Testvérek vagyunk?

Amikor elkezdtem lelkiségi közösségbe járni, akkor szólított engem először valaki testvérnek. Hát, bizony furcsa érzés volt... Értelmemmel elfogadtam, hogy miről van szó, de a szívemben nem igazán éreztem így. Az értelmem és a szívem közt egy nagy űr tátongott. Még az édes testvérem se szólított soha testvérnek, most meg jön egy vadidegen ember, és azt mondja nekem, hogy: testvér. Hová tegyem ezt?...

Testvérek vagyunk? Milyen alapon? Vizsgájuk meg hát, hányféle testvériség létezhet... 

A következő testvériség formákat különböztetem meg:

1. Testvérek Ádámban;

2. Testvérek Izraelben;

3. Testvérek lélekben;

4. Testvérek a családban;

5. Testvérek Krisztusban.

1. Testvérek Ádámban

Isten megteremtette az első embert, és melléje teremtette feleségét, Évát. Éva lett minden élő anyja...

(Ter 2:20-23) Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: »Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!«

(Ter 3:20) És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.

Hinnünk kell abban, hogy minden ember Ádámtól és Évától származik, fajtól és bőrszíntől függetlenül. Szigorúan el kell utasítanunk azt a (evolúcionistáknak megfelelni akaró) teológiai spekulációt, mely szerint Ádám és Éva nem is voltak valós személyek, hanem az evolúciós folyamatban megjelent kezdeti ősember csoportot szimbolizálnák. Ezek a teológiai ámokfutások hitetlenségből és lelki vakságból fakadnak, mintha Istennek nem lett volna hatalma az első embert megteremteni, megóvni, szaporítani és különböző fajtájúakká formálni. Láthatjuk az írásokban, hogy Ézsáunak olyan volt a karja, mint a kecske bundája (Ter 26:16). Jákóbnak meg hol fehér, hol fekete, hol tarka bárányai születtek, ahogyan Isten éppen akarta (Ter 30:35-39). Tehát, Istennek minden lehetséges...

Ádám és Éva valóságos emberek voltak az eredeti szentség állapotban, ami azt jelenti, hogy szent közösségben éltek Istennel, és így sérthetetlenek meg halhatatlanok voltak...

(Ter 2:16-17) Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: »A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!«

(Zsolt 91:11-12) Mert angyalainak parancsol felőled, hogy minden utadon őrizzenek. Kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat.

Ha Ádám és Éva nem lettek volna valóságos emberek, akkor hogyan jöhetett volna be a bűn a világba egy ember által (Róm 5:12)? Hogyha hajlunk az evolucionisták elmélete felé, akkor hogyan lehetne az Úr Jézus az új Ádám (1Kor 15:45), aki beteljesítette a törvényt, és a Szűzanya az új Éva, aki igent mondott Isten akaratára (Lk 1:38)?...

(Róm 5:12-14) Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett. Bűn ugyanis volt a világon a törvény előtt is, de a bűnt nem számítják be, ha nincs törvény. A halál mégis uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem vétkeztek hasonló törvényszegéssel, mint Ádám, aki előképe az Eljövendőnek.

(1Kor 15:45-47) Ezt mondja az Írás is: »Ádám, az első ember élő lénnyé lett«, az utolsó Ádám pedig éltető Lélekké. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, csak azután a lelki. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való.

Tehát minden ember Ádám ágyékából származik, és Éva minden élő anyja. Az egész emberiség az első emberpárra vezethető vissza testileg (KEK 360). Ezért, test szerint, minden ember egyfajta testvér Ádámban. Mindaz aki tagadja, hogy mindnyájan Ádámtól származunk, tagadja az áteredő bűnt is. Aki pedig tagadja az áteredő bűnt, az hazzuggá teszi Istent, és tagadja a megváltás szükségességét is (1Ján 1:10)...

2. Testvérek Izraelben

Isten az Ő üdvözítõ tervét Ábrahámmal kezdte el. Kihívta Ábrahámot Háránból (Ter 11:31), hogy elvezesse arra a földre, amelyet neki adott, és megígérte neki, hogy nagy néppé teszi. Ettől kezdve Isten Ábrahám, Izsák és Jákób Istene (Kiv 3:16). Mivel Jákób küzdött Istennel és erősnek bizonyult, ezért az Izrael nevet kapta (Ter 32:28). Ezért lett Isten, az Izrael Istene (Zsolt 59:6)...

(Ter 12:1-3) Ekkor az Úr azt mondta Ábrámnak: »Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.«

(Lev 3:15) Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre!

Isten, József idejében, csak egy törzset vezetett Egyiptomba, de Mózes által, már egy népet vezetett be az ígéret földjére. Jákób családja, pár évszázad alatt, Izrael népévé nőtte ki magát. A Mózes által közvetített törvények által, az ígéret földjére való bevonulás után, Józsué és a bírák idejében, egyre inkább kialakult Izrael népében egyféle Isten-népe tudat, amely felülírta a véri testvérség tudatát. Az idők folyamán, az idegenek befogadása által is, az Izreelben való testvérség nemcsak az Ábrahámra, Izsákra és Jákóbra visszavezethető származást jelentette, hanem egyfajta  hivatástudatot, Isten-népe tudatot is, amely által Izrael népe a pogányok világossága lett. Dávid ősei között, aki Izrael nagy királya volt, és akinek trónja az Örök Király trónjának előképe, egy moábita asszony is van (Rút)...

Az Izrael testvérség és a kiválasztottság tudata megvan a zsidók között ma is az egész világon, és a cionisták által az Izrael államban is. Ez megnyilvánul társadalmi, vallási vagy gazdasági téren is, és soha nem volt elhanyagolható tényező a történelem folyamán. Tehát az Izraelben való testvérség felette áll az Ádámban való testvériségnek, mert az tartalmaz egyfajta lelki dimenziót is...

(Zsolt 133) Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!  Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.

3. Testvérek lélekben

Mindenkinek csak ajánlani tudom a The snow walker (2003) amerikai művészfilmet ( magyarul Egymásra utalva ). Ebben a filmben egy kalandor, pilóta fiatalemberről van szó, aki a megvetett innuitok által eljut a “nem testvér” lelki állapotból, a “testvér” lelki állapotig. Ez egy mély, emberi, lelki történet… 

A fiatalember egy bárban múlat és biliárdozik. Egy szerencsétlen, alkoholista innuit tántorog hozzá, hogy vegye meg tőle a bőrdísz készítményét. Véletlenül nekitántorodik és azt mondja neki: Testvér… Ő ellöki magától a részeg innuitot, miközben a csizmájával a bőrkészítményt tapossa és útálattal feleli: Nem vagyok a testvéred!... Másnap egy szállítmányt kell vigyen a repülőgépével, és megkéri a főnökét, hogy kanyarodhasson egyet a géppel, hogy az innuitokkal üzleteljen. El is megy az innuitokhoz az árújával, megszerzi az értékes aggancsokat, de az innuitok kérlelni kezdik, hogy vigye el a városba a lányukat, aki tüdőbeteg. Nem akarja elvinni, de addig kérlelik, kínálják aggancsokkal, amig fel nem veszi a lányt a gépre. Amint repülnek hazafelé, egyszerre csak elromlik a gép és lezuhannak a nagy mocsaras vidékre, ahol a túlélési lehetőség egy fehér embernek nulla. Ekkor az innuit lány lassan megtanítja a fiút a túlélésre. Mire beáll a tél, a fiúból kész eszkimó lesz… Közben, egy mély, baráti szeretet alakul ki közöttük. A beteg lány tanuságot tesz neki a maga pogány hitéről, és elmagyarázza az ő egyszerű módján, a természet elemeivel, Istent, a halált és a menyországot. Amikor beáll a tél és hóvihar támad, akkor a fiú, a leheletével melegíti a lány arcát. Ekkor, a legyengült innuit lány azt súgja a fülébe: Testvér…

Ez a testvériség már nem csak egy Ádámban való testvérség, hanem egy lélektől-lélekig ható, szoros lelki testvérség... Ez az emberi szeretet egyik legnemesebb, legcsodálatosabb formája. A szentírásban ezt Saul fiánál, Jonatánnál találjuk meg, aki úgy szerette Dávidot, mint a saját lelkét...

(1Sám 18:1-3) Amikor befejezte Saullal való beszédét, történt, hogy Jonatán lelke egybeforrt Dávid lelkével, és Jonatán úgy megszerette őt, mint a saját lelkét. Saul azon a napon egészen maga mellé vette és nem engedte többé visszatérni apja házába, Jonatán pedig szövetségre lépett Dáviddal, mert úgy szerette, mint a saját lelkét.

Ide tartoznak a törtélem folyamán kötött mindenféle vérszerződések, amelyeket pogány népek, törzsek vezetői kötöttek baráti lelkületből, vagy politikai okoból. Megvágták kezüket és azokat összefogván összevegyítették vérüket. Ez volt a jele annak, hogy egyfajta testvéri kapcsolatot vállanak örökre...

 

4. Testvérek a családban

A vérrokonságot nem szabad se túlbecsülni, se alábecsülni az evangélium fényében. Szeretnünk kell családunkat, testvérünket, de nem jobban, mint Krisztust. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy az Úr Jézus üdvözítő művében, közel állnak hozzá a vér szerinti rokonok. Keresztelő János és Jakab apostol, az Úr Jézus közeli rokonai, unokatestvétrei voltak. De ott van Péter és András, Jakab és János, Zebedeus fiai, akik testvérek voltak... A családi kötelékek, egy magasabbrendű formában, megmaradnak az eljövendő életben is. Mária, Isten anyja, Jézus édesanyja marad mindörökre. Ugyanakkor, még a lelki testvérség is felette állhat a családi testvérségnek. Jobb a közeli jó szomszéd, mint a távoli testvér (Péld 27:10) - mondja az írás. Az Úr Jézus pedig, az Őbenne való testvérséget teszi előbbre, amikor szólnak neki, hogy anyja és testvérei akarnak beszélni vele (Mk 3:32-35)...

(Mt 10:37) Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.

(Lk 1:36-37) Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennek semmi sem lehetetlen.

(Gal 1:19) Mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét.   

(Mk 3:32-35)  A körülötte ülő tömegből figyelmeztették: „Anyád és testvéreid kint állnak és keresnek.” Ő azonban így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Majd végignézve a körülötte ülőkön csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”                                                      

5. Testvérek Krisztusban

Az Úr Jézus Krisztus megváltó műve által, vissza lettünk kapcsolva a Szentháromság egy Isten életébe, a Fiú által. A Megváltó kiengesztelte Istent, és így Krisztusban, Isten fogadott fiai lettünk (Ef 1:5). Ha pedig Isten fiai lettünk, akkor Krisztusban testvérek is. Érdekes, hogy az istengyermekségünket leginkább János apostol fejti ki. Szent Pál is megemlíti, de valójában, mélységeiben, csak János apostol magyarázza el. János apostol feltárja az istengyermekség titkát...

a). Először is, hogy Isten gyermekei lehessünk, újjá kell szülessünk lélekben, a keresztségben, víz és Szentlélek által...

(Jn 3:3-8) Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.”Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.”

b). Másodszor, hogy Isten gyermekei lehessünk, be kell fogadjuk az örök Igét, aki Isten Fia, Jézus Krisztus, a világ világossága...

(Jn 1:9-13) (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

c). Harmadszor, Isten gyermekei megkapják Isten kenetét, a Szentlelket, Aki átjárja, élteti, megvilágosítja és egyesíti a krisztuskövető emberek lelkét...

(1Ján 2:20-27)  És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok.  Nem azért írtam néktek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmi sincsen az igazságból, a mi hazugság.  Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.  Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. A mit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, a mit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok.  És az az ígéret, a melyet ő ígért nékünk: az örök élet.  Ezeket írtam néktek azok felől, a kik elhitetnek titeket.  És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.

d). Negyedszer, az Isten gyermekeit arról ismerni meg, hogy megtisztitják magukat a bűntől és igazságban élnek...

(1Ján 3:1-10) Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!  A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.  Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van.  És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő is tiszta. Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség. És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn. A ki ő benne marad, egy sem esik bűnbe; a ki bűnbe esik, egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt. Fiacskáim! senki el ne hitessen benneteket: a ki az igazságot cselekszi, igaz az, a miként Ő is igaz: A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, a ki nem szereti az ő atyjafiát.

e). Ötödször, az Isten gyermekei megtartják a parancsolatokat és szeretik egymást...

(1Ján 5:1-5) Mindaz, a ki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, a ki szereti a szülőt, azt is szereti, a ki attól született. Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk. Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!

f). Hatodszor, az Isten gyermekeit a Szentlélek vezérli és bizodalmuk van az Atyához...

(Róm 8:14-17) Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.  Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.

g). Hetedszer, Isten gyermekei nem test szerint és nem érdem szerint, hanem ígéret szerint tartoznak Istenhez, a kegyelem által...

(Róm 9:8-13) De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. Mert az ígéret szava ez: „Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának.”  De nem csak ezt az esetet lehet említeni, hanem Rebekáét is, aki egytől fogant, a mi atyánktól, Izsáktól.  Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek”, úgy ahogyan meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”

Tehát, mindazok, akik Isten gyermekei, testvérek Krisztusban. Ez a testvériség legmagasabb formája, örök testvériség, mely nem szűnik meg soha. E testvériségnek alapja, az Úr Jézus Krisztusba vetett hit. Ő Isten egyszülött Fia, Aki testben jött el a világba, hogy nekünk örök életünk legyen.

Az a krisztuskövető, aki egy vallásos cselekményben, mely Isten nevében történik, testvérnek nevezi a muszlimot vagy a hindút vagy más pogány felebarátját, félrevezeti azt és egyben meg is tagadja Krisztust. A testvérnek nevezett muszlim, hindú vagy másfajta pogány, joggal gondolhatja, hogy az ő hite helyes, elégséges az üdvösséghez és neki nem kell hinnie Jézus Krisztusban, az élő Isten Fiában. 

Ha a szenvedésben vagy a harctéren mondja, hogy testvér, akkor Ádámban vagy lélekben testvér, de ha hit szerint mondja, hogy testvér, akkor az már szinkretizmus. Az igazság az, hogy ha valaki, egy vallásos cselekményben, találkozott Krisztus szeretetével és az Igazsággal, akkor többé már nem mentes az igazság befodadásának felelősségétől.

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik.   

Ima: Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy egyszülött Fiadat adtad nekünk, hogy mi a gyermekeid lehessünk és életünk legyen. Ámen.

Az irgalmasság helye

Az irgalmasság szentéve volt, és naponta találkozunk egy-egy írással, homíliával vagy kegyes szlogennel, amelyben az irgalmasság témáját variálták. Ez valahogy olyan, mintha csak most fedezték volna fel az irgalmasságot. Nem tudom pontosan, hogy mit vártak el tőlünk ebben a szentévben, de úgy érzem, hogy egy folyamatos fogalomzavarban élünk...

Csak néhány példa:

1. Az irgalmasság egyfajta spotlight megvilágítása, amikor az irgalmassághoz kötelezően és szorosan hozzátartozó hitigazságok sötétben maradnak;

2. Az irgalmasságnak az igazsággal való szembeállítása;

3. A szeretet, a megbocsájtás, a kegyelem és más hadonló fogalmaknak az irgalmassággal való erőltetett behelyetesítése, abból a célból, hogy a szentév témájához kampányszerüen igazodjanak.

1. A környezetéből kiragadott irgalmasság

Az irgalmasság spotlight megvilágítása kiragadja azt a környezetéből. Innentől fogva az irgalmasság olyan értelmet kap, ami szerint a bűnben élő ember azt gondolhatja, hogy személyével együtt a bűnös élete is el van fogadva. Semmi szükség sincs arra, hogy megváltoztassa életét. 

A testi bűnökben élő emberek azt gondolhatják, hogy az ő életük most már egy elfogadott norma, mert az irgalmasság által fel vannak mentve, nemcsak hajlamaikkal, hanem életvitelükkel is. Az elváltak és újraházasodottak is azt gondolhatják, hogy az irgalmasság által fel vannak mentve a házasságtörésük felelőssége alól, nyugodtan élhetnek házasságtörésben és szentségekhez járulhatnak... 

Az irgalmasság ily módon kiragadott bemutatása, spotlight megvilágítása, azt érzékelteti a mai parázna és házasságtörő nemzedékkel (Mk 8:38), hogy nincs számára semmilyen követelmény és nem kell megtérnie. A jó öreg nagymama-egyház hirtelen nagyon engedékeny lett, és talán egy picit szenilis is... Már nem hangoztatja többé a megtérés szükégességét és a krisztusi követelményeket. De az igazság az, hogy Isten országának örömhíre az evangéliumokban már a legelején követelménnyel kezdődik...

(Mt 4:17) Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.

2. Az irgalmasságnak az igazsággal való szembeállítása

Gyakran olvashatjuk, hogy az irgalmasságot az igazsággal állítják szembe. Hogyan legyünk igazságosak, hogy ne legyünk irgalmatlanok, és hogyan legyünk irgalmasok, hogy ne legyünk igazságtalanok. Pedig hát az irgalmasság nem az igazsággal áll szemben, hanem a krisztusi követelményekkel, melyek a tökéletességre, a megszentelődésre hívnak meg. Megfigyelhetjük az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus az irgalmasságot minden esetben követelménnyel párosítja:

- A házasságtörő asszonynak azt mondja, hogy Ő sem ítéli el, de többé ne vétkezzen (Jn 8:11);

- Az irgalmas szamaritánus példázatánál, azt mondja, hogy helyesen ítéltél, de menj és te is cselekedj hasonlóképpen (Lk 10:37);

- A tékozló fiú eseténél nemcsak az van, hogy az irgalmas atya hazavárja a tékozló fiát, hanem az is, hogy a tékozló fiú megtér és hazamegy az atyai házba (Lk 15:20). A tékozló fiú hogyan találkozhatna az Atya irgalmasságával, ha nem tér meg és nem megy haza?...

- És végül, a szentgyónásban, nemcsak az irgalmasság van, hanem a követelmény is. Feloldozás előtt azt mondjuk: Szánom és bánom minden bűnömet, erőssen fogadom, hogy többé nem vétkezem és a bűnre vezető alkalmat elkerülöm. A feloldozás után pedig engesztelést rónak ki ránk, mint kövelelményt, ami életünk megváltoztatására sarkall minket. De manapság, sokan úgy járnak szentmisére és úgy járulnak a szentáldozáshoz, hogy egyáltalán nem gyónnak... Mi ez? Ez egy követelmény nélküli vallásosság...

Ugyanakkor, az igazság sem az irgalmassággal áll szemben, hanem a szeretettel. A Ne osszátok meg Krisztus köntösét! című, 1993-as kiadású hitvédelmi füzetében, + Bálint Lajos érsek úr, annak idején, ezt írta: Igazi egység és igazi szeretet csak az igazság egységében valósul meg. Önmagunkat ámítjuk, ha a szeretetet emlegetjük, de az egy isteni igazság elfogadásában nem vagyunk egyek és arra nem törekszünk. 

Ez azt jelenti, hogy igazi szeretet csakis az igazságban van. Bármit is neveznek szeretetnek, ha az az igazságon kívül van, akkor csak ámítás és képmutatás. 

Habár Szent Pál a szeretethimuszban azt írja, hogy a szeretet a legnagyobb (1Kor 13:13), és Szent János apostol azt írja, hogy Isten szeretet (1Ján 4:7), mégiscsak az igazság a szeretet abroncsa. Az Igazság maga az Élet, és ez az Isten lényege. Megfigyelhetjük a szentírásban is, hogy az Úr Jézust soha sem nevezi szeretetnek vagy irgalmasságnak, hanem mindig Szentnek és Igaznak.

(Jel 3:7) A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja a Szent, az Igaz... 

(ApCsel 3:14) Ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson nektek szabadon.

Az igazság olyan az életünben, mint az elektromágneses tér az iránytűnek, mint a levegő a tüdőnek vagy, mint a víz a halnak. Nélküle nem lehet élni. Még a legnagyobb gazembernek is szüksége van az igazságra, hogy ahhoz viszonyítva, hazugságaival félrevezethessen másokat. Az igazság ismeretének hiánya olyan, mint amikor egy hajó sodródik az óceán közepén a borús ég alatt, iránytű és térkép nélkül. Mivel az igazság maga az élet, ezért a szeretet is csak az igazságban van. Ha valaki azt mondja, hogy szeret, de elhagyja az Úr Jézus Krisztust, az Ő parancsait, az Egyházat és az igaz hitet, az hazudik. Ha valaki azt mondja, hogy szeret, de elveszi embertársa feleségét és házasságtörést követ el vele, az hazudik. Ugyanígy áll mindenki, aki vét a hit ellen, az igazság ellen, vagy a természet törvényei ellen...

Tehát az igazság az első, amihez minden igazodik, mert az igazság Isten lényege, és Ő önmagát meg nem tagadhatja (2Tim 2:13). Az igazság az első és legfőbb jó, a legmagasztosabb és legtisztább fényesség. Az igazság a legfönségesebb, mert benne lángol a szeretet, mint legnagyobb érték. Az irgalmasság csakis az igazság után következhet, és annak beteljesülésére alapszik...

(Mt 3:15) Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki.

(Jn 14:15) Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.

(Jn 15:10) Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.

(Mt 5:20) Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.

(Mt 5:6-7) Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot: majd betelnek vele. Boldogok az irgalmasok: majd irgalmat nyernek.

Az irgalmasság a szeretet egyik megnyilvánulása, ami az igazságban van. Ugyanakkor, az irgalmasság, az igazságtól való eltévelyedés átkos következményének és árának átvállalása. Az igazság megköveteli, hogy minden bűn és minden adósság ki legyen fizetve. Minden igazságtalanság bűn, és minden bűnt jóvá kell tenni. Az Úr Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, azért jött el testben e világba, hogy önként magára vegye bűneink árát, azok átkát, és kifizesse a mi adósságainkat...

(Kol 2:13-14) Megbocsátotta minden bűnünket, a követelményeivel terhünkre szóló adóslevelet pedig eltörölte és a keresztre szögezve megsemmisítette.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor az átok hordozójává lett értünk. Hiszen ez is meg van írva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.”

Isten akár el is engedhette volna, azonnal meg is bocsájthatta volna Ádámnak és Évának az eredeti bűnt, mert Ő mindenható, és minden kezdődhetett volna előlről. De ha a bűn nem lett volna megváltva és jóvátéve az igazságban, akkor az ciklikusan megismétlődve, mintegy "begerjedt volna", és akkor az élet megállíthatatalanul elindult volna a megsemmisülés lejtőjén. Isten azonban nem hasonulhat meg önmagával... 

A következmény nélküli bűn tönkreteszi az életet. Tehát a bűnért, valakinek mindig meg kell fizetnie. Ezért minden irgalmasság, legyen az Istené, vagy az emberé, abban áll, hogy elengedik az igazság helyreállításának árát, és a megrontott igazságért nem a bűnösnek kell megfizetnie (Mt 18:27), hanem annak, aki azt magára vállalja. Isten, az Ő nagy szeretete által, az Ő végtelen irgalmával, elengedte minden adósságunkat. De ezt az adósságot a Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus fizette ki a keresztfán. Ehhez aztán mi magunk is hozzájárulhatunk, ha társulunk az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztjéhez (Lk 14:27; Kol 1:24). És ha Isten elengedte adósságainkat, akkor nekünk is el kell engednünk mások adóságát, illetve, nem egyszer, ki is kell fizetnünk egymás tartozását...

(Mt 9:13) Menjetek és tanuljátok meg, mi jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.

(Kol 1:24) Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az egyháznak javára.

Az irgalmasság cselekedeteivel, mi is hozzájárulhatunk a bűn adósságának törlesztéséhez. Például, amikor valaki meglop vagy megcsal minket, és mi békében elengedjük a nekünk az okozott kárt, akkor mi is megfizetjük a kár elviselésével az elkövetett bűn árát. Vagy pl. ha valakit megfosztanak a tanulás, a munka lehetőségétől, vagy egyébb esélytől, és mi segítjük, hogy felemelkedjék, akkor annak mi is meg kell fizessük költségeit. Ha valakit evangelizálunk, megintünk vétkei miatt, és az ördög megbosszúlja ezt rajtunk, akkor annak mi is meg kell fizessük az árát...

3. A fogalmak összezavarása

A szeretet nem azonos az irgalmassággal. Az irgalmasság nem azonos a megbocsájtással. A kegyelem az, ami árad és nem az irgalom. Isten előbb szeret minket, mielőtt még mi viszontszeretnénk Őt, mert Ő árasztja szívünkbe kegyelmét a Szentlélek által. A kegyelem által belénk áradó isteni szeretet tesz minket alkamassá a szeretetre. A bennünk lévő szeretet az, ami irgalmasságra indít minket. Tehát kegyelemből jön a szeretet, a szeretetből fakad az irgalmasság, az irgalmasságból következik a megbocsájtás és a megbocsájtásból lesz a kiengesztelődés. Nem keverhetjük össze a dolgokat...

(Jn 1:16) Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Róm 5:20) Közbejött a törvény, hogy fokozódjék a bűnözés. Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem...

(Kol 3:13) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.

(1Ján 4:19) Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!

Van egy sor fogalom, amelyeket gyakran nehéz szavakba önteni: szeretet, jóság, megbocsájtás, kegyelem, szelídség, nagylelkűség, irgalmasság, stb. Ezekre több szinoníma létezik, de minden szónak megvan a maga értelme, jelentése, árnyalata és valósága. Nem lehet egyfajta szójátékként vagy PR fogásként ezeket behelyesítgetni az irgalmasság szóval, csakhogy egy irgalmas propagandája nyomúlhasson. Ha nem vagyunk tisztában a fogalmakkal, akkor nem ismerjük az igazságot. Ha pedig nem ismerjük az igazságot, akkor nem tudjuk azt sem, hogy mi az igazi irgalmasság. És így lesz az irgalmasságból szép lassan idegen bűn, vagyis bűnrészesség...

Urunk Jézus Krisztus, add nekünk a tudomány, az értelem és a bölcsesség lelkét, hogy ne ámítsanak el minket kegyes hazugságokkal. Ámen.

"Szent" Poncius Pilátus

Többször hallani a nagyböjti időben, a keresztúti ájtatosság első stációjánál, hogy Poncius Pilátus milyen gyáva volt és hogyan vétkezett, mert kereszthalálra ítélte az ártatlan Bárányt, az Úr Jézus Krisztust. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy Poncius Pilátus nincs igazságosan megítélve, mint ember, az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztjének fényében.

Poncius Pilátus valahogy olyan számomra, mint egy Oscar díjat el nem nyerő mellékszereplő, mert hát őt is lefoglalta magának a jó Isten az üdvtörténet nagy színjátékában, mégpedig nem is akármilyen szerepre. Ebből a szempontból, tudva, hogy senki üdvössége felől nem eshetünk kétségbe, adtam ezt a címet: "Szent" Poncius Pilátus, mert hiszem, hogy Poncius Pilátus üdvözült és elnyerte magatartásának jutalmát...

Hogy jobban megértsük őt, vegyük sorra Pilátus magatartását a négy evangélium szerint...

(Mt 27:11-26) Jézus pedig ott állt a helytartó előtt. A helytartó megkérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Te mondod.« Amikor a főpapok és vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor Pilátus azt mondta neki: »Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened?« Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen. Ünnep alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek. Volt akkor egy híres foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Pilátus összehívta őket és megkérdezte tőlük: »Kit akartok, hogy elbocsássak nektek, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?« Tudta ugyanis, hogy irigységből adták őt a kezébe. Miközben az ítélőszéken ült, a felesége üzenetet küldött neki: »Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.« De a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó tehát megkérdezte tőlük: »Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?« Azok azt felelték: »Barabást!« Pilátus erre azt kérdezte: »És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?« Azok mindnyájan ezt felelték: »Keresztre vele!« Ő újra megkérdezte: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Keresztre vele! «Pilátus, látva, hogy semmire sem megy, sőt inkább zavargás támad, vizet hozatott, megmosta a kezét a tömeg előtt és így szólt: »Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok!« Az egész nép azt felelte: »Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!« Erre elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.  

(Mk 15:1-15) A főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal kora reggel tanácsot tartottak, aztán megkötözték Jézust, majd elvezették és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Ő azt felelte neki: »Te mondod.« A főpapok sok mindennel vádolták őt. Pilátus ezért újra megkérdezte őt: »Semmit sem felelsz? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!« De Jézus egy szót sem szólt többé, Pilátus pedig csodálkozott ezen.Ünnep alkalmával el szokta nekik bocsátani a foglyok közül azt, akit kérnek. Volt akkor egy Barabás nevű, akit a lázadókkal együtt fogtak el, s aki a lázadás során gyilkosságot követett el. Felvonult tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus azt felelte nekik: »Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?« Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a kezébe. A főpapok azonban felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa el nekik. Pilátus újra megkérdezte tőlük: »Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?« Azok újra csak azt kiáltozták: »Feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte őket: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Feszítsd meg őt!« Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.

(Lk 23:1-25) Akkor mindannyian fölkerekedtek, és elvitték Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: »Azt tapasztaltuk, hogy ez félrevezeti népünket, megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt mondja magáról, hogy ő a Messiás király.« Pilátus megkérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?« Ő azt felelte: »Te mondod.« Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a tömegnek: »Semmi vétket sem találok ebben az emberben.« De azok erősködtek, és azt mondták: »Föllázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.« Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy ez az ember Galileából való-e. Amint megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt azokban a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már régóta szerette volna őt látni, mert hallott felőle, és remélte, hogy a szeme láttára valami csodát tesz. Hosszasan kérdezgette, ő azonban semmit sem felelt. A főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták. Heródes a kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz. Azon a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással. Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a nép vezetőit és a népet, s azt mondta nekik: »Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam előttetek, de semmi vétséget sem találtam ebben az emberben mindazok közül, amikkel vádoljátok. Sőt Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzánk. Láthatjátok tehát, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Megfenyítem ezért, és szabadon bocsátom.« Erre valamennyien fölkiáltottak: »Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!« Őt valami lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe, amely a városban történt. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. De azok kiáltoztak: »Feszítsd meg, feszítsd meg őt!« Ő azonban harmadszor is szólt hozzájuk: »De hát mi gonoszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találtam benne. Megfenyítem tehát, és elbocsátom.« De azok nem tágítottak, hanem nagy hangon követelték, hogy feszítse meg. A lármájuk egyre erősödött. Pilátus ezért úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak. Amint kérték, szabadon bocsátotta azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

(Jn 18:28-40) Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: »Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?« Azt felelték neki: »Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.« Erre Pilátus azt mondta nekik: »Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.« A zsidók azt felelték neki: »Nekünk senkit sem szabad megölnünk.« Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?« Pilátus ezt válaszolta: »Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?« Jézus azt felelte: »Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.« Pilátus erre megkérdezte: »Tehát király vagy te?« Jézus azt felelte: »Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.« Pilátus erre így szólt: »Mi az igazság?« Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: »Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?« Erre ismét így kiáltoztak: »Ne ezt, hanem Barabást!« Barabás pedig rabló volt.

(Jn 19:1-22) Akkor Pilátus elvezettette Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: »Üdvözlégy, zsidók királya!« És arcul verték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: »Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.« Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: »Íme, az ember!« Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: »Feszítsd meg, feszítsd meg!» Pilátus így szólt: »Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.« De a zsidók így szóltak: »Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!« Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: »Honnan való vagy te?« Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: »Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?« Jézus azt felelte: »Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.«
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: »Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.«  Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának.  A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül a hatodik óra. Így szólt a zsidókhoz: »Íme, a ti királyotok!« De azok így kiáltoztak: »El vele, el vele, feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte tőlük: »A királyotokat feszítsem meg?« A főpapok azt felelték: »Nincs királyunk, csak császárunk!«  Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust.  Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a keresztre helyeztette. Ez volt ráírva: »A Názáreti Jézus, a zsidók királya.« Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették  Jézust. Héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: »Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ‘A zsidók királya vagyok’!« Pilátus azt felelte: »Amit írtam, azt megírtam!«

A fenti igerészekből, a következő dogok derülnek ki Pilátusról:

1. Pilátus bölcs, törvénytudó és embertisztelő helytartó volt, aki tiszteletben tartotta a leigázott zsidók törvényeit és hagyományait. Ezért kiment eléjük tárgyalni, mert kerülni akarta a helyiek megsértését, a rendzavarást és a zendülést.

2. Pilátus igazságos bíró volt, mert a római jog szerint kikérdezte mindkét felet, és alkalmat adott a vádlottnak a védekezésre.

3. Pilátus okos és jóakaratú ember volt. Egyből átlátta a helyzetet, és tudta, hogy a főpapok csak irigységből akarják halálra adni az Úr Jézust. Ezért több alkalommal is visszautasította az ítélkezést, majd a halálos ítélet kimondását is. Előbb vissza akarta dobni az ítélkezést a zsidóknak, aztán átpasszolta az űgyet Heródesnek, majd enyhébb büntetéshez folyamodott, hátha azzal kiengesztelheti a fõpapokat. Végül, egy felmentő jogi lehetőséghez folyamodott: az ünnepi amnesztiához. Mindvégig világosan látszik, hogy foggal-körömmel próbálja megmenteni az Úr Jézust (ApCsel 3:13).

4. Pilátos istenfélő ember volt a maga pogány vallása szerint. Elhitte, amit a felesége mondott neki az éjjeli álmáról, és félt, hogy az istenek ezzel az ártatlan emberrel vannak. Megijedt, és nem akart vétkezni sem ellene, sem az istenek ellen.

5. Pilátus felismerte és tisztelte az előtte alló vádlott nagyságát és méltóságát. Ő, aki már sok embert ítélt halálra, nagyon elcsodálkozott az Úr Jézus magatartásán. Az, ahogyan az Úr Jézus hallgatott a vádok hallatára, a kereszthalál ítéletének veszélye előtt, mélyen megdöbbentette.

6. Pilátus maga is kereste, kutatta az igazságot. Ezért hát azt kérdezte : "Mi az igazság?" Tehát látszik, hogy a görög-római gondolkodás és műveltség szerint, egy igazságkereső és gondolkodó ember volt.

7. Pilátus hamar rájött, hogy egy magasabbrendű emberrel áll szemben, aki szellemileg az istenekhez hasonlít. Elhitte, hogy az Úr Jézus valóban a zsidók valamilyen égi királya. Ettől kezdve az Úr Jézusról csak úgy szólt vagy írt, hogy “a zsidók királya”.

8. Pilátus önkéntelenül is elismeri, hogy ő alacsonyabb rendű, mint a vádlott. Habár a nagy Római Birodalomat képviselte, a hatalom gyakorlója volt és bíró, a római jog szerint, mégis azt kérdezi: Hát zsidó vagyok én?... Ami azt jelenti: Honnan ismerjem én a ti Isteneteket, meg a Törvényeteket? Hogyan ítélkezhetnék én a ti Istenetek törvénye szerint?...

9. Pilátus lojális isteni császárjához, Rómához és a pogány vallásához. Ez az ő bűne... Végül, csakis akkor enged, amikor a zsidók a császárra és a császár iránti lojalitására appelálnak. De ekkor is mossa kezeit, annak jeléül, hogy az ő keze és lelkiismerete tiszta az Úr Jézus vérétől. A zsidók ekkor magukra és a gyermekeikre vállalták azt. Ilyen körülmények között, és főleg a hivatala gyakorlásának közepette, senki sem várhatta el, hogy Pilátus kockáztassa pozícióját és egyben talán az életét is. Ha összevetjük Pilátust Péter apostollal, aki évekig járt együtt az Úr Jézussal és mégis megtagadta Őt, akkor hogyan várhatjuk el magától a római helytartótól, hogy pogányként, a hivatala magaslatában, éppen annak gyakorlása közben, a Szentlélek kegyelme nélkül, hősiesen feláldozza magát egy zsidó vádlottért, még akkor is, hogy ha az egy rendkivüli ember...

10. Pilátus karakán ember volt, és kitartott meggyőződése mellett. Hiába mentek vissza a zsidók hozzá, hogy vegye le az INRI táblát a keresztről és írja át, ő megbecsüléssel gondolt az Úr Jézusra, és makacsul vállalta, amit megírt: Amit megírtam, megírtam… Ezzel saját kezüleg írta be magát az üdvtörténetbe, mert azóta is ott áll minden kereszten az INRI tábla…

A fentiek alapján, Poncius Pilátust egy szívem szerinti ember, aki származásához, hivatalához és helyzetéhez képest, derekasan próbált kiállni az igazság mellett. Mi megkereszteltek, akik krisztuskövetőknek nevezzük magunkat, vizsgáljuk meg saját kiállásainkat. Vajon megvannak-e bennünk ezek a tulajdonságok? Megbecsüljük-e ennyire az embereket? Tiszteljük-e a más vallásúakat? Törvénytisztelők és igazságosok vagyunk-e? Van-e bennünk ilyen okosság és jóakarat? Istenfélők vagyunk-e? Felismerjük-e az emberi nagyságot és méltóságot, amikor az előttünk áll? Keressük-e az igazságot és van-e bennünk alázat az iránt? Egyenesek és karakánok vagyunk-e, vagy köpenyegforgatók?...

Bizony sok tanulnivalónk lenne "Szent" Poncius Pilátustól, a ponciusát… Hát, mi nem avathatjuk szentté Pilátust, de hiszem, hogy a szent hierarhiában, Poncius Pilátusnak is egy becses hely jutott osztályrészül, akár Cirenei Simonnak...

Uram Jézus! Mennyire szeretted Pilátust az ő tusakodásaiban és gyötrelmeiben... Add meg nekünk, hogy mi is így tudjuk szeretni azokat, akiket az élet felénk helyez az isteni gondviselés által. Ámen.

A megtestesülés célja

A megtestesülésrõl szóló tanítást megtaláljuk tömören a Magyar Katolikus Lexikonban is, amint azt bemásoltam ide az alábbiakban:

Magyar Katolikus Lexikon > M > megtestesülés

---

Megtestesülés, inkarnáció (lat. incarnatio): 

1. üdvtörténeti esemény, melynek során az Ige testté lett: →angyali üdvözlet. - 2. az emberré lett Fiúisten misztériuma: →Jézus Krisztusban az emberi természet egyesült a Fiú isteni személyével, mint létének alapjával: →hüposztatikus egység (Jn 1,14; Fil 1,5-8; Zsid 10,5-7). - A ker. hit lényeges ismeretőjegye az Isten Fia ~ébe vetett hit. „Az Istentől származó lelket erről ismeritek föl: Minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van” (1Jn 4,2). Az Egyh. meggyőződése kezdettől fogva, hogy Jézus Krisztus „megjelent testben” (1Tim 3,16). A nicea-konstantinápolyi hitvallás szerint: Jézus „értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától és emberré lett”. - 3. A ~ célja: a) hogy Istennel kiengeszteljen minket és üdvözítsen: „Isten, aki szeret minket, elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül” (1Jn 4,10). „Az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül” (4,14). „Ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket” (3,5). A mi beteg természetünknek orvosra volt szüksége. - b) hogy mi megismerjük Isten szeretetét: „Az Isten szeretete abban nyilvánult meg bennünk, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk” (1Jn 4,9). „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). - c) hogy a szentség példaképe legyen számunkra: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem...” (Mt 11,29). „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, senki sem jut az Atyához, csak énáltalam” (Jn 14,6). És a színeváltozás hegyén maga az Atya parancsolja: „Őt hallgassátok” (Mk 9,7). Valóban ő a boldogságok modellje és az új törv. normája: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket” (Jn 15,12). Ez a szeretet megköveteli, hogy az ő nyomában járva odaadjuk önmagunkat (vö. Mk 8,34). - d) hogy az „isteni természetben részesítsen minket” (2Pt 1,4). „Az Isten Fia emberré lett, hogy mi megistenülhessünk” (Szt Atanáz: De Incarnatione 54,3). „Mivel Isten egyszülött Fia minket részesíteni akart istenségében, magára vette természetünket, emberré lett, hogy az embert istenivé tegye” (Aquinói Szt Tamás). - 4. Ikgr. Képciklusokban a →mennyei tanácskozás képei között ábrázolták, mint az Igazságosság és az Irgalmasság közötti harc diadalmas eredményét. Idővel szárnyasoltáraink liturgikus fegyelme meglazult, s a ~ már nem az égi pör, hanem Mária élete egyik epizódjaként jelenik meg, majd a misztérium a Legenda Aurea ihletében már szinte idillé válik. - A ~t megörökítő falképek: Csécs (13. sz.), Geriny (14. sz.), Hizsnyó (13. sz.), Keresztfalu (1400), Lőcse (14. sz.), Martonháza (14. sz.), Őraljaboldogfalva (g.kel., 14. sz.), Podolin (14. sz.), Vizsoly (11. sz.), Zsigra (13. sz.). G.F.-**

HtG I:706. - Bálint 1989:29. - Schütz 1993:150. - LThK 1993. V:498.

-----------------------------------------------------------------

A fentiekbõl egyértelmûen és tisztán az következik, hogy a megtestesülés célja a megváltás. Mégis, én továbbvinném a gondolatot... 

Egyes egyházatyák, az angyalok egy részének lázadását értelemszerűen azáltal próbálták magyarázni, hogy az angyaloknak, Isten Fiát, emberi alakban kellett volna imádniuk. Ezt nem fogadták el és ezért következett be a bukott angyalok lázadása és perverziója. Tehát a megtestesülés terve, az ok-okozat láncolatában, megelõzte az õsbûnt. 

Mivel már a fellázadt Sátán kísértette meg az elsõ emberpárt, ezért a megtesülés terve már ki kellett legyen nyilatkoztatva az angyaloknak az õsbûn elkövetése elõtt. Tehát, ezek szerint, az örök Ige mindenképpen megtestesült volna, a Sátán ténykedésétõl vagy az õsbûn elkövetésétõl függetlenül. Ugyanakkor, mivel itt tér és idõ feletti dolgokról van szó és ezek meghaladhatják értelmünket, ezért mindez csak feltételezés...

Figyeljük meg az alábbi  igerészeket:

(Jn 1:1-14) Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.  A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt.  A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

Igaz, hogy a megtestesült Ige e világ lelki sötétségébe jött el, hogy világosságot és életet hozzon az embereknek, de ebbõl nem feltétlenül kell következzen az, hogy ha nem lett volna a bûn sötétsége, akkor nem testesült volna meg és nem jött volna el az emberek közé...

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Igaz, hogy Isten az Õ egyszülött Fiát adta, hogy a magára vett emberi természetével megváltson minket a kereszten, de ebbõl nem feltétlenül kell következzen az, hogy ha nem lett volna az õsbûn, akkor Isten nem adta volna a világnak Szent Fiát...

A hasonló példák alapján, úgy néz ki, hogy a teremtés utáni őstörténet fejleményeitõl függetlenül, Istennek volt egy elõre elhatározott üdvözítõ terve és Õ tartja magát a tervéhez. Istent nem lehet befolyásolni vagy eltéríteni attól, amit elhatározott az Õ szent akaratával...

Isten öröktõl fogva eltervezte, hogy magához öleli és feleségül veszi az Õ népét, hogy olyan lesz az Õ viszonya népével, mint amilyen a viszonya a võlegénynek a menyasszonyával. Szerintem ez igaz volt, az õsbûn megtörténésétõl függetlenül...

(Iz 62:5)  Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szűzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd;
és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.

(2Tim 1:9) Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk.

(Jel 21:3) Hallottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: »Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. Maga a velük levő Isten lesz az ő Istenük.

Az õsszentség állapotában lévõ embernek is szügsége volt egyfajta üdvözítésre és megdicsõülésre, mert habár közösségben élt Istennel, mégsem volt kiteljesedve az Istennel való kapcsolata. Ha ki lett volna teljesedve az Istennel való szeretetkapcsolata, akkor nem tudta volna elhitetni õt az õskígyó. Ádámnak és Évának szilárdan kellett volna hinniük, hogy egyszer Isten oly módon lesz közöttük, hogy megölelhetik Õt. Egy ember szeretetkapcsolata csak akkor lehet teljes, ha együtt ehet azzal akit szeret, és megölelheti azt akit szeret. Ez azonban, az Istennel való viszonyban, csak az idõk végezetén teljesedhetett be, miután az örök Ige testté lett, és magához ölelte és emelte az egész emberiséget, és eledelül adta az Õ testét szentjeinek...

(Lk 12:37) Boldogok azok a szolgák, kiket uruk érkezése ébren talál! Bizony mondom nektek: felövezi magát, asztalához ülteti és gondosan kiszolgálja őket.

(Jel 3:20) Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.

 

 

(Iz 25:6) Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát,
lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból.

(Jn 21:20) Péter megfordult és látta, hogy utána jön a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán keblére borult és megkérdezte: „Uram ki az , aki téged elárul?”

Ha az õsszentség állapotában lévõ embernek nem testesült volna meg Isten, akkor valahogy olyan maradt volna a viszony Isten és ember között, mint amilyen az ember és az állat között van. Isten léte és gondolatai annyival magasabbak az ember gondolatainál, mint amennyivel magasabb az ég a földtõl. Ezért mindenképpen szükséges volt, hogy Isten leereszkedjen az emberhez, hogy az, kiteljesedve, megistenesedve, örökre boldog legyen Istenben, az õsbûntõl függetlenül...
 

(Iz 55:9) Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.  

Ami itt nem passzol nekem, az a Sátán további mûködése... Ha a Sátán nem akarta megalázni magát a test elõtt és nem fogadta el a megtestesülést, akkor hogyan kedvelhette meg az emberek leányait?... Akkor miért szedett magára egyfajta testet és miért vett feleséget magának az emberek leányai közül?...

(Ter 6:1-2) Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek.

Egyesek ezt azzal magyarázzák, hogy a Sátán, a perverz, elvetemedett állapotában, mindenáron meg akarta rontani az egész emberi génállományt, hogy ne legyen igazi ember a földön és ne tudjon megtestesülni és valóságos ember lenni az Isten Fia. 

Azonban, az õsbûn esetében (Ter 3), és a bukott angyalok földre szállásának esetében (Ter 6), ugyanaz a dolog domborodik ki: a Sátán közeledése az asszonyhoz. Miért közeledett a Sátán az asszonyhoz? Talán azért, mert az asszony által olyan dolgot birtokolt az ember, ami nem volt meg neki: az utódnemzés képességét. Az embernek megadatott a gyermekáldás öröme, de az angyaloknak nem. Az angyalok tiszta szellemi lények, akik hatalmasabbak az embereknél, de nem gazdagabbak. Pl. egy angyalnak sincs hatalma átváltoztatni a kenyeret és a bort Krisztus testtévé és vérévé, de az embernek: a papoknak igen. Ma is lehetne okuk az angyaloknak az engedetlenségre és irigységre...

Senki sem ismeri a teljes igazságot, de úgy néz ki, hogy az angyalok bukásának oka vagy a megtestesülés tervének kinyilatkoztatása, vagy az asszony és az utódnemzés megkívánása volt. Ugyanakkor, úgy néz ki, hogy a megtestesülés mindenképpen szükséges lett volna az emberek örök boldogításához és megistenesítéséhez, az õsbûn eseményétõl függetlenül. Tehát a megtestesülés végsõ célja, hogy Isten és ember teljes szeretetközösségben élhessen együtt...

(Jel 21:3) Hallottam, hogy egy harsány hang a trón felől azt mondta: »Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, s ők az ő népe lesznek. Maga a velük levő Isten lesz az ő Istenük.

Ima: Mennyei Atyám! Hálát adok Neked innen a pórból, az örök, változtathatatlan és boldogító tervedért. Ámen.