Egy alakalommal, az imacsoportunkban láttam, hogy egy ismeretlen idõs asszony is ül a helyi asszonyok között. Amint lepakoltam, szólt nekem az egyik team-tag, hogy az idegen asszony a plébánián van megszállva, nagyon sok gondja van és részt szeretne venni a közösségi találkozón. Jó - mondtam - semmi gond. Néhány perc múlva, odajött hozzám az idegen asszony és mondta, hogy neki erõssen nagy baja van és azt kérdezte, hogy probléma-e ha részt vesz a találkozónkon. Egy korábbi megjegyzésbõl következtetve, arra gondoltam, hogy sok fizikai betegségben szenved... Dehogy baj - mondtam - itt mindenkit szivesen látunk...
Lezajlott a találkozó, majd körbeálltunk, hogy elimádkozzuk a találkozó záró imáit. Ilyenkor mindig a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, a Dicsõséget és az esti imát szoktuk imádkozni. Kezünket fogva imádkoztunk és az idegen asszony épen a bal kezemhez került. Amint imádkoztunk, egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdi a kezemet szorongatni és rángatni. Mivel többször is leállt, majd újrakezdte, nem akartam ûgyet csinálni belõle és nem szakítottam félbe az imát. A búcsúzkodásnál, a terem ajtajában beszélgettem két házaspárral, akik egy távolabbi faluból jöttek az alkalomra. Néhány szó után, az egyik team-tag szólt, hogy menjek a terem végébe, mert baj van...
Amikor hátranéztem, láttam, hogy két team-tag asszony már buzgón imádkozik az idegen asszonyért, aki egy széken ûl. Rögtön láttam, hogy tényleg baj van... Amint imádkoztak érte, az idegen asszony egyfolytában hörgött és vonaglott. A vonaglásai a felsõtestében hullámzóak voltak, mintha valami ki akarna bújni belõle a torkán keresztül, de nem tud, azaz ellenáll, mintegy "megvetve lábait" az asszont nyaka táján. Minél buzgóbban és nagyobb hittel imádkoztak a testvérek, az asszony annál erõsebben hörgött, mélyen, állati hangon…
Majdnem biztos voltam benne, hogy nem tudunk segíteni, mert felkészületlenek voltunk egy ilyen esethez. Úgy láttam, hogy egy nagyon kemény, részleges megszállottság esetérõl van szó. Mivel kiváncsi voltam, hogy mi lesz belõle, hagytam a testvéreket, hadd imádkozzanak egy kevesset. Habár féltem - nem annyira az ördögtõl, hanem inkább a saját gyengeségemtõl - én is elkeztem velük imádkozni. Amikor a kezemet kinyújtottam imára az asszony fölé, éreztem, hogy az ördög félreûti a kezemet. Még egyszer kinyújtottam, de még egyszer félreütötte. Az ütés olyan volt, mintha valami áramféle ütötte volna meg az alsókaromat, úgy hogy az vállig elzsibadt...
Mivel nem tudtam imával hatni, vettem a gitáromat és elkezdtem énekelni a "Jézus véred megtisztít" dalt. Erre a gonosz lélek nagyon felbõszült és az asszony minden önfékezõ erõlködése ellenére arra törekedet, hogy rámtámadjon és kiüsse a gitárt a kezembõl vagy letépje a gitár húrjait. A nagyobb cirkusz akkor kezdõdött, amikor az egyik imádkozó testvér elõvette feszületét és az asszony arca, szeme fölé tartotta. Folyamatosan támadni akart, de az asszony annyira jól fékezte önmagát, hogy mindig visszahuppant a székre. Az egyik testvér megkérdezte az ördög nevét, mire egy mély bensõ hang, egy férfinevet mondott...
Egy idõ után már bizonyossá vált, hogy csak kínozzuk az asszonyt és nem tudunk segíteni rajta. Kértem a testvéreket, hogy hagyják abba az imát. A teremben az a néhány ember aki még nem ment el, megrökönyödve bámult. Amint abbahagytuk az imát, az asszony azonnyomban teljesen magához tért. Leûltem melléje és elkezdtem kérdezgetni. Az asszony sûrûn kérte a bocsánatot, hogy ne haragudjunk rá, mert nem õ támad ránk. Õ nem tehet minderrõl. Elmondta, hogy egy alkalommal, amikor egy ortodox pap mondott felette szabadító imát, kikapta a kezébõl a nagy vaspántos szent könyvet és úgy fejbevágta vele, hogy a vér lecsordult az arcán. Másik alkalommal a feszületet törte össze egy pap fején. Sokfelé járt már szabadulását keresve…
Megkérdeztem tõle, hogy ki az akinek a nevét kimondta, amikor kérdezték az ördög nevét. Azt mondta, hogy az az õ férjének neve. Elmondta, hogy a férjét teljesen behálozták a sátánisták és annyira uralják, hogy minden hónapban, amikor megkapja a nyugdíját, úgy ahogy van, odaadja nekik. Elmondta, hogy annyira uralja a férje és a férjén keresztül az ördög, hogy otthon semmi esélye sincs a szabadulásra. Az ördög tehát hazudott. A férj nevét használta fel, hogy álcázza magát. Továbbá, az asszony elmondta, hogy Csíksomlyóra jött, hogy a Szûzanyától kérjen szabadulást. Elmesélte, hogy amikor a beteg lábával ment fel a Szûzanya szobrához, két angyal kísérte és segítette jobbról és balról. Nekik tulajdonította, hogy fel tudott menni a lépcsõkön a Szűzanyához. Ott megnyugvást talált és bízodalmat, hogy a Szûzanya majd megszabadítja...
Felhívtam egy tapasztaltabb testvért, hogy mit tegyünk ebben az esetben. Azt mondta, hogy nem sokat tudunk tenni, mert komoly lelkigondozásra lenne szükség. Szóltam az egyik team-tagnak, hogy hívja a plébános urat, lám ő mit szól az esethez. A plébános úr mosolyogva hallgatta a beszámolónkat, mivel már ismerte az elõzményeket. Kérdeztük, hogy hová lehetne irányítani az asszonyt. Azt válaszolta, hogy sajnos, nem igazán van ahová küldeni, mert Erdélyben az exorcizmus gyakorlatilag nem létezik. Azért nem létezik, mert nem hisznek az ördög létezésében, müködésében...
Késõbb hallottam, hogy az asszony elvitték egy erõsebb imaközösségebe is, ahol tapasztaltabb, nagy hitű emberek imádkoztak érte, de a szabadulást nem tudtak eléni. Ma azt hiszem, azért nem jártak sikerrel, mert abba a tévedésbe estek, amirõl Paisziosz sztarec beszélt az egyik tanításában. Nem az ördög kiûzésével kell foglalkozni, hanem imádkozni kell, hogy a Szentlélek világosítsa meg a szenvedõ asszony szívét, hogy hol, mikor és milyen területen adta át a jogot az ördögnek élete felett és önmaga felett. Ha megtalálja ezeket a területeket és visszavonja az ördögtõl, kérve az Úr Jézustól a szabadulást, akkor az ördög elinal. Persze, amint az evangéliumban meg van írva, az ördög visszatérésének veszélye mindig fennáll, ha a megszabadult ember nem marad meg az Úr Jézus Krisztus kegyelmében és a bûnnel ismét teret ad szívében a gonosznak. Ilyen esetben az utóbbi állapota még rosszabb lesz mint amilyen volt a szabadulása elõtt...
Számomra ez az eset azért tanulságos, mert ekkor megtapasztalhattam a Szentlélek szemmel látható mûködését. A megszállott asszony közelében mi világítottunk, mint a világosság fiai, míg az asszony szellemi sötétségben és rabságban vergõdött. Ez egy felejthetetlen megbizonyosodás volt arról, hogy Szentlélekkel vagyunk eltelve és arról, hogy a sötétség nem fér össze a világossággal. Ugyanakkor azt is láthattam, hogy a szabadító imaszolgálat kemény és veszélyes dolog. Erre fel kell készülni… Meg kell tanulni értékelni szellemi szabadságunkat, amelyet a Miatyánk utolsó sora által kérünk (és szabadíts meg a gonosztól) és amelyet az Úr Jézus szerzett meg nekünk az Ő Szent Vére által. Milyen szörnyű dolog a megkötözöttség, a megszállottság és mennyi szenvedést tud okozni az ördög, ha teret adunk neki életünkben. De az Úr Jézus megszabadítja az embert... Dicsõség az Úrnak, Aki egyedül a Szabadító, nincs rajta kívül más. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése