Az ember csak test
Aquinói Szent Tamás szerint, minden mozgó test mögött kell lennie egy mozgatónak. Mivelhogy a teremtés sora véges, és csak egyedül Isten végtelen, ebbõl következik, hogy valahol e sor legelején kell lennie egy elsődleges mozgatónak, amely mozdulatlan. Mivel Isten a Teremtõ, ebből következik, hogy Isten az első mozgató, Aki mozdulatlan. Hasonlóképpen, minden született embernek kell legyen egy szülõje. Mivelhogy a születések sora véges, ebbõl következik, hogy kell lennie egy első szülõnek, aki nem született, hanem Isten teremtette. Ebből következik, hogy Ádám és Éva ugyanolyan emberi természettel rendelkezõ személyek voltak, mint mi. Tehát Ádám és Éva nem valami ősi homo sapiens embercsoportot szimbólizáló fogalmak, hanem valóságos személyek, halhatatlan lélekkel és emberi természettel...
Vajon Ádám és Éva ugyanolyanok voltak mi mi? Ezzel kapcsolatosan egy igen érdekes dolgot mondott nekem egy iskolás gyerek: Hogyan ismerjük fel a mennyországban a sok ember közül, hogy melyik Ádám és Éva? Hát úgy, hogy Ádámnak és Évának nincs köldöke. Érdekes... Ez nem egy megvetendõ gondolat. Hogy miért? Hát azért, mert még a korunk pápái is tettek olyan kijelentéseket, hogy Isten nem varázspálcával teremtette az embert. Mit jelentsen ez? Azt, hogy nem hisszük a kreacionisták elképzelését, miszerint Isten közvetlenül a porból teremtette volna az embert. Márpedig, ha nem közvetlenül a porból teremtette Isten az embert, akkor csakis a fokozatos teremtés változata marad számunkra. Mit jelent az, hogy fokozatos teremtés? Azt, hogy Isten elõbb teremtette meg az alacsonyabb rendû lényeket, majd azoknak bizonyos egyedeit továbbteremtette, így fokozatosan teremtve meg az egyre magasabb rendû lényeket. Ezt nevezem én "evoluciós teremtésnek"... Tehát az élõlények nem maguktól evoluáltak, a természetes kiválasztódás által, hanem tovább lettek teremtve. Tudott dolog, hogy az állatok nem képesek átlépni a saját genetikai állományuk határait. Ha egy faj kilép a saját genetikájából, akkor vagy elpusztul, vagy nem képes szaporodni. De ha egy fajnak bizonyos egyede kiválasztatott, és egy magasabb rendû, újonnan teremtett genetikával született, akkor egy új faj jött létre...
Elképzelhetõnek tartom, hogy Ádám, test szerint, közvetlenül egy homo sapiens-féle törzs tagjaként született, de egy új és magasabbrendû genetikával teremtve. Ez a törzs pedig származhatott, egy vagy több teremtési fokozaton át egy majomtól... De az így megteremtett emberi test, mely Ádám lett, csakis akkor vált valóságos emberré, amikor Isten belelehelte lelkét. Így lett Ádám élő lélekké, amikor Istenhez hasonlatos halhatatlan lelket kapott. A homo sapiens törzs tagjai viszont, amelyből született, még nem voltak valóságos emberek, mert csak állati lelkük volt. Tehát végül, meglehet, hogy Darwin evoluciós, "fajok eredete" elméletének van egyfajta valóságtartalma, csakhogy nem maguktól jelentek meg a fajok, az evolució által, hanem Isten fokozatos teremtõ mûve által...
Ha így nézzük a dolgokat, akkor Ádámnak lehetett köldöke, azonban Évának nem lehetett, mert õt Isten Ádám oldalbordájából, vagyis csontjából és húsából teremtette. Ez a mozzanat a legcsodálatosabb az egész teremtéstörténetben. Ezt a motívumot jelenítették meg az egyik kínai filmben, amikor a sivatagi ifjú harcos mellé odaszegült egy misztikus nő, nem tudni honnan, akinek nem volt köldöke. Ádám pedig Évának nevezte az asszonyt, mert ő lett minden élő anyja, vagyis minden köldökzsinórral született ember anyja...
