2017. július 30., vasárnap

A pénz utáni sóvárgás

(1Tim 6:3-11) Ha valaki mást tanít, s nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az istenes tanítást, az felfuvalkodott és semmit sem ért. Betegesen vitázik, üres szóharcot folytat, amiből csak irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszindulató gyanúsítás és olyan bomlott agyú, igazságot elferdítő embereknek torzsalkodása származik, akik a vallásosságot jövedelmi forrásnak tekintik. A vallásosság, ha megelégedés társul hozzá, valóban nyereség. Hiszen semmit sem hoztunk erre a világra, s nem is vihetünk el semmit. Ha van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele. Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek. Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől!

Kezdetben, látszólag mindnyájan ugyanazzal a lelkesedéssél és tisztasággal indultunk neki a lelki életnek, a lelkiségi közösségekben. Laikusokként, rajongtunk az Úr Jézusért, az evangéliumért, és mindnyájan nekiiramodtunk a lelki életnek, mint valami futóversenyen. Idõközben azonban, sokak futásában érdekességek mutatkoztak: bicsaklások, ficamok, sántikálások, stb. Az egyik ilyen ficam az egzisztenciális kérdés lett, vagyis a pénz kérdése. Itt nem azoknak a pénzsóvárságáról van szó, akik a világ fiai, hanem azokéról, akik azt vallják, hogy Krisztust követik...

Evangelizálni vagy szentté válni?

Igaz, hogy az Úr Jézus küld bennünket is evangelizálni az egész világra, de hogyan kell értelmezzük ezt a küldetést?

(Mk 16:15) Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. (Mt 28:19)

Vannak dolgok az evangéliumokban, amelyeket az Úr Jézus mindenkinek mond, és vannak dolgok, amelyeket csak az apostoloknak és utódaiknak mond...

(Lk 12:41) Péter megkérdezte: „Uram, ezt a példabeszédet csak nekünk mondod, vagy mindenkinek?”

(Mk 13:37) Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!”

Ebbõl lehet következtetni, hogy az evangelizálás és a keresztelés parancsát (Mt 28:19) az Úr Jézus elsõsorban az apostoloknak adta, akik az Egyház fundamentoma (Ef 2:20; Jel 21:14). Az apostolok ezt a küldetést továbbadták kézrátétellel a püspököknek, a presbitereknek és a diákónusoknak (ApCsel 6:6;13:3; 1Tim 5:22; Tit 1:5). 

Hozzánk, világi krisztuskövetõkhöz, ez a küldetés közvetett módon jut el az Egyház felhatalmazása által, amely a keresztség és a bérmálás szentségében adatik meg, és amely a Világiak apostolkodása zsinati dokumentumban nyert konkrét, hivatalos keretet...

Ezzel szemben, a világiak meghívása az életszentségre általános jellegû, amit a szentírás határoz meg. Legyetek tökéletesek (szentek), amint mennyei Atyátok tökéletes! (Lev 11:45; 19:2; 20:7)...

(Lev 11:45) ... legyetek szentek, mivel én is szent vagyok.”

(Mt 5:48) Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!

Tehát nekünk, világi krisztuskövetõknek - amint ez a Világiak apostolkodása zsinati dokumentumból is világosan következik - nem az az elsõdleges feladatunk, hogy szóval, hivatásszerûen evangelizáljunk, hanem az, hogy az életszentségünkkel tegyünk tanuságot Jézus Krisztusról. Tehát elsõsorban életszentségünkkel kell evangelizálnunk, és csak azután, a lehetõségeink és tehetségünk szerint, szóval, írással, közösségi társulásokkal, rendezvényekkel, stb.

Az egzisztenciális probléma

Mindenki, aki az Úrnak szolgál és Isten országát építi, kivétel nélkül, elõbb vagy utóbb szembekerül az egzisztenciális kérdésekkel. Ok, hirdetem az evangéliumot, de konkrétan mibõl élek meg? Hogyan élem meg a magánéletemet, a családi életemet?... Ezt a kérdést már Szent Pál is letisztázta annak idején, a közösségeihez intézett leveleiben. Utána, többen is, köztük Szent Ágoston is kitért erre…

(1Kor 9:4-19) Nincs jogunk az evéshez és iváshoz? Nincs jogunk ahhoz, hogy asszony nővért magunkkal vigyünk, mint a többi apostol és az Úr testvérei vagy Kéfás is teszi? Csak nekem és Barnabásnak nincs jogunk mentesülni a kétkezi munkától? Ki katonáskodik saját költségén? Ki ültet szőlőt, és nem eszik a terméséből? Ki legeltet nyájat, és nem issza a nyáj tejét? Talán csak emberi megfontolásból mondom ezeket, nem így nyilatkozik a törvény is? Hiszen Mózes törvényében ez áll: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” Talán az ökörre van az Istennek gondja, s nem inkább értünk mondja ezt? Kétségtelenül értünk írták meg, hogy aki szánt, reménykedve szántson, s aki csépel, abban a reményben csépeljen, hogy részesedik a termésből. Ha lelki javakat vetettünk köztetek, nagy dolog az, hogy majd anyagi javaitokat aratjuk? Ha mások rendelkezhetnek veletek, nekünk nincs több jogunk hozzá? De nem élünk jogunkkal, hanem elviselünk mindent, csak hogy gátat ne vessünk Krisztus evangéliumának. Nem tudjátok, hogy akik a templomban szolgálnak, a templomból is élnek, s akik az oltárnál szolgálnak, az oltárról részesednek? Éppen így rendelte az Úr is, hogy az evangélium hirdetői az evangéliumból éljenek. Én azonban mindebből semmit sem élveztem. De nem azért írom, hogy ezután így legyen, hiszen jobb meghalnom, semhogy valaki lerontsa jóhíremet. Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, s ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal. Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek.  

Ez megint egy olyan újszövetségi igerész, amely nem vonatkozik mindenkire, hanem csak az apostolokra, az apostolutódokra vagyis a püspökökre és az õ megbízottjaikra a presbiterekre (vagyis a papokra). Csak azoknak van joguk eltartást ígényelni az oltárnál való szolgálatukért vagy az evengélium szolgálatáért, akiknek erre kiválasztott meghívásuk van, vagyis gyakorlatilag csak a szolgálsti papságnak.

Errõl a jogáról mondott le Szent Pál, amikor nappal sátrat szõtt és este evangelizált, hogy ezzel egyfelõl érdemeket szerezzen magának, és másfelõl példát mutasson a híveknek. Azoknak akik, nem akarnak dolgozni, hanem az evangelizálás címén más kenyerét akarják enni, más nyakán akarnak élni, azokat Szent Pál figyelmezteti, hogy mindenki egye a saját kenyerét, és aki nem akar dolgozni, az ne is egyék...

(2Tessz 3:7-12) Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek; senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék.

Tehát a világi krisztuskövetõnek kötelessége dolgozni, megkeresni egzisztenciát és munka közben vagy munkaidõ után hirdetni az evangéliumot, építeni Isten országát. Ezzel szemben, mára már bevett szokás lett a „full-time”-os evangelizátori státusz. Alapítványokon keresztül vagy közösségi adakozások által, egyes világi krisztuskövetõk és családjaik, gyakorlatilag mások pénzén, mások adakozásából élnek. Vajon az a mennyei Atya akarata, hogy magunkat és családunkat adakozásokból tartassuk el, miközben evangelizációs alkalmakat szervezzünk?...

Anyagias eltorzulások

Félretéve a versengés kisértését, ami amúgy is örökké jelen van, és ami szorosan összefonódik a „szenteskedõ anyagiassággal”, nézzünk meg néhány anyagias eltorzulást:

- Mivel az ember és családja szükségletei állandóak, és a mai világhoz alkalmazkodnak, de az adakozások ingadozóak vagy el-el apadnak, ezért ezek az emberek olyan kényszerhelyzetbe kerülnek, hogy sürgetniük kell az adakozást, vagy ha nem, akkor azzal, amivel dolgoznak, vagyis az evangéliummal, nyerészkedni kezdenek. Tehát a vallásosságból jövedelmi forrást hoznak létre (1Tim 6:5). Ez egy vallásos biznisz, ami aztán szépen elfajul, olyannyira, hogy egyes amerikai vagy afrikai neoprotestáns prédikátorok dollármilliomosok lettek...

(1Tim 6:3-5) Ha valaki mást tanít, s nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az istenes tanítást, az felfuvalkodott és semmit sem ért. Betegesen vitázik, üres szóharcot folytat, amiből csak irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszindulató gyanúsítás és olyan bomlott agyú, igazságot elferdítő embereknek torzsalkodása származik, akik a vallásosságot jövedelmi forrásnak tekintik.

(2Kor 2:17) Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem őszintén, mintegy az Istenből beszélünk, az Isten színe előtt Krisztusban.

- Mivel az egzisztenciális problémák ezeknél az embereknél felülírják a hit tisztaságát és a krisztusi elveket, ezért az igehirdetést is meghamisítják a közösségekben, annak érdekében, hogy az emberek inkább adakozzanak. Így születik meg aztán a „tized” fogalma ( Szám 18:26), a „jókedvû adakozó” fogalma (2Kor 9:7) vagy a „százannyit visszanyerõ” adakozó fogalma (Mt 10:30). Ezek valójában mind tévtanítások és lelki zsarolások, amelyek lelki uzsoráskodásra veszik rá az embereket. Adakozzanak, de nem szeretetbõl, hanem hamis istenfélelembõl vagy evilági nyereség reményében, mert hiszen az õ  hitük szerint, százszorosan megtérül az adakozásuk, anyagiak formájában. A tized fogalmát, az uzsorás lelkiséget, a biznisz-kereszténységet, már több neves teológus, gondolkodó is kivesézte, de mindhiába, mert a pénz nagy úr...

- A fenti életállapotok miatt, ezek az emberek eltolódnak egész életükkel egy neoprotestáns hátterû, felekezetközi világba, mert onnan folynak a tizedbõl szerzett pénzek. Ennek következményeként, elkezdenek tévtanításokat tartalmazó könyveket forgalmazni, amelyeket ezek a felekezetközi protestáns alapíványok promoválnak. Mivel az adakozások tekintélyes része felekezetközi forrásokból származik, ezért lassan eltolódnak egyfajta hamis ökumenia szerinti evangelizáció felé. E hamis ökumenia lényege, hogy míg a protestáns, neoprotestáns elemek korlátlanul terjedhetnek a katolikus közösségekben, addig a katolikus hitünk legszentebb igazságairól, mint pl: az Oltáriszentség, a Szûzanya és a katolikus Egyháztan ( pl. primátus), szó sem eshet...

- Mivel ezek az emberek, ezt a vallásos bizniszt mûvelik és személyes érdekből is hamis ökumeniát tanítanak, lassacskán fellazul a katolikus hit, és egy idõ után jelenkeznek az egyházból való látványos kibérmálkozások és a neoprotestáns gyülekezetekbe való átcsapódások. Szomorúan néztük végig, hogy olyan közösségvezetõk, alapító közösségi tagok, akik 15-20 éve vannak a katolikus lelkiségben, egyszerre csak elszakadnak a Katolikus Egyháztól és megtalálják az állítólagos „igazi krisztusukat” egy pocsolyaszerû autonóm gyülekezetben...

- Ugyanakkor, ha vallásos nyerészkedésrõl van szó, legyen az adakozás vagy vallásos tárgyak kereskedése, mint minden nyerészkedésben, létrejön egy versengés a létezõ piacon, ami a gyakorló hívõk zsebének gazdasági határa. Kinek adakoznak a hívek, hogyan tartjuk meg az adakozókat, kitõl vásárolnak kegytárgyakat, könyveket, ki szed be több pénzt tõlük, stb.?... Ebbõl születnek aztán az irigységek, az áskálódások, mesterkedések, amelyek mind-mind ellenkeznek a tiszta vallásos lelkülettel...

- Nem utolsó sorban, történtek olyan igazságtalanságok is, amelyen az ember szeme-szája tátva marad. Van olyan evangelizáló, aki kb. 15 évet dicsõített, gitározgatott a közösségekben, és amikor rájött a családalapítási kedv, akkor felhasználva kapcsolatait, gyûjtést szervezett magának, és népszerüsége révén, egy fél év alatt megvette a kertes családi házát. A másik testvér, aki hasonlóképpen dicsõitett a közösségekben, addig kellett dolgozzon, amíg az orrára bukott, hogy otthont teremtsen családjának saját erõbõl vagy svájci frankos hitelbõl. Az ilyen, aki ilyent csinál, már elvette jutalmát... Milyen alapon merészel valaki másoktól, a hívektõl, a közösségektõl pénzt kérni, hogy házat vegyen magának?...     

Mivel itt kemény érdekekrõl van szó, nem is gondolom, hogy az, aki érdekelt, egyet fog érteni gondolataimmal, de aki tiszta és az is akar maradni, az Szent Pál intése szerint az ilyeneket kerüli ( 1Tim 6:11)...

Akit bõvebben érdekel ezeknek az eltorzulásoknak teológiai háttere, az olvassa el a következõ írásokat:

- Kocsis Tamás: A Földi Paradicsom prófétái, avagymérlegen a bizniszkereszténység ideológiája;

- FazekasCsaba: A prosperitás teológiája - alulnézetből; Kiegészítések Kocsis Tamástanulmányához;
- Az anyagiakkal kapcsolatos összefüggések azújszövetség szemléletében.

Óvakodjunk a pénz utáni sóvárgástól és a vallásos nyerészkedéstõl. A korrupció rettenetes dolog, de még rettenetesebb, amikor lelkiekben válik korrupttá az ember. Ez az iskarióti Judás útja, aki meglopta az apostoli közösség kasszáját (Jn 12:6)...

Számomra az kérdés egyszerû. Megfizetem az egyháznak az elõírt 1% -os anyagi támogatást, így eleget teszek az egyház ötödik parancsoalatának. Ha tehetem, akkor felajánlom az egyháznak az adóm 2%-át is. Azonkívün nincs semmilyen kötelezettségem, mint pl. tized vagy hasonlók. A keresztény adakozás mértéke csakis a szeretet, és az adott anyagi lehetõség. Szétoszthatom az egész vagyonomat is, ha nincs bennem szeretet, olyan vagyok mint a zengõ érc és a csengõ cimbalom (1Kor 13:1)... 

Ima: Uram Jézus, kérlek világosítsd meg a testvérek szívét és oltalmazd meg õket a keresztény prosperitás tévelygésétõl. Ámen.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése