A fekete pötty

Egyszer egy szegény ember nagyzolni akart és kitapéztatta drága pénzen a lakását. Amikor a munkások pakoltak, elõvigyázatlanul bántak egy festékes dobozzal és a festékbõl egy csepp került a falra. Ezt akkor senki sem vette észre. Késõbb azonban, amikor a bútorokat rendezték helyre, akkor fedezte fel nagy bosszúsággal a házigazda, hogy pont az ûlõgarniturával szemben, a szabadon álló falon, van egy fekete pötty...

Nagyon mérges lett és azonnal telefonált a mesternek, hogy jõjjenek vissza és javítsák ki a tapétát. A mester vissza is jött, nézegette a tapétát meg a pöttyöt, majd sajnálattal jelentette ki, hogy nem tud segíteni, mert ebbõl a tapétából már nem maradt annyi, hogy újra tudja ragasztani azt a felületet, amelyet vissza kellene bontania. Jobb lesz ha ez így marad. Mi az a kis pötty...

A pötty ott maradt. De vele együtt ott maradt a méreg is… 

- Ráköltöttem azt a rengeteg pénzt a tapétázásra, és most minden nap azt a fekete pöttyöt kell néznem? Tyûû, a mindenit… - füstölgött a szegény ember.  

Minden nap kerülgette a pöttyöt, nézegette, vizsgálgatta, de látta, hogy ha hozzányúl, akkor még rosszabb lesz. Szegény ember, pöttyel kelt, pöttyel feküdt...  Akármit is tett, egész nap, csak a fekete pötty járt az eszében, és ha leült a szobában, a szeme is rögtön a fekete pöttyre szegezõdött. Akármilyen szép is volt a kitapétázott szoba, az a pötty elrontotta minden örömét. Pedig milyen sokba került… 

Aztán, egy idõ után arra gondolt, hogy kész, többet nem nézi azt a pöttyöt, hanem egy képpel eltakarja. Igen, csakhogy a kép pont nem jó helyre esett. Egy kicsit oldalt volt, meg lent is... Nem baj. Ott lesz a kép és kész... Fel is akasztotta a képet a falra, meg a pöttyre, és várta, hogy attól majd nyugodtabb lesz. De nem lett nyugodtabb...

Utána is, mindig arra gondolt, hogy a kép mögött ott van az a fekete pötty. Pedig senki se tudott róla...

Ez a történet sokat mondhat nekünk, a magunkfajta gyarló embereknek. Tudjuk, hogy Isten Fia emberré lett, hogy megváltson bennünket. Mindenben olyan lett, mint mi, kivéve a bûnt. Tehát nincsen rajta szeplõ, azaz fekete pötty...

(Fil 2:7) ... hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.

(Zsid 4:15) Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.

De Isten Fia, az emberi természetét, egy ember lányától vette. Mária, Joáchim és Anna lánya volt és Isten Anyja lett belőle. Tehát a megtestesült Isten Anyja is szeplõtelen, fekete pötty nélküli volt, hogy méltó szállást adhasson méhében a második isteni személynek...

(Lk 1:28) Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál."

Tehát ha Máriában teljes a kegyelem, akkor nincsen benne szeplõ, azaz fekete pötty… De vajon Mária önmagában, önmagatól kett kegyelemmel teljes? Nem, nem önmagában, hanem Isten egyszülött Fiában, a Krisztusban, mert Belõle, a kegyelem abszolút forrásából, az Ő teljességéből töltekezett be...

(Jn 1,16) Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

És mi? Mi hogyan állunk ezzel? Úgy, hogy mi mindnyájan fekete pöttyösek vagyunk. Pöttyeinket örököljük is, meg szaporítjuk is, a mi személyes bûneink által. Olyanok vagyunk, mint valami dalmát kiskutyák...

Hiába tagadjuk, hiába akasztgatjuk pöttyeink elé képmútatásaink álcáit, a fekete pöttyök ott vannak. És nemcsak, hogy ott vannak, hanem idegesítenek is minket. Fõleg a másik ember fekete pöttyei... Hiába van szépen kitapétázva lelkünk, az embertásunk lelke, van benne egy-két fekete pötty és mi csakis azokat látjuk...

Figyeljük meg magunkon, hogy mennyire csak egy-két elkövetett bûn, rossz cselekedet szerint ítélünk meg egy embert. Hiába, hogy az ember Isten csodálatos alkotása, hiába, hogy rengeteg dolgot nagyszerûen csinál, mi csakis azt látjuk meg, amit vétett… Gyakran, nem is láttuk a fekete pöttyöt, hanem csak hallottunk valamit, valakitõl és máris készek vagyunk egy életre szóló elõítéletet alkotni egy emberrõl.

Vizsgáljuk meg kapcsolatainkat. Írjunk egy topplistát azokról az emberekrõl, akiket leginkább ki nem állhatunk. Nevezzük a nevén azokat a fekete pöttyöket, amelyeket utáljuk bennük. Próbáljuk meg Isten szemével látni, elképzelni õket, fekete pöttyök nélkül… Istennek van hatalma kitörülni a fekete pöttyöket. Isten, az Õ Szent Fiában, Jézus Krisztusban, egy fekete pöttyök nélküli, örök életre hívott meg mindnnyájunkat...

Ima: Uram Jézus, szabadíts meg lelkemet a fekete pöttyöktõl és add, hogy ne ítélkezzem mások fekete pöttyei fölött. Ámen.