A kiábrándulásról

A Szentlélek tüze által megérintett, megtért ember, szükségét érzi, hogy megossza örömét másokkal is, ezért hamar csatlakozik egy keresztény közösséghez, ahol az övééhez hasonló tanuságtételekre és lelki örömekre talál... 

Ez ahoz hasonlatos, mint amikor egy ember kapaszkodik fel Isten hegyére, és mellette egy csodálatos, belülrõl világító, kék folyó ömlik lefele. Amint szemlélgeti a belülrõl világító kék folyót, észreveszi, hogy az alján káprázatos, kék, finomra csíszolt drágakövek hevernek. Ekkor megkívánja azokat és hamar fejest ugrik a folyóba, hogy megszerezzen néhányat ezekbõl a drágakövekbõl. De amint a víz alján eléri a köveket és a kezébe vesz egyet, akkor látja kiábrándultan, hogy az a drágakõ bizony csak egy törött, durva felületű kék kavics...

Így van ez a krisztusi közösségben is... Amikor a közösségbe érkezett, megtért testvér, testközelbe kerül az ottlevőkkel, egy idő után kiábrándultan látja, hogy mennyi gyarlóság van ott, ahol õ azt remélte, hogy szentekre talál. Ez a kiábrándulás valójában kishitüség, mert azt kellene elhinnie, amit a Szentlélek vizének csillogása, belsõ fénye, elõször mutatott meg. A drágakövek gyönyörüségét kell elhinnünk, mert a Szentlélek azt mutatta meg, amit Isten megálmodott rólunk...