Valamikor a megtérésem kezdetén, a kilencvenes években,
szolgálati útra mentünk Szovátára. A fõnökkel kellett odamennem egy
egyhetes szakmai értekezletre. Szovátán, az Aluniş szállóban szállásoltak el, és az értekezlet a szállóda ebédlõjébe volt berendezve.
(Mt 18:8-9) Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat
és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem
két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre. És ha a te szemed
botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel
bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.
Õ elment a rokonaihoz, én meg vacsoráztam és lefeküdtem. Éjjel egy nagyon erõteljes álmom volt… Azt álmodtam, hogy egy tó fölött lebegek, amelynek a partján egy kis kunyhó áll a fenyõk között. Tél volt, a tó be volt fagyva és az egész tájat hó borította. Olyan volt az egész, mint egy karácsonyi üdvözlõlap. Amint nézgettem a tájat, az egész átalakult, sokkal kisebb és szebb lett. Egyszerre csak az egész táj, a házikóval meg a tóval együtt, csillogni kezdtek, minta ezüstbõl lettek volna, egy szép ezüsttálcán. Néztem ezt a gyönyörû alkotast az ezüsttálcán és láttam, hogy a befagyott tó fényes, mint a tükör. Ekkor a tó fölé hajoltam, hogy megnézzem magam, de amikor belenéztem a tó tükrébe, akkor az arcképem helyett Jézus nézett szembe velem a tó tükrébõl. Ettõl annyira meglepődtem, rettentem, hogy torkom szakadtából felorditottam és felébredtem. Tisztán láttam Jézus arcát magam elõtt... Jézus arca olyan fiatal és sugárzó volt, mint ahogyan egy plakáton láttam az egyik templomban. Úgy kb. egy 18 éves fiatalember arca lehetett, gyönyörû, pirospozsgás, sejmes, patyolat bõrrel, sugárzó kék szemekkel és enyhén szõkés, serkenõ szakállal. Órákig az álom hatása alatt voltam. Gyönyörû volt és egyben megrettentő…
Késõ délután
érkeztünk meg autóval a szállódához és ott elszállásoltak minket egy kétágyas szobába. A fõnököm szovátai születésű volt, és nem akart lejönni vacsorázni,
mert készült meglátogatni a rokonait. Mielõtt elment volna, lehuppantunk a
fotelekbe és elkezdtünk beszélgetni valamirõl. A beszélgetés úgy alakult, hogy megemlítettem az evangéliumot. A botránkozásról szóló részt idéztem...
Amikor a fõnököm
meghallotta ezeket az igéket, azt kérdezte:
- Honnan szedted ezt a marhaságot?...
Ekkor
én elkezdtem neki beszélni a hitrõl, az Úr Jézusról meg az evangéliumról. Amikor
láttam, hogy hitetlenkedve hallgat, arra gondoltam, hogy nem arról kellene
beszélnem neki, amit elméletileg ismerek, hanem arról, amit én személyesen
megtapasztaltam. Ekkor elkezdtem beszélni neki a megtérésemrõl és a
szentgyónásaimról. Tanúságot tettem neki arról, hogy miként vette le az Úr
Jézus bûneim terhét a szentgyónásban. A fõnököm egy ideig csendben hallgatott, mintha magába szállt volna, majd azt mondta:
- Ha ez téged
megnyugatat, akkor tedd ezt…
Õ elment a rokonaihoz, én meg vacsoráztam és lefeküdtem. Éjjel egy nagyon erõteljes álmom volt… Azt álmodtam, hogy egy tó fölött lebegek, amelynek a partján egy kis kunyhó áll a fenyõk között. Tél volt, a tó be volt fagyva és az egész tájat hó borította. Olyan volt az egész, mint egy karácsonyi üdvözlõlap. Amint nézgettem a tájat, az egész átalakult, sokkal kisebb és szebb lett. Egyszerre csak az egész táj, a házikóval meg a tóval együtt, csillogni kezdtek, minta ezüstbõl lettek volna, egy szép ezüsttálcán. Néztem ezt a gyönyörû alkotast az ezüsttálcán és láttam, hogy a befagyott tó fényes, mint a tükör. Ekkor a tó fölé hajoltam, hogy megnézzem magam, de amikor belenéztem a tó tükrébe, akkor az arcképem helyett Jézus nézett szembe velem a tó tükrébõl. Ettõl annyira meglepődtem, rettentem, hogy torkom szakadtából felorditottam és felébredtem. Tisztán láttam Jézus arcát magam elõtt... Jézus arca olyan fiatal és sugárzó volt, mint ahogyan egy plakáton láttam az egyik templomban. Úgy kb. egy 18 éves fiatalember arca lehetett, gyönyörû, pirospozsgás, sejmes, patyolat bõrrel, sugárzó kék szemekkel és enyhén szõkés, serkenõ szakállal. Órákig az álom hatása alatt voltam. Gyönyörû volt és egyben megrettentő…
Az értekezlet
elsõ napján már vártak a rendezõk és a szponzor cégek a protokollal. Adtak nóteszt,
naptárt, mappát, golyóstollat, és egy nagy sötétkék zománcozott
pléhtálcát. Mindenki csodálkozva nézegette a tálcát. A tálcára Vlad Ţepeş volt festve és körkörösen azt írta: * DRACULA * VLAD ŢEPEŞ *. Hát ha már adták, elvettük, de
én már ott elhatároztam, hogy bizony, nem viszem haza ezt a tálcát. Így aztán, hazafelé kértem, hogy álljunk meg Korondon és az elsõ kerámiásnál elcseréltem a tálcát
egy kerámia tányérra.
Mindig, amikor
eszembe jutott ez az álom, gondolkodtam, hogy vajon mit jelenthetett, mert
éreztem, hogy az álom a Szentlélektõl volt, de sohasem tudtam megfejteni. Aztán, egyszer,
sok évre rá, elmeséltem az álmomat a testvéreknek a közösségben, de mondtam,
hogy sajnos nem értem mit jelent. Erre az egyik közösségi tag rávágta:
- Mit nem
értesz? Hát felajánlottad neki tálcán Jézust! Aztán ha elfogaja jó, s ha nem akkor az ő dolga…
Én döbbenten csodálkoztam rá
a Szentlélek mûködésére. Lám, egy másik testvér által kellett megértenem a Szentlélek üzenetét, amelyet álmomba adott. Igen, én felajánlottam Jézust és az
üdvösséget a fõnökömnek és rajta áll, hogy élete végéig hogyan dönt:
elfogadja-e Jézust vagy sem. Az ördög (DRACULA) is tálcán ajánlja fel a világ dolgait. Mindenkinek választani a kell a két tálca közül…
Ma is, húsz év
múlva, ugyanerre tanít a Szentlélek: soha ne erõszakoljuk rá senkire az
evangéliumot. Csak ajánljuk fel szépen, szelíden, tálcán… A másik emberen áll, hogy
elfogadja-e azt vagy sem. Az ember szívébe nem lehet bedönteni az ajtót. Annak belülrõl van kilincse. Õ kell kinyissa, hogy beengedjen a tálcánkkal, hogy felszolgálhassuk neki Jézust...
(Jel 3:20) Nézd, az ajtóban állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az
ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése