2018. március 23., péntek

Lépcsõima

Nem ismerem a régi ritusú szentmisét. Amikor utoljára részt vettem egy ilyenen, kb. 4 és fél éves lehettem és az oltár lépcsõjén üldögéltem a ministránsok mellett...

A minap, kezembe vettem egy régi hittanfüzetet: Szertartástan, írta Veress Ernõ hitoktató, kiadták Cluj ( Kolozsváron), 1937-ben. Amint olvastam a szentmise felépítését, az tûnt fel nekem, hogy nem az a legnagyobb különbség a régi és az új rítusú mise között, amire én gondoltam. Én arra gondoltam, hogy egykor latinul miséztek, ma meg a nemzet nyelvén. Egykor háttal miséztek, illetve szembe a fõoltárral, ma meg szembe miséznek a hívekkel, azaz háttal a fõoltárnak. De mindez csak felfogás és meglátás kérdése… 

Van azonban egy dolog, amit nem találok a mai, új ritusú szentmisében és ez az úgynevezett lépcsõima. A szentmise régen a lépcsõimával kezdõdött, amelyet a pap az oltár lépcsõje elõtt mondott el a ministránsokkal és/vagy a hivekkel együtt.

 A lépcsõimának három fázisa volt: 1. a zsoltár; 2. a Confiteor; 3. a könyörgés ( + bemenet, antifona). Ezekbõl mára csak a Confiteor maradt meg (ha a misézõ pap a közös bûnbánat felindításakorkor, azt az imát választja: Gyónom a mindenható Istennek...). A bevezetõ zsoltár mintha elmaradt volba és a könyörgés, a bemenet egyképpen összeolvadt a Kyrie-vel?…



A lépcsõima zsoltárainak elmaradása azt eredményezheti, hogy manapság valahogy csak úgy beesünk a szentmisére, anélkül, hogy ténylegesen felkészítenénk lelkünket az Istennel való találkozásra. Legtöbbször már a  Kyrie-nél tartunk, amire valahogy lerázzuk magunkról a világi gondolatokat...

A lépcsõima zsoltárai egykor felébresztették az emberben az Istenre való figyelést, az összeszedettséget és a vágyódást Isten oltárához. Felinditották az emberben bûnbánatot és a szükséges éberséget. Tudatosította az ember, hogy ott és akkor, Isten mennyei oltára és szent udvara elé áll. Ezekben a zsoltárokban benne volt az Istennel való találkozás öröme, a megalázkodás bûneink miatt, a felemelkedés az Isten iránti reményben, és a bizalom az Úr hûségében. Ez a lelki ráhangolódás idõt, szavakat, rituálét igényel, hogy ténylegesen odategye az ember a lelkét. Ez nem ugyanaz, mint amikor az utolsó percben beesünk a templomba és egy elsietett térdhajtás után, már szinte egybõl a Kyrie-t énekeljük.

Egy alkalommal Busteni-ben voltam. Ez egy hegyi üdülõvároska Brassó és Színaja között. A délutáni séták alkalmával meglátogattam a helyi ortodox templomot. Ez egy igényes kis templom, amelyet Ferdinánd román király építtetett. A templom ajtajától jobbra és balra, a belsõ falon, életnagyságban van megfestve a király meg a királynõ képe. Itt láttam, a templom bejárati lépcsõje és ajtaja között, egy fekete márványlapot, amely a padlóba van beleépítve és amelyre ezek a szavak vannak vésve: Ember, amikor ezen az ajtón belépsz, hagyd odakint a világ dolgait!...

Vagyis, amint az Úr egykor Mózesnek mondta a csipkebokornál: Vedd le a sarudat a lábadról, mert ez a hely szent!...

(Kiv 3:4-5) Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” – felelte. Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.”

Mennyire méltatlan, amikor valaki késve érkezik a szentmisére, amikor egy lelkigyakorlaton, a szentmisét egy tálalóasztalkán vagy egy kartondobozon rögtönzik, holott a templom és az oltár ott áll üresen, alig pár száz méterre...

Láttam egyszer, amint egy keresztény biciklitúrán, a cserkészeknek, két összetámasztott bicikli ülésén (amelyen a fenekével ült) mutatta be a pap a legszentebb áldozatot, holott biztosan volt a közelben egy templom, ahol meg lehetett volna tartani az aznapi szentmisét. De az a lényeg, hogy megmutassák azt a bizonyos "keresztény szabadságot", ami valójában szabadosság és önkényesség...

Mit tehetünk?

1. Már odahaza indítsuk fel lelkünkben a vágyat az Úrral való találkozásra;

2. Induljunk el a templomba legalább 10 perccel hamarább, mint ahogyan eddig megszoktuk;

3. A templom lépcsõje elõtt próbáljunk végiggondolni egy fohászt, amellyel ráhangoljuk lelkünket az Isten házába való belépésre;

4. A padban igyekezzünk lecsendesíteni lelkünk világias zaklatottságát és készüljünk fel a szentmisére;

5. Fontoljuk meg bûneinket, amelyeket odaviszünk a bûnbánatban és kéréseinket, amelyeket odaviszünk a felajánlásba.

Ima: Dicsõség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek. Ámen.


1 megjegyzés: