Rejtett dolgok

Mi azt tudjuk, amit az apostolok láttak, hallottak, tappintottak és amirõl tanuságot tettek szóban, majd késõbb az írásokban meg az evangéliumokban. A tanuságuk szükséges és elegendõ, biztos és megbízható, mert életükkel és vérükkel pecsélte meg azt az Úr...

(1Ján 1:3) Azt hirdetjük nektek, ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, amit a kezünkkel tapintottunk: az életet adó igét. Ugyanis az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, ami az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben.

Ezek a hiteles tanúságok megemlítenek néhány nyilvánvalóan rejtett dolgot, amelyeket ugyan tudtunkra adtak, mintegy villanásnyi képekben, de a részletekrõl nincs tudomásunk... Ilyenek pl.:

Az Úr Jézus názáreti, rejtett élete

Lukács evangelista, aki mindennek utánajárt és aki mindent megtudakolt a Szûzanyától, az apostoloktól és a többi tanitványtól, lejegyezte, hogy az Úr Jézus, 12 évesen, lemaradva a rokonaitól, a Jeruzsálemi Temploban maradt. De utána már csak annyit tudat velünk, hogy Jézus hazament szüleivel Názáretbe, engedelmeskedett nekik, és gyarapodott bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek elõtt...

(Lk 2:51-52) Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

Tehát Isten Fia földi életérõl tulajdonképpen csak a születését, a 12 éves korában történt esetét és a három éves működését ismerjük. Ennek csúcsa volt a Húsvét, az Úr Jézus keresztáldozata, az Õ halála és feltámadása, amely egyben forrása lett minden kegyelemnek (Jn 1:16). Tehát az evengelisták nem tartották fontosnak, hogy az Úr Jézus életének részleteit tüzetesen feljegyezzék, hanem csak azt írták meg, ami az üdvösségünk szempontjából kimondottan szükséges. Akkor hát mire is jók egyes látnokok könyvei, rendezõk filmjei, amelyek az Úr Jézus gyerekkorát vagy életének ismeretlen részleteit jelenítik meg?...

Hasonlóképpen, a mi életünkben is lesznek majd hajszálpontosan felfedett gondolatok, szavak, tettek vagy mulasztások és lesznek rejtett dolgok, amelyek nem lényegesek, illetve, amelyekre fátylat borítanak, a bûnbocsánat által...

(Mt 12:36) Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon.  

(Lk 8:17) Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna: titkon sem történik semmi, ami ki ne tudódnék és nyilvánvalóvá ne lenne.

(Zsolt 32:1)  Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűne el van takarva.

(Jak 5:19-20) Testvéreim, ha valamelyikőtök eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez.

Imádkozzunk, hogy bûneink befedeztessenek és szégyent ne valljunk a szentek közössége elõtt. Csak érdemeink megmaradjanak meg, hogy elnyerhessük  jutalmunkat.

Natánel esete

Natánaelnek valószínüleg volt egy istenélménye a fügefa alatt, amikor ott imádkozott, amelyrõl csak õ tudott. Mivel Natánal élménye egy istenélmény volt, ezért az Úr Jézus szavai, amellyel felfedte az õ bensõséges megélését, bizonyították neki, hogy a názáreti Jézus Isten Fia...

(Jn 1:45-49) Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” „Jöhet valami jó Názáretből?” – kérdezte Natánael. „Gyere és győződjél meg róla!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!”

Mi történt a fügefa alatt? Hol volt az a fügefa? Nem tudjuk. Nem tartozik ránk. Hasonlóképpen, a mi imánk is csak ránk és Istenre tartozik. Azok rejtve maradnak, illetve rejtve is kell, hogy maradjanak, hacsak nem fedjük fel okkal egy tanúságtételben...

(Mt 6:6) Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.

Imádkozzunk, hogy mi is igazak legyünk, akikben nincs semmi álnokság.

A szamárcsikó esete

Vannak fontos, személyes dolgok, amelyeket az ember nem bíz másra, hanem maga intézkedik. Ilyen volt a szamárcsikó is, amellyel az Úr Jézus bevonult Jeruzsálembe, hogy beteljesedjenek az írások (Zak 9:9). Isten maga intézkedett a szamárcsikó ûgyében, rejtett módon, bizonyos emberek szolgálatát felhasználva. Kik voltak azok az emberek? Hogyan egyeztek meg a szamárcsikó ûgyében, és a jelszóban? Nem tudjuk... Csak annyit tudunk, hogy erre a jelszóra: „az Úrnak van szüksége rá”, odaadták a szamarat...

(Mk 11:1-6) Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide! Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi. Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották. Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót? Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket.

(Zak 9:9) Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.

Ez a szamárcsikó jelképezi az Úr Jézus alázatát, amellyel közeledik a mi szívünkhöz, közeledik az Egyházhoz, az Õ Menyasszonyához,, de jelképezi azokat a választottakat is, akikre „ráül”, hogy általuk menjen be más emberek szívébe, „Jeruzsálemébe”... Imádkozzunk, hogy mi is alkalmasak legyünk arra, hogy az Úr szamárcsikója legyünk...

Az utolsó vacsora esete

Ez egy nagyon fontos esemény volt, amelyben nagycsütörtökön, az Úr Jézus megalapozta Egyházát, elõvételezte kereszthalálát az elsõ konszekrációban, és amelyben megalapította az Oltáriszentséget meg az Egyházi rend szentségét. Ekkor adta át az apostoloknak végsõ rendelkezéseit, ekkor mondta el Fõpapi imáját és itt búcsúzott el a taníványoktól. Ez volt az apostolok legbensõségesebb megélése az Úrral, amikor Õ megmosta lábukat, és amikor részt vettek az elsõ szentmisén. Itt ígértetett meg az Egyház ama forrása, amely aztán kibuggyant a keresztfán, az Úr Jézus lándzsával átdöfött oldalából (Jn 19:34), és amely beteljesedett Pünkösdkor. Ennek a fontos eseménynek megrendezését az Úr Jézus nem bízta a másra...

(Lk 22:10-13) Ő így válaszolt: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? Ő majd mutat nektek egy nagy, berendezett emeleti termet: ott készítsétek el! Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik; és elkészítették a páskavacsorát.

Ki volt az az ember? Hogyan egyezték meg a dolgot? Nem tudjuk... Csak annyit tudunk, hogy talán a Márknak nevezett János házában volt az az emeleti terem. Ez valószinüleg az a terem, ahol leszállott a Szentlélek az apostolokra. Imádkozzunk, hogy mi is az Úr rejtett eszközei lehessünk...

Minden ember életében vannak ilyen rejtett dolgok, amelyeket maga az Úr rendez, és amelyrõl egyedül csak Õ tud pontosan. Mi érzékeljük Isten kegyelmét és gondviselését, de át nem láthatjuk, meg nem érthetjük azokat...

Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, és sok ember életében, sokféle titkos müködés van...

(Iz 40:28) Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.

(Ef 3:8) Nekem, a szentek legkisebbikének adatott meg a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát...

Ima: Drága jó Szûzanyánk, vezess fel minket az emeleti terembe és taníts minket Szent Fiad dolgaira. Ámen.

 

Lépcsõima

Nem ismerem a régi ritusú szentmisét. Amikor utoljára részt vettem egy ilyenen, kb. 4 és fél éves lehettem és az oltár lépcsõjén üldögéltem a ministránsok mellett...

A minap, kezembe vettem egy régi hittanfüzetet: Szertartástan, írta Veress Ernõ hitoktató, kiadták Cluj ( Kolozsváron), 1937-ben. Amint olvastam a szentmise felépítését, az tûnt fel nekem, hogy nem az a legnagyobb különbség a régi és az új rítusú mise között, amire én gondoltam. Én arra gondoltam, hogy egykor latinul miséztek, ma meg a nemzet nyelvén. Egykor háttal miséztek, illetve szembe a fõoltárral, ma meg szembe miséznek a hívekkel, azaz háttal a fõoltárnak. De mindez csak felfogás és meglátás kérdése… 

Van azonban egy dolog, amit nem találok a mai, új ritusú szentmisében és ez az úgynevezett lépcsõima. A szentmise régen a lépcsõimával kezdõdött, amelyet a pap az oltár lépcsõje elõtt mondott el a ministránsokkal és/vagy a hivekkel együtt.

 A lépcsõimának három fázisa volt: 1. a zsoltár; 2. a Confiteor; 3. a könyörgés ( + bemenet, antifona). Ezekbõl mára csak a Confiteor maradt meg (ha a misézõ pap a közös bûnbánat felindításakorkor, azt az imát választja: Gyónom a mindenható Istennek...). A bevezetõ zsoltár mintha elmaradt volba és a könyörgés, a bemenet egyképpen összeolvadt a Kyrie-vel?…

A lépcsõima zsoltárainak elmaradása azt eredményezheti, hogy manapság valahogy csak úgy beesünk a szentmisére, anélkül, hogy ténylegesen felkészítenénk lelkünket az Istennel való találkozásra. Legtöbbször már a  Kyrie-nél tartunk, amire valahogy lerázzuk magunkról a világi gondolatokat...

A lépcsõima zsoltárai egykor felébresztették az emberben az Istenre való figyelést, az összeszedettséget és a vágyódást Isten oltárához. Felinditották az emberben bûnbánatot és a szükséges éberséget. Tudatosította az ember, hogy ott és akkor, Isten mennyei oltára és szent udvara elé áll. Ezekben a zsoltárokban benne volt az Istennel való találkozás öröme, a megalázkodás bûneink miatt, a felemelkedés az Isten iránti reményben, és a bizalom az Úr hûségében. Ez a lelki ráhangolódás idõt, szavakat, rituálét igényel, hogy ténylegesen odategye az ember a lelkét. Ez nem ugyanaz, mint amikor az utolsó percben beesünk a templomba és egy elsietett térdhajtás után, már szinte egybõl a Kyrie-t énekeljük.

Egy alkalommal Busteni-ben voltam. Ez egy hegyi üdülõvároska Brassó és Színaja között. A délutáni séták alkalmával meglátogattam a helyi ortodox templomot. Ez egy igényes kis templom, amelyet Ferdinánd román király építtetett. A templom ajtajától jobbra és balra, a belsõ falon, életnagyságban van megfestve a király meg a királynõ képe. Itt láttam, a templom bejárati lépcsõje és ajtaja között, egy fekete márványlapot, amely a padlóba van beleépítve és amelyre ezek a szavak vannak vésve: Ember, amikor ezen az ajtón belépsz, hagyd odakint a világ dolgait!...

Vagyis, amint az Úr egykor Mózesnek mondta a csipkebokornál: Vedd le a sarudat a lábadról, mert ez a hely szent!...

(Kiv 3:4-5) Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” – felelte. Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.”

Mennyire méltatlan, amikor valaki késve érkezik a szentmisére, amikor egy lelkigyakorlaton, a szentmisét egy tálalóasztalkán vagy egy kartondobozon rögtönzik, holott a templom és az oltár ott áll üresen, alig pár száz méterre...

Láttam egyszer, amint egy keresztény biciklitúrán, a cserkészeknek, két összetámasztott bicikli ülésén (amelyen a fenekével ült) mutatta be a pap a legszentebb áldozatot, holott biztosan volt a közelben egy templom, ahol meg lehetett volna tartani az aznapi szentmisét. De az a lényeg, hogy megmutassák azt a bizonyos "keresztény szabadságot", ami valójában szabadosság és önkényesség...

Mit tehetünk?

1. Már odahaza indítsuk fel lelkünkben a vágyat az Úrral való találkozásra;

2. Induljunk el a templomba legalább 10 perccel hamarább, mint ahogyan eddig megszoktuk;

3. A templom lépcsõje elõtt próbáljunk végiggondolni egy fohászt, amellyel ráhangoljuk lelkünket az Isten házába való belépésre;

4. A padban igyekezzünk lecsendesíteni lelkünk világias zaklatottságát és készüljünk fel a szentmisére;

5. Fontoljuk meg bûneinket, amelyeket odaviszünk a bûnbánatban és kéréseinket, amelyeket odaviszünk a felajánlásba.

Ima: Dicsõség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek. Ámen.

Találkozás a Megfeszítettel II.

Egyik reggel hívatott a fõnököm. Lemegyek hozzá, s mondja nekem vigyorogva, hogy a nagyõnök kegyeskedett letekinteni rám. Utasítást kapott, hogy azonnal küldjön engem Szebenbe egy hétre, mert lesz ott valami munka, és részt kell vegyek egy munkacsoportban. A fõnököm úgy nézett rám, mint akit nagy megtiszteltetés ért, de én tudtam, hogy ez inkább egy figyelmeztetés, hogy máskor ne járjon annyit a szájam a gyûléseken...

El is mentem Szebenbe, elszállásoltam magam egy akármilyen motelben, és elkezdtem munkába járni...

Az ottaniaknak pont én hiányoztam… Azonkívül, hogy megkínáltak reggel kávéval, jóformán szóba se álltak velem. A délelõttök nehezen teltek, de délután jó volt. Szeben szép város, és élveztetes sétálni az utcákon a jó idõben. Az elsõ nap nem találtam jó vendéglõket, teraszokat, mert nem tudtam merre van a fõtér, de másnapra felvilágosítottak és egyenesen odamentem. A fõtér kellemesen lepett meg. Nem tudtam, hogy ilyen szép és érdekes Szeben történelmi központja. Ahogyan ott tájékozódtam, az elsõ dolgom az volt, hogy megnézzem azt a nagy templomot, amely a fõteret uralja. Láttam, hogy a templom végében kolostor is van, mint Csíksomlyón. Odamentem, s hát magyar írást látok az ajtón meg a kifüggesztõn...

Bementem a templomba és egybõl láttam, hogy ez Erdély egyik legszebb katolikus temploma. Valami derengett, hogy az egyik paptestvér feltette volt valamikor a Facebook-ra a szebeni jezsuita templomot, mondván, hogy az emberek nem is tudják, hogy Erdély egyik legszebb temploma Szebenben van. 

Körbejártam a templomot, mint egy múzeumot és megcsodáltam a berendezését. A legtöbb felirat német nyelven van. Furcsa volt számomra, hogy itt német katolikusok voltak. Az egész templomnak annyira múzeum jellege van, hogy a remekbe pulitérozott gyóntató szekrényekre még plakát is van kitéve, hogy “Ne érintsd meg!”...

Odébb egy régi orgona volt kiállítva közszemlére. Az emberek körbejárnak a templomban, mint egy múzeumban és fotóznak. A legtöbbjüknek eszébe sem jut térdet hajtani a tabernákulum előtt. 

A szentély gyönyörû... A rézveretes tabernákulum mögül fény világítja meg a fõoltár fölötti freskót, amely a Szûzanyát ábrázolja. Az ember órákig el tud lenni előtte…

Elõször leültem az egyik padba, és szentséglátogatást végeztem lélekben... Néhány percig, egy-két fohasz erejéig, az Úrra figyeltem. Majd körbejártam a templomot és mindent gondosan lefotóztam. Talán nyolc mellékoltár is van, gyönyörûen kidolgozva. A szobrok és a festmények, mind nagyon ígényesek, akár egy katedrálishoz is méltók. 

Amint így haladtam körbe a templomban, egyszer csak eljutottam ahoz a mellékoltárhoz, amelyen az oltárkép a megfeszített Úr Jézust ábrázolja. Hát akkor látom, hogy eléje egy térdeplõ van helyezve. Széles imatérdeplõ volt, amelyre akár három személy is le tudna térdelni. Világosan látszott, hogy ezt a helyet használják, ez a hely meleg... Ez a hely vilagosan különbözött a többi hely múzeumi jellegétõl. Érzõdött, látszott az élet és az ima nyoma azon a helyen…

Nosza - gondoltam magamban - megragadom az alkalmat és én is odatérdelek imádkozni. Kérjetek és adatik... Elimádkoztam a búcsúimákat: a Hiszekegyet, a Miatyánkat és az Üdvözlégyet, majd a gondolataim elkalandoztak…

 

Arra gondoltam, hogy milyen különös... Mennyi ember halt hõsi halált a történelem folyamán, mennyi embert végeztek ki brutálisan, hányan áldozták életüket a legnagyobb hõsiességgel valakikért, valamiért és mégis, egyetlen halál sem hasonlítható az Úr Jézus halálához. Miért? Mi olyan különös ennek a názáreti Jézusnak a halálában?... Hát mi... Az hogy Õ az Isten egyszülött Fia. Õáltala lett minden, ami lett. Őbenne lett teremtve a mindenség és mindent Õ foglal össze Önmagában (Kol 1:19-20).  Az õsbûn által megromlott ez a világ, de az Õ megváltó mûvében újból összegyűjt mindent, ami elveszett... Ezért kapitális fontosságú, amit az Úr Jézus Nikodémusnak mondott az éjszakában: ha majd felemelik Õt, amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, akkor mindeneket magához vonz. Mivel Õbenne áll fenn a mindenség, ezért csak az menekül meg, aki hozzárepül és hozzátapad a hitben, amint a vaspor odavonzódik és odatapad a mágneshez. Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is (Lk 17:37). Aztán vágyakozva gondoltam: Add Uram, hogy én is hozzádrepüljek és hozzádtapadjak!…

(Jn 3:14-16) Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

(Jn 12:32-33) Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.  Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Amint ezt végigelmélkedtem, egyszer csak azt éreztem, hogy az Úr Lelke hatalmas erõvel tölt be. A keblem zihált, a könnyeim csorogtak és az egész testemet betöltötte a Szentlélek forrósága. Felálltam és visszamentem a padsorba. Ott mégjobban elárasztott a Szentlélek. Már nem csak csorogtak a könnyeim, hanem zokogtam. Az arcomat a tenyerembe rejtettem és visszafolytottan zokogtam szünet nélkül. Amint felemeltem tekintetemet a szentélyre, lélekben láttam Isten templomának csarnokát és annak magasba nyúló oszlopait. Nagyon magas volt, nem látszott a kupolája és a magasból Isten dicsõsége ragyogott lefele... Én pedig magasztaltam és dicsőitettem az Urat. Egyszerre volt bennem mély bűnbánat, kimondhatatlan nagy öröm, dicsõítés és leírhatatlan boldogság...

Aztán ahogy kezdtek jönni a látogatók, igyekeztem viselkedni... Néztek engem, hogy mi bajom, hogy csupa könny az arcom. El voltam zsibbadva a Lélek jelenlététõl és a keblem, mintha fel lett volna fújódva eleven tûzzel. Sokáig ültem a padban ebben az állapotban és Isten forró jelenléte nem szûnt meg a bensőmben. Lassacskán kijöttem a templomból és leültem egy padra a fõtéren. Mellém kérenzkedett egy lengyel házaspár, akik turisták voltak. Õk beszélgettek mellettem, én meg elvoltam a Szentlélek tüzével és tovább dicsõítettem magamban az Urat. Eltelt még egy jó idõ és utána elmentem ebédelni. Az ebéd alatt is folyton az Úrral voltam. Nem tudom mennyi ideig tarthatott a megtapasztalásom, de lehet, hogy két órát is eltartott...

Mi történt velem? Mit tett velem az Úr?... Nem tudom... Nem mondott semmit, csak eltöltött, betöltött Szentlelkével, és megszeretgetett engem... Annyira megszeretgetett, hogy ha tovább fokozta volna, talán nem is tudtam volna elviselni. Nem csodálkozom, hogy Néri Szent Fülöpnek kidúdorította a Szentlélek a mellkasát, a szíve táján...

Szeretnünk kell az Urat teljes szívünkbõl, teljes lelkünkbõl, teljes elménkbõl és teljes erõnkbõl. Ez azt jelenti, hogy szívünk akarata és minden érzelme, rá kell hogy iranyuljon. Lelkünk Õhozzá kell tapadjon, értelmünkkel Õt kell kutatnunk, mert Õ az értelmes hívõket szereti, és minden szellemi, fizikai erőnkkel Õt kell szolgálnunk. Legyünk hűségesek Őhozzá, mert Ő megérdemli...

Ima: Uram Jézus, köszönöm, hogy megszeretgettél. Köszönöm, hogy a nehéz idõkben van amibe kapaszkodjak, hogy sose inogjon meg a Beléd vetett bizalmam. Ámen.  

 

Találkozás a Megfeszitettel I.

Valamikor régen, a megtérésem után, beszélgettem egy gyóntató atyával az imaéletemrõl. Elmondtam neki, hogy valahogyan át szeretném rendszerezni az életemet. Ezt is akartam volna, meg azt is…

Õ figyelmesen végighallgatott, majd azt mondta, hogy nem lehet mindent egyszerre megvalósítani. Kezdjem el elõször egyszerre csak egy dologgal. Például kezdjek el minden reggel, felkelés után, egy negyedórát imádkozni. Ne az legyen, hogy: Szívem elsõ gondolata, kávévizem tegyem oda... Tényleg, kezdjem azzal a napomat, hogy: Szívem elsõ gondolata, hozzád száll fel Istenem…

Hazamentem és másnap reggel tényleg felkeltem reggel 6 órakor. Letérdeltem a szobámban, a falon függõ feszületünk alá és elkezdtem imádkozni. Miután elmondtam az imát és behúnyt szemmel figyeltem az Úrra, egyszerre csak egy világos kép jelent meg elõttem. Egy lapos, enyhén egyenetlen, fényesen sima kőpadlót láttam magam előtt. Valami szikla teteje lehetett... A szikla drappos-szürke mészkő volt. Az egyenetlenségek fényesre voltak kopva, valószínüleg a járkálásoktól, a cipõk talpától. Amint ezt a sima kőpadlót figyeltem, egyszer csak azt látom, hogy valami gerenda van beleállítva a sziklába, egy vésett lyukba. Amint felnéztem a gerendára, hát látom, hogy az egy feszület: az Úr Jézus keresztje.

A kereszt gerendája kb. 12x12 cm vastagságú lehetett és egy kb. 25-30 cm mélységű, ugyanilyen méretű vályatba volt beleállítva. A megfeszített Úr Jézus lába nem volt magasan, csak úgy kb. 60 cm-re a földtõl. A feszület hosszabbik szára nem lehetett hosszabb mint 2,5 m. A rövidebb szára arányos volt ehez, úgy kb. 1,5 m. Az volt a meglepõ, hogy az Úr Jézus teste nem volt nagyobb, mint egy mai 14 éves gyermeké. Úgy kb. 1,5 m magas lehetett és ami kb. 50-60 kg testsúlynak felelhet meg. Sovány volt és szálas izomzatú. Nem láthattam sem a sebeit, sem az arcát, csak egy dolog maradt meg tisztán a szememben: a bokája fölé volt kötözve egy durva, görcsös, foszladozó, nem túl vastag csihánkötél. Ezután ismét csak a földet láttam, illetve a sziklát, és ahogyan néztem azt, egyszerre csak elkezdett csöpögni valami bordós-pirosas folyadék felülrõl nagy cseppekben. Pillanatok alatt három-négy tenyérnyi tócsa alakult ki a szemem elõtt és folyt előmbe. Ekkor rájöttem, hogy az az Úr Jézus Szent Vére... Megborzadtam, megráztam a fejem és kinyitottam a szemem. Emlékszem, hogy egész nap e látomás hatása alatt voltam...

