2014. július 15., kedd

Átok és áldás

Az õsbûn esete óta (Ter 3), amikor minden megromlott és bejött a halál a világba (Róm 5:12), egy sor átok súlytotta a földet. Ezek fokozatosan megváltoztatták az életet a földön és megváltoztatták az emberiség egzisztenciáját...

Ezek az átokok a következõek voltak:

1. Az õszentség állapotának elvesztése és a halál megjelenése;

2. A föld elburjánosodása és az állatok megvadulása;

3. A testvérgyilkoságok elszaporodása;

4. Az emberi életkor korlátozása;

5. Az özönvíz és az óriások civilizációjának eltörlése;

6. A Bábeli zûrzavar;

7. Szodoma és Gomorra esete.

1. Az õsszentség állapotának elvesztése

Az õsbûn által bejött a világba  a bűn és a halál (Róm 5:12). De az õsbûnnek nemcsak a halál volt az egyetlen következménye, hanem az ember õsszentségi állapotának elvesztése is...

Egy alkalommal a feleségemmel elmélkedtem az õsszentség állapotáról, és felvetõdött bennünk a sérülés rizikójínak kérdése az elsõ emberpárral kapcsolatosan. Mi lett volna, ha az elsõ emberpár lezuhan pl. egy szikláról, vagy beleesik egy folyó örvényébe... Erre a feleségem nagyon egyszerûen azt válaszolta: Semmi... Mivel nem volt halál, ezért egyáltalán semmi se történt volna... Én tátott szájjal maradtam. Igen... Ez lehetséges. Valószínüleg, Ádám és Éva, nemcsak halhatalanok voltak, hanem sérthetetlenek is... Ebben az értelemben, az õsszentség állapotában, Ádám és Éva nem volt sérthetők, nem lehetett őket meghorzsolni, megvágni, összezúzni, összetörni, megfulasztani vagy elégetni... Mivel sérthetelenek voltak, ezért meztelenségükben, nemcsak, hogy nem szégyenkeztek (Ter 2:25), de nem is fázhattak, és nem is lehetett melegük. Vajon, létezik a Szentírásban valami ehhez hasonló? Igen, van...

- A tûznek nincs hatalma a három férfiún Dánél könyvében...

(Dán 3:15-27) Nos, hát készen vagytok-e rá, hogy mihelyt meghalljátok a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, leboruljatok és imádjátok a szobrot, amelyet készíttettem? Mert ha nem imádjátok, még ebben az órában tüzes kemencébe vettetlek benneteket. S van-e olyan isten, aki megment titeket a kezemtõl?” Sadrak, Mesak és Abednegó így feleltek Nebukadnezár királynak: „Nincs szükség rá, ó király, hogy mi feleljünk parancsodra. Ha a mi Istenünk, akit tisztelünk, meg akar minket menteni, akkor a tüzes kemencébõl és a te kezedbõl is kiszabadít, ó király. De ha nem így történnék is, tudd meg, ó király, hogy isteneidet nem tiszteljük, és az aranyszobrot, amelyet állíttattál, nem imádjuk.” Ekkor Nebukadnezár haragra lobbant, arca lángba borult Sadrak, Mesak és Abednegó miatt, és kiadta a parancsot, hogy a kemencét a szokásosnál hétszerte jobban fûtsék be. Aztán megparancsolta serege legerõsebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mesakot és Abednegót, és vessék õket a tüzes kemencébe. Azon nyomban meg is kötözték a férfiakat nadrágostul, köpenyestül és süvegestül, és bevetették a tüzes kemencébe. Mivel a király szigorú parancsára a kemencét a szokásosnál is jobban befûtötték, a lobogó tûz megölte azokat a férfiakat is, akik Sadrakot, Mesakot és Abednegót bevetették. A három férfiú, Sadrak, Mesak és Abednegó, megkötözve a tüzes kemence közepére esett.  Ekkor Nebukadnezár király megdöbbent. Izgatottan felállt, és így szólt fõembereihez: „Nemde, három férfiút dobattunk megkötözve a tûzbe?” Ezt felelték a királynak: „Egész biztos, ó király!” Erre így folytatta: „Én négy férfiút látok, akik szabadon járnak-kelnek a lángok közepette anélkül, hogy valami bántódásuk volna. A negyediknek pedig olyan alakja van, mint egynek az istenek fiai közül.” Ekkor Nebukadnezár odament a tüzes kemence ajtajához és bekiáltott: „Sadrak, Mesak és Abednegó, a fölséges Isten szolgái, gyertek ki és jöjjetek ide!” Erre Sadrak, Mesak és Abednegó kijöttek a lángok közül. A satrapák, helytartók, kormányzók és királyi tanácsosok összefutottak. Látták e férfiakon, hogy testükön semmi hatalma nem volt a tûznek, fejüknek egyetlen hajaszála sem perzselõdött meg, ruhájuk sem sérült meg, sõt még a tûz szaga sem járta át õket.

