A Szentlélek kegyelme

(ApCsel 10:42-45) Megparancsolta, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és a holtak bírájává rendelt. Róla tesz tanúságot az összes próféta, hogy az ő neve által mindenki, aki hisz benne, elnyeri a bűnei bocsánatát.” Miközben Péter ezeket a szavakat mondta, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik az igét hallgatták. A körülmetéltségből származó hívek, akik Péterrel jöttek oda, elcsodálkoztak, hogy a Szentlélek kegyelme a pogányokra is kiáradt.

Amikor megismertem N.-t, akkor mindig olyan álmodozó és homályos szemű volt. Amikor beszélgettünk, gyakran elhallgatott és hagyta, hogy én beszéljek. Én pedig meséltem neki, és gyakran kifejtettem neki a hit dolgait. Ilyenkor, ha egy idő után elhallgattam, kért, hogy még beszéljek. Aztán egyszer azt mondta, hogy úgy érzi magát, amikor beszélek, mintha egy homály vagy köd szállna fel a fejéről...

Később, néhány évnyi lelki tisztulás és növekedés után, amikor az utcán kifejtettem N.-nek az írásokat az Úr Jézusról, az ószevetségtől, az újszövetségig, jelezte nekem, hogy szavaimat hallgatva nagyon eltöltötte a Szentlélek. Olyan melegséget érzett a szívében, hogy az arca is kipirosodott. Ekkor a szemei valóságosan ragyogtak. Ugyanaz történt vele is, mint azokkal a népekkel, akik Péter apostol szavait hallgatták, azzal a különbséggel, hogy mi már részesültünk a keresztség és a bérmálas szentségében.

Aztán, a minap bementem az egyik üzletbe, és az elárusítók az időjárásról beszéltek.

- Ismét jön a vihar - mondta az egyik elárusító a másiknak -, s elveri a jég a veteményesemet... 

- Ott immá' verje el - folytatta beletörődve - azt csinál, amit akar...

Én, amint ezt meghallottam, ellenkezést éreztem a szívemben, és rászóltam:

- Miért tetszik ebbe így beletörödni? - kérdeztem - Hát ne verje el...

- De hát mit tehetnék? - csodálkozott rám az asszonyság.

- Hát imádkozzon, és higgye, hogy a jég nem fogja elverni a kertjét...

A nő rám nézett kételkedve, és hitetlenül folytatta:

- Micsináljak, immá' verje el...

Láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Nem hitte el, hogy ha hittel kéri, akkor a rossz idő elkerüli az ő kertjét...

Elmeséltem az esetet N-nek. Elmagyaráztam neki, hogy ez olyan, mint Káleb esete volt, amikor kémeket küldött Mózes Kánaán földjére. Amikor azok visszatértek, azt jelentették, hogy azt a földet lehetetlen elfoglalni lakóinak ereje miatt. Csak egyedül Káleb volt az, aki hitt az Úrban, és azt mondta, hogy igenis el lehet foglalni (Szám 13)...

(Szám 13:30) Zúgolódni kezdett erre a nép Mózes ellen, de Káleb csendesítette őket, és azt mondta: „Csak menjünk fel, s foglaljuk el azt a földet, mert el tudjuk foglalni.”

Mivel hitetlen volt a nép, és nem bízott az Úrban, ezért aztán negyven évig kellett kóborolniuk a pusztában, és ott kellett meghalniuk. Senki közülük nem léphetett be az ígéret földjére, csak egyedül Káleb, Nun fia...

(Szám 14:28-30) Mondd meg tehát nekik: Amilyen igaz, hogy én élek – ezt üzeni az Úr –, olyan igaz, hogy amint szólni hallottalak benneteket, úgy fogok tenni veletek. Ebben a pusztában fog heverni holttestetek. Senki, akit megszámláltak a húszesztendősök s az idősebbek közül, aki zúgolódott ellenem, be nem megy arra a földre, amely felől esküre emeltem kezem, hogy lakóivá teszlek titeket, kivéve Kálebet, Jefóne fiát és Józsuét, Nún fiát.

És valóban, csak Káleb maradt életben, és negyvenöt év múlva fiatalos erővel, lóháton vonult be az ígéret földjére, hogy megkapja a maga részét...

(Szám 14:38) Azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy az országot kifürkésszék, csak Nun fia, Józsue és Jefunne fia, Kaleb maradt életben.

Kaleb része

Káleb elnyerte örökségét az ígéret földjén, a tejjel és mézzel folyó földön, és mi is elnyerjük örökségünket a mennyek országában, ha hozzá hasonlóan hiszünk az Úrban...

(Józs 14-6-13) Amikor Júda fiai Gilgalban Józsue elé járultak, Kaleb, a kenizita Jefunne fia így szólt hozzá: „Tudod, mit mondott rólam és rólad Mózes, az Úr szolgája Kádes-Barneában? Negyvenesztendős voltam, amikor Mózes, az Úr szolgája előreküldött Kádes-Barneából ezt az országot kikémlelni, s én hírt vittem neki róla legjobb tudásom szerint. A testvérek, akik velem együtt feljöttek, kedvét szegték a népnek, én azonban teljesítettem az Úr, az én Istenem akaratát.” Azon a napon Mózes ezt az esküt tette: „Tudd meg, a föld, amelyet lábad bejárt, a tied lesz örökségképpen, a tied és utódaidé örökre, mert teljesítetted az Úr, az én Istenem akaratát.” Az Úr, amint látod, életben hagyott engem, amint ezt megígérte. 45 esztendő telt el azóta, hogy az Úr ezt mondta Mózesnek (akkoriban vonult át Izrael a pusztán), így most 85 esztendős vagyok. Még most is olyan erős vagyok, mint akkor voltam, amikor Mózes azt a megbízatást adta; még most is megvan bennem a régi erő; harcolni, jönni és menni. Add hát ide nekem azt a hegyvidéket, amelyet azon a napon megígért nekem az Úr. Akkoriban hallottad, hogy anakiták lakják, és nagy, megerősített városok vannak rajta. Ha az Úr velem lesz, elűzöm őket, amint megmondta az Úr.” Józsue megáldotta Kalebet, Jefunne fiát, és neki adta Hebront örökrészül.

Amikor ezt elmeséltem N.-nek, ő nagyon elcsodálkozott, és azt kérdezte: Tényleg le van ez így írva? Amikor én győzködtem, elhallgatott, s egyszer csak így szólt:

- Húú, hogy eltöltött a Szentlélek! - monda kipirult arccal...

Én Szentlélekkel eltelve szóltam, és ő hitt nekem, mire őt is eltöltötte a Szentlélek. A kegyelmi adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz...

(1Kor 12:4) A kegyelmi adományok ugyan különfélék, de a Lélek ugyanaz.

És valóra vált az írás: "amikor halljátok szavát, meg ne keményítsétek szíveteket"... Ő valóban nem keményítette meg a szívét, hanem hitt, és a Szentlélek eltöltötte az ő szívét. Az ilyenek máris elnyerik szívükben remény szerint az ígéret földjét, vagyis Isten országát...

(Zsid 3:7-11) Ezért, mint a Szentlélek mondja: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor, a kísértés napjána pusztában tettétek. Atyáitok ott próbára tettek, megkísértettek, bár szemükkel látták negyven évig, amiket tettem. E néptől viszolyogtam és azt mondtam: Tévelygő szívűek ezek, utaimat nem ismerték meg. Megesküdtem hát haragomban,hogy nyugalmamba nem mennek be.

Csak, aki hisz, az lehet kedves az Úr előtt, de a hitetlenek nem látják meg Isten országát. Hinni pedig akarni kell, és sürgetően, kitartóan kérni kell a hit ajándékát. De nemcsak azt kell kérni, hanem a hit növekedését is...

(Lk 17,5) Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!”

(Zsid 11,6) Hit nélkül senki sem lehet kedves előtte, hiszen aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.

Drága jó mennyei Atyánk, kérünk Téged szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, add nekünk a Szentlélek kegyelmét. Add, hogy hittel kövessük Őt, és tanúságot tegyünk országod örömhíréről. Ámen.