2013. május 27., hétfő

A lelki adományok

(1Kor 12:1-11) Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. Emlékeztek, hogy amikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak benneteket ellenkezést nem tűrve a néma bálványok elé. Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: „Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.

A hitnek ez a területe, amely a Szentlélek Úristennel kapcsolatos, sokszor és sokféleképpen van magyarázva. Ezekrõl a dolgokról, gyakran hiányosan vagy zavarosan beszélnek még azok is, akiknek tudásuk vagy tapasztalatuk van, de még azok is, akik birtokolják és használják a lelki adományokat. Ez itt sem lesz másképp, ezért egy magamfajta rendszerezést és magyarázást próbálok felvázolni...

A Szentlélek ajándékai, adományai és a szolgálatok

A Szentlélek háromféle dolgot ad a közösségnek az egyes kiválasztott emberek által: ajándékokat, adományokat (amelyek a karizmák) és a szolgálatokat.

a). A Szentlélek ajándékai

Az Egyház vallja és tanítja a Szentlélek hét ajándékát. Ezek a következõek: a bölcsesség, az értelem, a tudomány, a jótanács, a lelki erõ, a jámborság és az istenfélelem. Ez az (Iz 11:2-3)-ban van megírva. A hét ajándékról elmélkedett II. János Pál vagy olvashatunk más magyarázatokat is...

b). A Szentlélek adományai

A Szentlélek adományai, vagyis a karizmák, azok amelyek a fenti igerészben olvashatóak: a hit, a gyógyítás, a csodatevõ erő, a prófétálás, a szellemek megkülönböztetése, a tudás, vagyis az ismeret szava, a nyelvek adománya és a nyelvek értelemzésének adománya.

1. A hit adománya

Ez az az adomány, amely fölötte áll a természetes hitnek, a távólról szemlélõdõ hitnek, de fölötte áll az élõ hitnek is. Ez az a hit, amely már "mustármagnyi" (Mt 17:20) és amelynek megvan a cselekvõ bátorsága, kérni és parancsolni az Úr Jézus Krisztus szent nevében. Ez a hit rendületlenül bízik abban, hogy a teremtett világ, az emberi természet és a szellemvilág, azonnal engedelmeskedik Jézus Krisztus szent nevére.

2. A gyógyítás adománya

Ez az adomány az, amelyet az alázatos, irgalmas és hívõ emberek kapnak meg, hogy imájukra emberek gyógyuljanak meg. A gyógyítás adományát megelõzi a hit adománya, mert a gyógyulásért imádkozó embernek rendületlenül kell hinnie abban, hogy imájára az Úr meggyógyítja azokat, akikért imádkozik.

3. A csodatevõ erő adománya 

Ez is a rendkívüli hit adományán alapszik és azt teszi, hogy a természet erejét és rendjét felülmúló dolgokat mûvel az ima által. Megszaporodik a liszt, túlcsordul a tej, megsokasodik a búza, visszanõ egy szem, egy végtag vagy feltámad egy halott.

4. A prófétálás adománya 

Ez nem jár föltétlenül rendkívüli hittel, de az élõ hit által, figyel az Úr üzenetére, amelyeket a Szentlélek sugall különbözõ módon. Ezek az üzenetek lehetnek: képek, álmok, szentírási igerészek, szavak, mondatok, érzések, ízek, szagok, stb... A próféta saját szavaival, saját természetén keresztül és személyisége által közvetíti Isten üzenetét a közösség javára.

5. A szellemek megkülönböztetésének adománya 

A közösségben minden tag egyfajta befolyással rendelkezik, akár akarjuk, akár nem. Gyakran dönteni kell egyénileg vagy közösségileg a lelki dolgokban. A lelki indittatások lehetnek Istentõl, lehetnek emberi természetûek, vagy lehetnek a gonosz szellemek befolyása által. A szellemek megkülönböztetésének adománya azt szolgálja, hogy az egyén vagy a közösség felismerje a Szentlélek vezetését, helyére tegye az emberi természetet gyarlóságait és megvédje magát a gonosz szellemi behatásoktól.

6. A tudás vagy az ismeret szavának adománya 

Ez az az adomány, amely által az imádkozó ember, a Szentlélek által, azonnali betekintést nyer Isten gondolataiba, cselekedeteibe és mûveibe. Ezeket a dolgokat, az adománnyal rendelkezõ hívõ, tudatja a közösséggel, annak épülésére, örömére, a hit erõsítésére.

7. A nyelvek és a nyelvek értelmezésének adománya 

Ez egy egyénre szabott adomány, amely által a hívõ, ismeretlen és érthetetlen szavakkal dicséri Istent. Ez az adomány csakis a hívõ saját lelki épülésére szolgál, egy bensõséges imaforma által. Ha a nyelvima, vagy a nyelveken való beszéd, egy fordítóra is talál, aki a Lélek által a nyelvimát emberi nyelvre is lefordítja, akkor az, mint prófécia, a közösséget is építi.

Az adományok közös jellemzõi 

Minden adományhoz hitre van szükség és elkötelezett, közösségi, lelki életre. Az erõ adományaihoz, mint pl. a hit, a gyógyítás és a csodatevõ erő adomanyai, rendkívüli hitre van szükség. A hit, a gyógyítás és a csodatevés: ezek erõ adományai. A prófétálás, az ismeret szava és a nyelvek adománya: ezek a szavak adományai. Mindegyik adomány azért van, hogy szolgáljanak vele a krisztusi közösségnek, de alkalmas arra is, hogy felfúvalkodást eredményezzen az adományt birtoklóban vagy bálvánnyá válljon annak életében.




c). A szolgálatok

(Ef 4:11-13) És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúság...

(Róm 12:6-8) Különböző adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelően: ha prófétaság, akkor gyakoroljuk a hit mértéke szerint; ha szolgálat, akkor fáradozzunk a szolgálatban; ha valaki tanít, tanítson; aki buzdít, buzdítson; aki adakozik, tegye egyszerűségben; aki elöljáró, buzgóságban, aki irgalmasságot gyakorol, vidámságban.

Tehát a felsorolt szolgálatok a következõek: az apostoli szolgálat, a prófétai szolgálat, az evagelizációs szolgálat, a lelkipásztori szolgálat és a tanítói szolgálat.

1. Az apostoli szolgálat

Ezt végzi a pápa, a bíborosok, az érsekek, a püspökök, helytartók, nunciusok, stb. amikor "nagykövetként" képviselik Krisztust. Létezik a világiak apostolkodása is, de itt nem errõl van szó.

2. A prófétai szolgálat

Minden egyes krisztuskövetõ részesült Krisztus prófétai küldetésében, de itt inkább azokról van szó, akik különös prófétai elhívatást kapnak. Ezek közül, talán a leg kiemelkedõbbek, a látnokok: a lourdesi látnok, a fatimai látnokok és sok más hivatalosan el nem ismert magánkinyilatoztatást eszközölõ próféta.

3. Az evangelizációs szolgálat 

Ez minden krisztuskövetõ feladata, akár a klérus, akár világi, de vannak egyesek, akik különös meghívást kapnak Istentõl az evangelizációra. Ezek megkapják az evangelizációhoz szükséges eszközöket is.

4. A lelkipásztori szolgálat 

Ez az a szolgálat, amelyben egyesek, a jámborság ajándéka által, képesek arra, hogy szeressék a testvéreket, terelgessék, szolgálják õket és gondoskodjanak róluk. Itt különösen a papokra és a lelkipasztorokra gondolunk.

5. A tanítói szolgálat

Ez az a szolgálat, amelyben egyesek, az értelem és a tudomány ajándéka által, képesek arra, hogy másokat tanítsanak. Ezek a hitoktatók, a katakéták, vagy minden apostol és lelkipásztor, aki alkalmas Isten országa titkainak tanítására és akik az Egyház Tanítóhivatalát képviselik.

6. A buzdítás és vigasztalás szolgálata 

Ez az a szolgálat, amely az erõs hit által, képes mások rogyadozó térdeinek erõsítésére, hogy a nehéz idõkben kitartsanak a hitben ( Iz 35:3). Ez a szolgalat különösen a pápákra, Péter apostol utódaira vonatkozik (Lk 22:32).

7. Az irgalmasság szolgálata

Ez az a szolgálat, amely az irgalmas szeretet által, képes gyakorolni az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit az elesettek felé.

Minden ajándékot, adományt és szolgálatot felülmúl az a magasabbrendű adomány, amely a szeretet, és amelyet Szent Pál felmagasztalt a szeretet himnuszában (1Kor 13).

A Szentlélek ajándékai kibontakoznak minden megkeresztelt és megbérmált krisztuskövetõben, ha Isten akarata szerint lelki életet él. A Szentlélek adományai megnyilvánulnak azokban, akik a Szentlélek keresztsége által megújultak lélekben, és lángra lobban a szívük. A szolgálatok pedig kiosztatnak azoknak, akiket a Szentlélek elõre alkalmasnak talált és kiválasztott a közösség szolgálatára.

Ima: Szentlélek Úristen, oszd ki bõkezûen ajándékaidat és adományaidat. Erõsítsd meg szolgáltukban választottjaidat, hogy mindnyájan bõvelkedjünk és növekedjünk Tebenned. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése