Ruah

Eldöntöttük, hogy Parajdra megyünk nyaralni egy hétre. Azért is döntöttünk így, mert volt ott egy jó ismerõsöm, aki bennfentes volt a sóbányánál, és aki megígérte, hogy VIP (azaz ingyenes) belépőket szerez nekünk a bányába meg a strandra, sőt elintézi, hogy levigyenek az alsó bányába is, ahol a sókitermelés folyik.El is mentünk, és a vendéglátónk, aki ugyancsak jó ismerősöm volt, elszállásolt a frissen épült házába, amelyet a fiának épített lakóháznak, de ideiglenesen panziót alakított ki benne. 

Az első nap nyugodalmason megvoltunk, de estére újabb vendégek érkeztek, és megtelt a ház. Az újonnan érkezett vendégek egy magyar rendszámú autóval jöttek. Amint késõbb kiderült, az egyik nő a vendégek közül a házigazda rokona volt, a magyarországiak meg az ő barátai. Nagyon kedvesek voltak, és egyhamar összebarátkoztunk. A gyerekek is egyből szót értettek, olyannyira, hogy a kisfiam el sem akarta engedni a kislányuk kezét…

A magyarországi férfi furcsa volt. Vörösses, hosszú szakállat viselt, és egy nagy barna kalapot. A júliusi hõségben... Másnap, amikor hazamentünk a bányából ebédelni, látom, hogy a férfi valamivel foglalatoskodik a lépcsőknél. Egy fazékban, valami húst áztatott, hideg vízben. Kérdem tőle, hogy mit csinál. Õ azt felete, hogy kósert… Ekkor már  kezdtem sejteni, hogy itt valami zsidó szerzettel van dolgom, de azért sehogysem értettem a dolgot, hiszen a házigazda azt mondta, hogy baptisták...

Harmadnap péntek volt. Ekkorra már egésszen összebarátkoztunk. Délben, amikor hazaérkeztünk a bányából, kérdi tõlem a férfi, hogy van-e egy ép kenyerem. Mondom, hogy van. Hogy odaadom-e neki kölcsön. Hát persze... Nekünk még van annyi, amennyi kell, hogy másnapig, amíg az üzletbe megyünk kitartson. Ekkor ő előhozakodott a kérésével, hogy szeretne meghívni minket az esti imájukra. T.i. másnap a szombat, azaz sábát következett, és az előesti imára, szokás (vagy kell) meghívni egy vendéget. Én szivesen elfogadtam a meghívást, de fucsállottam…

Át is mentünk a szobájukba, és részt vettünk az imájukon. Az asztalon két kenyér, egy üveg bor és két égő gyertya volt… A férfi, egy héber nyelvű imádságos könyvből mondta az imát, héberül, és a felesége, egy kendővel a fején, hajtogatta a gyertya lángját az arca felé... Az ima után vacsoráztunk, és mély lelki beszélgetést folytattunk. A férfi sok zsidó tanítást és bölcsességet osztott meg velünk...

Másnap, amikor együtt voltunk, folytattuk lelki beszélgetéseinket, és így megtudtam, hogy a férfit reformátusnak keresztelték. Huszonéves korában bekerült egy megújulási mozgalomba, a református gyülekezetben, ahol megkapta a Szentlélek keresztséget, és sokat buzgolkodott a parókián. Aztán, idővel, a parókián rosszul alakultak a dolgok. Az egyik rossz tiszteletes követte a másikat: antiszemitizmus meg egyebek… Azzal telt be neki a pohár, hogy egy nő tiszteletest helyeztek ki a parókiára. Akkor elhatározta, hogy átmegy a baptistákhoz…

Amíg zajlott benne ez a krízis a református felekezetben, addig egy véletlen folytán, megtudta a nyolcvanvalahány éves nagymamája által,  hogy ő valójában zsidó származású, és csak a zsidóüldözések ideje alatt lettek keresztények. Mindez három generáció ideje alatt titokban maradt a családjukban. Így aztán a szegény férfit kettős sok érte: kilépett a reformátusoktól és megtudta, hogy ő zsidó...

Beszélgetéseink során kiderült, hogy a benne lévő krízis, kettős feszültséget okoz az ő lelkében: az egyik az ő identitás-zavara, hogy zsidónak született, és a másik az a fájdalom, hogy a zsidó testvérei nem fogadják el Jézus Krisztust. E két dolog között őrlődött… Így aztán elhatározta, hogy arra szenteli életét, hogy zsidó testvéreit megnyerje Krisztusnak. Elkezdett járni a zsinagógába, kezdte élni a zsidó életmódot, vallásosságot, és közben tanuságot tett Jézusról, ahogyan csak tudott. Sőt, elmondása szerint, még a négy fő rabbival is volt egy találkozása, hogy rávegye őket a Messiás, Jézus Krisztus elfogadásara...

Azokban a napokban, az egyik reggel, valaki kopogtat az ablakomon. Kinézek, s hát az én ismerősöm jött, hogy levigyen minket a bányába, amint megigérte. Költögettem az enyéimet, de a sós levegő miatt annyira álomszuszékok voltak, hogy nem bírtam felkölteni õket. Gondolkodtam… Ha már itt van a lehetőség, akkor szólok ezeknek a magyarországiaknak. Bementem hozzájuk, és ők örömmel kaptak a lehetőségen. Végül, aztán mégis, csak a zsidó férfi meg a felesége jött el a bányába.

Amint megérkeztünk a bányához, már várt ránk a mester, hogy levigyen minket. Egy darabig egy ládás kamionnal ereszkedtünk lefelé egy alagúton. Amikor megérkeztünk az első tárnába, kiszálltunk az autóból, és egy faketreces liftbe ültünk, amivel ereszkedtünk három szintet. Amikor kiszálltunk, át kellett menjünk egy régi tárnán, ahol egy nyílegyenes szélű, korlát nélküli, sóvíz tároló mellett kellett elhaladnunk. Aki oda beleesik, az onnan magától ki nem jön. Onnan nyomták fel a vizet a strandhoz egy nagy pompával. Olyan hideg volt az a víz, hogy nem sokat bírhatott ki az ember benne, még akkor sem, ha a sós vízben nem lehet elmerülni...

Amint ott haladtunk a sötétben, csak a mester akumulátoros kézilámpája volt az egyetlen fényforrás. Hogy megtapasztaljuk a bánya rettenetesen mély sötétségét, a mester kioltotta egy rövid időre a lámpáját. Olyan sötétséget ember máshol nem tapasztalhat... Rettenetes volt... Leírhatatlan... Olyan sötét volt, mintha nem is lett volna szemünk. Máshol ilyent nem tapasztalhat meg az ember. Amint átjutottunk ezen a tárnan, megint autóba ültünk (amit darabokba vittek le és ott szereltek össze) és még mentünk egy szakaszt lefelé az alagúton.

Ekkor megérkeztünk azokba a tárnákba, ahol az emberek dolgoztak. Volt ott aki két méteres láncfürésszel vágta be a a sófalak alját, mások meg lyukakat fúrtak a sófalba a robbanószereknek. Éppen robbantást készítettek elő, de mi persze, addigra már kijöttünk a felszinre...

Amint ott mentünk végig a régi tárnán, abban a szörnyű sötétségben, egyértelműen éreztem, hogy ez nem véletlen történik velünk... Ez egy prófétikus esemény volt. Ez a Seol-t jelenítette meg nekünk. A másik érzésem az volt, hogy ezt nem nekem kellett látnom, megtapasztalnom, hanem ennek a magyarországi házaspárnak. Én csak eszköz voltam ebben az űgyben. A esemény annyira prófétikus volt, hogy a hideg is kirázott. Vajon miért kellett ennek a házaspárnak látnia ezt a rettenetes sötétséget?...

Az utolsó előtti napon, amikor hazajöttünk az turista sóbányából, egy kicsit beszélgettem a konyhában a zsidó férfival meg a feleségével, majd az ebéd után egy percre ledőltem, mert a sós levegő és az ebéd elernyesztett. Amint behúnytam a szemem, volt egy látomásom, és egy szózatot hallottam. Sok kialudt és kihűlt gyertyát láttam, fekete, füstös kanócokat, és egyben, egy szót hallottam: RUAH!...

Felültem, és a Szentlélekkel eltelve éreztem, értettem, hogy itt olyan emberekről van szó, akikben megvolt a hit kegyelme, de elveszítették. Sejtettem, hogy a "ruah" valami zsidó szó lehet, de nem tudtam mit jelent. Ezért hamar felugrottam, átmentem a szomszédhoz, és megkérdeztem tõle, mit jelent az a szó, hogy ruah. Ő azt mondta, hogy: Lélek… Ekkor már értettem az üzenetet. Beszámoltam neki, hogy mit láttam és hallottam lélekben. Ő azonnal elhitte, amit mondtam neki, és szerintem meg is értette az üzenet jelentőségét…

Az utolsó nap délelőttjén még kimentünk együtt a strandra. Amint elnéztem őt levetközve, a strandi napfényben, az ottani vidámságban, megéreztem rajta az ő lelkének nagy keserűségét, szomorúságát, ürességét és elhagyatottságát. Nagyon megsajnáltam őt…  Lehet, ő azt hitte, hogy a kialudt gyertyák az ő zsidó testvérei, akiket meg kell mentenie a Seol-ból, én viszont azt éreztem, hogy ő maga is egy kialudt gyertya, mivel a zsidó törvényekért elhagyta Krisztus ingyenes kegyelmét, amint Szent Pál írja a galatákhoz írt levelében. Így elveszítette a Szentlelket, és nincs meg már benne az Ő kegyelmének lángja…

(Gal 3:2) Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok?

(Gal 5:4) Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól és elvesztettétek kegyelmét.

Számomra az volt a tanulság, hogy vegyük nagyon komolyan Szent Pál galatákhoz írt intelmeit. Ne tévelyegjünk valamiféle mai zsidó vallásosságban és a Törvény megtartásában… Felcserénénk Krisztus drága vérén szerzett szabadságunkat a Törvény rabságával? Isten mentsen…

Vannak olyan lelkiségek, amelyek valamilyen módon szimpatizálnak a zsidó vallás dolgaival, mint pl.: sábát, menóra, péntek esti ima, stb… Olvassuk el Szent Pál a Galatákhoz írt levelét. Mi nem a Törvényből igazulunk meg, hanem hitből és kegyelemből...

Ima: Uram Jézus, szeretjük a zsidó testvéreinket, hisz õk a választott nép és Te is zsidónak születtél testben. Kérünk add meg nekünk a józanság lelkét, hogy el ne szakadjunk az ingyenes kegyelmedtõl. Ámen.