Lelki fogyatékosságaink Nagy Szent Gergely pápa tükrében

Az egyházban, a papság, kétfajta hivatást különböztetett meg: a világi, családi élet hivatását és a megszentelt életet hivatását (a cölibátusi vagy szűzeségi fogadalmas papi, illetve szerzetesi hivatást). Persze, ezt ma már sokan vitatják... Talán a legvitatottabb azoknak a világiaknak helyzete, akik nem lesznek se papok, se szerzetesek, de családosok sem, hanem magányosan élik életüket a világban...

Sok megtért világiban, akik elköteleződnek az Úr űgye mellett és evangelizálnak, egy idő után felvetődik az a kérdés, hogy vajon, nem maradtak-e le a papi vagy a szerzetesi hivatásról? Hát elsőször is, akiket Isten meg akar hívni a megszentelt életre, azokat meghívja, mert senki sem lehet pap vagy szerzetes a saját akaratából...

(Zsid 5:4) Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront.

Másodsorban, felül kell vizsgálnunk, hogy vajon alkalmasak voltunk-e, illetve alkalmasak lennénk-e erre a hivatásra...

Ezért jó lelki tükör Nagy Szent Gergely tanítása, A lelkipásztorság törvénykönyve, és főleg annak XI. fejezete, mert szembesít bennünket lelki fogyatékosságainkkal és esetleges alkalmatlanságainkkal, nem azért, hogy elcsüggedjünk, hanem azért, hogy reálisan lássuk lelkünk állapotát, és lehetőleg jobbítsunk is rajta...

Nagy Szent Gergely:

A lelkipásztorság törvénykönyve

I./XI. fejezet   Milyennek nem szabad vállalni a pásztori hivatalt

Gondosan tegye tehát magát mérlegre mindenki, nehogy vezető szerepet merjen vállalni, ha benne még kárhozatosan uralkodik a bűn, s az, akit saját bűne nyom, közbenjáró akarjon lenni mások vétkeiért. Ezért szól égi szózat így Mózeshez: Szólj Áronhoz: Ha valakinek utódai közül, bármely nemzedékben testi hibája leszen, ne mutasson be kenyeret Istenének (Lev 21,13). Aztán mindjárt azt is hozzáfűzi: Ne járuljon az ő szolgálatához, aki vak, aki sánta, aki tömpe-, vagy nagy vagy görbeorrú, aki törött lábú vagy kezű, aki púpos, aki fájósszemű, akinek a szemén hályog, a testén állandó varr avagy sömör van, vagy aki megszakadt (Lev 21,18-20). Vak ugyanis az, aki a természetfeletti szemlélet fényét nem ismeri, akit elnyom a jelen élet sötétsége, míg a túlvilági fényt nem szeretvén, azt nem is tekinti, s nem tudja, tettei léptét merre irányozza. Azért mondja a prófétáló Anna: Szenteinek lábát megóvja s sötétségben némulnak el az istentelenek (1Kir 2,9). Sánta pedig az, aki látja ugyan, hogy merre kellene menni, de lelke gyengesége miatt életét nem tudja megtartani azon az úton, amelyet lát, mert változékony szokása nem szilárdul az erény állapotává s így tetteinek léptei nem követik ténylegesen azt, ahová vágya törekszik. Ezért mondja szent Pál: Fel a lankadt kezekkel, és az ingadozó térdeket egyenesítsétek ki, és egyenes léptekre szoktassátok lábatokat, hogy
senki se tévelyegjen sántítva, hanem inkább gyógyuljon meg (Zsid 12,12-13). Kisorrú pedig az, aki a kellő mértéktartásra alkalmatlan. Az orral ugyanis az illatot és bűzt különböztetjük meg. Helyesen jelképezi tehát az orr a megkülönböztetést, amely által az erényeket választjuk és a vétkeket elvetjük. Ezért mondatik a jegyes dicséretében is: Orrod, mint a Libanon tornya (Én 3,4): az Egyház ti., amely okaiból látja a megkülönböztetés adományával a fejleményeket kiindulni, a hibákból eredő háborúságokat már messziről észreveszi. De vannak egyesek, akik mivel korlátoltaknak ítéltetni nem akarnak, szerfölötti vizsgálódásokba esvén, túlságos szőrszálhasogatások miatt esnek tévedésbe. Ezért van a hozzáadás: Nagy- vagy görbeorrú. A nagy és görbe orr ugyanis jelenti a különböztetés mértéktelen túlfinomodását, amely míg a kelleténél jobban megnőtt, a cselekvés helyességét összezavarja. Törött lábú vagy kezű az, aki egyáltalán nem tud az Isten útján járni s alapjában véve híjával van mindenféle jó cselekedetnek: mert ez még annyira sincs, mint a sánta, aki ha gyöngén is, de némileg kitart, ez azonban minden jótól idegen marad. Hajlotthátú pedig az, akit a földi szorgoskodás súlya nyom le, hogy soha fölfelé ne tekinthessen, hanem mindig csak arra nézzen, ami lent van, amit lábbal tipor. Aki, ha olykor hall is valamit a mennyei haza boldogságáról, a gonosz életmód súlyától lenyomva, lelki szemeit nem emeli fel arra: mert nem képes gondolkodásának menetét fölfelé irányítani az, akit a földi szorgoskodás rabsága görbévé tett. Az ilyenfélékről mondja a zsoltáros: Meggörbültem és szerfölött megaláztattam (Zsolt 38,8; a Hetvenes fordítás szerint). Akiknek bűnét maga az igazság feddi meg, mondván: A tövisek közé eső magvak pedig azok, akik hallgatják, de az igék utóbb az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei közt elfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek (Lk 8,14). Csipás pedig az, akinek elméje ott tündöklik az igazság megismerésére, de a test cselekedetei azt elhomályosítják. A csipás, szemekben ugyanis a szemgolyók egészségesek, hanem a lefolyó nedv által elgyengült szemhéjak megduzzadnak; mivel pedig a könnyezés miatt gyakran dörzsöltetnek, a szemfény ereje is gyöngül. Éppen így vannak némelyek, akiknek eltompítja érzékét a testi élet gyakorlása, kik bár értelmük segítségével a jót világosan látták, a rossz gyakorlása által homályba jutnak. Csipás tehát az, akit éles elmével áldott meg a természet, azt azonban megrontja a rossz gyakorlása által. Helyesen mondja az Ilyennek az angyal: Szemkenőccsel kend be szemedet, hogy láss (Jel 3,18). Hogy lássunk, szemkenőccsel kenjük meg szemünket, amidőn az igaz világosság fényének megismerésére értelmünk élét a jó cselekedetek gyakorlásának orvosszerével erősítjük. Hályog van annak a szemén, aki az Igazság fényét nem képes látni, mert okossága, vagy életszentsége önhittségétől megvakul. A fekete szemfény (pupilla) ugyanis lát, hályogtól megfehérítve azonban mit sem lát: ha ugyanis az emberi gondolkodás magát tudatlannak és bűnösnek tartja, belsô világosság ismeretére jut. Ha pedig az életszentség és bölcsesség ékességét tulajdonítja magának: elzárja magától a felsőbb megismerés fényét s annál kevésbé hatja át az igaz világosság ragyogása, minél inkább felmagasztalja magát önhittsége
által, amint az egyesekről mondatik: Bölcseknek mondogatták magukat és eszetlenek lettek (Róm 1,22). Állandó rühöt visel testén az, akin a testi zabolátlanság szüntelenül uralkodik. A rühességnél ugyanis a belső láz a bőrhöz húzódik, ami jól jelenti a bujaságot: mert, ha a belső kísértés cselekedetben folytatódik, ezáltal a belső láz már a bőr senyvedésévé lett s külsőleg sebzi meg a testet; úgyhogy ha gondolatban erőt nem veszünk a gyönyörködésen, akkor az a cselekedetben is uralkodóvá lesz. Szent Pálnak is a gondját mintegy a bőr viszketegségének eltörlése képezte, amidőn így szólt: Emberi kísértésnél egyéb ne érjen titeket (1Kor 10,13); mintha kifejezetten azt mondaná: Emberi gyarlóság a szívben kísértést szenvedni, de ördögi gonoszság a kísértés elleni küzdelemben cselekedetileg meghódolni.  Sömört hord pedig a testén az, akinek lelkében a kapzsiság eluralkodott: ezt ti. ha kicsiben el nem fojtjuk, mértéktelenül megnövekszik. A sömör ugyanis fájdalom nélkül terjed a testen, és a megtámadottnak undora nélkül terjeszkedvén csúfítja el a tagok szépségét; így a kapzsiság is, a rabul ejtett lelken, míg azt gyönyörködtetni látszik, sebet üt; mert míg a gondolkodást a megszerzendő dolgokra irányítja, ellenségeskedést szít: ám ebből fájdalom mégsem származik, mert a felhevült léleknek gazdagságot ígér a bűnből. De a tagok éke odavan, mert általa a többi erények szépsége is elhalványul; és mintegy az egész testet eldurvítja, mert a lelket mindenféle hibával elárasztja szent Pál tanúsága szerint, aki azt mondja: Minden bajnak gyökere a kapzsiság (1Tim 6, 0). Megszakadt pedig az, aki rút dolgokat tettleg nem művel, de egész gondolkodása állandóan ilyennel van tele: nem jut ugyan el a gonosz tett műveléséig, de minden lelki harc nélkül buja kívánságokban gyönyörködik. A szakadás kellemetlen voltát ugyanis az képezi, hogy a belek nedve a nemző szervekbe ömlik, ami által ezek éktelenül megduzzadnak. Az tehát a megszakadt, akinek minden gondolata a bujaságra irányulván, az undokság súlyát hordja szívében: és bár tettleg nem gyakorolja a rosszat, ettől lelkében mégsem szakad el. S nincs ereje a jó nyílt gyakorlására, mert titkon gonosz terheltség húzza lefelé. - Mindannak tehát, aki az említett hibák valamelyikében leledzik, tilos az Úrnak kenyéráldozatot bemutatni; nehogy képtelen legyen mások bűneinek igazi letörlésére az, akit még sajátjai csúfítanak. Most miután röviden megmutattuk, hogy az arra méltó hogyan jusson el pásztori hivatalra s a méltatlan hogyan féljen tőle: ezután adjuk elő azt, hogy a méltóan hivatalába lépőnek hogyan kell azt gyakorolnia.

______________________________________

Vizsgáljuk most meg, hogy mennyire vannak jelen bennünk ezek a lelki fogyatékosságok. Ha felismertük magunkban, akkor tegyünk ellenük, illetve imádkozzunk azért, hogy az Úr meggyógyítson, és lemossa Szent Vérével a mi szégyenünket...

1. A lelkileg vak

A lelkileg vak az, aki a természetfeletti látás, szemlélet fényét nem ismeri. Vakok vagyunk lelkileg? Látjuk-e, ismerjük-e igazán az evangélium és az istenes élet titkait?...

(Jn 9:41) „Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”

2. A lelkileg sánta

A lelkileg sánta az, aki látja ugyan, hogy merre kellene haladnia, de lelkének gyengesége miatt életét nem tudja megtartani azon az úton, amelyet lát. Sánták vagyunk? Van-e olyan, hogy tudjuk mi a helyes út, de nem bírjuk azt követni?...

(Luk 7:22) Ezért így felelt nekik: „Menjetek és jelentsétek Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek meg hirdetik az evangéliumot.

3. A lelkileg kisorrú, illetve nagy és görbeorrú

Az orral az illatot és a bűzt különböztetjük meg. Helyesen jelképezi tehát az orr a megkülönböztetést, amely által az erényeket választjuk és a vétkeket elvetjük. 
A kis orr alkalmatlan a megkülönböztetésre, míg a nagy és görbeorr túlzásokba, szőrszálhasogatásokba vagy elferdítésekbe bonyolodik. Hajlamosak vagyunk-e minden áramlatot elfogadni egy hamis békesség vagy laza jóindulat nevében? Szokásunk-e túlzásba vinni az aggályoskodást és szőrszálhasogatónak lenni? Megvan-e az a képességünk, hogy csak a szükséges és elégséges megkülönböztetést, kritikát gyakoroljuk?...

(Róm 14:1) Karoljátok föl az aggályos lelkiismeretűt, anélkül hogy fölfogását elítélnétek. 

4. A lelkileg csonka

Lelkileg csonka, törött lábú vagy kezű az, aki egyáltalán nem tud Isten útján járni...

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól.

A csonkaság, a törött láb vagy kéz, egy súlyos lelki trauma következménye, ami alkalmatlanná teszi a lelki sérültet Isten országának elérésére. Az ilyenekkel gyöngédnek kell lenni, lelki gondozásban kell őket részesíteni. Ha felismered, hogy csonkalelkű vagy, akkor törekedj megtérni, gyónni, áldozni, imádkozni és lelki gondozásban részesülni. Kérj segítséget!...

5. A lekileg györnyedt

Lelkileg hajlotthátú az, akit a földi szorgoskodás súlya nyom le. Gondoljuk meg: elrabolja-e tõlünk a földi szorgoskodás Isten országát? Jusson eszünkbe a magvető példázata...

(Mt 13:22) A szúrós bogáncs közé hullott pedig az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést.

Van-e örök termés, örök gyümölcs a mi életünkben? Vagy talán minden, amit csak tettünk, elmúlik a halálunkkal együtt, és ezzel a világgal...

6. A lelkileg csipás 

Lelkileg csipás az, akinek elméje képes az igazság megismerésére, de a testi cselekedetek elhomályosítják azt... Milyen baj, hogy oly sok okos, értelmes és alkalmas ember lenne Isten országának szolgálatára, de értelmüket csakis a világ és a mammon szolgálatába állítják. 

(Mt 7:26-27) Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”

Okosnak, értelmesnek tartom magam? Olvastam-e a Szentírást? Ismerem-e az Urat? Akarom-e szolgálni Õt? Akarok-e lelki emberré válni?...

7. A lelkileg hályogos 

Lelkileg hályog van annak a szemén, aki az Igazság fényét nem képes meglátni. Súlyos betegség ez. Az ilyennekkel sokat kell küzdeni vitákkal, meggyőzéssel, stb. Azt érzik, hogy folyton ellenkezésben vannak a hit dolgaival és a hívő emberekkel. Ilyen vagy? Alázd meg magad... Ismerd el, hogy hályog van a szemeden, amelyet le kell műteni. Ha belátod, akkor lehet, hogy magától lehull a hályog Isten kegyelme által…

(ApCsel 9:4) Saul, Saul, miért üldözöl engem?

(ApCsel 9:18) És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett...

8. A lelkileg rühös

Lelkileg állandó rühöt visel a testén az, akin testi zabolátlanság uralkodik. Itt elsősorban a testi bűnökről van szó: paráznaság, bujaság, fajtalanság, stb. Az ilyen, ha nem tér meg ezekből a bűnökből, akkor a lelke nagy veszélyben van...

(1Tim 5:6, Károli) A bujálkodó pedig élvén megholt.

9. A lelkileg sömörös

Lelkileg sömört hord a testén az, akinek lelkében a kapzsiság eluralkodott. Kapzsik vagy haszonlesők vagyunk? Szerfölött ragaszkodunk az anyagiakhoz? Nehezen válunk meg dolgoktól? A kapzsiság és a fösvénység rokonok…

(1Tim 6:10) Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.

10. A lelkileg megszakadt

Lelkileg megszakadt az, aki rút dolgokat ugyan nem cselekszik, de egész gondolkodása állandóan ilyenekkel van tele...

(Jel 17:4) Az asszony pedig bíborba és karmazsinba volt öltözve, felékesítve arannyal és drágakővel és gyöngyökkel. Kezében arany serleget tartott, telve utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságával.

Követjük-e szívünk gondolataiban a mai Babilon utálatosságait, tisztátalan gondolatait és képeit. Törekedünk-e a szív tisztaságára?...

(Mt 5:8) Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.

________________________________

Képzeljük el magunkat mezítelenül, görnyedt vagy púpos háttal, csonka vagy félszeg végtagokkal, csipás, duzzadt vagy hályogos szemekkel, fertőzött, folyásos nemi szervvel és rühös, sömörkiütéses vagy leprás bőrrel. Hát, nem valami felemelő ábrázolás... Ugy-e nem szeretnénk mi ilyenek lenni...

A jó hír az, hogy mindezekre a betegségekre van gyógyír. Ennek a gyógyírnek a neve JÉZUS KRISZTUS. Õ a mi gyógyítónk és szabadítónk...

(Mt 8:16-17) Mikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket és minden beteget meggyógyított. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Ő elvette betegségeinket és bajainkat hordozta.”

(Iz 53:4-6) Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.
 

Ima: Urunk Jézus! Belátjuk fogyatékosságainkat és betegségeinket. Nem azért jöttünk, hogy az egészséges lábunkat mutassuk meg Neked, hanem a csonkát meg a sántát. Kérünk Téged, gyógyíts meg minket, és szabadíts meg nyomorúságunkból. Ámen.