Az alábbi tanuságtétellel arra szeretnék rámutatni, hogy a Szentlélek Úristen ajándékát és lelki szabadságunkat csak akkor tudjuk értékelni, ha a meglátjuk a szellemi sötétséget és rabságot.
Egy alkalommal, az imacsoportunkban látom, hogy egy ismeretlen idős asszony is ül a helyi asszonyok között. Amint lepakoltam, szólt nekem az egyik team-tag, hogy az idegen asszony a plébánián van megszállva, nagyon sok gondja van, és részt szeretne venni a közösségi találkozón.
Egy alkalommal, az imacsoportunkban látom, hogy egy ismeretlen idős asszony is ül a helyi asszonyok között. Amint lepakoltam, szólt nekem az egyik team-tag, hogy az idegen asszony a plébánián van megszállva, nagyon sok gondja van, és részt szeretne venni a közösségi találkozón.
- Jó - mondtam - semmi gond.
Néhány perc múlva, odajött hozzám az idegen asszony és mondta, hogy neki erőssen nagy baja van, és azt kérdezte, hogy probléma-e ha részt vesz a találkozónkon. Egy korábbi megjegyzésből következtetve, arra gondoltam, hogy sok fizikai betegségben szenved.
- Dehogy baj - mondtam - itt mindenkit szivesen látunk...
Lezajlott a találkozó, majd körbeálltunk, hogy elimádkozzuk a találkozó záró imáit. Ilyenkor mindig a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, a Dicsőséget és az esti imát szoktuk elimádkozni. Egymás kezét fogva imádkoztunk, és az idegen asszony épen a bal kezemhez került. Amint imádkoztunk, egyszer csak azt veszem észre, hogy elkezdi a kezemet szorongatni és rángatni. Mivel többször is leállt ezzel, majd újrakezdte, nem akartam űgyet csinálni belőle, és nem szakítottam félbe az imát. A búcsúzkodásnál, a terem ajtajában beszélgettem két házaspárral, akik egy távolabbi faluból jöttek el az alkalomra. Néhány szó után, az egyik team-tag szólt, hogy menjek a terem végébe, mert baj van...
Amikor hátranéztem, láttam, hogy két team-tag asszony már buzgón imádkozik az idegen asszonyért, aki egy széken ül. Rögtön láttam, hogy tényleg baj van. Amint imádkoztak érte, az idegen asszony egyfolytában hörgött és vonaglott. A vonaglásai a felsőtestében hullámzóak voltak, mintha valami ki akarna bújni belőle a torkán keresztül, de nem tud kijönni, azaz ellenáll, mintegy "megvetve lábait" az asszont nyakánál. Minél buzgóbban imádkoztak a testvérek, az asszony annál erősebben hörgött, mély, állati hangon.
Majdnem biztos voltam benne, hogy nem tudunk segíteni rajta, mert felkészületlenek voltunk egy ilyen esethez. Úgy láttam, hogy egy nagyon kemény, részleges megszállottság esetéről van szó. Mivel kiváncsi voltam, hogy mi lesz belőle, hagytam a testvéreket, hadd imádkozzanak egy ideig. Habár féltem - nem annyira az ördögtől, hanem inkább a saját gyengeségemtől - én is elkeztem velük imádkozni. Amikor a kezemet kinyújtottam imára az asszony fölé, éreztem, hogy az ördög félreüti a kezemet. Még egyszer kinyújtottam, de még egyszer félreütötte. Az ütés olyan volt, mintha valami áramféle ütötte volna meg az alsó karomat, úgy hogy az vállig elzsibadt...
Mivel nem tudtam imával hatni, vettem a gitáromat és elkezdtem énekelni a "Jézus véred megtisztít" dalt. Erre a gonosz lélek nagyon felbőszült, és az asszony minden önmagát fékező erőlködése ellenére arra törekedet, hogy rám támadjon és kiüsse a gitárt a kezemből, vagy letépje a gitár húrjait. A nagyobb cirkusz akkor kezdődött el, amikor az egyik imádkozó testvér elővette a nyakából a megáldott feszületet és az asszony arca, szeme fölé tartotta. Folyamatosan támadni akart, de az asszony annyira jól fékezte önmagát, hogy mindig visszahuppant a székre. Az egyik testvér megkérdezte az ördög nevét, mire egy mély benső hang, egy férfinevet mondott...
Egy idő után már bizonyossá vált, hogy csak kínozzuk az asszonyt, és nem tudunk segíteni rajta. Kértem a testvéreket, hogy hagyják abba az imát. A teremben az a néhány ember, aki még nem ment el, megrökönyödve bámult. Amint abbahagytuk az imát, az asszony azon nyomban teljesen magához tért. Leültem melléje és elkezdtem kérdezgetni. Az asszony sűrűn kérte a bocsánatot, hogy ne haragudjunk rá, mert nem ő támad ránk. Hogy ő nem tehet erről. Elmondta, hogy egy alkalommal, amikor egy román ortodox pap mondott fölötte szabadító imát, kikapta a kezéből a nagy vaspántos szentírást, és úgy fejbevágta vele, hogy a vér lecsordult az arcán. Másik alkalommal a feszületet törte össze egy pap fején. Sokfelé járt már szabadulását keresve…
Megkérdeztem tőle, hogy ki az, akinek a nevét kimondta, amikor kérdezték az ördög nevét. Azt mondta, hogy az az ő férjének a neve. Elmondta, hogy a férjét teljesen behálozták a sátánisták, és annyira uralják őt, hogy minden hónapban, amikor megkapja a nyugdíját, úgy ahogy van, odaadja nekik. Elmondta, hogy annyira uralja őt a férje, és a férjén keresztül az ördög, hogy otthon semmi esélye sincs a szabadulásra. Az ördög tehát hazudott. A férj nevét használta fel, hogy álcázza magát. Továbbá, az asszony elmondta, hogy Csíksomlyóra jött, hogy a Szűzanyától kérjen szabadulást. Elmesélte, hogy amikor a beteg lábával ment fel a Szűzanya szobrához, két angyal kísérte, és segítette fel a lépcsőkön, jobbról és balról. Nekik tulajdonította, hogy fel tudott menni a lépcsőkön a Szűzanyához. Ott megnyugvást talált és bízodalmat, hogy a Szűzanya majd segít neki és megszabadítja...
Felhívtam egy tapasztaltabb testvért, hogy mit tegyünk ebben az esetben. Azt mondta, hogy nem sokat tudunk tenni, mert komoly lelkigondozásra lenne szükség. Szóltam az egyik team-tagnak, hogy hívja a plébános urat, lám ő mit szól az esethez. A plébános úr mosolyogva hallgatta a beszámolónkat, mivel ő már ismerte az előzményeket. Kérdeztük, hogy hová lehetne irányítani az asszonyt. Azt válaszolta, hogy sajnos, nem igazán van ahová küldeni, mert Erdélyben az exorcizmus gyakorlatilag nem létezik. Azért nem létezik, mert nem hisznek az ördög létezésében, működésében...
Később hallottam, hogy az asszony elvitték egy erősebb imaközösségebe is, ahol tapasztaltabb, nagy hitű emberek imádkoztak érte, de a szabadulást nem tudták eléni. Ma azt hiszem, azért nem jártak sikerrel, mert abba a tévedésbe estek, amiről Paisziosz sztárec beszélt az egyik tanításában. Nem az ördög kiűzésével kell foglalkozni, hanem imádkozni kell, hogy a Szentlélek világosítsa meg a szenvedő asszony szívét, hogy hol, mikor és milyen területen adta át a jogot az ördögnek élete és önmaga fölött. Ha megtalálja ezeket a területeket és visszavonja az ördögtől, kérve az Úr Jézustól a szabadulást, akkor az ördög idővel elszalad. Persze, amint az evangéliumban meg van írva, az ördög visszatérésének veszélye mindig fennáll, ha a megszabadult ember nem marad meg az Úr Jézus Krisztus kegyelmében, és a bűnnel ismét teret ad szívében a gonosznak. Ilyen esetben az utóbbi állapota még rosszabb lesz, mint amilyen volt a szabadulása előtt.
Számomra ez az eset azért volt tanulságos, mert ekkor megtapasztalhattam a Szentlélek szemmel látható működését. A megszállott asszony közelében mi világítottunk, mint a világosság fiai, míg az asszony szellemi sötétségben és rabságban vergődött. Ez egy felejthetetlen megbizonyosodás volt arról, hogy mi Szentlélekkel vagyunk eltelve és arról, hogy a sötétség nem fér össze a világossággal. Ugyanakkor, azt is láthattam, hogy a szabadító imaszolgálat kemény és veszélyes dolog. Erre fel kell készülni. Meg kell tanuljuk értékelni lelki, szellemi szabadságunkat, amelyet a Miatyánk utolsó sora által kérünk (és szabadíts meg a gonosztól), és amelyet az Úr Jézus szerzett meg nekünk az Ő Szent Vére által. Milyen szörnyű dolog a megkötözöttség, a megszállottság, és mennyi szenvedést tud okozni az ördög, ha teret adunk neki életünkben.
Lezajlott a találkozó, majd körbeálltunk, hogy elimádkozzuk a találkozó záró imáit. Ilyenkor mindig a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, a Dicsőséget és az esti imát szoktuk elimádkozni. Egymás kezét fogva imádkoztunk, és az idegen asszony épen a bal kezemhez került. Amint imádkoztunk, egyszer csak azt veszem észre, hogy elkezdi a kezemet szorongatni és rángatni. Mivel többször is leállt ezzel, majd újrakezdte, nem akartam űgyet csinálni belőle, és nem szakítottam félbe az imát. A búcsúzkodásnál, a terem ajtajában beszélgettem két házaspárral, akik egy távolabbi faluból jöttek el az alkalomra. Néhány szó után, az egyik team-tag szólt, hogy menjek a terem végébe, mert baj van...
Amikor hátranéztem, láttam, hogy két team-tag asszony már buzgón imádkozik az idegen asszonyért, aki egy széken ül. Rögtön láttam, hogy tényleg baj van. Amint imádkoztak érte, az idegen asszony egyfolytában hörgött és vonaglott. A vonaglásai a felsőtestében hullámzóak voltak, mintha valami ki akarna bújni belőle a torkán keresztül, de nem tud kijönni, azaz ellenáll, mintegy "megvetve lábait" az asszont nyakánál. Minél buzgóbban imádkoztak a testvérek, az asszony annál erősebben hörgött, mély, állati hangon.
Majdnem biztos voltam benne, hogy nem tudunk segíteni rajta, mert felkészületlenek voltunk egy ilyen esethez. Úgy láttam, hogy egy nagyon kemény, részleges megszállottság esetéről van szó. Mivel kiváncsi voltam, hogy mi lesz belőle, hagytam a testvéreket, hadd imádkozzanak egy ideig. Habár féltem - nem annyira az ördögtől, hanem inkább a saját gyengeségemtől - én is elkeztem velük imádkozni. Amikor a kezemet kinyújtottam imára az asszony fölé, éreztem, hogy az ördög félreüti a kezemet. Még egyszer kinyújtottam, de még egyszer félreütötte. Az ütés olyan volt, mintha valami áramféle ütötte volna meg az alsó karomat, úgy hogy az vállig elzsibadt...
Mivel nem tudtam imával hatni, vettem a gitáromat és elkezdtem énekelni a "Jézus véred megtisztít" dalt. Erre a gonosz lélek nagyon felbőszült, és az asszony minden önmagát fékező erőlködése ellenére arra törekedet, hogy rám támadjon és kiüsse a gitárt a kezemből, vagy letépje a gitár húrjait. A nagyobb cirkusz akkor kezdődött el, amikor az egyik imádkozó testvér elővette a nyakából a megáldott feszületet és az asszony arca, szeme fölé tartotta. Folyamatosan támadni akart, de az asszony annyira jól fékezte önmagát, hogy mindig visszahuppant a székre. Az egyik testvér megkérdezte az ördög nevét, mire egy mély benső hang, egy férfinevet mondott...
Egy idő után már bizonyossá vált, hogy csak kínozzuk az asszonyt, és nem tudunk segíteni rajta. Kértem a testvéreket, hogy hagyják abba az imát. A teremben az a néhány ember, aki még nem ment el, megrökönyödve bámult. Amint abbahagytuk az imát, az asszony azon nyomban teljesen magához tért. Leültem melléje és elkezdtem kérdezgetni. Az asszony sűrűn kérte a bocsánatot, hogy ne haragudjunk rá, mert nem ő támad ránk. Hogy ő nem tehet erről. Elmondta, hogy egy alkalommal, amikor egy román ortodox pap mondott fölötte szabadító imát, kikapta a kezéből a nagy vaspántos szentírást, és úgy fejbevágta vele, hogy a vér lecsordult az arcán. Másik alkalommal a feszületet törte össze egy pap fején. Sokfelé járt már szabadulását keresve…
Megkérdeztem tőle, hogy ki az, akinek a nevét kimondta, amikor kérdezték az ördög nevét. Azt mondta, hogy az az ő férjének a neve. Elmondta, hogy a férjét teljesen behálozták a sátánisták, és annyira uralják őt, hogy minden hónapban, amikor megkapja a nyugdíját, úgy ahogy van, odaadja nekik. Elmondta, hogy annyira uralja őt a férje, és a férjén keresztül az ördög, hogy otthon semmi esélye sincs a szabadulásra. Az ördög tehát hazudott. A férj nevét használta fel, hogy álcázza magát. Továbbá, az asszony elmondta, hogy Csíksomlyóra jött, hogy a Szűzanyától kérjen szabadulást. Elmesélte, hogy amikor a beteg lábával ment fel a Szűzanya szobrához, két angyal kísérte, és segítette fel a lépcsőkön, jobbról és balról. Nekik tulajdonította, hogy fel tudott menni a lépcsőkön a Szűzanyához. Ott megnyugvást talált és bízodalmat, hogy a Szűzanya majd segít neki és megszabadítja...
Felhívtam egy tapasztaltabb testvért, hogy mit tegyünk ebben az esetben. Azt mondta, hogy nem sokat tudunk tenni, mert komoly lelkigondozásra lenne szükség. Szóltam az egyik team-tagnak, hogy hívja a plébános urat, lám ő mit szól az esethez. A plébános úr mosolyogva hallgatta a beszámolónkat, mivel ő már ismerte az előzményeket. Kérdeztük, hogy hová lehetne irányítani az asszonyt. Azt válaszolta, hogy sajnos, nem igazán van ahová küldeni, mert Erdélyben az exorcizmus gyakorlatilag nem létezik. Azért nem létezik, mert nem hisznek az ördög létezésében, működésében...
Később hallottam, hogy az asszony elvitték egy erősebb imaközösségebe is, ahol tapasztaltabb, nagy hitű emberek imádkoztak érte, de a szabadulást nem tudták eléni. Ma azt hiszem, azért nem jártak sikerrel, mert abba a tévedésbe estek, amiről Paisziosz sztárec beszélt az egyik tanításában. Nem az ördög kiűzésével kell foglalkozni, hanem imádkozni kell, hogy a Szentlélek világosítsa meg a szenvedő asszony szívét, hogy hol, mikor és milyen területen adta át a jogot az ördögnek élete és önmaga fölött. Ha megtalálja ezeket a területeket és visszavonja az ördögtől, kérve az Úr Jézustól a szabadulást, akkor az ördög idővel elszalad. Persze, amint az evangéliumban meg van írva, az ördög visszatérésének veszélye mindig fennáll, ha a megszabadult ember nem marad meg az Úr Jézus Krisztus kegyelmében, és a bűnnel ismét teret ad szívében a gonosznak. Ilyen esetben az utóbbi állapota még rosszabb lesz, mint amilyen volt a szabadulása előtt.
Számomra ez az eset azért volt tanulságos, mert ekkor megtapasztalhattam a Szentlélek szemmel látható működését. A megszállott asszony közelében mi világítottunk, mint a világosság fiai, míg az asszony szellemi sötétségben és rabságban vergődött. Ez egy felejthetetlen megbizonyosodás volt arról, hogy mi Szentlélekkel vagyunk eltelve és arról, hogy a sötétség nem fér össze a világossággal. Ugyanakkor, azt is láthattam, hogy a szabadító imaszolgálat kemény és veszélyes dolog. Erre fel kell készülni. Meg kell tanuljuk értékelni lelki, szellemi szabadságunkat, amelyet a Miatyánk utolsó sora által kérünk (és szabadíts meg a gonosztól), és amelyet az Úr Jézus szerzett meg nekünk az Ő Szent Vére által. Milyen szörnyű dolog a megkötözöttség, a megszállottság, és mennyi szenvedést tud okozni az ördög, ha teret adunk neki életünkben.
(Mt 17:19-21) Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok, és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.”
(Lk 11:20) De ha én az Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa.
Az Úr Jézus viszont megszabadítja az embert és szabaddá teszi. Dicsőség az Úrnak, Aki egyedül a Szabadító, rajta kívül nincs más szabadító. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése