Lelki fogyatékosságaink Nagy Szent Gergely pápa tükrében

A papság kétfajta hivatást különböztet meg: a világi, családi élet hivatását, és a megszentelt életet, a cölibátusi, szűzeségi fogadalmas, papi vagy szerzetesi hivatást. Persze, ezt ma már sokan vitatják. A legvitatottabb azoknak a világiaknak helyzete, akik nem lesznek sem papok, sem szerzetesek, de családosok sem, hanem magányosan élik életüket a világban...

Egy idő után sok megtért világiban, akik elköteleződnek az Úr űgye mellett és evangelizálnak, felvetődik az a kérdés, hogy vajon, nem maradtak-e le a papi vagy a szerzetesi hivatásról?... 

Hát, elsőször is, akiket Isten meg akar hívni a megszentelt életre, azokat meghívja, mert senki sem lehet pap vagy szerzetes a saját akaratából...

(Zsid 5:4) Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront.

Másodsorban pedig felül kell vizsgálnunk, hogy vajon alkalmasak voltunk-e, illetve alkalmasak lennénk-e erre a hivatásra...

Ezért nagyon jó lelki tükör a Nagy Szent Gergely tanítása, A lelkipásztorság törvénykönyve és főleg annak XI. fejezete, mert szembesít bennünket lelki fogyatékosságainkkal és esetleges alkalmatlanságainkkal, nem azért, hogy elcsüggedjünk, hanem azért, hogy reálisan lássuk lelkünket és lehetőleg jobbítsunk is állapotán...

Nagy Szent Gergely:

A lelkipásztorság törvénykönyve

I./XI. fejezet   Milyennek nem szabad vállalni a pásztori hivatalt

Gondosan tegye tehát magát mérlegre mindenki, nehogy vezetô szerepet merjen vállalni, ha benne még kárhozatosan uralkodik a bűn, s az, akit saját bűne nyom, közbenjáró akarjon lenni mások vétkeiért. Ezért szól égi szózat így Mózeshez: Szólj Áronhoz: Ha valakinek utódai közül, bármely nemzedékben testi hibája leszen, ne mutasson be kenyeret Istenének (Lev 21,13). Aztán mindjárt azt is hozzáfűzi: Ne járuljon az ô szolgálatához, aki vak, aki sánta, aki tömpe-, vagy nagy vagy görbeorrú, aki törött lábú vagy kezű, aki púpos, aki fájósszemű, akinek a szemén hályog, a testén állandó varr avagy sömör van, vagy aki megszakadt (Lev 21,18-20). Vak ugyanis az, aki a természetfeletti szemlélet fényét nem ismeri, akit elnyom a jelen élet sötétsége, míg a túlvilági fényt nem szeretvén, azt nem is tekinti, s nem tudja, tettei léptét merre irányozza. Azért mondja a prófétáló Anna: Szenteinek lábát megóvja s sötétségben némulnak el az istentelenek (1Kir 2,9). Sánta pedig az, aki látja ugyan, hogy merre kellene menni, de lelke gyengesége miatt életét nem tudja megtartani azon az úton, amelyet lát, mert változékony szokása nem szilárdul az erény állapotává s így tetteinek léptei nem követik ténylegesen azt, ahová vágya törekszik. Ezért mondja szent Pál: Fel a lankadt kezekkel, és az ingadozó térdeket egyenesítsétek ki, és egyenes léptekre szoktassátok lábatokat, hogy
senki se tévelyegjen sántítva, hanem inkább gyógyuljon meg (Zsid 12,12-13). Kisorrú pedig az, aki a kellô mértéktartásra alkalmatlan. Az orral ugyanis az illatot és bűzt különböztetjük meg. Helyesen jelképezi tehát az orr a megkülönböztetést, amely által az erényeket választjuk és a vétkeket elvetjük. Ezért mondatik a jegyes dicséretében is: Orrod, mint a Libanon tornya (Én 3,4): az Egyház ti., amely okaiból látja a megkülönböztetés adományával a fejleményeket kiindulni, a hibákból eredô háborúságokat már messzirôl észreveszi. De vannak egyesek, akik mivel korlátoltaknak ítéltetni nem akarnak, szerfölötti vizsgálódásokba esvén, túlságos szôrszálhasogatások miatt esnek tévedésbe. Ezért van a hozzáadás: Nagy- vagy görbeorrú. A nagy és görbe orr ugyanis jelenti a különböztetés mértéktelen túlfinomodását, amely míg a kelleténél jobban megnôtt, a cselekvés helyességét összezavarja. Törött lábú vagy kezű az, aki egyáltalán nem tud az Isten útján járni s alapjában véve híjával van mindenféle jó cselekedetnek: mert ez még annyira sincs, mint a sánta, aki ha gyöngén is, de némileg kitart, ez azonban minden jótól idegen marad. Hajlotthátú pedig az, akit a földi szorgoskodás súlya nyom le, hogy soha fölfelé ne tekinthessen, hanem mindig csak arra nézzen, ami lent van, amit lábbal tipor. Aki, ha olykor hall is valamit a mennyei haza boldogságáról, a gonosz életmód súlyától lenyomva, lelki szemeit nem emeli fel arra: mert nem képes gondolkodásának menetét fölfelé irányítani az, akit a földi szorgoskodás rabsága görbévé tett. Az ilyenfélékrôl mondja a zsoltáros: Meggörbültem és szerfölött megaláztattam (Zsolt 38,8; a Hetvenes fordítás szerint). Akiknek bűnét maga az igazság feddi meg, mondván: A tövisek közé esô magvak pedig azok, akik hallgatják, de az igék utóbb az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei közt elfojtatnak, és
gyümölcsöt nem teremnek (Lk 8,14). Csipás pedig az, akinek elméje ott tündöklik az igazság megismerésére, de a test cselekedetei azt elhomályosítják. A csipás , szemekben ugyanis a szemgolyók egészségesek, hanem a lefolyó nedv által elgyengült szemhéjak megduzzadnak; mivel pedig a könnyezés miatt gyakran dörzsöltetnek, a szemfény ereje is gyöngül. Éppen így vannak némelyek, akiknek eltompítja érzékét a testi élet gyakorlása, kik bár értelmük segítségével a jót világosan látták, a rossz gyakorlása által homályba jutnak. Csipás tehát az, akit éles elmével áldott meg a természet, azt azonban megrontja a rossz gyakorlása által. Helyesen mondja az Ilyennek az angyal: Szemkenôccsel kend be szemedet, hogy láss (Jel 3,18). Hogy lássunk, szemkenôccsel kenjük meg szemünket, amidôn az igaz világosság fényének megismerésére értelmünk élét a jó cselekedetek gyakorlásának orvosszerével erôsítjük. Hályog van annak a szemén, aki az Igazság fényét nem képes látni, mert okossága, vagy életszentsége önhittségétôl megvakul. A fekete szemfény (pupilla) ugyanis 1át, hályogtól megfehérítve azonban mit sem lát: ha ugyanis az emberi gondolkodás magát tudatlannak és bűnösnek tartja, belsô világosság ismeretére jut. Ha pedig az életszentség és bölcsesség ékességét tulajdonítja magának: elzárja magától a felsôbb megismerés fényét s annál kevésbé hatja át az igaz világosság ragyogása, minél inkább felmagasztalja magát önhittsége
által, amint az egyesekrôl mondatik: Bölcseknek mondogatták magukat és eszetlenek lettek (Róm 1,22). Állandó rühöt visel testén az, akin a testi zabolátlanság szüntelenül uralkodik. A rühességnél ugyanis a belsô láz a bôrhöz húzódik, ami jól jelenti a bujaságot: mert, ha a belsô kísértés cselekedetben folytatódik, ezáltal a belsô láz már a bôr senyvedésévé lett s külsôleg sebzi meg a testet; úgyhogy ha gondolatban erôt nem veszünk a gyönyörködésen, akkor az a cselekedetben is uralkodóvá lesz. Szent Pálnak is a gondját mintegy a bôr viszketegségének eltörlése képezte, amidôn így szólt: Emberi kísértésnél egyéb ne érjen titeket (1Kor 10,13); mintha kifejezetten azt mondaná: Emberi gyarlóság a szívben kísértést szenvedni, de ördögi gonoszság a kísértés elleni küzdelemben cselekedetileg meghódolni.  Sömört hord pedig a testén az, akinek lelkében a kapzsiság eluralkodott: ezt ti. ha kicsiben el nem fojtjuk, mértéktelenül megnövekszik. A sömör ugyanis fájdalom nélkül terjed a testen, és a megtámadottnak undora nélkül terjeszkedvén csúfítja el a tagok szépségét; így a kapzsiság is, a rabul ejtett lelken, míg azt gyönyörködtetni látszik, sebet üt; mert míg a gondolkodást a megszerzendô dolgokra irányítja, ellenségeskedést szít: ám ebbôl fájdalom mégsem származik, mert a felhevült léleknek gazdagságot ígér a bűnbôl. De a tagok éke odavan, mert általa a többi erények szépsége is elhalványul; és mintegy az egész testet eldurvítja, mert a lelket mindenféle hibával elárasztja szent Pál tanúsága szerint, aki azt mondja: Minden bajnak gyökere a kapzsiság (1Tim 6, 0). Megszakadt pedig az, aki rút dolgokat tettleg nem művel, de egész gondolkodása állandóan ilyennel van tele: nem jut ugyan el a gonosz tett műveléséig, de minden lelki harc nélkül buja kívánságokban gyönyörködik. A szakadás kellemetlen voltát ugyanis az képezi, hogy a belek nedve a nemzô szervekbe ömlik, ami által ezek éktelenül megduzzadnak. Az tehát a megszakadt, akinek minden gondolata a bujaságra irányulván, az undokság súlyát hordja szívében: és bár tettleg nem gyakorolja a rosszat, ettôl lelkében mégsem szakad el. S nincs ereje a jó nyílt gyakorlására, mert titkon gonosz terheltség húzza lefelé. -- Mindannak tehát, aki az említett hibák valamelyikében leledzik, tilos az Úrnak kenyéráldozatot bemutatni; nehogy képtelen legyen mások bűneinek igazi letörlésére az, akit még sajátjai csúfítanak. Most miután röviden megmutattuk, hogy az arra méltó hogyan jusson el pásztori hivatalra s a méltatlan hogyan féljen tôle: ezután adjuk elô azt, hogy a méltóan hivatalába lépônek hogyan kell azt gyakorolnia.

___________________________________________

Vizsgáljuk hát meg, hogy mennyire vannak bennünk ilyen lelki fogyatékosságok. Ha felismertük ezeket, akkor tegyünk ellenük, illetve imádkozzunk azért, hogy az Úr meggyógyítson minket és lemossa szégyenünket Szent Vérével ...

1. A lelki vak

Vak az, aki a természetfeletti szemlélet fényét nem ismeri. Vakok vagyunk-e lelkileg? Látjuk-e, ismerjük-e igazán az evangélium és az istenes élet titkait?...

(Jn 9:41) „Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”

2. A lelki sánta

Sánta az, aki látja ugyan, hogy merre kellene haladni, de lelke gyengesége miatt életét nem tudja megtartani azon az úton, amelyet lát. Sánták vagyunk? Van-e olyan, hogy tudjuk mi a helyes út, de nem bírjuk azt követni?...

(Luk 7:22) Ezért így felelt nekik: „Menjetek és jelentsétek Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek meg hirdetik az evangéliumot.

3. A lelki kisorrú, illetve nagy és görbeorrú

Az orral az illatot és bűzt különböztetjük meg. Helyesen jelképezi tehát az orr a megkülönböztetést, amely által az erényeket választjuk és a vétkeket elvetjük. 
A kis orr alkalmatlan a megkülönböztetésre, míg a nagy és görbeorr túlzásba, szőrszálhasogatásba vagy elferdítésekbe bonyolodik.

Hajlamosak vagyunk-e minden áramlatot elfogadni egy hamis békesség vagy laza jóindulat nevében? Szokásunk-e túlzásba vinni az aggályoskodást és szőrszálhasogató lenni? Megvan-e az a képességünk, hogy csak a szükséges és elégséges megkülönböztetést, kritikát gyakoroljuk?...

4. A lelki csonka

Törött lábú vagy kezű az, aki egyáltalán nem tud az Isten útján járni...

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól.

A csonkaság, a törött láb, törött kéz, egy súlyos lelki trauma következménye, ami aztán alkalmatlanná teszi a lelki sérültet Isten országára. Az ilyenekkel gyöngéd kell lenni, lelki gondozásban kell őket részesíteni. Ha felismered, hogy csonka lelkű vagy, akkor törekedj megtérni, gyónni, áldozni, imádkozni és lelki gondozásban részesülni. Kérj segítséget!...

5. A leki györnyedt

Hajlotthátú az, akit a földi szorgoskodás súlya nyom le. Gondoljuk meg, elrabolja-e tõlünk a földi szorgoskodás Isten országát? Jusson eszünkbe a magvetõ példázata...

(Mt 13:22) A szúrós bogáncs közé hullott pedig az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka gazdagság elfojtja a tanítást, úgyhogy nem hoz termést.

Van-e örök termés, örök gyümölcs az életünkben? Vagy minden, amit csak tettünk, elmúlik halálunkkal és ezzel a világgal együtt...

6. A lelki csipás 

Csipás az, akinek elméje ott tündöklik az igazság megismerésére, de a test cselekedetei azt elhomályosítják.

Milyen nagy baj, hogy oly sok értelmes és alkalmas ember lenne Isten országának szolgálatára, de értelmüket csakis a világ és a mammon szolgálatába állítják. Okosnak, értelmesnek ismerem-e, tartom-e magam? S akkor? Olvastam-e a Szentírást? Ismerem-e az Urat? Akarom-e szolgálni Õt? Akarok-e lelki emberré válni?...

7. A lelki hályogos 

Hályog van annak a szemén, aki az Igazság fényét nem képes látni. Súlyos betegség ez, amely ellen sokat kell küzdeni vitákkal, meggyõzéssel, stb. Azt érzed, hogy folytonosan ellenkezésben vagy a hit dolgaival és embereivel? Alázd meg magad! Ismerd el, hogy hályog van a szemeden, amelyet le kell műteni. Ha belátod, akkor lehet, hogy magától lehull a hályog Isten kegyelme által…

8. A lelki rühös

Állandó rühöt visel testén az, akin a testi zabolátlanság szüntelenül uralkodik.
Itt elsősorban a testi bûnökről van szó: paráznaság, bujaság, fajtalanság, stb. Ha meg nem térünk az ilyen bûnökbõl, akkor lelkünk nagy veszélyben van...

(1Tim 5:6, Károli) A bujálkodó pedig élvén megholt.

9. A lelki sömörös

Sömört hord a testén az, akinek lelkében a kapzsiság eluralkodott. Kapzsik vagyunk? Haszonlesők vagyunk? Szerfölött ragaszkodunk az anyagiakhoz? Nehezen válunk meg dolgoktól? A kapzsiság és a fösvénység rokonok…

10. A lelki megszakadt

Megszakadt az, aki rút dolgokat tettleg nem művel, de egész gondolkodása állandóan ilyenekkel van tele...

(Jel 17:4) Az asszony pedig bíborba és karmazsinba volt öltözve, felékesítve arannyal és drágakővel és gyöngyökkel. Kezében arany serleget tartott, telve utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságával.

Követjük-e szívünk gondolataiban a mai Babilon utálatosságait, tisztátalan gondolatait és képeit. Törekedünk-e a szív tisztaságára?

(Mt 5:8) Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.

Képzeljük el magunkat mezítelenül, görnyedt, púpos háttal, csonka vagy félszeg végtagokkal, csipás, duzzadt, hályogos szemekkel, fertõzött, folyásos nemi szervvel és rühös, sömörkiütéses vagy leprás bőrrel. Hát, nem valami felemelő kép. Ugy-e nem szeretnénk ilyenek lenni...

A jó hír az, hogy mindezekre a beteségekre van gyógyír. Ennek a gyógyírnek Neve JÉZUS KRISZTUS. Õ a mi gyógyítónk és szabadítónk...

(Mt 8:16-17) Mikor beesteledett, sok ördögtől megszállt embert vittek hozzá. Szavával kiűzte a gonosz lelkeket és minden beteget meggyógyított. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése: „Ő elvette betegségeinket és bajainkat hordozta.”

(Iz 53:4-6) Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.
 

Ima: Urunk Jézus! Elismerjük betegségeinket. Nem azért jöttünk, hogy az egészséges lábunkat mutassuk meg Neked, hanem a csonkát és a sántát. Kérünk Téged, gyógyíts meg minket nyomorúságainkból. Ámen.