Vizet vagy forrást?

Gyermekkoromban nagyon sok mesét olvastam. Kedvenceim közé tartoztak azok a mesék, amelyben a királyfi útnak indúl, hogy megszerezze és elhozza édesapjának, az öreg királynak, az élet vizét. Akkor még nem tudtam, hogy az élet vize valóban létezik…

A fiatalság-bohóság korszaka után, amikor az ember már megtapasztalja az élet súlyát, legtöbben megérzik, hogy szükségük van valamiféle segítségre, bensõ erõre. Tudja az ember, hogy van Isten, hogy megsegíti õt, és elkezd kapaszkodni utána. Így lassan-lassan, elkezdi az ember keresni Istent, sokmindenben, sokféleképpen... 

Van aki szentképeket, kegytárgyakat kezd vásárolni, és van aki már meg is áldatja azokat. Van aki kegyes könyveket kezd vásárolni, és van aki aztán el is olvassa ezeket. Van aki imádságos füzeteket kezd vásárolni, és van aki el is kezd imádkozni. Van aki Szent Antal kilencedre kezd járni, és van aki már azt gondolja, hogy az úgy ér valamit, ha mind a kilenc alkalommal elmegy. Van aki a keresztény értékrendet keresi, és van aki tesz is érte a társadalomban...

De vajon csak ennyit tartogat számunkra a jó Isten? Ad nekünk egy-egy pohár vizet és azzal kész?... Kioltja szomjunkat egy-egy hétre és azzal kész?...

Olvassuk el figyelmesen a szamariai asszony esetét...

(Jn 4:6-14) Ott volt Jákob kútja. Jézus akkor elfáradva az úttól, azon nyomban leült a kútnál. Körülbelül a hatodik óra volt. Odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus azt mondta neki: »Adj innom!« Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy élelmet vegyenek. A szamariai asszony erre azt mondta neki: »Zsidó létedre hogyan kérhetsz te inni tőlem, aki szamariai asszony vagyok?« Mert a zsidók nem érintkeznek a szamariaiakkal.  Jézus azt felelte: »Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki mondja neked: ‘adj innom’, talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.«  Az asszony így szólt: »Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély; honnan vennéd hát az élő vizet?  Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk a kutat adta, amelyből ő maga, fiai és jószágai is ittak?« Jézus azt felelte: »Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik,  de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.«

Tehát mirõl van szó? Ha az öreg király tudta volna, hogy az élet vizének forrását is meg lehet szerezni, akkor nem egy korsó vizet kért volna, hanem magát a vízforrást. Akkor azért küldte volna a királyfit, hogy hozza el neki az élõ vizek forrását...

Nekünk nem csak egy-egy pohár vizet kell kérnünk a jó Istentõl, nem csak oltogatnunk kell szomjunkat valamiféle keresztény értékrenddel. Nekünk magát az Élõ Vizek forrását, Jézus Krisztust, az Élõ Isten Fiát kell elnyernünk. Jézus olyan vizet ad nekünk, amely aktívvá válik szívünk mélyén, és élõ vízforrásként bugyog fel belõlünk. Ez egy olyan nagy ajándék, amely mellett minden csak szemét...

(Fil 3:7-8) Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.

Mi is valójában ez a víz, amit Jézus ad nekünk? Nem mi, hanem Ki... Õ a Szentlélek Úristen, a harmadik isteni személy, a Vigaszlató, az Igazság Lelke, akit Jézus megígért nekünk...

(Jn 15:26) Amikor eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök nektek, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő tanúságot tesz rólam.

(Jn 16:7) De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

Vajon, a Szentlélek kegyelme csak az apostolok kiváltsága volt? Vajon, csak az apostolutódok, a mai püspökök kiváltsága? Vajon, csak a papok és szerzetesek kiváltsága? Nem... Joél próféta szerint, az utolsó idõkben, a Szentlélek kiárad mindenkire, nagyokra és kicsikre, elõkelõkre és szolgákra egyaránt. A Szentlélek kiáradása elkezdõdött az elsõ pünkösdkor és egyre inkább folytatódik napjainkban...

(Joel 3:1-5) Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre. Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak. Sőt, még a szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban. Égen és földön jeleket mutatok, vért és tüzet, füstoszlopokat. A nap elsötétedik, a hold vérré változik, mielőtt eljön az Úr nagy és rettenetes napja. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül, mert Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék – amint megmondta az Úr – a menekültek számára, akiket meghív az Úr.”  

(ApCsel 2:15-21) Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk,  hanem ez az, amiről Joel próféta szólt:  A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok Lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.  Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom Lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak. Csodákat teszek fenn az égben, és jeleket adok lenn a földön: vért, tüzet és gomolygó füstöt. A nap elsötétül, a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja. Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

Mi a feltétele annak, hogy elnyerjük az Élõ Vizek forrását? Az, hogy higgyünk Jézus Krisztusban és kérjük a Szentlelket, a Szentlélek keresztséget. Mi a jele annak, hogy elnyerted a Szentlélek ajándékát? Az, hogy prófétálni kezdesz? De mit jelent az, hogy prófétálni kezdesz? Az, hogy késztetést és erõt érzel magadban arra, hogy Jézusról meg az örömhírrõl beszélj másoknak. Amikor elkezdesz beszélni másoknak Jézusról és az Õ igéirõl, amikor elkezdesz tanúságot tenni róla, akkor bugyog fel benned az örök életre szökkelõ vízforrás.

Gondold jól végig... Mit szeretnél: vizet vagy forrást? Válaszd az Élõ Vízek forrását, s akkor soha többé nem szomjazol.

Ima: Mennyei Atyám! Add, hogy bárki olvassa ezeket a sorokat, elnyerje az Élõ Vizek forrását, Szent Fiadat, Jézus Krisztust. Ámen.

Az elpogányosodás lookja

Még el se volt terjedve a Facebook, csak Hi5-oztunk, de már akkor megjelent a Vatikáni Rádió honlapján egy figyelmeztetõ írás a Facebook aggasztó társadalmi hatásairól. Azóta már tele van az internet mindenféle tanulmányokkal, hogy miként és hogyan deformálja  Facebook a fiatalok életét, viselkedését és lelki életét. Ma már fiatal és öreg, kicsi és nagy, mindenki fenn van a Facebook-on. Pózólnak és megosztanak, kommentelnek és lájkonak. Ahogy mondják: ha nem vagy a Facebook-on, nem is létezel, s ha Facebook profilt kreáltál magadnak, akkor ember lett belőled…

Jómagam arra törekszem, hogy mindenben a jót keressem és lehetőleg a jót hozzam ki belőle. Így a Facebook-ban is azt kerestem, hogy mi a hasznos, mi a magasabbrendű, mi értékes információ, mi az, ami jobb és nemesebb. Kerülöm a hiábavaló, buta, semmitmondó megosztásokat. Ennek ellenére, azt tapasztalom, hogy megállíthatatlan az alantas, önámító, világias és anyagias dolgok áradata a hírfolyamban. Ezek közül csak egy dolgot emelnék ki...

A Facebook egyik sajátossága (most már főleg az Instagram-nak), hogy mindenki képeket oszt meg magáról. Nagyon szép, ha valaki diszkrét és illendő fotókat oszt meg egy családi eseményről. Azonban, ma már jelenséggé vált, főleg a fiatalok körében, a folyamatos pózolás. A lányok, hála a fejlett textiliparnak, mindenféle szlimmes, testhez álló ruhákban mutogatják idomaikat, amelyeket, persze, fitness termekben jól kimunkáltak. Özönlenek a vastagon kifestett szemek, a kunkorított szempillák és a rikítóan kirúzsozott, duzzasztott-csücsörített szájak. Akár egy barbibaba boltban, mindegyiknek egyformára van vasalva a haja és több centisre van kiépítve a babos-virágos körme. Hipersarkú, vastagtalpú, színes lakkcipőikben, kihívóan nyújtják előre formás lábaikat, hogy az ember szeme odatapadjon. És ha még nem tapadt volna oda eléggé, akkor odatetoválnak valamit, vagy esetleg felcsatolnak egy aranyláncocskát. Erre aztán, azt mondogatja az ignoránsabbja: Fiatalság, bolondság… Vajon? Tényleg az?...

Aztán láthatjuk, hogy a negyvenes nők is ugyanilyenek, elvégre nekik is eljött a második virágzás kora. Tornászni járnak fitness termekbe, szebb lesz az anyuka a lányánál és a legények azon tűnődnek: az anyja vagy a lánya?... De már az ötvenes nők is szlimmesben járnak, vasalt a hajuk és azt mondogatják, hogy nemcsak a húszéveseké a világ… Mármint ők… Mások meg azt mondják, hogy hátulról líceum, s előlről múzeum… És nem jön el későre sem a szelídülés kora, mert már a vénasszonyok is Hellen Mirren-ek akarnak lenni és hetvenévesen is pózolni akarnak…

A férfiaknál sem jobb a helyzet. Ma már normává vált a konditerem, a testépítés és a macsós izmok... Kigyúrják magukat vastagra, kockásra, a karjuk vastagabb a lábuknál és ha még ez sem eléggé lenyűgöző, akkor jönnek a vad tetkók a karon, a lábon vagy akár az egész testen. A lényeg az, hogy az egész, úgy egyben, brut erőt, vadságot és durvaságot árasszon. A ruha nem igazán lényeg, de jó ha az ujatlan minél keskenyebb, hogy jobban látszodjon a bicepsz, a mell és hát izomzata... Az öltöny csak akkor menő, ha olyan Jason Statham-os. Ehez, végül, csak a bőrfej vagy a torzsásra felnyírt katonafrizura illik... Vagy kopaszok, vagy derékig érő, befont hajúak, vagy valami liánszerű csepű lóg le a hátukon... Az obligát szakáll, akár a mellkasig, csak hab a tortán... S ha még ez sem lenne elég, akkor jön a bombasztikus BMW, Audi, Mercedes és stb. fel a csillagos égig, vagy akár egy füsiketítően burrogó csopper… A végletekig individualista, eldurvult, ego-duzzasztó és elpogányosodott hivalkodások eszköztára felsorolhatatlan...

Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) 

2289 Az erkölcs felszólít ugyan a testi élet tiszteletére, de nem tekinti abszolút értéknek. Szembeszáll az újpogány fölfogással, amely a testkultuszt hirdeti, feláldozva annak mindent, bálványozva a fizikai tökéletességet és a sportteljesítményeket. Ez a szemlélet -- a válogatás miatt, amit az erõsek és a gyengék között folytat -- az emberi kapcsolatok eltorzulásához vezethet.

Még sokat lehetne ezekről a lookokról beszélni, de hadd ne ostorozzuk a világot…

De mi a baj ezekkel? Hát csak annyi, hogy a világias lelkület, a testiesség kultusza és a lelki élet elutasítása, elhanyagolása biztosan nem vezet az üdvösségre...

(1 Jn 2:16) Minden, ami a világon van: a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától származik, hanem a világtól.

Mutogatjuk magunkat és nézegetünk másokat… Eltelik a szemünk és a szívünk idomokkal, formákkal, színekkel, ízlésekkel, divatokkal és kivánságokkal. Idővel aztán mindez szokássá, függőséggé növi ki magát az ember lelkében és olyanok leszünk, mint egykor a római galdiátorharcokat bámuló rómaiak. Már nem tudták levenni a szemüket a vér látványáról... Hasonlóképpen, a mai nemzedék sem tudja már levenni szemeit a divatról, a look-okról meg a magamutogatás termékeiről, amelyek özönlenek a Facebookon meg az Instagram-on...

Az idő telik és mindenki rohan a saját örök sorsának beteljesedése felé… Miben akarunk kiteljesedni? A veszendő testiekben vagy az örökké boldogító lelkiekben?...

(1Tim 2:9) Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhában járjanak, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne göndörített hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhában, hanem amint istenfélelemben élő asszonyokhoz illik, jótettekkel.

(1Pét 3:3-4) Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.

Van aki azzal ámítja az embereket, hogy nem a külső (külcsíny) számít, hanem a benső (belcsíny)... Vajon? Lehet a külső vad és pogány, s ugyanakkor a benső szelíd és krisztusi?... Ne áltassuk magunkat! Egyszer láttam egy evangelizációs előadást. Egy fiatalember tartott tanítást az USA-ban szabadkeresztény fiataloknak. Az elején még tapsoltak és hallelujáztak, de amikor az előadó keményen belevágott az öltözködés és magaviselet kielemzésébe, akkor nagy csend lett a teremben. Azt kérdezte a fiatal előadó: Ha a te öltözeted, viselkedésed, olyan, mint egy popsztár öltözete és viselkedése, akkor te mivel vagy jobb keresztény, mint ő?... Nem is hívták meg többé soha tanítást tartani...

A régen gyakorolt, illedelmes, keresztény öltözködés és viselkedés, valójában Nursiai Szent Benedek regulájában gyökerezik, aki Európa fővédőszentje. Abban meg van határozva a szerzetes illedelmes ruházata, testtartása és magaviselete. A külsőnek tükröznie kell a benső összeszedettséget. Ez a szellemiség aztán átragadt a kolostorok körül kialakult településekre, majd a városokra, uradalmakra és országokra. Innen származik az európai keresztény illem. A keresztény illem azt jelenti, hogy illedelmes, tisztességes ruházatban jelenek meg, összeszedett a testtartásom és szerény, tisztességtudó a magaviseletem. Innen van, hogy tiszta, vasalt inget, vasalt nadrágot veszünk fel. Illedelmes a hajviselet és levesszük a sapkát a házban meg az asztalnál. Nem tepsedünk leülve, hanem szépen ülünk a széken. Az asszonyok illedelmes, nem túl feszes, térdig érő szoknyát, ruhát viselnek. Szemérmetesek és nem látszik ki mindenük a ruhából vagy a ruhán keresztül. Főleg nem akkor, ha templomba mennek... Volt már olyan esetem, amikor főünnepen, felügyelő lévén a templomnál, zavarba jöttem amikor egy olyan pár jött be a szertartásra, amelynél a nőnek álló helyzetben kilátszott az alsóneműje a miniszoknya alól, a férfi pedig rövidnadrágban és műanyag papucsban tátotta a száját...

Ha egy osztályban a diákok rendetlen külsővel kezdenek járni iskolába, akkor az osztályfőnök figyelmezteti a szülőket és a diákokat. Fenntartja a rendet. De ha a társadalomban, sőt bent a templomban is, illetlen egyesek megjelenése, azt tolerálni kell... Örvendjünk, hogy eljön templomba - mondják... Ez olcsójános hozzáállás... Nem örvendeni kell, hogy egy félig-meddig vallásosnak tűnő elpogányosodott keresztény eljön szentmisére, hanem követelményeket kell állítani. Vajon milyen osztályfőnökök azok a pásztorok, akik nem látják az egyre eldurvuló külsőket, melyek hűen tükrözik a mai megkereszteltek belső elpogányosodását?

Választanunk kell a lookok között... Megtért keresztényi look-unk van-e vagy elpogányosodott look-unk?... Azt akarjuk, hogy olyanok legyünk, mint egyes amerikai szabadkeresztények, akik már majdnem teljesen kiüresedtek a krisztusi lelkületből? Mindenki maga választ és maga dönt. Mi döntsünk az életszentség mellett.

Ima: Urunk Jézus, add nekünk kegyelmedet, hogy megszülessen bennünk a szemérmetesség és a szerénység igénye. Ámen.

Lelki fogyatékosságaink Nagy Szent Gergely pápa tükrében

A papság kétfajta hivatást különböztet meg: a világi, családi élet hivatását, és a megszentelt életet, a cölibátusi, szűzeségi fogadalmas, papi vagy szerzetesi hivatást. Persze, ezt ma már sokan vitatják. A legvitatottabb azoknak a világiaknak helyzete, akik nem lesznek sem papok, sem szerzetesek, de családosok sem, hanem magányosan élik életüket a világban...

Egy idő után sok megtért világiban, akik elköteleződnek az Úr űgye mellett és evangelizálnak, felvetődik az a kérdés, hogy vajon, nem maradtak-e le a papi vagy a szerzetesi hivatásról?... 

Hát, elsőször is, akiket Isten meg akar hívni a megszentelt életre, azokat meghívja, mert senki sem lehet pap vagy szerzetes a saját akaratából...

(Zsid 5:4) Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront.

Másodsorban pedig felül kell vizsgálnunk, hogy vajon alkalmasak voltunk-e, illetve alkalmasak lennénk-e erre a hivatásra...

Ezért nagyon jó lelki tükör a Nagy Szent Gergely tanítása, A lelkipásztorság törvénykönyve és főleg annak XI. fejezete, mert szembesít bennünket lelki fogyatékosságainkkal és esetleges alkalmatlanságainkkal, nem azért, hogy elcsüggedjünk, hanem azért, hogy reálisan lássuk lelkünket és lehetőleg jobbítsunk is állapotán...

Nagy Szent Gergely:

A lelkipásztorság törvénykönyve

I./XI. fejezet   Milyennek nem szabad vállalni a pásztori hivatalt

Gondosan tegye tehát magát mérlegre mindenki, nehogy vezetô szerepet merjen vállalni, ha benne még kárhozatosan uralkodik a bűn, s az, akit saját bűne nyom, közbenjáró akarjon lenni mások vétkeiért. Ezért szól égi szózat így Mózeshez: Szólj Áronhoz: Ha valakinek utódai közül, bármely nemzedékben testi hibája leszen, ne mutasson be kenyeret Istenének (Lev 21,13). Aztán mindjárt azt is hozzáfűzi: Ne járuljon az ô szolgálatához, aki vak, aki sánta, aki tömpe-, vagy nagy vagy görbeorrú, aki törött lábú vagy kezű, aki púpos, aki fájósszemű, akinek a szemén hályog, a testén állandó varr avagy sömör van, vagy aki megszakadt (Lev 21,18-20). Vak ugyanis az, aki a természetfeletti szemlélet fényét nem ismeri, akit elnyom a jelen élet sötétsége, míg a túlvilági fényt nem szeretvén, azt nem is tekinti, s nem tudja, tettei léptét merre irányozza. Azért mondja a prófétáló Anna: Szenteinek lábát megóvja s sötétségben némulnak el az istentelenek (1Kir 2,9). Sánta pedig az, aki látja ugyan, hogy merre kellene menni, de lelke gyengesége miatt életét nem tudja megtartani azon az úton, amelyet lát, mert változékony szokása nem szilárdul az erény állapotává s így tetteinek léptei nem követik ténylegesen azt, ahová vágya törekszik. Ezért mondja szent Pál: Fel a lankadt kezekkel, és az ingadozó térdeket egyenesítsétek ki, és egyenes léptekre szoktassátok lábatokat, hogy
senki se tévelyegjen sántítva, hanem inkább gyógyuljon meg (Zsid 12,12-13). Kisorrú pedig az, aki a kellô mértéktartásra alkalmatlan. Az orral ugyanis az illatot és bűzt különböztetjük meg. Helyesen jelképezi tehát az orr a megkülönböztetést, amely által az erényeket választjuk és a vétkeket elvetjük. Ezért mondatik a jegyes dicséretében is: Orrod, mint a Libanon tornya (Én 3,4): az Egyház ti., amely okaiból látja a megkülönböztetés adományával a fejleményeket kiindulni, a hibákból eredô háborúságokat már messzirôl észreveszi. De vannak egyesek, akik mivel korlátoltaknak ítéltetni nem akarnak, szerfölötti vizsgálódásokba esvén, túlságos szôrszálhasogatások miatt esnek tévedésbe. Ezért van a hozzáadás: Nagy- vagy görbeorrú. A nagy és görbe orr ugyanis jelenti a különböztetés mértéktelen túlfinomodását, amely míg a kelleténél jobban megnôtt, a cselekvés helyességét összezavarja. Törött lábú vagy kezű az, aki egyáltalán nem tud az Isten útján járni s alapjában véve híjával van mindenféle jó cselekedetnek: mert ez még annyira sincs, mint a sánta, aki ha gyöngén is, de némileg kitart, ez azonban minden jótól idegen marad. Hajlotthátú pedig az, akit a földi szorgoskodás súlya nyom le, hogy soha fölfelé ne tekinthessen, hanem mindig csak arra nézzen, ami lent van, amit lábbal tipor. Aki, ha olykor hall is valamit a mennyei haza boldogságáról, a gonosz életmód súlyától lenyomva, lelki szemeit nem emeli fel arra: mert nem képes gondolkodásának menetét fölfelé irányítani az, akit a földi szorgoskodás rabsága görbévé tett. Az ilyenfélékrôl mondja a zsoltáros: Meggörbültem és szerfölött megaláztattam (Zsolt 38,8; a Hetvenes fordítás szerint). Akiknek bűnét maga az igazság feddi meg, mondván: A tövisek közé esô magvak pedig azok, akik hallgatják, de az igék utóbb az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei közt elfojtatnak, és
gyümölcsöt nem teremnek (Lk 8,14). Csipás pedig az, akinek elméje ott tündöklik az igazság megismerésére, de a test cselekedetei azt elhomályosítják. A csipás , szemekben ugyanis a szemgolyók egészségesek, hanem a lefolyó nedv által elgyengült szemhéjak megduzzadnak; mivel pedig a könnyezés miatt gyakran dörzsöltetnek, a szemfény ereje is gyöngül. Éppen így vannak némelyek, akiknek eltompítja érzékét a testi élet gyakorlása, kik bár értelmük segítségével a jót világosan látták, a rossz gyakorlása által homályba jutnak. Csipás tehát az, akit éles elmével áldott meg a természet, azt azonban megrontja a rossz gyakorlása által. Helyesen mondja az Ilyennek az angyal: Szemkenôccsel kend be szemedet, hogy láss (Jel 3,18). Hogy lássunk, szemkenôccsel kenjük meg szemünket, amidôn az igaz világosság fényének megismerésére értelmünk élét a jó cselekedetek gyakorlásának orvosszerével erôsítjük. Hályog van annak a szemén, aki az Igazság fényét nem képes látni, mert okossága, vagy életszentsége önhittségétôl megvakul. A fekete szemfény (pupilla) ugyanis 1át, hályogtól megfehérítve azonban mit sem lát: ha ugyanis az emberi gondolkodás magát tudatlannak és bűnösnek tartja, belsô világosság ismeretére jut. Ha pedig az életszentség és bölcsesség ékességét tulajdonítja magának: elzárja magától a felsôbb megismerés fényét s annál kevésbé hatja át az igaz világosság ragyogása, minél inkább felmagasztalja magát önhittsége
által, amint az egyesekrôl mondatik: Bölcseknek mondogatták magukat és eszetlenek lettek (Róm 1,22). Állandó rühöt visel testén az, akin a testi zabolátlanság szüntelenül uralkodik. A rühességnél ugyanis a belsô láz a bôrhöz húzódik, ami jól jelenti a bujaságot: mert, ha a belsô kísértés cselekedetben folytatódik, ezáltal a belsô láz már a bôr senyvedésévé lett s külsôleg sebzi meg a testet; úgyhogy ha gondolatban erôt nem veszünk a gyönyörködésen, akkor az a cselekedetben is uralkodóvá lesz. Szent Pálnak is a gondját mintegy a bôr viszketegségének eltörlése képezte, amidôn így szólt: Emberi kísértésnél egyéb ne érjen titeket (1Kor 10,13); mintha kifejezetten azt mondaná: Emberi gyarlóság a szívben kísértést szenvedni, de ördögi gonoszság a kísértés elleni küzdelemben cselekedetileg meghódolni.  Sömört hord pedig a testén az, akinek lelkében a kapzsiság eluralkodott: ezt ti. ha kicsiben el nem fojtjuk, mértéktelenül megnövekszik. A sömör ugyanis fájdalom nélkül terjed a testen, és a megtámadottnak undora nélkül terjeszkedvén csúfítja el a tagok szépségét; így a kapzsiság is, a rabul ejtett lelken, míg azt gyönyörködtetni látszik, sebet üt; mert míg a gondolkodást a megszerzendô dolgokra irányítja, ellenségeskedést szít: ám ebbôl fájdalom mégsem származik, mert a felhevült léleknek gazdagságot ígér a bűnbôl. De a tagok éke odavan, mert általa a többi erények szépsége is elhalványul; és mintegy az egész testet eldurvítja, mert a lelket mindenféle hibával elárasztja szent Pál tanúsága szerint, aki azt mondja: Minden bajnak gyökere a kapzsiság (1Tim 6, 0). Megszakadt pedig az, aki rút dolgokat tettleg nem művel, de egész gondolkodása állandóan ilyennel van tele: nem jut ugyan el a gonosz tett műveléséig, de minden lelki harc nélkül buja kívánságokban gyönyörködik. A szakadás kellemetlen voltát ugyanis az képezi, hogy a belek nedve a nemzô szervekbe ömlik, ami által ezek éktelenül megduzzadnak. Az tehát a megszakadt, akinek minden gondolata a bujaságra irányulván, az undokság súlyát hordja szívében: és bár tettleg nem gyakorolja a rosszat, ettôl lelkében mégsem szakad el. S nincs ereje a jó nyílt gyakorlására, mert titkon gonosz terheltség húzza lefelé. -- Mindannak tehát, aki az említett hibák valamelyikében leledzik, tilos az Úrnak kenyéráldozatot bemutatni; nehogy képtelen legyen mások bűneinek igazi letörlésére az, akit még sajátjai csúfítanak. Most miután röviden megmutattuk, hogy az arra méltó hogyan jusson el pásztori hivatalra s a méltatlan hogyan féljen tôle: ezután adjuk elô azt, hogy a méltóan hivatalába lépônek hogyan kell azt gyakorolnia.

___________________________________________

Vizsgáljuk hát meg, hogy mennyire vannak bennünk ilyen lelki fogyatékosságok. Ha felismertük ezeket, akkor tegyünk ellenük, illetve imádkozzunk azért, hogy az Úr meggyógyítson minket és lemossa szégyenünket Szent Vérével ...

1. A lelki vak

Vak az, aki a természetfeletti szemlélet fényét nem ismeri. Vakok vagyunk-e lelkileg? Látjuk-e, ismerjük-e igazán az evangélium és az istenes élet titkait?...

(Jn 9:41) „Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”

2. A lelki sánta

Sánta az, aki látja ugyan, hogy merre kellene haladni, de lelke gyengesége miatt életét nem tudja megtartani azon az úton, amelyet lát. Sánták vagyunk? Van-e olyan, hogy tudjuk mi a helyes út, de nem bírjuk azt követni?...

(Luk 7:22) Ezért így felelt nekik: „Menjetek és jelentsétek Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek meg hirdetik az evangéliumot.

3. A lelki kisorrú, illetve nagy és görbeorrú

Az orral az illatot és bűzt különböztetjük meg. Helyesen jelképezi tehát az orr a megkülönböztetést, amely által az erényeket választjuk és a vétkeket elvetjük. 
A kis orr alkalmatlan a megkülönböztetésre, míg a nagy és görbeorr túlzásba, szőrszálhasogatásba vagy elferdítésekbe bonyolodik.

Hajlamosak vagyunk-e minden áramlatot elfogadni egy hamis békesség vagy laza jóindulat nevében? Szokásunk-e túlzásba vinni az aggályoskodást és szőrszálhasogató lenni? Megvan-e az a képességünk, hogy csak a szükséges és elégséges megkülönböztetést, kritikát gyakoroljuk?...

4. A lelki csonka

Törött lábú vagy kezű az, aki egyáltalán nem tud az Isten útján járni...

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól.

A csonkaság, a törött láb, törött kéz, egy súlyos lelki trauma következménye, ami aztán alkalmatlanná teszi a lelki sérültet Isten országára. Az ilyenekkel gyöngéd kell lenni, lelki gondozásban kell őket részesíteni. Ha felismered, hogy csonka lelkű vagy, akkor törekedj megtérni, gyónni, áldozni, imádkozni és lelki gondozásban részesülni. Kérj segítséget!...

5. A leki györnyedt

Hajlotthátú az, akit a földi szorgoskodás súlya nyom le. Gondoljuk meg, elrabolja-e tõlünk a földi szorgoskodás Isten országát? Jusson eszünkbe a magvetõ példázata...

(Mt 13:22) A szúrós bogáncs közé hullott pedig az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést.

Van-e örök termés, örök gyümölcs az életünkben? Vagy minden, amit csak tettünk, elmúlik halálunkkal és ezzel a világgal együtt...

6. A lelki csipás 

Csipás az, akinek elméje ott tündöklik az igazság megismerésére, de a test cselekedetei azt elhomályosítják.

Milyen nagy baj, hogy oly sok értelmes és alkalmas ember lenne Isten országának szolgálatára, de értelmüket csakis a világ és a mammon szolgálatába állítják. Okosnak, értelmesnek ismerem-e, tartom-e magam? S akkor? Olvastam-e a Szentírást? Ismerem-e az Urat? Akarom-e szolgálni Õt? Akarok-e lelki emberré válni?...

7. A lelki hályogos 

Hályog van annak a szemén, aki az Igazság fényét nem képes látni. Súlyos betegség ez, amely ellen sokat kell küzdeni vitákkal, meggyõzéssel, stb. Azt érzed, hogy folytonosan ellenkezésben vagy a hit dolgaival és embereivel? Alázd meg magad! Ismerd el, hogy hályog van a szemeden, amelyet le kell műteni. Ha belátod, akkor lehet, hogy magától lehull a hályog Isten kegyelme által…

8. A lelki rühös

Állandó rühöt visel testén az, akin a testi zabolátlanság szüntelenül uralkodik.
Itt elsősorban a testi bûnökről van szó: paráznaság, bujaság, fajtalanság, stb. Ha meg nem térünk az ilyen bûnökbõl, akkor lelkünk nagy veszélyben van...

(1Tim 5:6, Károli) A bujálkodó pedig élvén megholt.

9. A lelki sömörös

Sömört hord a testén az, akinek lelkében a kapzsiság eluralkodott. Kapzsik vagyunk? Haszonlesők vagyunk? Szerfölött ragaszkodunk az anyagiakhoz? Nehezen válunk meg dolgoktól? A kapzsiság és a fösvénység rokonok…

10. A lelki megszakadt

Megszakadt az, aki rút dolgokat tettleg nem művel, de egész gondolkodása állandóan ilyenekkel van tele...

(Jel 17:4) Az asszony pedig bíborba és karmazsinba volt öltözve, felékesítve arannyal és drágakővel és gyöngyökkel. Kezében arany serleget tartott, telve utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságával.

Követjük-e szívünk gondolataiban a mai Babilon utálatosságait, tisztátalan gondolatait és képeit. Törekedünk-e a szív tisztaságára?

(Mt 5:8) Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.

Képzeljük el magunkat mezítelenül, görnyedt, púpos háttal, csonka vagy félszeg végtagokkal, csipás, duzzadt, hályogos szemekkel, fertõzött, folyásos nemi szervvel és rühös, sömörkiütéses vagy leprás bőrrel. Hát, nem valami felemelő kép. Ugy-e nem szeretnénk ilyenek lenni...

A jó hír az, hogy mindezekre a beteségekre van gyógyír. Ennek a gyógyírnek Neve JÉZUS KRISZTUS. Õ a mi gyógyítónk és szabadítónk...

(Mt 8:16-17) Mikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket és minden beteget meggyógyított. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Ő elvette betegségeinket és bajainkat hordozta.”

(Iz 53:4-6) Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.
 

Ima: Urunk Jézus! Elismerjük betegségeinket. Nem azért jöttünk, hogy az egészséges lábunkat mutassuk meg Neked, hanem a csonkát és a sántát. Kérünk Téged, gyógyíts meg minket nyomorúságainkból. Ámen.

Keserû vizek

(Jel 8:11) A csillag neve: Üröm. A vizek harmadrésze ürömmé változott, és számos ember meghalt a vizektől, mert keserűek lettek. 

Valamikor 2002 nyarán egy testvér látogatott el a közösségünkbe. Budapestrõl érkezett, pontosabban Törökbálintról, az Isteni Szeretet Közössége házábából. A közösségi alkalom alatt, a dicsõítés közben, mondott egy próféciát, amely arról szólt, hogy egy nagy vízesést lát, amely hatalmas robajjal és megállás nélkül zuhog a mélybe. A vízesés aztán nagy folyóként ömlik tovább és éltet mindent, amerre csak eljut. De vannak a folyó mentén különálló holtágak, sõt pocsolyák is, amelyeknek a vizei zavarosak és áporodottak. Sokan vannak, akik elhagyják az élõ vizek bõséges vízesését, hogy a holtágakból és pocsolyákból igyanak. Ezek megbetegednek, sõt egyesek meg is halnak…

Vannak akik jelen voltak, hallották a próféciát és a prófécia beteljesedett az életükben. Az évek során, együtt jártunk közösségbe, együtt jártunk szentmisére, együtt járultunk szentáldozáshoz, együtt végeztünk szentségimádást, egymás kezét fogtuk a magcsoportban, amikor a szolgálatokért imádkoztunk és mégis, a testvér otthagyta a közösséget, kibérmálkozott a Katolikus Egyházból és elcsángált egy szabadkeresztény gyülekezetbe. Ugyan, mit értett meg ez az ember Krisztus tanításából és Egyházának életébõl?... 

Az ilyen csak azt látta a katolikus karizmatikus lelkiségben, hogy hasonlít a dicsõítése a szabadkeresztények dicsõítõ énekeihez... S a többi vallásos élmény, amelyeket velünk együtt élt meg? Mi van azokkal? Valóban megélte azokat?... 

Tényleg beteljesedett az írás rajta: közöttünk voltak, de nem voltak közülünk valók…

(1Jn 2:19) Közülünk jöttek elő, de nem voltak közülünk valók. Ha közülünk valók lettek volna, bizonyára velünk maradtak volna; de ki kellett derülnie annak, hogy nem mindnyájan közülünk valók.

A minap, egy nagyon jó keresztény zenekar koncertezett a városban. Mármint zenei szempontból voltak jók. Még máskor is volt ilyen, ugyancsak szabadkeresztény gyülekezetekből... Szép, tanuságtevõ, dicsõítõ énekeket énekeltek, az énekek között hangosan dicsérték Jézust, de közben, finoman, hagyományos vallásosságot, hagyományos egyházakat difámáló szlogeneket hangoztattak. És ekközben, a beszervezett tagok, akik a zenekar körül elszóródva álltak a tömegben, tapsoltak, hangosan igeneztek és figyelték, hogy kit ragadott meg a produkciójuk és kit hívhatnak meg szórólappal a gyülekezetükbe...

Ez lenne Krisztus egyháza? Ez lenne az evangelizáció? Kábítani az embereket szép zenével, elhitetni õket puffogtatott, Jézusos szlogenekkel és a történelmi egyházak vallásosságát difámálva, csalogatva a kiábrádult, hitüktõl elidegenedett, hitüket nem ismerõ embereket?...

Ez nem az élõ vizek forrása!... Ez egy leszakadt holtág, egy keserû pocsolya... Ideig-óráig megadja ugyan a szabadság látszatát, ahol nincs a plébános tekintélye, bûnei és állhatatlan magatartása, nincsenek szabályok és törvények, de csak évek kérdésese, hogy megnyilvánuljon az álvallásosság mérgezõ hatása...

De még ez sem a legkeserûbb pocsolya. Van ennél sokkal rosszabb is... Sõt, van egy teljes kiszáradt, összerepedezett pocsolyanyom is... Ott van John Lenon esete. Õ is kereszténynek született, de elragadta a beat korszak. Világsztár lett. Majd szomjazni kezdett a lelke és elkezdett keresni valami spirituális gyökereket Indiában és Japànban. Aztán, talán már egy beteg és mérgezett lélekkel, elkezdett egy furcsa életet élni. És aztán, megírta a híres Imagine dalát, amelyet ma is emberek milliói énekelnek...

"Imagine"

Imagine there's no heaven
It's easy if you try
No hell below us
Above us only sky
Imagine all the people
Living for today... Aha-ah...

Imagine there's no countries
It isn't hard to do
Nothing to kill or die for
And no religion too
Imagine all the people
Living life in peace... You,..

You may say I'm a dreamer
But I'm not the only one
I hope someday you'll join us
And the world will be as one

Imagine no possessions
I wonder if you can
No need for greed or hunger
A brotherhood of man
Imagine all the people
Sharing all the world... You,..

You may say I'm a dreamer
But I'm not the only one
I hope someday you'll join us
And the world will be as one.

Mirõl beszél a zenész?... Egy Isten, menny és pokol nélküli, egy vallás és egyház nélküli teljes békéről az emberek között. Mit mond a Szentírás? Azt, hogy nincs békesség a hitetleneknek. És úgy tûnik, hogy ez be is teljesedett a szerencsétlen sorsú mûvész életében: egy megszállott rajongója lõtte le a lakása elõtt, az utcán. Emberek milliói istenítették és aztán emberek milliói gyászolták. Téves eszméit, és hitetlenségét sokan ma is követik. És mi lett belõle? Hová jutott?...

(Jer 6:14) És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség!

(Iz 48:22) Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek!

(Jn 3:19) Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak.                             

Ezért vigyázzon mindenki magára, mert az élet az üdvösségért való egyéni küzdelem. Ez csak egy felvonásos színdarab. Itt nincsen visszatapsolás... 

Mindenki hagyja el a keresû vizeket és térjen vissza az élõ vizek forrásához. Az élõ vizek forrása pedig maga Jézus Krisztus, az Õsszentség. Az Õ oldalsebélõl fakadó forrás zuhog mindmáig reánk. A nagycsütörtöki utolsó vacsorán rendelte el papságot és az Oltáriszentséget (Mt 26:26). Feltámadása után rálehelt az apostolokra és rájuk bízta a bûnbocsánat, a kiengesztelõdés szolgálatát (Jn 20:23; 2Kor 5:18). Mennybemenetele után elküldte a Szentlelket és útjára inditotta az Egyházat (ApCsel 2:1-4). Az apostolok, kézrátétellel továbbadták az evangélium szolgálatának megbízatását és kenetét az apostolutódoknak (ApCsel 6:6). És ez így megy ma is a püspökök által, akik az apostolutódok és akik kérzátételek által, egyenesen visszavezethetõek az apostolokra. 

Ahol ez a folyamat megszakadt, ahol nincs érvényes papság és nincs érvényes Oltáriszentség, ott nincsen teljesen jelen Krisztus Egyháza ( v.ö. Dominus Iesus). Ezek csak részegyházak, amelyekben már keresû vizek vannak. Ahogyan egyre szakadoznak ezek a szabadkeresztény gyülekezetek, úgy egyre inkább kiüresednek Krisztusból és egyre keserûbb vizekké válnak. Már csak a Szentírás maradt meg náluk, de egyes gyülekezetek már a szentírásukat is átírták, a saját értelmezésük szerint.

Ima: Urunk Jézus! Ma nagy a zûrzavar. Kérünk, add nekünk Szentlelket, hogy ajándékaiddal felfogjuk az igazi vallásosságot és megértsük Egyházunk tanítását. Ámen.

Tálcán

Ez egy olyan történet, amelynek jelentését csak nagyon későre értettem meg...

Valamikor a megtérésem kezdetén, a kilencvenes években, szolgálati útra mentünk Szovátára. A fõnökkel kellett odamennem egy egyhetes szakmai értekezletre. Szovátán, az Aluniş szállóban szállásoltak el, és az értekezlet a szállóda ebédlõjébe volt berendezve.

Késõ délután érkeztünk meg autóval a szállódához és ott elszállásoltak minket egy kétágyas szobába. A fõnököm szovátai születésű volt, és nem akart lejönni vacsorázni, mert készült meglátogatni a rokonait. Mielõtt elment volna, lehuppantunk a fotelekbe és elkezdtünk beszélgetni valamirõl. A beszélgetés úgy alakult, hogy megemlítettem az evangéliumot. A botránkozásról szóló részt idéztem...

(Mt 18:8-9) Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre. És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.  

Amikor a fõnököm meghallotta ezeket az igéket, azt kérdezte: 

- Honnan szedted ezt a marhaságot?... 

Ekkor én elkezdtem neki beszélni a hitrõl, az Úr Jézusról meg az evangéliumról. Amikor láttam, hogy hitetlenkedve hallgat, arra gondoltam, hogy nem arról kellene beszélnem neki, amit elméletileg ismerek, hanem arról, amit én személyesen megtapasztaltam. Ekkor elkezdtem beszélni neki a megtérésemrõl és a szentgyónásaimról. Tanúságot tettem neki arról, hogy miként vette le az Úr Jézus bûneim terhét a szentgyónásban. A fõnököm egy ideig csendben hallgatott, mintha magába szállt volna, majd azt mondta: 

- Ha ez téged megnyugatat, akkor tedd ezt…

Õ elment a rokonaihoz, én meg vacsoráztam és lefeküdtem. Éjjel egy nagyon erõteljes álmom volt… Azt álmodtam, hogy egy tó fölött lebegek, amelynek a partján egy kis kunyhó áll a fenyõk között. Tél volt, a tó be volt fagyva és az egész tájat hó borította. Olyan volt az egész, mint egy karácsonyi üdvözlõlap. Amint nézgettem a tájat, az egész átalakult, sokkal kisebb és szebb lett. Egyszerre csak az egész táj, a házikóval meg a tóval együtt, csillogni kezdtek, minta ezüstbõl lettek volna, egy szép ezüsttálcán. Néztem ezt a gyönyörû alkotast az ezüsttálcán és láttam, hogy a befagyott tó fényes, mint a tükör. Ekkor a tó fölé hajoltam, hogy megnézzem magam, de amikor belenéztem a tó tükrébe, akkor az arcképem helyett Jézus nézett szembe velem a tó tükrébõl. Ettõl annyira meglepődtem, rettentem, hogy torkom szakadtából felorditottam és felébredtem. Tisztán láttam Jézus arcát magam elõtt... Jézus arca olyan fiatal és sugárzó volt, mint ahogyan egy plakáton láttam az egyik templomban. Úgy kb. egy 18 éves fiatalember arca lehetett, gyönyörû, pirospozsgás, sejmes, patyolat bõrrel, sugárzó kék szemekkel és enyhén szõkés, serkenõ szakállal. Órákig az álom hatása alatt voltam. Gyönyörû volt és egyben megrettentő…

Az értekezlet elsõ napján már vártak a rendezõk és a szponzor cégek a protokollal. Adtak nóteszt, naptárt, mappát, golyóstollat, és egy nagy sötétkék zománcozott pléhtálcát. Mindenki csodálkozva nézegette a tálcát. A tálcára Vlad Ţepeş volt festve és körkörösen azt írta:  * DRACULA * VLAD ŢEPEŞ *.  Hát ha már adták, elvettük, de én már ott elhatároztam, hogy bizony, nem viszem haza ezt a tálcát. Így aztán, hazafelé kértem, hogy álljunk meg Korondon és az elsõ kerámiásnál elcseréltem a tálcát egy kerámia tányérra.

Mindig, amikor eszembe jutott ez az álom, gondolkodtam, hogy vajon mit jelenthetett, mert éreztem, hogy az álom a Szentlélektõl volt, de sohasem tudtam megfejteni. Aztán, egyszer, sok évre rá, elmeséltem az álmomat a testvéreknek a közösségben, de mondtam, hogy sajnos nem értem mit jelent. Erre az egyik közösségi tag rávágta: 

- Mit nem értesz? Hát felajánlottad neki tálcán Jézust! Aztán ha elfogaja jó, s ha nem akkor az ő dolga… 

Én döbbenten csodálkoztam rá a Szentlélek mûködésére. Lám, egy másik testvér által kellett megértenem a Szentlélek üzenetét, amelyet álmomba adott. Igen, én felajánlottam Jézust és az üdvösséget a fõnökömnek és rajta áll, hogy élete végéig hogyan dönt: elfogadja-e Jézust vagy sem. Az ördög (DRACULA) is tálcán ajánlja fel a világ dolgait. Mindenkinek választani a kell a két tálca közül…

Ma is, húsz év múlva, ugyanerre tanít a Szentlélek: soha ne erõszakoljuk rá senkire az evangéliumot. Csak ajánljuk fel szépen, szelíden, tálcán… A másik emberen áll, hogy elfogadja-e azt vagy sem. Az ember szívébe nem lehet bedönteni az ajtót. Annak belülrõl van kilincse. Õ kell kinyissa, hogy beengedjen a tálcánkkal, hogy felszolgálhassuk neki Jézust...

(Jel 3:20) Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem.

A nap, a hold és a csillagok

(Mt 24:29) Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek.

A székely nép jelképeiben szerepel a nap, a hold és a csillagok. Hazafias buzgóságból, a hagyományokból, többféle szép magyarázatot hallhattunk ezekrõl...  Pl. a nap Istent jelképezi, a hold a Szûzanyát, aki leginkább igennel válaszolt Isten kegyelmére (Lk 1:38) és a csillagok az angyalokat, akikhez hosónlók leszünk a mennyek országában (Mt 22:30; Mk 12:25). Aztán a nap lehet a férj, a hold a feleség és a csillagok a gyermekek. De ugyanakkor, a nap, a hold és a csillagok a keresztény erényekre is emlékeztetnek. A nap az igaz szeretet, amelyet rá kell ragyogtatnunk minden emberre, jókra és gonoszokra egyaránt (Mt 5:45). A hold a becsületesség, az igazságosság és a hûség, amellyel ragaszkodnunk kell az igazsághoz, amint a hold is ragaszkodik ciklusaihoz. A csillagok pedig az okosság és az értelem, amely által ragyognunk kell az emberek között (Dán 12:3; Fil 2:15)... A nap, a hold és a csillagok, ugyanakkor, változatlan pályájukkal is példát mutatnak nekünk. Amint azok nem hagyják el pályájukat az idõk végezetéig, úgy nekünk is, nap mint nap hûségesek kell maradnunk életünkhöz, hivatásunkhoz és életpályánkhoz. Nem hagyhatjuk el családunkat, egyházunkat, hivatásunkat, állapotbeli kötelességeinket, hanem hûségesen be kell töltenünk küldetésünket...

A bukott angyalok elhagyták az egeket a testi örömökért (Ter 6:2; Jud 1:6). Judás is eldobta hivatását, és áruló lett harminc ezüstpénzért (ApCsel 1:17-18). Énok könyve apokriff írás szerint, a jó Isten, az ítéletkor, a napot, a holdat és a csillagokat hívja majd tanuként a bukott angyalok ellen. Azok hûségesen megmaradtak rendelt pályájukon az idõk végezetéig, de a magasabbrendû tisztán szellemi teremtmények, elhagyták az egeket...

Törekedjünk hát példát venni a napról, a holdról és a csillagokról. Maradjunk hûek pályánkhoz és ha majd azok se világítanak többé és lehullanak az égrõl, akkor eljött a mi megváltásunk napja...

Ima: Uram Jézus, add meg nekünk az állhatatosság ajándékát. Ámen.