Hogyan jutottam el erre a lelkigyakorlatra?…
Aki ismer, tudja mennyire zsúfolt és zaklatott volt az életem ebben az idõszakban. Ezt azért bocsájtom elõre, hogy érzékeltessem, mennyire csodálatos az, hogy eljutottam erre a lelkigyakorlatra...
Egy márciusi este, éppen kosarazni érkeztem a Segítõ Mária gimnáziumba, amikor ottan találkoztam fõméltóságú püspök úrral. Ekkor õ ismertette velem ezt a programot, és rajtam keresztül üzent a testvéri közösségnek is, hogy vegyünk tudomást a lelkigyakorlat tervérõl. Talán ez a rejtélye a meghívásomnak: a Segítõ Mária… Mert valóban rászorultam az õ segitségére…
Az utolsó hétig nem volt világos elõttem a program: Hat nap lelkigyakorlat, reggeltõl késõ estig?… Hogy van ez elképzelve?… Többször megismétlõdik ugyanaz a program, vagy mindenki annyit csipeget belõle amennyire ideje van?... Számomra elképzelhetetlen volt, hogy egy álló héten keresztül, minden nap, reggeltõl-estig lelkigyakorlaton legyek. Mi több, számomra elképzelhetetlen volt, hogy valakinek akkora hite és bátorsága legyen, hogy ezt az áldozatot merje kérni az emberektõl, és neki is merjen vágni egy ilyen programnak. Ezt csak most tudom felmérni, amikor visszatekintek… Igenis, Jézus Krisztus nevében szabad és lehet kérni az emberektõl ezt az áldozatot, hogy hagyják el az életüket, családjukat, munkájukat egy egész álló héten keresztül, és adják oda ezt az idõt Neki...
Kérdés számunkra: Nekünk miért nincs meg ez a hitünk és bátorságunk? Jó! Senki sem lehet próféta saját hazájában… De ott belül, legalább törekszünk-e ilyen hitre és bátorságra?…
A lelkigyakorlat elõtti szombaton meghívást kaptam a püspök úrtól, hogy segitsek be a fordítói munkánál. Én szivesen vállaltam, de még akkor sem világosodottak meg bennem a dolgok. Azt mondtam magamban: Majd lesz valahogy…
De az Úr ismer bennünket teljesen, úgy ahogy vagyunk, minden problémánkkal… Másnap, vasárnap, misére mentem a feleségemmel. Amint kijöttünk a templomból, figyelmeztetett a feleségem, hogy a plébánia udvarán áll a püspök úr és engemet néz. “ Néz téged…” – csengett a fülemben – és arra gondoltam “ Néz téged a Mester…” Ekkor világosodott meg bennem, hogy az elõljárómon keresztül Jézus nézett rám. Ő hívott … Ez azért volt nagy kegyelem, mert ez a felállitás egy csapásra megoldotta a családban való magyarázkodások problémáját… Hív a fõméltóságú püspök úr, hív az Egyház, hív Jézus…
Másnap reggel kértem egy hét szabadságot, és máris sávot váltott az életem útja… Ennyit jelent Isten segitsége. Magam erejébõl sosem tudtam volna rászánni magam, hogy elmenjek egy ilyen lelkigyakorlatra.
Kezdeti benyomásaim
Hát, eleinte nehezen indultak be a dolgok… A kb. száz tagú gyülekezet két nyelvü volt. Sõt, mitöbb, az elsõ napokban a román görög-katolikusok voltak többségben. Így aztán egyszerre két forditó kellett: angol-román és angol-magyar. De ez még nem volt elég, mert meg kellett találni a megfelelõ egyensúlyt a magyar és a román dicsõítés és a magyar meg a román imák között. Amint késõbb kiderült, voltak feszültségek, de a Szenlélek segített, és szeretetben gördülékenyen megoldódott minden probléma. Ezt fel sem tudjuk fogni mekkora nagy dolog! Ez valóban a Szentlélek müve volt. A kétnyelvüség problémája véglegesen az esti szentmisében oldódott fel, ahol szép rendben, váltakozva, egyenlõ módon megosztva folyt a kétnyelvü liturgia. Ez valóban egyedi megtapasztalás volt… Azt hiszem sok víz fog még lefolyni az Olton, amíg még egyszer ilyenben lesz részem…
A Bill atya tanításai elsõ nap elég sok sóhajt váltottak ki… Bavallom, voltunk néhányan akik azt fontolgattuk, hogy másnapra szép csendesen lekopunk. Az elsõ nap tanításai nem mondtak jóformán semmit. Egyebet sem hallottunk mint, hogy: Jézus Isten, Jézus valóságos Isten, Jézus az egyetlen Isten, Õ nem hazudik, Õ nem csap be, bízzunk Benne… Ezt kezdte és végezte… Egy adott pillanatban, néztem, hogy valaki tépi-e a haját… Nem értettük mit akar, hová akar kilyukadni… Telt az idõ, már délután volt... Egész héten ezt fogja mondani?…
Ebbõl látszott meg a mi gyengeségünk, tapasztalatlanságunk… A 78 éves, szálegyenes indiai atya idõvel bebizonyitotta mit tud. Amint teltek az órák és a napok, a kicsibõl egyre több és nagyobb lett. Tanítása óriási erõvel dagadt, úgy hogy a negyedik nap már láthattuk mi a magassága, mélysége, széllessége és hosszúsága tanitásának…
Bill atya módszerei
A tanítások nagyjából követték a kerügma pontjait, de nem kifejezetten… Kezdte Isten szeretetével, folytatta a bűnnel (egy egész nap), aztán jött a hit és megtérés… Itt aztán vegyült a Szentlélek megtapasztalása, az Egyházról szóló tanítások, stb…
A bünrõl nagyon mély és kemény katekézist tartott. Kifejtette a bűn lényegét, végtelen voltát, a megváltás szükségességét és mindezt visszavezette Isten végtelen szeretetére. Mélyen megértette velünk Isten nagy szeretetét, amelyet a feszület ábrázol.
Gyakran emlete fel az arannyozott feszületét, hogy mélyen szívünkbe-tudatunkba vésse Isten felfoghatatlan szeretetének igazságát.
Csodálatos volt ahogyan a legmélyebb teológiai igazságokat sikerült neki nagyon egyszerűen megértetnie az emberekkel. Pl. hogy miért nem volt szükséges Jézus kereszthalála az ember megváltásához, hogy ahhoz elég lett volna egy csepp vére is, de sok más egyebeket is.
Jézus Istenségének gyakori bizonygatása: Gondolom ezt azért tartotta fontosnak, mert õ egy nem keresztény környezetből jött, ahol sok pogány, hidú, többistenhívõ él... Nagyon meggyõzõen, nagy hittel és hitelesen szólt Jézus istenségérõl, annélkül, hogy elhomályositotta volna az Õ emberségét...
Az alapdolgok gyakori ismétlése: voltak dolgok amelyeket annyiszor ismételt, hogy azt mondtam magamban, hogy: “ Ez addig mondja, amíg MI is megértjük…” Ezáltal nagyon ügyesen kiépített egy szlogént is… Az elsõ nap beszélt Goretti Mária hitérõl és mártírságáról. Majd mutatott egy képet, amelyen II. János Pál térdelve imádkozik a sírja elõtt. Aztán azt mondta, hogy ezt mi is megérhetjük, ha megtartjuk amit Jézus tanít a Szentírásban. Erre aztán gyakran visszatért, olyannyira, hogy a végén már csak elkezdte a mondatot, felmutatta a képet és az egész hallgatóság nevetett. Így lopta be a szívünke az atya, az életszentségre való meghívást. Sikerült meggyõznie minket, hogy mi is szentek lehetünk…
A mondanivalója alapszintre való lebontása: Szerintem ez is azért van, mert egy indiai emberrel álltunk szembe… Az indiai filmekben láttam ilyent, hogy a nyilvánvaló dolgok hosszasan vannak érzékeltetve, alkalmat adva a valódi, néha teatrális megélésre. Mi európaiak mindent implicite közlünk, gyüjtõfogalmakkal. Õ nem… Mindent egyszerű szavakkal, szétszedve tálalt. Valósággal apróra volt darálva a tanítása, hogy a kisgyermekek is meg tudják emészteni. Ez valóban csodálatos volt. Irigylésre méltó…
A lelkigyakorlat csúcsai
Jézus Istenségének gyakori bizonygatása: Gondolom ezt azért tartotta fontosnak, mert õ egy nem keresztény környezetből jött, ahol sok pogány, hidú, többistenhívõ él... Nagyon meggyõzõen, nagy hittel és hitelesen szólt Jézus istenségérõl, annélkül, hogy elhomályositotta volna az Õ emberségét...
Az alapdolgok gyakori ismétlése: voltak dolgok amelyeket annyiszor ismételt, hogy azt mondtam magamban, hogy: “ Ez addig mondja, amíg MI is megértjük…” Ezáltal nagyon ügyesen kiépített egy szlogént is… Az elsõ nap beszélt Goretti Mária hitérõl és mártírságáról. Majd mutatott egy képet, amelyen II. János Pál térdelve imádkozik a sírja elõtt. Aztán azt mondta, hogy ezt mi is megérhetjük, ha megtartjuk amit Jézus tanít a Szentírásban. Erre aztán gyakran visszatért, olyannyira, hogy a végén már csak elkezdte a mondatot, felmutatta a képet és az egész hallgatóság nevetett. Így lopta be a szívünke az atya, az életszentségre való meghívást. Sikerült meggyõznie minket, hogy mi is szentek lehetünk…
A mondanivalója alapszintre való lebontása: Szerintem ez is azért van, mert egy indiai emberrel álltunk szembe… Az indiai filmekben láttam ilyent, hogy a nyilvánvaló dolgok hosszasan vannak érzékeltetve, alkalmat adva a valódi, néha teatrális megélésre. Mi európaiak mindent implicite közlünk, gyüjtõfogalmakkal. Õ nem… Mindent egyszerű szavakkal, szétszedve tálalt. Valósággal apróra volt darálva a tanítása, hogy a kisgyermekek is meg tudják emészteni. Ez valóban csodálatos volt. Irigylésre méltó…
A lelkigyakorlat csúcsai
Nem tudok csúcsról beszélni, hanem csak csúcsokról. Számomra a következõk voltak a csúcsok:
- A bûnrõl- megváltásról- Isten szeretetérõl tartott összefogó katekézis;
- A megbocsájtás-kiengesztelõdés dinamikája. Itt kemény dolgok jöttek felszinre. Nyilvános tanuságtételekben sor került a románok és a magyarok közötti kiengesztelõdésre. Nyíltan beszéltek az emberek a nemzeti alapú feszültségekrõl, egymástól bocsánatot kértek. Számomra ez nagyon zavarbaejtõ volt, de egyben felemelõ. Hogy mire nem képes Jézus! Itt nagy kegyelmet kaptam, mert az Úr készen odaküldte azt a két embert akivel kiengesztelõdnivalóm volt. Megértettem a felkínált szituációt, megragadtam az alkalmat, és sikerült bocsánatot kérnem. A kiengesztelõdések során azt láttam, hogy az emberek nagyon sokszor félreértések miatt kerülnek haragos viszonyban. Óvj meg Uram a félreértésektõl!
- Az Egyház, Egyház bûnei, az Egyházhoz való ragaszkodás, az elõljárónak való engedelmesség, stb… Ez tényleg nagy volt… Ahogyan el tudta mondani az atya humorosan a hierarchia hibáit… Az a megértés, szeretet, amellyel egyszerre buzdította a papságot a hû szolgálatra és a híveket az engedelmességre… Mondhatom, hogy Bill atya mélységesen egyházhû. Soha nem beszélt keresztényekrõl, hanem mindig katolikusokról, és habár voltak ortodoxok is jelen, ez magatartás senkit sem zavart. Jelen volt egy 81 éves ortodox pap, aki 15 évig börtönben volt és csak hat éve szentelték pappá. Én voltam a tolmácsa amikor imát kért Bill atyától. Ez az aggastyán a szüneti magánbeszélgetésekben nyíltan megvallotta, hogy a Katolikus Egyházban van az igazság…
- Az Egyház gyertyás dinamikája és a körmenet. Nem feledkezett meg Máriáról, hanem méltó módon, a méltó helyre emelte Isten Anyját a lelkigyakorlatban;
- Mindegyik esti mise csúcs volt, de talán számomra a csütörtök esti, a böjnapi szentmise volt a legmélyebb. Számomra talán felülmúlta a zárómisét is.
A lelki és testi gyógyulások
Ezen a területen bátran mondhatom nem volt semmi, ami ne lett volna a helyén. Bill atya nem felejtett el egyetlen túlzásra, vagy téves felfogásra sem ellenszert hozni fel tanításában.
Elmondta, hogy:
- nem a testi gyógyulás a fontos, hanem a lelki gyógyulás;
- a lelki gyógyulásokra tette a hangsúlyt;
- mindvégig hitt a testi gyógyulásokban és megpróbált testi gyógyulásokat kieszközölni;
- világosan elmondta, hogy nem õ gyógyit, hanem Jézus Krisztus neve által Isten az, aki gyógyít;
- elmondta, hogy Isten nem gyógyít meg mindenkit: vannak akiknek a betegség megõriz az üdvösségre, és vannak akiket Isten szenvedésre választott ki mások büneiért, hogy társai legyenek a megváltás mûvében;
Az elsõ szentmisén már látványos szabadulásnak lettünk tanui. Az egyik testvér akit a gonosz gyötört, az atya érintésére egybõl megszabadult és részt tudott venni a liturgián.
A lelki gyógyulásoknál/szabadulásoknál nagy fontosságot tulajdonítok az atya papi karakterének, amelyet pecsétként hordoz az õ lelkén. Mi világiak, azt hiszem, soha nem vehetjük fel ezzel a versenyt. Hiszem, hogy az ördög lássa ezt a lelki karaktert, lássa Jézus pecsétjét, és ha ez nagy hittel párosul, olyan hatalmas eszköznek bizonyul, hogy egyetlen gonosz lélek sem szegülhet szembe vele.
Egy másik, lelkileg súlyosan összetört testvér, képes volt felolvasni az olvasmányt szentmisén. Valóságosan kivirágzott. De sok más látható lelki gyógyulás is történt…
Voltak tolókocsisok akik láthatóan remélték gyógyulásukat. A zárómise végével az atya odament hozzájuk és szeretett volna segíteni rajtuk, imádkozni értük, de úgy látszik nem ez volt Isten akarata…
Kételyek
A tanítások során, amennyire emlékszem, két alkalommal volt kételyem teológiai szempontból az atya mondanivalójával kapcsolatosan. Ez lehet egy kicsit fellengzõsen hangzik, hogyan jövök én, hogy felülbíráljam egy 78 éves kíváló lelki atya tanítását… Nem errõl van szó: csupán hangosan gondolkodom…
Egy adott pillanatban az atya a bûn következményérõl beszélt. Kifejtette a bûn átkos hatását, és hangsúlyozta a vezeklés fontosságát. Itt amikor szétbontotta a dolgokat, eljutott odáig, hogy a bûnnek átkos hatása van a természet elemeire is (megromlik az ember és a természet közötti kapcsolat). Ezzel nem is lenne baj, de nekem úgy tünt, hogy mintha tagadta volna, hogy Isten bûtet, és ezt összeegyeztethetetlennek tartotta Isten szeretetével. Vagyis, ha Isten szeretet, õ csupa szeretet, tehát Õ nem bûntethet… A bûn az ami visszaszáll, a mi bûneink bûntetnek minket. Itt aztán már nyilvánvalóvá vált, hogy a bûn átkos következménye egy személytelen negatív, átkos erõ visszahatásaként jelenik meg. Legalábbis én így értettem…
Ez azért ragadta meg figyelmemet, mert egy magyarországi neves atya is, egy közkedvelt katolikus radio adásban, nem egyebet állított, minthogy a délkelet-ázsiai tszunami is a bûn közvetlen következménye. Pontosabban, azt állította, hogy a régióban felhalmozódott sok bûn, olyan negatív erõteret hozott létre, amely megmozgatta a földet. Ennek az eredménye volt aztán a tszunami, amely az eddigi legnagyobb természeti katasztrófát okozta. A kérdésem a következõ: volt egy második 8,3 fokos földrengés is. Az miért nem okozott tszunamit?...
Akkor, most már hogyan is állunk?
Egyházunk fõigazságként tanítja, hogy: Isten a jókat megjutalmazza és a gonoszokat megbünteti...
Testvéri beszélgetések során feljött az, hogy a szentírás is tesz említést a bûn és a természeti elemek megromlása közötti kapcsolatról. Ilyenek a Róm 8:19-22 és a Ter 3. Igen ám csak ezek a természeti elváltozások, amelyek az eredeti bûnt követték, nem maguktól történtek, egy személytelen átkos erõ hatására, hanem egy személyes cselekvés következményeként...
(Ter 3:14-17) Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel …Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé … Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait… stb.
Mindebbõl azt szûröm le, hogy a bûn nem magától fejti ki átkos hatását a természet elemeire mint negatív, átkos erõ, hanem Isten közvetlen, vagy közvetett beavatkozásáról van szó, teremtõ erejû szava által. Azaz, Isten igenis bûntet. De ez a bûntetés egy irgalmas, egy szeretetbõl fakadó bûntetés, hogy az ember megtérjen Õhozzá, hogy élete legyen...
Az egész Jelenések könyve errõl tanuskodik: Isten elküldi angyalait, hogy mindenféle erõkkel ártsanak a földnek és a rajta élõ embereknek, hogy megtérjenek hozzá, hogy életük legyen, és végképp el ne vesszenek. Ezért én, a természeti katasztrófákat Isten figyelmeztetõ súlytásának gondolom, amelyeket angyalai által vitelez ki, hogy az embereket ezáltal magához terelje, és megmentse õket az örök kárhozattól.
Azt a hitet, miszerint a bûn személytelen negatív, átkos erõket hoz létre, amelyek közvetlenül hatnak a természet elemeire, hogy az emberket súlytsák, egyfajta ezoterikus-panteista tévedésnek gondolom, amely ma annyira divatos, hogy sokszor egyházi személyeknél is belecsúszik a tanításokba, prédikációkba...
A lelkigyakorlat gyümölcsei
Számomra nagyon áldásos volt… Meg is említettem, hogy nem adott az Úr nekem ekkora kegyelmet már 5 éve. Ez olyan volt számomra mint a reciklálás a tanároknál (agytágító, továbbképző, stb.)
- Megoldhatalannak látszó neheztelések oldódtak meg életemben;
- Sikerült újraértékelni mit és miért csinálok;
- Megtaláltam e lelki békét egy sor aggódásomban;
- Megláttam a célt az igazi lelki gyümölcsök felé;
A lelkigyakorlat nem ért véget még számomra. A dolgok folytatódnak bennem: Hogyan valósítom meg gyakorlatban az életemben az engesztelést, a vezeklést, hogyan nyilvánul meg életemben a béke, az öröm, stb. Mindez egy folyamat, egy gyógyulás, lelki növekedés, ami idõben valósul majd meg. Adjon az Úr erõt és emlékezetet, hogy legyen bennem állhatatosság és kitartás...
Végsõ gondolatok
Jó lenne, ha az Úr inditana helyileg is valakiket, hogy hasonló missziókat tartsanak. Annyira egyszerû mint a pofoncsapás… Kitarzás, gy kis szeretet, egy kis hit, egy kis áldozat… Nagyon sok ember éhezik erre, várja a szabadulást, a testi és lelki gyógyulást…
Végére, hálát adok az Úrnak, hogy ilyen hitet és bátorságot adott a püspök úrnak, hogy elvállalta ennek a lelkigyakorlatnak megszervezését. Ezzel bizonyította, hogy hitben jár és nem látásban… A hite valósággá vált és meghozta gyümölcsét.
Hálát adok az Úrnak Joseph Bill atyáért, hogy 78 éves korában nem a szobája kényelmét keresi, hanem a lelkek üdvösségét. Áldja meg az Úr és adjon neki még idõt és erõt, hogy munkálkodhasson a nagy aratásban. Ámen.
2005 május 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése