Nyugtalan a világ. Minden forrong körülöttünk. Folyamatos
stresszben élünk, a modern rabszolgaság stresszes életében. Ha megfelelünk az
elvárásoknak jó, ha nem kiselejteznek...
Vajon holnap meg tudom-e oldani a
problémákat? Vajon meddig fogom még bírni? Mi lesz velünk?...
Ebben az állandó
változásban, egyre gyorsabb ütemben jelentkeznek az életünket felforgató új
eszközök, programok, tudományok, elvárások, lehetõségek és veszélyek. Az emberek
arca merev, morcos, aggódó, ráncos vagy kétségbeesett. Szemeik karikásak, tekintetük kemény és hideg a sok gond miatt. Kacagásuk nem õszinte, nem tiszta
szívbõl jövõ... Mulatságaik, mint a halálraítélt utolsó szivara...
Sokan keresik a megoldást a stressz, a félelem, az
aggódás, a nyugtalanság és a depresszió kezelésére, kiküszöbölésére. Tanácsokat adnak
egymásnak, hitegetõ spirituális írók, mesterkurzusok önmegváltó tanításait
olvasgatják. Keresik a békét „péterek”-nél meg „emõkék”-nél vagy más psziho-guruknál, buddháknál, krisnáknál,
meg a Dalai Lámánál... Elkezdenek jógázni, meditálni transzcendentálisan, metafizikusan,
széltibe-hosszába meg a magasba, és persze a szivárványszínű aurákba... Aztán elhitetik magukat,
hogy megtalálták a békét. De közben megjelennek életükben a rossz gyümölcsök:
a hitehagyás, az elpogányosodás, különbözõ szellemi betegségek (szellemi zavarodottság, demencia, Atzheimer kor, stb.), káros
szenvedélyek, súlyos bûnök, míg végül a romba dől az életük itt az evilágban, meg ki tudja, talán az örökkévalóságban is...
Az igazi béke
Krisztus békéje nem egyfajta buddhista béke... A buddhista béke egy
önerõbõl kimunkált önkiüresedés, amely által ki kell(ene) zárni a világ minden
zaját és függõségét. De valójában nem létezik spirituális vákum. Ezt a spirituális
kiüresedést mindig betölti valami, mint a vákumos üveget a levegő, amint felnyítják. Ha
az ember lelkét nem a Szentlélek tölti be, akkor vajon mi töltheti be?... Hát csakis
az antikrisztus lelke. A szellemi dimenzióban nincs semleges
terület. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy aki nincs Vele, az ellene van (Mt
12:30). János apostol figyelmeztet, hogy vigyázzunk, mert az antikrisztus lelke
a világban van és azt keresi kit birtokolhat...
(1Pét 5:8) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.
Ezért aztán ne csodálkozzunk ha azok, akik a
sztresszet, a félelmet, az aggódást, a nyugtalanságot vagy az önkontrolt, jógával,
transzcendentális meditációval vagy más okkult távolkeleti vagy modern New-Age-s, ezoterikus nyugati
praktikákkal próbálják kezelni, elveszítik a hit kegyelmét és a helyzetük, lelkük állapota a
korábbinál is rosszabb lesz...
Krisztus
békéje egésszen más. Azt nem lehet elérni önerõbõl, hanem felülrõl adják
ingyenesen, kegyelembõl...
Édesanyám
tanítónő volt és a kommunista párt, az egyház miatt, egyszer majdnem
megfosztotta a diplomájától, munkahelyétõl. Ezért aztán egyáltalán nem járhattunk templomba és
nem lehettem elsõáldozó. Egy alkalommal, nyolcadikos koromban, hazahozott
édesanyám valami régi selyempapírra gépelt, kopott szöveget, hogy tanuljam meg,
mert vizsgáznom kell belõle. Hol és miért?... Hát a papbácsinál, mert
elsõáldozó kell legyél… Megpróbáltam elolvasni az anyagot, de nem sokat értettem meg
belõle. Legalább húsz oldalnyi mindenféle istenes szöveg volt rajta. Esélytelen… Én
még egy verset se tudtam soha rendesen megtanulni... Egyszerûen nem voltam
képes magolni. Ha valamit értettem, akkor azt vissza tudtam adni, de ha nem,
nem tudtam megjegyezni. Aztán eljött a nap, amikor el kellett menni a
papbácsihoz kikérdezésre. Valahogy eljutottam a plébániára. Azt se tudtam
korábban, hogy létezik plébánia. Bekopogtattam és ott várt rám egy öreg esperes
úr. Betessékelt a fogadószobába. Volt benne egy szõnyeg, egy kopott
százéves íróasztal és két nyikorgó faszék. Na meg egy megbarnult szentkép a
falon… Az öreg esperes úr leültetett, majd õ is helyet foglalt az íróasztalnál.
Elkezdett beszélni hozzám mindenféle istenes dologról, majd egy könyvet adott a
kezembe, hogy olvassam el. A szívemre kötötte, hogy föltétlenül vigyem majd vissza neki.
Mai napig csak az elsõ oldalt olvastam el a könyvbõl és most is ott áll a könyv a könyves
polcomon. Soha nem felejtem el, hogy amint ő beszélt hozzám, éreztem, hogy valami nagyon jóleső érzés, egyfajta, minden világi zajt kizáró, bizsergõ békesség szállt le
rám. Ez az érzés egésszen betöltötte a testemet és arra gondoltam, hogy örökre itt
maradnék mozdulatlanul, hogy jó lenne, ha soha véget nem érne ez az érzés. Tán
egy félóráig is éreztem magamban ezt a békét. Amint kijöttem a plébániáról,
lassan elhalványult ez az érzés, de még ma is megbizsergek, ha visszaidézem az emlékét...
Na, ez Krisztus békéje, ami nem más mint a Szentlélek jelenléte, kegyelme. A béke az Õ egyik “arca”
amely rászáll arra, aki a békesség embere, és aki hittel fogadja az igét. Ezt a
békét adta az Úr Jézus az apostoloknak és az apostolok ezt a békét adták
tovább...
(Jn 20:21-22) Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!
Tehát az igazi béke, Krisztus békéje, ami nem más, mint a
Szentlélek kegyelme, az Atya és a Fiú Lelkével való betöltekezés.
A békességszerzés
Az ember ellehet a világi békével vagy betelhet
krisztusi békével.
A világi békét kivülrõl biztosítják az emberek, vágyaik
kielégítésével és a közrend fegyver általi fenntartásával. A világi békét ember
adja, kivülrõl jön és ideigtartó. Szükséges kielégíteni az emberek fiziológiai,
szellemi szükségleteit és szükséges a közrend, meg a béke fegyveres
fenntartása. A világ békéje egyfajta Pax Romana. Jólét, amely a fegyverek erejének
biztonságában virágzik...
A krisztusi béke belülrõl jön, Isten adja és
eszkatológikus perspektívájú. A krisztusi béke az örök szombatban teljesedik be, a
nyugalom helyén, a mennyben...
Az igazi békeségszerzõ nem erõszakkal, nem fegyver által
éri el a békét, hanem belülrõl, az emberi szív megnyerésével. A megnyert szív
megnyílik elõbb az embernek, majd aztán Istennek, és így befogadja Isten
kegyelmét. Így nyerik el hallás által az emberek a hit kegyelmét (Róm 10:17) és
a hit által, a békesség kegyelmét. Boldogok a békességszerzõk... (Mt 5:9).
Ezért az erõszakos hittérítések, a prozelitizmus,
a modern „keresztes hadjáratok” kudarcra vannak ítélve és nagy károkat okoznak.
Az ember szív ajtaját nem lehet berugni az evangéliummal. Azt kinyíthatják
belülrõl jóakarattal (Jel 3:20), de ha megerõszakolják, akkor az ajtóval együtt
összetörik a szívet is, meg a lelket is.
Nincs békesség a
hitetleneknek
Nincs békesség a hitetleneknek, azoknak akik
ellene szegülnek az Isten országa örömhírének, az evangéliumnak. És ezért nem
Isten a hibás. Õ nem kegyetlen... Isten egyszülött Fiát adta a világnak, hogy
aki Benne hisz, annak örök élete legyen (Jn 3:16), vagyis, hogy bemenjen az
örök béke és nyugalom országába. Ez volt Isten utolsó kártyája, amikor a Gazda már nem a szolgáit
küldte el, hanem az egyszülött Fiát (Lk 20:13). Ennél több már nincs... Ennél többet,
hogy Isten meghalt értünk, nincs már mit tegyen... Ő a legtöbbet adta nekünk, amin
felül már nincs több. A végtelen után, már nem következhet valami véges...
(Ez 13:10-12) Mivel félrevezették népemet, amikor azt mondták, hogy békesség, pedig nincs békesség; és ha a nép falat épít, ők bevakolják habarccsal, ezért mondd meg a habarccsal vakolóknak, hogy ledől az. Ha majd ömlik a záporeső, parancsomra jégeső esik, és kitör a szélvihar, akkor ledől a fal. Tőletek pedig ezt kérdezik: Hova lett a vakolat, amellyel bevakoltátok?
Ima: Add Uram, hogy
keressük a békédet és járjunk a nyomában. Add, hogy mindaz, aki olvassa ezt az
írást, elnyerje a Te békéd ajándékát. Ámen.