2016. augusztus 31., szerda

Nem elég jónak lenni

Egy alkalommal elgondolkodtam valakinek az életén, és erre fel lett egy álmom azon az éjjelen. Azt álmodtam, hogy a régi kis templomunk udvarán vagyok, az impozáns, régi, márványsírok mellett. Amint ott állok, azt látom, hogy a földön két kupac avar van összegerebélve, fû, gaz és levelek vegyesen. Az avarkupacok tetején, egy öregember meg egy öregasszony feküdt háttal, tehetetlenül, mint valami elgyengült cserebogarak, egyik az egyik kupacon és a másik a másikon. Az öregek töpörödöttek voltak, régies, tehetõs embereknek való gunyában és amint néztem õket, egyszer csak azt veszem észre, hogy alóluk füst jön ki az avarból. Az avar lassan, csendesen, fellobbanó láng nélkül emésztõdött és vele együtt az öregek is. Zavartan néztem a jelenetet és arra gondoltam, hogy szegényeknek lassú és hosszú lessz a szenvedésük. Amint sajnálattal és rettenettel néztem õket, egyszerre csak az Úr Jézust látom az égõ avarkupacok mellett. Hallottam, amint mély részvéttel és sajnálattal mondta: “Pedig milyen jó emberek voltak…”

Álom, s esõs idõ?... De vajon van-e mondanivalója ennek az álomnak? Szerintem igen. A mondanivalója az lehet, hogy ezek az emberek azt gondolták, hogy elég ha jók lesznek embertársaikhoz, viszont életük végéig elutasították az Isten Fiába, Jézus Krisztusba, a Megváltóba vetett hitet...

Tudomásul kell vennünk, hogy senki sem üdvözülhet azáltal, hogy jó próbál lenni önerõbõl, vagy jónak gondolja magát, miközben emegveti a hitet, hiszen egyedül csak Isten jó. Mi mindnyájan gonoszak vagyunk és nélkülözzük Isten dicsõségét, azaz, nem látjuk Istent...

(Róm 3:23) Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét.

(Ef 2:8-9) Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék.

(Lk 18:19) Jézus ezt mondta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten.

Mi a bûnük ezeknek az embereknek? Az a bûnük, hogy Isten Fia, a világ világossága, eljött a világba, hogy tanuságot tegyen az igazságról, de õk nem fogadták be. Inkább szerették a sötétséget. Mivel azt mondták magukról, hogy õk nem bûnösök, vétkük megmaradt...

(Jn 1:10-11) A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be.

(Jn 3:19) Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak.

(Jn 9:41) Jézus ezt mondta nekik: „Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.”





Hit nélkül, nincs üdvösség, mert az üdvösség kegyelembõl van. Ugyanakkor, az is igaz, hogy a hit cselekedetek nélkül halott. De ezek a jócselekedetek nem önerõbõl vannak, és nem hit nélkül, hanem az élő hit által, a Szentlélek segítõ és megszentelõ kegyelméből...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik.

(Jak 2:26) Mert ahogyan halott a test lélek nélkül, úgy a hit is halott tettek nélkül.

(Mt 5:16) Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

(2Tim 2:1) Fiam, légy tehát erős a Jézus Krisztusban levő kegyelem által...

Ima: Urunk Jézus Krisztus, kérjük a hit kegyelmét, hogy mindvégig megállhassunk a küzdelemben. Ámen.

2016. augusztus 23., kedd

A mai feminizmus botránya

Azért "mai feminizmus", hogy ne általánosítsak... Mivelhogy manapság ez a téma igencsak érzékeny és számos vita tárgya, ezért elõször is tisztázzuk a fogalmakat...

A feminizmus: (Wikipédia) A nők szociális, politikai és kulturális szerepének előremozdítását szorgalmazó mozgalom.

- A botrány: ( KEK 2284) A botrány olyan viselkedés vagy magatartás, amely másokat bűn elkövetésére indít. Aki botránkoztat, a felebarát kísértőjévé válik. Kárt okoz az erénynek és az egyenességnek; testvérét lelki halálba taszíthatja. A botrány súlyos bűn, ha cselekedettel vagy mulasztással mást szándékosan súlyos bűnbe visz.

A teljesség igénye nélkül, szeretnék rámutatni néhány, a szentírásban olvasható, erkölcsi és állapotbeli kötelességekkel kapcsolatos igazságokra, amelyek a nőkre vonatkoznak. Ugyanakkor, ott van az egyházi dokumentum is ezzel kapcsolatosan: a Mulieris Dignitatem, II. János Pál pápa apostoli levele a nő méltóságáról és hivatásáról, 1988. augusztus 15.  

Persze, nem ringatom magam abban az illuzióban, hogy egy meggyőződéses feminista elolvassa majd ezt a dokumentumot és fõleg abban nem, hogy el is fogadja annak tartalmát és igazságát... Azért gondoltam fontosnak, hogy írjak erről a témáról, mert mára már akkora lett a befolyása a botrányos feminizmusnak, hogy gyakorlatilag nem lehet vele normálisan együttélni...

Az ősbűn utáni megromlott világban, de akár még a múlt században is, a nő, sok helyen, csupán "asszonyállat" volt. Talán Szent Pál volt az első férfi aki kifejtette leveleiben a nő méltóságát (legyen az feleség vagy szűz) és a kereszténység emelte igazán a nőt a férfi tisztelt és megbecsült társává. Igaz, elvétve, a kereszténység előtti időkben is voltak uralkodó nők, harcos nők, akik beírták magukat a történelembe. A keresztény középkorban is voltak uralkodó nők ( I. Erzsébet királynő), tudós nők ( Svéd Szent Brigitta) és harcos nők (Jeanne d’Arc), de azért a nők többsége otthon dolgozó háziasszony és gyereket szűlő anya volt...

A polgárosodás ideje alatt, majd a modern korszakban, a XX. század elejétől, a feminizmus egy szociális, politikai és kulturális áramlattá nőtte ki magát. Sok mindenért küzdöttek: egyenjogúságért, tanuláshoz való jogért, szavazati jogért, politikai szerepvállalásért, stb. Mondhatni, ezek a harcok jogosak voltak, mert ahogyan a rabszolgaság is még megvolt amerikában a XIX. században, úgy az asszony is csak egy "asszonyállat" volt sok helyen, ugyanebben az idõben. De ahogy sokminden, ami jól kezdõdik, egy idő után elfajúl, úgy a mai feminizmus is elvetemedett... Olvashatjuk a Példabeszédek könyvében:

(Péld 14:12) Van út, amely az ember előtt helyesnek látszik, de a vége halálba vezet.

Íme, néhány területet, ahol a feminizmus bizonyos formái mára már komoly botrányt okoznak:

A feminizmus botránya a családban

Az élet rendje, amelyet a Teremtõ rendelt, hogy a férfi legyen a feje az asszonynak és nem az asszony a férfinak. Az asszony követi a férjét engedelmességgel és nem a férj az asszonyt. Az asszony teremtetett a férfiból és nem a férfi az asszonyból. Isten az embert férfinek és nőnek teremtette, egyenlő méltóságot adott mindkettőjüknek, de nem ugyanolyan szerepet és tisztességet. Az asszony rendeltetett a férfi segítőjéül és nem fordítva (Ter 2)... 

Persze, tudom, hogy ezt egy feminista egyáltalán nem így gondolja, de azért olvassuk csak el figyelmesen az alábbi igerészeket:

(1Kor 11:2-16) Megdicsérlek titeket (testvérek) azért, mert emlékeztek mindenre, s rendelkezéseimet végrehajtjátok, úgy ahogy meghagytam. Szeretném azonban tudomástokra hozni, hogy minden férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten. Minden férfi, aki födött fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz fejére. Minden asszony pedig, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz fejére. Éppen olyan, mintha megnyírták volna. Ha pedig az asszony nem akarja fejét befödni, vágassa le a haját. De ha szégyenletes az asszonynak, hogy haját levágassa, vagy kopaszra nyiratkozzék, födje be a fejét. A férfi nem köteles fejét befödni, mert Isten képmása és dicsősége, az asszony viszont a férfi dísze. Nem a férfi lett ugyanis az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. S nem a férfit teremtette Isten az asszonyért, hanem az asszonyt a férfiért. Ezért viselje az asszony annak a jelét, hogy hatalom alatt áll – az angyalokra való tekintettel. Igaz ugyan, hogy az Úrban sem a férfi nincs asszony nélkül, sem az asszony férfi nélkül, mert amint az asszony a férfiből lett, úgy a férfi az asszonytól születik, de minden Istentől van. Ítéljétek meg magatok: illik-e az asszonynak födetlen fővel imádkoznia Istenhez? Nem tanít-e maga a természet is arra titeket, hogy ha a férfi hosszú hajat növeszt, szégyenére válik. Ha viszont az asszony növeszti meg haját, díszére van, mert haját fátyol gyanánt kapta. Ha pedig valaki jónak látja, hogy tovább vitatkozzék, nekünk ez nem szokásunk, sem Isten Egyházának.

(Ef 5:22-26) Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, mint Krisztus az egyháznak: ő ugyanis testének megváltója. Amint tehát az egyház Krisztusnak van alárendelve, úgy az asszony is mindenben férjének. Férfiak! Szeressétek feleségteket, amint Krisztus is szerette az egyházat, és föláldozta magát érte, hogy az élet igéje által tisztára mosva megszentelje.

(Kol 3:18-21) Asszonyok! Engedelmeskedjetek  férjeteknek, amint az Úrban illik. Férfiak! Szeressétek feleségeteket, s ne legyetek indulatosak velük szemben. Gyermekek! Fogadjatok szót mindenben szüleiteknek, mert ez kedves az Úrnak. Atyák! Ne keserítsétek gyermekeiteket, hogy kedvüket ne veszítsék.

(1Pét 3:1-7) Ugyanígy ti asszonyok is engedelmeskedjetek férjeteknek. Akkor majd azokat, akik nem hisznek az igének, az asszonyok élete beszéd nélkül is megnyeri, amikor istenfélő, tiszta élteteket figyelik. Ékességetek ne legyen külsőséges: kigöndörített haj, arany ékszer vagy fényes öltözet. Isten előtt a rejtett belső ember értékes a maga zavartalan szelídségében és lelki nyugalmában. Így ékesítették magukat egykor az Istenben bízó asszonyok, akik férjük iránt engedelmesek voltak. Például Sára is engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának hívta. Ha tehát jót tesztek és semmiféle fenyegetéstől nem féltek, az ő leányai vagytok. Ti férfiak szintén megértéssel éljetek együtt a gyöngébb asszonyi nemmel. Adjátok meg nekik a tiszteletet, mint akik örököstársai az élet kegyelmének, hogy imáitoknak ne legyen akadálya.

Ha egy nő hívő keresztény, legyen az akár katolikus, akár protestáns, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül ezeket az igéket, amelyek kanonizált, szent könyvek igéi.  Akármennyire is állítják ma egyes lelkészek, teológusok, hogy ezek az igék ma már idejét múlták, és hogy ezek csak az akkori társadalmi berendezkedésnek fekeltek meg, Isten igéje el nem évül el, és az ember teremtett természete nem változik meg, hanem minden időkre szól... 

Vajon, így élünk ma a családban, ahogyan a szentírás írja? Ma már gyakran úgy fest a dolog, hogy az asszony akarja hordani a kalapot és a férjet papucsba akarja kényszeríteni. Egyfajta áludvariasság, állovagiasság és nőknek kijáró áltisztelet nevében, sok nő kiharcolja magának a dominanciát a családban és a dolgok a feje tetetjére állnak. Ezért aztán a család már nem működik normálisan és a gyermekek, akik a szülőkben ösztönösen Istent látják, egy torz képet kapnak a családról és Istenről. Ebből kifolyólag, aztán megesik, hogy a fiúgyermekek pipogyák lesznek, nem érnek férfiúvá, a lányok pedig önfejűek lesznek, az anyjuk modellje szerint és olyan fiúkat választanak, akiket maguk is az orruknál fogva tudnak vezetni. Aztán ravasz-viccesen, mondogatják hogy a "férj a fej, de a nyak a feleség és a fej oda fordul, ahová a nyak fordítja". Nahát!... A férfi jó idejében, még a házassákötés előtt, jól vizsgálja meg a nőt...

(Sir 25:28-36) Ne nézd az asszony szépségét, és ne kívánd meg az asszonyt szépsége miatt! Az asszony haragja tiszteletlenség, egyben nagy gyalázat, az asszony, ha övé az elsőség, ellenkezik férjével. Levert kedély, szomorú arc és sebzett szív a rossz asszony. Ernyedt kéz, roskadó térd az asszony, aki nem boldogítja férjét. Asszonytól jött a bűnnek kezdete, és miatta halunk meg mindnyájan. Ne engedj a víznek kiutat, még csekélyet sem, és ne engedj rossz asszonynak szabadságot kimenőre! Ha nem jár kezedre, és szégyenbe hoz ellenségeid előtt, vágd el őt testedtől, és bocsásd el házadból.
                                                            
A feminizmus botránya a gyerekvállalásban

Egyes feminista nők már rég eljutottak oda, hogy a testük abszolut urának gondolják magukat. Ne mondja meg nekik senki, hogy vállaljanak-e gyereket vagy se, vagy hogy mikor és hány gyermeket vállajanak. Egyeseknek az abortusz annyi, mint egy hajcsináltatás a fodrászatban... Az ocsmányabbja nem riad vissza az emberi méltóság dúrva megsértésétől sem, akár szóban, akár tettben, akár írásban (bizonyos liberális fórumokon), amikor a gyerekvállalásról, a szexuális életrõl vagy az abortuszról fejti ki véleményét. Az ilyen családok aligha nevezhetők családoknak... Aztán egy esetleges abortusz után, a férj is mélyen sérültté válik, és lehet, hogy részese lesz egy olyan szörnyű bűnnek, amely maga után vonhatja az önmagától beálló egyházból való kiközösítést is...

A feminizmus botránya az egyházban

Holott kezdettől fogva el volt rendelve az egyházban, hogy az oltár, az igehirdetés és a vezetés szolgálatát csakis férfiak végezhetik, mára már nő lelkészek, sőt nő püspökök is vannak a protestáns részegyházakban. Ez a törekvés erőteljesen jelen van a Katolikus Egyházban is. Emlékezzünk csak a hirhedt nõi papszentelésre, amely a Dunán történt 2002-ben és amelyet egy bizonyos argentin püspök végzett. Ez az eset, 2003-ban, a vétkesek kiközösítését vonta maga után. Ma már a német szinódális út a női papság létrehozásával próbálkozik...

Olvassuk el figyelmesen az alábbi igerészeket:

(1Tim 2:9-15) Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhában járjanak, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne göndörített hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhában, hanem amint istenfélelemben élő asszonyokhoz illik, jótettekkel.  Az asszony csöndben hallgassa a tanítást, teljes engedelmességgel.  Azt nem engedem meg, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.  Hiszen Ádám első a teremtésben, Éva csak a második.  Ádám nem hagyta magát félrevezetni, mint az asszony, aki bűnbe esett.  De üdvözülni fog, ha gyermekeket szül, s ha kitart a hitben, a szeretetben, s a szerénységgel párosult tisztességben.

(1Kor 14:33-35) Miként a szentek összes egyházában, az asszonyok hallgassanak az összejöveteleken, mert nem szabad nekik szólniuk; hanem legyenek engedelmesek, amint a törvény is mondja. Ha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüket; mert nem illik asszonynak a közösségben beszélni.

Igaz, hogy ma már nem minden igét vehetünk teljesen szó szerint, de nem önthetjük ki a csecsemőt a mosdólével... Ha egy nő egy picit is istenfélő és belátó, akkor ezeket az igéket komolyan veszi és helyére teszi önmagát. De ma egyes nők gyakran félmeztelenül járnak a templomba, az okosabbja teologizál és tanításokat tart, akár még a papoknak is. A legveszélyesebbje azok a teológus nők és azok a világi lelkületű szerzetes nők, akik a püspökségek körül szédelegnek. A mai divat és a világ szelleme szerint, a püspökök is promoválják őket, de ezek a nők hamis gondolkodással, analógiákkal és hiábavaló mesékkel mindent összezagyválnak. A női alázatot megjátszva, egyfajta női klerikalizmussal és hiú teológiai büszkeséggel lépnek elő, holott Nagy Szent Gergely pápa tanítása szerint, még az előljárok parancsára sem volna szabad elfogadniuk olyan tisztségeket, amelyre nem alkalmasak ( lásd A lelkipásztorság törvénykönyve)...

Egyszer volt alkalmam megfigyelni egy protestáns lelkésznőt, aki szolgálati kötelességbõl eljárt betegeket látogatni a korházba. Annyira gyenge és erőtlen volt a szolgálata, hogy sajnálat volt nézni. Ahelyett, hogy a beteget vigasztalta volna, imádkozott volna érte erővel és hatalommal, a saját problémáit és a saját gyerekei problémáit osztotta meg a beteggel... Még egy házas férfi is megosztott a család és az Úr szolgálata között (1Kor 7:33), nemhogy egy anya, akinek a gondolatai folyton a gyerekei körül forognak...

A feminizmus bizonyos formái, suttyomban  felforgatták az egész egyházat. Mindenhol előregyúródnak a nők, minden szerepet felvállalnak, és így a férfiak szépen visszahúzódnak. Hogyan vitatkozzon a férfi egy nővel a templomban, és hogyan vegyen komolyan a férfi egy olyan szerepet, amelyeket a nők dominálnak? Hogyan menjenek a fiúk ministrálni, ha a leányok elözönlik a sekrestyét? Ide vezethetõ vissza részben a papi hivatások drasztikus csökkenése is... Ha a férfiaknak nincs megbecsülésük a templomban, az egyháztanácsban, ha elnőiesednek, és a pap asszonyokkal rajongtatja-csicseregteti magát körül, akkor ne csodálkozzunk, hogy fogynak a hivatások...

A feminizmus botránya a szexualitásban

Megfigyelhetõ, hogy a feminista nők közül sokan leszbikusok vagy erõssen kötõdnek a LMBTQ mozgalomakhoz és a gender ideológiához. Miért? Talán, mert elszakadtak Isten törvényeitõl és parancsolataitól, ezért Isten kiszolgáltatja őket bünös vágyaiknak?...

(Róm 1:26) Ezért Isten átadta őket gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik ugyanis elcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel. Hasonlóképpen a férfiak is, elhagyva a természetes együttélést az asszonnyal, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfiak férfiakkal ocsmányságot műveltek; és így elvették eltévelyedésük illő bérét.

Megfigyelhetõ, hogy a híres, liberális színésznők és énekesnők között, akik átadták magukat a világi sikereknek, a gazdagságnak és a csillogásnak, hogy mennyire gyakori a leszbikus orientáltság... Érthetetlen és követhetetlen, amikor a nő egyszer férfi szerepben van, aztán a férfi szerepű nő játsza a nőt, aztán megint fordítva, és aztán egyszer csak nincsenek is nemek ebben az egész gender őrületben...

A feminizmus botránya a társadalomban

A mai nők egy része igen ravaszul ötvözi a régimódi udvariasságból származó előnyöket, a feminizmus által kiharcolt jogokkal. Vannak nők, akik ha nem vigyázol, a férfiúi udvariasság okán fel is öklelnek az ajtóban. A piacon, ha sorban álsz és nézegeted, hogy mit vásárolj, egyszerűen félretaszigálnak és elhápolják előled amit kiszemeltél. A tömegközlekedésben, a templomban, ha dőlsz is el a fáradságtól, melléd gyúródnak és szó szerint letaszítanak a padról. A munkahelyen mindent jobban tudnak, mindent összekevernek, nem szabad őket megsérteni, nem lehet velük vitatkozni, elnézéssel kell lenni irántuk, mert hiszen ők nők, ők anyák, de amikor a fizetésről van szó, akkor ők követelőznek a leghangosabban. Ráadásúl, még nőnapi bónuszt és szabadnapot is kapnak... 

A politikában, mindegy, hogy képesek-e valamire vagy sem, kvótát kell nekik biztosítani a testületekben. Már csak az hiányzik és nem állunk messze tőle, hogy a nagyhatalmakat is mind nők vezessék. Akkor aztán „merkel-hetünk” és „clinton-hatunk”... Nem volt elég a nők nemzetközi napja, kellett aztán anyák napja is. Most aztán csináltak valamiféle férfiak napját is szemkiszúrásból. Csodálom, hogy nem április 1-re tették, a bolondok napjára. És így, a férfinak csak a munka meg a kocsma marad... Ezzel szemben, hallottam már korrektebb feminista nőkről is, akik elutasítják a nőknek kijáró előnyöket, amikor pl. ha udvariasan előre akarják engedni az ajtóban. Azt mondják, hogy ha egyenjogúság van a férfi és a nõ között, akkor nem jár ki nekik a lovagias udvariasság se. Ezek legalább korrekt feministák...




Igen, persze... Minden embert, így minden nőt is megilleti a tisztelet és az Istentől kapott méltóság. Igen, vannak nők, akik alkalmasak bármilyen feladatra a társadalomban. Igen, vannak nők, akik sokkal jobban elvégeznek egy-egy feladatkört, mint a férfiak. De van egy bizonyos rend, amit Isten teremtett ebbe a világba. A hal nem élhet víz nélkül és nem fog fára mászni... A kivételek nem adhatnak okot az általános rend felborítására. A nő szerepe az életben és a családban világos (1Tim 5:14), nem csak bizonyos általános szlogenek szerint, hanem a fent említett Mulieris Dignitatem dokumentum szerint, a maga tejességében...

Ima: Urunk és Istenünk, Szentháromságos egy Isten! Te teremtetted a világot a maga rendjével és természetével. Kérjük a mennyei Atyát, Jézus Krisztus szent nevében, hogy szívből el tudjuk fogadni törvényeidet, a Szentlélek kegyelme által. Ámen.