A sok szervezési elfoglaltság közepette, éreztem, hogy én, személyesen, nem
kapok semmit ennek a kurzusnak kegyelmeibõl. Így aztán, egyik este,
megkértem a kurzus vezetõjét, hogy értem is imádkozzanak kézrátétellel. Ez már egésszen a program végén
volt, mielõtt aludni mentünk volna.
A kurzus vezetõje elkezdett imádkozni értem és miután megosztott velem
valamilyen próféciát, egyszer csak azt mondja, hogy nem látja lélekben világosan a
homlokomat. Csak egy fekete sávot lát a homlokomnal, mintha el lenne kötve egy pánttal. Imádkozott, imádkozott, látszott rajta, hogy erõlködik. Egyszer
csak abbahagyta az imát, kissé idegesen, türelmetlenül. - Nem látom – mondta –
túl fáradt vagyok már…
Mondanom se kell, hogy én azon az éjjelen egy csordult cseppet sem aludtam.
Ugyan miféle sötét sávot látott a homlokomon?... Gondolkodtam mindenféle
homlokpántokról, az indiánoktól kezdve a karatés fejpántokig, de nem értettem, hogy mi a gond a homlokommal. Ennek a dolognak értelmét csak kb. hét év múlva értettem meg,
egy másik lelki élmény által...
Abban az idõben lelki válságban voltam. T.i. összekülönböztem a
közösségvezetõvel és támogatóival, mert olyan szabadkeresztény könyvek
forgalmazásához járultak hozzá, amelyek nem voltak összeegyeztethetõek a katolikus
hittel. A közösségi tanítások megítélése is gyakran teljesen kicsúszott a
Katolikus Egyház Katekizmusának keretei közül. Hogy az ellentétet ne fokozzam
tovább, kimaradtam a magcsoportból. Ezzel a fájdalommal a lelkemben mentem el egy lelkiségi nagytalálkozóra. Hogy én is csináljak valami hasznosat, magammal vittem a
kamerámat, hogy filmezzek a közösségnek, és hogy talán így, a képernyõ mögé rejtõzzek…
Amint fimeztem a találkozót és haladtam elõre a tömegben, egyszer
csak azt éreztem, hogy egy pecsétet ütnek a homlokomra. Még a pecsét formáját is jól láttam lélekben... Olyan volt a pecsét, mint amilyent régen a hivatalba használtunk a hónapvégi
elszámolások hitelesítésére. Nagy, hosszúkás, téglalap alakú pecsét volt, mint
azok a régi fafogantyus, gumimatricás tintáspecsétek. A pecsétet belülrõl, a
homlokom felől láttam… Meglepetésemben egy pillanatra megálltam, és a homlokomra figyeltem.
Elõször aggodva tûnõdtem, hogy mi lehet ez, majd később eszembe jutott, hogy mintha van valami errõl a
szentírásban. Megnyugtattam
magam, hogy majd később utánanézek ennek… Késõbb, amikor megkerestem a szentírásban, ezeket az igéket találtam:
(Jn 6:27) Ne veszendő táplálékért fáradozzatok, hanem azért a táplálékért, amelyik megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert ő az, akit az Atya, Isten, pecséttel jelölt meg.
(Ef 1:13-14) Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne. Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.
Hiszem, hogy a Szentlélek pecsétjét kaptam meg én is. Ez az amit én láttam, és ez az, amit nem láthatott az a testvér, aki értem imádkozott, de aki nem bizonyult igaznak
és hûségenek…
Az Ábrahámban való körülmetélkedés a Lélek pecsétjének elõképe volt, hogy Ábrahám atyja legyen úgy a körülmetélteknek, mint a körülmetéletleneknek (Róm 4:11) és így, sok nép atyja legyen (Róm 4:17). Az igazi zsidók azok, akik a szívüket metélik körül magukat, nem a testüket, és így a hit által igazulnak meg (Róm 2:29)...
(MTörv 10:16) Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé kemény nyakúak!
"Mit tegyünk?" - kérdezték akkor is, és kérdezik ma is (Jn 6:26; ApCsel 2:37)... A válasz: Higgyetek abban, Akit az Atya küldött! Térjetek meg és keresztelkedjetek meg Urunk Jézus Krisztus szent nevében, bűneitek bocsánatára és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
Ima: Uram Jézus, hála és
dicsõség, hogy végtelen irgalmad és kegyelmed által én is megkaphattam a
Szentlélek pecsétjét. Add meg ezt Uram mindazoknak, akik tiszta szívvel keresik azt.
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése