2021. május 22., szombat

Tágra nyílt szemmel – 1. rész

Az itt felsoroltak nem összesküvés elméletek, hanem olyan dolgok, amelyeket a természetfölötti hit szemével és a természetes dolgok ismeretével szemléljük...

(Zsid 11:1) A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

Akinek szeme van lásson és akinek füle van halljon. De ha nekilátsz ezt olvasni ezt, akkor ne siess, hanem olvass utána mindennek tüzetesen...

A sötétség titka

Ahoz, hogy megértsük mindazokat a szörnyûségeket, amelyek az emberekre zúdultak és ezután fognak zúdulni, elõbb meg kell értenünk a sötétség titkát...

Tudjuk a Bibliából, hogy kezdetben Isten megteremtette az eget és a földet (Ter 1). Abban a tömör közlésben, hogy Isten elõbb az eget teremtette, benne van az is, hogy Isten megteremtette az ég seregeit, vagyis az angyali karokat. Az angyaltan az angyali karokat három koncentrikus hierarhiára osztja. Mindhárom hierarchia három rendbõl áll, vagyis összesen kilenc rendbõl. Ezek a rendek meg vannak említve a szentírásban, mint: szeráfok, kerubok, trónok, uralmak, erõk, hatalmasságok, fejedelemségek, angyalok, stb. 

Láss erre csak egy példát:

(Kol 1:16) Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.

A hitbéli ismereteink szerint, az angyalok között volt kezdetben egy kiváló angyal, aki ragyogóbb volt minden más teremtménynél. Ezt az angyalt nevezik Lucifernek is. Ezt az angyalt ragadta el a kevélység meg az engedetlenség, és fellázadt Isten ellen...

Mi lehetett a Sátán lázadásának oka?

Az eddig hallottakat summázva, az okokat a következõkben látom:

1. A saját lényének ragyogása és hatalma, amely elragadtatta õt és Isten helyébe képzelte magát;

2. Az ember megteremtése után látta, hogy van egy igen kívánatos dolog, amit nem birtokolhat, éspedig az utódnemzés képessége;

3. Isten közölhette vele, hogy meg fog testesülni, hogy az embert felemelje isteni természetéhez, mivel az ember csakis Istent látva és tappintva juthat el az Istennel való teljes szeretetközösségre. Ez azt jelentette, hogy egy angyalnak, aki egy magasabbrendû tisztán szellemi lény, hódolnia kell a ember természet elõtt, aki egy alacsonyabbrendû lény. Ez elviselhetetlen lehetett számára;

4. Korlátoltsága és oktalan vakmerõsége, ami miatt nem vette figyelembe Isten mindehatóságát, mindentudását és mindenhol való jelenlétét.

Mindez, hirtelen, egy sorsdöntõ próbatétel lett az angyalok számára. Mivel az angyalok tisztán szellemi lények, így a bukott angyalok rossz döntése egybõl és visszavonhatatlanul létrejött, sorsuk végleg eldõlt, azonban döntésük következményei csak idõben bontakoztak ki. A bukott angyalok lázadása, neveik és ördögi összeesküvésük, részletesen le van írva Énok könyvében.

A bukott angyalok lázadása a következõ fázisokban bontakozott ki:

1. Az Isten elleni lázadás visszavonhatatlan létrejötte lélekben;

2. Az elsõ ember bûnre való csábítása és Istentõl való elszakítása - az õsbûn (Ter 3);

3. Leszállás az égbõl a földre, hogy feleségeket vegyenek maguknak és az utódnemzés (Ter 6);

4. Az egész teremtett világ Istentõl való elragadásának terve.

Énok könyvében és a Jelenések könyvében olvasni lehet arról, hogy Lucifernek sikerült magával ragadnia az angyalok seregének egy jelentős részét. Van aki a Jelenések könyve alapján azt gondolja, hogy az angyalok egyharmada pártolt el Istentõl...

(Jel 12:3-4) Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét korona; farka magával sodorta az ég csillagainak harmadát, és ledobta a földre. 

A bukott angyalok, már rögtön az õsbûn után tudomást szereztek Istentõl bukásuk végleges következményérõl, és az ellenük kimondott átokról (Ter 3:14). Ekkor továbbléptek lázadásukban és létrehozták saját birodalmukat, a sötétség birodalmát.

 A sötétség birodalma

A bukott angyalok leszálltak a földre, hogy létrehozzák saját birodalmukat, a sötétség birodalmát, ami a Sátán országa (Mt 12:26).

A sötétség birodalmának három fõ célja van: 

1. Hogy egy Istentõl független lakóhelyet teremtsenek maguknak; 

2. Hogy Isten ellen harcoljanak seregeikkel;

3. Hogy ha lehetséges, mindent elragadjanak Istentõl, amit teremt vagy valaha teremtett.

A megtett lépéseik:

1. Elõször is elhagyták az eget és leszálltak a földre:

(Jud 1:6) Az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg méltóságukat, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartja.

(Jel 12:12) Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!

2. Feleségeket vettek maguknak az emberek leányai közül és utódokat nemzettek:

(Ter 6:1-4) Amikor az emberek kezdtek elszaporodni a földön és leányaik születtek, az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik. Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.” Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.

Az angyaloknak megvan a képességük, hogy instant módon testet szedjenek magukra az univerzum porából, amely azonnal élõ test lesz a lélek ereje által. Bármilyen testet, anyagot, tárgyat létrehozhatnak vagy eloszlathatnak tetszésük szerint. Lásd a Virrasztók történetét Énok könyvében vagy Rafáel történetét Tóbiás könyvében.

(Tób 12:15-19) Ráfael vagyok, egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen.” Erre mindkettőjüket félelem fogta el, és arcra borultak, mert nagyon féltek. (Az angyal) azonban így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Békesség nektek! Magasztaljátok Istent, örökké. Nem magamtól jöttem, hanem Istenünk akaratából. Ezért őt dicsőítsétek minden áldott nap, mert őt illeti a köszönet. Azt hittétek, enni láttok, pedig az csak látszat volt. 

A bukott angyalok teste szellemi test volt, nem olyan, mint az emberi test. Kinézetelre is különbözött. Szerintem a koponyájuk nagyobb volt, hátranyúló és más szerkezetû volt. A szemeik nagyok voltak. Ezeket a koponyákat ma is látni lehet bizonyos Perui múzeumokban. Ezek, amikor bementek az emberek leányaihoz, korcsokat nemzettek. Egyesek azt gondolják, tudták, hogy a szellemi test génjeibõl és az emberi test génjeibõl lérejövõ korcs utódok óriások lesznek és ezt szándékkal tették. Állítólag, az volt a szándékuk, hogy egy hatalmas óriásnemzedék létrehozásával kipusztítják az embereket a földrõl és így megakadályozzák a Megtestesülést, vagyis, hogy ne maradjon a földön valóságos ember, akitõl megszülethessen a Megváltó...

A sötétség birodalmának földrajzi, központi helye Egyiptom volt. Határai a mai Egyiptomtól Libanonig terjedtek. Nyomai a feltárt hatalmas megalitikus kõépítmények, amelyek közül néhányat megemlítek: a Gízai piramisok, a Saqqarai szerapeum, a Dendera templom, Luxor, Abu-Szimbel, Hatsepszut temploma, Baalbek, stb. Ezek a titokzatos, megalitikus építmények, a bukott angyalok által lettek létrehozva, az óriások és a rabszolga emberek segitségével. A rabszolgaságot elõször az órisok hozhatták létre, hogy biztosítsák maguknak szükségleteiket. 

A bukott angyalok uralkodtak minden fölött a földön, és használták természetfeletti tudásukat és erejüket. Az óriások dolgoztak a hatalmas fizikai erejükkel és munkára hajtották az ember rabszolgákat. Az ember rabszolgák dolgoztak és elõteremtették a logisztikát az óriások életéhez: az élelmet, a ruházatot és az építõanyagot...

A bukott angyalok, e nyílt lázadás után, elveszítették azon képességüket, hogy újabb testet öltsenek magukra, mert Isten nyilván nem engedte meg ezt tovább nekik. Ezért a testük megõrzése, védelme, földi létük központi kérdésévé vált.

 Az sötétség birodalmának építményei és azok valószínû funkciói:

1. Szerintem, a nagy piramisok nem a fáráók temetkezési helyei voltak, hanem a bukott angyalok testének õrzõhelyei, azokra a napokra, amikor testen kívül repültek a levegõégben vagy akár a mennyben (Jób 1:7). Ezidõ alatt, a védtelen testüket el lehetett volna pusztítani. Ezért, a vezetõ, bukott angyalok közötti ördögi eskü, arról is szólhatott, hogy amíg valamelyikük teste nyugszik, addig a többiek õrzik azt a piramisban. Erre szolgálhatott a királyi kamrában lévõ üres kõláda. Ugyanakkor, a piramisok csillagok szerinti tájoltságát nem a piramis belsejébõl kell nézni, hanem kintrõl, az ûrbõl. Az ûrben repülõ angyal, két vagy három csillag beazonosításával, azonnal tudhatta, hogy hol van a teste a földön és egy szempillantás alatt visszarepülhetett a piramis szellõzõcsatornáján át a testébe. A szellõzõcsatornát elzáró hármas, bronzfogantyukkal ellátott kõlapott azért helyezhették késõbb a szellõzõcsatornába Isten angyalai, hogy a bukott angyalok ezen ténykedésének véget vessenek. Továbbá nem zárom ki, hogy Nicola Tesla elmélete szerint a piramisokat energetikai és halottak feltámasztása céljait szolgáló eszközként is használták.

2. A Saqqarai szerapeum kõládái valószínüleg azt a célt szolgálták, hogy börtön legyen az esküszegõ bukott angyaloknak. Az egyik ilyen nagy kõládában apróra zúzott csontdarabokat találtak szurokba öntve. Figyelembe véve az egyiptomi testbalzsamozási szertartásokat és a feltámasztás reményét, ez egy borzasztó bûntetés lehetett egy esküszegõ számára. Ugyanakkor, ha megfigyeljük Soci-i dolmeneket, amelyeken mindig van elõl egy lyuk, vagy akár a piramis szellõzõ járatát, vagy akár a szerapeum kõládáinak tökéletes zárását, akkor láthatjuk, hogy a gonosz lelkek vagy nem tudnak, vagy nem szeretnek a kövön áthatolni. Õket be lehet zárni egy kõbörtönbe (lásd Tób 8:3).

3. A Denderai templom, a bukott angyalok titkos, okkult tudományainak tárháza lehetett. Ezek, miután elveszítették égi hatalmukat, a maradék, természetfeletti tudásukat felhasználva, megcsapolhatták a föld oszlopainak tûzben izzó erejét, melyek a homályos égben vannak, az anyagi és a szellemi világ határán. Ezek, a jó Isten hathatós szavának ereje által tartják fenn a világot ( 1Sám 2:8; Zsolt 75,4). A Denderai templomban, a hátsó rekeszben található dombormûn ábrázolt titkos szerkezetet nem úgy kell tekinteni, mint egy energia fogyasztót (pl. vilanyégõt), hanem, mint egy energia csapolót, receptort. Ez egy veszedelemes, titkos tudomány lehetett, amely által tûzszerû energiát csapolhattak le és tároltak, valószínûleg a dzsed oszlopokba. Erre, valamilyen okkult módon, Tesla is rájöhetett, mert azt regélik, hogy ismerte a levegõbõl nyerhetõ szabad energia titkát és épített egy olyan motort, amely két kis antena segítségével nyerte az energiát a levegõbõl és meghajtott egy automobilt.

4. A nagy templomok, mint a Luxor, Abu-Simbel, stb. az óriások díszcsarnokai lehettek és a szülõatyjukkal való találkozások helyei.

Énok könyve világosan leírja, hogy Isten elhatározta, hogy kiírtja a bukott angyalok fattyait. Ezeknek a lelkei lettek a tisztátalan lelkek avagy a gonosz szellemek (Énok könyve 15.8). Azért tisztátalanok, mert se nem égiek, se nem földiek, hanem tisztátalan korcsosodása eme kettõnek.

A sötétség birodalmának összeomlása

Énok könyvében meg van írva, hogyan ítélte el Isten a bukott angyalokat és hogyan hirdette ki ellenük Énok az ítéletet. A bukott angyalok Járed idejében szálltak le a földre, amikor Énok még gyerek volt. Ez Hathor templom mennyezetén, Dendera templomában, a csónakokban leereszkedõ istenek freskóján van ábrázolva. Énok, a nagyapja házában, Járed apjának, Mahalaleel-nek házában, megkapta álomban a vízözön próféciáját. Énok kihirdette az angyaloknak, hogy magzatjaiknak, az óriásoknak, el kell pusztulniuk...

Az óriásokat, idõvel, négy dolog pusztította el:

1. Az Özönvíz, amely mindent elborított és kb. 100 méter magas tenger lehetett az egyiptomi piramisok zónájában. Ez látható a Szfinx oldalán és a középsõ piramis megmaradt burkolatán.

2. Az élelemhíány: Az Özönvíz mindent elpusztított: embert, állatot és növényt. A vizek visszahúzódása után kopár volt a föld. Így a vizek elõl megmenekült óriásoknak nem maradt sem elég eledelük, sem rabszolgájuk, aki nekik dolgozon a megélhetésükért. Oda jutottak, hogy egymást falták fel. A kanibalizmus megjelenése is az óriásokra vezethetõ vissza. Tipikus eset a Húsvét szigete, ahová odarekedhetett egy sereg óriás. Ezek lassan kihaltak, egymást felfalták és mindegyiküknek emeltek egy kõszobrot. Legendák léteznek elgyengült hosszúfejû istenekrõl, akik látoggatták õket a szigeten, de nem tudtak rajtuk segíteni.

3. A háborúskodások: A megmaradt óriások egymásnak estek az erõforrások miatt és egymást írtották. Az óriások méretei kb. 4-6 m volt az elsõ generációban (óriások), 6-8 méter a második generációban (nefilimek ) és 8-11 méter a harmadik generációban (eliudok). Pl. az Enak (Anak) fiai, az enakiták, nefilimek lehettek. Góliát viszont csak óriás volt. Ezeket a szörnyeket nem lehetett megölni csakis nagy kövekkel, ahogy Káin ölte meg Ábelt. Ezért vannak a hatalmas, látszólag minden funkciót nélkülözõ óriasi kõfalak Oroszországban és közép-amerikában. Azok mögé bújtak, amikor kövek záporoztak feléjük. Ide vezethető vissza a megkövezés is, mint kivégzési mód.

4. Az emberek támadásai: A megerõsödött emberi nem fokozatosan elpusztította a maradék óriásnemzedéket. Erre több példa is van a Bibliában: Og, Básán királya (MTörv 3:11), Enak fiai (Szám 13:33) és Goliát (1 Sám 17:4).

A sötétség birodalma fizikailag odaveszett Egyiptomban, Libanonban és Mezopotámiában, az Özönvíz által. Sok óriás menekült el keletre meg nyugatra, leszakadt födrészekre és a magaslatokra. Szerintem, a bukott angyalok nyugatra menekülhettek és a leszakadt amerikai kontinensen építhették ki ideiglenesen az új bázisukat...

 A mesterterv

Az Özönvíz után, az emberi nem újra elszaporodott és a gonosz befolyására ismét Isten ellen fordult. Az emberek égig érõ tornyot akartak építeni Bábelben, vagyis Isten nélkül akartak az égbe hágni. A bábeli zûrzavar után, az emberek szétszóródtak a földön. Ekkor ezek újra benépesítették Egyiptomot. Így, a mai tudósok, az egyiptomi dinasztiákat folytonosan mutatják be, minthogyha nem is léteztek volna bukott angyalok és óriások, hanem csak emberek. Ezek, a gonosz lelkek segítségével, újjáélesztették az egyiptomi bálványimádást, az istenek tiszteletét, és a fáraók, a papjaikkal együtt lettek a közvetítõk a bukott angyalok (istenek) és az emberek között...

Erre az idõre már több bukott angyal, óriás és embereik haltak meg, azaz kerültek testen kívül. Tehát, ekkorra már nem csak a bukott angyalokról, a tisztán szellemi lényekrõl beszélünk, hanem az óriások gonosz, tisztátalan lelkeirõl is, meg az ördög emberi cimboráinak lelkeirõl is (mint pl. a volt asszonyaik, elkötelezett szolgáik lelkei, stb.), akiknek örök életet ígértek és akik közül sokan a levegõégben bolyonganak. Ez a Sátán és az õ serege, akik ott vannak a levegõégben (Ef 6:12). 

Amikor Sátánról beszélünk, vagyis az ördögrõl, a démonokról, akkor különbséget kell tenni a bukott angyali lélek, az óriás gonosz lélek és az elkárhozott emberi lélek között. Egy angyali lélek soha nem száll meg egy embert, mert utálja a testet, hiszen õ tisztán szellemi teremtmény. Egy óriás gonosz lélek vagy egy elkárhozott emberi lélek, azok kivánkoznak a testbe, mert testben éltek és vágynak a korábbi megtapasztalásaik, érzéseik után. 

Miért van az, hogy egyes lelkek lent vannak az alvilágban, a pokolban és mások a levegõégben, amint láthattuk a disznócsordába menekült légió esetében is (Lk 8:31)? A válasz valószínüleg az egyiptomi Halottak könyvében található. A Sátán csak azt fogadja be a seregébe és annak ad ideigtartó életet, aki neki feltétel nélkül és kielégítően szolgál. Lásd a hamis sáfár esetét (Lk 16:9). A Sátán országában könyörtelenül domináló hierarchia és kiméletlen törvény van. Ma sok elkárhozott papi és szerzetes lelke tartozik ehez a sereghez.

Habár a bukott angyalok az egész világon elterjedt emberiségben meghonosították a bálványimádást, mégis, szerintem áthelyezték földi tevékenységük központját közép és dél-amerikába. Az Özönvíz után kb. 3000 évre sikerült nekik lérehozni ott egy új civilizációt és kifejlesztették ördögi tudományukat, technikájukat és technológiájukat...

A gonosz mestertervének lényege, hogy új testet alkosson magának és, hogy fölemelkedjen a földrõl. Szükségük volt nekik egy új testre, újabb “avatar”-okra, mert a korábbi testük már egyszerûen elkopott. Ezt több fokozatban valósíthatták meg:

1. Az amerikában elszaporodott indián népek között kialakították az bálványimádó többisten kultuszukat.

2. Az új kultusz elemei voltak a piramisok, az istenszobrok, a sziklába vésett szellemajtók, a gyerekáldozatok meg az emberáldozatok.

3. Létrehoztak olyan laboratoriumokat meg üzemeket, ahol biológiai kisérletezéseket és különbözõ technikákat meg tehnológiákat fejlesztettek ki. Több dél-amerikai régiségi tárgyon (keress utána) is lehet látni olyan ábrákat, ahol földökívülieknek ajánlják fel gyermekeikei az anyák. Ott van a Star child esete, amit Lloyd Pye profeszor mutatott be BBC 5-ön, vagy a híres lidit genetekai korong és nõgyógyászati eszközök. Vagy ott van a bolíviai Puma Punku rejtély, ami valamiféle laboratorium vagy üzem lehetett kõfalakkal és forgatható kõajtókkal.

4. Megalkották az avatarokat, amelyeket bizonyos emlõsök, madarak, hüllõk és bogarak génjeibõl hozták létre. Ezt a nascai rajzokból sejtem. Ezek olyan testek, amelyekben nincs tüdõ, szív, érrendszer és vér, hanem olyan a bensejük, mint a bogaraknak. Kevés energiára van szükségük, nem fagynak meg és nem érzékelik a G-hatást. Ezek alkalmasok arra, hogy repüljenek az ûrben és nagyon gyorsan tudnak mozogni, annélkül, hogy megsérülnének. A nazcai vonalak és ábrák azt beszélik el, hogy milyen állatok génjeit használták fel és milyen alakú avatart hoztak létre. Az az emberke (a giant) ott integet annak aki felülrõl nézi, vagyis, jelzi, hogy elment, és a két oldalára húzott vonalak azt jelzik, hogy mindezt felülrõl rajzolták a földre tûzsugárral. Tehát az avatarok felrepültek. Ha tûzsugarat tudtak kibocsátani, amivel a födre vonalakat rajzoltak, akkor ez azt jelenti, hogy megcsinálták a repülõ hajójaikat is, vagyis azokat a bizonyos UFO-kat.

5. Az UFO-k meg az avatarok léte ma már csakis üzemi gyártás kérdése. Ha egy UFO lezuhan vagy egy úgynevezett “zöld emberke” elpusztul, annyi mintha egy használati cikk, egy autó törne össze. Csinálnak másikat helyébe. Az úgynevezett idegen lények nem valóságos személyek, hanem csak gonosz lelkek avatarjai.

6. Ha felemelkedtek az ûrbe és ki tudtak oda menni, akkor bázisokat is hozhattak létre a Holdon, a Marson vagy bárhol a világûrben. Aztán elhitették az emberekkel, hogy más bolygón is van élet. Tehát Isten és a Teremtés története, már csak egy tanítómese.

7. A tudományt, a tehnikát, a technológiát, az elektronikát, az informatikát, a távközlést, a biótechnológiát, stb., fokozatosan átadták és átadják azoknak, akik õket szolgálják, akik leborulnak előttük, hogy uralmuk alá hajtsák az egész földet és az emberiséget.

Nem minden tudomány jó és hasznos. A mai tudományok zöme mögött ott rejlik az ördög és az õ mesterteve. Végül, ezek mind az Antikrisztus birodalmának kiépítését (Dán 7:23) és megvalósítását szolgálják, hogy az egész teremtett viláhot felfalja, de amit majd az Úr Jézus majd megsemmísít leheletével, amikor ismét eljön (2 Thessz 2:8).

Ima: Szent Mihály arkangyal! Védelmezz minket a küzdelemben. A Sátán gonosz kisértései ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki az Isten, te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik lelkek vesztére körüljárnak a világban, taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése