Nagycsütörtök

Nézzük meg a nagycsütörtöki eseményeket a négy evangelista szerint:

1. Máté evangéliuma szerint

(Mt 26:17-30) A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?” „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” – felelte. „Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” – válaszolta. Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére.

Máté evangelista a következőket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az Úr Jézus megegyezi egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- Az Úr Jézus kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja Őt árulni;

- Az apostolok elszomorodnak és lelkiismeret vizsgálatot tartanak;

- Júdás szembesítése az ő áruló szándékával, amelyre azonban nem tanusít belátást és nem tart bűnbánatot;

- Az Oltáriszentség alapítását, vagyis az első konszekrációt, amelyben az Úr Jézus, mint Főpap, először változtatja át a kenyeret és a bort az Ő szent testévé és vérévé;

- Az Úr Jézus elbúcsúzik a szőlőtő termésétől, amelyből már többé nem iszik, csak majd az újból, Isten országában;

- Az utolsó vacsora utáni zsoltáréneklés.

2. Márk enangéliuma szerint

(Mk 14:12-26) A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” Erre elküldte két tanítványát: „Menjetek a városba! – mondta. – Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem.” Elszomorodtak és sorra kérdezték: „Csak nem én?” Így válaszolt: „Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”  Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában.”  Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák hegyére.

Márk evangelista a következőket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az Úr Jézus megegyezi egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- Az isteni gondviselést az utolsó vacsora helyszínével kapcsolatosan, amely a vizeskorsót cipelő emberrel való találkozásban jelenik meg;

- A kiszemelt hely egy tágas emeleti terem, amelyeket vánkosokkal rendeztek be;

- Az Úr Jézus kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja árulni Őt;

- Az apostolok elszomorodnak és lelkiismeret vizsgálatot tartanak;

- Az Oltáriszentség alapítását, vagyis az első konszekrációt, amelyben az Úr Jézus, mint Főpap, először változtatja át a kenyeret és a bort az Ő szent testévé és vérévé;

- Az Úr Jézus elbúcsúzik a szőlőtő termésétől, amelyből többé már nem iszik, hanem csak az újból, Isten országában;

- Az utolsó vacsora utáni zsoltáréneklés.

3. Lukacs evangéliuma szerint

(Lk 22:7-23) Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt. Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.” „Hol készítsük el?” – kérdezték.  „Menjetek a városba – felelte –, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy,  s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem?  És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.”  Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát. Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.

Lukács evangelista a következőket említi meg az utolsó vacsoráról:

- Az Úr Jézus megegyezte egy bizonyos emberrel a városban, hogy nála költi el a húsvéti vacsorát;

- Az isteni gondviselést az utolsó vacsora helyszínével kapcsolatosan, amely a vizeskorsót cipelő emberrel való találkozásban jelenik meg;

- A kiszemelt hely egy tágas emeleti terem;

- Az Úr Jézus kifejezi mennyire vágyódott arra, hogy megüljék az utolsó vacsorát, amikor önmagát ajándékozza nekünk a szent Eucharisztiában;

- Az Úr Jézus elbúcsuzik a húsvéti vacsorától és a szőlőtő termésétől;

- Az Oltáriszentség alapítását vagyis az első konszekrációt, amelyben az Úr Jézus, mint Főpap, először változtatja a kenyeret és a bort az Ő szent testévé és vérévé, és ugyanakkor az egyházirend alapítását is, amikor az Úr Jézus elrendelte, hogy "ezt cselekedjétek az én emlékezetemre,";

- Az egyházi rend alapítását, vagyis az újszövetség papságát, azzal a rendelkezéssel, hogy: Ezt tegyétek az én emlékezetemre;

- Az Úr Jézus kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja Őt árulni, és hogy az áruló keze az áldozat asztalán van;

- Az apostolok elszomorodása és lelkiismeret vizsgálata.

4. János evangéliuma szerint

János apostol teljesen más megközelítésből írja le az utolsó vacsorát. Akkora fontosságot tuljadonít neki, hogy 5 fejezeten keresztül, 155 versben ír róla (Jn 13-17). Ezekben a következőket írja:

- Az apostolok lábának megmosása;

- Az Úr Jézus kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja Őt árulni;

- János apostol megkérdezi az Urat, hogy ki az áruló;

- Az Úr Jézus Júdásnak nyújtja a falatot, vagyis megáldoztatja Judást (Jn 13:26), és ezzel jelzi is Jánosnak, hogy ki árulja el Őt.

- Júdás szembesítése az ő áruló szándékával;

- A szeretet új parancsolatának elrendelése;

- A Szentléleknek, az Igazság Lelkének és a Vigasztalónak megígérése;

- A szőlőtő és a szőlővesszők példázata;

- A világ gyülölete;

- A búcsúzás és a viszontlátás reménye;

- Az Úr Jézus főpapi imája.

5. Összegzés

A négy evengélista feljegyzései alapján láthatjuk, hogy az utolsó vacsorán a következő események történtek:

1. Az utolsó vacsoráról, annak helyszínéről, maga Isten gondoskodott. Ez kiviláglik a vizeskorsót hordozó emberrel való találkozás jeléből, és abból, hogy csak az Úr Jézus tudta a házigazdával való egyezség dolgát.

2. Az utolsó vacsora helyszíne bent volt a városban, egy bizonyos házban (Jeruzsálemben, Márk evangelista apjának házában), amelynek egy tágas emeleti terme volt. Ezt a termet vánkosokkal rendezték be.

3. A tanítványok elkészítették a húsvéti vacsorát, a törvény előírása szerint, és feltálalták azt egy bizonyos asztalra, vánkosok közé.

4. Az Úr Jézus és a tanítványok bevonultak az emeleti terembe és helyet foglaltak.

5. A bevezető szavak után, az Úr Jézus felállt, és megmosta az apostolok lábát (Júdás lábát is).

6. Utána visszatelepedtek az asztalhoz, és az Úr Jézus, az asztali áldáskor, véghezvitte az első konszekrációt. Ekkor alapította meg az Oltáriszentséget és az egyházirend szentségét, amikor meghagyta az apostoloknak: Ezt tegyétek az én emlékezetemre (Lk 22:19).

7. A konszekráció előtt (vagy után?), az Úr kijelenti, hogy egy a tizenkettő közül el fogja Őt árulni. Az első két szinoptikus a konszekráció elé teszi az áruló megemlítését, de bizonyára a konszekráció után is beszéltek erről. Így a konszekráció előtt, az apostolok lelkiismeret vizsgálatot tartottak, hogy nem-e ők az árulók. Itt megadatott a lehetőség Júdásnak is, hogy bűnbánatot tartson és megtérjen.

8. Az Úr Jézus megáldoztatta Júdást, amikor már az átváltoztatott kenyérrel megkínálja őt (Jn 13:26)...

9. Júdásba, miután megáldozott, rógtön belészállt a Sátán, s ő ekkor elhagyta a vacsorát (vagyis a szentmisét), annak befejezése előtt, hogy véghezvigye az árulását, a Sátán ösztönzésére.

10. Ezután mondja el az Úr Jézus az utolsó beszédét, ami az első homília, és az első liturgikus imát, vagyis az Ő Főpapi imáját. Az utolsó vacsora zsoltárok éneklésével zárult...

6. Következtetések

1. Az utolsó vacsora alatt történt dolgok, ha nem is annyira drámaiak, mint a nagypénteki események, de bizonyára az Úr Jézus működésének legbensőségesebb eseményei. Annyira fontos volt ez, hogy János apostol öt fejezeten keresztül, 155 versben emlékezik meg róla.

2. Az utolsó vacsorán, az Úr Jézus megpecsételte az Egyház alapját a lábmosás által, vagyis a Tizenkettő intézményét,...

(Jn 13:8) “Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem”.  

Ez az apostoli alap annyira lényeges, hogy az megjelenik még az eszkatonban is...

(Jel 21:14) A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

3. Az utolsó vacsorán, az Úr Jézus, Aki maga az Ősszentség, megalapítja az Oltáriszentséget és az egyházirend szentségét, amely az apostoli folytonosság alapján rendelt újszövetségi áldozatbemutatás és papság. Itt fogan meg valójában az Egyház és a kegyelem szentségi forrása. Itt lettek létrehozva a kegyelem eszközei, amelyek közvetítik a kegyelem áradatát, ami az Úr Jézus szent oldalsebéből áradt ki. Innen kezdett el csorogni a kegyelem folyama, amely ma lecsordul az oltárról és elárasztaja az egész világot. Ez hasonlatos egy pezsgőspohár piramishoz, amelynek legfelső poharába kezdik tölteni a pezsgőt. A pezsgő továbbcsordul az alábbi poharakba, egésszen az alsó sor poharakig, majd szétfolyik a padlón, ki az utcára...

4. Az utolsó vacsora az első szentmise is volt, amelyet maga az Úr Jézus konszekrált. Ebben elővételezte a másnapi kereszthalálát, és egyben a megdicsőült szent testét is. Az első átváltoztatott kenyér és bor színe alatt, már a másnapi keresztáldozata is benne volt (Jn 12:24; Jn 16:7). Mivel Őbenne foglaltatik össze a mindenség, ezért az utolsó vacsorán, a szent Eucharisztiában, elővételezve, megjelent minden ami a kereszt előtt volt, a másnapi keresztáldozat is, és mindent ami a kereszt után lesz, az idők végezetéig...

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

5. Mivel a búza és szőlőtő termése az Úr Jézus Szent Testének és Vérének anyagi színei, ezért az Úr Jézus elbúcsúzik ezektől, jelezve, hogy az nekünk van szánva, a tagok táplálására (1Kor 11-12).

6. Az utolsó vacsorában jelen voltak már a mai liturgia bizonyos elemei: a lelkiismeret vizsgálat, a homília, a papi ima, az áldozati liturgia, a zsoltárok éneklése.

7. Júdás otthagyta az utolsó vacsorát. Ezért mondta Aranyszájú Szent János, hogy aki hamarabb elmegy a szentmiséről, és nem várja meg a befejező áldást, az hasonló az áruló Júdáshoz...

7. A nagycsütörtöki lábmosás szertartása ma

Ma az egyházban, nagycsütörtökön elvégzik a lábmosás szertartását. Ez hagyományszerűen úgy történik, hogy 12 hívő keresztény férfi, vagy 12 elsőáldozásra készülő fiú lábát mossa meg a pap a szentmise keretében...

(Jn 13:15) Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg...

Ezt mára egyesek akarva, akaratlanul néha megváltoztatják. Igaz, hogy a mai nagycsütörtöki lábmosás szertartása nem az egykori lábmosás megismétlése, hanem csak annak felidézése, de akkor is, ha ezt a szertartást megváltoztatják, akkor annak három következménye van:

1. Ha nem tizenketten vannak, akiknek a lábát megmossa a pap, akkor kiiktatódik a Tizenkettő intézményére való megemlékezés, amely az Egyház fundamentuma.

2. Ha lányokat, nőket is bevonnak a lábmosás szertartásába, akkor kiiktatják az isteni rendeklezést, mely szerint csak férfiak vannak rendelve a papi szolgálatra. Isten Fia férfiként jött el a világba és Istent Atyának szólította. Az Úr Jézus csak férfiakat választott ki apostoloknak, pedig sok nő követte Őt. Az apostolok csak férfiakat kentek fel püspököknek és presbitereknek, noha sok nő volt az Egyházban. Ha a nagycsütörtöki szertartásban nőknek is megmossák a lábát, akkor ez azoknak a liberálisoknak hajtja a vizet a malmára, akik tévesen azért harcolnak, hogy nőket is szenteljenek pappá.

3. Ha más vallásúakat: pl. muszlimokat, hindúkat, buddhistákat, stb. is bevesznek a lábmosás szertartásába, akkor megfosztják a nagycsütörtöki lábmosás szertartását a krisztusi jellegétől, és azt egy bizonyos emberi szolidaritás szimbólumára redukálják. A Krisztusban való lelki testvériséget egy Ádám eredeti bűnében való testi testvériség szintjére húzzák le. Bármennyire is akarnak egyfajta világbékét és szolidaritást mutatni az emberek felé, az eredmény úgyis csak egy vallási szinkretizmus lesz, ami nem más, mint az Úr Jézus Krisztus megváltó művének tagadása.

Nem adatott más név az ég alatt amely által üdvözülhetnénk (ApCsel 4:12), csakis az Úr Jézus Krisztus, a mi Megváltónk. És hiába erőlködnek emberi dolgokkal, mert nincs békességük a hitetleneknek (Iz 48:22; Jer 6:14; Ez 13:10)…

Elmélkedjünk ezeken a titkokon, és fogjuk fel a szívünkkel, a lelkünkkel és az értelmünkkel, hogy milyen nagy dolgot művelt velünk az Úr Jézus az utolsó vacsorán...

Uram Jézus Krisztus! Mélyen megrendül a szívünk, és leborulunk előtted meg az utolsó vacsora bensőséges szentsége előtt, amelyben a legnagyobb titkokat tártad fel előttünk és a legnagyobb ajándékokat adtad nekünk. Ámen.