Tanuságtételem

Tanuságtételem arról szól, hogy az ember nem lehet magányosan teljes értékű keresztény. Minden tanuságtétel és hitvallás Isten nagyobb dicsõségére van és az emberek lelki épülésére. Létünk végsõ értelme Teremtõnk dicsõítése és az Ö szeretetközösségébe való beépülés. Ezért mondom el azokat a csodatetteket, amelyeket az Úr véghezvitt életemben.

Egy vallását nem gyakorló római katolikus családban születtem. Édesapám hitetlen volt, édesanyám hitt, de mivel tanitónõ volt, vallását nem gyakorolhatta. Abban az idõben az értelmiségieket üldõzték a hitükért. Nem lehet elitélni, hogy nem járt templomba és gyerekeit sem részesitette egyházi nevelésben. De hálás vagyok neki, mert hitét mindmáig megtartotta és kijárta az útját abban az idõben, hogy szentségekhez járulhassak. Így, meg lettem keresztelve, voltam elsõáldozó, meg lettem bérmálva és házasság szentségéhez is járultam, amikor eljött az ideje...

Eltelt a gyermekkorom, elteltek az egyetemi évek is, és én mit sem gondoltam a Teremtõmre... De az Ö szeretete minden képzeletet meghalad és az én eltékozolt életemet kezdte Önmaga felé irányitani.

1990 húsvétján láttam elõször a Jézus élete cimű, Franco Zefirelli filmet. Nagyon megérintett, az Úr áldja meg Zefirellit és társait, de nehogy azt gondoljátok, hogy valami megváltozott az életemben... 

Folytattam az én bűnös életemet és azok közé tartoztam akik örömmel veszik az igét, de az ördög hamar kiragadja azt a szívükbõl. De azért valahol, ott hátul, a lelkem mélyén, mégis ottmaradt bennem Jézus és az iránta való szeretetem, de mindig toltam odébb és odébb, hogy majd késõbb foglalkozom Vele és folytattam tovább a bûnös életemet...

1992-ben az Úr azt a kegyelmet adta nekem, hogy kezdjem el olvasni a Szentírást. Az indittatás a szentírás olvasásra a tudásvágy volt. Elgondoltam, hogy nekifogok és kiolvasom a Szentírást elejétõl a végéig. Mózes könyvein átrágva magam, megértettem, hogy ez nem olyan egyszerű dolog, ahogy én elképzeltem. De ekkor kaptam meg a hit kegyelmét... Amikor a Teremtés könyvét olvastam, azt mondtam magamban: ez annyira logikus, hogy én is igy csinálnám ha megvolna az erõm és a hatalmam hozzá. Ez így talán fantasztikusnak tûnik, de akkor ez volt bennem a hit csirája. Elhittem, hogy van Isten. Tehát van hitem! Hurrá!!! Ujjongni keztem magamban és elhatároztam, hogy nyakon csípem az Urat a Szentírásban és meglesem magamnak, hogy milyen is Ő. Az Úr, gondolom, mosolyogva, szeretettel figyelhetett engem, mert Ö elõre ismerte minden útamat. Idõközben fojtattam a bűnös életemet, egyre méjebbre sülyedve a bűn mocsarába...

1993-ban az Úr nagy kegyelmet adott nekem és csodát mûvelt velem. Levert kevélységem lováról, mint ahogyan Sault a damaszkuszi úton és kihozott Egyiptombol mint ahogyan Jákobot kihozta, nagy csodákkal és erõs karral. Az történt, hogy egy kísértõnek engedve, egy visszaélésbe keveredtem munkahelyemen, ami kiderült. Pont ebben az idõben, mivel összevesztem a fõnökömmel, más munkahelyet kerestem. A botrány és a rendõri kivizsgálás pont akkor tört ki, amikor az egyik munkahelyemrõl a másikra mentem át. Ekkor életemben elõszõr elmentem a Csiksomlyói Kegytemplomba az Úr elé. Nem volt mit mondjak. Csak sírtam hosszú ideig... Pár hónap múlva az űgy elsimult és az élet ment tovább, de nem úgy mint azelõtt. Ez a tapasztalat megadta nekem az istenfélelem lelkét, megértve, hogy nem tehetek akármit, mert van Valaki, aki mindig figyeli lépteimet...

Ezután még sokat tévelyegtem, de hitéletem ezután már felfelé ívelt. 1993 végén, 1994 elején újbol kezembe vettem a Szentírást. A Károli szentírást olvastam. Mit tudtam én, hogy másfajta is létezik. Jelzem, hogy mai napig jobban szeretem a Károli fordítást. 

Abba a tévedésbe estem, hogy a Jelenések könyvét keztem olvasni. De lehet, hogy ez volt az Úr akarata, hogy megtapasztaljam a tévelygéseket. Elkeztem magyarázgatni maganak tudományosan a Teremtés könyvét és az elsõ idõket, meg a Jelenések könyvét és az utólsó idõket. Mindezt a saját értelmem szerint tettem a Szentlelket nem ismerve és borzasztó, hogy mi minden tévelygést össze nem hordtam. De hála az Úrnak, nem hagyott meghalni bűneimben, hanem jelekkel és a Szentlélek megvilágosító erejével megmutatta nekem bűneim nagyságát, sokasságát és lelkem rettenetes állapotát...

1994 végé a Lélek többszöri unszolására, nagy nehezen nekikeztem a Máté evangéliumának. Ekkor kezdõdött el az a csodálatos idõszak, amit úgy neveznék, hogy szerelem elsõ látásra. Minden nap talán, amikor csak idõm volt, Jézusról gondolkodtam. Bármit tettem, csakis Örá gondoltam. Idõvel rájöttem, hogy van bennem egy csodálatos állapot, amit nem akarok elvesziteni semmiképen... Egy nap ez az állapot eltûnt és én kétségbe estem. Térdre borultam és könyörögtem az Úrhoz, hogy adja vissza nekem azt az állapotot. Akkor még nem tudtam, hogy ez a Szentlélek. Persze az az állapot újbol visszaállt és én fojtattam az evangéliumok olvasását. Rájöttem, hogy az evangéliumoknak elsõ olvasásával, csak a felszínt érintettem és a Szentlélek kezdte lassan megmutatni a mélyebb dolgokat is...

1995 februárjában lebetegedtem. Beutaltak a korházba, két hétig vizsgáltak kezeltek, de még csak egy diagnózist sem tudtak felállítani. Kiengedtek a korházbol és én még egy fél évig, ha nem többet pánikrohamokban szenvedtem. Csak évek mulva tudtam meg, hogy a Szentlélek tisztított és szabadított ekkor engem. Azóta tudom, hogy már egy fél óra szentírás olvasásnak is szabadító hatása van.
Közbe-közbe a Lélek részesített annak a harcnak néhány részletébõl, amely értem folyt a világosság és a sötétség között. De ezekre most nem tudok kitérni...

1995 végén megtermett bennem a Lélek elsõ jeletõsebb gyümölcse: verseket keztem írni az Úrnak és az embereknek. Ezek a versek lelki életemet tükrözték és az Urat vallották meg az embereknek. Néhány ember megtért hatásukra. 1996 márciusban az Úr megadta nekem a bûnbánat lelkét. Én addig is gyóntam, de amikor azt kellett mondjam, hogy szánom és bánom, mindig éreztem, hogy nem igaz amit mondok. De ekkor olyan erõs bûnbánatot kaptam, hogy alig értem ki a csíksomlyoi ferencesekhez. A gyontatófülkében az egerek nem maradtak szomjasan. Amikor onnan kijöttem, éreztem, hogy újjászülettem. Madarat lehetett volna velem fogatni. Azt hittem, hogy most már ártatlan vagyok, mint egy ujszülött. De három nap múlva, a Szentlélek újabb három bûnömet hozta fel. Követelte, hogy tegyem jóvá az egyiket és csak azután gyónjam meg...

Ezutánkövetkezett egy idõszak, amit megtisztulásnak, vagy megmosattatásnak nevezek. Hétrõl hétre a Szentlélek felhozta egy-egy bűnömet, rossz életszokásomat és követelte, hogy hagyjak fel azokkal.
Én mindegyikre azonnal reagáltam és engedelmeskedtem, kivéve egy problémát, ami szolgálati űgy volt. Ekkor a Szentlélek kényszerített. Ha nem teszel úgy, ahogy mondom, sokba fog kerülni neked. Ekkor megszállt az Úr félelme és rögtön rendeztem dolgaimat...

1997 húsvétján azt a kegyelmet kaptam, buzgó vágy kezdjen el emészteni az Úr házáért. Egyszerre nagyon fontos lett számomra a segítkezés a templomban és a kõrnyékén. Így lassan az Úr bevezetett az Ő házába. 1997 nyarán, amikor felhivták a híveket, hogy aktivan vegyenek részt a főegyházmegyei zsinat tevékenységeiben, én is elkezdtem írni. Meg akartam fogalmazni egyházunk hiányosságait és a megújulás szükségességét, fõleg a világiak egyház életébe való bevonásával kapcsolatosan. Akartam javasolni, hogy vegyünk példát a protestáns testvéreinktõl, fõleg az adventistáktol, ahol megvalosúl a közösségi élet és a hívek aktiv tagjai a gyülekezetnek. Nem is tudtam, hogy amit én meg akartam fogalmazni az már él az egyházban, és az egyház egy olyan méretű megújulásban van, amilyen talán még soha nem volt...

1997 ben folytatodott a tisztulásom, és 1998 nyarán egyszer csak felhívott telefonon az unokatestvérem, hogy van egy ilyen meg ilyen imacsoport a plébánián, és el kellene menjek. Már ismerve az Úr meghívási módszereit, azt mondtam magamban: hátha az Úr hív, nem csaphatom szembe az ajtót.

Hát, így elmentem az imacsoportba, de az tetszett is, meg nem is... Mindig hagytam egy rést a szívemen, hogy ha itt az igazság, meggyõzhessen és mindig visszafogtam az elmém gyorsaságát, hogy Isten mûvérõl sok butaságot ne gondoljak. 

A csoportot karizmatikus imacsoportnak nevezték. Halvány gõzöm se volt mi az a karizma. Az emberek szabadon, felállva és hangosan imádkoztak. Ettõl én akadtam ki. Kértem az Urat, adjon jelt nekem, hogy maradjak-e itt, vagy hagyjam az egésszet. Azt a választ kaptam, hogy: 'Ime, mily jó, gyönyörüséges a testvérek egysége". Ekkor behúztam a kéziféket. Ha az Úr azt mondja valamirõl, hogy jó és gyönyörüséges, akkor nekem nincs jogom ítélkezni. Lehetnek a csoportban személyes hibák, de a csoport kedves az Úrnak. Ettõl kezdve, ha nem láttam is hittem és valóban boldog, aki nem lát és hisz...

Amikor a csoportban megtudták, hogy tudok gitározni, felkértek, hogy segítsek a dicsõitésben.

1999 tavaszán a csoportban Szentlélek szeminárium indult. Ez egy nyolc plusz két hetes lelkigyakorlat. Az a célja, hogy a hívõk megismerjék és elsajátitsák a hitigazságokat és ha elégé érettek a Szentlélek keresztségében részesüljenek. Én is beiratkoztam nagy vággyal erre a lelkigyakorlatra. 

A szeminárium alatt a Szentlélek különös és erõteljes vezetését tapasztaltam. A szemináriumnak van egy olyan mozzanata, amit lélekáradásnak neveznek. Ekkor a hitben erõsebb testvérek, akik a szemináriumot vezetik, kézrátétellel imádkoznak minden szeminarista fölött, kérve a Szentlelket, hogy töltse el azt, és adjon neki ajándékokat meg adományokat. 

Én személy szerint ekkor csak egy nagy szeretetet és békét éreztem. Akkor nem tudtam még, hogy ez a legtökéletesebb lélekkeresztség. Voltak azonban akiknél látványos szabadulás történt sirással, zokogással, volt aki azonnal nyelveken kezdett imadkozni vagy éneklésbe tört ki, és volt aki lélekben elnyugodott és hosszú percekre elvolt az Urral...

Odahaza egymagamban megismertem Jézust, a Fiút, sõt Jézus és a Szentlélek az Atyához is elvezetett szívben, de a Szentlelket nem ismerhettem meg egymagamban. Nem volt életem része, amit az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk és Szent Pál leveleiben olvashatunk, hogy: a hívek elteltek Szentlélekkel és fennhagon elkezdtek nyelveken szólni...

A lélekáradáskor én is kértem mindenféle adományt az Úrtol, de nem tudtam, hogy csak azokat kapom meg, amelyeket az Úr nekem szánt, hogy szolgáljak vele. Azóta megtanultam, hogy az adományok külömbözõek és mindenki az adományával kiegésziti testvérét és együtt alkotjuk Krisztus testét.

A szeminárium végeztével leköszönt az imacsoport vezetõje és rám bizta az imacsoportot. Rá egy napra Úr napja volt. A Szent Lélek kényszerített, hogy menjek el egy testvéremhez és kérjek imát tõle. Nem biztam teljesen benne. Féltem egy kicsit, hogy nem minden a Szentlélektõl van, amit cselekszik. Nagy viaskodáson mentem keresztül és végül azt mondtam: "Az Úr a jó pásztor, aki otthagyja a 99-et és elmegy a 100-ik juhért, és vállára véve hazahozza azt." Bíztam az Úrban és Ő megáldott engem... Az ima alatt nagy bűnbánatom támadt. A könnyeim patakzottak. A Szentlélek meggyújtotta bennem az Ő szent tüzét...

Másnap arra lettem figyelmes, hogy egy állandó forróság van jelen felsõ testemben.
Nemsokára el kellett menjek egy KEKAKO kurzusra. Mózes kurzus volt a neve. Ez egy egyhetes lelkigyakorlat, ami Mózes életére van alapozva és a hitélet magas fokaira kell, hogy vezessen. Itt a szentmisén, az áldozások után és az imák alatt, tapasztaltam meg mit jelent eltelni Szentlélekkel. Fizikailag azt éreztem, mintha a mellkasom megtelt volna, felfújodott volna tűzzel. 

Itt, a kurzuson kaptam az elsõ személyesen nekem szóló próféciát. Az úgy történt, hogy a szünetben látva az egyik lányt, hogy szent nyugtalanság állapotában van, bátoritottam, hogy ne féljen mert ez a Szentlélek müködése, és beszéltem neki a bennem égõ tűzrõl. Az ebéd után, a dicsõités alatt próféciák hagzottak el. Egy számomra teljesen ismeretlen lány ezt mondta: " Ne annak beszélj a benned lévõ tűzrõl, akiben már megvan, hanem annak akinek nincs meg.". Én erre felkaptam a fejemet és rögtön megerõsitést kértem gondolatben az Úrtól. Még ki se gondolhattam, már jõtt a válasz:"Te aki nem akarsz felállni, még ma meglátod irgalmasságomat". Én voltam az egyedüli aki ült, én voltam az, aki nem akart felállani és valóban még azon a délután megtapasztaltam az Úr nagy irgalmát...

Ezután kezdtem tanitani imacsoportunkban. Azóta szerveztünk zarándoklatot, Fülõp kurzust, újabb Szentlélek szemináriumot. A Szentlélek adományai egyre jobban megerõsõdtek csoportunkban: van aki profétál, van akinek a gyógyítás adománya van meg, van aki tanít, van akiben az ismeret szava működik, a legtöbben szólnak, imádkoznak vagy dicsõitenek nyelveken és van akinek megvan a nyelveken való szolás értelmezésének adománya.

Egy alkalommal, amikor elinditottam a csendes szentségimádást a mi elhagyatottabb templomunkban, a végén, a szentségi áldáskor, eltöltött a Szentlélek és megáldott. Ekkor kaptam ajándékként a régen vágyott adományt, a nyelveken való szolás adományát. Azóta, amikor a testvérekkel imádkozok, folyékonyan imádkozok és énekelek nyelveken. A team-csoportban mindenkinek megvan ez az adomány. Amikor imádkozunk olyanok vagyunk mint Isten csodálatos madarai...

2000 nyarán az egyházi elõljárom felkért hivatalosan, hogy legyek egyházgondnok. Örömmel és büszkeséggel fogadtam el ajánlatát...

Tehát, lássátok testvéreim, itt az Úr csodálatos mûve... Hét év alatt az Úr, egy gonosztevõbõl, egy Istent és egyházat szolgáló, élõ tagot varázsolt... Miért tette mindezt az Úr velem? Csak azt tudom erre mondani, amit Assisi Szent Ferenc is mondott: "mert nem talált az Úr nálamnál galádabbat." 

De ugyanakkor, mielõtt az egyiptomi rabságba kerültem volna, az Úr szeretett és kiválasztott magának, mint Izraelt. Terve van az Úrnak velem és az én dolgom betölteni hivatásomat, befutni a pályámat... Mindezért kimondhatatlan dicsõség és hála a Szentháromság egy Istennek, aki belekapcsolt engem szeretetközösségébe, a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ez a én történetem, de mindnyájatoknak van egy története... Úgy igazitsátok útjaitokat, hogy a ti történetetek is legyen Isten nagyobb dicsõségére. Ámen.

Kb. 2000 október.