Találkozás a Megfeszítettel II.

Egyik reggel hívatott a fõnököm. Lemegyek hozzá, s mondja nekem vigyorogva, hogy a nagyõnök kegyeskedett letekinteni rám. Utasítást kapott, hogy azonnal küldjön engem Szebenbe egy hétre, mert lesz ott valami munka, és részt kell vegyek egy munkacsoportban. A fõnököm úgy nézett rám, mint akit nagy megtiszteltetés ért, de én tudtam, hogy ez inkább egy figyelmeztetés, hogy máskor ne járjon annyit a szájam a gyûléseken...

El is mentem Szebenbe, elszállásoltam magam egy akármilyen motelben, és elkezdtem munkába járni...

Az ottaniaknak pont én hiányoztam… Azonkívül, hogy megkínáltak reggel kávéval, jóformán szóba se álltak velem. A délelõttök nehezen teltek, de délután jó volt. Szeben szép város, és élveztetes sétálni az utcákon a jó idõben. Az elsõ nap nem találtam jó vendéglõket, teraszokat, mert nem tudtam merre van a fõtér, de másnapra felvilágosítottak és egyenesen odamentem. A fõtér kellemesen lepett meg. Nem tudtam, hogy ilyen szép és érdekes Szeben történelmi központja. Ahogyan ott tájékozódtam, az elsõ dolgom az volt, hogy megnézzem azt a nagy templomot, amely a fõteret uralja. Láttam, hogy a templom végében kolostor is van, mint Csíksomlyón. Odamentem, s hát magyar írást látok az ajtón meg a kifüggesztõn...

Bementem a templomba és egybõl láttam, hogy ez Erdély egyik legszebb katolikus temploma. Valami derengett, hogy az egyik paptestvér feltette volt valamikor a Facebook-ra a szebeni jezsuita templomot, mondván, hogy az emberek nem is tudják, hogy Erdély egyik legszebb temploma Szebenben van. 

Körbejártam a templomot, mint egy múzeumot és megcsodáltam a berendezését. A legtöbb felirat német nyelven van. Furcsa volt számomra, hogy itt német katolikusok voltak. Az egész templomnak annyira múzeum jellege van, hogy a remekbe pulitérozott gyóntató szekrényekre még plakát is van kitéve, hogy “Ne érintsd meg!”...

Odébb egy régi orgona volt kiállítva közszemlére. Az emberek körbejárnak a templomban, mint egy múzeumban és fotóznak. A legtöbbjüknek eszébe sem jut térdet hajtani a tabernákulum előtt. 

A szentély gyönyörû... A rézveretes tabernákulum mögül fény világítja meg a fõoltár fölötti freskót, amely a Szûzanyát ábrázolja. Az ember órákig el tud lenni előtte…

Elõször leültem az egyik padba, és szentséglátogatást végeztem lélekben... Néhány percig, egy-két fohasz erejéig, az Úrra figyeltem. Majd körbejártam a templomot és mindent gondosan lefotóztam. Talán nyolc mellékoltár is van, gyönyörûen kidolgozva. A szobrok és a festmények, mind nagyon ígényesek, akár egy katedrálishoz is méltók. 

Amint így haladtam körbe a templomban, egyszer csak eljutottam ahoz a mellékoltárhoz, amelyen az oltárkép a megfeszített Úr Jézust ábrázolja. Hát akkor látom, hogy eléje egy térdeplõ van helyezve. Széles imatérdeplõ volt, amelyre akár három személy is le tudna térdelni. Világosan látszott, hogy ezt a helyet használják, ez a hely meleg... Ez a hely vilagosan különbözött a többi hely múzeumi jellegétõl. Érzõdött, látszott az élet és az ima nyoma azon a helyen…

Nosza - gondoltam magamban - megragadom az alkalmat és én is odatérdelek imádkozni. Kérjetek és adatik... Elimádkoztam a búcsúimákat: a Hiszekegyet, a Miatyánkat és az Üdvözlégyet, majd a gondolataim elkalandoztak…

 

Arra gondoltam, hogy milyen különös... Mennyi ember halt hõsi halált a történelem folyamán, mennyi embert végeztek ki brutálisan, hányan áldozták életüket a legnagyobb hõsiességgel valakikért, valamiért és mégis, egyetlen halál sem hasonlítható az Úr Jézus halálához. Miért? Mi olyan különös ennek a názáreti Jézusnak a halálában?... Hát mi... Az hogy Õ az Isten egyszülött Fia. Õáltala lett minden, ami lett. Őbenne lett teremtve a mindenség és mindent Õ foglal össze Önmagában (Kol 1:19-20).  Az õsbûn által megromlott ez a világ, de az Õ megváltó mûvében újból összegyűjt mindent, ami elveszett... Ezért kapitális fontosságú, amit az Úr Jézus Nikodémusnak mondott az éjszakában: ha majd felemelik Õt, amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, akkor mindeneket magához vonz. Mivel Õbenne áll fenn a mindenség, ezért csak az menekül meg, aki hozzárepül és hozzátapad a hitben, amint a vaspor odavonzódik és odatapad a mágneshez. Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is (Lk 17:37). Aztán vágyakozva gondoltam: Add Uram, hogy én is hozzádrepüljek és hozzádtapadjak!…

(Jn 3:14-16) Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

(Jn 12:32-33) Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.  Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Amint ezt végigelmélkedtem, egyszer csak azt éreztem, hogy az Úr Lelke hatalmas erõvel tölt be. A keblem zihált, a könnyeim csorogtak és az egész testemet betöltötte a Szentlélek forrósága. Felálltam és visszamentem a padsorba. Ott mégjobban elárasztott a Szentlélek. Már nem csak csorogtak a könnyeim, hanem zokogtam. Az arcomat a tenyerembe rejtettem és visszafolytottan zokogtam szünet nélkül. Amint felemeltem tekintetemet a szentélyre, lélekben láttam Isten templomának csarnokát és annak magasba nyúló oszlopait. Nagyon magas volt, nem látszott a kupolája és a magasból Isten dicsõsége ragyogott lefele... Én pedig magasztaltam és dicsőitettem az Urat. Egyszerre volt bennem mély bűnbánat, kimondhatatlan nagy öröm, dicsõítés és leírhatatlan boldogság...

Aztán ahogy kezdtek jönni a látogatók, igyekeztem viselkedni... Néztek engem, hogy mi bajom, hogy csupa könny az arcom. El voltam zsibbadva a Lélek jelenlététõl és a keblem, mintha fel lett volna fújódva eleven tûzzel. Sokáig ültem a padban ebben az állapotban és Isten forró jelenléte nem szûnt meg a bensőmben. Lassacskán kijöttem a templomból és leültem egy padra a fõtéren. Mellém kérenzkedett egy lengyel házaspár, akik turisták voltak. Õk beszélgettek mellettem, én meg elvoltam a Szentlélek tüzével és tovább dicsõítettem magamban az Urat. Eltelt még egy jó idõ és utána elmentem ebédelni. Az ebéd alatt is folyton az Úrral voltam. Nem tudom mennyi ideig tarthatott a megtapasztalásom, de lehet, hogy két órát is eltartott...

Mi történt velem? Mit tett velem az Úr?... Nem tudom... Nem mondott semmit, csak eltöltött, betöltött Szentlelkével, és megszeretgetett engem... Annyira megszeretgetett, hogy ha tovább fokozta volna, talán nem is tudtam volna elviselni. Nem csodálkozom, hogy Néri Szent Fülöpnek kidúdorította a Szentlélek a mellkasát, a szíve táján...

Szeretnünk kell az Urat teljes szívünkbõl, teljes lelkünkbõl, teljes elménkbõl és teljes erõnkbõl. Ez azt jelenti, hogy szívünk akarata és minden érzelme, rá kell hogy iranyuljon. Lelkünk Õhozzá kell tapadjon, értelmünkkel Õt kell kutatnunk, mert Õ az értelmes hívõket szereti, és minden szellemi, fizikai erőnkkel Õt kell szolgálnunk. Legyünk hűségesek Őhozzá, mert Ő megérdemli...

Ima: Uram Jézus, köszönöm, hogy megszeretgettél. Köszönöm, hogy a nehéz idõkben van amibe kapaszkodjak, hogy sose inogjon meg a Beléd vetett bizalmam. Ámen.  

 

Találkozás a Megfeszitettel I.

Valamikor régen, a megtérésem után, beszélgettem egy gyóntató atyával az imaéletemrõl. Elmondtam neki, hogy valahogyan át szeretném rendszerezni az életemet. Ezt is akartam volna, meg azt is…

Õ figyelmesen végighallgatott, majd azt mondta, hogy nem lehet mindent egyszerre megvalósítani. Kezdjem el elõször egyszerre csak egy dologgal. Például kezdjek el minden reggel, felkelés után, egy negyedórát imádkozni. Ne az legyen, hogy: Szívem elsõ gondolata, kávévizem tegyem oda... Tényleg, kezdjem azzal a napomat, hogy: Szívem elsõ gondolata, hozzád száll fel Istenem…

Hazamentem és másnap reggel tényleg felkeltem reggel 6 órakor. Letérdeltem a szobámban, a falon függõ feszületünk alá és elkezdtem imádkozni. Miután elmondtam az imát és behúnyt szemmel figyeltem az Úrra, egyszerre csak egy világos kép jelent meg elõttem. Egy lapos, enyhén egyenetlen, fényesen sima kőpadlót láttam magam előtt. Valami szikla teteje lehetett... A szikla drappos-szürke mészkő volt. Az egyenetlenségek fényesre voltak kopva, valószínüleg a járkálásoktól, a cipõk talpától. Amint ezt a sima kőpadlót figyeltem, egyszer csak azt látom, hogy valami gerenda van beleállítva a sziklába, egy vésett lyukba. Amint felnéztem a gerendára, hát látom, hogy az egy feszület: az Úr Jézus keresztje.

A kereszt gerendája kb. 12x12 cm vastagságú lehetett és egy kb. 25-30 cm mélységű, ugyanilyen méretű vályatba volt beleállítva. A megfeszített Úr Jézus lába nem volt magasan, csak úgy kb. 60 cm-re a földtõl. A feszület hosszabbik szára nem lehetett hosszabb mint 2,5 m. A rövidebb szára arányos volt ehez, úgy kb. 1,5 m. Az volt a meglepõ, hogy az Úr Jézus teste nem volt nagyobb, mint egy mai 14 éves gyermeké. Úgy kb. 1,5 m magas lehetett és ami kb. 50-60 kg testsúlynak felelhet meg. Sovány volt és szálas izomzatú. Nem láthattam sem a sebeit, sem az arcát, csak egy dolog maradt meg tisztán a szememben: a bokája fölé volt kötözve egy durva, görcsös, foszladozó, nem túl vastag csihánkötél. Ezután ismét csak a földet láttam, illetve a sziklát, és ahogyan néztem azt, egyszerre csak elkezdett csöpögni valami bordós-pirosas folyadék felülrõl nagy cseppekben. Pillanatok alatt három-négy tenyérnyi tócsa alakult ki a szemem elõtt és folyt előmbe. Ekkor rájöttem, hogy az az Úr Jézus Szent Vére... Megborzadtam, megráztam a fejem és kinyitottam a szemem. Emlékszem, hogy egész nap e látomás hatása alatt voltam...

Késõbb még többször imádkoztam így reggelente, de többé soha nem volt ilyen látomásom. Ma is, több mint 20 év után, tisztán emlékszem arra, amit akkor tapasztaltam. Azon gondolkodtam, hogy vajon miért láttam azt a kötelet az Úr Jézus bokáján... Aztán arra gondoltam, hogy az a kötél látványa hiteles lehetett, mert az elítéltek, hiába hogy készülnek lélekben a kivégzésre, az utolsó pillanatban mégiscsak megesik, hogy elveszítik önuralmukat és elkezdenek vergődni. Ezért valószínüleg, az lehetett az eljárás, hogy a katonák elõször odakötötték a kereszthez az elítélt kezét meg lábát, majd csak azután végezték el az odaszögezést. Amikor ez megvolt, akkor az a 3-4 katona, egyszerûen csak beleállította a keresztet a sziklába vályt lyukba. A kereszt és az ember súlya, legtöbbször nem haladhatta meg a 120 kg-ot, ezért szerintem nem kellett oda semmiféle húzókötél, hogy felállítsák a keresztet. Ment az kézbõl is a katonáknak…

Persze, nem tudhatunk semmi bizonyosat, de megfigyelhetjük ma is a múzeumokban a régi páncélzatok méreteit. Láthatjuk, hogy a középkor emberei gyakran nem voltak magasabbak 1,4-1,5 méternél. Mindezek igencsak valósnak éreztetik velem azt, amit láttam... De valójában, a méretek és egyébb részletek nem nagyon számítanak. Csak az számit, hogy az Úr Jézus, az élő Isten Fia, az Õ Szent Vérét ontotta értünk, hogy lemossa bűneinket. Dicsõség és hála legyen Neki mindörökké...

Amikor imádkozunk a feszület előtt, akkor mindig a Szent Kereszt tövéhez megyünk, ahol ma is folyik a mi Megváltónk Szent Vére. Áldott legyen az Ő Szent Neve örökkön-örökké. Ámen.

 

 

 

Gárdonyi Géza a cicomáról és az igazságról

Habár szép, ha egy nõ mértékletesen és ízlésesen festi magát, mégis azt gondolom, hogy nagy igazság van Gárdonyi szavaiban:

 

Akik az arcukat festik, mások haját fordítják maguk hajává, hajuk színét mérgekkel is megszőkítik, hamis ékszereket tudva viselnek, mért éppen az igazságot ne festenék, fordítanák, hamisítanák? 

( Ida regénye, Harmadik Fejezet, 12. rész ).

Valóságos Isten

Nemrég eszembe jutott egy régi eset, amikor egy vitám volt az egyik unitárius barátommal. Akkoriban már elég sokat olvasgattam a szentírást, és egy alkalommal, a hivatalban, szó szót váltott, és én tanúságot tettem az Úr Jézus Krisztus isteni természetéről. Akkor még nem voltam tisztában, hogy a különbözõ felekezetek milyen hitet vallanak... 

Ez a barátom, mivel unitárius, igencsak hevesen nekemugrott és elkezdte bizonygatni, hogy Jézus csak ember volt. Váltig állította, hogy egy az Isten, a mennyei Atya, és nincs több isteni személy... Én szentírási részekkel bizonygattam, hogy az egy Istenben három személy van, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, de hiába, mert õ is kiválogatta azokat az igerészeket, amelyek "emberfiának" és "prófétának" nevezik az Úr Jézust. Majdnem egy órán keresztül így vetélkedtünk, a munkatársak nagy érdeklõdése közepette, mert hát a barátomnak igencsak erős hangja van és fölöttébb vehemens. Ez a vita aztán még egyszer megismétlõdött, kb. egy évre rá, amikor egy asztalnál együtt ültünk egy mulatságon...

Amint ezekre a beszélgetésekre visszagondolok, már nem nagyon emlékszem, hogy milyen érveket sorakoztattam fel. Ugyanakkor, ott van az a tény is, hogy nekünk, ma, könnyû tudni, hogy az Úr Jézus az Isten Fia, a második isteni személy, és valóságos Isten, mert a zsinatok, a dogmák, az Egyház Tanítóhivatala felvilágosított bennünket. De vajon hogyan ismerhették fel az Úr Jézus istenségét ott, akkor, az Õ földi működésének idején? Hogyan ismerhették fel istenségét az Õt hallgató emberek, akár írástudók, akár tudatlanok?...

A messiás igérete

Az ószövetségi írások beszélnek az Eljövendõrõl, az Igazról, a Szentrõl, Dávid házának sarjáról, aki helyreállítja majd Izraelt, megszabadítja Izrael népét és az országot. Sõt Izajás könyvében az áll, hogy maga Isten jön el és szabadítja meg a népet...

(Iz 34:4-6) Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” Akkor megnyílik a vakok szeme, s a süketek füle hallani fog.

Ezt azonba nem könnyû értelmezni… Maga Keresztelõ János is elbizonytalanodott és kérdeztette tanitványai által az Úr Jézustól, hogy Õ-e az, vagy mást várjanak. Erre az Úr Jézus a fenti igerészre hivatkozva válaszolt...

(Mt 11:2-6) Közben János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte tanítványait, hogy kérdezzék meg: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus így válaszolt és mondta: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik rajtam.”

De más igerészek is elõrevetítik azt, hogy a Messiás maga az Isten...

(Iz 7:14) Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.( v.ö. Mt 1:23)

Az Úr Jézus indirekt módon nyilatkoztatja ki istenségét
 

Az Úr Jézus soha sem mondta ki direkt módon, hogy Õ Isten. Ez ugyanaz a magatartás, mint amikor csodatettei után megtiltja az embereknek, hogy beszéljenek azokról ( v.ö. Mk 7:36; 8:30). Szerénységrõl van itt szó? Nem, hanem isteni bölcsességrõl, hogy idõnap elõtt ellene ne támadjanak, hogy véghez tudja vinni mindazt, amiért eljött a világba. De ugyanakkor, indirekt módon, többször is rávilágított a maga istenségére...

Elõször is akkor, amikor az gazdag ifjú jónak mondja Õt. Ekkor azt válaszolta, hogy senki sem jó csak egyedül az Isten. Ugyanakkor, az evangéliumban, még a Vele együtt megfeszített lator is tanuskodik, hogy Õ semmi rosszat sem tett...

(Lk 18:18-19) Egy előkelő ember megkérdezte: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?” Jézus ezt válaszolta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten.

(Jn 10:32) Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?”

(Lk 23:41) Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.”

Tehát az, hogy az Úr Jézus csupa jót cselekedett, bizonyítja, hogy Õ Isten…

 

Másodjára akkor, amikor a béna embernek megbocsájtja bûneit. Az írástudók joggal gondolták, hogy csakis Isten bocsájthatja meg a bûnöket. Ezért, hogy meggyõzze õket, és higgyenek, az Úr Jézus látható jelét adta bûnbocsátó hatalmának, azzal, hogy a bûn fizikai következményeit is megszûntette...

(Mk 2:5-12)  Hitüket látva, Jézus így szólt a bénához: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek.” Néhány írástudó is ült ott. Ezek ilyen gondolatokat forgattak magukban: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?” Jézus lelkében belelátott gondolataikba. „Miért gondoltok ilyeneket magatokban? – kérdezte. – Mi könnyebb? Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek vagy azt mondani: Kelj föl, fogd az ágyadat és menj? Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!” Az felkelt, fogta a hordágyat és mindenki szeme láttára elment. Mindnyájan ámultak, dicsőítették az Istent, s mondták: „Ilyet még nem láttunk soha.”

Ezzel is az Úr Jézus bizonyította, hogy az Emberfia valóságos Isten...

A zsidók is megértik, hogy Jézus Istenként nyilatkozik

A zsidók, az írástudók meg a farizeusok, elég hamar értelmezték teológiailag is az Úr Jézus beszédét, és felfogták, hogy Ő Istenként beszél...

(Jn 5:18) Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.

(Jn 10:33) A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad.

Ezt leginkább az Atyával való egységének kijelentésével nyilvánította ki...

(Jn 10:38) De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”

Jn 14:11 Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem.

A zsidók megértik, hogy Jézus Istenként lépett fel, de mivel nem hisznek neki, meg akarják Õt ölni istenkáromlásért...

Isten Fia és Isten fiai

 

Amikor a zsidók szemére vetik az Úr Jézusnak, hogy Istenné teszi magát azzal, hogy Isten Fia, akkor azzal védekezik, hogy az írásokban is ott áll, hogy “istennek vagytok”, mármint azok is istenek, akikhez az ige szól...

(Jn 10:33-36) A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad. Jézus így válaszolt: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok”? Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, akkor ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, hogy káromlást szólok, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?! (v.ö. Zsolt 82:6)

Ezzel arra utal, hogy az Úr Jézus nem csupán egy az Isten fiai közül [akik az angyalok ( v.ö. Ter 6:4)], hanem különb azoknál: Õ az Isten egyszülött Fia...

(Zsid 1:5) Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.
 
Az Úr Jézusnak hatalma van élet és halál fölött
 
Az Úr Jézus nem kell életet kapjon valakitõl, mert az Atya megadta neki, hogy élete legyen önmagában...

Jn 5:26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.

Ezt az életet adja nekünk az Õ testében, ami az élet kenyere (Jn 6:35-59). Ez istenségének legnagyobb bizonyítéka, hogy élete van önmagában. És Õ képes lerakni életét, hogy aztán újra felvegye...

(Jn 10:17) Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.

De nemcsak újra felveszi életét, hanem feltámaszt mindenkit és visszadja életét mindazoknak, akik hisznek Benne...

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

Tehát az Úr Jézus „Isten az Istentõl, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentõl. Született, de nem teremtmény: az Atyával egylényegû és minden általa lett.”

 
Az Úr Jézusnak van hatalma ítélni
 
A mennyei Atya teljesen átadta az ítéletet a Fiúnak. Az Úr Jézusnak van hatalma eldönteni örökre minden teremtmény sorsát...

(Jn 5:22) Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át...

Az utolsó napon, az Úr Jézus megítéli a földet, és különválasztaja a búzát a konkolytól, a juhokat a kosoktól...

(Mt 13:30) Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”

(Mt 25:32-33) Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.

Kinek van hatalma örök életre vagy örök kárhozatra ítélni az embert, ha nem Istennek?...

 
Tamás apostol vallomása
 
Tamás apostol hitetlenkedése igen nagy hasznára volt az Egyháznak. Mivel hitetlenkedett és a saját szemével, tappintásával akart meggyõzõdni, hogy valóban feltámadt-e a Mester, ezért az igazságtól megrendülten, felkiáltva, Urának és Istenének vallja az Úr Jézust. Az Úr Jézus elfogadja az ő vallomását... Ez olyan, mint a lábmosás esete, amikor az Úr Jézus igazolja, hogy Õ valóban Úr...

(Jn 20:28) Tamás azt felelte: »Én Uram és én Istenem!«

(Jn 13:13) Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok.
 
Tehát láthajuk mindezekbõl és még más igékbõl is, hogy az Úr Jézus Krisztus valóságos Isten. És mivel kezdettõl fogva az Õ emberségébõl indultunk ki, ezért bizonyított dolog, hogy az Úr Jézus Krisztus egyszerre valóságos Isten és valóságos ember, ugyanabban a személyben.
 
Ima: Uram Jézus, imádunk Téged és áldunk, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot. Ámen.