A mai Ádám, vagyis a férfi, szőrösebb és durvább, mint a nő. A mai Éva, vagyis a nő, szőrtelenebb, szebb, mint a férfi, és ugyanakkor valamennyire angyali megjelenésű is... A nő alkata eltávolodik az állati vonásoktól és inkább hasonlít az angyalira. Tehát az asszony ideája közelít az angyalihoz... Képzeljük el: Ádám mély álomban merül egy lapos sziklán. Odamegy hozzá egy angyal és belenyúl a kezével az oldalába. Kiveszi az egyik oldalbordáját, mint egy psychic surgery-féle műtétnél, amely mágiával majmolja az isteni cselekvést, és leteszi azt a csupasz sziklára (Ter 2:21). Ott Ádám csontja és húsa elkezd formálódni és növekedni. Kialakul Éva teste, és amikor elkészül, Isten beleleheli lelkét. Miután Éva is élő lélekké vált, Isten odavezette őt Ádámhoz, aki örömében felujjongott: Igen! Ez már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Ezért asszonynak nevezem...
A mai teológusok túl sokat akarnak csakis átvitt értelemben értelmezni a szentírasból. De majd egyszer fel fog kelleni ocsúdniuk, amint Péter apostol is felocsúdott, amikor kivitte az Úr angyala őt a börtönből az utcára. Ekkor döbbent Péter rá Isten hatalmára... Sok mindent szó szerint is kell értenünk, mert Istennek minden lehetséges...
(ApCsel 12:10-11) Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. Péter pedig magához térve azt mondta: »Most már igazán tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből és mindabból, amire a zsidó nép számított.«
Víz, vér és Lélek
Az eredeti szentség állapotának megértéséhez kulcsfontosságú az, amit a szentírás elsõ soraiban olvashatunk...
(Ter 1:2) A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
A víz elengethetetlen az élet létezéséhez, és ugyanakkor, kezdetben Isten Lelke ott lebegett a vizek fölött. Tehát akkor, az eredeti szentség állapotában, Isten Lelke volt mindenen, ami víz által jött létre. Ez azt jelenti, hogy a teremtett élõvilág teljes egységben volt Istennel és az éggel. Úgy képzelhetjük el, hogy Isten trónjától egyésszen a földig, egységes szellemi dimenzió volt. Csak az õsbûn elkövetésekor szakadt el a föld és annak élõvilága Istentõ és az égtõl. Ezt az elszakadást utána már csak Jákób létrája kötötte össze, amelyen Isten angyalai járkáltak le és fel (Ter 28:12). Akkor még az egész teremtetés, az ég és a föld, Isten dicsõségében és világosságában fürödözött. Ebben az eredeti szentségben, különösen az elsõ emberpár, úgy tündököltek az isteni fényben, mint az angyalok. Azt is mondják, hogy az eredeti szentségben Ádám és Éva ruházata az isteni világosság és dicsõség volt.
Ugyanakkor, az emberi test háromnegyede vízből áll; az ereiben csörgedező vér, életető lélek (MTörv 12:23); és a halhatatlan lelkét megvilágító, éltető lélek a Szentlélek. Az eredeti szentség állapotában, a vízből álló emberi test, a vérben lévő éltető lélek, az ember halhatatlan lelke és az ember lelkét betöltő Szentlélek, harmonikus egységben voltak...
Az Éden kertje
Kezdetben a szárazföld egytömbbû lehetett, akár egy sziget a vizek közepén. A levegõ megteremtése után pára szállt fel a vízbõl és megpermetezte a földet. Az egész földön dús növényzet fakadt. A fû selymes volt, nem volt semmilyen tövis meg kóró, és a fák hatalmasra növekedtek. Errõl tanuskodnak a Libanon cédrusai és a kaliforniai seqoia mamutfenyõk. De Mamré tölgyese is, meg Móre terebintje is, Josephus szerint olyan idõsek voltak, mint maga a világ...
Az akkori világ és az Éden kertje teljesen sík volt, és benne lassan folydogált a nagy folyó. Éden kerjében a nagy folyó négy ágra szakadt (Ter 2:10): Pison, Gichon, Tigris (Dekkel vagy Hidekkel) és Eufrátesz. Pison és Gihon k¥zött az Éden kertje állt, és a Tigris meg az Eufrátesz között az Édentõl keletre lévõ termékeny föld, ahová aztán az ember kiûzetett. Az Éden kertjében két szent fa állott: az élet fája, és a jó meg a rossz tudásának fája. Míg az elsõrõl ennie kellett az embernek, hogy örökké éljen, addig a másodikról tilos volt ennie. Míg az elsõnek gyümölcse hasonlatos volt az Eucharisztiához, mely életet ad, addig a másodiknak gyümölcse hasonlatos volt a mágiához, egyfajta ellen-eucharisztiához, vagy a "pusztító utálatosság"-hoz ( Mt 24:15). A két fa természet szerint hasonlatos lehetett Krisztus megdicsõült testéhez, Akinek valóságos, tappintható, hús és csont teste volt, Aki enni tudott, de mégis szellemi volt, Aki átment a zárt ajtókon, megjelent és eltûnt tetszése szerint (Lk 24:36-42)...
Ádám és Éva teljesen mezítelenek voltak és nem szégyelték mezítelenségüket. Ezt egyesek azzal magyarázzák, hogy az elsõ emberpár csakis értelmi lény volt, és nem volt bennük érzékiség. Az érzékiség azt jelenti, hogy az ember felfogja a külsõ világ benyomásait. Mi a szégyenérzet? Az ember önmagával szemben, vagy a környezetével szemben érzi a szégyenérzetet? A környezetével szemben. Amikor kicsik voltunk, édesanyánk gyakran engedett el minket mezítelenül homokozni. Aztán, úgy ötéves korunk felé, egyszer csak észrevettük játszás közben, hogy mezítenek vagyunk, és odaszaladtunk édesanyánkhoz, hogy húzzon már ránk bugyit. A mi szellemi látásunk és lelki érzésünk ilyen pillanat alatt bekövetkezõ változása, valamilyen lelki folyamat eredménye... Hirtelen felébred bennünk az érzékiség. Miért? Mert így örököltük lélekben az õsszülõktõl az áteredő bűn által. Egyszerre csak azt érezzük, hogy látnak minket, rajtunk a világ szeme...
Szerintem, a valóságban, a két szent fa gyümölcse valamilyen ehetõ, de szellemi természetű dolog lehetett, amely hatással bírt az ember lelkére. Az élet fája a megfeszített Úr Jézus Krisztus előképe, vagyis az Eucharisztiáé, míg a tiltott fa a bálványimádás és a mágia előképe, vagyis az önistenítésé...
Hol lehetett az Éden kertje? Egyesek ezt is csak egyfajta szimbólumnak gondolják. Ahogyan Isten megteremtette a világot, és az van, úgy az Éden kertje is valóságosan volt... Ha pedig volt, akkor itt a földön volt, és a helye ma is megtalálható a térképen. Az Éden kertje nem olyan volt, mint ma az Isten országa, mely csak az emberi lelkekben van, és nincs rajta a térképen.
Ahoz, hogy ezt megértsük, fel kell idéznünk az ősbűn utáni eseményeket. Az ősbűn után, Isten kiűzte az embert az Éden kertjéből, Édentől keletre, és ezzel megkezdődött az emberiség Istentől elszakadt élete. Az emberiség bölcsője Mezopotámia, a Tigris és az Eufrátesz folyók környéke. Tehát ez a hely, Édentől keletre esik... Ugyanakkor, Isten megszólította Ábrahámot, és elvezette őt Mezopotamiából arra a földre, amelyet neki adott. Ez Kánaán földje volt. Ugyanakkor, Ábrahámban nyert áldást a föld minden nemzete (Ter 28:14). Tehát Ábrahámmal kezdődik el Isten üdvözítő terve, amely által visszavezeti az embert az elveszített Éden kertjébe, vagyis üdvösséget szerez az ember számára. Ez azt jelenti, hogy Isten, Ábrahám által, visszavezeti az emberiséget az elvesztett Édenbe, amely hely szerint leginkább az ígéret földje... Abban a látogatásban, amikor az Úr meglátogatta két angyalával Ábrahámot Mamré tölgyesénél (Ter 18), Isten felvette Ábrahámban azt az elejtett fonalat, amelyet az ember, az Édenből való kiűzetésekor veszített el. Tehát az Éden kertje részben az ígéret földjén volt, az ókori Judea és Izrael területén. Isten következetes. Ő ott veszi fel az események fonalát, ahol elmaradtak, és úgy folytatja, ahogyan korábban is akarta...
Ezek után jogos feltételezni azt, hogy az élet fája Jeruzsálem városánál volt. Azt mondják, hogy az Úr Jézus Szent Keresztje Ádám sírja fölé lett emelve, és az Úr Jézus Szent Vére Ádám koponyáját és csontjait öntözte. Hát bizony, ez logikus... Amikor 960 év multán Ádám meghalt, ugyan hová temethették volna õt leginkább? Hát nem oda, ahol korábban az élet fája állt? Hát nem a feltámadás és az örök élet reményében temették oda?...
Tehát láthatjuk, hogy az Éden kertje valóságosan létezett, betájolható, és az a két nagy folyó között helyezkedett el, amint azt az Ábrahamnak tett igéretben is láthatjuk, vagyis a Nilus és az Eufrátesz között...
(Ter 15:18) Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: »Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig...
Eszerint, az Éden kertjének nyugati része valószínüleg a Földközi tenger alá került...
Kőbe ne üsd a lábad
Az Éden kertjében az első emberpár, Ádám és Éva, halhatatlan és sérthetetlen volt. Van aki azt állítja, hogy az embernek az ősbűn előtti eredeti szentség állapotában is egyszer meg kellett volna halnia, hogy Istenhez távózzon az égbe. Ez butaság... Ha az embernek az eredeti szentség állapotában is meg kellett volna tapasztania a halált, akkor hogyan mondhatta volna neki Isten a tiltó paranccsal kapcsolatosan, hogy "azon a napon meghalsz"? Nem... Ha az ember nem bukott volna el az ősbűnben, akkor nem ismert volna halált, hanem élve dicsőült volna meg, és emelkedett volna az égbe, mint Énok is, aki Istennel járt (Ter 5:24), vagy Illés, akit tüzes szekéren ragadtak el (2Kir2:11), vagy János apostol, akinek megígérte az Úr Jézus, hogy nem fog meghalni (Jn 21:22-23). Maga az Úr Jézus mondta, hogy bizonyos tanitványai nem tapasztalják meg a halált (Mk 9:1)...
(Mt 16:28) Bizony, mondom nektek: vannak néhányan az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában.
A másik kérdés az, hogy az első emberpár megsérülhetett volna-e? Pl. belefuladhatott volna-e a folyóba, vagy leeshetett volna-e valamilyen kőről? Olvashatjuk az evangéliumban, hogy maga a Sátàn idézi a kezdeti parancsot, amelyet Isten angyalainak adott, hogy őrizzék az embert:
(Mt 4:6) Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.”
Tehát az első emberpár nem sérülhetett meg: nem üthette meg magát, nem vághatta meg magát, nem fuladhatott folyóba, sem valamilyen állat nem okozhatott nekik sérülést és nem ismerte a fájdalmat s a könnyet, mert a "Virrasztók" (értsd "vigyázó angyalok", lásd Énok könyve) egy pillanatig sem engedték, hogy valami árthasson nekik...
Ima: Hála és dicsõség Neked Uram, hogy feltártad elõttünk titkaidat, azért, hogy értelmes hívõk legyünk. Add, hogy növekedjünk a hitben, az értelemben, a tudományban és a bölcsességben. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése