2021. május 28., péntek

Tágra nyílt szemmel – 2. rész

A jelen írásban leírtak nem összesküvés elméletek, hanem olyan dolgok, amelyeket a természetfölötti hit szemével és a természetes dolgok ismeretével láthatók meg. Persze ettő még lehetnek olyan dolgok, amelyek nem fognak beigazolódni...

(Zsid 11:1) A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

Nem célom a történelmi vagy tudományos tényeket pontosan dokumentálni, hanem az, hogy néhány eseményre rávilágítsak, amelyeket fontosnak tartok a témával kapcsolatosan.

Az ezeréves nyugalom

A Jelenések könyvében írva van, hogy a sátán megkötöztetik 1000 évre (Jel 20:1). Én ezt az ú.n. millenarista felfogással tudtam elképzelni. Azt gondoltam, hogy ez a parúzia után fog megtörténni, amikor az Úr Jézus eljön a földet megíténi. De most vegyünk figyelembe egy magánkinyilatkoztatást, amely azt állítja, hogy az ezervéves idõszak már lejárt. Ez nem teljesen alaptalan, mert ha megfigyeljük a kereszténység történetét, akkor láthatjuk, hogy volt annak egy ezeréves nyugalmi idõszaka és fejlõdése, ami kb. Nursiai Szent Benedektõl a reformációig tartott...

Láthatjuk, hogy Szent Pál működése után, a kis-ázsiai õsegyházak meg az egyházatyák után, elindult az európai, nyugati kereszténység fejlõdése, a "keresztény föld" létrejötte, ami a mai Európa. Ebben az idõszakban csak egy említésre méltó hopp volt, éspedig a Nagy egyházszakadás, ami 1054-ben történt, amikor Bizánc különvált és a primátus megszilárdult Rómában. Ezidő alatt tudomány és a technika keveset fejlõdött és kevés olyan dolgot hozott az emberek életébe, ami megzavarta volna azt.

Ebben az ezer évben, relatív nyugalomban élt az európai kereszténység és talán ekkor támadtak a legnagyobb szentek, mint pl.: Assziszi Szent Ferenc, Szent Domokos, Aquinoi Szent Tamás, Páduai Szent Antal, Szienai Szent Katalin, Avilai Nagy Szent Teréz, Loyolai Szent Ignác, Néri Szent Fülöp és sokan mások. Az ateisták és a materialisták, ezt az idõszakot nevezik a “sötét középkor”-nak. Ugyanakkor, érdekes, hogy amikor az EU alkotmányának preambulját terjesztette elõ az EU  Konvent-je, Valéry Giscard d’Estaing vezetésével, akkor pont ezt a korszakot és ennek hozzájárulását mellõzte a mai Európa kialakulásának és kulturájának meghatározásából.

Az ezeréves nyugalom a reformációval véget ért. Luther végérvényesen kiszabadította a szellemet a palackból és beelindult az egyház és a társadalom szétforgácsolódása.

Az anglikán meg a lutheránus protestáns szabadosság leple alatt ( VIII. Henrik és Luther lázadásai) teret nyertek az okkult mesterkedések, a titkos társaságok és a felsõbbségek elleni lázadások. Mindez a nagy Francia Forradalomban csúcsosodott ki, amikor végül kivégezték a királyi családot. Persze a Francia Forradalmat megelõzte Oliver Cromwell, aki maga is legfejeztette I. Károly királyt. Mindkét eseménysorozat fõ jellemzõjõi: a Katolikus Egyház elleni lázadás és az egyház által felkent uralkodó kivégzése. Mindezek az események, a társadalmi feszültségeket kihasználva, egyértelmûen Krisztus Egyháza és az Isten nevében felkent keresztény királyok ellen irányultak, ami végül, a legdrámaibb módon az orosz Októberi Forradalomban valósult meg, amikor az egész cári családot brutális módon, szó szerint kiírtották. A XIX. századi forradalmak után, a XX. századra elejére, lassan megdöntötték vagy elerõtlenitették a monarchiákat és a királyok helyébe a nép uralmát helyezték.

A nép uralma, a köztársaság vagy az ú.n. demokrácia, arra jó, hogy ne az legyen az igazság, ami az abszolut, Isten által kinyiltakoztatott igazság, hanem az legyen az igazság, amit az emberek többsége megszavaz. Én ne feledjük el, hogy van aki szavaz, és van aki számlálja a szavazatokat. Tehát, végül azé az ú. n. igazság, aki a szavazatokat számlálja. Innetõl fogva, Isten parancsolatai, az erkölcsi normák, a törvények, mind-mind relativizálódtak, felhígultak és a többség véleményének, vagy amit annak tulajdonítanak, diktaturája lett. Ide illeszkedik bele a modern sajtó, mint a negyedik hatalom a társadalomban, mert a véleményeket befolyásolni és a felfogott valóságot formálni lehet. És ezzel odalett az ezeréves nyugalom...

A titkos müködések

A titkos működések virágkorát leginkább a Francia Forradalomtól az orosz Októberi Forradalomig számítanám. Ezidõ alatt felemelkedtek a nagy bankárdinaszták és megerõsödtek az illuminátusok meg a szabadkõmüvesek. Ezek szervezõdtek, politizáltak és háborúkat finanszíroztak.

Ebben az idõben egy rakás okkult tevékenység, lovagrend és titkos társaság szervezkedett mindenhol. Oroszországból elindult egy okkult hullám Helena Blavatsky által, a teozófiával meg a spiritizmussal. Ez átterjedt Angliára és Amerikára. A britt szabadkõmûvesség elterjedt Franciaországban, Olaszországban és szerte Európában meg Amerikában.

Az illuminátusok meg a szabadkõmüvesek felforgatták a birodalmakot, fellázzitották a nemzeteket és beindították a polgárosodást. Forradalmak söpörtek végig Európán és Amerikán egyaránt. Ezeket ma az emberek társadalmi fejlõdésnek tekintik, de szerintem, valójában mindez a Sátán mûve volt, amit az emberekkel elhitetett. Nemhiába a Fatimai üzenetekben, a Szûzanya azt kérte, hogy a pápa ajánlja fel Oroszországot, mert ha nem elterjenek tévedései az egész világban. A pápák soha sem teljesítették a Szûzanya kérését és lám, az okkult, sátáni lázadás szétterjedt a egész világban és behatolt az egyház szívébe is.

A nagy átalakítás

A Sátán legnagyobb lépése az ipari forradalom elindítása volt. Ekkorra már egyes bankárcsaládok, mint pl. a Rothschild-ek koloszális tõkére tettek szert. Az ipari forradalom kezdetét egyesek 1814-re teszik. A szénbányászat, az acéltermelés, a gőzgépek, a vasútépítés, a vonatok és a gõzhajók versenye, beidította azt, amit az emberek ipari fejlõdésnek neveznek, de ami valójában a sátán új birodalmának a kezdete volt. A kor meghatározó eleme a részvénytársaságok lérejötte, ami az öngerjesztõ jövedelem alapjait rakta le.

Soha nem látott mértékben jelentek meg különféle tudósok: matematikusok, fizikusok, kémikusok, biológusok, feltalálók, gyárosok, stb. Amikor az ember beletekint ezeknek az embereknek az életébe, akkor ritkán talál keresztény hitet és igen gyakran okkultista rejtélyeket. Úgy tûnik, hogy a sokféle tudomány és feltalálás mögött a sátán áll, a maga titkaival és tanításával (1Tim 4:1). A Sátán fokozatosan elkezdte átadni ismereteket az embereknek, fõleg suggalatok által, hogy általuk kezdje megvalósítani terveit. Az I. Világháború végére, gyakorlatilag már minden meg volt, legalábbis elképzelés szintjén vagy egy primitívebb formában: a motor által meghajtott autó, a gõzhajó, a gõzmozdony, a repülõ, a tengeralattjáró és sok egyéb dolog. Elvileg a rakéta is megvolt már... Javában aknázták ki az energiaforrásokat: a szenet meg a kõolajat.

A nagy háborúk szükségesek voltak a gyors társadalmi átalakulásokhoz és a tudomány meg a technika gyors fejlõdéséhez. Szerintem, a XIX. század egyik legsötétebb alakja Otto von Bismarck volt. Az õ könyörtelen politikájának, a „vassal és vérrel” jelszavának köszönhetõ három nagy háború (német-francia háború, I. Világháború és II. Világháború) és közel százmillió ember halála. A németeknek és azon belül is a poroszoknak, igen rossz befolyásuk volt a világtörténelemre. Már a nagy Lengyelországot is õk fúrták meg, miután Lengyelország beengedte területére a Német Lovagrendet, de a XX. század elejére elvetették a két nagy világégés magvait.

A német kutatóknak és archeológusoknak köszönhetõek az olyan régi pogány helyek feltárása mint a Zeusz oltár, azaz a Pergamon-oltár. Feltárták a Zeusz oltárt Pergamonban, amit az Úr Jézus a Jelenések könyvében a Sátán székhelyének nevezett (Jel 2:13) és elvitték azt Berlinbe. Ott restaurálták és múzeumot építettek föléje, ami a mai berlini Pergamonmuseum.

Nem tekinthetünk el attól, hogy Egyiptom is, az a hely, amely elõször volt a Sátán székhelye, hasonló módon épített múzeumot az õsi fáraók múmiáinak. Úgy találták illendőnek Egyiptomban, hogy a pandemia ideje alatt, egy grandiózus ünnepség keretében, amit „Arany parádénak” tituláltak, percre pontosan a 2021-es katolikus húsvéti feltámadási szertartás ideje alatt vigyék ezt végbe. Ezt egyértelmû üzenetnek látom a világ számára, hogy szerintük Krisztus Egyháza meghalt és a régi istenek, akiket a 22 felvonultatott fáráó képviselt, feltámadtak.

Ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy az Abu-Dzabi nyilatkozat aláírása után és az Emberi Testvériség Bizottságának megalakulása után, a világon két helyen építenek közös hármas-templomot: keresztény, muszlim és zsidó egybeépített imaházat:  Egyiptomban, Abu-Dzabiban és Berlinben. Ez lesz talan az új világvallás, az Új Babilon temploma, amelyet a három egyisten hitû világvallás alkot, és amelyhez csatlakozik majd a többi vallás vagy minden, ami vallásnak nevezhetõ. Gondolom ebbe akar beülni és önmagát istenként mutogatni az Antikrisztus, aki fölé helyezi magát mindennek, amit istennek vagy vallásnak neveznek (2Thessz 2:4).

Az új birodalom

A húszadik század ipari és gazdasági fejlõdése, a modernizmus meg a posztmodernizmus, szerintem csak elõszobája mindannak a szédületes fejlõdésnek és elfajzásnak, ami majd az Antikrisztus birodalmához fog vezetni.

Most mellőzve a társadalmi oldalát, lássunk csak néhány fontosabb lépést ebben az ú.n. fejlõdésben:

1. Az elektromos áram és alkalmazásainak feltalálása és kifejlesztése;

2. Az elektromos hullámok, rádió hullámok feltalálása;

3. A távközlés és a telefon feltalálása;

4. A tranzisztor feltalálása;

5. Az atomreaktorok és az atombomba feltalálása;

6. A televizió feltalálása;

7. A rakéták kifejlesztése és a Holdra utazás;

8. A számítógép feltalálása;

9. A repülõk, hajók, autók fejlesztése és a nemzetközi szállítás;

10. Az informatika és az operációs rendszerek, programok feltalálása;

11. A pénz elválasztása az aranytól és a dollárhoz való viszonyítása;

12. A szatelitek feltalálása és fellövése a földkörüli pályákra;

13. Az okostelefonok, okos eszközök, az internetes hálózatok megjelenése, Wi-Fi, stb.;

14. A biótechnológia, a genetika, a nanotechnológia és a transzhumazimus;

15. Az ipari méretû abortuszklinikák és az euthanázia törvényesítése;

16. A globalizáció, a globális termelés, globális fogyasztás és globális társadalom.

És még lehetne folytatni, fõleg azokkal a dolgokkal, amit az ENSZ ernyõje alatt mûvelnek. De mi a rossz mindebben? Hiszen mindnyájan élvezzük ezeknek elõnyeit. Igen, élvezzük elõnyeit, de meg fogjuk tapasztalni a hátrányait is. Mert amit fel lehet rosszra használni, azt az ember fel is fogja használni a rosszra, mert a természete meg van romolva a bûn által, és mert a világ a Sátán befolyása alatt áll.

Ha megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy az embernek már minden a rendelkezésére áll, hogy létrehozzák a földbõl kiemelkedõ fenevad képmását (Jel 13:15). Mi lehet ez a fenevad képmása? Ez a fenevad képmása szerintem egy olyan társadalmi, technikai, informatikai, pénzûgyi, gazdasági rendszer lesz, amely mindent felfal majd és még a maradékot is eltiporja (Dán 7:23).

Hogyan fog kinézni ez a fenevad képmása és hogyan fog technikailag megvalósulni? A szükséges lépések kb. a következõek lehetnek:

1. Az 5G rendszer és a Starlink féle mûholdak nélkül nem tud megvalósulni ez a fenevad képmása, mert az 5G lehet az, ami összefogja a rendszert. Tehát fel fognak lõni az ûrbe több, mint 40 000 szatelitot. Ezeknek hálózata öleli át majd az egész földet és az egész emberiséget.

2. A quantum komputer nélkül nem fog tudni mûködni ez a rendszer, mert nagyon sok adatot, nagyon gyorsan kell kezelni. Ezt a feladatot a hagyomásos számítógépek nem tudják elvégezni.

3. Az AI, vagyis a mesterséges inteligencia nélkül nem tud mûködni ez a rendszer, mert különben minden ember ezzel kellene, hogy dolgozzon folyamatosan.

4. Az 5G rendszer csak helyi, földi antenákkal tud müködni, amelyek erõs elektromágneses hullámokat használnak. Ezek elérnek majd minden szenzorral ellátott eszközt, okos-háztartást, okos-autókat és mindent, amibe belejuttatják a nanotehnológiát, köztük az emberi testet is.

5. Ahoz, hogy a rendszer ellenõrizni tudja az embereket, ahoz mindenkit be kell hogy azonosítson, be kell vigyen a rendszerbe és kell kövessen.

6. A rendszerrrel mindenkit követni akarnak a személyi adatok alapján, a banki adatok alapján, a vásárlási adatok alapján, az utazási adatok alapján, az egészségi adatok alapján, az arc, hang, biometrikus felismerő aplikációk alapján, sőt az érzelmei és mogás-lenyomatainak alapján, kamerák, mikrofonok, wi-fi jelek és egyébb szenzorok segítségével.

7. A változásokat, az azonosítókat és a nyomkövetõket, szerintem járványokkal meg vakcinákkal fogják elfogadtatni. Az egészség aranyborjúja és az ökológia lesz a kulcs az emberek nyakának járomba fogásához. Ez lesz majd a Great Reset, az új világrend beidítója, amelyben egyes hírek szerint, meg fogják szûntetni a magánvagyont és a demokráciát. Egy új gazdaságot akarnak, amelyben mindenkinek legyen egy minimál, időben korlátozott jövedelme és csak a redszerben tudjon vásárolni meg eladni.

8. Az embereket nem csak beazonosítják, hanem meg is bélyegzik majd. Ezek a bélyegek lesznek a belépők a rendszerben való létezéshez és a kereskedelemhez. Itt beszélnek csippekrõl, luciferin lenyomatokról és egyébb eszközökrõl. A fenevad bélyegének végleges formája még nem világos. Ennek egy kezdetleges formája az utazási egészségi igazolvány lehet. Mindegy, hogy milyen lesz a végleges formája, rajta lesz a fenevad neve vagy nevének száma (Jel 13:17). Tudni fogjuk akkor milyen lesz, mert majd mindenkinek kötelezni fogják.

9. A rendszerbe való belépés, megmaradás módja szerintem vakcinák vagy kis műtétek által lesz kivitelezve, mert szerintem be akarják juttatni minden emberbe a nanotechnológiai eszközöket. A bélyeg arra való, hogy belépő legyen a rendszerbe, a nanotechnológia pedig arra, hogy távolról tujon hatni, illetve megölni bárkit, aki nem borul majd le a rendszer, vagyis a fenevad képmása elõtt (Jel 13:15).

10. A nanotechnológia hydrogélben technikát gyakran úgy hirdetik, mint valami modern gyógyászati lehetõséget, de az eddig ismert lehetõségeit jómagam veszedelmesnek látom. Ezek a nanorészecskék, ha bejutnak a szervezetünkbe, elektromágnesesen irányítva, képesek csoportosulni, feladatokat ellátni, információt közölni, vérereket blokálni vagy gyógyszert/mérget szállítani. Lehenek nano-robotok, nano-antenák, stb. Kaphatnak vagy adhatnak jeleket, amelyek információkat közvetítenek. Egy rosszindulatú informatikai támadás vagy fertõzés, lerombolhatja az érrendszert, a tüdõt, mérgeket szállíthat, bocsájthat ki a szervezetben vagy kiszolgáltathatja szervezetünk gyenge pontjainak állapotát. Úgy gondolom, hogy ezzel ölni is lehet. Lehet, hogy egy nanotechnológiában jártas szaktudós kinevet majd engem, de a kérdés az, hogy volt-e olyan eszköz a világon, amellyel az ember ne élt volna vissza?...

11. Megtapasztaltam a gonosz lélekkel való összeütközést, imaszolgálat alatt. Az ütése fizikai ütéshez hasonlít és az érzés, ami azt követi, olyan mint az áramütés. Ha a gonosz képes tárgyakat mozgatni, hajlítani, stb., akkor neki semmi az, hogy egy komputert, annak bitjeit, hullámait ellenõrzése alá vonja és mozgassa. Ekkor már nem lesz szükség programokra, AI-re, mert a gonosz lélek maga fogja megszállni és irányítani a komputert, a hálózatot, az egész 5G rendszert, az AI-t, vagyis az egész rendszert. Akkor mindaz, aki a rendszerhez tartozik a fenevad bélyege által, meg a nanorészecskék által, az mind a gonosz hatalmába kerül.

12. És itt még nem szóltunk az ember erkölcsi romlásáról, az abortuszokról, az élethosszabítási törekvéseirõl, a transzhumanizmusról, stb. A tehnológia által félig robot, nagyon erős szuperembereket hozhatnak létre. A fenevad szolgái gazdagok és nagyon erősek lesznek. Az egyház és a hit megfogyatkozik és keresni fogjuk az Emberfia egyetlen napját, de nem fogjuk találni (Lk 17:22).

Fontosnak látom, hogy megértsük, kik és mit akarnak velünk művelni, hogy védekezzünk Isten segítségével, a lehetõségeink szerint. Van aki azt gondolja, hogy Isten nem fogja mindezt megengedni, de ami meg van írva, annak mind be kell következnie. Az a biztató, hogy mindig, minden helyzetben lesz valamilyen kiút, mert az Úr Jézus megígérte, hogy velünk marad a világ végezetéig (Mt 26:20).

Láthatjuk, hogy rásejtünk a dolgok alakukására, de lehet, hogy egyes dolgok nem így fognak alakulni. Lehet, hogy olyan dolgok fognak jönni, amiket most még el sem tudunk képzelni...

Ima: Szent Mihály arkangyal! Védelmezz minket a küzdelemben. A Sátán gonosz kisértései ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki az Isten, te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik lelkek vesztére körüljárnak a világban, taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése