Az aranyszabály

(Mt 7:12) Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták.

Sokan ismerik ezt az igét, amit aranyszabálynak is neveznek, de vajon hányan alkalmazzák? Így szép elolvasni,  könnyû róla emélkedni, de mit is jelent ez valójában, a gyakorlatban?... 

Most tanuságot teszek néhány esetrõl azért, hogy mindenkit buzdítsak az Isten iránti bizalomra és parancsainak megtartására.

1. Ha valamit kölcsönkérsz, add vissza idejében

A feleségemnek volt egy idõsebb kolleganõje. Ahogy összebarátkoztak, meghívtak, hogy látogassuk meg õket. El is mentünk hozzájuk. Jómódú emberek voltak, nagy, emeletes házzal, egy gazdag negyedben. Mivel jóval idõsebbek voltak mint mi, a gyerekeik már el voltak rendezve. A látogatás során kiderült, hogy a férj jól ismeri édesapámat és valamikor munkatársak voltak. Amint megtudta, hogy kinek vagyok a fia, az elsõ dolga az volt, hogy üzenjen rajtam keresztül édesapámnak. Már több mint tizenöt éve kölcsönkért tõle egy könyvet és nem adta vissza. Mondjam meg neki, hogy legyenszives juttassa azt vissza. Én nem foglalkoztam a dologgal, gondoltam, hogy az õ dolguk... Nemsokára édesapám meghalt. Amikor osztozkodtunk a testvéremmel az apám dolgain, az a bizonyos könyv hozzám került. Ekkor, az elsõ alkalommal, amikor találkoztam azzal az emberrel, visszaadtam neki a könyvet. Láttam, hogy mennyire megörült a majdnem húsz év után visszakerült tulajdonának. Az emberek ragaszkodnak tulajdonukhoz, bármilyen kicsi dolog is legyen az, ezért vissza kell adni a kölcsönkért dolgokat...

Egy másik történet, amit az egyik ismerõsöm mesélt és ami tragikusan végzõdött:  Volt két koma, akik tõszomszédok voltak. A közös kerítésen keresztül volt egy kiskapujuk, amin úgy jártak be egymáshoz, mintha hazajártak volna. Ez így ment évtizedeken keresztül. Egyszer, amikor már idõsebbek voltak, az egyik bement és elvette a másiknak a fejszéjét. Valamilyen oknál fogva nem vitte vissza. A fejsze tulajdonosa várta, hogy a koma mikor hozza vissza a fejszéjét, de az nem akart hazakerülni. Addig ette-rágta magát, hogy egyszer, amikor a szomszéd koma jött haza, odavágta neki a kapuban, hogy immár visszaadhatná azt a fejszét. Biztosan sértõ hangnemben mondhatta, mert a másik úgy megharagudott és úgy elkezdte hergelni magát, hogy egy alkalommal, amikor a komája jött hazafelé, úgy fejbeütötte a kapú elõtt, hogy az szörnyethalt. Tehát, nem szabad közösködni, nem szabad senki holmiját elvenni és mindent vissza kell adni idejében, fõleg a kölcsönkért pénzt.

(Sir 20:15) Amit ma kölcsönad, holnap visszakéri. Milyen ellenszenves az efféle ember!

2. Ha valami találsz, add vissza a tulajdonosának

Egy alkalommal, a feleségem talált a járda mellett, a zöld övezeten egy nagyon jó Nokia telefont. Az a telefon kb. háromszor olyan drága volt, mint amilyent mi megengedhettünk magunknak. Gondolkodtunk rajta, hogy csak egy töltõt kellene vegyünk és lenne egy szuper telefonunk. De nem hagyott a lelkiismeret. Beletettem a telefonba a telefonom kártyáját, elindítottam, kikerestem a lementett SMS-ek telefonszámait és elkezdtem azokat szerre felvíhni. A harmadik hívásnál máris célba találtam, mert annak a fiatalembernek a barátnõje vette fel, aki elveszítette a telefont. Megbeszéltük a találkát, kikérdeztem a telefonban lévõ részletekrõl, a dolog passzoltak és visszaadtam nekik a telefont. Aznap és másnap, legalább három SMS-ben köszönték meg és áldottak, hogy visszajuttattam nekik a telefont, mert bizony nagyon drága volt és a fiatalember nemrég vette. Ezért nem szabad megtartani más elveszített dolgát, mert az bánkódik utána. Átkozza azt, aki megtalálta és nem adja vissza, de viszont áldja azt, aki jót tesz vele és visszajuttatja...

Egy másik esetnél az történt, hogy egy céges férfi, amikor kiszállt az autójából, az ülés mellõl kiverte az kistáskáját a földre. Bezárta az autót az automata zárral és elment a dolgára. Valaki arra járt, megtalálta a táskát, kivette belõle a pénzt és a táskát, meg az ítratokat, szétszórta a szemetesbe és a garázsok háta mögé a földre. Valaki, aki megtalálta a személyazonosságiját, feltûzte az egyik garázsajtóra. A szegény károsult, amikor észrevette, hogy odalett a kistáskája az értékeivel, elkezdett keresgélni és a dokumentumai egy részét innen-onnan összeszedte, de sok cégpapír, akta és pénz nem került elõ. Ekkor gondoltam, hogy a bajba került károsult átkozta azt, aki így kihasználta az õ szerencsétlenségét és szétherdálta a dolgait...

(Lk 15:8) Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja?
 

3. Más megvásárolt tulajdonát ne vitasd el

Örököltem egy kis földet édesanyám után, de a sok rokon miatt és az õ érdektelenségük miatt, sokáig nem haladt az ûgy elõre és nem irathattam magamra földet. Közben, az egyik unokatestvér felébredt, hogy nem veszi figyelembe a szülõk eggyezségét, hanem a polgári törvénykönyv szerint újraosztassa a földeket. Addig intézték a papirokat, hogy a végén egy földdel több jutott nekem, mint ami volt korábban. Amikor intéztük a parcellákat, akkor gondoltam, hogy ha már kaptam, akkor nem mondok le róla. Ki is fizettem értük az illetékeket. Amikor hazamentem, csak nem hagyott békén a Szentlélek. Eszembe jutatta, hogy kb. tíz évvel ezelõtt az unokatestvérem, akinek most kevesebb föld jutott, azt mondta, hogy megvásárolta a szóban forgó földett a nagynénjétõl, egy kézzel írott papír alapján. Másnap reggel felhívtam és megkérdeztem tõle, hogy jól emlékszem-e a dologra. Õ azt mondta, hogy igen. Akkor kértem, hogy mutassa meg nekem azt az írást. Megmutatta és valóban az állt benne, hogy a nagynénénk eladta neki a földet “örök használatra” egy bizonyos összegért. Ekkor megkérdeztem tõle, hogy miért nem vette elõ ezt a papírt, amikor az örökség elfogadásáról volt szó. Hát azért – mondta õ - mert a másik unokatestvér nem fogaja el csak azt, amit a polgári törvénykönyv ír elõ. Én erre azt mondtam neki, hogy én nem így gondolom. Ha valaki megvásárolt valamit, bárhogyan is egyezték meg, én ahoz nem nyúlok hozzá. Ne átkozzon engem senki, az õseink se a porból vagy a túlvilágról, azért hogy megszegtem, amit megegyeztek.

Egy másik esetben, egy papirilag tisztázatlan földûgyben, egy ember elkertelt egy darabot a szomszéd földjébõl. Eleget kérlelték és bizonygatták, hogy az az õk kertjükhöz tartozik, de a másik hajthatatlan volt. Tudta, hogy õ már birtokon belül van és ha per lesz, akkor a szomszédnak nincs elég bizonyítéka, hogy visszaszerezze azt a földdarabot. A megkárosított is felfogta, hogy nincs semmi esélye, ezért feladta és lemondott a földdarabról. Telt-múlt az idõ és a megkárosított ember, aki már régóta kútat akart ásatni az udvarára, megszerezte az engedélyeket és megásatta a kútját. Amint a víz felfakadt az õ kútjában, azon nyomban elkezdett apadni a víz a szomszéd kútjában. Néhány nap alatt, teljesen kiszáradt a szomszéd kútja. Így aztán nemsokára jött szomszéd a kapujára és kérlelte, hogy hordhasson vizet az õ kútjából, mert nincs mit inni adjon az állatainak. Így szégyenült meg a csaló. Ne a polgári törvényeket nézzük, hanem az igazságot. Ha valami dolog valakié, akkor azt ne akarjuk elvenni tõle emberi törvények fondorlataival.

(Péld 22:28) Ne mozdítsd el az ősi határt, amelyet őseid jelöltek ki!

4. A hivatalban ne írj hamisságot

Egyszer egy földmérõ kimért valamilyen földeket. Nem tudni, hogy mit-hogyan osztott és milyen szándékkal, de annyi bizonyos, hogy egy asszony sokat járt a nyakára, mert állítólag igazságtalanul osztotta el a földeket. A hibát akkor már nem lehetett kiigazítani vagy nem is akarták kiigazítani. Az asszony igen-igen átkozta a földmérõt. Nemsokára a földmérõre súlyos betegség és nagy kínok törtek rá. Mivel a birtokfosztást és megrövidítést nem lehet helyrehozni, azért a bûntetés sem múlik el egyhamar... Vigyázzunk nagyon, amikor hivatalos papirokat készítünk, amelyek egy életre szólnak, illetve életeket befolyásolnak, mert azoknak következményei súlyosak lehetnek és átkos módon vissszahatnak életünkre.

Egy alkalmazottnak konfliktusa volt a fõnökével. A fõnök haragtartó, rosszindulatúember ember volt és mindig orrolt arra az alkalmazottra. Teltek-múltak ez évek, és egy bizonyos ûgy kapcsán, megint ellentétbe kerûl az alkalmazott a fõnökével. Ekkor fellángolt a fõnökben a régi harag és habár a az alkalmazottnak volt igaza, mégis kemélyen megbüntette. A lehetõ legsúlyosabb anyagi szankciót rótta ki rá, amit a törvény megengedett neki. Az alkalmazott fellebezett és a fegyelmi bizottság kifogásolta a túl nagy szankciót. Csak egy minimális egyhavi bûntetéssel értett egyet a bizottság. Ennek ellenére, a fõnök fenntartotta álláspontját és a hatalmával visszaélve, keményen megbûntette azt, akire haragudott. Lassan közeledett a nyudijkorhatár a fõnöknek, de nem örvendhetett annak, mert mire az elsõ nyugdiját megkapta volna, elvitte egy nagyon súlyos betegség. Az elsõ ember aki odaérkezetta halálos ágyához és holtan láthatta, az az alkalmazott volt, akit õ annyira gyûlölt és oly keményen megbûntetett. A temetésén, amikor a mikrofonba mondták a búcsúztató beszédet, olyan hatalmas villámlás és esõ lett hirtelen, hogy egyetlen szót se hallott senki. A búcsúztató beszéd utolsó szavánál, mintha egy karmester intett volna, egyszerre csak elállt az esõ és a szertartás folytatódott tovább. Erre a természeti jelre a temetésen résztvevõk is felfigyeltek...

 

(Iz 10:1) Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak.  

5. A más tévedését, vétkét ne kürtöld világgá

Egy alkalommal, az egyik kollegám, akinek minden jópofasága mellett van egy rossz szokása, átejtett a hivatalban egy papír aláírásakor. Ezt valaki más észrevette és figyelmeztetett. Nem lepõdtem meg, mert nem ez volt az elsõ ilyen esete. Visszakerült hozzám a dokumentum, kijavítottuk és kész. A pletyka által, a dolog eljutott egy másik bennfenteshez is. Az magánban rámkérdezett, hogy igaz-e a dolog. Én, mivel õt is érintette a dolog, megmondtam neki, hogy igaz. Erre aztán, valamivel késõbb, az egész osztály elõtt felvetette a problémát és nyilvános ûgyet akart csinálni a dologból. Én ekkor leállítottam õt és figyelmeztettem, hogy ez nem egy olyan horderejû probléma, ami miatt nyilvános botrányt kellene csinálni. Egyesek könyörtelenül lecsapnak a mások vétkeire és egyhamar ki akarják pellengérezni azokat. Ez nem helyes… A dolgot csak akkor kell nyilvánosságra hozni, ha az az egész közösséget érinti vagy veszélyezteti.

Egy olyan kollegával hozott össze a sors, akinek rossz természete volt és sokan pikkeltek rá. Ha bementem egy másik iródába, akkor elkezdtek kérdezgetni viccelõdve, hogy milyen vele az élet. Ilyenkor jól kiteregették a viselt dolgait és rossz természetét. Eleinte és is belekapcsolódtam ezekbe a megszólásokba és elmondtam a rossz tapasztalataimat vele kapcsolatban. Egy idõ után azt vettem észre, hogy nem jó nekem ha rosszat mondok a kollegámról, még akkor is, ha igazam van. A Szentlélek rávezetett arra, hogy kollegám rossz tulajdonságait, hibáit, ellenem elkövetett sértõ dolgait ne beszéljem ki...  

(Mt 7:1) Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!

(Zsolt 50:19-21) Szád féktelenül szórta a gonoszságot, nyelved ontotta az álnokságot. Leültél és szidtad testvéreidet, anyád fiát gyalázattal illetted. Ezt művelted, és én hallgassak? Vélted, hogy hozzád hasonló vagyok?

 

6. Ne ócsárolj és gyalázz soha senkit

Egyszer a fõnököm ellenõrzött egy másik ellenõrrel az alegységeknél. A másik ellenõr, bármelyik osztályról is volt szó, mindig tudott mondani valamilyen lebecsülõ véleményt. Hogy az a tevékenység egy "sóhivatal", vagy hogy annak az osztálynak a fõnöke semmit se csinál, stb. Amikor kettesben maradtunk és értékeltük a tevékenységeket, akkor mi arra a következtetésre jutottunk, egyetértésben, hogy azért azoknak sincs könnyû dolguk, ott ahol vannak. Ekkor megjegyezte a fõnököm a másik ellenõrrõl: Ez mindekirõl lebecsülõen beszél. Ki tudja, hogy rólunk is mit mond másoknak…

Egy idõben, gyakran megírtam a véleményemet bizonyos vitatott közûgyekben az internetes fórumokon. Mivel sokat leveleztem, kulturált környezetben elsajátítottam, hogy mindig csak a tárgyról írok véleményt, soha sem a hozzászólóról. Ahogy kikerültem a nyílt, személytelen fórumokra, azt kellett tapasztalnom, hogy az elsõ vagy a második érvelésem után, rögtön került egy forumozó, aki már nem a vita tárgyához írt hozzászólást, hanem belegázolt az emberi méltóságomba és a véleményem miatt kezdett gyalázni. Ez sajnálatos, primitív dolog…

(Zsolt 39:9) Ragadj ki engem minden gonoszságomból, ne tégy ki az esztelenek gyalázatának.

(Job 16:10) Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.

 

7.  A kölcsönkérõt ne utasítsd el és a kölcsönt ne kérd vissza

Egy alkalommal, az egyik rokonom szélhámosságba keveredett és nagy összeget kellett visszafizetnie. Hozzánk fordult, hogy adjunk neki pénzt kölcsön. Én tudtam, hogy ha pénzt adok neki, annyi mintha a kútba dobnám, ezért hát imádkoztam és megkérdeztem az Urat, hogy ilyen esetben mit tegyek? Azt a választ kaptam, hogy: Az orvosoknak akarod inkább adni? Persze a pénzt nem kaptam vissza soha. Eltelt kb. hét év és a feleségem nagybeteg lett. Az orvosoknak nagyon sok pénzt kellett fizetni, de akkor sem mentem megkérni a kintlévõ adósságokat, hanem kifizettem abból, amim volt. Egy jó autó árát adtam oda akkor az orvosoknak. Néhány hónap múlva, azt álmodtam kétszer is egymás után, hogy bejön édesapám a szobámba és egy köteg pénzt tesz le mellém az ágyamra. Nem telt bele két hónap és az összeg, amit az orvosoknak adtam, majdnem hajszálpontosan visszakerült a számlámra. Nem kértünk senkitõl, de gyûjtöttek és adtak, s amit azt gondoltuk, hogy figyelembe se vesznek, jóváhagyták és megkaptuk a segélyt. A jó Isten visszafizeti nagylelküségünket, csak mernünk kell bízni az Õ gondviselésében...
 

(Sir 29:1-7) Aki másnak kölcsönad, irgalmat gyakorol, aki kezét nyújtja, megtartja a törvényt. Adj kölcsön, ha rászorul, embertársadnak, és fizesd vissza idejében, hogyha magad kaptál. Tartsd meg szavadat, légy megbízható, s amire szükséged lesz, mind megkapod. Sokan talált pénznek tekintik a kölcsönt, és aki segített rajtuk, azt zavarba hozzák. Amíg meg nem kapja, kezet csókol neki, és a pénz kedvéért alázattal beszél. A törlesztés idején szép szavakkal tartja, panaszkodik, sír-rí, s az időt okolja. Ha végre elszámolnak, alig adja meg a felét, s a kölcsönadó még ennek is örülhet. Ha nem tud fizetni, kútba esik a pénz, s eggyel még több lesz az ellensége. Szidja és átkozza, ezzel fizet neki, tisztelet s köszönet helyett gyalázattal. Sokan nem adnak kölcsön, de nem gonoszságból, hanem mert irtóznak a hasztalan viszálytól.
 

(Mt 5:42) Aki kér tőled, annak adj, és ne fordulj el a kölcsönt kérőtől!

(Lk 6:30) Mindennek pedig, a ki tőled kér, adj; és attól, a ki elveszi a tiédet, ne kérd vissza.

(Lk 6:34) És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik.

Még sok példát lehetne írni az aranyszabályról, de azt hiszem, hogy ennyi elég a lényeg megértéséhez. Higgyünk Isten gondviselésében és szeretetében. A hit erõsít meg abban, hogy rá merjünk állni az aranyszabály útjára. 

Ima: Mennyei Atyánk, kérünk bocsásd meg, hogy nem hiszünk eléggé Neked és nem bízunk Benned, hanem görcsösen ragaszkodunk a dolgainkhoz. Ámen.