Egyszer, sok évvel ezelőtt, azon a helyen ültem, ahová a király is gyalog jár. Ott
töprengtem elmerülve a gondolataimban, és arra lettem
figyelmes, hogy egy mondat hangzik el bennem: “Tervem
van veled.” Először azt hittem, hogy elkalandoztak a gondolataim, és
én mondtam ezt magamban. Elkezdtem visszafelé tekerni a gondoltaimat, hogy merre futottak fonalai, de rájöttem,
hogy nem gondoltam semmi olyanra, ami összefügghetett volna ezekkel a szavakkal. Éreztem, hogy bennem hangzottak el ezek a szavak, de nem tőlem származtak. Ráadásul, élénken forogtak ott bennem, és nem halványodtak el. Ez volt az első alkalom,
amikor hallottam az Úr szavát...
A hely, ahol szólt hozzám az Úr, és az, amit közölt, mély
jelentőséggel bír. Amint az asztal az étkezés helye, a család és a közösség jelképe, úgy az árnyékszék is az egyéni, gyarló emberségünk jelképe, ahol lemennek bűneink a csatornába. Nagyon fontos hely... Ha javításokat végezünk a lakásban, akkor konyhaasztal nélkül napokig meglehünk, de a másik nélkül bajosan. Az Úr nem csak az asztalban, az étkezésben
vállal velünk közösséget, hanem emberi gyarlóságunk sülyesztőjénél is...
Az Úrnak terve van velem, terve van veled, terve van velünk, mindazokkal, akik
válaszolunk az Ő hívó szavára. Az az Ő terve az, hogy elküldjön minket népéhez,
azokhoz, akik sötétségben és rabságban ülnek. Kit küldjön el? Itt vagyok, engem küldj el!... Ma te is mondhatod: „Itt vagyok,
engem küldj el!”
(Iz 6:8) Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit
küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj el!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése