Oltalmad alá futunk

(Sir 24:31) Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.

Ezt az igét az Egyház a Szűzanyára alkalmazza, a Bölcsesség székére. Imádkozzunk a Csíksomlyói Szûzanya lábá isnál...

Ima:

Oltalmad alá futunk 

Istennek szent szülője,
Könyörgésünket meg ne vesd
szükségünk idején,
Hanem oltalmazz meg minket
minden veszedelemtől,
Ó dicsõséges és áldott Szűz.
Ámen.

Hangok a levegõégben

Az Úr Jézus elmondta az apostoloknak, hogy a végső időkben, a nagy megpróbáltatások idején, milyen jelek fognak lenni. Ezek között szerepelnek az égi jelenségek is...

(Lk 21:10-11) Azután így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.

Ezek között a jelenségek között vannak az égi harsonák is...

(Jel 8:6) A hét angyal pedig, akinél a hét harsona volt, fölkészült, hogy megfújja harsonáját. 

Az utóbbi időben, úgy kb. 2011-tõl errefelé, egyre több videó és tudósítás látott napvilágot ilyen égi hangokról, amelyekben különbözõ erõs kürthangok, búgások hallatszodnak mindenfele és nem tudni, hogy honnan jönnek. Nézzük, hallgassunk meg néhányat, és gondolkodjunk el, hogy ezek a hangok jelentenek-e valamit...

 

 

 

 

 

 

 

A YouTube-on több ilyen hiteles vagy kevésbé hiteles videót lehet találni. Tény, hogy ezeket a hangokat egyre több csapás követi. Tavasszal kaptam egy suggalatot, hogy: csapás, csapás után jön majd az emberekre. Miért? Azért, mert hitetlenek, szívtelenek, nem akarnak megtérni, mert kezeik csinálmányait imádják, és mert csúfot űznek Isten törvényeiből és lábbal tiporják az örök szövetséget. 

Hamar elfelejtik az emberek a horvátországi földrengést és a keletkezett lyukakat, a csehországi tornádót, a németországi, belgiumi árvizeket, a nyugat kanadai és szibériai 50 fokos hőáradást, az olaszországi autópályát sújtó jégesőt, stb. Mindenre találnak egy tudományos magyarázatot, maszlagot... Globális felmelegedés, széndioxid kibocsájtás, stb...

Az emberek nem hiszik el, hogy ezeket a csapásokat angyalok hajtják végre, amint a Jelenések könyvében az meg van írva... Mit tegyünk?...

(1Kor 7:29-31) Ezt mondom, testvérek: a hátralevő idő rövid. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha az nem volna az övék, és akik a világ dolgaival foglalkoznak, mintha nem merültek volna el bennük, mert e világ jelen formája elmúlik. 

A bölcs ember ma elrejtőzik, tartózkodik a világ dolgaitól és tisztán megőrzi magát annak szennyétől.

Ima: Szent Isten, Szent erős Isten, Szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak. Ámen.  

Nagycsütörtök

Nézzük meg a nagycsütörtöki eseményeket a négy evangelista szerint:

1. Máté evangéliuma szerint

(Mt 26:17-30) A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?” „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” – felelte. „Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” – válaszolta. Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére.

Máté evangelista a következőket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az Úr Jézus megegyezi egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- Az Úr Jézus kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja Őt árulni;

- Az apostolok elszomorodnak és lelkiismeret vizsgálatot tartanak;

- Júdás szembesítése az ő áruló szándékával, amelyre azonban nem tanusít belátást és nem tart bűnbánatot;

- Az Oltáriszentség alapítását, vagyis az első konszekrációt, amelyben az Úr Jézus, mint Főpap, először változtatja át a kenyeret és a bort az Ő szent testévé és vérévé;

- Az Úr Jézus elbúcsúzik a szőlőtő termésétől, amelyből már többé nem iszik, csak majd az újból, Isten országában;

- Az utolsó vacsora utáni zsoltáréneklés.

2. Márk enangéliuma szerint

(Mk 14:12-26) A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” Erre elküldte két tanítványát: „Menjetek a városba! – mondta. – Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem.” Elszomorodtak és sorra kérdezték: „Csak nem én?” Így válaszolt: „Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”  Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában.”  Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák hegyére.

Márk evangelista a következőket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az Úr Jézus megegyezi egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- Az isteni gondviselést az utolsó vacsora helyszínével kapcsolatosan, amely a vizeskorsót cipelő emberrel való találkozásban jelenik meg;

- A kiszemelt hely egy tágas emeleti terem, amelyeket vánkosokkal rendeztek be;

- Az Úr Jézus kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja árulni Őt;

- Az apostolok elszomorodnak és lelkiismeret vizsgálatot tartanak;

- Az Oltáriszentség alapítását, vagyis az első konszekrációt, amelyben az Úr Jézus, mint Főpap, először változtatja át a kenyeret és a bort az Ő szent testévé és vérévé;

- Az Úr Jézus elbúcsúzik a szőlőtő termésétől, amelyből többé már nem iszik, hanem csak az újból, Isten országában;

- Az utolsó vacsora utáni zsoltáréneklés.

3. Lukacs evangéliuma szerint

(Lk 22:7-23) Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt. Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.” „Hol készítsük el?” – kérdezték.  „Menjetek a városba – felelte –, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy,  s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem?  És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.”  Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát. Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.

Lukács evangelista a következőket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az Úr Jézus megegyezte egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- Az isteni gondviselést az utolsó vacsora helyszínével kapcsolatosan, amely a vizeskorsót cipelő emberrel való találkozásban jelenik meg;

- A kiszemelt hely egy tágas emeleti terem;

- Az Úr Jézus kifejezi mennyire vágyódott arra, hogy megüljék az utolsó vacsorát, amikor önmagát ajándékozza nekünk a szent Eucharisztiában;

- Az Úr Jézus elbúcsuzik a húsvéti vacsorától és a szőlőtő termésétől;

- Az Oltáriszentség alapítását vagyis az első konszekrációt, amelyben az Úr Jézus, mint Főpap, először változtatja a kenyeret és a bort az Ő szent testévé és vérévé, és ugyanakkor az egyházirend alapítását is, amikor az Úr Jézus elrendelte, hogy "ezt cselekedjétek az én emlékezetemre,";

- Az egyházi rend alapítását, vagyis az újszövetség papságát, azzal a rendelkezéssel, hogy: Ezt tegyétek az én emlékezetemre;

- Az Úr Jézus kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja Őt árulni, és hogy az áruló keze az áldozat asztalán van;

- Az apostolok elszomorodása és lelkiismeret vizsgálata.

4. János evangéliuma szerint

János apostol teljesen más megközelítésből írja le az utolsó vacsorát. Akkora fontosságot tuljadonít neki, hogy 5 fejezeten keresztül, 155 versben ír róla (Jn 13-17). Ezekben a következőket írja:

- Az apostolok lábának megmosása;

- Az Úr Jézus kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja Őt árulni;

- János apostol megkérdezi az Urat, hogy ki az áruló;

- Az Úr Jézus Júdásnak nyújtja a falatot, vagyis megáldoztatja Judást (Jn 13:26), és ezzel jelzi is Jánosnak, hogy ki árulja el Őt.

- Júdás szembesítése az ő áruló szándékával;

- A szeretet új parancsolatának elrendelése;

- A Szentléleknek, az Igazság Lelkének és a Vigasztalónak megígérése;

- A szőlőtő és a szőlővesszők példázata;

- A világ gyülölete;

- A búcsúzás és a viszontlátás reménye;

- Az Úr Jézus főpapi imája.

5. Összegzés

A négy evengélista feljegyzései alapján láthatjuk, hogy az utolsó vacsorán a következő események történtek:

1. Az utolsó vacsoráról, annak helyszínéről, maga Isten gondoskodott. Ez kiviláglik a vizeskorsót hordozó emberrel való találkozás jeléből, és abból, hogy csak az Úr Jézus tudta a házigazdával való egyezség dolgát.

2. Az utolsó vacsora helyszíne bent volt a városban, egy bizonyos házban (Jeruzsálemben, Márk evangelista apjának házában), amelynek egy tágas emeleti terme volt. Ezt a termet vánkosokkal rendezték be.

3. A tanítványok elkészítették a húsvéti vacsorát, a törvény előírása szerint, és feltálalták azt egy bizonyos asztalra, vánkosok közé.

4. Az Úr Jézus és a tanítványok bevonultak az emeleti terembe és helyet foglaltak.

5. A bevezető szavak után, az Úr Jézus felállt, és megmosta az apostolok lábát (Júdás lábát is).

6. Utána visszatelepedtek az asztalhoz, és az Úr Jézus, az asztali áldáskor, véghezvitte az első konszekrációt. Ekkor alapította meg az Oltáriszentséget és az egyházirend szentségét, amikor meghagyta az apostoloknak: Ezt tegyétek az én emlékezetemre (Lk 22:19).

7. A konszekráció előtt (vagy után?), az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja Őt árulni. Az első két szinoptikus a konszekráció elé teszi az áruló megemlítését, de bizonyára a konszekráció után is beszéltek erről. Így a konszekráció előtt, az apostolok lelkiismeret vizsgálatot tartottak, hogy nem-e ők az árulók. Itt megadatott a lehetőség Júdásnak is, hogy bűnbánatot tartson és megtérjen.

8. Az Úr Jézus megáldoztatta Júdást, amikor már az átváltoztatott kenyérrel megkínálja őt (Jn 13:26)...

9. Júdásba, miután megáldozott, rógtön belészállt a Sátán, s ő ekkor elhagyta a vacsorát (vagyis a szentmisét), annak befejezése előtt, hogy véghezvigye az árulását, a Sátán ösztönzésére.

10. Ezután mondja el az Úr Jézus az utolsó beszédét, ami az első homília, és az első liturgikus imát, vagyis az Ő Főpapi imáját. Az utolsó vacsora zsoltárok éneklésével zárult...

6. Következtetések

1. Az utolsó vacsora alatt történt dolgok, ha nem is annyira drámaiak, mint a nagypénteki események, de bizonyára az Úr Jézus működésének legbensőségesebb eseményei. Annyira fontos volt ez, hogy János apostol öt fejezeten keresztül, 155 versben emlékezik meg róla.

2. Az utolsó vacsorán, az Úr Jézus megpecsételte az Egyház alapját a lábmosás által, vagyis a Tizenkettő intézményét,...

(Jn 13:8) “Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem”.  

Ez az apostoli alap annyira lényeges, hogy az megjelenik még az eszkatonban is...

(Jel 21:14) A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

3. Az utolsó vacsorán, az Úr Jézus, Aki maga az Ősszentség, megalapítja az Oltáriszentséget és az egyházirend szentségét, amely az apostoli folytonosság alapján rendelt újszövetségi áldozatbemutatás és papság. Itt fogan meg valójában az Egyház és a kegyelem szentségi forrása. Itt lettek létrehozva a kegyelem eszközei, amelyek közvetítik a kegyelem áradatát, ami az Úr Jézus szent oldalsebéből áradt ki. Innen kezdett el csorogni a kegyelem folyama, amely ma lecsordul az oltárról és elárasztaja az egész világot. Ez hasonlatos egy pezsgőspohár piramishoz, amelynek legfelső poharába kezdik tölteni a pezsgőt. A pezsgő továbbcsordul az alábbi poharakba, egésszen az alsó sor poharakig, majd szétfolyik a padlón, ki az utcára...

4. Az utolsó vacsora az első szentmise is volt, amelyet maga az Úr Jézus konszekrált. Ebben elővételezte a másnapi kereszthalálát, és egyben a megdicsőült szent testét is. Az első átváltoztatott kenyér és bor színe alatt, már a másnapi keresztáldozata is benne volt (Jn 12:24; Jn 16:7). Mivel Őbenne foglaltatik össze a mindenség, ezért az utolsó vacsorán, a szent Eucharisztiában, elővételezve, megjelent minden ami a kereszt előtt volt, a másnapi keresztáldozat is, és mindent ami a kereszt után lesz, az idők végezetéig...

