Elmélkedés a teremtéstörténetrõl

Kérdések

1. Kell-e, hasznos-e elmélkedni a teremtéstörténteről?

Isten elénk tárta a teremtéstörténetet, hogy minden idők embere meg tudja érteni azt valamilyen szinten, a maga módján. A posztmodern embernek is kötelessége, hogy megismerje Isten üzenetét, a mai tudományokban és felfedezésekben előrehaladt élet körülményei között...

2. Hogyan kell elmélkedni a teremtéstörténetről?

Elsősorban kérnünk kell a Szentlélek segítségét és az értelem alázatát, hogy el ne ragadtassuk magunkat hiábavaló bölcselkedésekkel. A teremtéstörténetet az Egyház Tanítóhivatalának tanításával és a Szentírással összhangban kell elmélkedni. Igaz, hogy jómagam figyelembe veszek olyan apokrif irásokat is, mint pl. Énok könyve...

3. Milyen lelki haszonnal van ránk nézve a teremtéstörténet fölötti elmélkedés?

Jobban megismerhetjük a Teremtőt, a Szentháromság egy Istent. Jobban megfigyelhetjük a bűn eredetét és lényegét, hogy felismerve azt, elkerüljük. Nagyobb világosságot kaphatunk a teremtett világgal és az élettel kapcsolatosan, hogy méginkább dicsőíthessük az Urat. Erősíti a hívő emberben az istenfélelemet, ami a Szentlélek egyik ajándéka...

Bevezető

A teremtéstörténetben minden szónak, minden igének, jelentősége van. Amíg nem találtuk meg az ige jelentőségét, addig csak olvassuk a Teremtés könyvét, mint valami tanító mesét, annélkül, hogy megértenénk a lényeges dolgokat. 

Jómagam, a teremtéstörténetet, nem tekintem valamiféle tanító mesének, vagy csak az üdvtörténet egyes eseményeinek szimbólikus árbázolásának, mert túl sok benne a testi, az evilági konkrétum, amelyeket nem lehet mellőzni, és nem lehet elválasztani a teremtéstörténet lelki mondanivalójától. A teremtéstörténet körül sok vita van (kreacionisták vs. evolucionisták), ezért előrebocsátom, hogy az elmélkedésem csakis személyes meglátásaimat vázolja fel, és nem az egyház tanítását...

Csak lelki, vagy testi is?

A hivatalos szentírás kommentárok leszögezik, hogy a teremtéstörténetet csakis üdvtörténeti, lelki szempontból kell vizsgálni, és annak nincsen semmilyen természettudonyányos értelmezése. Ha ez valóban igaz és bizonyított, akkor elfogadom, de amíg ezt nem értem, addig ez az érv nem győz meg engem. 

Ha test szerint minden ember Ádám és Éva leszármazottja, ha Éva minden élő ember anyja (Ter 3:20), akkor nekik valóságos, emberi természetük kellett legyen. Ha Ádámnak és Évának valóságos emberi természetük volt, akkor kellett létezniük valahol a térben és időben. Ha Ádám és Éva az Édenben voltak, akkor az Édennek léteznie kellett valahol a térben és időben. Ha az Éden kertejének két folyama ma is fellelhető a térképen (a Hiddekel, vagyis a Tigris és az Eufrátesz, Ter 2:14), akkor semmi okom azt hinni, hogy ezek csak szimbólikusan vannak ott a teremtéstörténetben...

Ha az Úr Jézus az új Ádám (Róm 5), és ha az Úr Jézusnak valóságos emberi természete van, akkor a kölcsönösség elve szerint Ádámnak is valóságos emberi természete kellett hogy legyen. Mindezek összefüggésében, nem értem, hogy miért ne vizsgálhatnám a teremtéstörténetet természettudományos szempontból is: Hol volt? Mikor volt? Milyen volt? Mikor élt Ádám és Éva? Milyenek voltak? stb. És végül, ha az "első teremtéstörténetet" az a sok képzett izraelita pap és írástudó rendezte versekbe az évszázadok során, akkor hogy nem tűnt fel nekik, hogy értelmetlen dolog a növényvilág megteremtése és létezése, a Nap teremtése előtt (Ter 1:11-14)?... Hiszen ők is jól tudták, hogy napfény nélkül a növények nem élhetnek meg, pl. egy pincében vagy egy barlangban...

Az ég és a föld

(Ter 1:1) Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. 

Ebben a mondatban a kulcsszó, az “eget” … Mit érthetünk itt az “ég” szó alatt?...

Az égnek három értelme is lehet:

- Az elsõ ég: a kék ég, amelyet a földről felnézve láthatunk, vagyis az atmoszféra.

- A második ég: a csillagos ég, amit a földről felnézve láthatunk, vagy az az ég, amelyet az asztronauták láthatnak az nemzetközi űrállomásról, vagyis a világegyetem, a kozmosz.

- A harmadik ég: az az ég, ahová az Úr Jézus Krisztus felemelkedett a tanitványok szeme láttára, illetve ahová elragadtatott az a tanítvány, aki állítólag Szent János apostol volt, vagyis a mennyország. 

(ApCsel 1:9) Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. 

(2Kor 12:2) Tudok egy emberről Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt - testben-e, nem tudom, testetlenül-e, nem tudom, csak az Isten tudja - elragadtatott a harmadik égig.

Melyik égről van szó a (Ter 1:1)-ben? Az első égről nem, mert az később lett megteremtve a (Ter 1:6-7)-ben. A második égről sem, mert az is később lett megteremtve, a (Ter 1:14-16)-ban. Tehát itt a harmadik égről van szó, a mennyeknek megteremtéséről van szó...

A (Ter 1:1) arról szólhat tömören, hogy kezdetben Isten megteremtette a szellemi világot, azaz mennyet és az anyagi világot, vagyis az anyagi világot, a kozmoszt. Mivel az ég van elől, ezért előbb a szellemi világ lett megteremtve és csak azután az anyagi világ. Isten nemcsak megteremtette a szellemi és az anyagi világokat, hanem be is népesítette azokat. Amint elsősorban a szellemi világot teremtette meg, úgy azt is népesítette be először. Tehát az anyagi világ teremtésekor az angyalok már megvoltak...

(Ter 2:1) Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt. ( Károliban: seregével)…

(Neh 9:6) Te vagy, Uram, az Egyetlen! Te alkottad az eget, az egek egét és minden seregét, a földet és mind, ami rajta van, a tengereket és mind, ami bennük van. Te éltetsz mindent, és az égi sereg hódol előtted.

A Teremtés könyve nem fejti ki részletesen a menny és az angyalok karainak teremtését, de világosan utal rájuk. A teljes szentírásból tudomást szerezhetünk az angyalokról és azok működéséről. Tudjuk, hogy az angyalok karokba, hierarhiákba és seregekbe vannak rendezve és, hogy vannak szerafok, kerubok, trónusok, uralmak, fejedelemségek és hatalmasságok (Kol 1:16). 

Négy arkangyalt ismerünk: Mihály (Mihail), Gábor (Gabriel), Rafael és Uriel. Ugyanakkor Énok könyve még egy sor angyalt említ meg. Ezek között Mihály és Gábor arkangyalok a kiemelkedőbbek. Az arkangyalokon kívül még le vannak írva a kerubok és a szeráfok, akik Isten közvetlen környezetében szolgálnak. Aztán ott van Azazel a bukott angyal, amely szerepel az Énok könyvében is, meg a Torában is (Lev 16:8-26). Az angyaltant Dionüsziosz Areopagitész, Szent Ágoston, Nagy Szent Gergely és Aquinói Szent Tamás dolgozták ki az idők folyamán, de megemlíthetjük a Temesvári Pélbártot is...

A katekizmus világosan tanítja, hogy Isten a semmibõl teremtett. Nem az isteni subsztanciából ragadott ki és alakította a világot, mert akkor Ő nem lenne a Teremtő, és nem lenne különb egy alkotó teremtménynél. Mégis, a Zsid 11:3 azt írja, hogy Isten a láthatót a láthatatlanból teremtette. A láthatatlan nem semmi, hanem csak nem látható. Ez arra is utalhat, hogy Isten először a láthatatlan dolgokat teremtette meg a semmiből, és csak utána alkotta a látható dolgokat a láthatatlan dolgokból...

(Zsid 11:3)  A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett.

Én ezt egyfajta mindent felölelő, öngerjesztő teremtésnek képzelem, amely folyamatosan halad a beteljesedése felé. Amint Isten nem csak közvetlenül világosítja meg teremtményeit, hanem a nagyobb lelki teremtmények is megvilágosítják a kisebbeket, úgy a nagyobb lelki teremtmények is, létrejöttük után, hozzájárulhattak a teremtés későbbi munkájához, nem mind mind teremtők, hanem mint segítő munkatársak. 

Hasonlóképpen, minek a semmiből teremteni atomokat, ha az energiát anyaggá lehet préselni, illetve, minek a semmiből bolygókat teremteni, ha az atomokat bolygókká lehet összenyomni... Tehát Isten a semmiből teremtett, de lehet, hogy nem közvetelnül mindent a semmiből, hanem a teremtés fázisai egymásra épülnek, mint egy mindent felölelő teremtő folyamat. Ez picit hasonlítom ezt a számítógépes stratégiai játékokhoz, amelyben van amit létrehoz az ember, és van létrehozott dolog, amelyet munkába állít, hogy sokszorozza az építés hatékonyságát...

És a katekizmus is ilyensmit ír...

KEK 302 A teremtésnek megvan a maga jósága és tökéletessége. Azonban nem egészen készen került ki a Teremtő kezéből. Úgy lett teremtve, hogy még "úton van" (in statu viae) az elérendő végső teljesség felé, amit Isten gondolt el róla. Azokat a rendelkezéseket, amelyekkel Isten a teremtését e tökéletességre vezeti, nevezzük isteni "gondviselésnek".

A “föld” teremtése pedig az anyagi világ, vagyis az univerzum teremtésére utal. Az univerzum azonban, itt még nem úgy nézett ki, ahogyan mi ismerjük. Az univerzum ekkor még kietlen, sötét, hideg és mozulatlan volt. Itt még nincs benne se Nap, se Hold, sem fénylő csillagok, és semmiféle hő vagy mozgás sem volt...

A teremtés napjai

Nagyon leköti a figyelmünket az, hogy mit teremtett Isten, és ez elvonja a figyelmünket arról, hogy hogyan teremtett. Fontos dolog az, hogy Isten a teremtést napokra osztotta, és a napokat is nappalra meg éjszakára...

 
Ezek a napok a következõek:

- Elsõ nap: Isten megteremti a világosságot és különválasztja a világosságot a sötétségtől. Létre hozza a világosság és a sötétség váltakozását. A világosság és a sötétség váltakozásának ciklusát napnak nevezi. Az első este és reggel után, eltelt az első nap és elkezdődött a második nap.

- Második nap: Isten megteremti az atmoszférát és így, a vizek egy részét felemeli az "első égbe", felhő formájában, hogy megöntözze a földet. Így megteremtette a körülményeket a flórának, amely akkor még nem létezett...

(Ter 2:4-5) Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nõtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esõt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet mûvelje.

- Harmadik nap: Isten megteremti a százazföldet, kiemelve azt a vizekből, és megteremti rá a növényeket.

- Negyedik nap: Isten megteremti az égre a világító testeket: a Napot, a Holdat és a ragyogó csillagokat. Mozgásba lendíti azokat, hogy világítsanak, válasszák el a fizikai világosságot a sötétségtől, a ma ismert nappalt az éjszakától, mozgásuk által mérjék az időt és határozzák meg az ünnepeket.

- Ötödik nap: Isten megteremti a vízi állatokat és a madarakat;

- Hatodik nap: Isten megteremti a szárazföldi állatokat és legvégül az embert, mint a teremtés végső célját és koronáját.

- Hetedik nap: Isten megpihent minden munkájából, megáldá és megszentelé a hetedik napot.

Észrevételek

1. Úgy tûnik, hogy kétféle nap van a teremtéstörténetben és kétfajta világosság-sötétség által uralt napszakasz. Az első napszakasz az, amely a teremtés hat napjának mértéke, és amely a teremtés első napján jött létre. A második napszakasz az a közönséges, ma ismert 24 órás nap, amely a negyedik nap jött létre az égitestek által. Az első napszakasz ismeretlen hosszúságú, de feltételezhetjük a mai mérték szerint, hogy lehetett ezer év, vagy akár többmillió év is. Egyes kreacionisták ezt "nagy szakadéknak" (időszakadéknak) is nevezik. Nem tudni mekkora ez, és szerintem nincs is semmi jelentősége számunkra...

2. Van ahol az első világosságot a létezéssel, míg a sötétséget a semmivel asszociálják. Van ahol a világosság Isten jelenléte és a sötétség annak hiánya, és van ahol a világosság a magasság és a sötétség a mélység. De itt a világosság Isten szava által lett teremtve (Ter 1:3), és a teremtett dolog nem lehet azonos a Teremtőjével. A teremtett világosság előtt már létezett a föld, mint anyagi valóság. Ez a világosság és sötétség lehetett az angyalok "tiltott fája" : ők mindig a világosságott kellett volna, hogy válasszák. Az Úr Jézus önmagát a világ világosságának nevezi, és Szent Pálnak is vakító világosságban jelent meg a megdicsőült Úr.

3. A vízből kiemelkedő szárazföld, valószínűleg egy egytömbû õskontinens lehetett (pl. Gondwana vagy Pangea), amely csak később szakadt darabokra a vízözön kataklizmája által. Lásd, az afrikai és amerikai kontinensek közötti törésvonal egyezését. Ennek az őskontinensnek a közepén lehetett valahol az Éden kertje. Az atmoszféra, a csapadék és a flóra, korábban lett, mint a Nap, ha szó szerint vesszük az első teremtéstörténetet. Mivel a csapadék körforgásának és a flórának, szüksége van a Nap fényére és melegére, itt arra gondolhatunk, hogy a teremtés napjait mérő világosság melege éltethette ezeket. Talán ezért voltak akkor óriási fák és állatok. Móré terebintjéről is azt írta Flavius, hogy olyan régi, mint maga a világ.

Világosság és sötétség

(Ter 1:2) A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.

Milyen mélységekről van szó? A "harmadik égből", vagyis a mennyből nézve, csakis az anyagi világról, a kozmoszról, az univerzumról és a földről lehet szó. Akkor a földbolygót még teljesen vizek borították (az ősócean), és Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Nem-e, hogy itt egy testi értelembe vett, fizikai világosság hiányáról beszélünk? Ekkor az univerzumban, valószínüleg még teljes sötétség, mozdulatlanság és fagy volt ( 0 F fok)...

 
Isten azt mondta, hogy legyen világosság, és lett világosság. Ez a világosság három módon képzelhető el...

1. Egyfajta homogén világosság, amely betölti be az egész világegyetemet.

2. Egyfajta kigyúladt fényforrás, a világűr bizonyos pontján.

3. Egyfajta szellemi vilagosság, amit nem lehet elképzelni.

Ha a világosságot lelkileg értelmezzük, akkor az teljesen más. Akkor lelki-szellemi helyekről, magasságokról és mélységekről lehet szó. Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtől, és így létrehozta a teremtés ciklusait. Ez nem azonos a negyedik nap létrehozott világosság-sötétség ma ismert nap ciklusaival. 

Hogyan lehetséges ez? Az űr egyik felébe világosságot hagyott, míg a másik felét elsötétítette? Vagy talán a világosság Isten cselekvése, míg a sötétség az Ő mozdulatlansága? Ha Isten világosságot teremtett, akkor a teremtését nem téveszthetjük össze a Teremtővel, vagy az Ő megnyilvánulásával. Kinek szolgálhatott ez a fényforrás? Istennek? Nem, mert Őneki nincs szüksége sem fényforrásra, sem helyre. Az angyaloknak? Igen, lehetséges, azért, hogy ők mindig mindent csakis a világosságban cselekedjenek és szolgáljanak. A földnek, amelyet megvilágította? Igen, lehetséges, mert úgy tűnik, hogy a növények élhettek, jól növekedhettek tőle. Gondoljunk cdak Libanon cédrusaira, a Seqoia cédrusokra, stb. Az embereknek? Igen, mert ezeknek a napszakaszoknak ciklusai és utolsó napja határozta meg a szombatot, az Úr napját...

A teremtés napjait mérő "fényforrás" azt a célt is szolgálhatta, hogy egyfajta "tiltott fa" legyen az angyalok számára. Úgy látszik, hogy Isten mindent nappal teremtett, és éjszaka szünetelt a munkájában. Mindig megvárta, hogy az este után reggel legyen, és csak akkor kezdte el a következő nap teremtõ munkáját. Ez talán arra taníthatta az angyalokat, hogy Istenhez hasonlóan, csakis nappal munkálkodjanak, a világosságban, és semmit se cselekedjenek az éjszaka sötétjében (Jn 3:21). Az angyaloknak úgy kellett volna a világosság fiai legyenek, hogy mindent nappal, Istennel és Istenben vigyenek végbe. Az angyalok "tiltott fája" arra szolgálhatott, hogy mindig válasszák a világosságot, és tartózkodjanak a sötétségtől. És itt a világosság már lelki értelmet nyer. A bukott angyalok elhagyták a világosságot és a sötétséget választották. Az őskígyó valószínűleg éjszaka kísértette meg az első emberpárt. Ezt onnan sejthetjük, hogy az eredeti bűn esete után, Isten a nappali járása közben szólította meg a rejtőzködő, bűnbe esett emberpárt...

(Ter 3:8) Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált.

A teremtéstörténet misztériumai

A teremtéstörténetben négy misztériumot látok:

 
1. A teremtés napjait mérő fényforrást és napszakaszokat;

2. A jó és a rossz tudásának fáját;

3. Az első emberpár tudatra való ébredését;

4. Az élet fáját.

Tehát:

1. A teremtés napjait mérő fényforrás, amelyet az angyalok "tiltott fájának” neveztem, a hetedik nap után eltűnt, és többé nem jelentkezett. Ez Isten dicsőségének kiáradása lehetett, amely dicsőséges köntösbe öltöztette az egész teremtett világot az eredeti szentség állapotában. 

2. A bűneset után nincs több említés a jó és a rossz tudásának fájáról. Ez a fa egy olyan valami lehetett, mint egy "ellen-eucharisztia", valami csábító és veszélyes dolog,  amitől Isten óvta az embert, és amelynek gyümölcséhez az őskígyó csábította oda őket. Az ember ehetett az Éden kertejének minden fájáról, de a tiltott fáról, a jó és a rossz tudásának fájáról nem. Tehát az ember élhetett minden természetes dologgal, de nem közelíthetett önerőből a természetfölötti ismerethez, a szellemi világhoz. A tiltott gyülölcs leszakítása valami olyansmi lehetett, amely által az ember, Isten háta mögött, önerőből, bűnös módon szerzett magának szellemi autonómiát. Ez egyképpen a mágiához hasonlít...

 
3. A bűnbe esett, teljes öntudatra ébredt ember, hasonló lett Istenhez, és képes volt, önkényesen, Istennel visszaélve, közelíteni a szellemi világhoz. Ezért Isten elzárta az ember útját az élet fájához. Az első emberpár így megismerte mind az Istenben lévő, mind az Istenen kívül lévő életet. Az egy parancsolatnak "éjszakai" megszegése, létrehozta benne a lélek fekete foltját, a bűnt, amelyet szégyenleni és takargatni kezdett. Ez a helyzet hozta el az ember számára a meztelenség fogalmát, mert csak az meztelen, akinek takargatnivalója van. A takargatnivaló érzékiség támadása miatt volt szükség az ágyékkötőre meg bokorban való rejtőzködésre, mint egy pótcselekvésre...

(Ter 3:22-24) Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. Amikor az embert elűzte, az Éden kertjéből keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

4. Az élet fája hasonlított az Eucharisztiához és arra utal, hogy az ember arról táplalkozott lelkileg és örök életre volt rendelve. A kert minden fájáról ehettek, csak a jó és a rossz tudásának fájáról nem. Tehát ehettek és ettek is az élet fájáról, amíg el nem szakadtak az eredeti bűn által Istentől. Az eredeti szentség állapotából, az evilági dicsőséges életből, fel kellett volna fejlődnie az embernek az örök, szellemi, megdicsőült létre. De mivel az ember egy Isten nélküli szellemi autonómiára törekedett, ezért többé már nem közelíthetett az élet fájához és Istenhez. Meg kellett halnia előbb lelkileg és aztán testileg is...

Az Éden kertjét és a két fa helyét vélhetőleg a Özönvíz törlölte el véglegesen, amikor megszűnt az ősvilág és az első emberpárral kötött szövetség. Isten egy új szövetséget kötött Noéval, amelyet egy új természeti jelenséggel, a szivárvánnyal pecsételt meg. Az új világban, az újonnan kijelentett, szivárvánnyal jelzett szövetségben, a fent említett misztériumok eltűntek, és csak a bűnbe esett, teljes öntudatra ébredt ember marad. Az özönvíz utáni új világban, már több kontinens létezett. Minden megváltozozt, de a régi Édenkert területének egy része és annak környéke: Kánaán földje, Mezopotámia, Babilon, a Tigris meg az Eufrátsz vidéke és Egyiptom, felismerhetően  megmaradtak.

Két teremtéstörténet?

Két teremtéstörténetről beszélnek és két különálló stílusról (Ter 1 és Ter 2). Bizonytalannak látom a biblikusok magyarázatait... Jómagam, nem igazán látok két teremtéstörténetet, hanem inkább egy és ugyanazon teremtéstörténet két formáját: látok egy makro és egy mikro teremtéstörténetet. A makro teremtéstörténet, azba hét napra osztott, nagy léptékü, egész univerzum teremtését leíró történet, és  a mikro teremtéstörténet behatol a teremtés végcéljába, az Éden kertjébe, és közelről írja le az ember teremtését. 

A két történet között nem látok semmiféle elkülönülést és semmi féle ismétlődést, hanem mintha szerves egységet alkotnának és kiegészítenék egymást. Akkor látnék két teremtéstörténet, ha például, a második teremtéstörténetben megismétlõdne a föld és az élővilág teremtése. De nem... Tehát úgy látom, hogy egy teremtéstörténet van, amelynek van egy makro és egy mikro teremtéstörténet fejezete. Hogy időben, stílusban és források szerint hogyan alakult a két teremtéstörténet, az számomra teljesen közömbös. Számomra csakis az Első szerző számít, és csakis az üzenet végső formája, amit az Úr adott át Mózes által...

A teremtéstörténet és a legendák

A különböző kultúrákban, vagy apokrif íratokban, olvasni lehet legendákat, leírásokat a teremtésről, az özönvízről, az istenekről, félistenekről, stb. Hasznos lenne mélyrehatóan megvizsgálni ezeket, a szentírás fényében, hogy miként viszonyulnak Mózes könyveihez. Ha nem is tudnánk bizonyossággal, de rásejthenénk bizonyos dologra, és képet alkothatnánk magunknak az ősrégi időkről. Az írások is arra buzdítanak minket, hogy kutassuk a régi időket...

(MTörv 4:32) Kutasd a régi időket, amelyek előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten embert teremtett a földre – vajon az ég egyik határától a másikig történt-e valaha ilyen nagy dolog, lehetett-e hallani hasonlóról?!

Az elmélkedés gyenge pontjai

Az elmélkedés gyenge pontjai, hogy elszakad a hivalatos szentírás kommentároktól, biblikusok magyarázataitól, azáltal, hogy a teremtéstörténetet profán, természettudományi szempontból is megközelíti. Ezt a teológusok hevesen elutasítják... 

Ugyanakkor, úgy veszem, hogy a Bibliának valójában egy szerzõje van, Aki végső soron Isten, és azért van, hogy kinyilatkoztasson, eligazítást adjon nekünk a hit és az erkölcs kérdéseiben. Ennek ellenére, szerintem, nem káros, vagy netán gnosztikus, ha ezeket végigelmélkedjük ilyen módon, annélkül, hogy tévedhetetlen igazságnak állítanánk be ezt...

Lelki tanulságok

1. Isten mindent tervszerűen teremtett meg, és semmi sincs véletlenül a világban.

2. Isten minden munkájával tanítja teremtményeit, és egy rendet határoz meg számukra.

3. Az élet csakis Istenben van, a világosságban, azaz, az Ő akarata szerinti életben.

4. A legfontosabb dolog az élet: nem a tudás, nem a hatalom vagy a nagyság.

5. A lelkiek és a testiek párhúzamosan haladnak, mégis szétválaszthatatlan egységet alkotnak.

6. A teremtett dolgok bármennyire is nagyok, mégis végesek és korlátozottak.

7. A világegyetemet és a természettudományokat nem szabad isteniteni, mert azok ideiglenes dolgok, amelyek hamarosan elmúlnak.

8. A teremtés legfontosabb napja a hetedik nap, amikor Isten megpihent munkájából, és ezért szenteljük meg a hetedik napot, ami a végső nyugalom helye.

9. Isten nagyon szereti minden teremtését, és nem utálja meg azt soha: soha sem engedi ki kezéből azt, ami az Övé.

10. A teremtéstörténet minden mozzanata Istent dicsõíti: dicsőséges, csodálatos és gyönyörűséges az Úr és az Ő minden műve.

Uram Jézus! Teáltalad, Teveled, Tebenned és Teérted lett minden, ami csak van. Ismerjék meg az emberek fiai áldott dicsőséged. Ámen.

Kapcsolódó odal: A biblia és a természet.

Biblia és természet

Sok minden van a szentírásban, amit az Egyház Tanítóhivatala nem szögez le tanításában, a KEK-ben, hanem szabad teret enged a hívőknek, hogy kutassák, megértsék és kialakítsanak magukban egy világnézetet. 

Általában, a teológusok óvnak attól, hogy a szentírást természettudományos szempontból közelítsük meg, de nekem az a személyes véleményem, hogy amint az Úr Jézus egyszerre valóságos Isten és valóságos ember, úgyanúgy a Szentírás is adhat nekünk útmutatást úgy a lelkiek, mint testiek területén.

Amint az Isten Fiának valóságos emberi természete van, úgy a Szentírás is szólhat a testiekről is, a természetről, az emberiségről, a történelemről, átölelve az emberi élet minden területét. Ezek szerint azt gondolom, hogy a Szentírás szólhat a történelem előtti időkről, a dinozauruszokról, az ősemberekről, az emberiség kezdeteiről, a művészetekről, a tudományokról, a világegyetemről, stb...

Az alábbiakban, idehozom bizonyos meglátásaimat, sejtésemet, véleményemet, ezekkel dolgokkal kapcsolatosan, azzal a figyelmeztetéssel, hogy ezek csakis a személyes gondolataim, és semmiképpen sem képviselik  az egyház tanítását...

A teremtés

A világ létrejöttével kapcsolatosan, szerintem nincs igazuk sem az evolucionistáknak, sem a kreacionistáknak. Én inkább gyakorlati szempontból közelítem meg a dolgokat. Hinnünk kell a teremtéstörténetben, de ugyanakkor nem józan dolog elvetni az evolucionisták néhány nyilvánvaló érvét sem. A tudományt ma már nem lehet megkerülni... Ugyanakkor, nem lehet bedőlni minden tudománynak feltüntetett ateista maszlagnak sem...

Az élővilágban valóban szemmel látható a fajok egyfajta evoluciós rendje. Ugyanakkor, az is biztos, hogy habár minden élőlény képes bizonyos fejlődésre, alkalmazkodásra, változásra, mégsem képes átlépni önmagától egy másik fajba. A genetikai határok átléphetetlenek. Az élőlények nem képesek önmaguktól más fajjá alakulni. Ezt a genetika mára már bebizonyította. Tehát a repülő hal semmiképpen sem tud önmagától madár lenni, és a madár sem tud önmagától, földön járó emlős lenni. Ha kereszteznek is bizonyos állatfajokat és kimerákat hozak létre, azok képtelenek szaporodni... 

Az evolucionistáknak is szükségük van az elméletükhöz Isten teremtő erejére... Csakis Isten tud egy halat madárrá továbbfeljeszteni, genetikailag átformálni, az Ő teremtő szavának erejével. Tehát lehetségesnek látom, hogy az élőlények teremtése nem közvetlenül mind a föld porából történt ahogyan a kreacionisták gondolják, hanem fokozatosan, sejtről sejtre, élõlényről élőlényre, fajról fajra, egyiket a másikból, vagy egyiket a másikra, akár elvben, akár lényegben, talán az evolucionisták által meglátott sorrendben... 

Ezért, amikor azt mondja a szentírás, hogy Isten megteremtette Ádámot a föld porából (Ter 2:7), lehetséges, hogy ebben benne van az évmilliók egyfajta "evoluciós-teremtés" sorozata, amelyben az Úr fokozatosan megteremtette a növényzetet, az élőlényeket és a fajokat. Ezek élhettek és fejlődhettek az évmilliók során, és Isten mindig továbbteremthette őket fajról fajra, egésszen az ősemberi lény megteremtéséig...

Valószínűnek tartom, hogy az a bizonyos ősember még nem volt egy "minőségileg ember", azaz nem hordozta magában, az ő lelkében, Isten képét és hasonlatosságát. Feltételezhető, hogy ez csak egy alacsonyabb rendű, egyfajta állati, alacsonyabb rendű lélekkel rendelkező, emberalkatú lény volt. Ezek élhettek közösségekben és bizonyos fokig lehetett egy értelmes életük... 

Ebben az értelemben, a teremtés legfontosabb pillanata az lehetett, amikor Isten kiválasztott egy ősember egyedet és bele lehelte az Ő lelkét. Ekkor teremthette meg Isten minőségileg is az első embert, vagyis Ádámot, aki most már Isten lelkével, az Ő képével és hasonlatosságával rendelkezett bensejében (Ter 1:26). Nekünk, embereknek, valójában ez a világ kezdete, és minden, ami előtte volt, ireleváns, mivel nem volt előtte igazi ember, aki tudatosan megtapasztalhatta volna Istent és az Ő életét...

Az öntudatra ébredt Ádám elkezdett beszélni, és nevet adott minden élőlénynek (Ter 2:20). Ez idő alatt, nyilvánvaló lett, hogy az értelemmel, érzelemmel, akarattal és öntudattal rendelkező Ádám, magányos volt a világban. Egyedül volt, mint minőségi ember, az egész föld színén, és nem volt a földön hozzá hasonló társ (Ter 2:20). Ekkor Isten olyan társat ajándékozott Ádámnak, aki támasza lehetett neki úgy a lelkiekben, mint a testiekben. Éva felfoghatatlanul nagy ajándék volt Ádám számára, nemcsak azért, mert társa és támasza lett neki, hanem azért is, mert utódokkal ajándékozhatta meg őt (Ter 1:28).

Évát Isten Ádám oldalbordájából teremtette meg, így Éva csont és hús Ádám csontjából és húsából (Ter 2:21-23). Ez szerintem egyfajta "genetikai operáció" lehetett, amely által létrejött egy női minőségi ősember, amely Ádám génjeivel kompatibilis génekkel rendelkezett. 

Gondoljuk csak meg... Az embernek kb. 206 csontja van. Melyik csontot lehetne még kivenni az emberi csontvázból, annélkül, hogy ne sérülne és nem nyomorodna meg?... Ha kiveszünk valakiból egy alsó oldalbordát, akkor lesz valami baja? Akkor a gyermekének is fog hiányozni az oldalbordája? Nem... Tehát, fizikailag, anatómiailag is, egy ilyen operáció lehetséges... Ezután, amikor Isten megteremtette Évát, belelehelte az Ő lelkét, és így Éva is az Ő képmására és hasonlatosságára teremtett ember lett. Az így megteremtett emberpár képes volt egy minőségi, emberi életre, az Istennel való kapcsolatra, a fennmaradásra és a szaporodásra...

Persze, ugyanennyi erővel, sőt sokkal könnyebben is, el lehet képzelni a kreacionisták szerint azt is, hogy Isten közvetlenül a földből teremtett minden élőlényt, és így az embert is, mert Istennek minden lehetséges. De szerintem ez nem valószínű...

Az Éden kertje

Szerintem az Éden kertje és az elsõ emberpár eredeti szentsége, nem csak egy elvont lelki fogalom, hanem egy fizikailag, térben és időben jól meghatározott hely és állapot volt, ebben a világban. A szentírás világosan beszél olyan viszonyítási pontokról, amelyeket ma is megtalálhatunk a térképen. Az Éden kertjében volt egy folyó, amely négy ágra szakadt: a Pison, a Gichon, a Tigris (másképpen Hiddekel) és az Eufrátesz (Ter 2:14). A Tigris és az Eufratesz ma is megtalálhatók Mezopotámiában, a mai Irak területén. A Gichon, amely Khus földjét (Etiópiát) öntözi, lehetett talan a Nilus lehetett (tán fordított irányban) vagy esetleg a Jordán?... A Pison eltünhetett valahol a Földközi tenger alatt, az Özönvíz idején, de az is lehet, hogy a Jordán folyó volt, amely Kánaán földjének keleti határa... 

Tehát az Éden kertje, valahol a Nílus és az Eufrátesz folyók között lehetett, míg az Édentől keletre eső hely, ahová a bűnbeesett ember ki lett úzve, valahol Mezopotámia, Babilon és Perzsia területein...

Mi van a Nílus és az Eufrátesz között?... Az ígéret földje, meg a Dávidnak ígért királyság (1Kir 5:1). Isten Ábrahám megszólításával kezdte el üdvözítõ tervét. Mit mondott Isten Ábrahámnak? Hogy hagyja el otthonát, mert elvezeti őt arra a földre, amelyet neki és utódainak ad (Ter 12:1). Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének központi üzenete, hogy Ábrahámnak és utódaiknak adja az ígéret földjét, a tejjel és mézzel folyó földet.

Kik Ábrahám utódai? Ábrahám atyja a körülmetéteknek is, meg a körülmetéletleneknek is, mert Ábrahám a hit atyja (Rom 4:11). Ha az eredeti bűn következménye az volt, hogy Ádám és Éva kiűzetett az Édenből (Ter 3:24), akkor Isten üdvözítő terve nem vezethetett azon keresztül, hogy visszavezeti Ábrahámot és utódait a régi Éden helyére?...

Tehát meglehet, hogy az üdvösség útja testiekben, az evilági Éden területére való visszatéréssel kezdődött, amikor az Úr meglátogatta Ábrahámot a Mamré tölgyesénél (Ter 18). Az üdvösség, Ábrahámon, Izsákon és Jákóbon, azaz Izraelen keresztül, az ígéret földjén jutott el az emberiséghez, Jézus Krisztusban. Gondolom, ezért bír Izrael és Jeruzsálem ekkora fontossággal a megváltásában és a történelemben, mert egykor, valahol itt lehetett az Éden kertje...

Még egy kérdés van az Édennel kapcsolatosan: vajon, ha bűneset nem történik meg, akkor az emberek örökké ott éltek volna az Édenben, az eredeti szentségi állapotában, amelyben Ádám és Éva volt? Szerintem nem, hanem amikor elérték volna lelki fejlődésük és az Istennel való járásuk megfelelő állapotát, akkor elragadtattak volna a mennybe, amint Henoch (Énok) is elragadtatott. T.i. Hénoch nem halt meg, hanem elragadtatott az égbe, mert Istennel járt (Ter 5:24). Ez az állapot valami olyan lett volna, mint a megdicsőült állapot, amelyben a feltámadt régi szentek (Mt 27:52-53), vagy a Szűzanya van a mennyben.

A történelem előtti idők

A tudományok, amennyiben tényleg tudományok, és nem ateista maszlagok, felfedték előttünk a régi idők dolgait. De valójában még a Bábel tornya ideéig sem tudnak visszanyúlni. Sok mindent felfedeztek a fizika, a kémia, a biológia, a geológia, az arheológia, a paleontológia, stb. által, és sok mindent kifejlesztettek a technikában. Mára már meg tudják határozni a korokat meg az időket. A tudományos ásatások feltárták és osztályozták a régmúlt korszakokat. Ezek, szerintük, többmillió évre nyúlnak vissza...

Ezekben én azt látom, hogy az élettelen dolgok teremtése, a több korszakban lezajlott élővilág "evoluciós-teremtése", mind-mind az emberre mutatnak. Minden az emberért, a teremtés kornájáért lett. Az "evoluciós-teremtés" alatt azt értem, hogy megfigyelve a bibliai teremtéstörténet napjait, sorrendjét, láthatjuk, hogy az élőlények teremtésének rendje valamennyire egyezik az evoluciós elmélet rendjével. Elöbb lettek a növények, majd lettek a halak, a hüllők, a madarak és aztán a szárazföldi emlõsök. A hatodik napon, a teremtés koronájaként, Isten megteremtette az embert... 

Minden nap végén látta az Úr, hogy mindaz, amit teremtett jó. De mi jelent az, hogy JÓ? Azt jelenti, hogy Isten akarata szerint való, müködőképes, életképes, fennmaradásra és szaporulatra képes. Az, hogy a teremtésnek egy fázisa jó, önmagában hordhatja azt a lehetőséget is, hogy egy köztes állapotban, lehetett valami olyan is, ami nem volt jó. Mit jelenthet az, hogy valami NEM JÓ? Azt jelenti, hogy hosszú távon nem életképes és nem tud fennmaradni. Miért nem tud fennmaradni? Talán azért, mert túl nagyra növekedtek és az energiagazdálkodásuk nem volt eléggé hatékony a hosszútávú fennmaradásra. A bűneset átka után minden megfogyatkozott, és a nagy teremtmények már "nem voltak jók"... Ez megmagyarázhatja a dinozauruszok korszakát és azok eltűnését, de a vízözön is lehetett a kipusztulásuk oka. Ezek talán egy NEM JÓ átmeneti fázist képezhettek a madarak és a szárazföldi emlősök között. De az is lehetséges, hogy a dinoszauruszok is jók voltak eredetileg, egy bizonyos korszakban és csak az eredeti bűn által elvadult világban (Ter 1:30), meg az Özönvíz által pusztultak ki. Itt megemléthetjük azt a szumér kőtáblát is, amelyen két óriás tart pórazon két hosszúnyakú dinozauruszt...

Az eredeti bűn

Ádám és Éva meg lettek teremtve, boldogan éltek az Éden kertjében, az eredeti szentség állapotában, de talán mégsem voltak teljesen készen. Azt hiszem, hiányzott belőlük valami. Hiányzott belőlük a teljes, akarati szabadságra való ébredés, és a teljes, szeretetből fakadó, Istennek való önátadás... 

Mivel Isten kezdettől fogva feleségének rendelte alkotását, az embert (Iz 62:5; Jel 21:9), ezért szerintem nem elégedhetett meg azzal, hogy az ember egyféle robotikusan engedelmeskedő lény legyen, vagy állati módon ragaszkodjon hozzá, hanem azt akarhatta, hogy isteni módon, szabad akaratból döntsön a Vele való örök kapcsolat mellett...

Isten azzal kezdte el az ember önmagához való felemelését, hogy kezdetben csak egy parancsot adott neki. Odahelyezte a jó és rossz tudásának fáját, és megparancsolta, hogy ne egyenek róla (Ter 2:17). 

Itt gyakorlatilag 50% esély volt arra, hogy ne egyenek a fáról és 50% esély volt arra, hogy egyenek a fáról. De mivel Isten mindentudó és mindent előre ismer, ezért tudta, hogy mi lesz... Azt is tudta, hogy az embert megkísérti majd az őskígyó (Ter 3:5), és azt is tudta, hogy az ember nem fog tudni ellenállni neki. Ha az első emberpár meg is tartotta volna a parancsolatot, vajon az utódaik nem buktak volna el? De akkor miért helyezte oda Isten a tiltott fát?... 

Hiszem, hogy mindkét lehetőségre Istennek volt egy jó terve, de a második variáns, a rosszabbik, mintha szebb, gyönyörűségesebb és magasztosabb lenne. A második variánsban, habár ott van a halál és a kárhozat tragédiája, mégis, Isten a főszereplő, mert magára öltve az emberi természetet, megváltva az embert, egésszen magához ölelte őt. Isten így meghalhatott érte a kereszten és kimutathatta iránta az Ő végtelenül nagy szeretetét. Isten, miközben így helyreállította az igazságot, kijátszodhatta szeretetének és irgalmának minden kártyáját, hogy így alkalmassá tegye az embert, hogy az Ő hűséges felesége legyen mindörökre...

Ezért aztán nézhetjük a dolgot emberileg úgy is, hogy az eredeti bűnnek "meg kellett történnie", hogy igazán megismerjük Istent, és így megnyilvánulhasson Isten végtelen és elképzelhetetlenül nagy szeretete. Itt egy misztérium van, ami a predesztináció és az ember szabad akarata közötti feszültségben nyilvánul meg...

De mi történhetett a jó és a rossz tudásának fájánál? Amint ettek a gyümölcsből, menyílt a szemük, és olyanok lettek, mint Isten: jónak és rossznak ismerői. Ugyanakkor, szégyenkezni és rejtőzködni kezdtek. Ekkor ők elszakadtak Istentől (Ter 3:7-10), az élet forrásától, és ezért meghaltak (Ter 3:3), először lelkileg, de aztán testileg is... 

Mi lehetett annak a fának a gyümölcse? Szimbólikusan, lelki értelemben, vagy szó szerint kellene ezt értenünk? Lehetséges, hogy szimbólikusan, lelki értelemben kell értelmezni. Akkor ez azt jelenti, hogy a tudás, az ismeretszerzés, rossz következményekkel járt az emberre nézve. De az írásban nem az áll, hogy a bukott angyalok nyújtották az embernek a gyümölcsöt, hanem az, hogy annak leszakítására csábítottak őt. Tehát Éva nem a kígyótól vette át a gyümölcsöt, hanem ő maga szakította le a fáról... 

Azt gondolom, hogy itt nem tanulásról, értelmi ismeretszerzésről van szó, és mégis, a tudás miatt volt csábító a tiltott fa. A tiltott fa gyümölcse egy olyan misztérium, amely által az ember, a saját döntése nyomán, szellemi megtapasztalást szerzett Isten nélkül. Egy lehetséges értelmezés lehet az is, hogy ténylegesen, testi módon ették meg azt a gyümölcsöt, és a gyümölcs mégis lelki hatással volt rájuk nézve. Lássuk hát, létezik-e ma a világon olyan táplálék, amelyet a szájunkkal eszünk meg, de a lelkünket formálja? Igen: ez a legméltóságosabb Oltariszentség, a szent Eucharisztia. Krisztus valóságos testét és vérét a szánkkal vesszük magunkhoz, de a lelkünket táplálja. Fizikailag, testileg esszük meg, de hatásában, a kegyelem által, a lelket szenteli meg...

Ha az Eucharisztiával való táplálkozás megszentel bennünket, akkor nem létezhetett-e a jó és rossz tudása fájának olyan gyümölcse, amely megnyitotta az ember lelki szemeit? Tehát a tiltott fa gyümölcse nem lehetett-e egyfajta "ellen-eucharisztia", amely tiltott szellemi megtapasztalást szerzett?...

Mivel a bűneset után, az ember olyan lett, mint Isten, jónak és rossznak ismerője, ezért többé nem közelíthetett az élet fájához (Ter 3:22). Az élet fája az Eucharisztiára utal, és a tőle való elzárás pedig, az élettől való elzárást...

Az eredeti bűn előtt minden állat füvet evett, míg az emberek magokat (Ter 1:29-30). Vagyis az emberek gabonafélékkel és gyümölcsökkel táplálkoztak. Az eredeti bűn következménye az lett, hogy Isten megátkozta a földet (Ter 3:17). De mit jelent az, hogy megátkozta? Azt, hogy részben kirekesztette a természetet az Ő éltető és szaporító gondviseléséből. Visszavonta a földet beborító dicsőség köntöst. Részben megvonta az Őtőle származó őserőt is. Ezután a föld már nem teremte meg magától olyan mértékben a hasznos növényeket, a magokat és a gyümölcsöket, hanem inkább a tövis, a bogáncs meg a burján termett többségben. Ettől kezdve, az ember csakis fáradtságos munkával tudta előállítani azt, ami korábban magától termet meg. Ez az élővilágot éltető őserő megfogyatkozásában keresendő minden további fogyatkozásnak az oka, amely ott van a világ alapjaiban Isten hathatós szava által...

Milyen érdekes. A gazdálkodó embereknek nem kell ezt magyarázni. A burján magától terem, százszoros hatékonysággal terjed és nő, míg a hasznos növények megtermesztéséért fáradságos munkával kell írtani a burjánt és a kártevőket. A hasznos növények elburjánosodása egy folyamat volt. Azt állítják, hogy az egykori Éden kertje táján, a kánaáni-mezopotámiai termékeny félhodban, még az ókorban is 200-300-szoros volt a búza termése saját magától...

Az eredeti bűn utáni átok beállta miatt az állatok is megzavarodtak. Nem találtak elegendő tápláló füvet, érezték a rosszat a természetben. Így sokfajta állat ragadozó lett, mérgező és húsevő. Betört a vérontás a világba, és az öldöklés általi halál elterjedt. Az állatok között is, meg az emberek között is (Ter 4:1-15)... Az ember is elkezdett állatokat ölni, és maga Isten tanította meg az embert állatbőrből ruhát készíteni (Ter 3:21). Ez az állatbőrből készült ruha kb. olyan lehetett, mint amilyent az alpesi gleccserben talált 5000 éves, fagyott múmián találtak...

És a kőkorszaki leletekben milyen tárgyakat találtak? Gabona megőrlésére alkalmas kőedényeket, kézi malmokat, és az állatok megölésére, bőrök kikészítésére alkalmas éles köveket. A gabona őrlése megvolt tán az eredeti bűn előtt is, de csak az eredeti bűn után jött be a bőrruhák készítése, meg az állatok húsának fogyasztása, különösen Noé idejében (Ter 9:3). Ezért aztán, az ember keze által pattintott, megmunkált kő, valahogyan az eredeti bűnt jelképezi. Ezért kérhette az Úr Mózestől, hogy olyan kőből emeljen oltárt a Jordán partján, az ígéret földjének határán, amelyet ember keze nem munkált meg, és vas nem érintett (MTörv 27:5)...

Angyalok a földön

Vannak a szentírás kánonjába felvett könyvek és vannak az apokrif iratok. Az apokrif könyvek nincsenek benne a Szentírásban, de egyes részegyházak használnak néhányat közülük. Az emberek ismerik, tanulmányozzák ezeket, de az Egyház nem tartja ezeket Istentől sugalmazottaknak. Gondolom azért nem ismeri el ezeket, mert az üdvösség szempontjából nem szükségesek. Ezek közé tartozik a Hénoch (Énok) könyve , amelyet a Qumráni tekercsek között is megtaláltak.

Énok könyvében szó van arról, hogy a bukott angyalok testet öltöttek, a földön éltek és vétkeztek Isten parancsolatai ellen azáltal, hogy asszonyokat vettek maguknak az emberek leányai közül. Énok egyfajta követ szerepét játszotta Isten és a tanácskozó, bukott angyali sereg között. Énok, mivel Istennel járt, nem halt meg, hanem elragadtatott az égbe (Ter 5:24)...

Tehát a bukott angyalok, az emberéhez hasonló testet szedtek magukra a levegőből, és valóságosan itt jártak-keltek a földön. Az lett volna a szerepük, hogy óvják és helyesen tanítsák az embereket, de ehelyett, megszegték a paracsolatokat, és elhagyva égi helyüket, méltóságukat, testi, érzéki életre adták a fejüket. Megkívánták az emberek leányait és házasságra léptek velük...

(Ter 6:2) ... az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik.

(Júd 1:6 )  Az angyalokat is, akik nem becsülték meg méltóságukat, elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartja.

A szentírás szerint, az angyaloknak hatalmukban áll az emberihez hasonló testet ölteni magukra, vagy aztán eltünni, tetszésük szerint, de az ember még a saját hajszála fölött sem uralkodhat...

(Mt 6:27) Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal?

(ApCsel 12:10)  Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle.                                 

Az angyalok által felvett test nem valami virtuális test vagy emberi alak volt, hanem valóságos, élő, tappintható, de mégis szellemi test. Képesek voltak táplálkozni, ételt fogyasztani, de valójában nem fogyasztották el, hanem csak annak látszatát keltették...

(Ter 18:9)  Míg ettek, ott állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték: "Hol van a feleséged, Sára?" Ezt válaszolta: "Itt a sátorban."

(Zsid 13:2) - Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül.

(Tob 12:19)  Azt hittétek, enni láttok, pedig az csak látszat volt.          

De vajon, valóságos emberi természettel rendelkező testük volt az angyaloknak? Nem, csak magukra szedett anyagi, de mégis szellemi testük volt, mert nem asszonytól születtek, hanem az égből származtak. Csakis a megtestesült Ige, az Úr Jézus Krisztus, Aki Asszonytól született, csakis Õ valóságos ember. Csak Neki van valóságos emberi természete, mert Mária méhében az emberi természet szerint formálódott. Az Úr Jézus mindenben közösséget vállalt velünk, bűnös emberekkel, különösen a szenvedésben és a halálban. A feltámadt Úr Jézus, az angyalokhoz hasonlóan, megjelenik és eltűnik, majd halat eszik a tanítványok szeme láttára ( Lk 24;41-42), de Ő valóságosan eszik. Ezzel bizonyította, hogy valóságos testtel rendelkezik. Valóságos emberi természete csak Neki van, de az angyaloknak nincs...

Miért nem öltenek ma is ilyen testet az angyalok? Szerintem, egyfelől azért, mert ma már nincs erre szükség, másfelől azért, mert a bukott angyalok, vagyis az ördögök, ma már nem képesek ezt megtenni. Mivel kitaszíttattak a mennyből Szent Mihály arkangyal és seregei által (Jel 12:7-9) és Isten megvonta hatalmukat, ezért ma már nem képesek testet ölteni magukra. Az ördögök elvesztették mennyei erejüket és hatalmukat, de az idők végezetéig, még ideig-óráig hatalommal bírnak itt a földön...

Mitológia, istenek és félistenek

A szentírás nem csak arról szól, hogy angyalok jártak a földön, hanem arról is, hogy mit tettek. Az angyalok feleségeket vettek maguknak az emberek leányai közül és gyerekeket nemzettek...

(Ter 6:4)  Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.

Mivel az angyalok által felvett test nem volt valóságos emberi test, ezért az angyali, szellemi test sejtjei, kereszteződve az emberi test sejtjeivel, valami újat eredményeztek. Ezek a leszármazottak nem Isten akarata szerint való teremtmények voltak. A természetük elütött a többi ember természetétől. Sokkal nagyobbak és erősebbek lettek, mint az emberek. Így az angyalok gyermekei, az óriások, könnyűszerrel tudtak uralkodni az embereken. Mivel az emberiség már megfertőztetett az eredeti bűn és a káini tesvérgyilkosság által, ezért könnyen elképzelhető, hogy ezek a “superman”-ek folyton háborúztak, erőszakoskodtak és elnyomták az emberiséget. Így aztán megsokasodott a bűn a földön, és teljesen megfertőztetett. 

A bűn miatt, amely megsokasodott a földön, Isten "megbánta" (Ter 6:6), hogy embert teremtett a földre. Talán nem is annyira a paráznaság, a gyilkosságok, meg a különféle förtelmességek voltak a legnagyobb bűnök, hanem inkább az ember természetének megrontása. Isten nem félig angyali természettel rendelkező embereket, azaz óriásokat akart teremteni. Nem ez volt az Ő akarata. Talán az volt az Özönvíz elsődleges célja, hogy az ember természetének elfajzását meggátolja, és megmentse a teremetés tiszta magját Noé és családja által.

Isten kiválasztotta Noét és családját, aki vele járt, és aki tiszta emberi természettel rendelkező teremtmény volt. Mivel Noé hűséges volt Istenhez úgy lélekben, mint természetben, kegyelmet talált Istennél, míg a többi teremtmény eltörültetett a föld színéről...

(Szám 13:33)  Óriásokat is láttunk ott. Enak fiait, az óriások nemzetségéből, úgyhogy olyannak éreztük magunkat mellettük, mint valami szöcskék, és az ő szemükben is épp olyannak látszhattunk.

(Bölcs 14:6) Így keresett már az ősrégi időben, amikor a gőgös óriások vesztüket lelték, tutajon menedéket a világ reménysége, és új nemzedék magvát hagyta a világra, mivel a te kezed kormányozta.

(Bár 3:26) - Itt születtek az óriások, a régi kor hírességei, a daliás és harcos emberek.

Az Özönvíz leginkább az akkor ismert világot érintette: Egyiptom, a Földközi tenger, Kis-Ázsia, Kanaán, Mezopotámia, Babilónia és Perzsia vidékeit. Az Özönvizet nem föltétlenül kell az egész földbolygóra képzelni és az emberek sem, meg az óriások sem pusztultak ki teljesen a világból, hanem csak ezekben a térségekben. 

Ezt az is bizonyítja, hogy habár az óriásoknak teljesen ki kellett volna veszniük, mégis maradt belőlük Mózes idejére is. Talán az óriások maradéka és az elfajzott emberi természet volt az oka, hogy Ábrahám nem engedte fiának, Izsáknak, hogy Kanaán földjéről házasodjon. Talán ez is oka volt annak is, hogy Izrael fiainak ki kellett írtania Kanaán földjéről a hét elfajzott, bűnös nemzetséget, amelyek nemcsak óriásokkal elegyedtek, hanem még állatokkal is...

Szerintem lehet egyfajta összefüggés, folytonosság a teremtéstörténet, az ókori mitológia és a mai ismert történelem között. Az emberi civilizációt kb. K.e. 4000-re lehet visszavezetni. Ha nagyon utánaszámolunk a szentírásban feljegyzett időknek, figyelembe véve az ősatyák, a pátriárkák életkorait, az egyiptomi fogságot, Mózes, Dávid és Herodes korszakait, és ha összevetjük azt az Úr Jézus nemzetségi táblázatával (Lk 3:23-38), akkor nem nagy dolog kikövetkezteti, hogy Ádám, valamikor 6000 és néhány éve lett megteremtve. És ez nem mond ellen annak, hogy a kutatók 10000 éves neandervögyi ember csontmaradványaira találtak... Azok valószínűleg még nem rendelkeztek Isten képére teremtett lélekkel...

Van aki az állítja, hogy az ősatyák életkorát nem lehet a mai évek szerint számolni. Szerintem ez egyszerűen butaság… Melyik az a primitív nép, amelyik ne tudná megszámolni, hogy hány tavaszt ért meg? Minden ember az időt, az évszakok járásához méri. Az emberi életet mindenki a legnagyobb időciklussal, a Nap ciklusaival, azaz az évszakokkal méri. Az ősi egyiptomiak mindent ismertek az időszámításról, meg a bolygókról. Aki azt állítja, hogy Ádám és a többi ősatya nem élhetett közel ezer évet, az csak a hitetlensége miatt teszi. Mit gondol az ilyen ember Istenről? Hogy Neki nincs hatalma megtartani az embert 969 évig? Vagy vajon ki számolta meg Ádám éveit? Ádám, aki azt se tudta mikor lett teremtve vagy, hogy meg kellene számolnia életkorát? Vajon nem maga Isten? Csak még egy példa: vajon, ha az ősatyák életkoát elosszuk 10-el, akkor ők 6-10 éves korukban nemzették utódaikat?... 

Végül aztán, a bűn megszaporodása miatt, Isten azt mondta, hogy az ember élete legyen csak 120 év...

(Ter 6:3)  Ekkor az Úr így szólt: "Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen."

Ez Járed és Énok idejében történt. Ettől kezdve megfigyelhető, hogy az õsatyák életkora több fokozatban csökkent: kezdetben 900 év fölött volt, majd a vízözön után kb. 450 év, majd a Bábeli zűrzavar után kb. 250 éveket éltek, míg Ábrahám már csak 175 évet élt. Végül aztán Mózes pontosan 120 évet élt. Mózesen teljesedett be az ige, hogy az ember élete csak 120 év legyen...

Olvashatjuk, hogy az egyiptomi fáráók az istenek leszármazottainak tartották magukat. Olvashatjuk a görög mitológiában az istenek és gyermekeik, a félistenek, sokat harcoltak és tragikus sorsuk volt. Vajon mindezek csak mesék, vagy netán a régmúlt idők óriásainak történetei, és az angyali ivadékok korszakát idézik. Persze, sok mese is van ezekben, de egy dolog biztos: az angyalok ivadékai, az óriások, léteztek, és befolyásuk, hatalmuk kb. 2500 évig tartott a földön...

A történelem

Egyszer odajött hozzám egy fiatalember a közösségben és megkérdezte tőlem, hogy mi a bizonyítéka annak, hogy Jézus Krisztus valóságosan létezett a történelemben, és nem csak egy kitalált személy. Ekkor a Szentlélek azonnal megadta nekem a bölcsességet és ezzel a kérdéssel válaszoltam: Mihez viszonyítják a történelemben az idõszámítást?  – Hát  i.e.-tti és  i.u.-ni évek – válaszolta a fiatalember. 

– Nem – mondtam neki - azok K.e.-i és K.u.-i évek. Azaz, Krisztus előtti és Krisztus utáni évek... Hát ha ez nem elég bizonyíték az Úr Jézus Krisztus történelmi valóságára, akkor mi az?... Jézus Krisztus a születésével és földi életével, felülírta a zsidó időszámítást, a római időszámítást és a kínai időszámítást is... A világon ma már mindenki, akár keresztény, akár nem, 2016-ot  ír, azaz kb. 2016-ik évet  Krisztus születésétől...

Manapság szenzációt akarnak csinálni abból, ha valami olyant találnak az ásatások során, ami meg van írva a szentírásban. Lázasan keresik az Úr Jézus Krisztus sírját. Ugyanakkor, a szentírásban leírt királyokat és eseményeket, csak tanító meséknek tartják. Ezek mind hitellenes, ateista megnyilvánulások. A szentírás történelmi feljegyzései valóságosak, és nincs semmi szenzáció abban, ha megtalálják valamelyik pátriárka, próféta vagy király sírját. Az Úr Jézus csontjainak keresésére pedig fölösleges kutatási pénzeket pazarolni, mert Õ feltámadt és felment a mennybe...

A művészetek és a tudományok

A mai ember önmagának tulajdonítja tehetségét, alkotását, pedig a szentírás világosan megmondja, hogy minden jó, amivel az ember rendelkezik, Istentõl származik. Sőt, Szent Pál megkérdezi...

 
(1Kor 4:7) Mid van, amit nem az Úrtól kaptál volna?... Ha pedig az Úrtól kaptad, miért dicsekedsz vele?..

Mózes könyve világosan leírja, hogy Isten, az Ő Lelke által adta meg az embereknek a zenéhez való érzéket, a hangszerek gyártásának tudományát, és a játszáshoz, énekléshez való tehetséget. Hasonlóképpen, Isten adott az embereknek, a Szentlélek által, készséget és ügyességet mindenféle mesterségre és alkotásra...

(1Kor 4:7) Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?

(Ter 4:21)  Öccsét Jubálnak hívták: ez lett a lantosok és a furulyások atyja.

(Kiv 31:3) ... eltöltöttem Isten lelkével, hogy adjon neki ügyességet, értelmet és ismeretet minden mesterségre…

Ezekből a kezdeti áldásokból, bomlottak ki a tudományok, a mesterségek sokassága és a művészetek minden fajtája: a zene, a festészet, az irodalom, a színészet, a tánc, stb… Ugyanakkor, világos, hogy egyes tudományok, technikák és technológiák, amelyek istentelenségre vezetik az emberiséget, az ördögtől származnak. Az ördög adja át a tehetséget, a bűnös ismereteket és a hatalmat egyeseknek, hogy megteremtsék a tudomány és a tehnika által a fenevadat, amely szolgaságba fog lancolni minden embert a földön...

A kozmosz

Az utóbbi pár évszázad, de főleg a modern korszak, megnyitotta előttünk a kozmoszt, vagyis az univerzumot. Előbb azt fedezték fel, hogy nem a Nap forog a Föld körül, hanem a Föld forog a Nap körül. Majd a csillagvizsgálókkal és a matematikával lerajzolták és kiszámították a Naprendszert. Majd a még nagyobb csillagvizsgálókkal, meglátták a távolabbi csillagrendszereket...

Aztán rakétát építettek és az ember kiment a világűrbe. Gagarin visszajött a világűrből, és azt mondta, hogy nem találta ott Istent. Aztán, a hatvanas évektől elkezdődött a földökívüliek körüli láz. Itt is, ott is, repülő csészealjakot véltek látni, sőt azt is állították, hogy találkoztak a földönkívüliekkel. Ezeket, különböző, zavaros fotókkal és felvételekkel próbálják igazolni...

Ezután, mint egy bomba, jött a kijelentés a vatikáni csillagvizsgáló jezsuita igazgatójától, miszerint lehetséges a földönkívüliek létezése. Ha Isten annyi bolygót teremtett a világűrbe, miért ne teremthetett volna máshol is értelemes lényeket? Volt aki erre felháborodott, de volt sok olyan teológus is, aki védelmébe vette ezt a meglátást...

Személyes tapasztalatom, hogy az egész földönkívüliek körüli téma az ördögtől való. Az lehetséges, hogy vannak UFO-k és idegen lények, és ez egy kutatási téma lehet, de ezek biztosan nem Isten teremtményei. Aki azt hiszi, hogy Isten máshová is teremtett értelmes lényeket, az nem értette meg a teremtés történetét, és az üdvösségtörténet lényegét, még akkor sem, ha pap vagy teológus. Ebből a szempontból, a geocentrikus világnézet változatlan. Ma is, a Föld a világmindenség közepe, mert ha nem is kering minden bolygó a Föld körül, de az egész világmindenség a Földért és a a Földön élő emberért van...

Szerintem az idő és a tér nem létezik önmagában, hanem azok az anyag létezésének, fejlődésének, változtatási folyamatának mértékei. Minden óra működése az anyag mozgásában áll. A kakukkórában a fogaskerekek mozognak, míg az atomórában, az anyag elemi részecskéi mozognak. Anyag és annak mozgása nélkül nincs sem óra, sem idő. A szentírás világosan írja, hogy a Nap, a Hold és a csillagok, azért vannak az égen, hogy jelezzék a napokat, az időket és az ünnepeket (Ter 1:14-15). Az Egyház ma is a Nap és Hold járásához igazítja ünnepeit...

Higyük el, hogy Isten annyira szerette az embert, hogy megteremtette neki ezt a nagy, élettelen bolygókkal teli univerzumot, azért, hogy világítsanak a feje fölött, hogy mozgásukkal jelezzék neki az időt, és hogy a kölcsönösen ható erejük által fenntartsák és mozgassák a Földet. Ennyi az egész… Ne higgyünk a nagy, tudományosnak tűnő meséknek, amelyek egyáltalán nincsenek bizonyítva, és amelyek csakis egyfajta áltudományos hiedelemek (Jel 19:20)...

Miért nem lehetnek teremtett földönkívüliek? Azért, mert Isten végső terve, hogy feleségül vegye a népét (Iz 62:5; Jel 21,9). Isten emberré lett, felvette az emberi természetünket, hogy ezt megtehesse. Krisztus és az Egyház, a Vőlegény és a Menyasszony viszonya, misztikus és elválaszthatatlan. Ebbe a kapcsolatba nem fér bele másvalaki. János apostol sem látott a mennyben egy földönkívülit sem ( Jelenések könyve). Vagy talán Isten egy poligám Isten lenne, akinek sok felesége van? Krisztus nemcsak az emberi természetet vette volna magára, hanem a “szürke emberkék” természetét is?... Vagy talán a “szürke emberkék” nem szakítottak volna a jó és rossz tudásának fájáról és őket nem kellene megváltani?... Hát nem azt mondja Szent Pál, hogy az egész természet, az egész világmindenség várja a megváltást (Rom 8:19-23)?... A földönkívüliek valószínüleg egyfajta ördögi "avatarok", amelyek a bukott angyalok elvesztett anyagi testét és jelenlétét pótolják...

A hívő ember számára világos, hogy minden földökívüliekről szoló dolog ördögi lelkektől származik. Azonban, a mai időkben, sokan ördögi lelkekre hallgatnak (1Tim 4:1). Mi higgyünk nagy Isten szeretetében, hogy Isten értünk emberré lett, megváltott minket és az egész világmindenséget értünk teremtette.

A biblia elsõsorban a lélekről és a léleknek szól, mert ez a világ és annak dolgai elmúlnak. De a lélekhez csakis ebben a világban, és a természeten keresztül szólhat hozzánk. Ezért gondolom, hogy jó, ha az Isten teremtõ, megváltó és üdvözítő művét, a természet dolgain keresztül is szemléljük. Mégis, ezek a dolgok mellékesek, és arra kell törekedjünk, hogy Isten akaratát keresve, növekedjünk a lelkiekben.

Uram Jézus, habár keressük műveidet a múltban és a teremtett világban, egy dolog a fontos. Ég és föld elmúlnak, de a Te igéid soha el nem múlnak. Ámen.

Figyelnek

Halljuk a TV-ben, olvassuk az újságokban, hogy törvényt hoztak az elektronikus kommunikációink megfigyelésére. Bizonyos adatainkat tárolják szervereken és egy egész hadsereg dolgozik az adatok tárolásával, szûrésével, figyelésével, kiértékelésével és feldolgozásával. A kérdés a következõ: elõbb hozták meg a törvényt és azután kezdtek figyelni bennünket, vagy elõbb titokban figyeltek bennünket és aztán törvényesítették a megfigyelést? Én úgy hiszem, hogy a második variáns áll közelebb a valósághoz…

A romániai titkosszolgálatok kiváló felkészültséggel és potenciállal rendelkeznek. Igen hatékonyak... A “szekuritáte” jó alapot bíztosított nekik. Ma már nem kell mikrofonokat telepítsenek. Elég ha megfigyelik a mobiltelefonokat, az e-mail-eket és az IP cimeket. A mobiltelefon akumulátora néha csak felforrósodik, pedig nem is beszélünk róla és ha jó a számítógépet védõ programunk, akkor kijelzi, hogy egy bizonyos helyrõl, IP címrõl, épp beléptek a számítógépünkre. Minden, ami digitális, ami hálózatba van kapcsolva és ami "stand by" állapotban van, elérhetõ. Minden ajtót ki lehet nyítani, csak a megfelelõ kulcsra van hozzá szükség. A titkosszolgálat dolga, hogy megszerezze ezeket a kulcsokat, használja azokat és összeszedje azokat az információkat, amelyekre szüksége van.

Figyelnek bennünket… Bejönnek a házunkba, munkahelyünkre, cégünkbe és felveszik beszélgetéseinket a mobil vagy fix telefonjaink mikrofonján keresztül, elviszik levelezéseinket az e-mail-eken keresztül, elviszik adatainkat számítógépeinkrõl, felveszik házunk bensejének képét a számítógép kameráin keresztül, rögzítik szokásaink “record”-ját a szociális hálozaton keresztül, elviszik szükségleteink listáját az elektronikus vásárlási kártyán keresztül, sõt elviszik cég vagy bankadatainkat is, kiváltságos kapcsolataikon, kameráikon és mûholdjaikon keresztül. Tudják rólunk, hogy kik vagyunk, hogy ki a családunk, mit beszélünk, mit gondolunk, miben hiszünk, mit és hol vásárolunk, hogy kik a barátaink, mit teszünk és mikor csalunk. Akinek ilyen eszközök, ilyen hatalom van a kezében, az könnyen esik abba a kisértésbe, hogy istennek képzeli magát. Ezért aztán nem csoda, hogy a törvényt csak szemkiszúrásnak használják. Folyamatosan megfigyelnek, hol ezt, hol azt, persze törvénytelenül, de ha valamilyen lefülelést hivatalosítani kell, akkor néha kérnek egy-egy bírói engedélyt. Szuper, nem?… Ehhez nem kell agytrösztnek lenni…

 

 

 

Mit tehetnénk?... Van néhány dolog, amire odafigyelhet az ember:

1. Ha titkos dolgot akarsz megbeszélni valakivel, akkor azt soha se telefonon beszéld meg.  Ha titkos dolgot akarsz megbeszélni valakivel  négyszemközt, akkor azt olyan helyen beszéld meg, ahol nincs telefon vagy mikrofonos audiorendszer. A mobiltelefont tedd le, vagy ha ez nem lehetséges, akkor vedd ki belõle az akumulátort. A fix telefon dugaszát húzd ki.

2. Titkos dokumentumot, információt soha ne közölj e-mail-en keresztül. Hiába törlöd az e-mail-et, több szerveren megmarad az információ, amelyet elküldtél.

3. Vigyázz, hogy milyen tevékenységet folytatsz azokról a számítógépekrõl, amelyeknek IP címei asszociálhatóak személyeddel, lakhelyeddel vagy munkahelyeddel.

4. Ne tárolj titkos, kompromitáló fájlokat egy olyan számítógépen, amely hálózatba van kötve.

5. Ne szerelj állandó mikrofont és kamerát egy olyan számítógépre, amelyik "stand by" állapotban szokott lenni.

6. Óvakodj az internet kapcsolattal rendelkezõ smartphone-októl és tablett-ektõl. Minden felszerelés megvan rajtuk, amely által állandó és teljes megfigyelés alatt tarthatnak. Ezeken vannak kapcsolataid, beszélgetéseid, lokációd, hangod, képed, információid, stb.

7. A szociális hálón csakis olyan információkat tégy közzé, amelyeket minden körülmények között tudsz vállalni.

8. Az elektronikus fizetési módot csak akkor használd, ha nem probléma a szükségleteid megfigyelése. Ha azt akarod, hogy ne tudhassák meg kiadásaidat, szükségleteidet, akkor fizess készpénzzel.

9. Személyes adataidat so hase írd be egy internetes ûrlapba, csakis ha az abszolut szükséges, törvényes és biztonságos. A neved és a születési dátumod beírásáig még elmehetsz, de a CNP-t, a CI számot, a mobil számot, a lakcímet vagy password-odat sohase írd be. Bankkártyád adatait, soha, sehova ne írd be. Ha muszály, csakis egy vásárlási hitelkártyát használj, amelyen kevés pénz van.

10 Légy tudatában, hogy mozgásodat, kommunikációidat megfigyelhetik  mûholdon  keresztül,  távfigyelõ vagy kamerás rendszerekkel, akár  épületekben, akár kültérben is.

Ez, idáig, arról szólt, hogy miként védjük magunkat, de a legjobb megoldás az, ha nem kell védenünk magunkat. Hogyan? Úgy, hogy kilépünk Krisztus világosságra...

(Jn 3:20-21) Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe."

Ha rendbe tesszük az életünket, ha felszámoljuk a titkainkat, ha minden dolgunkat Krisztus világosságában éljük meg, akkor nem kell semmit rejtegetnünk és soha nem vallunk szégyent. Persze, a krisztuskövetõnek is vannak titkai. Minden, ami nem tartozik másra, az titok. Titok az, ami csakis a férjre és a feleségre tartozik, és titok az, ami a konklávéban történik. Itt nem ilyen titokról van szó, hanem a bûnös titkokról. Ne legyenek bûnös titkaink...

Figyelnek bennünket… Figyel bennünket a jó Isten az Õ gondviselõ tekintetével és figyel bennünket az ördög is, hogy erõt vehessen rajtunk és ártson nekünk. Isten figyelõ tekintete szeretetteljes, gondviselõ, jóságos, irgalmas és megértõ, mert Õ egy embereszeretõ Isten. Az ördög figyelése, olyan mint a titkosszolgálaté. Mindig a hibát, a gyengeséget keresi, mert õ embergyilkos kezdettõl fogva. Azt keresi, hogyan kaphatna el. Mint ordító oroszlán jár körbe, hogy kit ragadhatna el, de mi ne adjunk teret neki...

(1Pt 5:8) Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.

(Ef 4:7) Ne adjatok teret a sátánnak.

Legyünk tökételesek, mint ahogyan a mennyei Atya is tökéletes. Legyünk feddhetetlenek, hogy soha ne valljunk szégyent...

(Mt 5:48)  Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!

(Jak 1:4) Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.

Ha ezt az útat választjuk, akkor nem kell féltenünk se magunkat, se dolgainkat. Akkor használhatunk bármilyen eszközt és megfigyelhetnek bármit, mert nem lesz titkolni valónk, se szégyelni valónk, se rejtegetni valónk. 

Ima: Add Uram, hogy ne legyen semmi rejtegetni valóm és mindig a Te világosságodban járjak. Ámen.

A fekete pötty

Egyszer egy szegény ember nagyzolni akart és kitapéztatta drága pénzen a lakását. Amikor a munkások pakoltak, elõvigyázatlanul bántak egy festékes dobozzal és a festékbõl egy csepp került a falra. Ezt akkor senki sem vette észre. Késõbb azonban, amikor a bútorokat rendezték helyre, akkor fedezte fel nagy bosszúsággal a házigazda, hogy pont az ûlõgarniturával szemben, a szabadon álló falon, van egy fekete pötty...

Nagyon mérges lett és azonnal telefonált a mesternek, hogy jõjjenek vissza és javítsák ki a tapétát. A mester vissza is jött, nézegette a tapétát meg a pöttyöt, majd sajnálattal jelentette ki, hogy nem tud segíteni, mert ebbõl a tapétából már nem maradt annyi, hogy újra tudja ragasztani azt a felületet, amelyet vissza kellene bontania. Jobb lesz ha ez így marad. Mi az a kis pötty...

A pötty ott maradt. De vele együtt ott maradt a méreg is… 

- Ráköltöttem azt a rengeteg pénzt a tapétázásra, és most minden nap azt a fekete pöttyöt kell néznem? Tyûû, a mindenit… - füstölgött a szegény ember.  

Minden nap kerülgette a pöttyöt, nézegette, vizsgálgatta, de látta, hogy ha hozzányúl, akkor még rosszabb lesz. Szegény ember, pöttyel kelt, pöttyel feküdt...  Akármit is tett, egész nap, csak a fekete pötty járt az eszében, és ha leült a szobában, a szeme is rögtön a fekete pöttyre szegezõdött. Akármilyen szép is volt a kitapétázott szoba, az a pötty elrontotta minden örömét. Pedig milyen sokba került… 

Aztán, egy idõ után arra gondolt, hogy kész, többet nem nézi azt a pöttyöt, hanem egy képpel eltakarja. Igen, csakhogy a kép pont nem jó helyre esett. Egy kicsit oldalt volt, meg lent is... Nem baj. Ott lesz a kép és kész... Fel is akasztotta a képet a falra, meg a pöttyre, és várta, hogy attól majd nyugodtabb lesz. De nem lett nyugodtabb...

Utána is, mindig arra gondolt, hogy a kép mögött ott van az a fekete pötty. Pedig senki se tudott róla...

Ez a történet sokat mondhat nekünk, a magunkfajta gyarló embereknek. Tudjuk, hogy Isten Fia emberré lett, hogy megváltson bennünket. Mindenben olyan lett, mint mi, kivéve a bûnt. Tehát nincsen rajta szeplõ, azaz fekete pötty...

(Fil 2:7) ... hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.

(Zsid 4:15) Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.

De Isten Fia, az emberi természetét, egy ember lányától vette. Mária, Joáchim és Anna lánya volt és Isten Anyja lett belőle. Tehát a megtestesült Isten Anyja is szeplõtelen, fekete pötty nélküli volt, hogy méltó szállást adhasson méhében a második isteni személynek...

(Lk 1:28) Az angyal belépett hozzá és megszólította: "Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál."

Tehát ha Máriában teljes a kegyelem, akkor nincsen benne szeplõ, azaz fekete pötty… De vajon Mária önmagában, önmagatól kett kegyelemmel teljes? Nem, nem önmagában, hanem Isten egyszülött Fiában, a Krisztusban, mert Belõle, a kegyelem abszolút forrásából, az Ő teljességéből töltekezett be...

(Jn 1,16) Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

És mi? Mi hogyan állunk ezzel? Úgy, hogy mi mindnyájan fekete pöttyösek vagyunk. Pöttyeinket örököljük is, meg szaporítjuk is, a mi személyes bûneink által. Olyanok vagyunk, mint valami dalmát kiskutyák...

Hiába tagadjuk, hiába akasztgatjuk pöttyeink elé képmútatásaink álcáit, a fekete pöttyök ott vannak. És nemcsak, hogy ott vannak, hanem idegesítenek is minket. Fõleg a másik ember fekete pöttyei... Hiába van szépen kitapétázva lelkünk, az embertásunk lelke, van benne egy-két fekete pötty és mi csakis azokat látjuk...

Figyeljük meg magunkon, hogy mennyire csak egy-két elkövetett bûn, rossz cselekedet szerint ítélünk meg egy embert. Hiába, hogy az ember Isten csodálatos alkotása, hiába, hogy rengeteg dolgot nagyszerûen csinál, mi csakis azt látjuk meg, amit vétett… Gyakran, nem is láttuk a fekete pöttyöt, hanem csak hallottunk valamit, valakitõl és máris készek vagyunk egy életre szóló elõítéletet alkotni egy emberrõl.

Vizsgáljuk meg kapcsolatainkat. Írjunk egy topplistát azokról az emberekrõl, akiket leginkább ki nem állhatunk. Nevezzük a nevén azokat a fekete pöttyöket, amelyeket utáljuk bennük. Próbáljuk meg Isten szemével látni, elképzelni õket, fekete pöttyök nélkül… Istennek van hatalma kitörülni a fekete pöttyöket. Isten, az Õ Szent Fiában, Jézus Krisztusban, egy fekete pöttyök nélküli, örök életre hívott meg mindnnyájunkat...

Ima: Uram Jézus, szabadíts meg lelkemet a fekete pöttyöktõl és add, hogy ne ítélkezzem mások fekete pöttyei fölött. Ámen.

A lelki adományok

(1Kor 12:1-11) Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. Emlékeztek, hogy amikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak benneteket ellenkezést nem tűrve a néma bálványok elé. Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: „Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.

A hit ezen területe, amely a Szentlélek Úristennel kapcsolatos, sokféleképpen van magyarázva. Ezekről a dolgokról gyakran hiányosan vagy zavarosan beszélnek még azok is, akiknek tudásuk és tapasztalatuk van, azok is, akik birtokolják és használják a lelki adományokat. Ez itt sem lesz másképpen, ezért csak egy magamfajta rendszerezést és magyarázást vázolok fel...

A Szentlélek ajándékai, adományai és a szolgálatok

A Szentlélek háromféle dolgot ad a közösségnek az egyes kiválasztott emberek által: ajándékokat, adományokat (karizmákat) és a szolgálatokat.

A). A Szentlélek ajándékai

Az Egyház vallja és tanítja a Szentlélek hét ajándékát. Ezek a következők: 

- a bölcsesség, 

- az értelem, 

- a tudomány, 

- a jótanács, 

- a lelki erő, 

- a jámborság,

- az istenfélelem. 

Ezek az Iz 11:2-3-ben vannak megírva...

(Iz 11:2-3) Az Úr lelke nyugszik rajta:
a bölcsesség és az értelem lelke;
a tanács és az erősség lelke;
a tudás és az Úr félelmének lelke,
s az Úr félelmében telik öröme.

A Szentlélek hét ajándékról elmélkedett egykor II. János Pál, is...

B). A Szentlélek adományai

A Szentlélek adományai, vagyis a karizmák, azok amelyek a fenti igerészben olvashatóak: a hit, a gyógyítás, a csodatevő erő, a prófétálás, a szellemek megkülönböztetése, a tudás, vagyis az ismeret szava, a nyelvek adománya és a nyelvek értelemzésének adománya.

1. A hit adománya

Ez az az adomány, amely fölötte áll a természetes hitnek, a távólról szemlélődő hitnek, de fölötte áll az élő hitnek is. Ez az a hit, amely már "mustármagnyi" (Mt 17:20), és amelynek megvan a cselekvő bátorsága, kérni és parancsolni az Úr Jézus Krisztus szent nevében. Ez a hit rendületlenül bízik abban, hogy a teremtett világ, az emberi természet és a szellemvilág, azonnal engedelmeskedik Jézus Krisztus szent nevére.

2. A gyógyítás adománya

Ez az adomány az, amelyet alázatos, irgalmas és hívő emberek kapnak, hogy imájukra emberek gyógyuljanak meg. A gyógyítás adományát megelőzi a hit adománya, mert a gyógyulásért imádkozó embernek rendületlenül kell hinnie abban, hogy imájára az Úr meggyógyítja azokat, akikért imádkozik.

3. A csodatevő erő adománya 

Ez is a rendkívüli hit adományán alapszik és azt teszi, hogy a természet erejét és rendjét felülmúló dolgokat művel az ima által. Megszaporodik a liszt, túlcsordul a tej, megsokasodik a búza, visszanő egy szem, egy végtag vagy feltámad egy halott.

4. A prófétálás adománya 

Ez nem jár föltétlenül rendkívüli hittel, de az élő hit által, figyel az Úr üzenetére, amelyeket a Szentlélek sugall különböző módon. Ezek az üzenetek lehetnek: képek, álmok, szentírási igerészek, szavak, mondatok, érzések, ízek, szagok, stb... A próféta saját szavaival, saját természetén keresztül és személyisége által közvetíti Isten üzenetét a közösség javára.

5. A szellemek megkülönböztetésének adománya 

A közösségben minden tag rendelkezik egyfajta befolyással, akár akarjuk, akár nem. Gyakran dönteni kell egyénileg vagy közösségileg a lelki dolgokban. A lelki indittatások lehetnek Istentől valók, lehetnek emberi természetűek, vagy lehetnek a gonosz szellemek befolyása által. A szellemek megkülönböztetése azt szolgálja, hogy az egyén, vagy a közösség, felismerje a Szentlélek vezetése által, és helyére tegye az emberi természetet gyarlóságait vagy megvédje magát a gonosz szellemi behatásoktól.

6. A tudás vagy az ismeret szavának adománya 

Ez az az adomány, amely által az imádkozó ember, a Szentlélek által, azonnali betekintést nyer Isten gondolataiba, tudásába, cselekedeteibe és műveibe. Ezeket a dolgokat, az adománnyal rendelkező hívő, tudatja a közösséggel, annak épülésére, védelmére, örömére, a hit erősítésére.

7. A nyelvek és a nyelvek értelmezésének adománya 

Ez egy egyénre szabott adomány, amely által a hívő, ismeretlen és érthetetlen szavakkal dicséri Istent. Ez az adomány csakis a hívő saját lelki épülésére szolgál, egy bensőséges imaforma által. Ha a nyelvima, vagy a nyelveken való beszéd, egy fordítóra is talál, aki a Lélek által a nyelvimát emberi nyelvre lefordítja, akkor az, mint prófécia, a közösséget is építi. A nyelvek adománya nem az, ami az első pünkösdkor történt az apostolokkal, amikor minden nép a maga nyelvén hallotta őket, hanem az, amit az őskeresztény közösségekben Szent Pál magyarázott (1Kor 14:2-28).

Az adományok közös jellemzői 

Minden adományhoz élő hitre van szükség, elkötelezett lelki és közösségi életre. Az erő adományaihoz, mint pl. a hit, a gyógyítás és a csodatevő erő adomanyai, rendkívüli hitre van szükség. 

A hit, a gyógyítás és a csodatevés: ezek erő adományai. A prófétálás, az ismeret szava és a nyelvek adománya: ezek a szavak adományai. Minden adomány azért van, hogy szolgáljanak vele a krisztusi közösségben. Ugyanakkor, ezek alkalmasak arra is, hogy felfúvalkodást eredményezzenek az adományt birtoklóban, vagy bálvánnyá válljon életében...

C). A szolgálatok

(Ef 4:11-13) És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúság...

(Róm 12:6-8) Különböző adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelően: ha prófétaság, akkor gyakoroljuk a hit mértéke szerint; ha szolgálat, akkor fáradozzunk a szolgálatban; ha valaki tanít, tanítson; aki buzdít, buzdítson; aki adakozik, tegye egyszerűségben; aki elöljáró, buzgóságban, aki irgalmasságot gyakorol, vidámságban.

Tehát a felsorolt szolgálatok a következők: az apostoli szolgálat, a prófétai szolgálat, az evagelizációs szolgálat, a lelkipásztori szolgálat és a tanítói szolgálat.

1. Az apostoli szolgálat

Ezt végzi a pápa, a bíborosok, az érsekek, a püspökök, helytartók, nunciusok, stb. amikor "nagykövetként" hivatalosan képviselik Krisztust. Létezik a világiak apostolkodása is, de itt nem erről van szó...

2. A prófétai szolgálat

Minden egyes krisztuskövető részesült Krisztus prófétai küldetésében, de itt inkább azokról van szó, akik különös prófétai elhívatást kapnak. Ezek közül, talán a leg kiemelkedőbbek, a látnokok: a lourdesi látnok, a fatimai látnokok és sok más hivatalosan el nem ismert magánkinyilatoztatást eszközölő próféta.

3. Az evangelizációs szolgálat 

Ez minden krisztuskövető feladata, akár a klérus, akár világi, de vannak egyesek, akik különös meghívást kapnak Istentől az evangelizációra. Ezek megkapják az evangelizációhoz szükséges eszközöket is.

4. A lelkipásztori szolgálat 

Ez az a szolgálat, amelyben egyesek, a jámborság ajándéka által, képesek arra, hogy szeressék a testvéreket, terelgessék, szolgálják őket és gondoskodjanak róluk. Itt különösen a papokra és a lelkipasztorokra gondolunk.

5. A tanítói szolgálat

Ez az a szolgálat, amelyben egyesek, az értelem, a tudomány és a bölcsesség ajándékai által képesek arra, hogy másokat tanítsanak. Ezek a hitoktatók, a katakéták, vagy minden apostol és lelkipásztor, aki alkalmas Isten országa titkainak tanítására.

6. A buzdítás és vigasztalás szolgálata 

Ez az a szolgálat, amely az erős hit által, képes mások rogyadozó térdeinek erősítésére, hogy a nehéz időkben kitartsanak a hitben ( Iz 35:3). Ez a szolgalat különösen a pápákra, Péter apostol utódaira vonatkozott (Lk 22:32).

7. Az irgalmasság (szeretet) szolgálata

Ez az a szolgálat, amely az irgalmas szeretet által, képes gyakorolni az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit az elesettek felé.

Minden ajándékot, adományt és szolgálatot felülmúl egy magasabbrendű adomány, amely a szeretet, és amelyet Szent Pál felmagasztalt a szeretet himnuszában (1Kor 13).

A Szentlélek ajándékai kibontakoznak minden megkeresztelt és megbérmált krisztuskövetőben, ha Isten akarata szerint éli lelki életét. A Szentlélek adományai megnyilvánulnak azokban, akik a Szentlélek keresztsége által megújultak lélekben, és lángra lobban a szívük. A szolgálatok pedig kiosztatnak azoknak, akiket a Szentlélek alkalmasnak talál, és kiválaszt a közösség szolgálatára.

Ima: Szentlélek Úristen, oszd ki bőkezűen ajándékaidat és adományaidat. Erősítsd meg szolgáltukban választottjaidat, hogy mindnyájan bővelkedjünk és növekedjünk Tebenned. Ámen.

Szítsátok fel a lángot

Szítsátok fel a lángot

Mi köze van a Lélekkeresztségnek a keresztény bevatáshoz? 

Tartalom: Buzdító levelek
Egyik tábornak sem sajátja
A meggyengült közösségnek megtérésre van szüksége
A Lélekben mélyebben elmerült életre van szükségünk
A keresztény beavatás keresztség a Szentlélekben
A Szentlélekben való keresztség nyilvános szertartás és mérvadó
Mit tegyünk tehát?

---

Buzdító levelek

ALEXANDRIAI EGYHÁZMEGYE
4400 COLISEUM BLVD
P.O. BOX 7417

ALEXANDRIA, LOUSIANA 71300 PÜSPÖKI
(318) 445-2401 HIVATAL1990. december 7.

Krisztusban kedves barátaim!

1967. február 18-án a Duquesne Egyetem (Pittsburg, Pennsylvania) kollégiumának egy lelkigyakorlatos csoportja nagy erővel tapasztalta meg Isten ígéretének beteljesülését. Isten, az Ő nagy szeretetében, új kegyelmi pillanatban árasztotta ki Lelkét. Megtapasztalták a lélekkeresztség tényét és erejét. Amit a keresztség és a bérmálás szentségében átéltek, elevenebbé és valóságosabbá vált bennük.

A jelen dokumentum és sok más tanulmány alapján világos, hogy a Pünkösd kegyelme, amit a Szentlélekben való keresztségként ismerünk, nemcsak a különböző mozgalmak, hanem az egész Egyház sajátja. Sőt, valójában semmi újat nem jelent, hanem része annak a tervnek, amelyet Isten az Ő népe számára készített a Jeruzsálemi első Pünkösdtől az Egyház történelmének századain át.

Valóban, az Egyházatyák írásai alapján ezt a pünkösdi kegyelmet az Egyház életében és működésében a keresztény élet számára mértékadónak és a keresztény beavatás teljessége szerves részének tekintették.

A Karizmatikus Megújulás Országos Szolgálati Bizottsága bízik abban, hogy e dokumentum közzététele újabb lendületet ad a pünkösdi kegyelem teológiai vizsgálatának, s így mind többen eljuthatnak Isten egész népe számára készített tervének teljesebb megismerésére. Emellett bölcs lelkipásztorok vezetésével olyan modellek születhetnek, amelyek segítségével megvalósulhat e dokumentum alapjául szolgáló gondolat, nevezetesen, hogy a Szentlélekben való keresztség az Egyház nyilvános liturgikus életének része.

Isten, aki e művet megkezdte, az Ő tervei szerint és a maga idejében teljesítse is be azt! Békesség nektek!

Őszinte hívetek az Úrban,
Főtisztelendő Sam G. Jacobs
Alexandriai püspök

---

4865 Eleven Mile, Rd.
Rockford, Michigan 49341
(616) 866-0931
MINT AKI SZOLGÁL

Kedves Barátaim!

A "Szítsátok fel a lángot" kiadását széleskörű tanácsokozás előzte meg. A Karizmatikus Megújulás céljából létrehozott ad hoc bizottság két alkalommal tanácskozott a készülő kéziratról. Kérésünkre más bizottságok néhány tagja is elolvasta az első változatot. A végleges szöveg észrevételeink figyelembevételével és felhasználásával készült. Egész szívvel buzdítjuk püspöktestvéreinket, hogy komolyan tanulmányozzák és terjesszék e füzetet lelkipásztori munkatársaik között. Úgy hiszem, megvan benne az erő ahhoz, hogy fellendítse az evangelizációt és az R. C. I. A.-t [Felnőttek Keresztény Beavatási Szertartása - ford. megj.]. A kiadvány kifejezetten tárgyalja az evangélikus egyházak befolyását napjainkban.

Köszönöm, hogy foglalkoztak ezzel a kérdéssel.

Az Úr Jézusban
Joseph C. McKinney

---

Mi köze van a Lélekkeresztségnek a keresztény bevatáshoz?

Egyik tábornak sem sajátja

"Megkaptátok a Szentlelket, amikor hívők lettetek?" (ApCsel 19,2). Szent Pálnak erre a kérdésére mi, katolikus keresztények egész szívvel "igen"-t válaszolunk, mert a beavatás szentségeiben valóban megkaptuk a Szentlelket. Mégis előttünk áll a kihívás, hogy a Jézus Krisztushoz való mind mélyebb megtérés által "szítsuk fel magunkban" Istennek ezt az ajándékát (2Tim 1,6).

Mi, alulírottak, az Egyesült Államok katolikus egyháza püspökeinek és lelkipásztori vezetőinek címezzük írásunkat, hogy megosszuk velük azon meggyőződésünket, miszerint a keresztény élet legteljesebb megvalósulásának kulcsa az, amit néhány korakeresztény író "Szentlélekben való keresztség"-nek nevezett. Ebben az írásban a "Szentlélekben való keresztség" alatt a keresztény beavatást és a beavatásnak a keresztény tapasztalat általi megújítását értjük. Az ősegyház a Szentlélekben való keresztséget a keresztény beavatás megjelölésére használta. Ha most ezt a kifejezést az eredeti szentségi kegyelem felélesztésére alkalmazzuk, az semmiképpen sem jelent második keresztséget. Nem kívánjuk azt sugalmazni, hogy a "Szentlélekben való keresztség" csak a karizmatikus megújulásban fordul elő, mivel lelkipásztori tapasztaltaink és teológiai reflexióink által arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a "Szentlélekben való keresztség" kegyelme az egész egyházat érinti.

A Szentlélekben való keresztség nem sajátja sem a liberális, sem a konzervatív tábornak. Emellett nem azonosítható egyetlen mozgalommal, bizonyos imádkozási, istentiszteleti vagy közösségi formával sem. Ellenkezőleg, hisszük, hogy a Szentlélekben való keresztség ajándéka mindazok keresztény örökségének része, akik a szentségi beavatás által az Egyházhoz tartoznak.

Ezt a kis könyvet az Egyesült Államokbeli Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Szolgálati Bizottságának felkérésére állítottuk össze, ugyanakkor élveztük a Katolikus Karizmatikus Megújulással foglalkozó püspöki ad hoc bizottság bizalmát és bátorítását is. Ezen állásfoglalást olvasóinknak imádságos meggondolásra és véleményalkotásra ajánljuk.

---

A meggyengült közösségnek megtérésre van szüksége

A II. Vatikáni Zsinat által megkezdett munka az egész Egyház számára a reménység és öröm forrásává vált. Az azóta végbement lelki megújulás a híveket lelkesítette és bátorította. Emellett azonban még számos olyan terület van, ahol növekedésre van szükség és ahol a Lélek ereje még igencsak hiányzik.

Tapasztalataink szerint e tekintetben az egyik legjelentősebb tényező egy teljesebb mértékben evangelizált és evangelizáló közösség igénye. Ma ez az igazság, amint tapasztaljuk, egyre sürgetőbben nehezedik ránk. A családi élet felbomlása, a papi és szerzetesi hivatások csökkenése, a mértéktelen fogyasztás, a szegényekről való megfeledkezés és még sok más tényező jelzi a keresztény közösség meggyengült helyzetét. Ez a közösség a szekularizált világ prédájává vált, amelyben gúnyt űznek az evangéliumból, és leértékelik az emberi személynek, mint Isten gyermekének központi szerepét. Egyre több katolikus találja úgy, hogy nehéz hagyományaink és egyházunk tanítása szerint élni. Szent Pálnak az a figyelmeztetése, hogy küzdjünk "a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói" ellen (Ef 6,12), megdöbbentően időszerűvé vált.

Nyilvánvaló, hogy megtérésre van szükség. Egy meggyengült közösség aligha képes megteremteni azokat a körülményeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a családok átadhassák a hitet a jövő nemzedékeknek, s hogy megfelelő számú hivatás álljon az egyház szolgálatára. Egy meggyengült közösség nem képes visszanyerni azokat a különféle népcsoportokhoz tartozó személyeket, akik más vallási gyülekezetek vonzáskörébe kerültek. Egy meggyengült közösség nem képes eleven hittel megtölteni megújított liturgiánkat, és nem lehet támasza egy olyan plébániának, amely a Szentlélekben való életre törekszik. Egy ilyen közösség nem képes hatékony evangelizációra, nem tudja továbbadni hitét a gyermekeinek, nem képes elérni azokat, akik elsodródtak tőle, tehát nem tudja az egyházat megjeleníteni és annak sajátos küldetését betölteni.

Az RCIA (Felnőttek Keresztény Beavatási Szertartása, [=OICA]) végrehajtása során az érintett területek figyelemreméltó találkozása tapasztalható. Pontosabban, az újonnan beavatott kereszténynek szüksége van a közösség támogatására, hogy a beavatási szertartással ünnepelt személyes és közösségi megtérésben növekedjék. Mindazonáltal nem elégséges a struktúrák megváltoztatása vagy bizonyos programok végrehajtása. "Az Egyház ... tudja, hogy a legtökéletesebb társadalmi szervezetek, a legeszményibb rendszerek is egyhamar embertelenekké válhatnak, ha szívben és lélkben meg nem térnek azok, akik e társadalmakban élnek, és azok is, akik e társadalmakat vezetik."

---

A Lélekben mélyebben elmerült életre van szükségünk

Úgy hisszük, hogy e problémák megoldása a Krisztushoz való mély és személyes megtérésben, a megszentelődésben és a Szentlélekkel teljesebben áthatott életben rejlik.

Az evangélium középpontjában Jézusnak a megtérésre felszólító üzenete áll: "Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1,15; Mt 4,17). A bűnbánat a szívben kezdődik azzal, hogy szembesülünk azokkal a magatartásformákkal, érzésekkel és szokásokkal, amelyek elválasztanak minket az Úrtól. A bűnbánat felszabadítja a szívet, hogy megfeleljen az isteni szépségnek, amely Jézusban személyesen megtestesült és amelyben mindazok részesülnek, akiknek élete hasonlít Jézuséhoz. A Krisztushoz való első megtérés az embert a tanítványi életre avatja fel (Lk 9,23-27). Majd a megtérés folyamatának előrehaladtával a természetes és bűnös remény keresztény reménnyé, a valóság pusztán emberi felfogása teológiai hitté, a természetes emberi szeretet jótékony szeretetté, az igazságosság emberi keresése pedig Isten Országának földi építésévé alakul át (1Kor 13,13).

A megtért keresztény tanítványi élet szigorú követelményekkel jár. Megkívánja az Isten rólunk való személyes gondoskodásába vetett bizalmat, ami teljes embert követel, s egyben felszabadít minket arra, hogy javainkat megosszuk a szegényekkel és a rászorulókkal (Mk 18,17-31; Mt 20, 16-22; Lk 12,13-34; 16,19-31; 18,18-30). Ezért elsősorban a szegények mellett kell elköteleznünk magunkat. A megtért keresztény tanítványság kölcsönös megbocsájtásra kötelez, mert ez a keresztény imádság hitelesítője (Mt 6,12; Lk 11,4). Ez a tanítványság a nyolc boldoság szerinti életre szentel bennünket (Mt 5,3-12).

A Krisztushoz való hiteles megtérés nem sajátítható ki és nem szubjektiv jellegű lépés. Több, mint érzelgős jámborság. A megtérés egy támogatást nyújtó közösségben megy végbe, amelynek hite arra kötelez minket, hogy vállaljuk a valódi Isten országa evilági építésének egyházi feladatát.

A Szentlélekben való teljesebb élet, a Lélek karizmatikus kenete az egyházat az ajándékok teljes körével ruházza fel. Az imádás, a dicsőítés és az imádság adománya elmélyíti a keresztény hit kontemplatív dimenzióját. A szolgálat ajándékai az igazságosságnak elkötelezett, keresztény szentségre törekvő életre ösztönöznek. Valamennyi karizma megújítja a Lélek iránti fogékonyságot, megújítja azt a reménykedő hitet, hogy Isten működik az emberi ügyekben, fokozza az evangélium iránti buzgóságot és az egyházi tekintély iránti tiszteletet.

Korunkban a lélekkeresztségben részesült katolikusok milliói tértek meg Krisztushoz és kötelezték el magukat az egyház szolgálatára. Ez a beavató szentségek személyes befogadásának megnyilvánulása. Amint azt a következőkben bemutatjuk, a Szentlélekben való keresztségnek része a Lélek általi megszentelődés és a különféle karizmatikus ajándékok is. A Szentlélekben való keresztség a szentmise ünneplését dicsérettel és imádással tölti meg, új jelentéssel ruházza fel a keresztény bevatás szertartását. Erősíti a kiengesztelődés szentségének mélyebb átélését és megújítja az egyházon belüli szentségi és karizmatikus gyógyító szolgálatot. A családokat olyan kegyelmi közösségé alakítja át, amelyben a gyermekek eljuthatnak a teljes krisztusi érettségre. Erővel tölti meg a papi szolgálatot. Hiteles ökumenizmusra ösztönöz.

A Szentlélekben való keresztségben részesült személyek a keresztény közösséget egy minden korábbit felülmúló módon tapasztalják meg. Sőt, a közösségben való karizmatikus megerősödés országunkban és szerte a világon az egyházat elkötelezett és hatékony evangelizálók seregével látta el, akik olyan személyekhez és helyekre viszik el az örömhírt, akiknek, vagy ahol semmi remény nem volt az evangélium meghallására. Azok közül, akiknek élete megújult a Szentlélekben való megtérés által, nagy számban döntöttek úgy, hogy az Egyházat mint szerzetesek, papok vagy diákonusok szolgálják. A Szentlélekben való keresztség átalakító ereje valóban minden korosztályú és származású embereket megérintett - laikusokat, papokat és püspököket.

Elismerjük, hogy a karizmatikus megújulásban, miként az Egyház többi részében is, voltak lelkipásztori problémák és nehézségek. Hasonlóan az Egyháznak a megújuláson kívüli részéhez, nekünk is foglalkoznunk kellett a fundamentalizmus, a tekintélyelvűség, a hibás megkülönböztetés, az egyházból kilépő emberek és a tévesen értelmezett ökumenizmus kérdésével. Ezek az eltévelyedések inkább az emberi korlátokból és bűnösségből, mint a Lélek hiteles működéséből erednek. E problémák megléte azonban sem nálunk, sem külföldön nem volt akadálya annak, hogy a katolikusok részesülhessenek a valódi lélekkeresztségben. Ezért amikor azt sugalmazzuk, hogy a fent említett problémák megoldása mindenekelőtt a Krisztushoz való mély és személyes megtérésben van, ami a Szentlélekben való teljesebb életben jut kifejezésre, akkor a keresztény beavatásnak a Szentlélekben való keresztség általi hiteles elfogadására utalunk.

---

A keresztény beavatás keresztség a Szentlélekben

A klasszikus pünkösdiek (protestáns pentekosztalisták) nem maguktól találták ki a Szentlélekben való keresztséget, mert az a keresztény beavatás teljességéhez tartozik, amint arról az Újszövetség és a biblia utáni első idők egyházi tanítói tanúskodnak. Péter ezekkel a szavakkal írja le a keresztény beavatás lényeges elemeit: "Tartsatok bűnbánatot ... és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneinek bocsánatára. Ezzel elnyeritek a Szentlélek ajándékát." (ApCsel 2,38) A keresztény élet a Krisztushoz való megtéréssel kezdődik, de lényegéhez tartozik a Szentlélek ajándéka is. Mind a négy evangélium úgy mutatja be Jézust, mint aki "Szentlélekkel keresztel" (Mk 1,8; Mt 3,11; Lk 3,16; Jn 1,33). Jézus megkeresztelkedésekor a Szentlélek látható alakban szállt alá (Lk 3,22 és párh.), s az ő megkeresztelkedése minden keresztény beavatás ősmintája lett. A Szentlélek ajándéka e beavatás lényegi hatása: "Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztség által ... Mindannyiunkat egy Lélek itatott át" (1Kor 12,13).

A Szentlélek befogadásának többféle hatása van: megszentelődés (1Kor 6,11-19); új és megtapasztaláson alapuló kapcsolat Istennel, akihez így kiáltunk "Abba, Atyánk" (Gal 4,6; Rm 8,15), és Jézussal, akit Úrnak hirdetünk (1Kor 12,3); szeretetkapcsolatra épülő egység másokkal, akikkel együtt járunk a Lélek erejével a Lélekben (Gal 5,25); szeretet, öröm, béke és a Lélek többi gyümölcse (Gal 5,22); új betekintés Isten titkaiba (1Kor 2,9-15); Isten igéjének megízlelése (Zsid 6,4-5); bátor tanúságtétel mindhalálig (ApCsel 1,8 és másutt); az igaz tanítás felismerése (1Jn 2,24-27); a dicséret, a tudás, a prófétálás, a gyógyítás adománya és más karizmák, amelyek a Krisztus által meghatározott mérték szerint Krisztus testének építésére szolgálnak (1Kor 12,7-11; Ef 4,7-16). Ha keressük ezeket az adományokat (1Kor 14,1) és helyesen megkülönböztetjük őket, akkor erőt kapunk egy olyan közösség felépítésére, amilyennek az Egyháznak kell lennie és hirdetni tudjuk a világnak a szeretet, az igazságosság és a béke üzenetét. Ezért a Szentlélekben való élet nem egy az Egyházban meglévő számos lelkiségi irányzat között. Ez az Egyház lelkisége.

A Lélek ajándékát, ami Isten végtelen szeretete (Rm 5,5), nem lehet maradéktalanul megszerezni, ezért imádságban ismételten kérni kell (ApCsel 4,23-31); valóban, időről időre fel kell frissíteni vagy fel kell szítani magunkban (2Tim 1,6-7). Ezért különösen azok számára, akiket gyermekkorukban kereszteltek meg, a Szentlélek teljesebb elnyeréséért való imádság (újabban ez az elnevezés terjedt el a "Szentlélekben való keresztség" helyett) a keresztény beavatás kegyelme befogadásának megszokott útja. Ez az Újszövetségi minta és küldetés az egyház élete és növekedése számára.

---

A Szentlélekben való keresztség nyilvános szertartás és mérvadó

Hogyan tette magáévá a biblikus időket követő kor egyháza a bibliai tanítást? A Szentlélekben való keresztelkedés a keresztény beavatás szinonímája volt Jusztinosz vértanú, Órigenész, Vak Didümosz és Jeruzsálemi Kürillosz számára. Tertullianus, Poitiers-i Hilarius, Jeruzsálemi Kürillosz, Johannész Khrüszosztomosz, Apamea-i Joannész, Mabbug-i Philoxenosz, Antiochiai Szeverosz és Hazzaya-i Josephosz a karizmákban való részesedést egyértelműen a keresztény beavatás szerves részének tekintette. Hilariust, Kürilloszt és Khrüszosztomoszt egyháztanítóként tiszteljük, s ezzel elismerjük, hogy az Egyház hitének tekintéllyel rendelkező tanúi. Az ő tanúságtételük bizonyítja, hogy a lélekkeresztség nem az egyéni vallásosság körébe tartozik, hanem a hivatalos liturgia és az Egyház közösségi életének része. Történeti szempontból a Szentlélekben való keresztség az Egyház alapvető szentségeinek, vagyis a keresztségnek, a bérmálásnak és az eukarisztiának szerves része. Ebben az értelemben a Szentlélekben való keresztség normatív jellegű.

Katolikus korszakában Tertullianus (kb. 160-kb. 225) írt A keresztségről, és az írást nem kisebb tudós, mint Joannész Quasten így jellemezte: "a montanizmus legcsekélyebb nyoma sem található benne". Tertullianus, miközben kifejti, hogy az afrikai egyház miként ünnepli régóta a keresztény beavatást (alámerítés, megkenés, kézfeltétel, az eukarisztia ünneplése), a kézfeltétel szertartását így írja le: "a Szentlélek lehívása és befogadása". Tertullianus ezután eként szól azokhoz, akik belépni készülnek az eukarisztia ünneplésének helyére: "Ezért most, ti, áldottak, akikre Isten kegyelme vár, midőn kiléptek az újjászületés szent fürdőjéből, midőn testvéreitekkel együtt először tárjátok imára kezeiteket az anyaszentegyházban, kérjétek Atyátokat, kérjétek az Urat, adja meg nektek örökségének különleges ajándékát, a karizmákban való részesedést, ami a [keresztség] egy további alapvető sajátossága. 'Kérjetek,' mondja, 'és adnak nektek'. Valóban, kerestetek és megadatott nektek."

Míg Tertullianus a beavató szentségekkel foglalkozik, Poitiers-i Hilarius (kb. 315-367) magát a tapasztalatot írja le: "Minket, akik újjászülettünk a keresztség szentsége által, végtelen öröm (maximum gaudium) tölt el, amikor megérezzük bensőnkben a Szentlélek első pezsdülését." Ez a tapasztalatra való hivatkozás nem szokatlan Hilariusnál. Másutt ezt írja: "Közöttünk nincsenek olyanok, akik időről időre ne éreznék magukban a Szentlélek kegyelmi ajándékát." A beavatás leírásának folytatásában Hilarius a karizmák megtapasztalásáról ír: "Lassacskán betekintést nyerünk a hit titkaiba, tudunk prófétálni és bölcsességgel beszélni. Megerősödünk a reményben és megkapjuk a gyógyítás ajándékát ..." Hilarius mindezt életének utolsó éveiben írta. A néhány évvel korábbi, felnőttként átélt beavatás élménye még mindig megindítja.

Hilarius számára a karizmák nem dekorációk. Ha megfelelően használjuk őket, bő termést hoznak. "Ezek az ajándékok csendes esőként hatolnak belénk. Azután apránként bő termést hoznak." Hilarius meg van győződve arról, hogy a karizmák fontosak, hatékonyak. "Használjuk ezeket a bőségben kapott ajándékokat."

Jeruzsálemi Kürillosz (kb. 315-387) egy huszonhárom részből álló keresztelési tanítást hagyott hátra. Úgy gondolja, hogy a jeruzsálemi egyház, a többihez hasonlóan, egy karizmatikus hagyományban helyezkedik el, a Lélek történelmében, amely Mózessel kezdődött. A Szentlélek "újfajta víz." Amit a Lélek megérint, azt átalakítja. A Lélek megszenteli a keresztényt úgy, hogy a megkereszteltet Krisztushoz hasonlóvá teszi.

A Szentlélek az, aki a karizmákat adja. "Hatalmas, mindenható és csodálatraméltó a Szentlélek a karizmákban." Kürillosz meg sem kísérli, hogy a karizmákat a klerikusok rendjére szűkítse le. Remeték, szűzek, az "egész laikátus" rendelkezik karizmákkal. Kürillosz Jeruzsálem, az "egész Római Birodalom" és az "egész világ" egyházának tapasztalatára hivatkozik. Az apostolok pünkösdi élményének leírásakor Kürillosz ezt mondja: "egészen megkeresztelkedtek," "megkeresztelkedtek úgy, hogy semmire nem vágytak," "a keresztség teljességében részesültek."

Kürillosznak világos elképzelése van a karizmákról, beleértve a próféciát (Istennek a jelenre vetett fénye). Kürillosz kétszer beszél a próféciáról, mint Istennek a jelenre vetett fényéről. "Mindenki készüljön fel a [prófécia] mennyei ajándékának befogadására," és "Isten megadja, hogy méltók legyetek a prófétálás karizmájára." A beavatás előtti utolsó oktatásban Kürillosz így buzdítja a jelölteket: "Szeretteim, tanításom utolsó szavai a buzdításé: igyekezzetek felkészíteni lelketeket a mennyei karizmák befogadására."

Caesareai Baszileiosz (kb. 330-379) és Nazianszoszi Gergely (329-389), aki egy ideig Konstantinápoly püspöke volt, egyaránt a keresztény beavatáshoz köti a prófétai karizmákat, de ezekkel kapcsolatban óvatosabb, mint Pál apostol. Joannész Khrüszosztomosz (kb. 347-407) Antiochiában a szír liturgiát képviseli, jóllehet ő maga, Kürilloszhoz hasonlóan, görögajkú volt. Szerinte az apostoli egyház felfogása az volt, hogy a karizmákban való részesedés a beavatási szertartásban történik: "aki csak megkeresztelkedett, hirtelen nyelveken kezdett beszélni, de nem csak nyelveken, hanem sokan prófétáltak; néhányan számos más csodás tettet vittek végbe." Az apostoli korban az egyéb, a beavatáskor kapott karizmák közé tartozott a bölcsesség és a gyógyítás. "Minden egyházban sokan voltak, akik prófétáltak." Krüszosztomosz azonban arra is panaszkodott, hogy "a karizmák régen eltűntek." "Napjaink egyháza olyan, mint az a nő, aki felett elmúltak a szép évek. Számos területen csak az egykori virágzás emlékeit őrzi."

Nemcsak a latin és görög nyelvű írók tartották úgy, hogy a keresztények a bevatási szertartásban kapják a karizmákat, hanem a szírek is. Mabburg-i Philoxenosznak (kb. 440-523) a keresztény életről túlságosan lehatárolt elképzelése van és, mint számos kortársa, a házas életformában kevesebb lehetőséget lát a tökéletesedésre. Ő és más szírek teológiájukat túl szorosan kötik a monasztikus élethez. Mégis, tanításuk valóban ősi és apostoli, s csak később szűkítették le a monasztikus eszményre. Philoxenosz két keresztségről beszél, az egyikben gyermekkorban részesülünk, a másikban évekkel később. Ez a megfogalmazás csalóka, mert valójában Philoxenosz úgy gondolja, hogy "a második keresztség" csak az elsőnek egy későbbi felfrissítése. Az első keresztségról azt mondja, hogy "Keresztségünk a Szentlélek." Ha az evangélium szerint élünk, kiüresítjük önmagunkat, az első keresztségben kapott Isteni élet "érzése", amit akkor nem érzünk, a másodikban mint "a Lélek ismeretének valódi megtapasztalása" virágzik ki. A tapasztalat megelevenedő érzés. Philoxenosz ellentmondásba keveredik magával, amikor a második keresztségről beszél: "Csak az tudod, hogy amit tapasztalsz, az boldogság, de hogy mi az az öröm, azt nem tudod szavakba önteni." Tartózkodó a karizmák megnevezésében. Csak a gyógyítást említi, de burkoltan utal rá, hogy több is van.

Más, a szír hagyományhoz tartozó, vagy arról író szerző is a karizmákat a beavatással hozza kapcsolatba. Apameai Joannész (V. század első fele) Philoxenoszhoz hasonlóan két keresztségről ír, a másodikat ő is az első egy későbbi felfrissítésének nevezi. A második keresztségben az ember tökéletesen birtokba veszi a "szent keresztség erejét". A második keresztséggel kapcsolatban próféciát, gyógyítást és csodákat említ. Küroszi Theodorétosz (kb. 393-kb. 466) tanúsítja, hogy a beavatáskor milyen bőségben áradnak ki a karizmák, s külön megemlíti a gyógyítás adományát. Antiochiai Szeverosz (kb. 465-538) Krüszosztomoszhoz hasonlóan elismeri, hogy "számos karizma áradt ki a hívekre abban az (apostoli) időben és az apostolok által megkereszteltek is sok kegyben részesültek". Végül Hazzaya-i Josephosz (sz. kb. 710-713), az egyik nagy szír misztikus azt írja: vannak "jelek, amelyek által megérzed, hogy a keresztségben kapott Szentlélek működik benned", s megemlíti a "lelki beszéd (nyelvek) folyamát" és "mindkét világ ismeretét (a tudás és a bölcsesség szava)", továbbá " öröm, ujjongás, örvendezés, dicséret, magasztalás, énekek, himnuszok, ódák... ."

Sebastian Brock, oxfordi tudós határozottan állítja, hogy "a szír atyáknak nem okozott nehézséget, hogy a keresztények keresztségét azonosítsák a 'Szentlélekkel és tűzzel való keresztséggel' ... a keresztség tehát karizmatikus esemény is." A szír atyák "jól tudták, hogy a keresztség pünkösdi hatásai nem szükségszerűen nyilvánulnak meg a keresztség alkalmával, hanem későbbre halasztódhatnak: de a 'Lélek záloga' a keresztség eredményeként potenciálisan már jelen van. ..." Philoxenosz itt igen értékes dolgot mond ki. Ő a Pünkösd személyes megtapasztalása, a Szentléleknek az egyénre való leszállása és a keresztség tényleges szertartása közötti kapcsolatra figyel méghozzá olyan körülmények között, amikor a gyermekkeresztség gyakorlata miatt a két esemény között évek telhetnek el. Philoxenosz gondolata az, hogy maga a szertartás megadja a Szentlélek ajándékát, de, mivel az ajándékozás magába foglalja az elfogadást, az ajándékozott részéről szükség van az akarat tudatos lépésére, vagyis az ajándék elfogadására ahhoz, hogy az ajándék jótéteményeiben valóban részesülhessen. Ehhez az elfogadáshoz hozzátartozik önmagunk kiüresítése, amit Jézus is vállalt (Fil 2,7): csak ha megfosztjuk magunkat az ego-tól, akkor tapasztalhatjuk meg teljességében a Lélek ajándékait. Így a 'két keresztség' nem más, mint az egyetlen szentség két aspektusa: az elsőt az Adományozó szempontjából, a másodikat a benne részesülő szempontjából tekintjük." Brock valóban rátalált arra a pontra, ahol a szír teológia találkozik a miénkkel. A szír egyház, hasonlóan a miénkhez, gyermekkorban szolgáltatta ki a keresztséget, de ebből következett az a kihívás, hogy felnőtt korban meg kellett találni a módot a beavatás kegyelmének felszítására. A szírek számára a keresztség nem egy egyszer megtörténő esemény. Sokkal inkább "a keresztségre úgy tekintettek, mint mindenféle új lehetőség nyitányára, feltéve, ha a megkeresztelt ember nyitottsággal válaszol a benne lakó Szentlélek jelenlétére."

Látjuk, hogy az ászak-afrikai Karthágóból, a galliai Poitiers-ből, a palesztinai Jeruzsálemből, a kappadokiai Caesareából, Konstantinápolyból, és a szíriai Antiochiából, Apameából, Mabburgból és Küroszból számos tanúság áll rendelkezésünkre arról, hogy a keresztény a beavatás szertartásában kapja a karizmákat. Ezek az írások a latin, a görög és a szír liturgikus hagyományt képviselik. A szíriai Antiochiából, Apameából, Mabburgból és Küroszból olyan tanúságok birtokában vagyunk, miszerint a keresztény a gyermekkorban felvett keresztség kegyelmeit egy későbbi időpontban tapasztalati úton eleveníti fel.

A karizmáknak a keresztény beavatáson belüli kiárasztása példa értékű. A Lélek azonban szabadon osztja a kegyelmeket és a karizmákat, ahogyan a Lélek akarja. Ha ezekben a szövegekben túlságosan a karizmákra összpontosítunk, az eltorzíthatja az írók tanúságtételét. A krisztusi élet több, mint csak a prófétai karizmák. Igazából sokkal előbbrevaló az a szeretet, amit a Lélek a szívünkbe önt. "Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok és pengő cimbalom" (1Kor 13,1). A Lélek új élő vize a hívőt Krisztushoz hasonlóvá teszi, megszenteli, Isten utáni éhséget támaszt benne és Isten keresésére ösztönzi.

A karizmákra való nyitottság és a Lélekkeresztség átélése semmiképpen sem jelenti azt, hogy a kegyelem szükségszerűen az érzékekkel is megtapasztalható. Azt sem jelenti továbbá, hogy a Krisztusban való növekedés "hegycsúcs-élmények" egymásutánja. Éppen ellenkezőleg, a keresztény élet többnyire a völgyekben zajlik. Sőt, gyakran a pusztában. Más az élményre való nyitottság és más a lelki felemelkedés vágya. A vallási élmények keresése az illúzióhoz vezető legrövidebb út. Mindig pontosan fel kell ismerni az érzéseket és érzelmeket.

Megismételjük, hogy a Szentlélekben való keresztség nem azonos egy vagy bármilyen mozgalomhoz való csatlakozással. Inkább úgy kell értelmezni, hogy teljességében befogadjuk a keresztény beavatást, ami az egyház sajátja.

---

Mit tegyünk tehát?

Az eddigi megfontolások, valamint a II. Vatikáni Zsinat óta a lélekkeresztség és a karizmák terén szerzett tapasztalataink alapján meg vagyunk győződve arról, hogy a Szentlélekben való keresztség egyházi újrafelfedezése új életet önthet az evangelizációba, az igehirdetésbe, a szentségek kiszolgáltatásába, az RCIA-ba [=OICA], az ifjúsági lelkipásztorkodásba, a bémálkozási előkészítésbe és a plébániai közösségi élet formáiba. Ugyanakkor tudjuk, hogy ezzel a felsorolással nem merítettük ki az egyház lelkipásztori érdeklődésének területeit.

A megtérés az Egyház evangelizációs munkájából ered, ami "első és magától értetődő feladata", "benne maga az Egyház tükröződik vissza" és ez adja létjogosultságát. Az evangelizáció a megtéréshez hasonlóan folyamat, nem pedig a keresztény élet egyszeri eseménye. A megtérés egyúttal "az Atya és a Fiú közösségébe" (1Jn 1,3), a "Szentlélek közösségébe" (2Kor 13,14) is belevon. "Azáltal, ami az Atyában és a Fiúban közös, kívánják, hogy mi is közösségben legyünk egymással és velük, s eme ajándék [az Eukarisztia] révén egybegyűjt minket, hogy amit ketten birtokolnak, abban az egy is részesüljön." Az Istennel való benső kapcsolat és az egyháznak nevezett közösség készít elő bennünket arra, hogy az egyház Lélek-vezette küldetésében résztvegyünk.

A Szentlélekben megkeresztelt élet jellemzője az Istennel való eleven kapcsolat élménye és a Lélektől kapott karizmák megtapasztalása. Mindez képessé tesz bennünket arra, hogy Istennek dicsérettel és imádással, egymásnak pedig szeretetben a prófécia, a gyógyítás és más adományok által szolgáljunk, és hatékonyabbá váljon részvételünk az egyháznak a társadalom felé végzett szolgálatában. Ezek a karizmák ma az egyház sajátjai. Karl Rahner szerint a prófécia "az egyház állandó képessége és természetfeletti küldetésének bizonyítéka". K. Rahner és H. Vorgrimler azt mondja, hogy a karizmák "az istentisztelethez és a szentségekhez hasonlóan az egyház természetéhez tartoznak. ... a karizmák megnyilvánulási formája ... nem látható előre, pontosan azért, mert legbensőbb természetük szerint az Egyház üdvösségtörténetének részei és ezért mindig újra föl kell fedezni és el kell fogadni őket."

Az egyház minden intézményében szükség van a Szentlélekben való keresztség és a karizmák újbóli felfedezésére. Ma a szerzetesrendeknek, a katolikus egyetemeknek, a hívek egyesületeinek, a szakosodott mozgalmaknak mind szükségük van a Szentlélek eme érintésére. Tény, hogy a Szentlélekben való keresztség és a karizmák által számos laikus, de pap és püspök is megtapasztalta ezt a teljesebb életet a Lélekben. Mi azonban elsősorban a plébániákat célozzuk meg, mert a katolikusok döntő többségének igényeit ott lehet tetten érni.

Elképzelésünk szerint egy megújult plébániai közösség tagjai meleg hangulatú liturgiában közösen dicsőitik Istent, a Szentlélekben egybe kapcsolódnak, egymást szolgálják, elkötelezik magukat az állandó megtérés és növekedés mellett, és igyekeznek bevonni a passzívakat, az egyházon kívülieket és a szegényeket. Az ilyen plébániák szembesítenek bennünket az evangéliummal és evangelizálják kultúránkat. Az ilyen közösségekben, az Apostolok Cselekedeteihez és az ókeresztény egyházhoz hasonlóan felismerik és szívesen fogadják a karizmákat.

A lélekkeresztségnek és a karizmáknak a plébánia mindennapi életébe való bevezetése nagy tapintatot, érzéket, türelmet és világos látást igényel. A bevezetés gondos katekézissel és megfelelő ütemezéssel történjék. Tanácsos egy tapasztalt lelkipásztorral megbeszélni a tervet. Ez azonban nem szabad, hogy elbátortalanítson, vagy akadályozza azokat az erőfeszítésket, amelyek arra irányulnak, hogy a közösség elfogadja a Szentlélekben való keresztséget és a karizmákat.

Egy megújult plébánia nélkülözhetetlen eleme a plébános és munkatársai életének folyamatos megújulása. A lelkipásztori vezetőknek ne csak elképzelésük legyen arról, milyen a lelkileg megújult plébánia, hanem személyes tapasztalatot is kell szerezniük, hogy tanúságot tehessenek a lélekkeresztségről és azt másoknak is kiszolgáltathassák. Ez rámutat arra, mennyire létfontosságú, hogy a lélekkeresztség elfoglalja helyét a papnövendékek képzésében, valamint a lelkipásztorkodó papság és munkatársaik folyamatos lelki képzésében.

A megújult plébánia egy másik eleme az igehirdetés, amelynek célja az evagelizáció. A prédikáció több, mint a sugalmazott szöveggel kapcsolatos megfontolások ismertetése, ugyanis az igehirdető személyes tanúságot is tesz a Szentlélek működéséről. Az ilyen igehirdetést a Szentlélek ajándékai töltik el és válaszra ösztönöz.

Az RCIA-ban [=OICA) a keresztény beavatás szertartása az eredeti teljességet megközelítő módon van jelen. Ez a katekumenek és az egész plébánia evangelizálásának legalkalmasabb eszköze, mert a Lélekben való teljes életre segíti őket. Ennek kulcsa: gyarapítani a hit vágyát, ami előkészíti az egyént arra, hogy teljes bizalommal magába fogadja a Lélekben való élet elemeit. Húsvét és Pünkösd között az imádságról, a karizmák befogadásáról és használatáról szóló tanítás által mind az újonnan megkeresztelteket, mind a többi hívőt el lehet vezetni arra, hogy ízlelgessék a Lélekben való életet. Ezáltal a prófécia, a gyógyítás, a szellemek megkülönböztetése, a nyelveken való imádság és más karizmák a plébániai élet szokásos menetének részévé válnak és helyet kapnak a plébánia hétköznapi életének eseményeiben (1Kor 14). Ezek a lelki adományok, amelyek benső egységben vannak a beavatásban a Szentlélektől kapott adománnyal, erővel töltik meg a hívek szolgálatának számos formáját, amelyek révén ők a közösséget, az egyházat fogják építeni.

A plébániai ifjúsági munka legnagyobb részét a bérmálási előkészítés teszi ki. A Liturgikus Konstitució 71. pontjának, az RCIA-nak [=OICA) és a katekézisben résztvevő korosztályra alkalmazott változatának megfelelően javasoljuk, hogy nagyobb hangsúly kerüljön a bérmálás és a keresztény beavatás közötti szoros összefüggésre. A már megkereszteltek bérmálási előkészítése irányuljon arra, hogy életüket megújítsák a Lélekben, melynek jellemzője a személyes megtérés Krisztushoz, valamint a Szentlélekre és ajándékaira való nyitottság. Így a jelenlegi gyakorlat mellett a bérmálásban megtörténhet a keresztény beavatás megújítása. Ideális esetben a bérmálási előkészítés az RCIA-val [=OICA] együtt beilleszthető a plébánián folyó húsvéti előkészítésbe.

Valamennyi szentség kiszolgáltatása lehetőséget ad az evangelizációra és a ketekézisre, különösen is az eukarisztia, amely lelki életünk forrása és csúcsa. Rendes körülmények között ez a Szentlélek ma is megvalósuló kiáradásának alkalma, valamint az olyan adományoké, mint a dicséret, a prófécia és a gyógyítás. Az eukarisztikus imában a pap kéri, hogy a Szentlélek ne csak a borra és a kenyérre áradjon ki, hanem miránk is, hogy "minket, akik az ő testében és vérében részesülünk, eltöltsön az ő Szent Lelke". Amint szent Efrém mondja: "Lélek a Kenyeredben, tűz a Borodban, fölséges csoda, amit ajkunkkal veszünk."

A lélekkeresztségben való részesedés új mélységeket nyit meg az egyén és az Atya által a Szentlélekben küldött Jézus, mint hatalmas Úr és Megváltó közötti személyes kapcsolatban. "Nem tagadhatjuk," mondja Karl Rahner, "hogy a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, amely személyes és bensőséges szereteten alapul, a keresztény egzisztencia lényegi összetevője. ... Szem előtt kell tartanunk, hogy a megváltás nem valami dolog, vagy bizonyos ügyek objektív állása, hanem személyes és ontológiai valóság."

A mélységesen személyes jellege mellett a Lélekben való élet nem individualisztikus, hanem részesedés Krisztus testében. A lelkipásztorok és lelkipásztori segítők a plébánián belül a közösség legkülönfélébb kifejezési formáit segíthetik életre. Az ilyen közösségeket a Krisztusban testvérek közötti, önfeláldozásra kész, kölcsönös szeretet fémjelzi.

A közösség ilyetén megtapasztalásából a plébánia híveit a Lélek a saját társadalmi közegükbe vezeti vissza, hogy karizmákkal kísért keresztény tanúságot tegyenek. Ebbe az evangelizációba beletartozik a szóbeli tanúság, az élet példája, az irgalmasság és az igazságosság cselekedetei. Az 1971-es Püspöki Szinodus ezt tanítja: "Az igazságosság tettei és a világ átalakításán való munkálkodás egészen úgy tűnik, mint az Evangélium hirdetésének, más szóval az Egyház küldetésének szerves része, amelynek célja az emberi nem üdvözítése és az elnyomás valamennyi formája alóli felszabadítása." E tevékenységek mindegyike részvétel az egyház evangelizációs küldetésében, amelyre VI. Pál evangelizációról szóló írása bíztat.

Annak megértéséhez, miért térítik át olyan könnyen más keresztény csoportok tagjai a katolikusokat, fel kell ismernünk az emberekben a Jézussal való személyesebb találkozás, a Szentlélek erejének megtapasztalása, a meleg hangulatú istentisztelet és a személyes szerető gondoskodásban kifejezésre jutó közösségi elfogadás iránti éhséget. A katolikusok áttérésének legjobb ellenszere az, ha fejlesztjük saját erőteljes és hatékony evangelizációnkat: megtérés Krisztushoz és teljesebb élet a Szentlélekben.

Azok számára, akik elmentek, akik felekezeten kívüliek, és azon milliók számára, akik hűségesen járnak a megújult plébániai közösségekbe, hogy Istennel találkozzanak, a karizmákkal kísért keresztény beavatás újbóli befogadása, vagyis a Szentlélekben való keresztség komoly lehetőséget kínál a Krisztusban való életre.

"Ha lélek éltet, éljetek is a Lélekben!" (Gal 5,25)

Befejezésül mindenkit arra hívunk, hogy lobbantsa lángra magában a Szentlélek ajándékát, amit a beavatás szentségeiben kapott. Isten szabadon adja kegyelmét, de személyes válaszra vár, ami nem más, mint az állandó megtérés Jézus Krisztus uralmához, valamint a Szentlélek átalakító jelenléte és ereje iránti nyitottság. Az egyház csak a Szentlélekben lesz képes megfelelő választ adni a lelkipásztori igényekre és a világ szükségleteire. A kihívás előttünk áll és a következmények világosak:

A Szentlélek nélkül Isten messze van,
Krisztus a múlt emléke marad,
az Evangélium holt betű,
az egyház csak egy szervezet,
a tekintély uralkodás,
a misszió propagandatevékenység,
a liturgia nem más, mint emlékidézés,
a keresztény életforma rabszolgamorál.

A Szentlélekben viszont:
a kozmosz feltámadott és nyögi
Isten Országának szülési fájdalmait,
a feltámadt Krisztus velünk van,
az Evangélium az élet ereje,
az egyház a Szentháromság életét hirdeti,
a tekintély felszabadító szolgálat,
a misszió Pünkösd,
a liturgia emlékezés és elővételezés,
az emberi tett megistenített.

A Szentlélek minden egyikünket és az egyházat mint egészet arra hív, hogy amint Mária és az apostolok a felső teremben, mi is fogadjuk el és fogadjuk magunkba a lélekkeresztséget, mint a személyes és közösségi megújulás erejét. Ez az erő megadja mindazt a kegyelmet és karizmákat, ami az egyház építéséhez és a világba szóló küldetésünk teljesítéséhez szükséges. Az Atyától indul ki ez a küldetés, amely a Fiú által a Szentlélekben megérinti és átalakítja az egyházat és a világot, hogy azután a Szentlélekben a Fiú által visszavezesse az Atyához.

E dokumentum forrása: The Heart of the Church Consultation at Techny, Illinois, May 6-11, az alulírottaknak Kilian McDonnell és George Montague, Christian Initiation and Baptism in the Holy Spirit (Collegeville: The Liturgical Press [A Michael Glazier Book], 1991) című kéziratáról tartott vitájával együtt. Bővebb bibliai és történelmi dokumentáció ugyanott található. E dokumentum további példányai ugyanannál a kiadónál kaphatók.

Chris Aridas	George Montague, S.M.
Robert Bedard	Timothy Nolan
Michael Eivers	Donna Orsuto
Donald Gelpi, S.J.	Dorothy Ranaghan
Boniface Luykx	Kevin Ranaghan
Walter Matthews	Thomas Scheuring
Kilian McDonnell, O.S.B.

Ajánld ismerősödnek is!