Az irgalmasság helye

Az irgalmasság szentévében vagyunk és naponta, kavalkádszerűen találkozunk egy-egy írással, homíliával vagy kegyes szlogennel, amelyben az irgalmasság témáját variálják. Ez valahogyan olyan, mintha csak most fedezték volna fel az irgalmasságot. Nem tudom pontosan, hogy mit várnak el tőlünk ebben a szentévben, de úgy érzem, hogy itt egy folyamatos fogalomzavarban élünk...

Néhány példa erre:

1. Az irgalmasság egyfajta spotlight megvilágítása, amikor az irgalmassághoz, kötelezően és szorosan, hozzátartozó hitigazságok sötétben maradnak;

2. Az irgalmasságnak az igazsággal való szembeállítása;

3. A szeretet, a megbocsájtás, a kegyelem és egyéb fogalmaknak, az irgalmasság szóval való erőltetett behelyetesítése, abból a célból, hogy a szentév témájához kampányszerüen igazodjanak.

1. A környezetébõl kiragadott irgalmasság

Az irgalmasság spotlight megvilágítása kiragadja azt a környezetéből. Innentől fogva az irgalmasság olyan értelmet kap, mely szerint a bűnben élő ember azt gondolhatja, hogy személyével együtt a bűnös élete is el van fogadva. Semmi szükség arra, hogy megváltoztassa életét. A testi bûnökben élõk azt gondolhatják, hogy az ő életük most már elfogadott norma, mert az irgalmasság által fel vannak mentve és el vannak fogadva, nemcsak hajlamaikkal, hanem életvitelükkel is. Az elváltak és újraházasodottak is azt gondolhatják, hogy az irgalmasság által fel vannak mentve a házasságtörésük felelőssége alól és nyugodtan élhetnek tovább házasságtörésben... 

Az irgalmasság ily módon kiragadott, spotlight felmutatása, azt érzékelteti a mai parázna és házasságtörő nemzedékkel (Mk 8:38), hogy nincs számára semmilyen követelmény és nem kell megtérnie. A jó öreg nagymama-egyház hirtelen igen engedékeny lett és talán egy picit szenilis is... Már nem hangoztatja többé a megtérés szükégességét és a krisztusi követelményeket. De az igazság az, hogy Isten irgalmassága az evangéliumokban már a legelején követelménnyel kezdõdik...

(Mt 4:17) Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.

2. Az irgalmasságnak az igazsággal való szembeállítása

Gyakran olvashatjuk, hogy az irgalmasságot az igazsággal állítják szembe. Hogyan legyünk igazságosak, hogy ne legyünk irgalmatlanok és hogyan legyünk irgalmasak, hogy ne legyünk igazságtalanok?... Pedig hát az irgalmasság nem az igazsággal áll szemben, hanem a krisztusi követelményekkel. Figyeljük csak meg az evangéliumokban. Az Úr Jézus az irgalmasságot minden esetben követelménnyel párosítja:

- A házasságtörõ asszonynak azt mondja, hogy Õ sem ítéli el, de ugyanakkor azt is mondja, hogy többé ne vétkezzen (Jn 8:11);

- Az irgalmas szamaritánus példázatánál, azt mondja, hogy helyesen ítéltél, de menj és te is cselekedj hasonlóképpen (Lk 10:37);

- A tékozló fiú eseténél nemcsak az van, hogy az irgalmas atya hazavárja a tékozló fiát, hanem az is ott van, hogy a tékozló fiú megtér és hazamegy az atyai házba (Lk 15:20). 

A tékozló fiú hogyan találkozhatna az Atya irgalmasságával, ha nem tér meg és nem megy haza?...

Végül, a szentgyónásban, nem csak irgalmasság van, hanem követelmény is. Feloldozás előtt azt mondjuk: szánom és bánom minden bűnömet, erőssen fogadom, hogy többé nem vétkezem és a bűnre vezető alkalmat elkerülöm... Feloldozás után pedig engesztelést rónak ki ránk, mint kövelelményt, ami életünk megváltoztatására sarkall. Manapság, sok helyen, úgy járnak szentmisére és úgy járulnak a szentáldozáshoz, hogy egyáltalán nem gyónnak. Mi ez?... 

Ez egy követelmény nélküli vallásosság.

Ugyanakkor, az igazság nem az irgalmassággal áll szemben, hanem a szeretettel. A Ne osszátok meg Krisztus köntösét! című, 1993-as kiadású hitvédelmi füzetében, Bálint Lajos érsek úr, annak idején, ezt írta: 

Igazi egység és igazi szeretet csak az igazság egységében valósul meg. Önmagunkat ámítjuk, ha a szeretetet emlegetjük, de az egy isteni igazság elfogadásában nem vagyunk egyek és arra nem törekszünk.

Ez azt jelenti, hogy igazi szeretet csakis az igazságban van.

Bármit is neveznek szeretetnek, ha az igazságon kívül van, akkor az csak ámítás és képmutatás... Habár Szent Pál a szeretethimuszban azt írja, hogy a szeretet a legnagyobb (1Kor 13:13) és Szent János apostol azt írja, hogy Isten szeretet (1Jn 4:7), mégiscsak, az igazság a szeretet abroncsa. Az Igazság maga az Élet, és az Isten lényege. Megfigyelhetjük a Szentírásban, hogy az Úr Jézust soha sem nevezik az írások szeretetnek vagy irgalmasságnak, hanem mindig Szentnek és Igaznak.

(Jel 3:7) A filadelfiai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja a Szent, az Igaz... 

(ApCsel 3:14) Ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson nektek szabadon.

Az igazság olyan a mi életünknek, mint az elektromágneses tér az iránytűnek, mint a levegő a tüdőnek vagy mint a víz a halnak. Nélküle nem lehet élni. Még a leghazugabb gazembernek is szüksége van az igazságra, hogy ahhoz viszonyítva, hazugságaival félrevezethessen másokat... Az igazság ismeretének hiánya olyan, mint amikor egy hajó sodródik az óceán közepén, a borús ég alatt, iránytű és térkép nélkül. Mivel az igazság maga az élet, ezért a szeretet is csak az igazságban lehet. Ha valaki azt mondja, hogy szeret, de elhagyja Krisztust, az Egyházat meg a hitet, az hazudik. Ha valaki azt mondja, hogy szeret, de elveszi embertársa elvált feleségét és házasságtörést követ el vele, az hazudik...

Tehát az igazság az első, amihez minden igazodik, mert az igazság Isten lényege és Ő önmagát meg nem tagadhatja (2 Tim 2:13)... Az igazság a legfőbb jó, a legmagasztosabb érték, a legtisztább fényesség. Az igazság a legfönségesebb gyönyörűség és ebben a gyönyörűségben lángol a szeretet. Az irgalmasság csakis az igazság után jöhet és annak beteljesülésén alapszik...

(Mt 3:15) Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki.

(Jn 14:15) Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.

(Jn 15:10) Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.

(Mt 5:20) Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.

(Mt 5:6-7) Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot: majd betelnek vele. Boldogok az irgalmasok: majd irgalmat nyernek.

Az irgalmasság a szeretet megnyilvánulása, ami az igazságban van. Ugyanakkor, az irgalmasság, az igazságtól való eltévelyedés átkos árának átvállalása. Az igazság megköveteli, hogy minden bűn és minden adósság ki legyen fizetve. Minden igazságtalanság bűn és minden bűnt jóvá kell tenni. Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, azért jött el testben e világba, hogy önként magára vegye bűneink árát, átkát és kifizesse adósságainkat...

(Kol 2:13-14) Megbocsátotta minden bűnünket, a követelményeivel terhünkre szóló adóslevelet pedig eltörölte és a keresztre szögezve megsemmisítette.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor az átok hordozójává lett értünk. Hiszen ez is meg van írva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.”

Isten akár el is engedhette volna, azonnal meg is bocsájthatta volna Ádámnak és Évának az ősbűnt, mert Õ mindenható és minden kezdődhetett volna előlről. De ha a bűn nem lett volna megváltva és jóvátéve, akkor az ciklikusan megismétlõdve, mintegy "begerjedt volna" és akkor az élet megállíthatatalanul elindult volna a megsemmisülés lejtőjén. De Isten nem hasonulhat meg önmagával...

A következmény nélküli bűn tönkreteszi az életet. Tehát a bűnért, valakinek mindig meg kell fizetnie...

Ezért minden irgalmasság, legyen az Istené, vagy az emberé, abban áll, hogy elengedik az igazság helyreállításának árát és a megrontott igazságért nem a bűnösnek kell megfizetnie (Mt 18:27), hanem annak, aki azt magára vállalja... Isten, az Õ végtelen és ingyenes szeretete által, az irgalmasságban, elengedte minden adósságunkat. De ezt az adósságot a Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus fizette ki a keresztfán. Ehhez mi magunk is hozzájárulhatunk, ha társulunk az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztjéhez (Lk 14:27; Kol 1:24). Ha Isten elengedte adósságainkat, akkor nekünk is el kell engednünk egymás tartozását, illetve, nem egyszer, ki is kell fizetnünk egymás tartozását...

(Mt 9:13) Menjetek és tanuljátok meg, mi jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.

Az irgalmasság cselekedeteivel, mi is hozzájárulhatunk a bűn adósságának kifizetéséhez. Például, amikor valaki meglop vagy megcsal minket és mi békében elengedjük az okozott kárt, akkor mi is megfizetjük a kár elviselésével az elkövetett bűn árát. Vagy pl. ha valakit megfosztanak a tanulás, a munka lehetõségétől vagy egyébb esélytől és mi segítjük, hogy felemelkedjék, akkor annak mi is meg kell fizessük a költségeit. Ha valakit evangelizálunk, megintünk vétkei miatt és az ördög megbosszúlja ezt rajtunk fizikailag, akkor annak mi is meg kell megfizessük az árát...

3. A fogalmak összezavarása

A szeretet nem azonos az irgalmassággal. Az irgalmasság nem azonos a megbocsájtással. A kegyelem az, ami árad és nem az irgalom. Isten elõbb szeret minket, minthogy mi szeretnénk Õt, mert Õ árasztja szívünkbe kegyelmét a Szentlélek által. A kegyelem által belénk áradó isteni szeretet tesz minket alkamassá a szeretetre. A bennünk lévő szeretet az, ami irgalmasságra indít minket. Vagyis, a szeretetből fakad az irgalmasság, az irgalmasságból fakad a megbocsájtás és a megbocsájtásból lesz a kiengesztelõdés... Nem keverhetjük össze a fogalmakat...

(1 Jn 4:19) Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!

(Jn 1:16) Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Róm 5:20) Közbejött a törvény, hogy fokozódjék a bűnözés. Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem...

(Kol 3:13) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.

Van egy sor fogalom, amelyeket nehéz szavakba önteni, mint a szeretet, jóság, megbocsájtás, kegyelem, szelídség, nagylelküség, stb. Sok szinoníma van... Mindegyik szónak megvan a maga jelentése, árnykata és valósága... Nem lehet egyfajta szójátékként vagy PR fogásként, ezeket behelyesítgetni az irgalmasság szóval, csakhogy egy irgalmasság szentévének propaganda gépezete mûködjön. Ha nem vagyunk tisztában a fogalmakkal, akkor nem ismerjük az igazságot. Ha nem ismerjük az igazságot, akkor nem tudjuk azt sem, hogy mi az igazi irgalmasság...

Így lesz az irgalmasság fogalmából szép lassan idegen bűn, vagyis bűnrészesség...

Ima: Urunk Jézus Krisztus, add nekünk a tudomány, az értelem és a bölcsesség lelkét, hogy ne ámíthassanak el minket kegyes hazugságokkal. Ámen.

Szent Poncius Pilátus

Többször hallottam prédikációkban, mellékesen vagy felületesen megemlítve, hogy Poncius Pilátus gyáva volt és vétkezett, mert az ártatlan Úr Jézust kereszthalálra ítélte. Mindig azt éreztem ilyenkor, hogy Poncius Pilátus nincs helyesen megítélve, mint ember, az Úr Jézus megváltó keresztjének fényében. Poncius Pilátus valahogyan olyan, mint egy Oscar-díjt nem nyerõ mellékszereplõ, pedig hát õt is lefoglalta magának a jó Isten az üdvtörténet nagy színjátékában, mégpedig nem is akármilyen szerepre. Ebbõl a szempontból, tudva, hogy senki üdvössége felõl nem eshetünk kétségbe, adtam ezt a címet: Szent Poncius Pilátus. Hiszem, hogy Poncius Pilátus üdvözült és elnyerte magatartásának, gyötrelmeinek jutalmát…

Hogy megértsük, vegyük sorra Pilátus magatartását az evangéliumokban:

(Mt 27:11-26) Jézus pedig ott állt a helytartó előtt. A helytartó megkérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Te mondod.« Amikor a főpapok és vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor Pilátus azt mondta neki: »Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened?« Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen. Ünnep alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek. Volt akkor egy híres foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Pilátus összehívta őket és megkérdezte tőlük: »Kit akartok, hogy elbocsássak nektek, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?« Tudta ugyanis, hogy irigységből adták őt a kezébe. Miközben az ítélőszéken ült, a felesége üzenetet küldött neki: »Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.« De a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó tehát megkérdezte tőlük: »Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?« Azok azt felelték: »Barabást!« Pilátus erre azt kérdezte: »És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?« Azok mindnyájan ezt felelték: »Keresztre vele!« Ő újra megkérdezte: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Keresztre vele! «Pilátus, látva, hogy semmire sem megy, sőt inkább zavargás támad, vizet hozatott, megmosta a kezét a tömeg előtt és így szólt: »Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok!« Az egész nép azt felelte: »Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!« Erre elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.  

(Mk 15:1-15) A főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal kora reggel tanácsot tartottak, aztán megkötözték Jézust, majd elvezették és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Ő azt felelte neki: »Te mondod.« A főpapok sok mindennel vádolták őt. Pilátus ezért újra megkérdezte őt: »Semmit sem felelsz? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!« De Jézus egy szót sem szólt többé, Pilátus pedig csodálkozott ezen.Ünnep alkalmával el szokta nekik bocsátani a foglyok közül azt, akit kérnek. Volt akkor egy Barabás nevű, akit a lázadókkal együtt fogtak el, s aki a lázadás során gyilkosságot követett el. Felvonult tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus azt felelte nekik: »Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?« Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a kezébe. A főpapok azonban felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást bocsássa el nekik. Pilátus újra megkérdezte tőlük: »Mit akartok tehát, mit tegyek a zsidók királyával?« Azok újra csak azt kiáltozták: »Feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte őket: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Feszítsd meg őt!« Pilátus ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy feszítsék keresztre.

(Lk 23:1-25) Akkor mindannyian fölkerekedtek, és elvitték Pilátushoz. Ott így kezdték vádolni: »Azt tapasztaltuk, hogy ez félrevezeti népünket, megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt mondja magáról, hogy ő a Messiás király.« Pilátus megkérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?« Ő azt felelte: »Te mondod.« Pilátus erre kijelentette a főpapoknak és a tömegnek: »Semmi vétket sem találok ebben az emberben.« De azok erősködtek, és azt mondták: »Föllázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.« Ennek hallatára Pilátus megkérdezte, hogy ez az ember Galileából való-e. Amint megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt azokban a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már régóta szerette volna őt látni, mert hallott felőle, és remélte, hogy a szeme láttára valami csodát tesz. Hosszasan kérdezgette, ő azonban semmit sem felelt. A főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták. Heródes a kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz. Azon a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással. Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a nép vezetőit és a népet, s azt mondta nekik: »Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam előttetek, de semmi vétséget sem találtam ebben az emberben mindazok közül, amikkel vádoljátok. Sőt Heródes sem, mert visszaküldte őt hozzánk. Láthatjátok tehát, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Megfenyítem ezért, és szabadon bocsátom.« Erre valamennyien fölkiáltottak: »Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!« Őt valami lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe, amely a városban történt. Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. De azok kiáltoztak: »Feszítsd meg, feszítsd meg őt!« Ő azonban harmadszor is szólt hozzájuk: »De hát mi gonoszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találtam benne. Megfenyítem tehát, és elbocsátom.« De azok nem tágítottak, hanem nagy hangon követelték, hogy feszítse meg. A lármájuk egyre erősödött. Pilátus ezért úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak. Amint kérték, szabadon bocsátotta azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

(Jn 18:28-40) Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: »Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?« Azt felelték neki: »Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.« Erre Pilátus azt mondta nekik: »Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.« A zsidók azt felelték neki: »Nekünk senkit sem szabad megölnünk.« Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte őt: »Te vagy-e a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?« Pilátus ezt válaszolta: »Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?« Jézus azt felelte: »Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.« Pilátus erre megkérdezte: »Tehát király vagy te?« Jézus azt felelte: »Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.« Pilátus erre így szólt: »Mi az igazság?« Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: »Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?« Erre ismét így kiáltoztak: »Ne ezt, hanem Barabást!« Barabás pedig rabló volt.

(Jn 19:1-22) Akkor Pilátus elvezettette Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: »Üdvözlégy, zsidók királya!« És arcul verték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: »Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.« Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: »Íme, az ember!« Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: »Feszítsd meg, feszítsd meg!» Pilátus így szólt: »Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.« De a zsidók így szóltak: »Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!« Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: »Honnan való vagy te?« Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: »Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?« Jézus azt felelte: »Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.«
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: »Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.«  Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának.  A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül a hatodik óra. Így szólt a zsidókhoz: »Íme, a ti királyotok!« De azok így kiáltoztak: »El vele, el vele, feszítsd meg őt!« Pilátus megkérdezte tőlük: »A királyotokat feszítsem meg?« A főpapok azt felelték: »Nincs királyunk, csak császárunk!«  Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust.  Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a keresztre helyeztette. Ez volt ráírva: »A Názáreti Jézus, a zsidók királya.« Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették  Jézust. Héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: »Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ‘A zsidók királya vagyok’!« Pilátus azt felelte: »Amit írtam, azt megírtam!«

A fenti igerészekbõl az látható, hogy Pilátus:

1. Bölcs, törvény és embertisztelõ kormányzó volt, aki tiszteletben tartotta a leigázott zsidók törvényeit és hagyományait. Kiment hozzuk tárgyalni, mert kerülni akarta a rendzavarást és a zendülést.

2. Törvénytisztelõ és igazságos bíró volt, mert a római jog gyakorlata szerint kikérdezte mindkét felet és alkalmat adott a vádlottnak a védekezésre.

3. Okos és jóakaratú ember volt. Egybõl átlátta a helyzetet és tudta, hogy a főpapok irigységbõl akarják halálra adni az Úr Jézust. Ezért több alkalommal is visszautasította a halálos ítélet kimondását. Elõbb vissza akarta hárítani az ítélkezést a zsidókra, aztán átpasszolta az űgyet Heródesnek, majd enyhébb büntetéshez folyamodott, hátha azzal kiengesztelheti a fõpapokat, és végül, egy felmentõ jogi lehetõséghez folyamodott, az ünnepi amnesztiához. Mindvégig világosan látszik, hogy foggal-körömmel próbálta menteni az Úr Jézust.

4. Hívõ és istenfélõ ember volt a maga pogány hite szerint. Elhitte, amit a felesége mondott neki az éjjeli álmáról és félt, hogy az istenek ezzel az ártatlan emberrel vannak. Megijedt és nem akart vétkezni sem ellene, sem az istenek ellen.

5. Felismerte és tisztelte az elõtte alló vádlott személy nagyságát és méltóságát. Õ, aki már sok embert ítélt halálra, nagyon elcsodálkozott Jézus magatartásán. Az, ahogyan az Úr Jézus hallgatott a kereszthalál ítéletének veszélye elõtt, megdöbbentette õt.

6. Kereste és kutatta ő is az igazságot. Azt kérdezte : "Mi az igazság?" Látszik, hogy a görög gondolkodás és mûveltség szerint, egy igazságkeresõ ember volt.

7. Hamar rájött, hogy egy magasabbrendû emberrel áll szemben, aki szellemileg az istenekhez hasonló. Elhiszi, hogy Jézus valóban a zsidók királya. Ettõl kezdve Jézusról csak úgy szólt vagy írt, hogy “a zsidók királya”.

8. Önkéntelenül beismeri, hogy õ alacsonyabbrendû. Habár a nagy római birodalomat képviseli, a hatalom gyakorlója, bíró a római jog szerint, mégis azt kérdezi: Hát zsidó vagyok én?... Vagyis: Honnan ismerjem a ti Isteneteket és a ti Törvényeteket?... Hogyan ítélkezhetnék én a ti Istenetek törvényei szerint?...

9. Lojális és hû a császárához, Rómához és a hitéhez. Ez az õ bûne... Csakis akkor enged, amikor a zsidók a császárra és a császár iránti lojalitásra appelálnak. De ekkor is mossa kezeit, annak jeléül, hogy az ő lelkiismerete tiszta Jézus vérétől. A zsidók pedig magukra és gyermekeikre vállalták azt. Ilyen körülmények között és fõleg hivatala gyakorlása közben, senki sem várhatta el, hogy kockáztassa hivatalát és egyben talán az életét is. 

Ha összevetjük Pilátust Péter apostollal, aki évekig volt az Úr Jézus mellett és mégis megtagadta Õt, akkor nem várhatjuk el magától a római kormányzótól, hogy pogányként, hivatala magaslatában, éppen annak gyakorlása közben, a Szentlélek kegyelmének hijával, hõsiesen feláldozza magát egy zsidó vádlottért, még akkor sem, ha az egy rendkivüli ember.

10. Karakán ember volt és kitartott a meggyõzõdése mellett. Hiába mentek vissza hozzá a zsidók, hogy vegye le az INRI táblát a keresztrõl, õ megbecsüléssel gondolt Jézusra és makacsul vállalta, amit megírt. Amit megírtam, megírtam… Ezzel saját kezüleg írta be magát az üdvtörténetbe. Azóta is minden kereszten ott áll az INRI tábla…

A fentiek alapjan, Poncius Pilátust egy szívem szerinti embernek látom, aki származásához, hivatalához és helyzetéhez képest, derekasan próbált kiállni az igazság mellett. Mi megkereszteltek, akik krisztuskövetõknek nevezzük magunkat, vizsgáljuk meg magunkat. Vajon megvannak-e bennünk ezek a tulajdonságok? Megbecsüljük-e az embereket? Tiszteljük a más vallásúakat? Törvénytisztelõk és igazságosok vagyunk? Van bennünk okosság és jóakarat? Istenfélõk vagyunk? Felismerjük az emberi nagyságot és méltóságot? Keressük-e az igazságot és van-e bennünk alázat? Egyenesek és karakánok vagyunk vagy netán köpenyegforgatók?...

Bizony, bizony, sok tanulnivalónk van Poncius Pilátustól, a ponciusát… Nem avathatjuk szentté Poncius Pilátust, de hiszem, hogy a szent hierarhiában Pilátusnak is, mint Cirenei Simonnak, egy becses hely jutott osztályrészül...

Ima: Uram Jézus! Mennyire szeretted Pilátust az õ gyötrelmeiben. Add meg nekünk, hogy mi is így tudjuk szeretni azokat, akiket az életben felénk helyezett az isteni gondviselés. Ámen.