Késõbb még többször imádkoztam így reggelente, de többé soha nem volt ilyen látomásom. Ma is, több mint 20 év után, tisztán emlékszem arra, amit akkor tapasztaltam. Azon gondolkodtam, hogy vajon miért láttam azt a kötelet az Úr Jézus bokáján... Aztán arra gondoltam, hogy az a kötél látványa hiteles lehetett, mert az elítéltek, hiába hogy készülnek lélekben a kivégzésre, az utolsó pillanatban mégiscsak megesik, hogy elveszítik önuralmukat és elkezdenek vergődni. Ezért valószínüleg, az lehetett az eljárás, hogy a katonák elõször odakötötték a kereszthez az elítélt kezét meg lábát, majd csak azután végezték el az odaszögezést. Amikor ez megvolt, akkor az a 3-4 katona, egyszerûen csak beleállította a keresztet a sziklába vályt lyukba. A kereszt és az ember súlya, legtöbbször nem haladhatta meg a 120 kg-ot, ezért szerintem nem kellett oda semmiféle húzókötél, hogy felállítsák a keresztet. Ment az kézbõl is a katonáknak…

Persze, nem tudhatunk semmi bizonyosat, de megfigyelhetjük ma is a múzeumokban a régi páncélzatok méreteit. Láthatjuk, hogy a középkor emberei gyakran nem voltak magasabbak 1,4-1,5 méternél. Mindezek igencsak valósnak éreztetik velem azt, amit láttam... De valójában, a méretek és egyébb részletek nem nagyon számítanak. Csak az számit, hogy az Úr Jézus, az élő Isten Fia, az Õ Szent Vérét ontotta értünk, hogy lemossa bűneinket. Dicsõség és hála legyen Neki mindörökké...

Amikor imádkozunk a feszület előtt, akkor mindig a Szent Kereszt tövéhez megyünk, ahol ma is folyik a mi Megváltónk Szent Vére. Áldott legyen az Ő Szent Neve örökkön-örökké. Ámen.

 

 

 

Gárdonyi Géza a cicomáról és az igazságról

Habár szép, ha egy nõ mértékletesen és ízlésesen festi magát, mégis azt gondolom, hogy nagy igazság van Gárdonyi szavaiban:

 

Akik az arcukat festik, mások haját fordítják maguk hajává, hajuk színét mérgekkel is megszőkítik, hamis ékszereket tudva viselnek, mért éppen az igazságot ne festenék, fordítanák, hamisítanák? 

( Ida regénye, Harmadik Fejezet, 12. rész ).

Valóságos Isten

Eszembe jutott egy régi esetem, amikor vitába kerültem egy unitárius barátommal. Akkoriban már elég sokat olvastam a szentírást, és egy alkalommal, a hivatalban, szó szót váltott, és én tanúságot tettem az Úr Jézus Krisztus isteni természetéről. Akkor még nem voltam tisztában, hogy a különböző felekezeteknek milyen a hitük. Ez a barátom, mivelhogy ő unitárius, igencsak nekemugrott, és elkezdte bizonygatni, hogy Jézus csak ember volt. Váltig állította, hogy egy az Isten, a mennyei Atya, és rajta kívül nincs más isteni személy... Én viszont szentírási részekkel bizonygattam, hogy az egy Istenben három személy van, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. De hiába bizonygattam, mert ő is kiválogatta és idézte azokat az igerészeket, amelyek "emberfiának" és "prófétának" nevezik az Úr Jézust. Majdnem egy órán át vetekedtünk így a munkatársak nagy érdeklődése közepette, mert hát a barátomnak igencsak erős hangja van, és fölöttébb vehemens. Ez a vita aztán még egyszer megismétlődött, úgy kb. egy év múlva rá, amikor egy asztalnál ültünk társaságban...

Ha ezekre a vitákra visszagondolok, már nem nagyon emlékszem milyen érveket sorakoztattam fel. Ugyanakkor, ott van az a tény is, hogy nekünk ma már könnyű tudni, hogy az Úr Jézus az Isten Fia, a második isteni személy és valóságos Isten, mert a zsinatok, a dogmák és az Egyház Tanítóhivatala felvilágosított bennünket. De vajon, hogyan ismerhették fel az Úr Jézus istenségét akkor, ott, az Ő földi működésének ideje alatt? Hogyan ismerhették fel istenségét az Őt hallgató emberek, akár írástudók, vagy akár tudatlanok?...

A Messiás igérete

Az ószövetségi írások beszélnek az eljövenőről, az Igazról és a Szentről, Dávid sarjáról, aki helyreállítja majd Izraelt, megszabadítja Izrael népét és országát. Sőt Izajás könyvében az áll, hogy maga Isten jön el, és szabadítja meg a népet...

(Iz 34:4-6) Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” Akkor megnyílik a vakok szeme, s a süketek füle hallani fog.

Ezt azonban nem könnyű értelmezni. Maga Keresztelő János is elbizonytalanodott, és kérdeztette tanítványai által az Úr Jézustól, hogy Ő-e az eljövendő, vagy mást várjanak. Erre az Úr Jézus a fenti igerészre hivatkozva válaszolt...

(Mt 11:2-6) Közben János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte tanítványait, hogy kérdezzék meg: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt és mondta: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik rajtam.”

De más igerészek is előrevetítik, hogy a Messiás Isten...

(Iz 7:14) Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.

(Mt 1:23) Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.

Az Úr Jézus implicite nyilatkoztatja ki istenségét
 

Az Úr Jézus nem mondta ki direkte, hogy Ő Isten. Ez ugyanaz a magatartás, mint amikor csodatettei után megtiltja az embereknek, hogy beszéljenek róla (Mk 7:36; 8:30). Szerénységről lenne itt szó? Nem, hanem az Ő isteni bölcsességről, hogy időnap előtt ellene ne támadjanak rá, hogy véghez tudja vinni mindazt, amiért eljött a világba. De ugyanakkor, implicit módon, többször is rávilágított a maga istenségére...

- Rávilágított először is akkor, amikor a gazdag ifjú jónak nevezi az Úr Jézust. Ekkor Ő azt válaszolta, hogy senki sem jó csak egyedül az Isten. Ugyanakkor, az evangéliumban, még a vele együtt megfeszített lator is tanuskodik, hogy az Emberfia semmi rosszat sem tett...

(Lk 18:18-19) Egy előkelő ember megkérdezte: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?” Jézus ezt válaszolta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten.

(Jn 10:32) Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?”

(Lk 23:41) Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.”

Tehát az tény, hogy az Úr Jézus csupa jót cselekedett, bizonyítja, hogy Ő Isten, mert csak egyedül Isten teljesen jó…

 

- Másodjára akkor, amikor a béna embernek megbocsájtja bűneit. Az írástudók joggal gondolták, hogy csakis Isten bocsájthatja meg a bűnöket. Ezért, hogy meggyőzze őket és higgyenek, az Úr Jézus látható jelét adta bűnbocsájtó hatalmának, azzal, hogy a bűn fizikai következményeit is megszűntette...

(Mk 2:5-12) Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.” Néhány írástudó is ült ott. Ezek ilyen gondolatokat forgattak magukban: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?” Jézus lelkében belelátott gondolataikba. „Miért gondoltok ilyeneket magatokban? – kérdezte. – Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek vagy azt mondani: Kelj föl, fogd az ágyadat és menj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!” Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent, s mondták: „Ilyet még nem láttunk soha.”

Ezzel is az Úr Jézus bizonyította, hogy az Emberfia valóságos Isten...

A zsidók megértik, hogy Jézus Istenként nyilatkozik

A zsidók,  az írástudók meg a farizeusok, elég hamar értelmezték teológiailag az Úr Jézus beszédét és felfogták, hogy Ő Istenként beszél...

(Jn 5:18) Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.

(Jn 10:33) A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad.

Ezt leginkább az Atyával való egységének kijelentésével nyilvánította ki...

(Jn 10:38) De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”

(Jn 14:11) Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem.

A zsidók megértik, hogy Jézus Istenként, Istennel egyenlőként lép fel, de mivel nem hisznek neki, meg akarják Őt ölni istenkáromlásért...

Isten Fia és Isten fiai

 

Amikor a zsidók szemére vetik az Úr Jézusnak, hogy Istenként nyilatkozik azáltal, hogy Isten Fiának mondja magát, akkor Ő azzal védekezik, hogy az írásokban is ott áll, hogy “istennek vagytok”, mármint azok is istenek, akikhez az ige szól...

(Jn 10:33-36) A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad. Jézus így válaszolt: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok”? Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, akkor ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, hogy káromlást szólok, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?! (Zsolt 82:6)

Ezzel arra utal, hogy Ő nem csupán egy az Isten fiai közül [akik az angyalok ( v.ö. Ter 6:4)], hanem különb azoknál: Ő Isten egyszülött Fia...

(Zsid 1:5) Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.
 
Az Úr Jézusnak hatalma van élet és halál fölött
 
Az Úr Jézus nem kell, hogy életet kapjon valakitől, mert az Atya megadta neki, hogy élete legyen önmagában...

Jn 5:26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.

Ezt az életet adja nekünk az Ő testében, az Ősszentségben, ami az élet kenyere (Jn 6:35-59). Ez istenségének legnagyobb bizonyítéka, hogy élete van önmagában. És Ő képes lerakni életét, hogy aztán újra felvegye...

(Jn 10:17) Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.

De nemcsak újra felveszi életét, hanem feltámaszt mindenkit, és visszadja életét mindazoknak, akik hisznek Őbenne...

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

Tehát az Úr Jézus „Isten az Istentõl, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentõl. Született, de nem teremtmény: az Atyával egylényegű és minden általa lett.”

 
Az Úr Jézusnak van hatalma ítélni
 
A mennyei Atya teljesen átadta az ítéletet a Fiúnak. Ezért az Úr Jézusnak van hatalma eldönteni örökre minden teremtmény sorsát...

(Jn 5:22) Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át...

Az utolsó napon, az Úr Jézus megítéli a földet, és különválasztaja a búzát a konkolytól és a juhokat a kosoktól...

(Mt 13:30) Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”

(Mt 25:32-33) Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.

Kinek van hatalma örök életre vagy örök kárhozatra ítélni az embert, ha nem Istennek?...

 
Tamás apostol megbizonyosodása
 
Tamás apostol hitetlenkedése igen nagy hasznára volt az Egyháznak. Mivel hitetlenkedett és a saját szemével, tappintásával akart meggyőződni arról, hogy valóban feltámadt a Mester, ezért a megtapasztalt valóságtól megrendülve kiáltott fel, és Urának, Istenének vallotta az Úr Jézust. Az Úr Jézus elfogadja az ő vallomását. Ez olyan volt, mint a lábmosás esete, amikor az Úr Jézus igazolta, hogy Ő valóban Úr...

(Jn 20:28) Tamás azt felelte: »Én Uram és én Istenem!«

(Jn 13:13) Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok.
 
Tehát láthajuk mindezekből, és még sok más igéből is, hogy az Úr Jézus Krisztus valóságos Isten. És mivel kezdettől fogva az Ő emberségéből indultunk ki, ezért tehát bizonyított dolog, hogy az Úr Jézus Krisztus, egy személyben, valóságos Isten és valóságos ember ...

 
Ima: Uram Jézus Krisztus, imádunk Téged és áldunk, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot. Ámen.

A Szentlélek elleni bûnök

Az alábbiakat a HOZSANNA! - Teljes kottás népénekeskönyv (Szent István társulat, 1995) címû imakönyvbõl vettem:

A Szentlélek elleni bûnök 

Ezek alapjaiban rendítik meg az istenes életet...

A Szentlélek elleni bûnök a következõek:

1. Aki vakmerõen bizakodik Isten irgalmasságában;

2. Aki kétségbeesik Isten kegyelmérõl;

3. Aki a megismert igazság ellen tusakodik;

4. Aki irigyli mástól Isten kegyelmét;

5. Aki az üdvös figyelmeztetések ellenére a bûnökben megátalkodik;

6. Aki mindhalálig nem bánja meg bûneit. 

Ezeket a meghatározásokat gyakran nehezen értelmezik az emberek, ezért hozzáfûzöm meglátásaimat:

1. Az bizakodik vakmerõen Isten irgalmasságában

Az akiben nincs meg az istenfélelem, ami a Szentlélek egyik ajándéka...

(Iz 11:2-3) Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme.

Akit a Szentlélek betölt és vezet, az szent rettegéssel mûveli saját üdvösségét, annak tudatában, hogy a mi szeretõ Istenünk hatalmas Isten, Aki tér és idõ felett trónol, és Akinek van hatalma örök halálba taszítani a testet is meg a lelket is...

(Fil 2:12) Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket...

(Mt 10:28) Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!

Az ilyenek fittyet hánynak a parancsolatokra, azt gondolván/mondogatván, hogy az Úrnak majd jó lesz úgy is, ahogyan õk vélni/élni gondolják a vallásosságot...

Néhány példa:

- Van aki nem jár el ünnepnap szentmisére, istentiszteletre és azt mondogatja, hogy õt otthon is meghallgatja az Isten;

- Van aki házasságtõrõ, törvénytelen kapcsolatban él, azt gondolván, hogy Isten majd elnézi neki;

- Van aki kulturális alapon vagy akár az evangelizációban, viccet csinál Isten nevébõl és hiába veszi az Õ szent nevét;

- Van aki parázna vagy szodomita testi kapcsolatban él és azt gondolja, hogy Isten, az egyház és az emberek egyaránt el kell fogadják életállapotát.

Kérjük a Szentlélek ajándékát, az istenfélelmet, hogy ne essünk a vakmerõség bûnébe.

2. Aki kétségbeesik Isten kegyelmérõl

Az ilyen aggályoskodik és nincs bizalma Istenben. Elmegy ugyan szentgyónást végezni, meggyónja bûneit, de utána mégiscsak a múltján rágódik... Elmagyarázzák neki Isten szeretetét és irgalmát, de õ még mindig csak azzal jön vissza hogy: „de...” Az ilyen ember megosztott szívû, állhatatlan a hitben és olyan, mint a háborgó tenger...

(Jak 1:6-8) De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.

Ennek a bûnnek alapja a hitetlenség és a megosztott szív...

(Sir 1:28) Az Úr félelmével sose szegülj szembe, és megosztott szívvel ne járulj eléje. ( V.ö Sir 1:36);

(Jak 4:8) Közeledjetek Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok. Mossátok tisztára kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, megosztott lelkűek.

Higgyünk Istenben, és közeledjünk Hozzá gyermeki bizalommal, mert Õ nagyon szeret minket. Õ egy emberszeretõ Isten...

3. A megismert igazságok ellen az eretnekek tusakodnak

Ma nem divat valakit le-eretnekezni, pedig hát ez van: aki válogat az isteni igazságok között, amelyeket az Egyház tévedhetetlenül elénk tárt a Hitletéteményben, bárki legyen is az, eretnek. Sokféle eretnekség volt és van: 

- Voltak akik tagadták Krisztus istenségét;

- Voltak akik tagadták Krisztus emberségét; 

- Voltak akik tagadták Mária istenanyaságát;

- Voltak akik tagadták a péteri primátust, a papság intézményét, a szentségeket. 

- Vannak akik tagadják a Szentlelket, az emberi lélek létezését és halhatatlanságát, stb. 

- Aztán most jönnek azok, akik tagadják az élet törvényeit és annak Istentõl kapott erkölcsi normáit. Ezek azok, akik szentesítik a homoszexualitást, az újraházasodást, az euthanáziát, a nõk pappá szentelését, stb. Ezek ellene mondanak a teremtés és az üdvtörténet legalapvetõbb igazságainak és törvényeinek. Ezekkel nem lehet vitatkozni... 

Szent Pál azt mondja, hogy az eretneket egy-két intés után kerüld...

(Tit 3:10) Az eretnek embert egy-két intés után kerüld...

Engedelmeskedjünk az isteni igazságoknak, amelyeket az Egyház tévedhetetlenül elénk tárt a Szentírásban, a Katolikus Egyház Katekizmusban (a Hitletéteményben) és az egyetemes zsinatok határozatai által...

4. Aki másoktól irigyli Isten kegyelmét

Az ilyen hasonlatos a zsidó farizeusokhoz és írástudókhoz, akik látván az apostolok mûködését, irgységükben fogukat csikorgatták és az életükre törtek...

(ApCsel 5:33) Amikor ezt meghallották, dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük.

A vallásosságban irigy ember, irigyli testvérétõl a Szentlélektõl kapott ajándékokat, karizmákat, isteni és erkölcsi erényeit, illetve egyházi méltóságát, szolgálatát. Az irigy ember, mindig arra áhitozik, ami nem illeti meg õt, amit nem érdemelt ki, annélkül, hogy megtérne bûneibõl vagy belátná méltatlanságát. Nursziai Szent Benedeket is nem egyszer akarták megmérgezni a társai irigységbõl...

(Jak 4:1-3) Honnan a háborúskodás és pártoskodás köztetek? Honnan, ha nem bűnös kívánságaitokból, melyek tagjaitokban viaskodnak? Kívántok valamit, de nem teljesül. Öltök és irigykedtek, de nem juthattok semmihez. Veszekedtek és pöröltök, s mégsem értek el semmit, mert nem kértek. S ha kértek, nem kaptok, mert helytelenül kértek, hiszen bűnös kívánságaitok kielégítésére akarjátok fordítani.

Mindig önmagunkat, saját állapotunkat és a mi feledatunkat tartsuk szem elõtt. Legyünk mindig tudatában annak, hogy nem az a nagyobb, aki nagyobb pozícióban van, hanem az, aki alázatosabb és jobban szeret. Aki a legnagyobb akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája. Aki nagy akar lenni, legyen olyan, mint egy kisgyerek. Aki megalázza önmagát, az felmagasztaltatik (Mt 23:12)...

5. Aki az üdvös figyelmeztetésekre is a bûnökben megátalkodik

Az ilyen nyakas, keményszívû és engedetlen. Az ilyenekért imádkozni kell... Mivel Isten az utolsó percig nem adja fel, ezért mi sem mondhatunk le róluk soha ebben az életben...

(1 Kor 13:7) Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

De vigyázzon mindenki, mert nem lehet tudni mikor fogy el Isten türelme, kegyelme és irgalmassága. Kempis Tamás idézi a szentírást, miszerint rettenetes dolog a magasságos Isten kezébe esni (Zsid 10:31). Egyszer csak eljön a vincellér és kivágja a bûnös ember életének fáját...

(Péld 29:1) Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik.

(Luk 13:7) Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?

Igyekezzünk tüstént pattanni, amikor meghalljuk Isten parancsolatát. Ha figyelmeztetnek hibánkra, rögtön és jól figyeljünk oda. Hosszasan vizsgáljuk meg lelkünket és életünket, hogy miként állunk azzal a bûnnel, amire felhívták a figyelmünket, és azonnal változtassunk magatartásunkon...

6. Aki mindhalálig nem bánja meg bûneit

Ez a legszomorúbb eset. A szív és a nyak keménysége nagyon nagy baj. Az ilyenek nem mehetnek be Isten országába, amint az írások is figyelmeztetnek...

(Zsid 3:15-19) Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”, azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? És kikre haragudott Isten negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában? És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak? Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.

(Zsid 4:1-11) Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről. Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták. Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondta Isten: „Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” Jóllehet munkái készen voltak a világ teremtése óta, és valahol így szól az Írás a hetedik napról: „És megnyugodott Isten a hetedik napon minden munkája után.” Itt viszont ezt mondja: „Nem mennek be az én nyugalmam helyére.” Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt, egy napot ismét „mának” jelöl ki. Dávid által hosszú idő múlva így szól, ahogyan előbb is mondtuk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról.  A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.

 

Legyünk hát engedelmesek. Ha vétkeztünk is, legalább bánjuk meg bûneinket, és valljuk meg azokat, kérve Isten bocsánatát. Bizzunk az Õ nagy irgalmában...

Utolsóként, ráadásúl, megemlítenék még egyet...

7. A Szentlélek káromlása 

Ez egy roppant titokzatos és veszedelmes bûn, amelynek értelmezése eléggé homályos. Van aki a 6. ponttal azonosítja...

(Mt 3:28-30) Bizony mondom nektek, hogy minden bűn és minden káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek fiai a szájukon, bocsánatot nyer. De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad.” Mert ezt mondták róla: „Tisztátalan lélek van benne.”

(Lk 12:10) Aki az Emberfia ellen beszél, az bocsánatot nyer, aki azonban a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot.

 

Isten káromlása az, amikor valaki, valami sértõt, gyalázkodót, lealacsonyító dolgot mond Istenrõl. A Szentlélek káromlásánál nem annyira a rossz szó, a bûnös cselekedet a lényeg, hanem inkább a lelki természet összeférhetetlensége. A káromlást a gonosz lélek mondatja ki az emberrel, amely benne lakózik. Az ember lelke arra teremtetett, hogy egyesüljön Isten lelkével. A gonosz lélek azonban soha sem egyesülhet Isten Lelkével. Ahogy az írás mondja: mi köze Istennek Béliállal?... Vagy, hogy senki sem mondhatja Krisztus az Úr, csakis a Szentlélek által...

(2Kor 6:14) Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mert mi köze az igazvoltnak a gonoszsághoz? Vagy milyen közösség van a világosság és a sötétség között? Hogyan egyezne ki Krisztus Béliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez?

(1Kor 12:3) Ezért tudtotokra adom, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja: »Átkozott legyen Jézus!«, és senki sem mondhatja: »Jézus az Úr«, csakis a Szentlélek által.

Elkárhozik valaki, ha a Szentlelket káromolta... mondjuk, meggondolatlanul, indulatból, véletlenül, tudatlanul, stb?...  Ezt senki sem mondhatja meg bizonyosan...  Az Egyház senkit sem nyilvánít ki elkárhozottnak, ördögnek, hanem csakis szentekrõl nyilatkozik...

Mivel az ember általában sosincs teljesen megszállva a gonosz lélektõl, hanem leginkább csak részlegesen van megszállva, elnyomva vagy befolyásolva, ezért, talán valami olyansmi történik, mint amit Szent Pál úgy fogalmaz, hogy ki kell égnie belõle...

(1Kor 3:1215) Ha pedig valaki az alapra aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, szalmát épít, mindegyiknek a munkája nyilvánvaló lesz; ugyanis az a nap megmutatja, mivel az tűzben fog megnyilvánulni, s a tűz majd kipróbálja, hogy kinek-kinek milyen a munkája. Az, akinek megmarad a munkája, amelyet ráépített, jutalmat nyer. Az, akinek munkája elég, kárt vall; ő maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által.

Ezért aztán, ha látunk valakit, aki Krisztus nevében csodás dolgokat mûvel, de nagyon gyanus, hogy mûködése nem Istentõl való, sose mondjuk azt, hogy az ördög által mûködik, még akkor sem, ha nagyon biztosak vagyunk benne... Inkább vizsgáljuk meg az ember életének gyümölcseit, és ha nem találjuk meg benne a Szentlélek gyümölcseit, akkor mondjuk azt, hogy nem hiteles ember, mert nincsenek meg benne a Lélek gyümölcsei (Gal 5:22)...

(Mt 7:15-20) Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányok képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok.  A gyümölcseikről ismeritek fel őket. Vajon szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. Tehát a gyümölcseikről ismeritek fel őket.

 

Ima: Uram Jézus! Arra tanítottál, hogy kérjük a Szentlelket, mert a mennyei Atyánk soha sem utasít el minket, ha kérünk. Add Uram nekünk Szentlelkedet, hogy nehogy megbántsunk valamivel. Ámen.