A szidefes istenországa

Isten országa bennünk és köztünk van (Lk 17:21). Ez olyan, mint egy csodálatos város, amelyet ámulattal és kimondhatatlan boldogsággal jár be az ember. Megcsodálja annak minden házát, a szentek lelkének minden homlokzatát...

De van a szidefes fényű istenországa is, amely megtévesztésig hasonlít az igazihoz. Ebben az szidefes fényű, mű és hamis városban, Jézus Krisztusról beszélnek, de tanítását meghamisítják. Idézik szavait, de azt nem cselekszik meg. Bárányi szelídség és a nyájasság áradozik mindenhol, amíg túl sokat nem kérdezősködsz. Utána aztán megtapasztalod a farkasok fogait... Aki hagyja, hogy elámítsák, és túl sokat fürödözik a szidefes levű istenország medencéjében, az meglehet, hogy örökre beleragad, és belefulad a szidefes festékbe...

A megkülönböztetés

Sokan emlegetik a megkülönböztetés szabályát, miszerint gyümölcséről ismerni meg a fát, de a legtöbben összetévesztik a próféta lelki gyümölcseit, szolgálatának statisztikai adataival...

Az alamizsna

A szervezett segélynyújtás vagy a Caritas is nagyon dicséretes, de azt lássák az emberek. A igazi alamizsna mindig egyéni, kebelbe rejtett és titkos. Így gyüjtünk kincset a mennybe...

Próbatétel

Ha próbára akarsz tenni egy vallásos embert, akkor kérj tőle köcsön, vagy kérd, hogy segítsen egy kis pénzösszeggel...

Nem igaz ...

Aki úgy nyújtja kezét kézfogásra, mintha döglött halat tenne a markodba, vagy nem néz a szemedbe, amikor köszön, az nem igaz ember.

Aki nem ül le egy pohár italra, vagy soha nincs ideje egy jó beszégetésre, az nem igaz barát.

Aki majdhogy üti el a templomajtót és mászik fel a szentek szobraira, de soha nincs egy jó szava az elesetthez, vagy egy jó cselekedete a szegény javára, az nem igaz keresztény...

A múlt vagy a jövõ?

Az a nép, amely folyton csak a múltból táplálkozik, s csak azt emlegeti, hasonló az öregemberhez, aki folyton a háborús emlékeit meséli a kocsmában. Neki már nincs jövõje, csak a múltja van és az emlékei. Tudja, hogy hamarosan csak egy fejfa fog emlékeztetni rá...

Az a nép, amely folyton csak magába fordul és önmagából táplálkozik, hasonló egy szûk családi körben házasodó uralkodó dinasztiához, amely hiába, hogy elõkelõ, hamarosan elkorcsosodik és kipusztul. Az ilyen népek elõbb-utóbb kiégnek, kiüresednek és magukba roskadank, mint egy implózió által lerobbantott épület.

A mongolok úgy tartották, hogy egy család annál tekintélyesebb, minél távolabbról hoz maganak asszonyt. Az amerikaiak minden népet beolvasztottak egy új nemzeti fogalomba, az amerikai nemzetbe és eljutottak a vadnyugattól, az amerikai álomig. A németek képesek voltak voltak két elvesztett világháború után talpra állni és megújulni szellemileg és gazdaságilag. A japánok, az atombomba tragédiájának megrázkodtatása által, képesek voltak egybõl átváltani egy nagyon kemény feudális rendszerbõl, egy mondern társadalomba.

Az embereknek, a népeknek megvan a képességük, hogy önmagukat megtagadva, önmaguk fölé emelkedve megújuljanak. Mindig van valami új dolog, ami felfedezésre vár. Kár elszalasztani azt egy állítólagos dicsõséges múltért...

A kirekesztés

Ha valakit kirekesztünk szívünkbõl, akkor attól szeretetünket vonjuk meg. Amikor egy közösségvezetõ egy közösségi tagot rekeszt ki szívébõl, akkor azt a közösségbõl rekeszti ki. Megvannak erre a mechanizmusok, a megfelelõ eszközök és lehetõségek. 

A hivatalos verzióban az fog szerepelni, hogy a tag önmagát zárta ki a közösségbõl. Persze, hogy a közösségvezetõ is ember és hát persze, hogy saját hibáját õ is a másra fogja kivetíteni.

A legnagyobb szegénység a szeretet hiánya. Ennek a fájdalmasabb verziója a szeretet megvonása. A legfájdalmasabb, ha a szeretet megvonása nyilvános megaláztatással társul. Ebben áll a próféták szenvedése és nagysága.

Az irgalamas embert arról ismerni, hogy nem képes ilyenre, hacsak valami nagyon súlyos ok elkerülhetetlenné nem teszi a kirekesztést a közösség javára. Semmi sem lehet oka annak, hogy megvonjuk valakitõl szeretetünket...