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

5. Mivel a búza és szőlőtő termése az Úr Jézus Szent Testének és Vérének anyagi színei, ezért az Úr Jézus elbúcsúzik ezektől, jelezve, hogy az nekünk van szánva, a tagok táplálására (1Kor 11-12).

6. Az utolsó vacsorában jelen voltak már a mai liturgia bizonyos elemei: a lelkiismeret vizsgálat, a homília, a papi ima, az áldozati liturgia, a zsoltárok éneklése.

7. Júdás otthagyta az utolsó vacsorát. Ezért mondta Aranyszájú Szent János, hogy aki hamarabb elmegy a szentmiséről, és nem várja meg a befejező áldást, az hasonló az áruló Júdáshoz...

7. A nagycsütörtöki lábmosás szertartása ma

Ma az egyházban, nagycsütörtökön elvégzik a lábmosás szertartását. Ez hagyományszerűen úgy történik, hogy 12 hívő keresztény férfi, vagy 12 elsőáldozásra készülő fiú lábát mossa meg a pap a szentmise keretében...

(Jn 13:15) Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg...

Ezt mára egyesek akarva, akaratlanul néha megváltoztatják. Igaz, hogy a mai nagycsütörtöki lábmosás szertartása nem az egykori lábmosás megismétlése, hanem csak annak felidézése, de akkor is, ha ezt a szertartást megváltoztatják, akkor annak három következménye van:

1. Ha nem tizenketten vannak, akiknek a lábát megmossa a pap, akkor kiiktatódik a Tizenkettő intézményére való megemlékezés, amely az Egyház fundamentuma.

2. Ha lányokat, nőket is bevonnak a lábmosás szertartásába, akkor kiiktatják az isteni rendeklezést, mely szerint csak férfiak vannak rendelve a papi szolgálatra. Isten Fia férfiként jött el a világba és Istent Atyának szólította. Az Úr Jézus csak férfiakat választott ki apostoloknak, pedig sok nő követte Őt. Az apostolok csak férfiakat kentek fel püspököknek és presbitereknek, noha sok nő volt az Egyházban. Ha a nagycsütörtöki szertartásban nőknek is megmossák a lábát, akkor ez azoknak a liberálisoknak hajtja a vizet a malmára, akik tévesen azért harcolnak, hogy nőket is szenteljenek pappá.

3. Ha más vallásúakat: pl. muszlimokat, hindúkat, buddhistákat, stb. is bevesznek a lábmosás szertartásába, akkor megfosztják a nagycsütörtöki lábmosás szertartását a krisztusi jellegétől, és azt egy bizonyos emberi szolidaritás szimbólumára redukálják. A Krisztusban való lelki testvériséget egy Ádám eredeti bűnében való testi testvériség szintjére húzzák le. Bármennyire is akarnak egyfajta világbékét és szolidaritást mutatni az emberek felé, az eredmény úgyis csak egy vallási szinkretizmus lesz, ami nem más, mint az Úr Jézus Krisztus megváltó művének tagadása.

Nem adatott más név az ég alatt amely által üdvözülhetnénk (ApCsel 4:12), csakis az Úr Jézus Krisztus, a mi Megváltónk. És hiába erőlködnek emberi dolgokkal, mert nincs békességük a hitetleneknek (Iz 48:22; Jer 6:14; Ez 13:10)…

Elmélkedjünk ezeken a titkokon, és fogjuk fel a szívünkkel, a lelkünkkel és az értelmünkkel, hogy milyen nagy dolgot művelt velünk az Úr Jézus az utolsó vacsorán...

Uram Jézus Krisztus! Mélyen megrendül a szívünk, és leborulunk előtted meg az utolsó vacsora bensőséges szentsége előtt, amelyben a legnagyobb titkokat tártad fel előttünk és a legnagyobb ajándékokat adtad nekünk. Ámen.

Kevélység van bennünk

A hét főbűn egyike a kevélység, és bizony el kell ismernünk, hogy kevélység van bennünk...

Kevélység van bennünk ha:

1. Ha valaminek, valakinek tartjuk magunkat...

(Gal 6:3) Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát.

2. Ha a tehetségünket, természetes adottságainkat magunkénak gondoljuk...

(1Kor 4:7) Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?

3. Ha az emberek elismerésére vágyunk...

(Mt 6:5) …hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.

4. Ha nem akarunk gondolni a semmiségünkre, elmúlásunkra...

(Sir 10:10) Mit kevélykedik a por és hamu?

5. Ha nem akarunk megemlékezni bűneinkről...

(Zsolt 25:7) Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!

6. Ha nem akarunk gondolni halálunk órájára...

(2Kor 5:1) Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.

7. Ha nem akarunk gondolni Krisztus ítélőszékére...

(2Kor 5:10) Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.

8. Ha nem gyakoroljuk az igazság, az engedelmesség, az önmegtagadás és a lemondás erényeit...

(Fil 4:8) Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos.

9. Ha rendetlenül, szétszórtan és szószátyárként viselkedünk...

(Ef 5:4) Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.

10. Ha megsértődünk, amikor nem adnak a véleményünkre...

(Péld 29:23) Az embert kevélysége megalázza, az alázatosnak pedig megbecsülés jut.

11. Ha felsőbbrendűséget igényelünk magunknak az emberek előtt...

(ApCsel 8:9) Egy Simon nevű ember pedig már előbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván...

12. Ha a társalgásban mesterkélten szólunk, csipkelődünk vagy kétértelműen tréfálkozunk...

(Ef 5:4) ...sem ocsmányság, sem ostoba vagy kétértelmű beszéd, ami illetlen, hanem inkább a hálaadás.

13. Ha el akarjuk hitetni másokkal, hogy lelki emberek vagyunk, és tiszteletetet, dicséretet várunk...

(1Kor 8:2) Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, a mint ismernie kell.

14. Ha a lelki dolgokban kioktató modorban beszélünk...

(Róm 12:16) Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne tartsátok magatokat önmagatoktól okosaknak.

15. Ha szerfölött kiváncsiak vagyunk...

(Sir 3:24) Ne törd magadat nagyon a felesleges dolgok után, és ne légy kíváncsi többi művére!

16. Ha nem tiszteljük eléggé az előljáróinkat, ha nem vagyunk eléggé előzékenyek a velünk egyenrangúakhoz, és ha nem vagyunk eléggé szeretetteljesek az alattvalókhoz...

(Róm 12:10) Ami a testvéri szeretetet illeti, legyetek gyöngédek, tiszteletadás dolgában legyetek előzékenyek.

17. Ha törtetünk az első helyekre és a megtiszteltetésre...

(Lk 14:10) Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre.

18. Ha háborgunk a lelki szárazság miatt...

(Péld 13:24) Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti.

19. Ha mások fölött ítélkezünk...

(Róm 2:1) Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más fölött ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!

20. Ha társalgás közben, egy bizonytalan űgyben ellenkezünk, vitatkozunk, heveskedünk...

(Péld 29:9) A bölcs ember vitatkozik az ostobával, az pedig hol háborog, hol nevet: nem marad nyugton.

21. Ha valakinek szántszándékkal keserűséget okozunk...

(Péld 3:10) Ne rágalmazd a szolgát uránál, hogy meg ne átkozzon, és meg ne bűnhődj!

22. Ha a kellemetlen emberek miatt háborgunk...

(Ef 4:2) ...teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel.

23. Ha bármiért könnyen haragra lobbanunk...

(Préd 7:9) Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik.

24. Ha az igazságtalan vádak nagyon bántanak...

(Kol 3:13) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.

25. Ha háborgunk a gyenge étel vagy a kényelem hiánya miatt...

(Fil 4:12) Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem.  

26. Ha nagyon felháborodunk az emberek gáncsoskodásai, gyalázkodásai miatt...

(Mt 5:10) Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.

27. Ha elszomorodunk, mert senki sem szeret minket...

(Sir 30:7) Aki kényezteti fiait, saját sebeit kötözheti, és minden kiáltásukra megrendül bensejében.

28. Ha dolgainkat figyelmetlenül, szétszortan, léhán, könnyelműen és elhamarkodottan végezzük...

(1Tessz 4:11) ...és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek.

29. Ha a saját véleményünkre sokat adunk, és ahoz minden áron ragaszkodunk...

(Iz 2:12) Mert jön a Seregek Urának napja minden kevély és magas ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, de majd meg kell alázkodnia...

30. Ha az alantas szolgálatokat elutasítjuk...

(Jn 13:14) Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.

31. Ha olyan dolgokkal vesződünk, amelyek nem tartoznak ránk...

(1Tessz 4:11) ...és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek.

32. Ha a megpróbáltatások és a megaláztatások kiborítanak minket...

(Ef 3:13) Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez.

33. Ha az elkövetett tévedésünk, hibánk nagyon felháborít minket...

(Mt 23:12) Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

a Ha Ha HHHH

Rejtett dolgok

Mi azt tudjuk, amit az apostolok láttak, hallottak, tappintottak és amirõl tanuságot tettek szóban, majd késõbb az írásokban meg az evangéliumokban. A tanuságuk szükséges és elegendõ, biztos és megbízható, mert életükkel és vérükkel pecsélte meg azt az Úr...

(1Ján 1:3) Azt hirdetjük nektek, ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit a kezünkkel tapintottunk: az életet adó igét. Ugyanis az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, ami az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.

Ezek a hiteles tanúságok megemlítenek néhány nyilvánvalóan rejtett dolgot, amelyeket ugyan tudtunkra adtak, mintegy villanásnyi képekben, de a részletekrõl nincs tudomásunk... Ilyenek pl.:

Az Úr Jézus názáreti, rejtett élete

Lukács evangelista, aki mindennek utánajárt és aki mindent megtudakolt a Szûzanyától, az apostoloktól és a többi tanitványtól, lejegyezte, hogy az Úr Jézus, 12 évesen, lemaradva a rokonaitól, a Jeruzsálemi Temploban maradt. De utána már csak annyit tudat velünk, hogy Jézus hazament szüleivel Názáretbe, engedelmeskedett nekik, és gyarapodott bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek elõtt...

(Lk 2:51-52) Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

Tehát Isten Fia földi életérõl tulajdonképpen csak a születését, a 12 éves korában történt esetét és a három éves működését ismerjük. Ennek csúcsa volt a Húsvét, az Úr Jézus keresztáldozata, az Õ halála és feltámadása, amely egyben forrása lett minden kegyelemnek (Jn 1:16). Tehát az evengelisták nem tartották fontosnak, hogy az Úr Jézus életének részleteit tüzetesen feljegyezzék, hanem csak azt írták meg, ami az üdvösségünk szempontjából kimondottan szükséges. Akkor hát mire is jók egyes látnokok könyvei, rendezõk filmjei, amelyek az Úr Jézus gyerekkorát vagy életének ismeretlen részleteit jelenítik meg?...

Hasonlóképpen, a mi életünkben is lesznek majd hajszálpontosan felfedett gondolatok, szavak, tettek vagy mulasztások és lesznek rejtett dolgok, amelyek nem lényegesek, illetve, amelyekre fátylat borítanak, a bûnbocsánat által...

(Mt 12:36) Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon.  

(Lk 8:17) Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna: titkon sem történik semmi, ami ki ne tudódnék és nyilvánvalóvá ne lenne.

(Zsolt 32:1)  Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűne el van takarva.

(Jak 5:19-20) Testvéreim, ha valamelyikőtök eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.

Imádkozzunk, hogy bûneink befedeztessenek és szégyent ne valljunk a szentek közössége elõtt. Csak érdemeink megmaradjanak meg, hogy elnyerhessük  jutalmunkat.

Natánel esete

Natánaelnek valószínüleg volt egy istenélménye a fügefa alatt, amikor ott imádkozott, amelyrõl csak õ tudott. Mivel Natánal élménye egy istenélmény volt, ezért az Úr Jézus szavai, amellyel felfedte az õ bensõséges megélését, bizonyították neki, hogy a názáreti Jézus Isten Fia...

(Jn 1:45-49) Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” „Jöhet valami jó Názáretből?” – kérdezte Natánael. „Gyere és győződjél meg róla!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!”

Mi történt a fügefa alatt? Hol volt az a fügefa? Nem tudjuk. Nem tartozik ránk. Hasonlóképpen, a mi imánk is csak ránk és Istenre tartozik. Azok rejtve maradnak, illetve rejtve is kell, hogy maradjanak, hacsak nem fedjük fel okkal egy tanúságtételben...

(Mt 6:6) Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.

Imádkozzunk, hogy mi is igazak legyünk, akikben nincs semmi álnokság.

A szamárcsikó esete

Vannak fontos, személyes dolgok, amelyeket az ember nem bíz másra, hanem maga intézkedik. Ilyen volt a szamárcsikó is, amellyel az Úr Jézus bevonult Jeruzsálembe, hogy beteljesedjenek az írások (Zak 9:9). Isten maga intézkedett a szamárcsikó ûgyében, rejtett módon, bizonyos emberek szolgálatát felhasználva. Kik voltak azok az emberek? Hogyan egyeztek meg a szamárcsikó ûgyében, és a jelszóban? Nem tudjuk... Csak annyit tudunk, hogy erre a jelszóra: „az Úrnak van szüksége rá”, odaadták a szamarat...

(Mk 11:1-6) Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide! Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi. Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották. Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót? Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket.

(Zak 9:9) Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.

Ez a szamárcsikó jelképezi az Úr Jézus alázatát, amellyel közeledik a mi szívünkhöz, közeledik az Egyházhoz, az Õ Menyasszonyához,, de jelképezi azokat a választottakat is, akikre „ráül”, hogy általuk menjen be más emberek szívébe, „Jeruzsálemébe”... Imádkozzunk, hogy mi is alkalmasak legyünk arra, hogy az Úr szamárcsikója legyünk...

Az utolsó vacsora esete

Ez egy nagyon fontos esemény volt, amelyben nagycsütörtökön, az Úr Jézus megalapozta Egyházát, elõvételezte kereszthalálát az elsõ konszekrációban, és amelyben megalapította az Oltáriszentséget meg az Egyházi rend szentségét. Ekkor adta át az apostoloknak végsõ rendelkezéseit, ekkor mondta el Fõpapi imáját és itt búcsúzott el a taníványoktól. Ez volt az apostolok legbensõségesebb megélése az Úrral, amikor Õ megmosta lábukat, és amikor részt vettek az elsõ szentmisén. Itt ígértetett meg az Egyház ama forrása, amely aztán kibuggyant a keresztfán, az Úr Jézus lándzsával átdöfött oldalából (Jn 19:34), és amely beteljesedett Pünkösdkor. Ennek a fontos eseménynek megrendezését az Úr Jézus nem bízta a másra...

(Lk 22:10-13) Ő így válaszolt: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy, berendezett emeleti termet: ott készítsétek el! Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik; és elkészítették a páskavacsorát.

Ki volt az az ember? Hogyan egyezték meg a dolgot? Nem tudjuk... Csak annyit tudunk, hogy talán a Márknak nevezett János házában volt az az emeleti terem. Ez valószinüleg az a terem, ahol leszállott a Szentlélek az apostolokra. Imádkozzunk, hogy mi is az Úr rejtett eszközei lehessünk...

Minden ember életében vannak ilyen rejtett dolgok, amelyeket maga az Úr rendez, és amelyrõl egyedül csak Õ tud pontosan. Mi érzékeljük Isten kegyelmét és gondviselését, de át nem láthatjuk, meg nem érthetjük azokat...

Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, és sok ember életében, sokféle titkos müködés van...

(Iz 40:28) Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.

(Ef 3:8) Nekem, a szentek legkisebbikének adatott meg a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát...

Ima: Drága jó Szûzanyánk, vezess fel minket az emeleti terembe és taníts minket Szent Fiad dolgaira. Ámen.