Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?

Az okos és a gonosz szolga példázatánál (Lk 12:41), Péter apostol észleli, hogy az Úr Jézus különbséget tesz az apostolok és a tömeg között, ezért megkérdezi, hogy kinek mondja a tanítást: 

(Lk 12:41) Péter ekkor megkérdezte: Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?...

A válaszból láthatjuk, hogy a példázat egy szûk körnek szól, a sáfároknak, a szolgáknak, vagyis az apostoloknak, azok utódainak és munkatársaiknak. Õk azok a szolgák, akik kiosztják a táplálékot a nyájnak a maga idejében... Tehát itt a megbízott szolgákról van szó. 

Innen világosan következik, hogy az evengéliumokban, nem minden ige vonatkozik mindenkire. Van, ami csakis a felkent szolgákra vonatkozik és van, ami mindenkire vonatkozik. Van, ami az apostolokra és utódaikra vonatkozik, de analóg módon tanítja a híveket is. Aztán van, ami minden krisztuskövetõre vonatkozik, de nem vonatkozik a pogányokra. És van, ami a krisztuskövetõkre vonatkozik, de meghívja a pogányokat is...

Ezek után érdemes megvizsgálnunk, hogy az utolsó vacsora eseményei, és az Úr Jézus ott elhangzott utolsó tanításai kire vonatkoznak... 

Az Úr Jézus három éven át vezette és képezte az apostolokat, és megalapította a Tizenkettõ intézményét. Tanításának koronája az utolsó vacsora beszéde, az Õ végrendekezése, és Fõpapi imája. János apostol evangélimának 13-17. fejezetei csakis az utolsó vacsora eseményeivel foglalkoznak. 

Ezekbõl a fejezetekbõl világosan látszik, hogy ami ott történt, az az Egyház legbensõbb szobája. Az ott történt dolgok az apostolokra vonakoznak, az õ utódaikra, a püspökökre és mindazokra, akik az egyházi rendhez tartoznak. Az utolsó vacsora termében alapította az Úr Jézus az egyházirendet, vagyis az újszövetségi papságot, és az Oltáriszentséget. A fõpapi ima végén, az Úr Jézus belefoglalja a hívõket is az imájába és könyörög mindazokért, akik hinni fognak Õbenne, az apostolok és utódaik szavára...

A kérdés az, hogy lehet-e, szabad-e, alkalmazni az utolsó vacsora eseményeit a globalizált, hitetlen világra: keresztényekre és pogányokra egyaránt?

Ez a kérdés három okból vetõdik fel:

1. Az utolsó vacsora lábmosási szertartásának gesztusát kiterjesztették a pogányokra is, mint a szolgáló szeretet és az irgalmasság jelét;

2. A szeretet új parancsolatát (Jn 13:34; Jn 15:13;17) kiterjesztették a pogányokra is, mint kötelezõ érvet, a muzulmán migránsok befogadására;

3. A Teremtõ Isten közös imádatát sürgetik a világbéke nevében (Ábrahám háza), közös imahelyeket hozva létre több helyen a világon, a három egyisten hívõ vallásnak: a kereszténységnek, az iszlámnak és a judaizmusnak ( lásd. Abu-Dzabi, Berlin, Irakban az Ur, Ghána, stb.). 

Megfontolások

1. A lábmosás szertartása nem csak egy példa az alulról szolgáló, irgalmas szeretetnek, hanem a legfontosabb jele az Úr Jézushoz való tartozásnak, és az apostolok egymáshoz való tartozásának...

(Jn 13:8) Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.

(Jn 8:14) Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.

Tehát a lábmosás szertartása összeköti az apostolokat az Úr Jézussal, és öszeköti a Tizenkettõt egymással. Tehát a lábmosás szertartása, kegyelmi szempontból, nem vonatkozik a külsõkre, szorosabb értelemben még a hívõkre sem, sõt, még az iskarióti Judásra sem, mert ő nem volt tiszta...

(Jn 13:10-11) De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.”

Akkor hát, vajon helyes ezt a titkot kiszórni a pogányok elé csak úgy, mint egy szimbólikus gesztust, egy bizonyos irgalmasság nevében?...

2. A (Jn 15:1-17)-ben elhangzottakat kiragadni és kiterjeszteni a muzulmán migrásokra nem lehetséges, mert ez a szakasz a szõlõtõ és a szõlõvesszõk példázatáról szól. A szõlõtõ az Úr Jézus és a szõlõvesszõk a krisztuskövetõk. Még azokra a szõlõvesszõkre sem vonatkozik, akik nem maradnak a szõlõtõben.

Láthatjuk, hogy ha a szõlõvesszõ nem marad a szõlõtõn, akkor elszárad és a tûzre kerül. Akkor hogyan akarják ezt azokra alkalmazni, akik soha nem is akartak beleoltódni a szõlõtõbe? Vagyis, hogyan akarják alkalmazni a muszlimokra, akik habár ismerik Jézust és a kereszténységet, káromolják az igaz hitet?...

Tehát, a pogányokra, de fõleg a muzulmánokra, nem alkalmazható vallásos alapon a testvér kifeljezés, hanem csakis a felebarát kifejezés. Nem a (Jn:1-17)-t kell alkalmazni, hanem az irgalmas szamaritánus esetét (Lk 10:25-37). Itt az a parancs áll, hogy szeresd felebarátodat, mint saját magadat.

A felebarát nem testvér

(Lk 10:27) Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.”

Tehát a testvér és a felebarát, a testvéri szeretet és a felebaráti szeretet összemosása, csak egy csalafinta csúsztatás... 

3. A három egyistenhívõ vallásnak összeeszkabálása nemcsak egyfajta szinkretizmus, hanem annál komplexebb dolog. Nézzük meg, hogy ki mit hisz és kit kit imád:

- Mi keresztények, a kinyilatkoztatás szerint, a Szentháromság egy Istenben hiszünk, aki Atya, Fiú és Szentlélek. A három személy egylényegû, három személy, de egy Isten. Az Atya elküldte szent Fiát, a Megváltót, Aki meghalt értünk a keresztfán, feltámadt, felment a mennybe és ott ül az Atyának jobbján. Ő elküldte nekünk a Szentlelket, amelybõl mindnyájan részesültünk, és várjuk hitünk céljának elérését, az üdvösséget, a teljes megváltást...

- A judaizmus, mint a Tóra és az ószövetségi írások népe, hisz a mi teremtõ Istenünkben, de elveti a Fiút, a Megváltónkat, Jézus Krisztust, és még mindig várja a messiást. Meghazudtolják az Úr Jézust, az apostolokat a keresztre feszítéssel és a feltámadással kapcsolatosan, és ragaszkodnak az elavult törvényeikhez meg hagyományaikhoz. Szent Pál kinyílatkoztatta, hogy az utolsó idõkben õk is felismerik majd az Üdvözítõt (Róm 9-11)...

- Az iszlám pedig csak egy hamis vallás, ami egy hamis kinyilatkoztatáson alapszik. Maga Szent Pál mondja, hogy átkozott legyen bárki, aki más evangéliumot hirdet:

(Gal 1:8) De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!

Az isteni kinyilatkoztatás végleges lezárulása után ( kb. K.u. 100, János evangéliuma), Mohamed próféta kapott egy újabb kinyilatkoztatást, valamilyen angyal által, és a muszlimok azt hiszik, hogy ezáltal ki lett igazitva minden korábbi kinyílatoztatás, és csakis az övék az egyetlen igaz hit. 

A muszlimok, nem egy mindenhol jelenlévõ istent és végképp nem a Szentháromság egy Istent imádják. Számukra Jézus csak egy próféta, akit nem feszítettek keresztre, és tagadják a Szentlelket. Ugyanakkor, szertartásaikból kiviláglik, hogy nem a mindenhol jelenlévõ Istent imádják, mert naponta ötször Mekka felé hajlongnak, és minden férfi, életében egyszer, el kell zarándokoljon Mekkába, hogy leboruljon a Kaaba elõtt. 

Ha a kinyilatkoztató angyal nem Istentõl való, ha nem ugyanazt az istent imádják mint mi, ha az õ istenük nem egy mindehol jelenlévõ isten, hanem imádata helyhez kötött (Mekka), akkor valójában kit imádnak õk?... Ki is valójában az a személy, akit õk Allahnak neveznek és aki nevében dzsihádot hirdetnek, akkár erőszakkal, gyilkolással is?...

A zsidókkal való közös ima, nem más mint egyfajta galatabeli hitehagyás (Gal 1-6), az ingyenes kegyelem megvetése, míg az iszlámmal való közös ima nem más, mint a bárányok kiszolgáltatása a farkasoknak...

Szent Pál apostol világosan beszél a belül lévõkrõl, és a kivül lévõkrõl:

(1Kor 5:12-13) Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!

Tehát az utolsó vacsora titkainak, az egyház legbensõségesebb dolgainak kiszórása a világba, és a pogány vallások beengedése az Egyházba, egy olyan aposztázia, amely a kereszténység és az egyház védõfalait rombolja le, hogy megnyíljék az út a farkasok elõtt...

(ApCsel 20:29-30) Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. 

Számomra világos, hogy a cél a keresztény Európa, az egykori Keresztényország lerombolása, mert innen áradt ki a keresztény hit az egész földkerekségre, amint a Szentlélek mutatta meg annak idején Szent Pálnak, amikor a makedon férfi látomása által Európa felé lett irányítva:

(ApCsel 16:9) Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre!

Szerintem a végsõ cél nem más, mint a népek, fajok, vallások és nemek összevegyítése, egy identitás és erkölcsi tartás nélküli posztmodern, transzhumanista, és gépek által uralt sátáni birodalom létrehozására, ami az új Babilon... Ennek a folyamatnak hajtóereje a pénzûgyi háttérhatalom és  útegyengetője az elpártolt fõpapság. A díszes, aranypalástú fõpapok fogják Isten nevében rávenni az embereket a szörnyû bálványimádásokra, istemkáromlásokra és sátánimádásokra...

(Mt 22:14) Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.

Az a biztató, hogy soha nem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna... Remete Szent Pál kivonult a pusztába, és szentmise meg szentáldozás nélkül élt egyedül szent életet... Nekünk is lesz valamilyen megoldás...

Ima: Remete Szent Pál, Remete Szent Antal, Nursziai Szent Benedek, Alexandriai Szent Atanáz, könyörögjetek érettünk, és siessetek segítségünkre. Ámen.