Ruah

Eldöntöttük, hogy Parajdra megyünk nyaralni egy hétre. Azért is döntöttünk így, mert volt ott egy jó ismerõsöm, aki bennfentes volt a sóbányánál és aki megígérte, hogy VIP-es (azaz ingyenes) belépõket szerez nekünk a bányába meg a strandra, sõt elintézi, hogy levigyenek az alsó bányába is, ahol a sókitermelés folyik.

El is mentünk és a vendéglátónk, aki ugyancsak jó ismerõsöm volt, elszálásolt a frissen épült házába, amelyet a fiának épített lakóháznak, de ideiglenesen panziót alakított ki benne. Az elsõ nap nyugodalmason megvoltunk, de estére újabb vendégek érkeztek, és megtelt a ház...

Az újonnan érkezett vendégek egy magyar rendszámú autóval jöttek. Amint késõbb kiderült, az egyik nõ a vendégek közül, a házigazda rokona volt, a magyarországiak meg az õ barátai. Nagyon kedvesek voltak és egyhamar összebarátkoztunk. A gyerekek is egybõl szót értettek, olyannyira, hogy a kisfiam el sem akarta engedni a kislányuk kezét…

A magyarországi férfi furcsa volt. Vörösses, hosszú szakállat viselt és egy nagy barna kalapot, a júliusi hõségben... Másnap, amikor hazamentünk a bányából ebédelni, látom, hogy a férfi valamivel foglalatoskodik a lépcsõknél. Egy fazékban, valami húst áztatott, hideg vízben. Kérdem tõle, hogy mit csinál. Õ azt felete, hogy kósert… Ekkor már  kezdtem sejteni, hogy itt valami zsidó szerzettel van dolgom, de azért sehogysem értettem a dolgot, hiszen a házigazda azt mondta, hogy baptisták...

Harmadnap péntek volt. Ekkorra már egésszen összebarátkoztunk. Délben, amikor hazaérkeztünk a bányából, kérdi tõlem a férfi, hogy van-e egy ép kenyerem. Mondom, hogy van. Hogy odaadom-e neki kölcsön. Hát persze... Nekünk még van annyi, amennyi kell, hogy másnapig, amíg az üzletbe megyünk kitartson. Ekkor õ elõhozakodott, hogy szeretne meghívni minket az esti imájukra. T.i. másnap a szombat, azaz sábát következett, és az elõesti imára, szokás (vagy kell) meghívni egy vendéget. Én szivesen elfogadtam a meghívást…

Át is mentünk a szobájukba és részt vettünk az imájukon. Az asztalon két kenyér, egy üveg bor, égõ gyertyák voltak… A férfi, héber imádságos könyvbõl mondta az imát, héberül, és a felesége, egy kendõvel a fején, hajtogatta a gyertya lángját az arca felé... Az ima után vacsoráztunk és mély lelki beszélgetést folytattunk. A férfi sok zsidó tanítást és bölcsességet osztott meg velünk...

Másnap, amikor együtt voltunk, folytattuk lelki beszélgetéseinket és így megtudtam, hogy a férfit reformátusnak keresztelték. Huszonéves korában bekerült egy megújulási mozgalomba, a református gyülekezetben, ahol megkapta a Szentlélek keresztséget, és sokat buzgolkodott a parókián. Aztán, idõvel, a parókián rosszul alakultak a dolgok. Az egyik rossz tiszteletes követte a másikat, antiszemitizmus meg egyebek… Azzal telt be neki a pohár, hogy egy nõ tiszteletest helyeztek ki a parókiára. Akkor elhatározta, hogy átmegy a baptistákhoz…

Amíg zajlott benne ez a krízis a református felekezetben, addig egy véletlen folytán megtudta a nyolcvanvalahány éves nagyanyja által,  hogy õ valójában zsidó származású és csak a holokauszt ideje alatt lettek keresztények. Mindez, három generáció alatt, titokban maradt a családjukban. Így aztán a szegény férfit kettõs sok érte lelkileg: kilépett a reformátusoktól, és megtudta, hogy ő valójában zsidó...

Beszélgetéseink során kiderült, hogy a benne lévõ krízis, kettõs feszültséget okoz neki: az egyik az õ identitás zavara, hogy zsidónak született, és a másik az a fájdalom, hogy a zsidó testvérei nem fogadják el Jézus Krisztust. E két dolog között õrlõdött… Így aztán elhatározta, hogy arra szenteli életét, hogy zsidó testvéreit megnyerje Krisztusnak. Elkezdett járni a zsinagógába, kezdte élni a zsidó életmódot, vallásosságot és közben tanuságot tett Jézusról, ahogyan tudott. Sőt, elmondása szerint, még a fő rabbikkal is volt egy találkozása, hogy rávegye őket a Messiás, Jézus Krisztus elfogadásara...

Azokban a napokban, az egyik reggel, valaki kopogtat az ablakomon. Kinézek, s hát az én ismerõsöm jött, hogy levigyen a bányába, amint megigérte. Költögettem az enyéimet, de a sós levegõ miatt annyira álomszuszékok voltak, hogy nem bírtam felkölteni õket. Gondolkodtam… Ha már itt van a lehetõség, akkor szólok ezeknek a magyarországiaknak, hogy van egy ilyen lehetõség. Bementem hozzájuk és õk örömmel kaptak a lehetõségen. Végül aztán, mégis, csak a zsidó férfi meg a felesége jött el a bányába...

Amint megérkeztünk a bányához, már várt ránk a mester, hogy levigyen minket. Egy darabig egy ládás autóval ereszkedtünk lefelé egy alagúton. Amikor megérkeztünk az elsõ tárnába, kiszálltunk az autóból és egy faketreces liftbe ültünk, amivel ereszkedtünk három szintet. Amikor kiszálltunk, át kellett menjünk egy régi tárnán, ahol egy nyílegyenes szélû, korlát nélküli, sóvíz tároló mellett kellett elhaladnunk. Aki oda beleesik, az onnan magától ki nem jöhet. Onnan nyomták fel a vizet a strandhoz egy nagy pompával. Olyan hideg volt az a víz, hogy nem sokat bírhatott ki az ember benne, még akkor sem, ha a sós vízben nem lehet elmerülni...

Amint ott haladtunk a sötétben, csak a mester akumulátoros kézilámpája volt az egyetlen fényforrás. Hogy megtapasztaljuk a bánya mély sötétségét, a mester kioltotta egy rövid idõre a lámpáját. Olyan sötétséget ember máshol nem tapasztalhat... Rettenetes volt. Leírhatatlan... Olyan sötét volt, mintha nem is lett volna szemünk. Amint átjutottunk ezen a tárnan, megint autóba ültünk (amit darabokba vittek le és ott szerelték össze) és még mentünk egy szakaszt lefelé az alagúton.

Ekkor megérkeztünk azokba a tárnákba, ahol az emberek dolgoztak. Volt ott aki két méteres láncfürésszel vágta be a a sófalak alját, mások meg lyukakat fúrtak a sófalba a robbanószereknek. Éppen robbantást készítettek elõ, de mi persze, addigra már kijöttünk a felszinre...

Amint ott mentünk végig a régi tárnán, abban a szörnyû sötétségben, egyértelmûen éreztem, hogy ez nem véletlen törtênik velünk... Ez egy prófétikus cselekmény, esemény volt. Ez a Seol-t jelenítette meg nekünk. A másik érzésem az volt, hogy ezt nem nekem kellett látnom, megtapasztalnom, hanem ennek a magyarországi házaspárnak. Én csak eszköz voltam ebben az ûgyben... A esemény annyira prófétikus volt, hogy a hideg is kirázott. Vajon miért kellett ennek a házaspárnak látnia ezt a sötétséget?...

Az utolsó elõtti napon, amikor hazajöttünk az élménytárnas sóbányából, egy kicsit beszélgettem a konyhában a zsidó féfival meg a feleségével, majd az ebéd után egy percre ledõltem, mert a sós levegõ és az ebéd elernyesztett. Amint behúnytam a szemem, volt egy látomásm és egy szózatot hallottam. Sok kialudt, már kihûlt gyertyát láttam, fekete, füstös kanócokat és egy szót hallottam: RUAH!...

Felültem és a Lélekkel eltelve éreztem, értettem, hogy olyan emberekrõl van szó, akiknek megvolt a hit kegyelme, de elveszítették. Sejtettem, hogy a "ruah" valami zsidó szó lehet, de nem tudtam mit jelent. Ezért hamar felugrottam, átmentem a szomszédhoz és megkérdeztem tõle, mit jelent az a szó, hogy ruah. Õ azt mondta: Lélek… Ekkor már értettem az üzenetet. Én beszámoltam neki, hogy mit láttam és hallottam lélekben. Õ elhitte, amit neki mondtam, és szerintem meg is értette az üzenet jelentõségét…

Az utolsó nap délelõtt még kimentünk együtt a strandra. Amint elnéztem õt levetközve, a strandi napfényben, az ottani vidámságban, megéreztem rajta az õ lelkének keserûségét, ürességét és elhagyatottságát. Megsajnáltam õt…  Lehet õ azt hitte, hogy a kialudt gyertyák az õ zsidó testvérei, akiket meg kell mentenie a Seol-ból, én viszont azt éreztem, hogy õ maga is egy kialudt gyertya lett, mivel a zsidó törvényekért elhagyta Krisztus ingyenes kegyelmét. Így elveszítette a Szentlelket és nincs meg már benne az Õ lángja…

(Gal 3:2) Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok?

(Gal 5:4) Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól és elvesztettétek kegyelmét.

Számomra az volt a tanulság, hogy vegyem nagyon komolyan Szent Pálnak a galatákhoz írt intelmeit. Ne tévelyeglyünk valamiféle mai zsidó vallásosságban és a törvény megtartásában… Felcseréljük Krisztus drága vérén szerzett szabadságunkat a törvény rabságával? Isten mentsen…

Vannak olyan lelkiségek, amelyek valamilyen módon szimpatizálnak a zsidó vallás dolgaival, mint pl.: sábát, menóra, péntek esti ima, stb… Olvassuk el Szent Pál a Galatákhoz írt levelét. Mi nem a törvénybõl igazulunk meg, hanem hitbõl és kegyelembõl.

Ima: Uram Jézus, szeretjük a zsidó testvéreinket, hisz õk a választott nép és Te is zsidónak születtél testben. Kérünk add meg nekünk a józanság lelkét, hogy el ne szakadjunk az ingyenes kegyelmedtõl. Ámen.