Az irgalmasság helye

Az irgalmasság szentéve volt, és naponta találkozunk egy-egy írással, homíliával vagy kegyes szlogennel, amelyben az irgalmasság témáját variálták. Ez valahogy olyan, mintha csak most fedezték volna fel az irgalmasságot. Nem tudom pontosan, hogy mit vártak el tőlünk ebben a szentévben, de úgy érzem, hogy egy folyamatos fogalomzavarban élünk...

Csak néhány példa:

1. Az irgalmasság egyfajta spotlight megvilágítása, amikor az irgalmassághoz kötelezően és szorosan hozzátartozó hitigazságok sötétben maradnak;

2. Az irgalmasságnak az igazsággal való szembeállítása;

3. A szeretet, a megbocsájtás, a kegyelem és más hadonló fogalmaknak az irgalmassággal való erőltetett behelyetesítése, abból a célból, hogy a szentév témájához kampányszerüen igazodjanak.

1. A környezetéből kiragadott irgalmasság

Az irgalmasság spotlight megvilágítása kiragadja azt a környezetéből. Innentől fogva az irgalmasság olyan értelmet kap, ami szerint a bűnben élő ember azt gondolhatja, hogy személyével együtt a bűnös élete is el van fogadva. Semmi szükség sincs arra, hogy megváltoztassa életét. 

A testi bűnökben élő emberek azt gondolhatják, hogy az ő életük most már egy elfogadott norma, mert az irgalmasság által fel vannak mentve, nemcsak hajlamaikkal, hanem életvitelükkel is. Az elváltak és újraházasodottak is azt gondolhatják, hogy az irgalmasság által fel vannak mentve a házasságtörésük felelőssége alól, nyugodtan élhetnek házasságtörésben és szentségekhez járulhatnak... 

Az irgalmasság ily módon kiragadott bemutatása, spotlight megvilágítása, azt érzékelteti a mai parázna és házasságtörő nemzedékkel (Mk 8:38), hogy nincs számára semmilyen követelmény és nem kell megtérnie. A jó öreg nagymama-egyház hirtelen nagyon engedékeny lett, és talán egy picit szenilis is... Már nem hangoztatja többé a megtérés szükégességét és a krisztusi követelményeket. De az igazság az, hogy Isten országának örömhíre az evangéliumokban már a legelején követelménnyel kezdődik...

(Mt 4:17) Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.

2. Az irgalmasságnak az igazsággal való szembeállítása

Gyakran olvashatjuk, hogy az irgalmasságot az igazsággal állítják szembe. Hogyan legyünk igazságosak, hogy ne legyünk irgalmatlanok, és hogyan legyünk irgalmasok, hogy ne legyünk igazságtalanok. Pedig hát az irgalmasság nem az igazsággal áll szemben, hanem a krisztusi követelményekkel, melyek a tökéletességre, a megszentelődésre hívnak meg. Megfigyelhetjük az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus az irgalmasságot minden esetben követelménnyel párosítja:

- A házasságtörő asszonynak azt mondja, hogy Ő sem ítéli el, de többé ne vétkezzen (Jn 8:11);

- Az irgalmas szamaritánus példázatánál, azt mondja, hogy helyesen ítéltél, de menj és te is cselekedj hasonlóképpen (Lk 10:37);

- A tékozló fiú eseténél nemcsak az van, hogy az irgalmas atya hazavárja a tékozló fiát, hanem az is, hogy a tékozló fiú megtér és hazamegy az atyai házba (Lk 15:20). A tékozló fiú hogyan találkozhatna az Atya irgalmasságával, ha nem tér meg és nem megy haza?...

- És végül, a szentgyónásban, nemcsak az irgalmasság van, hanem a követelmény is. Feloldozás előtt azt mondjuk: Szánom és bánom minden bűnömet, erőssen fogadom, hogy többé nem vétkezem és a bűnre vezető alkalmat elkerülöm. A feloldozás után pedig engesztelést rónak ki ránk, mint kövelelményt, ami életünk megváltoztatására sarkall minket. De manapság, sokan úgy járnak szentmisére és úgy járulnak a szentáldozáshoz, hogy egyáltalán nem gyónnak... Mi ez? Ez egy követelmény nélküli vallásosság...

Ugyanakkor, az igazság sem az irgalmassággal áll szemben, hanem a szeretettel. A Ne osszátok meg Krisztus köntösét! című, 1993-as kiadású hitvédelmi füzetében, + Bálint Lajos érsek úr, annak idején, ezt írta: Igazi egység és igazi szeretet csak az igazság egységében valósul meg. Önmagunkat ámítjuk, ha a szeretetet emlegetjük, de az egy isteni igazság elfogadásában nem vagyunk egyek és arra nem törekszünk. 

Ez azt jelenti, hogy igazi szeretet csakis az igazságban van. Bármit is neveznek szeretetnek, ha az az igazságon kívül van, akkor csak ámítás és képmutatás. 

Habár Szent Pál a szeretethimuszban azt írja, hogy a szeretet a legnagyobb (1Kor 13:13), és Szent János apostol azt írja, hogy Isten szeretet (1Ján 4:7), mégiscsak az igazság a szeretet abroncsa. Az Igazság maga az Élet, és ez az Isten lényege. Megfigyelhetjük a szentírásban is, hogy az Úr Jézust soha sem nevezi szeretetnek vagy irgalmasságnak, hanem mindig Szentnek és Igaznak.

(Jel 3:7) A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja a Szent, az Igaz... 

(ApCsel 3:14) Ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson nektek szabadon.

Az igazság olyan az életünben, mint az elektromágneses tér az iránytűnek, mint a levegő a tüdőnek vagy, mint a víz a halnak. Nélküle nem lehet élni. Még a legnagyobb gazembernek is szüksége van az igazságra, hogy ahhoz viszonyítva, hazugságaival félrevezethessen másokat. Az igazság ismeretének hiánya olyan, mint amikor egy hajó sodródik az óceán közepén a borús ég alatt, iránytű és térkép nélkül. Mivel az igazság maga az élet, ezért a szeretet is csak az igazságban van. Ha valaki azt mondja, hogy szeret, de elhagyja az Úr Jézus Krisztust, az Ő parancsait, az Egyházat és az igaz hitet, az hazudik. Ha valaki azt mondja, hogy szeret, de elveszi embertársa feleségét és házasságtörést követ el vele, az hazudik. Ugyanígy áll mindenki, aki vét a hit ellen, az igazság ellen, vagy a természet törvényei ellen...

Tehát az igazság az első, amihez minden igazodik, mert az igazság Isten lényege, és Ő önmagát meg nem tagadhatja (2Tim 2:13). Az igazság az első és legfőbb jó, a legmagasztosabb és legtisztább fényesség. Az igazság a legfönségesebb, mert benne lángol a szeretet, mint legnagyobb érték. Az irgalmasság csakis az igazság után következhet, és annak beteljesülésére alapszik...

(Mt 3:15) Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki.

(Jn 14:15) Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.

(Jn 15:10) Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.

(Mt 5:20) Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.

(Mt 5:6-7) Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot: majd betelnek vele. Boldogok az irgalmasok: majd irgalmat nyernek.

Az irgalmasság a szeretet egyik megnyilvánulása, ami az igazságban van. Ugyanakkor, az irgalmasság, az igazságtól való eltévelyedés átkos következményének és árának átvállalása. Az igazság megköveteli, hogy minden bűn és minden adósság ki legyen fizetve. Minden igazságtalanság bűn, és minden bűnt jóvá kell tenni. Az Úr Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, azért jött el testben e világba, hogy önként magára vegye bűneink árát, azok átkát, és kifizesse a mi adósságainkat...

(Kol 2:13-14) Megbocsátotta minden bűnünket, a követelményeivel terhünkre szóló adóslevelet pedig eltörölte és a keresztre szögezve megsemmisítette.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor az átok hordozójává lett értünk. Hiszen ez is meg van írva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.”

Isten akár el is engedhette volna, azonnal meg is bocsájthatta volna Ádámnak és Évának az eredeti bűnt, mert Ő mindenható, és minden kezdődhetett volna előlről. De ha a bűn nem lett volna megváltva és jóvátéve az igazságban, akkor az ciklikusan megismétlődve, mintegy "begerjedt volna", és akkor az élet megállíthatatalanul elindult volna a megsemmisülés lejtőjén. Isten azonban nem hasonulhat meg önmagával... 

A következmény nélküli bűn tönkreteszi az életet. Tehát a bűnért, valakinek mindig meg kell fizetnie. Ezért minden irgalmasság, legyen az Istené, vagy az emberé, abban áll, hogy elengedik az igazság helyreállításának árát, és a megrontott igazságért nem a bűnösnek kell megfizetnie (Mt 18:27), hanem annak, aki azt magára vállalja. Isten, az Ő nagy szeretete által, az Ő végtelen irgalmával, elengedte minden adósságunkat. De ezt az adósságot a Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus fizette ki a keresztfán. Ehhez aztán mi magunk is hozzájárulhatunk, ha társulunk az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztjéhez (Lk 14:27; Kol 1:24). És ha Isten elengedte adósságainkat, akkor nekünk is el kell engednünk mások adóságát, illetve, nem egyszer, ki is kell fizetnünk egymás tartozását...

(Mt 9:13) Menjetek és tanuljátok meg, mi jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.

(Kol 1:24) Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az egyháznak javára.

Az irgalmasság cselekedeteivel, mi is hozzájárulhatunk a bűn adósságának törlesztéséhez. Például, amikor valaki meglop vagy megcsal minket, és mi békében elengedjük a nekünk az okozott kárt, akkor mi is megfizetjük a kár elviselésével az elkövetett bűn árát. Vagy pl. ha valakit megfosztanak a tanulás, a munka lehetőségétől, vagy egyébb esélytől, és mi segítjük, hogy felemelkedjék, akkor annak mi is meg kell fizessük költségeit. Ha valakit evangelizálunk, megintünk vétkei miatt, és az ördög megbosszúlja ezt rajtunk, akkor annak mi is meg kell fizessük az árát...

3. A fogalmak összezavarása

A szeretet nem azonos az irgalmassággal. Az irgalmasság nem azonos a megbocsájtással. A kegyelem az, ami árad és nem az irgalom. Isten előbb szeret minket, mielőtt még mi viszontszeretnénk Őt, mert Ő árasztja szívünkbe kegyelmét a Szentlélek által. A kegyelem által belénk áradó isteni szeretet tesz minket alkamassá a szeretetre. A bennünk lévő szeretet az, ami irgalmasságra indít minket. Tehát kegyelemből jön a szeretet, a szeretetből fakad az irgalmasság, az irgalmasságból következik a megbocsájtás és a megbocsájtásból lesz a kiengesztelődés. Nem keverhetjük össze a dolgokat...

(Jn 1:16) Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Róm 5:20) Közbejött a törvény, hogy fokozódjék a bűnözés. Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem...

(Kol 3:13) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.

(1Ján 4:19) Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!

Van egy sor fogalom, amelyeket gyakran nehéz szavakba önteni: szeretet, jóság, megbocsájtás, kegyelem, szelídség, nagylelkűség, irgalmasság, stb. Ezekre több szinoníma létezik, de minden szónak megvan a maga értelme, jelentése, árnyalata és valósága. Nem lehet egyfajta szójátékként vagy PR fogásként ezeket behelyesítgetni az irgalmasság szóval, csakhogy egy irgalmas propagandája nyomúlhasson. Ha nem vagyunk tisztában a fogalmakkal, akkor nem ismerjük az igazságot. Ha pedig nem ismerjük az igazságot, akkor nem tudjuk azt sem, hogy mi az igazi irgalmasság. És így lesz az irgalmasságból szép lassan idegen bűn, vagyis bűnrészesség...

Urunk Jézus Krisztus, add nekünk a tudomány, az értelem és a bölcsesség lelkét, hogy ne ámítsanak el minket kegyes hazugságokkal. Ámen.

"Szent" Poncius Pilátus

Többször hallani a nagyböjti időben, a keresztúti ájtatosság első stációjánál, hogy Poncius Pilátus milyen gyáva volt és hogyan vétkezett, mert kereszthalálra ítélte az ártatlan Bárányt, az Úr Jézus Krisztust. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy Poncius Pilátus nincs igazságosan megítélve, mint ember, az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztjének fényében.

Poncius Pilátus valahogy olyan számomra, mint egy Oscar díjat el nem nyerő mellékszereplő, mert hát őt is lefoglalta magának a jó Isten az üdvtörténet nagy színjátékában, mégpedig nem is akármilyen szerepre. Ebből a szempontból, tudva, hogy senki üdvössége felől nem eshetünk kétségbe, adtam ezt a címet: "Szent" Poncius Pilátus, mert hiszem, hogy Poncius Pilátus üdvözült és elnyerte magatartásának jutalmát...

Hogy jobban megértsük őt, vegyük sorra Pilátus magatartását a négy evangélium szerint...

(Mt 27:11-26) Jézus pedig ott állt a helytartó előtt. A helytartó megkérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Te mondod.« Amikor a főpapok és vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor Pilátus azt mondta neki: »Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened?« Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen. Ünnep alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek. Volt akkor egy híres foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Pilátus összehívta őket és megkérdezte tőlük: »Kit akartok, hogy elbocsássak nektek, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?« Tudta ugyanis, hogy irigységből adták őt a kezébe. Miközben az ítélőszéken ült, a felesége üzenetet küldött neki: »Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.« De a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó tehát megkérdezte tőlük: »Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?« Azok azt felelték: »Barabást!« Pilátus erre azt kérdezte: »És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?« Azok mindnyájan ezt felelték: »Keresztre vele!« Ő újra megkérdezte: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Keresztre vele! «Pilátus, látva, hogy semmire sem megy, sőt inkább zavargás támad, vizet hozatott, megmosta a kezét a tömeg előtt és így szólt: »Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok!« Az egész nép azt felelte: »Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!« Erre elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.  

(Mk 15:1-15) A főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal kora reggel tanácsot tartottak, aztán megkötözték Jézust, majd elvezették és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Ő azt felelte neki: »Te mondod.« A főpapok sok mindennel vádolták őt. Pilátus ezért újra megkérdezte őt: »Semmit sem felelsz? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!« De Jézus egy szót sem szólt többé, Pilátus pedig csodálkozott ezen.Ünnep alkalmával el szokta nekik bocsátani a foglyok közül azt, akit kérnek. Volt akkor egy Barabás nevű, akit a lázadókkal együtt fogtak el, s aki a lázadás során gyilkosságot követett el. Felvonult tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus azt felelte nekik: »Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?« Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a kezébe. A főpapok azonban felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa el nekik. Pilátus újra megkérdezte tőlük: »Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?« Azok újra csak azt kiáltozták: »Feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte őket: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Feszítsd meg őt!« Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.

(Lk 23:1-25) Akkor mindannyian fölkerekedtek, és elvitték Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: »Azt tapasztaltuk, hogy ez félrevezeti népünket, megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt mondja magáról, hogy ő a Messiás király.« Pilátus megkérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?« Ő azt felelte: »Te mondod.« Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a tömegnek: »Semmi vétket sem találok ebben az emberben.« De azok erősködtek, és azt mondták: »Föllázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.« Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy ez az ember Galileából való-e. Amint megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt azokban a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már régóta szerette volna őt látni, mert hallott felőle, és remélte, hogy a szeme láttára valami csodát tesz. Hosszasan kérdezgette, ő azonban semmit sem felelt. A főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták. Heródes a kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz. Azon a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással. Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a nép vezetőit és a népet, s azt mondta nekik: »Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam előttetek, de semmi vétséget sem találtam ebben az emberben mindazok közül, amikkel vádoljátok. Sőt Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzánk. Láthatjátok tehát, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Megfenyítem ezért, és szabadon bocsátom.« Erre valamennyien fölkiáltottak: »Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!« Őt valami lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe, amely a városban történt. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. De azok kiáltoztak: »Feszítsd meg, feszítsd meg őt!« Ő azonban harmadszor is szólt hozzájuk: »De hát mi gonoszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találtam benne. Megfenyítem tehát, és elbocsátom.« De azok nem tágítottak, hanem nagy hangon követelték, hogy feszítse meg. A lármájuk egyre erősödött. Pilátus ezért úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak. Amint kérték, szabadon bocsátotta azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

(Jn 18:28-40) Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: »Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?« Azt felelték neki: »Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.« Erre Pilátus azt mondta nekik: »Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.« A zsidók azt felelték neki: »Nekünk senkit sem szabad megölnünk.« Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?« Pilátus ezt válaszolta: »Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?« Jézus azt felelte: »Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.« Pilátus erre megkérdezte: »Tehát király vagy te?« Jézus azt felelte: »Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.« Pilátus erre így szólt: »Mi az igazság?« Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: »Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?« Erre ismét így kiáltoztak: »Ne ezt, hanem Barabást!« Barabás pedig rabló volt.

(Jn 19:1-22) Akkor Pilátus elvezettette Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: »Üdvözlégy, zsidók királya!« És arcul verték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: »Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.« Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: »Íme, az ember!« Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: »Feszítsd meg, feszítsd meg!» Pilátus így szólt: »Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.« De a zsidók így szóltak: »Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!« Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: »Honnan való vagy te?« Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: »Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?« Jézus azt felelte: »Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.«
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: »Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.«  Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának.  A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül a hatodik óra. Így szólt a zsidókhoz: »Íme, a ti királyotok!« De azok így kiáltoztak: »El vele, el vele, feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte tőlük: »A királyotokat feszítsem meg?« A főpapok azt felelték: »Nincs királyunk, csak császárunk!«  Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust.  Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a keresztre helyeztette. Ez volt ráírva: »A Názáreti Jézus, a zsidók királya.« Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették  Jézust. Héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: »Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ‘A zsidók királya vagyok’!« Pilátus azt felelte: »Amit írtam, azt megírtam!«

A fenti igerészekből, a következő dogok derülnek ki Pilátusról:

1. Pilátus bölcs, törvénytudó és embertisztelő helytartó volt, aki tiszteletben tartotta a leigázott zsidók törvényeit és hagyományait. Ezért kiment eléjük tárgyalni, mert kerülni akarta a helyiek megsértését, a rendzavarást és a zendülést.

2. Pilátus igazságos bíró volt, mert a római jog szerint kikérdezte mindkét felet, és alkalmat adott a vádlottnak a védekezésre.

3. Pilátus okos és jóakaratú ember volt. Egyből átlátta a helyzetet, és tudta, hogy a főpapok csak irigységből akarják halálra adni az Úr Jézust. Ezért több alkalommal is visszautasította az ítélkezést, majd a halálos ítélet kimondását is. Előbb vissza akarta dobni az ítélkezést a zsidóknak, aztán átpasszolta az űgyet Heródesnek, majd enyhébb büntetéshez folyamodott, hátha azzal kiengesztelheti a fõpapokat. Végül, egy felmentő jogi lehetőséghez folyamodott: az ünnepi amnesztiához. Mindvégig világosan látszik, hogy foggal-körömmel próbálja megmenteni az Úr Jézust (ApCsel 3:13).

4. Pilátos istenfélő ember volt a maga pogány vallása szerint. Elhitte, amit a felesége mondott neki az éjjeli álmáról, és félt, hogy az istenek ezzel az ártatlan emberrel vannak. Megijedt, és nem akart vétkezni sem ellene, sem az istenek ellen.

5. Pilátus felismerte és tisztelte az előtte alló vádlott nagyságát és méltóságát. Ő, aki már sok embert ítélt halálra, nagyon elcsodálkozott az Úr Jézus magatartásán. Az, ahogyan az Úr Jézus hallgatott a vádok hallatára, a kereszthalál ítéletének veszélye előtt, mélyen megdöbbentette.

6. Pilátus maga is kereste, kutatta az igazságot. Ezért hát azt kérdezte : "Mi az igazság?" Tehát látszik, hogy a görög-római gondolkodás és műveltség szerint, egy igazságkereső és gondolkodó ember volt.

7. Pilátus hamar rájött, hogy egy magasabbrendű emberrel áll szemben, aki szellemileg az istenekhez hasonlít. Elhitte, hogy az Úr Jézus valóban a zsidók valamilyen égi királya. Ettől kezdve az Úr Jézusról csak úgy szólt vagy írt, hogy “a zsidók királya”.

8. Pilátus önkéntelenül is elismeri, hogy ő alacsonyabb rendű, mint a vádlott. Habár a nagy Római Birodalomat képviselte, a hatalom gyakorlója volt és bíró, a római jog szerint, mégis azt kérdezi: Hát zsidó vagyok én?... Ami azt jelenti: Honnan ismerjem én a ti Isteneteket, meg a Törvényeteket? Hogyan ítélkezhetnék én a ti Istenetek törvénye szerint?...

9. Pilátus lojális isteni császárjához, Rómához és a pogány vallásához. Ez az ő bűne... Végül, csakis akkor enged, amikor a zsidók a császárra és a császár iránti lojalitására appelálnak. De ekkor is mossa kezeit, annak jeléül, hogy az ő keze és lelkiismerete tiszta az Úr Jézus vérétől. A zsidók ekkor magukra és a gyermekeikre vállalták azt. Ilyen körülmények között, és főleg a hivatala gyakorlásának közepette, senki sem várhatta el, hogy Pilátus kockáztassa pozícióját és egyben talán az életét is. Ha összevetjük Pilátust Péter apostollal, aki évekig járt együtt az Úr Jézussal és mégis megtagadta Őt, akkor hogyan várhatjuk el magától a római helytartótól, hogy pogányként, a hivatala magaslatában, éppen annak gyakorlása közben, a Szentlélek kegyelme nélkül, hősiesen feláldozza magát egy zsidó vádlottért, még akkor is, hogy ha az egy rendkivüli ember...

10. Pilátus karakán ember volt, és kitartott meggyőződése mellett. Hiába mentek vissza a zsidók hozzá, hogy vegye le az INRI táblát a keresztről és írja át, ő megbecsüléssel gondolt az Úr Jézusra, és makacsul vállalta, amit megírt: Amit megírtam, megírtam… Ezzel saját kezüleg írta be magát az üdvtörténetbe, mert azóta is ott áll minden kereszten az INRI tábla…

A fentiek alapján, Poncius Pilátust egy szívem szerinti ember, aki származásához, hivatalához és helyzetéhez képest, derekasan próbált kiállni az igazság mellett. Mi megkereszteltek, akik krisztuskövetőknek nevezzük magunkat, vizsgáljuk meg saját kiállásainkat. Vajon megvannak-e bennünk ezek a tulajdonságok? Megbecsüljük-e ennyire az embereket? Tiszteljük-e a más vallásúakat? Törvénytisztelők és igazságosok vagyunk-e? Van-e bennünk ilyen okosság és jóakarat? Istenfélők vagyunk-e? Felismerjük-e az emberi nagyságot és méltóságot, amikor az előttünk áll? Keressük-e az igazságot és van-e bennünk alázat az iránt? Egyenesek és karakánok vagyunk-e, vagy köpenyegforgatók?...

Bizony sok tanulnivalónk lenne "Szent" Poncius Pilátustól, a ponciusát… Hát, mi nem avathatjuk szentté Pilátust, de hiszem, hogy a szent hierarhiában, Poncius Pilátusnak is egy becses hely jutott osztályrészül, akár Cirenei Simonnak...

Uram Jézus! Mennyire szeretted Pilátust az ő tusakodásaiban és gyötrelmeiben... Add meg nekünk, hogy mi is így tudjuk szeretni azokat, akiket az élet felénk helyez az isteni gondviselés által. Ámen.