- Írva van, hogy az Isten fiának a lába sem sérülhet meg..

(Lk 4:9-11) Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felõled, hogy oltalmazzanak, és: Kezükön hordoznak majd, nehogy kõbe üsd a lábad.

Tehát az ember, az õsbûnnel: 

- Elszakadt Istentõl (ez a lelki halál ); 

- Elveszítette sérthetetlenségét (megölhetõvé vált);

- Meg kellett halnia fizikailag is (az öregedés által, Ter 5:4). 

A õsszentség elvesztése után, az ember nemcsak, hogy szégyenlõs lett ( Ter 3:7), hanem sérthetőis meg fázékonny is. Ezért aztán, Isten állatbõrökbe öltöztette õket (Ter 3:21)...




2. A föld elburjánosodása és az állatok megvadulása

(Ter 3:17-19) Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mezõ füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amibõl lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.”

Az emberek nem hiszik el, hogy a kezdetben a természet nem ilyen volt, mint ma. Aki mezõgazdasággal foglalkozik, annak nem kell magyarázni, hogy a burján milyen könnyen szaporodik, és mennyire nehéz a tápláló növényeket megtermeszteni. A szántóföldön csodálkozik rá az ember, hogy a burján és a gazember magától terem, a jóért viszont keményen meg kell dolgozni...

Kezdetben a természet szelíd volt és bõségesen, magától adta a táplálékot. Az emberek magokat és gyümölcsöt ettek, míg az állatok a zöld füveket (Ter 1:29-30)...

(Ter 1:29-30) Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtõ gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mezõ vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.

Ebben a korban kezdte el az ember zúzni, morzsolni, õrölni a magokat és a gabonaféléket két kõ között, egyféle kõmozsárban. Ezt a kort, és az õsbûn utáni kort nevezik a tudósok kõkorszaknak, amelyból ránk maradtak az õsi kõmalmok vagy pattintott kõszerszámok...

Az õsbûn elõtti korban, valami olyan világ volt, mint amilyenrõl Izajás próféta beszél. Igaz, hogy õ a megváltott, újrateremtett világot akarja szemléltetni ezzel, de ez visszafelé is céloz...

(Iz 11.6-8) Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti õket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemõ nyugodtan játszhadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét az anyatejtõl elválasztott kisgyerek.

Az õsbûn után az egész természet megváltozott. A füveket és a tápláló növényeket felvette a gyom, felvette a rossz növényzet, a keserû, nem tápláló és tövises növényzet. A táplálék megfogyatkozott és az embernek dolgoznia kellett ahoz, hogy a tápláló növények erõre kapjanak és termést hozzanak. Elkezdõdött a gyomírtás robotja és elkezdõdött a mezõgzadaság...




Az állatok is megsínylették ezt az átkot. Egyrészt, már nem volt elegendõ táplálék a füvekben, másrészt, a felbolydult állati természetük, a bõségesebb táplálék felé vonzotta õket. Így, egyes állatfajok nem elégedtek már meg a fûvekkel, a leveklekkel, hanem elkezdtek más állatokat elejteni és húst fogyasztani. A kígyók és egyébb csúszó-mászók is elkezdtek mérget termelni, állatokat megmarni, hogy elejtsék azokat. Ez a változás hamarosan egy új ökoszisztémába konszolidálódott...

Az óriástestû sárkányok, vagyis a dinozauruszok, szerintem kezdetben mind növényevõk voltak, de lehetséges, hogy késõbb megjelentek közöttük is lettek ragadozók... Gondolom, hogy ezeket az Özönvíz törülte el az óriások civilizációjával együtt. 

Semmiképpen sem hiszem el az évilliók evolúciós meséjét, hanem azt hiszem, hogy a dinozauruszok kb. 4500 éve pusztultak ki az Özönvíz katasztrófájában. Az idõmeghatározásokkal ott tévednek, hogy nem veszik figyelembe az anyag változó tulajdonságait, az özönvíz koloszális erejét, és a talajrétegek kialakulását az évmilliók számlájára írják...

3. A testvérgyilkosságok elszaporodása

A bûnesetet hamarosan követte az elsõ testvérgyilkosság (Ter 4:8). Káin és Ábel esete nemcsak prófétai elõkép, amelyben az igaz Ábel és az õ áldozata az Újszövetségre mutat (Mt 23:35; Zsid 11:4), hanem szemlélteti a fõbûnök berontását is az ember lelkébe és az ő életébe. Miért ölt Káin?... Mert megharagudott. Harag... Miért haragudott meg Káin? Mert irigy lett Ábelre. Irigység... Miért lett irigy?... stb...
Isten kegyesen tekintett Ábel áldozatára, de nem tekintett Káin áldozatára. Káin ezt a megaláztatást nem tudta elfogadni. Kevélység...

Káin esete nemcsak egy véletlen volt, hanem ezzel kezdõdött el a testvérgyikosságok végtelen sorozata...

(Ter 4:23-24) Lámech így szólt feleségeihez: „Ada és Cilla, halljátok szavamat, Lámech feleségei figyeljetek szavamra: Leütöttem egy embert sebemért, egy ifjút sebhelyemért. Ha Kaint hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer.”

Ádám és Éva gyászával, Ábel meggyászolásával, berontott a gyász a világba...




4. Az emberi élet korlátozása

A bûnbeesett ember tudta, hogy meg kell halnia (Ter 2:17; Ter 3:19), de élete, a mindennapjai, tovább folyatódtak. Ádám és Éva elveszítették halhatatlanságukat, sérthetetlenségüket, már bõrruhákban jártak (Ter 3:21), Ábellel és Káinnal együtt gazdálkodtak (Ter 4:2), de még nem haltak meg, hanem majdnem ezer évig éltek. Káin testvérgyilkossága után, Ádám, 130 éves korában kezdett el újra gyermekeket nemzeni. 800 éven keresztül ki tudja hány fiút és lányt nemzett... Éva lett minden ember anyja (Ter 3:20). Úgy élt Éva a gyermekei között, hogy csecsemõjét együtt szoptatta a szépunokája csecsemõjével. Ezek a dolgok ma felfoghatalanok...

Amikor az emberek elszaporodtak, a bukott angyalok látták, hogy az emberek leányai szépek és kivánatosak. Ekkor, azok leszálltak a földre, feleségeket vettek maguknak az emberek leányai közül és gyermekeket nemzettek (Ter 6:1-2). Azonban az angyal-ember keresztezõdésbõl egy új faj jelent meg, az óriások nemzete (Ter 6:4). A mai világ teljes mértékben ignorálja és szõnyeg alá sepri az óriások létezésének tényét, pedig annak kitörülhetetlen nyomai vannak világszerte. Ott van a rengeteg megalitikus épitmény meg szobor, amelyeknek még a pontos korát sem tudják meghatározni. Ott vannak a nagy kõtömbök és alkotások, amelyeket megmozgatni, kifaragni még ma is nagy gond lenne...

Azokban az idõkben nagyon ritka volt a természetes halál és amikor 900 év után valaki meghalt, lelke elhagyta a testét, akkor ez hatalmas trauma volt az egész közösség számára. Ez lehet a magyarázata a dolmen-eknek. Amikor valaki meghalt, építettek neki egy dolmen-t, ahol elhamvasztották a halottat és azt remélték, hogy a lelke visszatér oda és találkozhatnak vele. Különösen jól meg lehet figyelni ezt a kaukázusi dolmen-eknél, ahol a dolmen teljesen zárt és az elsõ oldalán van egy kerek lyuk. Ez valószínüleg azért van, mert úgy gondolták, hogy a léleknek szüksége van egy lyukra, egy járatra, ahol visszatérhet a dolmen-be. Bizonyos alkalmakkor, évfordulókkor, ünnepekkor, kimentek a hozzátartozók és megpróbáltak kapcsolatba lépni az elhunyt személlyel...




Az angyal-ember keresztezõdésbõl született óriások létrehozták a saját civilizációjukat és kulturájukat. Ez leginkább Egyiptomban fejlõdött ki: óriási paloták, templomok, csarnokok, szobrok, piramisok, gátak, stb. Ezek tele vannak írásokkal és ábrázolásokkal. Ez a civilizáció viszont nagyon energiaigényes volt. A nagy testek, a nagy hatalom, a luxus, a bõ ellátás, mind-mind sok munkát igényelt. 

Az óriások elõször terorral igázták le az embereket, majd létrehoztak egy hierarchikus hatalmi rendszert és kemény rabszolgatársadalmat. Képzeljük el: mennyi vér folyhatott, és mennyit kellett dolgozni, hogy a kis emberek elõteremtsék azt a rengeteg táplálékot, ruházatot, ékszert, csónakot annyi óriásnak és az egész építkezõ társadalomnak. Ez egy nagyon kemény és gonosz kor volt (Ter 6:5).  Ekkor hangzott el a második átok...

(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltetõ lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”

Ettõl kezdve, az emberek életkora 3-4 fokozatban csökkenni kezdett... 

Ha sorbarakjuk az õsatyák életkorait, akkor láthatjuk, hogy Noé után, az életkorok elkezdenek lassan csökkenni, egésszen Ábrahámig, aki már csak 175 évet élt. A 120 éves életkor Mózesen teljesedik be, aki teljesen egészségesen halt meg a Nebo hegyen, Jerikóval szemben, fix 120 éves korában (MTörv 34)...

5. Az Özönvíz és az óriások civilizációjának eltörlése

Habár az Özönvíz eseményét nem vitatják el a tudósok, mégis megpróbálják minimalizálni egy mai tszunami méreteire. Én hiszem, hogy ez volt a harmadik átok, amely gyökeresen megváltoztatta az egész földbolygó felszínét...

(Ter 6:13-14) Isten így szólt Noéhoz: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Ezért eltörlöm õket a föld színérõl.

Az özönvízzel nemcsak, hogy eltöröltetett egy korábbi civilizáció, hanem az egész föld felszíne is gyökeresen megváltozott. Megjelentek a kontinensek, létrejöttek a szigetek, felszakadoztak a felhõk és megjelent a szivárvány. Létrejöttek a nagy jégtakarók, gleccserek és kanyonok. Létrejöttek a szelek és a tengeri áramlatok. Városok és megalitikus építmények kerültek a tenger alá, amelyeket ma, a modern technológia segítségével, felfedeznek, filmeznek vagy emelnek ki. Ekkor alakult ki egy új ökoszisztéma, amelyeben az évszakok követik egymást és a szelek hozzák az esõket...

Az özönvíz után, az ember már szabadon ehette a húst, csak az állat élõ vérét nem ihatta meg (Ter 9:3-4). Az így megerõsödött új emberi nemzetség, most már képes volt uralni a földet és szembeszállni az óriások maradékával. A megmaradt óriások elszigetelõdtek egy-egy helyen, szigeten, mint pl. a Földközi tenger partjain, Máltán vagy Húsvét szigeteken, de az egész Dél-Amerikában is. Az élelem hiánya, az emberek támadásai, de talán a génálomány szegénysége is, lassan az óriások teljes kipusztulásához vezetett. Mára az óriások már csak az írásokban meg a legendákban léteznek. De azért még ma is születnek olyan emberek, akik 2,5 m magasra nõnek. Ezeknék aztán meghatarozzak, hogy a gigantizmus betegségében szenvednek, de hogy honnan kaptak hibas géneket, az rejtély...




6. A bábeli zûrzavar

A vízözön után Szém, Khám és Jáfet utódai benépesítették a földet (Ter 10). Habár külön családonként, külön sátrakban éltek, egy közösséget alkottak, egy volt a nyelvük, és egy volt mindenük. Ebben az idõben, minden ember ugyanazt a nyelvet beszélte (Ter 11:1)... Ez az a nyelv volt, amellyel Ádám nevén nevezte a föld minden állatát (Ter 2:19)...

(Ter 11:1) Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai.

Ekkor az emberek összebeszéltek, hogy maradjanak együtt, ne széledjenek szét a földön, hanem legyenek mindnyajan egy nagy nemzetség...

(Ter 11:4) Azután így szóltak: „Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön!”

Nem nehéz kitalálni, hogy honnan vették ezt a gondolatot, ezt ambiciót: hát a Sátántól és az özönvíz elõtti óriások híres civilizációjának maradványaiból (Ter 6:4)...

Az égig érõ torony jelzi az önistenítést, az önmagasztalást, de jelzi azt az igényt is, hogy az ember, akár önerõbõl is, de valahogy hatoljon fel Istenhez. Ez az út, megintcsak ugyanannak a bûnnek útja, amely az özönvíz elõtt volt. Ezt csak úgy lehetett megakadályozni, hogy elvette Isten az emberektõl az egység és a közös szervezõdés képességét, a kommunikáció megszüntetésével...

(Ter 11:7-8) Ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!”  Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését.

A nyelvek széttagolódása valószinűleg sátranként, családokként történt. Ezért a családok, sátraikkal és házuk népével szerte- szét vonultak és megszűnt a földön a vagyonközösség. 

Mikor történt a Bábeli zürzavar? Héber idejében. Honnan tudjuk ezt? Onnan tudjuk, hogy Péleg idejében osztatott el a föld. Péleg pedig Héber fia volt.

(Ter 10:25) Ebernek két fia született. Az egyik neve Peleg, mivel az ő idejében osztották fel a földet. A testvére neve Joktán.

(Ter 11:16-17) Héber 34 éves korában nemzette Peleget. Peleg születése után Héber még 430 évig élt, és fiai meg lányai születtek.

Tehát Héber nyelve lett a szémiták nyelve, az õsi szent nyelv, az Ószövetség nyelve. Héber és kortársai két nyelvet beszéltek az ő életükben: elõbb Ádám õsi nyelvét ( ú. n. madarnyelv), majd a kapott nemzetségük nyelvét, amelyet a bábeli zûrzavar alkalmával kaptak. Mindez kb. K.e. 2450 körül történt, ami kb.1780 AM (Anno Mundi)...

A héber nyelv kb. 2000 évig volt élõ nyelv és így lett az Ószövetség nyelve. K.b. K.e. 400 körül a héber nyelv kiveszett és helyét lassan elfoglalta a görög, mint hivatalos nyelv, és az arámi, mint köznyelv. Az Úr Jézus idejében a hébert már csak az írástudók irmerték és a az arámi volt a köznyelv...

A XIX. század végén Eliézer Ben Jehuda Jeruzsálembe költözött családjával és attól kezdve csak héberül beszéltek otthon. A gyerekeit így nevelte és azok már beszélték az új héber nyelvet. Õ és Eliézer Jichák Perlman cionista nyelvész munkája nyomán, a cionisták az új-hébert választották az új zsidó állam, Izrael, hivatalos nyelvének. 

Mára a héber egy élõ és folyamatosan alakuló, fejlõdõ nyelv, hasonlóan az angolhoz, amely I. Erzsébet királynõ idejétõl, mindmáig folyamatosan alakul. Ma már van héber szinkronos rajzfilm is és héber rockzene is...




7. Sodoma és Gomorra esete

Sodoma és Gomorra esete egy újabb mérföldkõ az emberiség történetében. Ez a csapás azért mérföldkõ, mert ezt maga az Úr hajtotta végre angyalaival, az isteni, égbõl jövõ tûz erejével, és nyoma megmarad a világ végezetéig...

(Ter 19:24-28) Akkor Isten kén és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét. Felesége visszanézett és sóoszloppá változott. Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt, és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez.

Vajon, azokban az idõkben, vagy azután, nem volt más gonosz város? Kánaán földjén, Józsué vezetésével, sok bûnös várost írtott ki Izrael népe(Józs 8:20-25)...

Onnan is látszik, hogy közvetlenül Isten ereje pusztította el Sodomát és Gommorát, hogy még az is meghalt, aki odanézett. Lót felesége hátranézett, pedig az angyalok figyelmeztették, hogy ne tekintsen hátra. Meg is halt azonnal és teste azonnal sóbálvánnyá változott. Mózesnek megmondta az Úr, hogy nem maradhat élve senki emberfia aki látja az Õ arcát...

(Ter 19:17) Amikor kivezették őket, ezt mondták: Menekülj, az életedről van szó. Ne tekints hátra, ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj.

(Kiv 33: 18-23) Azután ezt kérte: „Hadd lássam meg dicsőségedet. A válasz ez volt: Megteszem, hogy elvonul előtted egész fényességem, és kimondom előtted a Jahve nevet. Kegyes vagyok ahhoz, akihez akarok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik. Azután hozzáfűzte: De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Az Úr így szólt: „Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára. Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom a kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.

A nagy erõhatás, a kénes eső és tûz eredménye az lett, hogy minden anyag elégett és sóvá csapodott ki. Ebbõl sejthetjük, hogy Sodoma és Gomorra helye a Holt tenger lehetett, amely ma is annyira sós, hogy a Jordán vize sem tudja felhígítani...

Sodoma és Gomorra városainak esete, Isten igazságos ítéletének látható mértéke a mai ember számára...

(Mt 10:15) Bizony mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tûrhetõbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint annak a városnak!

(Mt 11:24) De mondom nektek: Szodoma földjének elviselhetõbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked.”

(Lk 10:12) Bizony mondom nektek: Szodoma sorsa könnyebb lesz azon a napon, mint azé a városé.

(2 Pét 2:6) …vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a késõbbi korok bûnöseinek.

(Júd 1:7) Ugyanígy Szodoma és Gomorra, valamint a szomszédos városok, amelyek hozzájuk hasonlóan kicsapongó életet éltek, és természetellenes gyönyöröket hajhásztak, intõ példák a számunkra: az örök tûz lett a büntetésük.




Az Úr Jézus tanítványai élõ hittel hittek Isten erejében, ami Sodomán és Gomorrán nyilvánult meg...

(Lk 9:54) Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égbõl a tüzet, hadd pusztítsa el õket!” 

A Holt tenger, amelyben semmi se él, intsen bennünket, hogy jó gyümölcsöket teremjünk életünkben, mert akit Isten végsõ átka sújt, az soha többé nem terem gyümölcsöt (Mt 21:19). Aki pedig visszanéz erre a bûnös világra, amint Lót felesége visszanézett Sodomára, annak a föld sója kell kell legyen (Mt 5:13)...

Következtetések

Ma egy olyan világban élünk, ahol a tudományok területén masszívan folyik a megtévesztés és a manipuláció. Szembeállítják a hitet a rációval, az evolucionizmust a krecionizmussal, stb... 

Sokféle tudományt teljesen átjárt a hazugság szelleme... Egyetlen céljuk azt bizonyítani, azt hangoztatni, hogy a világ, a föld, az élet és az ember, magától lett, fejlõdött ki a világban, és hogy nincs Isten.

Az emberek manapság leginkább a technológiában hisznek. Mivel az ember, a technológia segítségével, nagy dolgokra képes, ezért a technológia mára egyfajta istenné vált. A valós tudományos hátteret az emberek nem képesek átlátni és megérteni. Nem látják át azokat a dolgokat, amelyek messze vannak az idõben, a világûrben vagy az anyag mélységeiben, ezért aztán elhiszik szt, amit az ateista tudósok, a TV adások mondanak. A tudósok, a kutatók, alkották az ûrhajót, az atombombát, a mobiltelefont, stb... Hogy is ne hinnének nekik?...

Lelki vonatkozások

A felsorolt átkok után azt gondolhatnánk, hogy a mi Istenünk egy kegyetlen Isten, aki csak bûntet. De valójában arról van szó, hogy a Sátán, irigységében, elrabolta az embert Istentõl, és az örök halálba akarja taszítani. 

Ebben a helyzetben minden átok valójában áldás, és folyton jön az áldás az égbõl, amely megment minket a haláltól. Abban láthatjuk meg igazán Isten végtelen szeretetét és irgalmasságát, hogy egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, adta a világnak, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen...

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

(Jn 10:10) A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bõségben legyen.

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.




Tövist és bogáncsot terem a föld? Ne aggódjunk, mert a mennyei Atya jobban tudja, hogy mire van szükségünk (Mt 6:25). 

Csak 120 év a maximális életkorunk? Ne búsuljunk, mert az Úr Jézus helyet készített számunkra, hogy ahol Ö van, ott legyünk Vele mi is (Jn 14:3). 

Felborult a világ ökoszisztemája, túlnépesedett és fogynak ki a föld tartalékai? Ne búsuljunk, mert Isten olyan szépségre és gazdagságra hívott meg minket, amilyent szem nem látott, fûl nem hallott és emberi szív fel nem foghat (1Kor 2:9)...

Ima: Uram Jézus! Lehet, hogy lehurrognak a tudósok, a szakemberek és kiforgatnak érveikkel meg tudományukkal. Én azonban Téged választalak és a bölcsesség Lelkét. Benned hiszek, az örök Igében, Aki megvilágosítja a múltat, a jelent és a jövõt. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése