehellyel és az Oltáriszentséget tartalmazó nagyobbik cibóriummal. Nem tudta mindkét edényt fogni is, meg áldoztatni is. Mivel nem volt segítsége, körülnézett a közelállókon, mintegy segítséget kérve. Mivel én álltam legközelebb hozzá, hát bátran pattantam, és elvettem tőle a cibóriumot. A pap vette a szent ostyákat, belemártotta a kehelybe és megáldoztatta a szemináriumot végzőket. Alighogy elkezdte az áldoztatást, egy hangot hallottam a bensőmben: “Ember! Tudod te hogy mit fogsz a kezedben?...” Ekkor döbbentem rá, hogy a szenteskedő, meggondolatlan bennfentességemben, csak a cibóriumot láttam. Csak arra gondoltam, hogy fogom a templomi edényt, és segítkezek, de egyáltalán nem tudatosítottam magamban, hogy én az élő, feltámadt Krisztust, az ég és föld Teremtőjét, a világ megváltóját, végső bírámat és nagy Királyomat tartom a kezemben...

A Szentlélek figyelmeztetett a szent istenfélelemre. Nem süröghetünk-foroghatunk az oltár körül, akár egy konyhában, mert itt az eledel maga az Isten...

(Jn 5:53-56) Jézus így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek.  Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne.

A Szentlélek arca – Rávilágít az ellenségre

(Jo 3:1-2) Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden emberre, és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok; álmokat álmodnak véneitek, és látomásokat látnak ifjaitok. Sőt szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom azokban a napokban lelkemet.

Ez a látomás is azokban a napokban történt, amikor azt a nagy szemet láttam. Állhatatosan kitartottam a szentírás olvasásában, az imádságban, bűneim lerakásában és az életvitelem megjobbításában. 

Éppen a konyhában tevékenykedtem, és amikor a mosogató kagylótól kifelé fordultam, egyszerre csak megjelent előttem egy alak. Olyan volt, mint egy ifjú, de az egész testét szürke farkasbundaszerű szőrzet borította. Az arca emberi volt, de a feje meg a fülei állatiak voltak, és azt ugyancsak az szürke szőr borította. Az arcának ábrázata szép volt, és a szemei rendkívül okosak és értelmesek. Az egész látomásban, az alak tekintete volt a lényeges. Ennek a lénynek a tekintete rendkívül gúnyos volt, és lenézően, megvetően mosolygott rám. Határozottan azt fejezte ki a tekintete, hogy: Te fogsz majd megjavulni? Te akarsz szent lenni? No majd meglátjuk?... Abba majd nekem is lesz bekeszólásom. Azt hiszed, hogy van esélyed velem szemben?...

Kb. egy percig láttam magam előtt ezt a gonosz lényt, és semmi kétségem nem volt affelől, hogy ez az ellenség, akivel fel kell vennem a harcot. Nem ijedtem meg, és nem aggódtam egy percig sem. Ösztönösen hittem, hogy ha megláthattam őt, akkor a Szentlélek nyitotta meg a szemem. Ha pedig megnyitotta szemeimet, akkor meg is adja majd a kegyelmet a küzdelemhez.... 

Ugyanakkor, teljesen világos volt előttem, hogy ezt az ellenséget nem lehet alábecsülni. Vigyáznunk kell, mert nem vér és test ellen kell küzdenünk...

(Ef 6:12) Nem a vér s a test ellen viaskodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen.