Figyelnek

Halljuk a TV-ben, olvassuk az újságokban, hogy törvényt hoztak az elektronikus kommunikációink megfigyelésére. Bizonyos adatainkat tárolják szervereken és egy egész hadsereg dolgozik az adatok tárolásával, szûrésével, figyelésével, kiértékelésével és feldolgozásával. A kérdés a következõ: elõbb hozták meg a törvényt és azután kezdtek figyelni bennünket, vagy elõbb titokban figyeltek bennünket és aztán törvényesítették a megfigyelést? Én úgy hiszem, hogy a második variáns áll közelebb a valósághoz…

A romániai titkosszolgálatok kiváló felkészültséggel és potenciállal rendelkeznek. Igen hatékonyak... A “szekuritáte” jó alapot bíztosított nekik. Ma már nem kell mikrofonokat telepítsenek. Elég ha megfigyelik a mobiltelefonokat, az e-mail-eket és az IP cimeket. A mobiltelefon akumulátora néha csak felforrósodik, pedig nem is beszélünk róla és ha jó a számítógépet védõ programunk, akkor kijelzi, hogy egy bizonyos helyrõl, IP címrõl, épp beléptek a számítógépünkre. Minden, ami digitális, ami hálózatba van kapcsolva és ami "stand by" állapotban van, elérhetõ. Minden ajtót ki lehet nyítani, csak a megfelelõ kulcsra van hozzá szükség. A titkosszolgálat dolga, hogy megszerezze ezeket a kulcsokat, használja azokat és összeszedje azokat az információkat, amelyekre szüksége van.

Figyelnek bennünket… Bejönnek a házunkba, munkahelyünkre, cégünkbe és felveszik beszélgetéseinket a mobil vagy fix telefonjaink mikrofonján keresztül, elviszik levelezéseinket az e-mail-eken keresztül, elviszik adatainkat számítógépeinkrõl, felveszik házunk bensejének képét a számítógép kameráin keresztül, rögzítik szokásaink “record”-ját a szociális hálozaton keresztül, elviszik szükségleteink listáját az elektronikus vásárlási kártyán keresztül, sõt elviszik cég vagy bankadatainkat is, kiváltságos kapcsolataikon, kameráikon és mûholdjaikon keresztül. Tudják rólunk, hogy kik vagyunk, hogy ki a családunk, mit beszélünk, mit gondolunk, miben hiszünk, mit és hol vásárolunk, hogy kik a barátaink, mit teszünk és mikor csalunk. Akinek ilyen eszközök, ilyen hatalom van a kezében, az könnyen esik abba a kisértésbe, hogy istennek képzeli magát. Ezért aztán nem csoda, hogy a törvényt csak szemkiszúrásnak használják. Folyamatosan megfigyelnek, hol ezt, hol azt, persze törvénytelenül, de ha valamilyen lefülelést hivatalosítani kell, akkor néha kérnek egy-egy bírói engedélyt. Szuper, nem?… Ehhez nem kell agytrösztnek lenni…

 

 

 

Mit tehetnénk?... Van néhány dolog, amire odafigyelhet az ember:

1. Ha titkos dolgot akarsz megbeszélni valakivel, akkor azt soha se telefonon beszéld meg.  Ha titkos dolgot akarsz megbeszélni valakivel  négyszemközt, akkor azt olyan helyen beszéld meg, ahol nincs telefon vagy mikrofonos audiorendszer. A mobiltelefont tedd le, vagy ha ez nem lehetséges, akkor vedd ki belõle az akumulátort. A fix telefon dugaszát húzd ki.

2. Titkos dokumentumot, információt soha ne közölj e-mail-en keresztül. Hiába törlöd az e-mail-et, több szerveren megmarad az információ, amelyet elküldtél.

3. Vigyázz, hogy milyen tevékenységet folytatsz azokról a számítógépekrõl, amelyeknek IP címei asszociálhatóak személyeddel, lakhelyeddel vagy munkahelyeddel.

4. Ne tárolj titkos, kompromitáló fájlokat egy olyan számítógépen, amely hálózatba van kötve.

5. Ne szerelj állandó mikrofont és kamerát egy olyan számítógépre, amelyik "stand by" állapotban szokott lenni.

6. Óvakodj az internet kapcsolattal rendelkezõ smartphone-októl és tablett-ektõl. Minden felszerelés megvan rajtuk, amely által állandó és teljes megfigyelés alatt tarthatnak. Ezeken vannak kapcsolataid, beszélgetéseid, lokációd, hangod, képed, információid, stb.

7. A szociális hálón csakis olyan információkat tégy közzé, amelyeket minden körülmények között tudsz vállalni.

8. Az elektronikus fizetési módot csak akkor használd, ha nem probléma a szükségleteid megfigyelése. Ha azt akarod, hogy ne tudhassák meg kiadásaidat, szükségleteidet, akkor fizess készpénzzel.

9. Személyes adataidat so hase írd be egy internetes ûrlapba, csakis ha az abszolut szükséges, törvényes és biztonságos. A neved és a születési dátumod beírásáig még elmehetsz, de a CNP-t, a CI számot, a mobil számot, a lakcímet vagy password-odat sohase írd be. Bankkártyád adatait, soha, sehova ne írd be. Ha muszály, csakis egy vásárlási hitelkártyát használj, amelyen kevés pénz van.

10 Légy tudatában, hogy mozgásodat, kommunikációidat megfigyelhetik  mûholdon  keresztül,  távfigyelõ vagy kamerás rendszerekkel, akár  épületekben, akár kültérben is.

Ez, idáig, arról szólt, hogy miként védjük magunkat, de a legjobb megoldás az, ha nem kell védenünk magunkat. Hogyan? Úgy, hogy kilépünk Krisztus világosságra...

(Jn 3:20-21) Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe."

Ha rendbe tesszük az életünket, ha felszámoljuk a titkainkat, ha minden dolgunkat Krisztus világosságában éljük meg, akkor nem kell semmit rejtegetnünk és soha nem vallunk szégyent. Persze, a krisztuskövetõnek is vannak titkai. Minden, ami nem tartozik másra, az titok. Titok az, ami csakis a férjre és a feleségre tartozik, és titok az, ami a konklávéban történik. Itt nem ilyen titokról van szó, hanem a bûnös titkokról. Ne legyenek bûnös titkaink...

Figyelnek bennünket… Figyel bennünket a jó Isten az Õ gondviselõ tekintetével és figyel bennünket az ördög is, hogy erõt vehessen rajtunk és ártson nekünk. Isten figyelõ tekintete szeretetteljes, gondviselõ, jóságos, irgalmas és megértõ, mert Õ egy embereszeretõ Isten. Az ördög figyelése, olyan mint a titkosszolgálaté. Mindig a hibát, a gyengeséget keresi, mert õ embergyilkos kezdettõl fogva. Azt keresi, hogyan kaphatna el. Mint ordító oroszlán jár körbe, hogy kit ragadhatna el, de mi ne adjunk teret neki...

(1Pt 5:8) Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.

(Ef 4:7) Ne adjatok teret a sátánnak.

Legyünk tökételesek, mint ahogyan a mennyei Atya is tökéletes. Legyünk feddhetetlenek, hogy soha ne valljunk szégyent...

(Mt 5:48)  Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!

(Jak 1:4) Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.

Ha ezt az útat választjuk, akkor nem kell féltenünk se magunkat, se dolgainkat. Akkor használhatunk bármilyen eszközt és megfigyelhetnek bármit, mert nem lesz titkolni valónk, se szégyelni valónk, se rejtegetni valónk. 

Ima: Add Uram, hogy ne legyen semmi rejtegetni valóm és mindig a Te világosságodban járjak. Ámen.

A fekete pötty

Egyszer egy szegény ember nagyzolni akart és kitapéztatta drága pénzen a lakását. Amikor a munkások pakoltak, elõvigyázatlanul bántak egy festékes dobozzal és a festékbõl egy csepp került a falra. Ezt akkor senki sem vette észre. Késõbb azonban, amikor a bútorokat rendezték helyre, akkor fedezte fel nagy bosszúsággal a házigazda, hogy pont az ûlõgarniturával szemben, a szabadon álló falon, van egy fekete pötty...

Nagyon mérges lett és azonnal telefonált a mesternek, hogy jõjjenek vissza és javítsák ki a tapétát. A mester vissza is jött, nézegette a tapétát meg a pöttyöt, majd sajnálattal jelentette ki, hogy nem tud segíteni, mert ebbõl a tapétából már nem maradt annyi, hogy újra tudja ragasztani azt a felületet, amelyet vissza kellene bontania. Jobb lesz ha ez így marad. Mi az a kis pötty...

A pötty ott maradt. De vele együtt ott maradt a méreg is… 

- Ráköltöttem azt a rengeteg pénzt a tapétázásra, és most minden nap azt a fekete pöttyöt kell néznem? Tyûû, a mindenit… - füstölgött a szegény ember.  

Minden nap kerülgette a pöttyöt, nézegette, vizsgálgatta, de látta, hogy ha hozzányúl, akkor még rosszabb lesz. Szegény ember, pöttyel kelt, pöttyel feküdt...  Akármit is tett, egész nap, csak a fekete pötty járt az eszében, és ha leült a szobában, a szeme is rögtön a fekete pöttyre szegezõdött. Akármilyen szép is volt a kitapétázott szoba, az a pötty elrontotta minden örömét. Pedig milyen sokba került… 

Aztán, egy idõ után arra gondolt, hogy kész, többet nem nézi azt a pöttyöt, hanem egy képpel eltakarja. Igen, csakhogy a kép pont nem jó helyre esett. Egy kicsit oldalt volt, meg lent is... Nem baj. Ott lesz a kép és kész... Fel is akasztotta a képet a falra, meg a pöttyre, és várta, hogy attól majd nyugodtabb lesz. De nem lett nyugodtabb...

Utána is, mindig arra gondolt, hogy a kép mögött ott van az a fekete pötty. Pedig senki se tudott róla...

Ez a történet sokat mondhat nekünk, a magunkfajta gyarló embereknek. Tudjuk, hogy Isten Fia emberré lett, hogy megváltson bennünket. Mindenben olyan lett, mint mi, kivéve a bûnt. Tehát nincsen rajta szeplõ, azaz fekete pötty...

(Fil 2:7) ... hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.

(Zsid 4:15) Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.

De Isten Fia, az emberi természetét, egy ember lányától vette. Mária, Joáchim és Anna lánya volt és Isten Anyja lett belőle. Tehát a megtestesült Isten Anyja is szeplõtelen, fekete pötty nélküli volt, hogy méltó szállást adhasson méhében a második isteni személynek...

(Lk 1:28) Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál."

Tehát ha Máriában teljes a kegyelem, akkor nincsen benne szeplõ, azaz fekete pötty… De vajon Mária önmagában, önmagatól kett kegyelemmel teljes? Nem, nem önmagában, hanem Isten egyszülött Fiában, a Krisztusban, mert Belõle, a kegyelem abszolút forrásából, az Ő teljességéből töltekezett be...

(Jn 1,16) Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

És mi? Mi hogyan állunk ezzel? Úgy, hogy mi mindnyájan fekete pöttyösek vagyunk. Pöttyeinket örököljük is, meg szaporítjuk is, a mi személyes bûneink által. Olyanok vagyunk, mint valami dalmát kiskutyák...

Hiába tagadjuk, hiába akasztgatjuk pöttyeink elé képmútatásaink álcáit, a fekete pöttyök ott vannak. És nemcsak, hogy ott vannak, hanem idegesítenek is minket. Fõleg a másik ember fekete pöttyei... Hiába van szépen kitapétázva lelkünk, az embertásunk lelke, van benne egy-két fekete pötty és mi csakis azokat látjuk...

Figyeljük meg magunkon, hogy mennyire csak egy-két elkövetett bûn, rossz cselekedet szerint ítélünk meg egy embert. Hiába, hogy az ember Isten csodálatos alkotása, hiába, hogy rengeteg dolgot nagyszerûen csinál, mi csakis azt látjuk meg, amit vétett… Gyakran, nem is láttuk a fekete pöttyöt, hanem csak hallottunk valamit, valakitõl és máris készek vagyunk egy életre szóló elõítéletet alkotni egy emberrõl.

Vizsgáljuk meg kapcsolatainkat. Írjunk egy topplistát azokról az emberekrõl, akiket leginkább ki nem állhatunk. Nevezzük a nevén azokat a fekete pöttyöket, amelyeket utáljuk bennük. Próbáljuk meg Isten szemével látni, elképzelni õket, fekete pöttyök nélkül… Istennek van hatalma kitörülni a fekete pöttyöket. Isten, az Õ Szent Fiában, Jézus Krisztusban, egy fekete pöttyök nélküli, örök életre hívott meg mindnnyájunkat...

Ima: Uram Jézus, szabadíts meg lelkemet a fekete pöttyöktõl és add, hogy ne ítélkezzem mások fekete pöttyei fölött. Ámen.

A lelki adományok

(1Kor 12:1-11) Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. Emlékeztek, hogy amikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak benneteket ellenkezést nem tűrve a néma bálványok elé. Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: „Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.

A hit ezen területe, amely a Szentlélek Úristennel kapcsolatos, sokféleképpen van magyarázva. Ezekről a dolgokról gyakran hiányosan vagy zavarosan beszélnek még azok is, akiknek tudásuk és tapasztalatuk van, azok is, akik birtokolják és használják a lelki adományokat. Ez itt sem lesz másképpen, ezért csak egy magamfajta rendszerezést és magyarázást vázolok fel...

A Szentlélek ajándékai, adományai és a szolgálatok

A Szentlélek háromféle dolgot ad a közösségnek az egyes kiválasztott emberek által: ajándékokat, adományokat (karizmákat) és a szolgálatokat.

A). A Szentlélek ajándékai

Az Egyház vallja és tanítja a Szentlélek hét ajándékát. Ezek a következők: 

- a bölcsesség, 

- az értelem, 

- a tudomány, 

- a jótanács, 

- a lelki erő, 

- a jámborság,

- az istenfélelem. 

Ezek az Iz 11:2-3-ben vannak megírva...

(Iz 11:2-3) Az Úr lelke nyugszik rajta:
a bölcsesség és az értelem lelke;
a tanács és az erősség lelke;
a tudás és az Úr félelmének lelke,
s az Úr félelmében telik öröme.

A Szentlélek hét ajándékról elmélkedett egykor II. János Pál, is...

B). A Szentlélek adományai

A Szentlélek adományai, vagyis a karizmák, azok amelyek a fenti igerészben olvashatóak: a hit, a gyógyítás, a csodatevő erő, a prófétálás, a szellemek megkülönböztetése, a tudás, vagyis az ismeret szava, a nyelvek adománya és a nyelvek értelemzésének adománya.

1. A hit adománya

Ez az az adomány, amely fölötte áll a természetes hitnek, a távólról szemlélődő hitnek, de fölötte áll az élő hitnek is. Ez az a hit, amely már "mustármagnyi" (Mt 17:20), és amelynek megvan a cselekvő bátorsága, kérni és parancsolni az Úr Jézus Krisztus szent nevében. Ez a hit rendületlenül bízik abban, hogy a teremtett világ, az emberi természet és a szellemvilág, azonnal engedelmeskedik Jézus Krisztus szent nevére.

2. A gyógyítás adománya

Ez az adomány az, amelyet alázatos, irgalmas és hívő emberek kapnak, hogy imájukra emberek gyógyuljanak meg. A gyógyítás adományát megelőzi a hit adománya, mert a gyógyulásért imádkozó embernek rendületlenül kell hinnie abban, hogy imájára az Úr meggyógyítja azokat, akikért imádkozik.

3. A csodatevő erő adománya 

Ez is a rendkívüli hit adományán alapszik és azt teszi, hogy a természet erejét és rendjét felülmúló dolgokat művel az ima által. Megszaporodik a liszt, túlcsordul a tej, megsokasodik a búza, visszanő egy szem, egy végtag vagy feltámad egy halott.

4. A prófétálás adománya 

Ez nem jár föltétlenül rendkívüli hittel, de az élő hit által, figyel az Úr üzenetére, amelyeket a Szentlélek sugall különböző módon. Ezek az üzenetek lehetnek: képek, álmok, szentírási igerészek, szavak, mondatok, érzések, ízek, szagok, stb... A próféta saját szavaival, saját természetén keresztül és személyisége által közvetíti Isten üzenetét a közösség javára.

5. A szellemek megkülönböztetésének adománya 

A közösségben minden tag rendelkezik egyfajta befolyással, akár akarjuk, akár nem. Gyakran dönteni kell egyénileg vagy közösségileg a lelki dolgokban. A lelki indittatások lehetnek Istentől valók, lehetnek emberi természetűek, vagy lehetnek a gonosz szellemek befolyása által. A szellemek megkülönböztetése azt szolgálja, hogy az egyén, vagy a közösség, felismerje a Szentlélek vezetése által, és helyére tegye az emberi természetet gyarlóságait vagy megvédje magát a gonosz szellemi behatásoktól.

6. A tudás vagy az ismeret szavának adománya 

Ez az az adomány, amely által az imádkozó ember, a Szentlélek által, azonnali betekintést nyer Isten gondolataiba, tudásába, cselekedeteibe és műveibe. Ezeket a dolgokat, az adománnyal rendelkező hívő, tudatja a közösséggel, annak épülésére, védelmére, örömére, a hit erősítésére.

7. A nyelvek és a nyelvek értelmezésének adománya 

Ez egy egyénre szabott adomány, amely által a hívő, ismeretlen és érthetetlen szavakkal dicséri Istent. Ez az adomány csakis a hívő saját lelki épülésére szolgál, egy bensőséges imaforma által. Ha a nyelvima, vagy a nyelveken való beszéd, egy fordítóra is talál, aki a Lélek által a nyelvimát emberi nyelvre lefordítja, akkor az, mint prófécia, a közösséget is építi. A nyelvek adománya nem az, ami az első pünkösdkor történt az apostolokkal, amikor minden nép a maga nyelvén hallotta őket, hanem az, amit az őskeresztény közösségekben Szent Pál magyarázott (1Kor 14:2-28).

Az adományok közös jellemzői 

Minden adományhoz élő hitre van szükség, elkötelezett lelki és közösségi életre. Az erő adományaihoz, mint pl. a hit, a gyógyítás és a csodatevő erő adomanyai, rendkívüli hitre van szükség. 

A hit, a gyógyítás és a csodatevés: ezek erő adományai. A prófétálás, az ismeret szava és a nyelvek adománya: ezek a szavak adományai. Minden adomány azért van, hogy szolgáljanak vele a krisztusi közösségben. Ugyanakkor, ezek alkalmasak arra is, hogy felfúvalkodást eredményezzenek az adományt birtoklóban, vagy bálvánnyá válljon életében...

C). A szolgálatok

(Ef 4:11-13) És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúság...

(Róm 12:6-8) Különböző adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelően: ha prófétaság, akkor gyakoroljuk a hit mértéke szerint; ha szolgálat, akkor fáradozzunk a szolgálatban; ha valaki tanít, tanítson; aki buzdít, buzdítson; aki adakozik, tegye egyszerűségben; aki elöljáró, buzgóságban, aki irgalmasságot gyakorol, vidámságban.

Tehát a felsorolt szolgálatok a következők: az apostoli szolgálat, a prófétai szolgálat, az evagelizációs szolgálat, a lelkipásztori szolgálat és a tanítói szolgálat.

1. Az apostoli szolgálat

Ezt végzi a pápa, a bíborosok, az érsekek, a püspökök, helytartók, nunciusok, stb. amikor "nagykövetként" hivatalosan képviselik Krisztust. Létezik a világiak apostolkodása is, de itt nem erről van szó...

2. A prófétai szolgálat

Minden egyes krisztuskövető részesült Krisztus prófétai küldetésében, de itt inkább azokról van szó, akik különös prófétai elhívatást kapnak. Ezek közül, talán a leg kiemelkedőbbek, a látnokok: a lourdesi látnok, a fatimai látnokok és sok más hivatalosan el nem ismert magánkinyilatoztatást eszközölő próféta.

3. Az evangelizációs szolgálat 

Ez minden krisztuskövető feladata, akár a klérus, akár világi, de vannak egyesek, akik különös meghívást kapnak Istentől az evangelizációra. Ezek megkapják az evangelizációhoz szükséges eszközöket is.

4. A lelkipásztori szolgálat 

Ez az a szolgálat, amelyben egyesek, a jámborság ajándéka által, képesek arra, hogy szeressék a testvéreket, terelgessék, szolgálják őket és gondoskodjanak róluk. Itt különösen a papokra és a lelkipasztorokra gondolunk.

5. A tanítói szolgálat

Ez az a szolgálat, amelyben egyesek, az értelem, a tudomány és a bölcsesség ajándékai által képesek arra, hogy másokat tanítsanak. Ezek a hitoktatók, a katakéták, vagy minden apostol és lelkipásztor, aki alkalmas Isten országa titkainak tanítására.

6. A buzdítás és vigasztalás szolgálata 

Ez az a szolgálat, amely az erős hit által, képes mások rogyadozó térdeinek erősítésére, hogy a nehéz időkben kitartsanak a hitben ( Iz 35:3). Ez a szolgalat különösen a pápákra, Péter apostol utódaira vonatkozott (Lk 22:32).

7. Az irgalmasság (szeretet) szolgálata

Ez az a szolgálat, amely az irgalmas szeretet által, képes gyakorolni az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit az elesettek felé.

Minden ajándékot, adományt és szolgálatot felülmúl egy magasabbrendű adomány, amely a szeretet, és amelyet Szent Pál felmagasztalt a szeretet himnuszában (1Kor 13).

A Szentlélek ajándékai kibontakoznak minden megkeresztelt és megbérmált krisztuskövetőben, ha Isten akarata szerint éli lelki életét. A Szentlélek adományai megnyilvánulnak azokban, akik a Szentlélek keresztsége által megújultak lélekben, és lángra lobban a szívük. A szolgálatok pedig kiosztatnak azoknak, akiket a Szentlélek alkalmasnak talál, és kiválaszt a közösség szolgálatára.

Ima: Szentlélek Úristen, oszd ki bőkezűen ajándékaidat és adományaidat. Erősítsd meg szolgáltukban választottjaidat, hogy mindnyájan bővelkedjünk és növekedjünk Tebenned. Ámen.

Szítsátok fel a lángot

Szítsátok fel a lángot

Mi köze van a Lélekkeresztségnek a keresztény bevatáshoz? 

Tartalom: Buzdító levelek
Egyik tábornak sem sajátja
A meggyengült közösségnek megtérésre van szüksége
A Lélekben mélyebben elmerült életre van szükségünk
A keresztény beavatás keresztség a Szentlélekben
A Szentlélekben való keresztség nyilvános szertartás és mérvadó
Mit tegyünk tehát?

---

Buzdító levelek

ALEXANDRIAI EGYHÁZMEGYE
4400 COLISEUM BLVD
P.O. BOX 7417

ALEXANDRIA, LOUSIANA 71300 PÜSPÖKI
(318) 445-2401 HIVATAL1990. december 7.

Krisztusban kedves barátaim!

1967. február 18-án a Duquesne Egyetem (Pittsburg, Pennsylvania) kollégiumának egy lelkigyakorlatos csoportja nagy erővel tapasztalta meg Isten ígéretének beteljesülését. Isten, az Ő nagy szeretetében, új kegyelmi pillanatban árasztotta ki Lelkét. Megtapasztalták a lélekkeresztség tényét és erejét. Amit a keresztség és a bérmálás szentségében átéltek, elevenebbé és valóságosabbá vált bennük.

A jelen dokumentum és sok más tanulmány alapján világos, hogy a Pünkösd kegyelme, amit a Szentlélekben való keresztségként ismerünk, nemcsak a különböző mozgalmak, hanem az egész Egyház sajátja. Sőt, valójában semmi újat nem jelent, hanem része annak a tervnek, amelyet Isten az Ő népe számára készített a Jeruzsálemi első Pünkösdtől az Egyház történelmének századain át.

Valóban, az Egyházatyák írásai alapján ezt a pünkösdi kegyelmet az Egyház életében és működésében a keresztény élet számára mértékadónak és a keresztény beavatás teljessége szerves részének tekintették.

A Karizmatikus Megújulás Országos Szolgálati Bizottsága bízik abban, hogy e dokumentum közzététele újabb lendületet ad a pünkösdi kegyelem teológiai vizsgálatának, s így mind többen eljuthatnak Isten egész népe számára készített tervének teljesebb megismerésére. Emellett bölcs lelkipásztorok vezetésével olyan modellek születhetnek, amelyek segítségével megvalósulhat e dokumentum alapjául szolgáló gondolat, nevezetesen, hogy a Szentlélekben való keresztség az Egyház nyilvános liturgikus életének része.

Isten, aki e művet megkezdte, az Ő tervei szerint és a maga idejében teljesítse is be azt! Békesség nektek!

Őszinte hívetek az Úrban,
Főtisztelendő Sam G. Jacobs
Alexandriai püspök

---

4865 Eleven Mile, Rd.
Rockford, Michigan 49341
(616) 866-0931
MINT AKI SZOLGÁL

Kedves Barátaim!

A "Szítsátok fel a lángot" kiadását széleskörű tanácsokozás előzte meg. A Karizmatikus Megújulás céljából létrehozott ad hoc bizottság két alkalommal tanácskozott a készülő kéziratról. Kérésünkre más bizottságok néhány tagja is elolvasta az első változatot. A végleges szöveg észrevételeink figyelembevételével és felhasználásával készült. Egész szívvel buzdítjuk püspöktestvéreinket, hogy komolyan tanulmányozzák és terjesszék e füzetet lelkipásztori munkatársaik között. Úgy hiszem, megvan benne az erő ahhoz, hogy fellendítse az evangelizációt és az R. C. I. A.-t [Felnőttek Keresztény Beavatási Szertartása - ford. megj.]. A kiadvány kifejezetten tárgyalja az evangélikus egyházak befolyását napjainkban.

Köszönöm, hogy foglalkoztak ezzel a kérdéssel.

Az Úr Jézusban
Joseph C. McKinney

---

Mi köze van a Lélekkeresztségnek a keresztény bevatáshoz?

Egyik tábornak sem sajátja

"Megkaptátok a Szentlelket, amikor hívők lettetek?" (ApCsel 19,2). Szent Pálnak erre a kérdésére mi, katolikus keresztények egész szívvel "igen"-t válaszolunk, mert a beavatás szentségeiben valóban megkaptuk a Szentlelket. Mégis előttünk áll a kihívás, hogy a Jézus Krisztushoz való mind mélyebb megtérés által "szítsuk fel magunkban" Istennek ezt az ajándékát (2Tim 1,6).

Mi, alulírottak, az Egyesült Államok katolikus egyháza püspökeinek és lelkipásztori vezetőinek címezzük írásunkat, hogy megosszuk velük azon meggyőződésünket, miszerint a keresztény élet legteljesebb megvalósulásának kulcsa az, amit néhány korakeresztény író "Szentlélekben való keresztség"-nek nevezett. Ebben az írásban a "Szentlélekben való keresztség" alatt a keresztény beavatást és a beavatásnak a keresztény tapasztalat általi megújítását értjük. Az ősegyház a Szentlélekben való keresztséget a keresztény beavatás megjelölésére használta. Ha most ezt a kifejezést az eredeti szentségi kegyelem felélesztésére alkalmazzuk, az semmiképpen sem jelent második keresztséget. Nem kívánjuk azt sugalmazni, hogy a "Szentlélekben való keresztség" csak a karizmatikus megújulásban fordul elő, mivel lelkipásztori tapasztaltaink és teológiai reflexióink által arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a "Szentlélekben való keresztség" kegyelme az egész egyházat érinti.

A Szentlélekben való keresztség nem sajátja sem a liberális, sem a konzervatív tábornak. Emellett nem azonosítható egyetlen mozgalommal, bizonyos imádkozási, istentiszteleti vagy közösségi formával sem. Ellenkezőleg, hisszük, hogy a Szentlélekben való keresztség ajándéka mindazok keresztény örökségének része, akik a szentségi beavatás által az Egyházhoz tartoznak.

Ezt a kis könyvet az Egyesült Államokbeli Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Szolgálati Bizottságának felkérésére állítottuk össze, ugyanakkor élveztük a Katolikus Karizmatikus Megújulással foglalkozó püspöki ad hoc bizottság bizalmát és bátorítását is. Ezen állásfoglalást olvasóinknak imádságos meggondolásra és véleményalkotásra ajánljuk.

---

A meggyengült közösségnek megtérésre van szüksége

A II. Vatikáni Zsinat által megkezdett munka az egész Egyház számára a reménység és öröm forrásává vált. Az azóta végbement lelki megújulás a híveket lelkesítette és bátorította. Emellett azonban még számos olyan terület van, ahol növekedésre van szükség és ahol a Lélek ereje még igencsak hiányzik.

Tapasztalataink szerint e tekintetben az egyik legjelentősebb tényező egy teljesebb mértékben evangelizált és evangelizáló közösség igénye. Ma ez az igazság, amint tapasztaljuk, egyre sürgetőbben nehezedik ránk. A családi élet felbomlása, a papi és szerzetesi hivatások csökkenése, a mértéktelen fogyasztás, a szegényekről való megfeledkezés és még sok más tényező jelzi a keresztény közösség meggyengült helyzetét. Ez a közösség a szekularizált világ prédájává vált, amelyben gúnyt űznek az evangéliumból, és leértékelik az emberi személynek, mint Isten gyermekének központi szerepét. Egyre több katolikus találja úgy, hogy nehéz hagyományaink és egyházunk tanítása szerint élni. Szent Pálnak az a figyelmeztetése, hogy küzdjünk "a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói" ellen (Ef 6,12), megdöbbentően időszerűvé vált.

Nyilvánvaló, hogy megtérésre van szükség. Egy meggyengült közösség aligha képes megteremteni azokat a körülményeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a családok átadhassák a hitet a jövő nemzedékeknek, s hogy megfelelő számú hivatás álljon az egyház szolgálatára. Egy meggyengült közösség nem képes visszanyerni azokat a különféle népcsoportokhoz tartozó személyeket, akik más vallási gyülekezetek vonzáskörébe kerültek. Egy meggyengült közösség nem képes eleven hittel megtölteni megújított liturgiánkat, és nem lehet támasza egy olyan plébániának, amely a Szentlélekben való életre törekszik. Egy ilyen közösség nem képes hatékony evangelizációra, nem tudja továbbadni hitét a gyermekeinek, nem képes elérni azokat, akik elsodródtak tőle, tehát nem tudja az egyházat megjeleníteni és annak sajátos küldetését betölteni.

Az RCIA (Felnőttek Keresztény Beavatási Szertartása, [=OICA]) végrehajtása során az érintett területek figyelemreméltó találkozása tapasztalható. Pontosabban, az újonnan beavatott kereszténynek szüksége van a közösség támogatására, hogy a beavatási szertartással ünnepelt személyes és közösségi megtérésben növekedjék. Mindazonáltal nem elégséges a struktúrák megváltoztatása vagy bizonyos programok végrehajtása. "Az Egyház ... tudja, hogy a legtökéletesebb társadalmi szervezetek, a legeszményibb rendszerek is egyhamar embertelenekké válhatnak, ha szívben és lélkben meg nem térnek azok, akik e társadalmakban élnek, és azok is, akik e társadalmakat vezetik."

---

A Lélekben mélyebben elmerült életre van szükségünk

Úgy hisszük, hogy e problémák megoldása a Krisztushoz való mély és személyes megtérésben, a megszentelődésben és a Szentlélekkel teljesebben áthatott életben rejlik.

Az evangélium középpontjában Jézusnak a megtérésre felszólító üzenete áll: "Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1,15; Mt 4,17). A bűnbánat a szívben kezdődik azzal, hogy szembesülünk azokkal a magatartásformákkal, érzésekkel és szokásokkal, amelyek elválasztanak minket az Úrtól. A bűnbánat felszabadítja a szívet, hogy megfeleljen az isteni szépségnek, amely Jézusban személyesen megtestesült és amelyben mindazok részesülnek, akiknek élete hasonlít Jézuséhoz. A Krisztushoz való első megtérés az embert a tanítványi életre avatja fel (Lk 9,23-27). Majd a megtérés folyamatának előrehaladtával a természetes és bűnös remény keresztény reménnyé, a valóság pusztán emberi felfogása teológiai hitté, a természetes emberi szeretet jótékony szeretetté, az igazságosság emberi keresése pedig Isten Országának földi építésévé alakul át (1Kor 13,13).

A megtért keresztény tanítványi élet szigorú követelményekkel jár. Megkívánja az Isten rólunk való személyes gondoskodásába vetett bizalmat, ami teljes embert követel, s egyben felszabadít minket arra, hogy javainkat megosszuk a szegényekkel és a rászorulókkal (Mk 18,17-31; Mt 20, 16-22; Lk 12,13-34; 16,19-31; 18,18-30). Ezért elsősorban a szegények mellett kell elköteleznünk magunkat. A megtért keresztény tanítványság kölcsönös megbocsájtásra kötelez, mert ez a keresztény imádság hitelesítője (Mt 6,12; Lk 11,4). Ez a tanítványság a nyolc boldoság szerinti életre szentel bennünket (Mt 5,3-12).

A Krisztushoz való hiteles megtérés nem sajátítható ki és nem szubjektiv jellegű lépés. Több, mint érzelgős jámborság. A megtérés egy támogatást nyújtó közösségben megy végbe, amelynek hite arra kötelez minket, hogy vállaljuk a valódi Isten országa evilági építésének egyházi feladatát.

A Szentlélekben való teljesebb élet, a Lélek karizmatikus kenete az egyházat az ajándékok teljes körével ruházza fel. Az imádás, a dicsőítés és az imádság adománya elmélyíti a keresztény hit kontemplatív dimenzióját. A szolgálat ajándékai az igazságosságnak elkötelezett, keresztény szentségre törekvő életre ösztönöznek. Valamennyi karizma megújítja a Lélek iránti fogékonyságot, megújítja azt a reménykedő hitet, hogy Isten működik az emberi ügyekben, fokozza az evangélium iránti buzgóságot és az egyházi tekintély iránti tiszteletet.

Korunkban a lélekkeresztségben részesült katolikusok milliói tértek meg Krisztushoz és kötelezték el magukat az egyház szolgálatára. Ez a beavató szentségek személyes befogadásának megnyilvánulása. Amint azt a következőkben bemutatjuk, a Szentlélekben való keresztségnek része a Lélek általi megszentelődés és a különféle karizmatikus ajándékok is. A Szentlélekben való keresztség a szentmise ünneplését dicsérettel és imádással tölti meg, új jelentéssel ruházza fel a keresztény bevatás szertartását. Erősíti a kiengesztelődés szentségének mélyebb átélését és megújítja az egyházon belüli szentségi és karizmatikus gyógyító szolgálatot. A családokat olyan kegyelmi közösségé alakítja át, amelyben a gyermekek eljuthatnak a teljes krisztusi érettségre. Erővel tölti meg a papi szolgálatot. Hiteles ökumenizmusra ösztönöz.

A Szentlélekben való keresztségben részesült személyek a keresztény közösséget egy minden korábbit felülmúló módon tapasztalják meg. Sőt, a közösségben való karizmatikus megerősödés országunkban és szerte a világon az egyházat elkötelezett és hatékony evangelizálók seregével látta el, akik olyan személyekhez és helyekre viszik el az örömhírt, akiknek, vagy ahol semmi remény nem volt az evangélium meghallására. Azok közül, akiknek élete megújult a Szentlélekben való megtérés által, nagy számban döntöttek úgy, hogy az Egyházat mint szerzetesek, papok vagy diákonusok szolgálják. A Szentlélekben való keresztség átalakító ereje valóban minden korosztályú és származású embereket megérintett - laikusokat, papokat és püspököket.

Elismerjük, hogy a karizmatikus megújulásban, miként az Egyház többi részében is, voltak lelkipásztori problémák és nehézségek. Hasonlóan az Egyháznak a megújuláson kívüli részéhez, nekünk is foglalkoznunk kellett a fundamentalizmus, a tekintélyelvűség, a hibás megkülönböztetés, az egyházból kilépő emberek és a tévesen értelmezett ökumenizmus kérdésével. Ezek az eltévelyedések inkább az emberi korlátokból és bűnösségből, mint a Lélek hiteles működéséből erednek. E problémák megléte azonban sem nálunk, sem külföldön nem volt akadálya annak, hogy a katolikusok részesülhessenek a valódi lélekkeresztségben. Ezért amikor azt sugalmazzuk, hogy a fent említett problémák megoldása mindenekelőtt a Krisztushoz való mély és személyes megtérésben van, ami a Szentlélekben való teljesebb életben jut kifejezésre, akkor a keresztény beavatásnak a Szentlélekben való keresztség általi hiteles elfogadására utalunk.

---

A keresztény beavatás keresztség a Szentlélekben

A klasszikus pünkösdiek (protestáns pentekosztalisták) nem maguktól találták ki a Szentlélekben való keresztséget, mert az a keresztény beavatás teljességéhez tartozik, amint arról az Újszövetség és a biblia utáni első idők egyházi tanítói tanúskodnak. Péter ezekkel a szavakkal írja le a keresztény beavatás lényeges elemeit: "Tartsatok bűnbánatot ... és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneinek bocsánatára. Ezzel elnyeritek a Szentlélek ajándékát." (ApCsel 2,38) A keresztény élet a Krisztushoz való megtéréssel kezdődik, de lényegéhez tartozik a Szentlélek ajándéka is. Mind a négy evangélium úgy mutatja be Jézust, mint aki "Szentlélekkel keresztel" (Mk 1,8; Mt 3,11; Lk 3,16; Jn 1,33). Jézus megkeresztelkedésekor a Szentlélek látható alakban szállt alá (Lk 3,22 és párh.), s az ő megkeresztelkedése minden keresztény beavatás ősmintája lett. A Szentlélek ajándéka e beavatás lényegi hatása: "Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztség által ... Mindannyiunkat egy Lélek itatott át" (1Kor 12,13).

A Szentlélek befogadásának többféle hatása van: megszentelődés (1Kor 6,11-19); új és megtapasztaláson alapuló kapcsolat Istennel, akihez így kiáltunk "Abba, Atyánk" (Gal 4,6; Rm 8,15), és Jézussal, akit Úrnak hirdetünk (1Kor 12,3); szeretetkapcsolatra épülő egység másokkal, akikkel együtt járunk a Lélek erejével a Lélekben (Gal 5,25); szeretet, öröm, béke és a Lélek többi gyümölcse (Gal 5,22); új betekintés Isten titkaiba (1Kor 2,9-15); Isten igéjének megízlelése (Zsid 6,4-5); bátor tanúságtétel mindhalálig (ApCsel 1,8 és másutt); az igaz tanítás felismerése (1Jn 2,24-27); a dicséret, a tudás, a prófétálás, a gyógyítás adománya és más karizmák, amelyek a Krisztus által meghatározott mérték szerint Krisztus testének építésére szolgálnak (1Kor 12,7-11; Ef 4,7-16). Ha keressük ezeket az adományokat (1Kor 14,1) és helyesen megkülönböztetjük őket, akkor erőt kapunk egy olyan közösség felépítésére, amilyennek az Egyháznak kell lennie és hirdetni tudjuk a világnak a szeretet, az igazságosság és a béke üzenetét. Ezért a Szentlélekben való élet nem egy az Egyházban meglévő számos lelkiségi irányzat között. Ez az Egyház lelkisége.

A Lélek ajándékát, ami Isten végtelen szeretete (Rm 5,5), nem lehet maradéktalanul megszerezni, ezért imádságban ismételten kérni kell (ApCsel 4,23-31); valóban, időről időre fel kell frissíteni vagy fel kell szítani magunkban (2Tim 1,6-7). Ezért különösen azok számára, akiket gyermekkorukban kereszteltek meg, a Szentlélek teljesebb elnyeréséért való imádság (újabban ez az elnevezés terjedt el a "Szentlélekben való keresztség" helyett) a keresztény beavatás kegyelme befogadásának megszokott útja. Ez az Újszövetségi minta és küldetés az egyház élete és növekedése számára.

---

A Szentlélekben való keresztség nyilvános szertartás és mérvadó

Hogyan tette magáévá a biblikus időket követő kor egyháza a bibliai tanítást? A Szentlélekben való keresztelkedés a keresztény beavatás szinonímája volt Jusztinosz vértanú, Órigenész, Vak Didümosz és Jeruzsálemi Kürillosz számára. Tertullianus, Poitiers-i Hilarius, Jeruzsálemi Kürillosz, Johannész Khrüszosztomosz, Apamea-i Joannész, Mabbug-i Philoxenosz, Antiochiai Szeverosz és Hazzaya-i Josephosz a karizmákban való részesedést egyértelműen a keresztény beavatás szerves részének tekintette. Hilariust, Kürilloszt és Khrüszosztomoszt egyháztanítóként tiszteljük, s ezzel elismerjük, hogy az Egyház hitének tekintéllyel rendelkező tanúi. Az ő tanúságtételük bizonyítja, hogy a lélekkeresztség nem az egyéni vallásosság körébe tartozik, hanem a hivatalos liturgia és az Egyház közösségi életének része. Történeti szempontból a Szentlélekben való keresztség az Egyház alapvető szentségeinek, vagyis a keresztségnek, a bérmálásnak és az eukarisztiának szerves része. Ebben az értelemben a Szentlélekben való keresztség normatív jellegű.

Katolikus korszakában Tertullianus (kb. 160-kb. 225) írt A keresztségről, és az írást nem kisebb tudós, mint Joannész Quasten így jellemezte: "a montanizmus legcsekélyebb nyoma sem található benne". Tertullianus, miközben kifejti, hogy az afrikai egyház miként ünnepli régóta a keresztény beavatást (alámerítés, megkenés, kézfeltétel, az eukarisztia ünneplése), a kézfeltétel szertartását így írja le: "a Szentlélek lehívása és befogadása". Tertullianus ezután eként szól azokhoz, akik belépni készülnek az eukarisztia ünneplésének helyére: "Ezért most, ti, áldottak, akikre Isten kegyelme vár, midőn kiléptek az újjászületés szent fürdőjéből, midőn testvéreitekkel együtt először tárjátok imára kezeiteket az anyaszentegyházban, kérjétek Atyátokat, kérjétek az Urat, adja meg nektek örökségének különleges ajándékát, a karizmákban való részesedést, ami a [keresztség] egy további alapvető sajátossága. 'Kérjetek,' mondja, 'és adnak nektek'. Valóban, kerestetek és megadatott nektek."

Míg Tertullianus a beavató szentségekkel foglalkozik, Poitiers-i Hilarius (kb. 315-367) magát a tapasztalatot írja le: "Minket, akik újjászülettünk a keresztség szentsége által, végtelen öröm (maximum gaudium) tölt el, amikor megérezzük bensőnkben a Szentlélek első pezsdülését." Ez a tapasztalatra való hivatkozás nem szokatlan Hilariusnál. Másutt ezt írja: "Közöttünk nincsenek olyanok, akik időről időre ne éreznék magukban a Szentlélek kegyelmi ajándékát." A beavatás leírásának folytatásában Hilarius a karizmák megtapasztalásáról ír: "Lassacskán betekintést nyerünk a hit titkaiba, tudunk prófétálni és bölcsességgel beszélni. Megerősödünk a reményben és megkapjuk a gyógyítás ajándékát ..." Hilarius mindezt életének utolsó éveiben írta. A néhány évvel korábbi, felnőttként átélt beavatás élménye még mindig megindítja.

Hilarius számára a karizmák nem dekorációk. Ha megfelelően használjuk őket, bő termést hoznak. "Ezek az ajándékok csendes esőként hatolnak belénk. Azután apránként bő termést hoznak." Hilarius meg van győződve arról, hogy a karizmák fontosak, hatékonyak. "Használjuk ezeket a bőségben kapott ajándékokat."

Jeruzsálemi Kürillosz (kb. 315-387) egy huszonhárom részből álló keresztelési tanítást hagyott hátra. Úgy gondolja, hogy a jeruzsálemi egyház, a többihez hasonlóan, egy karizmatikus hagyományban helyezkedik el, a Lélek történelmében, amely Mózessel kezdődött. A Szentlélek "újfajta víz." Amit a Lélek megérint, azt átalakítja. A Lélek megszenteli a keresztényt úgy, hogy a megkereszteltet Krisztushoz hasonlóvá teszi.

A Szentlélek az, aki a karizmákat adja. "Hatalmas, mindenható és csodálatraméltó a Szentlélek a karizmákban." Kürillosz meg sem kísérli, hogy a karizmákat a klerikusok rendjére szűkítse le. Remeték, szűzek, az "egész laikátus" rendelkezik karizmákkal. Kürillosz Jeruzsálem, az "egész Római Birodalom" és az "egész világ" egyházának tapasztalatára hivatkozik. Az apostolok pünkösdi élményének leírásakor Kürillosz ezt mondja: "egészen megkeresztelkedtek," "megkeresztelkedtek úgy, hogy semmire nem vágytak," "a keresztség teljességében részesültek."

Kürillosznak világos elképzelése van a karizmákról, beleértve a próféciát (Istennek a jelenre vetett fénye). Kürillosz kétszer beszél a próféciáról, mint Istennek a jelenre vetett fényéről. "Mindenki készüljön fel a [prófécia] mennyei ajándékának befogadására," és "Isten megadja, hogy méltók legyetek a prófétálás karizmájára." A beavatás előtti utolsó oktatásban Kürillosz így buzdítja a jelölteket: "Szeretteim, tanításom utolsó szavai a buzdításé: igyekezzetek felkészíteni lelketeket a mennyei karizmák befogadására."

Caesareai Baszileiosz (kb. 330-379) és Nazianszoszi Gergely (329-389), aki egy ideig Konstantinápoly püspöke volt, egyaránt a keresztény beavatáshoz köti a prófétai karizmákat, de ezekkel kapcsolatban óvatosabb, mint Pál apostol. Joannész Khrüszosztomosz (kb. 347-407) Antiochiában a szír liturgiát képviseli, jóllehet ő maga, Kürilloszhoz hasonlóan, görögajkú volt. Szerinte az apostoli egyház felfogása az volt, hogy a karizmákban való részesedés a beavatási szertartásban történik: "aki csak megkeresztelkedett, hirtelen nyelveken kezdett beszélni, de nem csak nyelveken, hanem sokan prófétáltak; néhányan számos más csodás tettet vittek végbe." Az apostoli korban az egyéb, a beavatáskor kapott karizmák közé tartozott a bölcsesség és a gyógyítás. "Minden egyházban sokan voltak, akik prófétáltak." Krüszosztomosz azonban arra is panaszkodott, hogy "a karizmák régen eltűntek." "Napjaink egyháza olyan, mint az a nő, aki felett elmúltak a szép évek. Számos területen csak az egykori virágzás emlékeit őrzi."

Nemcsak a latin és görög nyelvű írók tartották úgy, hogy a keresztények a bevatási szertartásban kapják a karizmákat, hanem a szírek is. Mabburg-i Philoxenosznak (kb. 440-523) a keresztény életről túlságosan lehatárolt elképzelése van és, mint számos kortársa, a házas életformában kevesebb lehetőséget lát a tökéletesedésre. Ő és más szírek teológiájukat túl szorosan kötik a monasztikus élethez. Mégis, tanításuk valóban ősi és apostoli, s csak később szűkítették le a monasztikus eszményre. Philoxenosz két keresztségről beszél, az egyikben gyermekkorban részesülünk, a másikban évekkel később. Ez a megfogalmazás csalóka, mert valójában Philoxenosz úgy gondolja, hogy "a második keresztség" csak az elsőnek egy későbbi felfrissítése. Az első keresztségról azt mondja, hogy "Keresztségünk a Szentlélek." Ha az evangélium szerint élünk, kiüresítjük önmagunkat, az első keresztségben kapott Isteni élet "érzése", amit akkor nem érzünk, a másodikban mint "a Lélek ismeretének valódi megtapasztalása" virágzik ki. A tapasztalat megelevenedő érzés. Philoxenosz ellentmondásba keveredik magával, amikor a második keresztségről beszél: "Csak az tudod, hogy amit tapasztalsz, az boldogság, de hogy mi az az öröm, azt nem tudod szavakba önteni." Tartózkodó a karizmák megnevezésében. Csak a gyógyítást említi, de burkoltan utal rá, hogy több is van.

Más, a szír hagyományhoz tartozó, vagy arról író szerző is a karizmákat a beavatással hozza kapcsolatba. Apameai Joannész (V. század első fele) Philoxenoszhoz hasonlóan két keresztségről ír, a másodikat ő is az első egy későbbi felfrissítésének nevezi. A második keresztségben az ember tökéletesen birtokba veszi a "szent keresztség erejét". A második keresztséggel kapcsolatban próféciát, gyógyítást és csodákat említ. Küroszi Theodorétosz (kb. 393-kb. 466) tanúsítja, hogy a beavatáskor milyen bőségben áradnak ki a karizmák, s külön megemlíti a gyógyítás adományát. Antiochiai Szeverosz (kb. 465-538) Krüszosztomoszhoz hasonlóan elismeri, hogy "számos karizma áradt ki a hívekre abban az (apostoli) időben és az apostolok által megkereszteltek is sok kegyben részesültek". Végül Hazzaya-i Josephosz (sz. kb. 710-713), az egyik nagy szír misztikus azt írja: vannak "jelek, amelyek által megérzed, hogy a keresztségben kapott Szentlélek működik benned", s megemlíti a "lelki beszéd (nyelvek) folyamát" és "mindkét világ ismeretét (a tudás és a bölcsesség szava)", továbbá " öröm, ujjongás, örvendezés, dicséret, magasztalás, énekek, himnuszok, ódák... ."

Sebastian Brock, oxfordi tudós határozottan állítja, hogy "a szír atyáknak nem okozott nehézséget, hogy a keresztények keresztségét azonosítsák a 'Szentlélekkel és tűzzel való keresztséggel' ... a keresztség tehát karizmatikus esemény is." A szír atyák "jól tudták, hogy a keresztség pünkösdi hatásai nem szükségszerűen nyilvánulnak meg a keresztség alkalmával, hanem későbbre halasztódhatnak: de a 'Lélek záloga' a keresztség eredményeként potenciálisan már jelen van. ..." Philoxenosz itt igen értékes dolgot mond ki. Ő a Pünkösd személyes megtapasztalása, a Szentléleknek az egyénre való leszállása és a keresztség tényleges szertartása közötti kapcsolatra figyel méghozzá olyan körülmények között, amikor a gyermekkeresztség gyakorlata miatt a két esemény között évek telhetnek el. Philoxenosz gondolata az, hogy maga a szertartás megadja a Szentlélek ajándékát, de, mivel az ajándékozás magába foglalja az elfogadást, az ajándékozott részéről szükség van az akarat tudatos lépésére, vagyis az ajándék elfogadására ahhoz, hogy az ajándék jótéteményeiben valóban részesülhessen. Ehhez az elfogadáshoz hozzátartozik önmagunk kiüresítése, amit Jézus is vállalt (Fil 2,7): csak ha megfosztjuk magunkat az ego-tól, akkor tapasztalhatjuk meg teljességében a Lélek ajándékait. Így a 'két keresztség' nem más, mint az egyetlen szentség két aspektusa: az elsőt az Adományozó szempontjából, a másodikat a benne részesülő szempontjából tekintjük." Brock valóban rátalált arra a pontra, ahol a szír teológia találkozik a miénkkel. A szír egyház, hasonlóan a miénkhez, gyermekkorban szolgáltatta ki a keresztséget, de ebből következett az a kihívás, hogy felnőtt korban meg kellett találni a módot a beavatás kegyelmének felszítására. A szírek számára a keresztség nem egy egyszer megtörténő esemény. Sokkal inkább "a keresztségre úgy tekintettek, mint mindenféle új lehetőség nyitányára, feltéve, ha a megkeresztelt ember nyitottsággal válaszol a benne lakó Szentlélek jelenlétére."

Látjuk, hogy az ászak-afrikai Karthágóból, a galliai Poitiers-ből, a palesztinai Jeruzsálemből, a kappadokiai Caesareából, Konstantinápolyból, és a szíriai Antiochiából, Apameából, Mabburgból és Küroszból számos tanúság áll rendelkezésünkre arról, hogy a keresztény a beavatás szertartásában kapja a karizmákat. Ezek az írások a latin, a görög és a szír liturgikus hagyományt képviselik. A szíriai Antiochiából, Apameából, Mabburgból és Küroszból olyan tanúságok birtokában vagyunk, miszerint a keresztény a gyermekkorban felvett keresztség kegyelmeit egy későbbi időpontban tapasztalati úton eleveníti fel.

A karizmáknak a keresztény beavatáson belüli kiárasztása példa értékű. A Lélek azonban szabadon osztja a kegyelmeket és a karizmákat, ahogyan a Lélek akarja. Ha ezekben a szövegekben túlságosan a karizmákra összpontosítunk, az eltorzíthatja az írók tanúságtételét. A krisztusi élet több, mint csak a prófétai karizmák. Igazából sokkal előbbrevaló az a szeretet, amit a Lélek a szívünkbe önt. "Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok és pengő cimbalom" (1Kor 13,1). A Lélek új élő vize a hívőt Krisztushoz hasonlóvá teszi, megszenteli, Isten utáni éhséget támaszt benne és Isten keresésére ösztönzi.

A karizmákra való nyitottság és a Lélekkeresztség átélése semmiképpen sem jelenti azt, hogy a kegyelem szükségszerűen az érzékekkel is megtapasztalható. Azt sem jelenti továbbá, hogy a Krisztusban való növekedés "hegycsúcs-élmények" egymásutánja. Éppen ellenkezőleg, a keresztény élet többnyire a völgyekben zajlik. Sőt, gyakran a pusztában. Más az élményre való nyitottság és más a lelki felemelkedés vágya. A vallási élmények keresése az illúzióhoz vezető legrövidebb út. Mindig pontosan fel kell ismerni az érzéseket és érzelmeket.

Megismételjük, hogy a Szentlélekben való keresztség nem azonos egy vagy bármilyen mozgalomhoz való csatlakozással. Inkább úgy kell értelmezni, hogy teljességében befogadjuk a keresztény beavatást, ami az egyház sajátja.

---

Mit tegyünk tehát?

Az eddigi megfontolások, valamint a II. Vatikáni Zsinat óta a lélekkeresztség és a karizmák terén szerzett tapasztalataink alapján meg vagyunk győződve arról, hogy a Szentlélekben való keresztség egyházi újrafelfedezése új életet önthet az evangelizációba, az igehirdetésbe, a szentségek kiszolgáltatásába, az RCIA-ba [=OICA], az ifjúsági lelkipásztorkodásba, a bémálkozási előkészítésbe és a plébániai közösségi élet formáiba. Ugyanakkor tudjuk, hogy ezzel a felsorolással nem merítettük ki az egyház lelkipásztori érdeklődésének területeit.

A megtérés az Egyház evangelizációs munkájából ered, ami "első és magától értetődő feladata", "benne maga az Egyház tükröződik vissza" és ez adja létjogosultságát. Az evangelizáció a megtéréshez hasonlóan folyamat, nem pedig a keresztény élet egyszeri eseménye. A megtérés egyúttal "az Atya és a Fiú közösségébe" (1Jn 1,3), a "Szentlélek közösségébe" (2Kor 13,14) is belevon. "Azáltal, ami az Atyában és a Fiúban közös, kívánják, hogy mi is közösségben legyünk egymással és velük, s eme ajándék [az Eukarisztia] révén egybegyűjt minket, hogy amit ketten birtokolnak, abban az egy is részesüljön." Az Istennel való benső kapcsolat és az egyháznak nevezett közösség készít elő bennünket arra, hogy az egyház Lélek-vezette küldetésében résztvegyünk.

A Szentlélekben megkeresztelt élet jellemzője az Istennel való eleven kapcsolat élménye és a Lélektől kapott karizmák megtapasztalása. Mindez képessé tesz bennünket arra, hogy Istennek dicsérettel és imádással, egymásnak pedig szeretetben a prófécia, a gyógyítás és más adományok által szolgáljunk, és hatékonyabbá váljon részvételünk az egyháznak a társadalom felé végzett szolgálatában. Ezek a karizmák ma az egyház sajátjai. Karl Rahner szerint a prófécia "az egyház állandó képessége és természetfeletti küldetésének bizonyítéka". K. Rahner és H. Vorgrimler azt mondja, hogy a karizmák "az istentisztelethez és a szentségekhez hasonlóan az egyház természetéhez tartoznak. ... a karizmák megnyilvánulási formája ... nem látható előre, pontosan azért, mert legbensőbb természetük szerint az Egyház üdvösségtörténetének részei és ezért mindig újra föl kell fedezni és el kell fogadni őket."

Az egyház minden intézményében szükség van a Szentlélekben való keresztség és a karizmák újbóli felfedezésére. Ma a szerzetesrendeknek, a katolikus egyetemeknek, a hívek egyesületeinek, a szakosodott mozgalmaknak mind szükségük van a Szentlélek eme érintésére. Tény, hogy a Szentlélekben való keresztség és a karizmák által számos laikus, de pap és püspök is megtapasztalta ezt a teljesebb életet a Lélekben. Mi azonban elsősorban a plébániákat célozzuk meg, mert a katolikusok döntő többségének igényeit ott lehet tetten érni.

Elképzelésünk szerint egy megújult plébániai közösség tagjai meleg hangulatú liturgiában közösen dicsőitik Istent, a Szentlélekben egybe kapcsolódnak, egymást szolgálják, elkötelezik magukat az állandó megtérés és növekedés mellett, és igyekeznek bevonni a passzívakat, az egyházon kívülieket és a szegényeket. Az ilyen plébániák szembesítenek bennünket az evangéliummal és evangelizálják kultúránkat. Az ilyen közösségekben, az Apostolok Cselekedeteihez és az ókeresztény egyházhoz hasonlóan felismerik és szívesen fogadják a karizmákat.

A lélekkeresztségnek és a karizmáknak a plébánia mindennapi életébe való bevezetése nagy tapintatot, érzéket, türelmet és világos látást igényel. A bevezetés gondos katekézissel és megfelelő ütemezéssel történjék. Tanácsos egy tapasztalt lelkipásztorral megbeszélni a tervet. Ez azonban nem szabad, hogy elbátortalanítson, vagy akadályozza azokat az erőfeszítésket, amelyek arra irányulnak, hogy a közösség elfogadja a Szentlélekben való keresztséget és a karizmákat.

Egy megújult plébánia nélkülözhetetlen eleme a plébános és munkatársai életének folyamatos megújulása. A lelkipásztori vezetőknek ne csak elképzelésük legyen arról, milyen a lelkileg megújult plébánia, hanem személyes tapasztalatot is kell szerezniük, hogy tanúságot tehessenek a lélekkeresztségről és azt másoknak is kiszolgáltathassák. Ez rámutat arra, mennyire létfontosságú, hogy a lélekkeresztség elfoglalja helyét a papnövendékek képzésében, valamint a lelkipásztorkodó papság és munkatársaik folyamatos lelki képzésében.

A megújult plébánia egy másik eleme az igehirdetés, amelynek célja az evagelizáció. A prédikáció több, mint a sugalmazott szöveggel kapcsolatos megfontolások ismertetése, ugyanis az igehirdető személyes tanúságot is tesz a Szentlélek működéséről. Az ilyen igehirdetést a Szentlélek ajándékai töltik el és válaszra ösztönöz.

Az RCIA-ban [=OICA) a keresztény beavatás szertartása az eredeti teljességet megközelítő módon van jelen. Ez a katekumenek és az egész plébánia evangelizálásának legalkalmasabb eszköze, mert a Lélekben való teljes életre segíti őket. Ennek kulcsa: gyarapítani a hit vágyát, ami előkészíti az egyént arra, hogy teljes bizalommal magába fogadja a Lélekben való élet elemeit. Húsvét és Pünkösd között az imádságról, a karizmák befogadásáról és használatáról szóló tanítás által mind az újonnan megkeresztelteket, mind a többi hívőt el lehet vezetni arra, hogy ízlelgessék a Lélekben való életet. Ezáltal a prófécia, a gyógyítás, a szellemek megkülönböztetése, a nyelveken való imádság és más karizmák a plébániai élet szokásos menetének részévé válnak és helyet kapnak a plébánia hétköznapi életének eseményeiben (1Kor 14). Ezek a lelki adományok, amelyek benső egységben vannak a beavatásban a Szentlélektől kapott adománnyal, erővel töltik meg a hívek szolgálatának számos formáját, amelyek révén ők a közösséget, az egyházat fogják építeni.

A plébániai ifjúsági munka legnagyobb részét a bérmálási előkészítés teszi ki. A Liturgikus Konstitució 71. pontjának, az RCIA-nak [=OICA) és a katekézisben résztvevő korosztályra alkalmazott változatának megfelelően javasoljuk, hogy nagyobb hangsúly kerüljön a bérmálás és a keresztény beavatás közötti szoros összefüggésre. A már megkereszteltek bérmálási előkészítése irányuljon arra, hogy életüket megújítsák a Lélekben, melynek jellemzője a személyes megtérés Krisztushoz, valamint a Szentlélekre és ajándékaira való nyitottság. Így a jelenlegi gyakorlat mellett a bérmálásban megtörténhet a keresztény beavatás megújítása. Ideális esetben a bérmálási előkészítés az RCIA-val [=OICA] együtt beilleszthető a plébánián folyó húsvéti előkészítésbe.

Valamennyi szentség kiszolgáltatása lehetőséget ad az evangelizációra és a ketekézisre, különösen is az eukarisztia, amely lelki életünk forrása és csúcsa. Rendes körülmények között ez a Szentlélek ma is megvalósuló kiáradásának alkalma, valamint az olyan adományoké, mint a dicséret, a prófécia és a gyógyítás. Az eukarisztikus imában a pap kéri, hogy a Szentlélek ne csak a borra és a kenyérre áradjon ki, hanem miránk is, hogy "minket, akik az ő testében és vérében részesülünk, eltöltsön az ő Szent Lelke". Amint szent Efrém mondja: "Lélek a Kenyeredben, tűz a Borodban, fölséges csoda, amit ajkunkkal veszünk."

A lélekkeresztségben való részesedés új mélységeket nyit meg az egyén és az Atya által a Szentlélekben küldött Jézus, mint hatalmas Úr és Megváltó közötti személyes kapcsolatban. "Nem tagadhatjuk," mondja Karl Rahner, "hogy a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, amely személyes és bensőséges szereteten alapul, a keresztény egzisztencia lényegi összetevője. ... Szem előtt kell tartanunk, hogy a megváltás nem valami dolog, vagy bizonyos ügyek objektív állása, hanem személyes és ontológiai valóság."

A mélységesen személyes jellege mellett a Lélekben való élet nem individualisztikus, hanem részesedés Krisztus testében. A lelkipásztorok és lelkipásztori segítők a plébánián belül a közösség legkülönfélébb kifejezési formáit segíthetik életre. Az ilyen közösségeket a Krisztusban testvérek közötti, önfeláldozásra kész, kölcsönös szeretet fémjelzi.

A közösség ilyetén megtapasztalásából a plébánia híveit a Lélek a saját társadalmi közegükbe vezeti vissza, hogy karizmákkal kísért keresztény tanúságot tegyenek. Ebbe az evangelizációba beletartozik a szóbeli tanúság, az élet példája, az irgalmasság és az igazságosság cselekedetei. Az 1971-es Püspöki Szinodus ezt tanítja: "Az igazságosság tettei és a világ átalakításán való munkálkodás egészen úgy tűnik, mint az Evangélium hirdetésének, más szóval az Egyház küldetésének szerves része, amelynek célja az emberi nem üdvözítése és az elnyomás valamennyi formája alóli felszabadítása." E tevékenységek mindegyike részvétel az egyház evangelizációs küldetésében, amelyre VI. Pál evangelizációról szóló írása bíztat.

Annak megértéséhez, miért térítik át olyan könnyen más keresztény csoportok tagjai a katolikusokat, fel kell ismernünk az emberekben a Jézussal való személyesebb találkozás, a Szentlélek erejének megtapasztalása, a meleg hangulatú istentisztelet és a személyes szerető gondoskodásban kifejezésre jutó közösségi elfogadás iránti éhséget. A katolikusok áttérésének legjobb ellenszere az, ha fejlesztjük saját erőteljes és hatékony evangelizációnkat: megtérés Krisztushoz és teljesebb élet a Szentlélekben.

Azok számára, akik elmentek, akik felekezeten kívüliek, és azon milliók számára, akik hűségesen járnak a megújult plébániai közösségekbe, hogy Istennel találkozzanak, a karizmákkal kísért keresztény beavatás újbóli befogadása, vagyis a Szentlélekben való keresztség komoly lehetőséget kínál a Krisztusban való életre.

"Ha lélek éltet, éljetek is a Lélekben!" (Gal 5,25)

Befejezésül mindenkit arra hívunk, hogy lobbantsa lángra magában a Szentlélek ajándékát, amit a beavatás szentségeiben kapott. Isten szabadon adja kegyelmét, de személyes válaszra vár, ami nem más, mint az állandó megtérés Jézus Krisztus uralmához, valamint a Szentlélek átalakító jelenléte és ereje iránti nyitottság. Az egyház csak a Szentlélekben lesz képes megfelelő választ adni a lelkipásztori igényekre és a világ szükségleteire. A kihívás előttünk áll és a következmények világosak:

A Szentlélek nélkül Isten messze van,
Krisztus a múlt emléke marad,
az Evangélium holt betű,
az egyház csak egy szervezet,
a tekintély uralkodás,
a misszió propagandatevékenység,
a liturgia nem más, mint emlékidézés,
a keresztény életforma rabszolgamorál.

A Szentlélekben viszont:
a kozmosz feltámadott és nyögi
Isten Országának szülési fájdalmait,
a feltámadt Krisztus velünk van,
az Evangélium az élet ereje,
az egyház a Szentháromság életét hirdeti,
a tekintély felszabadító szolgálat,
a misszió Pünkösd,
a liturgia emlékezés és elővételezés,
az emberi tett megistenített.

A Szentlélek minden egyikünket és az egyházat mint egészet arra hív, hogy amint Mária és az apostolok a felső teremben, mi is fogadjuk el és fogadjuk magunkba a lélekkeresztséget, mint a személyes és közösségi megújulás erejét. Ez az erő megadja mindazt a kegyelmet és karizmákat, ami az egyház építéséhez és a világba szóló küldetésünk teljesítéséhez szükséges. Az Atyától indul ki ez a küldetés, amely a Fiú által a Szentlélekben megérinti és átalakítja az egyházat és a világot, hogy azután a Szentlélekben a Fiú által visszavezesse az Atyához.

E dokumentum forrása: The Heart of the Church Consultation at Techny, Illinois, May 6-11, az alulírottaknak Kilian McDonnell és George Montague, Christian Initiation and Baptism in the Holy Spirit (Collegeville: The Liturgical Press [A Michael Glazier Book], 1991) című kéziratáról tartott vitájával együtt. Bővebb bibliai és történelmi dokumentáció ugyanott található. E dokumentum további példányai ugyanannál a kiadónál kaphatók.

Chris Aridas	George Montague, S.M.
Robert Bedard	Timothy Nolan
Michael Eivers	Donna Orsuto
Donald Gelpi, S.J.	Dorothy Ranaghan
Boniface Luykx	Kevin Ranaghan
Walter Matthews	Thomas Scheuring
Kilian McDonnell, O.S.B.

Ajánld ismerősödnek is!

A Szentlélek ajándékai

2005.05.14. - II. János Pál pápa elmélkedése a Szentlélek ajándékairól

      

1. A Szentlélek első és legnagyobb ajándéka a bölcsesség, amely a Magasságból kapott fény: különleges részvétel Isten misztikus és fennséges ismeretében. Ebből a magasabb szintű bölcsességből egy újfajta, szeretettel átitatott megismerés fakad, amelynek segítségével a lélek közelebb kerül az isteni dolgokhoz. A bölcs tudás emellett megadja nekünk azt a különleges képességet, hogy az emberi dolgokat Isten fényességében, az ő mércéjével mérjük. Ez az ajándék megvilágosítja a keresztény embert, aki így beleláthat a világ dolgaiba. A teremtés valódi értékeit senki más nem képes úgy felismerni, mint az, aki Isten szemével néz a világra.

2. Az értelem, vagyis az intellektus szó a latin „intus legere” kifejezésből ered, ami azt jelenti, beleolvasni valamibe, vagyis valaminek a lényegébe hatolni, teljes mélységében megérteni.
A Szentlélek fénye, miközben tökéletesíti az isteni dolgok megértését, egyre világosabbá és mélyrehatóbbá teszi tekintetünket, amellyel az emberi dolgokat szemléljük. Neki köszönhetően jobban látjuk a teremtett világba beleírt isteni jeleket. Felfedezzük, hogy az események mögött, amelyek átszövik az emberi történelmet, nem csupán földi indítékok állnak. És végül eljutunk addig, hogy úgy gondolkodunk a jelenünkről és a jövőnkről, mint a próféták: ezek az idők jelei, ezek Isten jelei!

3. A tudomány segítségével az ember felfedezi a teremtés teológiai értelmét, és a dolgokban Isten, vagyis az igazság, a szépség és a végtelen szeretet, bár valós és igaz, mégis korlátozott megnyilvánulását látja.  A tudomány által megvilágosodott ember megérti azt a végtelen távolságot, amely a teremtett dolgokat elválasztja Teremtőjüktől; felismeri korlátozottságukat, és a bennük rejlő veszélyt, ha bűnös módon, rosszra használják őket. Az ember szomorúan döbben rá gyarlóságára. Ezután sokkal nagyobb lendülettel és bizalommal fordul afelé, aki egyedül képes oltani gyötrő szomját a végtelen után.

4. A ma embere a válság számos jelével és az igazi értékek körüli általános bizonytalansággal szembesülve óriási szükségét érzi annak, amit a lelkiismeret helyreállításának szoktak nevezni. Szükségét érezzük annak, hogy semlegesítsünk azokat a romboló hatásokat, amelyek rátelepszenek a szenvedélyek dúlta emberi lélekre, s helyükre egészséges, pozitív gondolatokat ültessünk.  Az erkölcsi megújulásra való törekvésben az Egyháznak élen kell járnia. A jótanács ajándéka úgy működik az ember lelkiismeretében, mint egy friss szellő: megsúgja neki, mi szabad, mi illő, mi a leginkább érdemes a lélek számára. Így lesz a lelkiismeret az az ép szem, amelyről az evangélium beszél (Mt 6,22).


5. Korunkban oly sokan magasztalják a testi erőt, hogy akár az erőszak legszélsőségesebb megnyilvánulásait is elfogadják. Valójában az ember saját gyengeségét tapasztalja meg minden nap, különösen a lelkiek és az erkölcs terén, amikor enged belső szenvedélyeinek, környezete nyomásának.  Azért, hogy ezeknek a hatásoknak ellen tudjunk állni, szükségünk van az erősség erényére, amely a négy sarkalatos erény egyike. Az erősség annak az erénye, aki nem köt kompromisszumot kötelessége teljesítésében. Ennek az erénynek kevés hely jut abban a társadalomban, amelyben az engedmények és az egyezkedések gyakorlata, a visszaélés és a keménység uralja a gazdasági, társadalmi és politikai kapcsolatokat. A félénkség és az agresszivitás az erősség hiányának két formája, amelyekkel gyakran találkozunk az emberek magatartásában, és szomorúan tapasztaljuk, hogy aki gyönge és alázatos a hatalmasokkal szemben, arcátlan és hatalmaskodó a védtelenekkel.  Az erősség erkölcsi erényének ma talán nagyobb szüksége van a Szentlélek támogatására, mint eddig bármikor.

6. A jámborság ajándékával a Szentlélek a testvérek iránti szeretet képességét újítja meg a hívőben, szívét Krisztus Szívének szelídségében részesíti. A jámborság ajándéka kioltja a szívben a feszültség és a megosztottság izzó tűzfészkeit: a keserűséget, a haragot, a türelmetlenséget; s helyettük a megértés, a türelem, a megbocsátás érzéseit táplálja. Ebben az ajándékban gyökerezik az az új emberi közösség, amely a szeretet kultúráján alapul.

7. A Szentírás azt mondja: „a bölcsesség kezdete az Úr félelme” (Zs 111[110],10; Péld 1,7). De miféle félelemről van itt szó? Bizonyára nem az „Istentől való félelemről”, amely arra késztet, hogy meneküljünk gondolatától, emlékétől, mint olyasvalakitől, akinek személye felzaklat és nyugtalanít. A Lélek ajándékozta félelem valódi jelentése nem a gyáva félelem. A hívő ember „bűnbánó lélekkel” és „töredelmes szívvel” (vö. Zs 51[50],19) áll Isten elé, jól tudva, hogy „félve–remegve” kell munkálnia üdvösségét (Fil 2,12). Ez azonban nem irracionális félelmet, hanem felelősségérzetet és a törvényhez való hűséget jelent.

A fehér galamb

Mindnyájan tudjuk, hogy a galamb a Szentlélek szimbóluma. Az Úr Jézusra, a Szentlélek, galamb alakjában szállt le a Jordán vizénél.

(Mk 1,10) Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá.

A galamb a szelídséget, a tisztaságot és a rátelepedését jelképezi. A galamb csak oda száll le, ahol szelídség van, ahol jól érzi magát, ahol befogadják és ahonnan nem riasztják el erõszakossággal. Az emberek tovább fokozták ezt a szimbólumot és a fehér szín által még jobban kiemelték a Lélek tisztaságát. Így aztán, a Szentlélekhez leginkább a fehér galamb szimbólum illik.

Voltak olyan esetek, amikor érdekes módon, fehér galamb jelent meg az életünkben. Pl. II. János Pálra fehér galamb szállt az Úrangyala imádság alkalmával.

Volt olyan, amikor a családunk szentmisére ment Csíksomlyóra és ott ûllt elõttünk a fehér galamb a templom bejárata fölött. Ilyenkor mindig arra gondoltunk, hogy ez a Szentlélek mûködését és az Úr áldását jelzi számunkra.

Valamikor a 2000-es évek elején kiderült, hogy anyósomnak vastagbél daganata van. A daganat nagyon lent volt, úgy hogy felvetõdött a vastagbél kivezetésének lehetõsége. A közösségben imádkoztunk érte és a dolgok úgy alakultak, hogy anyósomat felküldték Marosvásárhelyre. Ott egy profeszor vállalta, hogy megműti. Úgy elvégezte a mûtétet, hogy a vastagbelet visszavarta és anyósom megszabadult a vastagbél kivezetéstõl. Ezután félévente, évente ellenõrzésre járt és évekig jól érezte magát. Kb. öt évre rá, kiújult a betegsége és a rák a csontokat meg a vérét támadta meg. Lassan-lassan vékonyodott, fogyott el és már alig tudott járni.

Odahaza leültünk a feleségemmel megtárgyalni a dolgokat. Nekem volt némi tapasztalatom, mert már részt vettem édesanyám elgondozásában. Felmértük az erõforrásainkat és nem volt valami rózsás a helyzet. Mivel a családban majnem mind férfiak vannak, ezért levontam a következtetést. Azt mondtam a feleségemnek, hogy úgy látszik, neki lesz a legnehezebb ez az kálvária. Az egyik irányba 25 km ingázás a munkába, a másik irányba 16 km ingázás beteget gondozni, itthon fõzni, mosni három férfira, otthon fõzni, mosni két férfira... Akárhogyan is segítek, nem tudom õt pótolni... Ahogy ezt végigtárgyaltuk, a feleségem elcsendesdett, elgondolkozott és a könnye kicsordult.

Kb. két hét múlva megyek haza és hallom, hogy a család valami fehér galambról beszél. Milyen fehér galamb? Hát mamáéknál az udvarra valami fehér galamb szállt le. Megyünk haza és amikor az autóból szállunk ki, szaladnak szembe a gyerekek és azt kiabálják, hogy itt a fehér galamb. Bemegyünk az udvarra, s hát tényleg, az udvar közepén ott billeg egy fehér galamb. Apósom azt mondja, hogy már majdnem egy hete, hogy odaszállt az udvarra és ott szedeget. Vagy az udvar közepén álldogál, vagy felrepül a csatornába és ott pihen.

A fehér galamb olyan érdekes hangulatot teremtett, hogy valahogyan mindenki betelt egyfajta titokzatos reménnyel. Senki sem beszélt róla, de a fehér galamb igen nagy becsben volt.

Eközben anyósom elkezdett járni Marosvásárhelyre a hematológiai központba és kezeléseket kapott. Hamarosan annyira erõre kapott, hogy már el tudta látni a férjét és a fiát. Fõzni, mosni, takarítani kezdett. Azóta is, most már annak kb. öt éve, a helyzet változatlan. A jó Isten életet adott anyósomnak és bennünket megmentett a nyomoruságtól.

Ilyen a jó Isten kegyelme. Megmutatkozik jelekben is, és az életben is. A csoda ott van csendesen a hétköznapjainkban, csak nekünk fel kell ismernünk azt.

Ima: Drága jó Uram! Hála és dicsõség nagy kegyelmedért és irgalmadért. Köszönöm, hogy mi még csak nem is kértük, de te már gondoskodtál rólunk. Ámen.

A cseresznyefán

Nem Vacsárcsiban láttam meg a napvilágot, de az Isten által teremtett nap gyönyörűséges fényére leginkább onnan emlékszem. Úgy öt és fél éveske lehettem, amikor a déli alvás után felébredve, kiszaladtam az iskola udvarára, mert hát mi az iskola hátsó felében laktunk. Azon a nyári délutánon olyan szépen sütött a nap, hogy az a mai napig ott ragyog a lelkemben.

Abban az időben örököltem bátyámtól a kék bársonyruhámat, amit ő már kinőtt. Sötétkék volt, szinte fekete, és szegélyezett. Az alsó része vállpántos rövidnadrág volt, míg a felsõ része, szép, kerekgalléros kabátka. Zsebek voltak rajta, ahová bedughattam a kezem, és ez volt az én vasárnapi, ünnepi ruhám. Ezért a vasárnapi ruháért sok szidást kaptam, de én egyáltalán nem bántam. Az az igazság, hogy meg is érdemeltem a szidast, mert mindig bepiszkoltam. Volt amikor zöldes lett a könyöke ha elbukáztam a fűben, és volt amikor nem tudom miért, de belemásztam a meszeshoróba, az oltott mészbe, derékig. De valahogyan “annya” - mert mi így szólítottuk édesanyánkat - mindig újravarázsolta a következő vasárnapra, és én megint benne díszelegtem, a kitűrt, fehér ingmandzsettákkal, fehér térdzoknival és a fekete, kerekorrú bőrszandálomban.

Mivel annya tanítónő volt, és már megjárta a hadak útját, vagyis az ötéves száműzetést az Úz völgyébe, mert a pappal kártyáztak, ezért aztán a párt miatt nem járhattunk a vasárnapi misére. Egyszer szöktem el hittanórára, de kaptam is annyától egy olyan verést a drótporolóból, hogy máig nem felejtettem el. Ekkor szenvedtem én vértanuságot, mert sem én, sem annya nem akartuk ezt a verést, de muszály volt ott, elől az udvaron, hogy lássák a szomszédok...

Szóval, mivel nem járhattunk a vasárnapi misére, ezért a vasárnapjaink azzal teltek, hogy későn keltünk és együtt reggeliztünk. Aztán szerre megfürödtünk a nagy tálban, majd vasárnapi ruhába öltöztünk. Mi gyermekek, rögtön hátraszaladtunk a kertbe, és a kerten át a kulturház mögötti gyepre. Akkorra már kijöttek a falubeliek is a miséről, és a gyerekek mind ott voltak a gyepen. Ez így ment délig, amikor aztán mindenki hazaszaladt ebédelni...

Vasárnap mindig együtt ebédeltünk a szép fehérabroszos asztalnál, és mindig ünnepi hangulat volt, kivíve, ha apja meg annya össze nem vesztek a főzés miatt, vagy valamelyik étel ízesítése felett. T.i. apja nagyon szeretett kontárkodni a konyhában, a kályha körül, és ebből elég gyakran kiabálás lett.

Délután, majdnem mindig vendégeink voltak. Az asszonyok a nagyszobában beszélgettek, míg a férfiak a konyhában kártyáztak. De volt olyan is, hogy sakkoztak, vagy focimeccset néztek. Apja jól sakkozott, és nagy focirajongó volt. Ráadásul, a faluban, csak két családnak volt TV-je, és abból az egyik a miénk volt...

Egy ideig hallgatóztam, hol a férfiak asztala mellett, hol az asszonyok asztala mellett, de végül csak megúntam, és kimentem szétnézni, hátha találkozok valamelyik pajtással. De sajnos, nem tudom miért, vasárnap délután mindegyik úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el őket. 

Unatkozva mentem hátra a kertbe és keresgéltem a gyümölcsfák alatt, hátha találok egy korábban beérett gyümölcsöt. Volt ott nyári alma, mézkörte, császárkörte, meggy, és egy szál cseresznyefa is. Jókora nagy cseresznyefa volt, és lett is rajta mindig termés, de csak ritkán pirosodott meg a cserenye. Valahogyan, amikor már alig volt egy kicsit piros, vagy lelopták, vagy a madarak leették, de ritka volt, hogy egy-két jól beérett cseresznyét találjak rajta.

Amint odaértem a cseresznyefa alá, s nézegettem felfelé, hát megláttam néhány jól beérett szemet. Láttam, hogy párosak is, pont fülbevalónak valók. Kinézem magamnak, hogy miként is jutahatnék fel oda, és hogyan érhetém el. Uccu neki, egy-kettő, és máris fent voltam az elágazásnál. Felmásztam az egyik főágon, és kiléptem egy karnyi vastag ágra. Az egyik kezemmel fogózkodtam, míg a másikkal nyújtozódtam a cseresznye után. Egyszer csak megcsúszott a bőrtalpú szandálom a zsenge kérgű cseresznyefaágon és zuhantam... 

Már elég sokat mászkáltam, és tudtam, hogy ezt nagyon elszúrtam. Nem is kapálóztam, hanem lesz, ami lesz, behúnytam a szemem, és vártam, hogy huppanjak a földön. Tapasztalatból tudtam, hogy fájdalmas lesz az esés ebből a magasságból. Korábban csak a nagyobb kerítés tetejéről ugortam le, és majd megszakadt a combizmom. Szóval behúnytam a szemem és vártam a huppanást. Vártam, de nem történt semmi… Kinyítottam a szemem, s hát láss csudát, fogtam a két kezemmel azt a ágat, amelyen korábban álltam, és amelyről lecsúsztam. Valahogy megfogtam az ágat, mintha elkaptam volna estemben, de nem emlékeztem arra, hogy megfogtam volna...

Amint felocsúdtam az ámulatomból, sokat nem gondolkodtam, hanem a lábammal elkaptam a fa törzsét, bevontam magam, és hamar lekúsztam a fáról. Álltam a fa alatt és értetlenül néztem arra az ágra, amelyről lecsúsztam, és amelyen aztán ott csüngtem. Nem értettem. Le kellett volna esnem, és mégse estem le… Hamar beszaladtam a házba, ahol persze rögtön megszidott annya, hogy már megint fekete a fehér ingmandzsettám, pedig alig néhány órája adta rám a vasárnapi ruhát. Én csak hallgattam. Nem mertem elmesélni neki, hogy mi történt velem, mert féltem, hogy kapok a fenekemre.

Hamar elfelejtettem az esetet, de rövid időn belül, talán már a következő vasárnap, pontosan ugyanez történt meg még egyszer velem. Megint felmásztam a cseresznyefára, és megint lecsúsztam az ágról. Ekkor is arra ocsúdtam fel, hogy ott csüngök egy ágon, annélkül, hogy tudtam volna miként fogtam azt meg...

Csuda egy dolog - gondoltam akkor magamban. Soha nem estem le egyik fáról se, és erről már kétszert is... És ráadásul, ott csüngtem az ágon, annélkül, hogy emlékeznék arra, hogy miként ragadtam meg. Nahát… Többet nem mászok fel erre a fára...

Több mint 30 év múlva, amikor a közösségben a születésnapomon köszöntöttek az ároni áldással, egy olyan igekártyát kaptam, amelyen egy gyerek van a fa ágai között. A rajta lévő ige nagyon megérintett, és a kép eszembe juttatta, hogy mi történt velem gyerekkoromban a cseresznyefán...  

A születésnapomra szánt ígerész, amellyel köszöntöttek a következő volt:

(Róm 8:28) Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.

És a képen a (Jer 31:3-4) volt:

(Jer 31:3-4) Örök szeretettel szerettelek, ezért megőriztem irántad irgalmasságomat. Újra felépítelek és te felépülsz.

Hiszem, hogy az őrangyalom tette ezt velem. Ő mentett meg Isten akarata szerint, mégpedig kétszer is egymás után, hogy emlékezzek erre az esetre, és ne legyen kétségem... Ez egy olyan élmény volt, mint amikor az apostolok megtapasztalták Úr Jézus színeváltozását. Csak az tudja, hogy milyen az igazán, aki  megtapasztalta. És ez a megtapasztalas a hit erősítésére szolgál, a későbbi megpróbáltatásokban...

Ima: Draga jó mennyei Atyám, áldalak és magasztallak jóságos gondviselésedért. Add, hogy valóra váltsak mindent, amit velem terveztél. Ámen.