A Szentlélek kegyelme

(ApCsel 10:42-45) Megparancsolta, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és a holtak bírájává rendelt. Róla tesz tanúságot az összes próféta, hogy az ő neve által mindenki, aki hisz benne, elnyeri a bűnei bocsánatát.” Miközben Péter ezeket a szavakat mondta, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik az igét hallgatták. A körülmetéltségből származó hívek, akik Péterrel jöttek oda, elcsodálkoztak, hogy a Szentlélek kegyelme a pogányokra is kiáradt.

Amikor megismertem N.-t, mindig olyan álmodozó és homályos szemű volt. Ha beszélgettünk, gyakran elhallgatott és hagyta, hogy csak én beszéljek. Én pedig meséltem neki, és gyakran kifejtettem a hit dolgait. Ilyenkor, ha egy idő után elhallgattam, kért, hogy még beszéljek. Aztán egyszer csak azt mondta, hogy úgy érzi magát, amikor beszélek hozzá, mintha egy homály, vagy egy köd szállna fel a fejéről. Később az ő, néhány évnyi lelki tisztulása és növekedése után, amikor az utcán menve ismét kifejtettem neki az írásokat az Úr Jézusról, az ószevetségtől az újszövetségig, jelezte nekem, hogy szavaimat hallgatva nagyon eltöltötte a Szentlélek. Olyan melegséget érzett a szívében, hogy még az arca is kipirosodott. Ekkor N. szemei valóságosan ragyogtak. Ugyanaz történt vele is, mint azokkal a népekkel, akik egykor Péter apostol szavait hallgatták (ApCsel 10:42-45), annyi különbséggel, hogy mi már részesültünk a keresztség és a bérmálas szentségeiben...

Aztán, a minap, bementem az egyik üzletbe, és az elárusítók az időjárásról beszéltek egymás között:

- Ismét jön a vihar - mondta az egyik elárusító a másiknak -, s elveri a jég a veteményesemet. 

- Ott, immá verje el - folytatta beletörődve - úgyis azt csinál, amit akar...

Én, amikor ezt hallottam, ellenkezést éreztem a szívemben, és rászóltam:

- Miért tetszik ebbe így beletörödni? Hát ne verje el...

- De hát mit tehetnék? - csodálkozott rám az asszonyság.

- Hát imádkozzon, és higgye, hogy a jég nem fogja elverni a kertjét - válaszoltam.

A nő rámnézett kételkedve, és hitetlenül folytatta:

- Mit csináljak, immá verje el...

Láttam rajta, hogy nem hisz nekem. Nem hitte el, hogyha hittel imádkozik és kér, akkor a rossz idő elkerüli a kertjét...

Elmeséltem ezt az esetet N-nek. Elmagyaráztam neki, hogy ez olyan, mint Káleb esete az ószövetségben, amikor kémeket küldött Mózes Kánaán földjére. Amikor azok visszatértek, azt jelentették, hogy a földet lehetetlen elfoglalni a lakóinak ereje miatt, mivelhogy azok óriások voltak. Csak egyedül Káleb volt az, aki hitt az Úrban, és azt mondta, hogy igenis el lehet foglalni (Szám 13:30)...

(Szám 13:30) Zúgolódni kezdett erre a nép Mózes ellen, de Káleb csendesítette őket, és azt mondta: „Csak menjünk fel, s foglaljuk el azt a földet, mert el tudjuk foglalni.”

Mivel a nép hitetlen volt, és nem bízott az Úrban, ezért negyven évig kellett kóborolniuk a pusztában, és mindnyájuknak ott kellett meghalniuk. Senki közülük nem léphetett be az ígéret földjére, csak egyedül Káleb, Nun fia (Szám 14:28-30)...

(Szám 14:28-30) Mondd meg tehát nekik: Amilyen igaz, hogy én élek – ezt üzeni az Úr –, olyan igaz, hogy amint szólni hallottalak benneteket, úgy fogok tenni veletek. Ebben a pusztában fog heverni holttestetek. Senki, akit megszámláltak a húszesztendősök s az idősebbek közül, aki zúgolódott ellenem, be nem megy arra a földre, amely felől esküre emeltem kezem, hogy lakóivá teszlek titeket, kivéve Kálebet, Jefóne fiát és Józsuét, Nún fiát.

És valóban, csak egyedül Káleb maradt meg közülük (Szám 14:38), és negyvenöt év múlva is fiatalos erővel, lóháton vonult be az ígéret földjére, hogy megkapja a maga részét...

(Szám 14:38) Azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy az országot kifürkésszék, csak Nun fia, Józsue és Jefunne fia, Kaleb maradt életben.

Kaleb része

Káleb elnyerte örökségét az ígéret földjén (Józs 14:6-13), a tejjel és mézzel folyó földön, és mi is elnyerjük örökségünket a mennyek országában, hogyha hozzá hasonlóan bízunk az Úrban...

(Józs 14:6-13) Amikor Júda fiai Gilgalban Józsue elé járultak, Kaleb, a kenizita Jefunne fia így szólt hozzá: „Tudod, mit mondott rólam és rólad Mózes, az Úr szolgája Kádes-Barneában? Negyvenesztendős voltam, amikor Mózes, az Úr szolgája előreküldött Kádes-Barneából ezt az országot kikémlelni, s én hírt vittem neki róla legjobb tudásom szerint. A testvérek, akik velem együtt feljöttek, kedvét szegték a népnek, én azonban teljesítettem az Úr, az én Istenem akaratát.” Azon a napon Mózes ezt az esküt tette: „Tudd meg, a föld, amelyet lábad bejárt, a tied lesz örökségképpen, a tied és utódaidé örökre, mert teljesítetted az Úr, az én Istenem akaratát.” Az Úr, amint látod, életben hagyott engem, amint ezt megígérte. 45 esztendő telt el azóta, hogy az Úr ezt mondta Mózesnek (akkoriban vonult át Izrael a pusztán), így most 85 esztendős vagyok. Még most is olyan erős vagyok, mint akkor voltam, amikor Mózes azt a megbízatást adta; még most is megvan bennem a régi erő; harcolni, jönni és menni. Add hát ide nekem azt a hegyvidéket, amelyet azon a napon megígért nekem az Úr. Akkoriban hallottad, hogy anakiták lakják, és nagy, megerősített városok vannak rajta. Ha az Úr velem lesz, elűzöm őket, amint megmondta az Úr.” Józsue megáldotta Kalebet, Jefunne fiát, és neki adta Hebront örökrészül.

Amikor elmeséltem ezeket N.-nek, ő nagyon elcsodálkozott, és azt kérdezte: 

- Tényleg le van ez így írva? 

Amikor én bizonygattam, elhallgatott, majd egyszer csak így szólt:

- Húú, hogy eltöltött a Szentlélek! - monda kipirult arccal...

S lám, én Szentlélekkel eltelve szóltam hozzá, és mivel ő hitt nekem, őt is eltöltötte a Szentlélek, mert a kegyelmi adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz (1Kor 12:4)...

(1Kor 12:4) A kegyelmi adományok ugyan különfélék, de a Lélek ugyanaz.

Ekkor valóra vált életünkben az írás: "amikor halljátok szavát, meg ne keményítsétek szíveteket" (Zsid 3:7:11). N. valóban nem keményítette meg a szívét (Zsid 3:7-11), hanem hitt Istenben, és a Szentlélek azonnal eltöltötte a szívét. Az ilyenek, a szívükben, máris elnyerik remény szerint az ígéret földjét, vagyis Isten országát...

(Zsid 3:7-11) Ezért, mint a Szentlélek mondja: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor, a kísértés napjána pusztában tettétek. Atyáitok ott próbára tettek, megkísértettek, bár szemükkel látták negyven évig, amiket tettem. E néptől viszolyogtam és azt mondtam: Tévelygő szívűek ezek, utaimat nem ismerték meg. Megesküdtem hát haragomban,hogy nyugalmamba nem mennek be.

Csakis az lehet kedves az Úr előtt, aki hisz (Zsid 11:6), és a hitetlenek nem látják meg Isten országát (Jn 3:3-16). Hinni pedig akarni is kell, és sürgetően, erőszakosan, kitartóan kérni kell a hit ajándékát. De nemcsak hit ajándékát kell kérni, hanem a hit növekedését is (Lk 17:5)...

(Lk 17:5) Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!”

(Jn 3:3-16) Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.”  Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” „Hogyan lehetséges ez?” – kérdezte Nikodémus. Jézus így válaszolt: „Izrael tanítója vagy, és nem érted? Bizony, bizony, mondom neked: arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket. Ha földi dolgokról beszélek, s azt sem hiszitek, hogy fogjátok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek? Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van. Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

(Zsid 11:6) Hit nélkül senki sem lehet kedves előtte, hiszen aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.

Drága jó mennyei Atyánk, kérünk Téged szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, add nekünk a Szentlélek kegyelmét. Add nekünk, hogy hittel kövessük Őt, és tanúságot tegyünk országod örömhíréről. Ámen.

Az üdvtörténet színpada

Valamikor, a 2000-es évek elején, a "csángó misét" a kulturotthonban tartották. Azóta a csángó misét már sokkal ünnepélyesebben tartják. Akkor az oltár a színpadra volt felállítva, és a prédikáció is a színpadról hangzott el...

Az akkori főesperes, aki még a régi gárdából való idős pap volt, nagyon ötletesen alkalmazkodott prédikációjával a helyszínhez. Azzal kezdte, hogy képzeletünkben elrendezte a színpadon az egész üdvtörténetet. Az Úr Jézus szent keresztjét, mint az idők teljességét (Ef 1:9-10), a színpad közepére állította, és az ószövetséget meg az újszövetséget a kereszttől balra és jobbra helyezte. Ezzel a felállítással szemléltette velünk, hogy az idők folyamán, hogyan bontakozott ki Isten üdvözítő terve az Ő végtelen irgalma és kegyelme szerint, amellyel felölelte a bűnbeesett emberiséget...

(Ef 1:9-10) Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban, mint Főben, újra összefogjon mindent, ami a mennyben és ami a földön van.

Abban az időben, a régi gárda papjai még tudtak prédikálni... Alkalmasak voltak a tanításra (2Tim 2:1-2), értelmesek és műveltek voltak, akik lebilincslő ábrázolásokkal és jól strukturáltan tudták előadni a szentbeszédet. Manapság, mivel kevés a hivatás, már nem válogatják meg a szeminaristákat. Sajnos, ma olyan fiatal papok kerülnek ki, akik nem ismerik eléggé a szentírást, nincs kellő általános műveltségük, hiányzik belőlük az absztrakt gondolkodás, nem tudnak helyesen írni, de még felolvasni se. Ma már egyre ritkábban hallani egy igazán jó, értelmes és összálló prédikációt...

(2Tim 2:1-2) Fiam, légy tehát erős a Jézus Krisztusban levő kegyelem által, és amit tőlem számos tanú által megerősítve hallottál, bízd azt hűséges, mások tanítására is alkalmas emberekre.

E szentmise után jutott eszembe egy visszatérő gyermekkori álmom... Gyakran jártam álmomban valamiféle nagy színházba, melynek óriási színpada és hatalmas emelkedő nézőtere volt, rengeteg ülőhellyel. Mindig bementem ebbe a színházba, elfoglaltam a helyemet valahol középtájt, és vártam az előadást. Egyszer volt úgy, hogy az egész színházat felülről láttam, amint odafent, a színházépület gerendáin mászkáltam. Most már tudom, hogy ez az álmom az üdvtörténet színpadát jelképezte...

De mi köze a kispapok képzettségének az üdvtörténet színpadához? Hát, nagyon sok... Az Úr Jézus mondta, hogy minden írástudó olyan, mint a jó gazda, aki újat és ót hoz elő éléskamrájából (Mt 13:52). Maga az Úr Jézus, a feltámadása után, az emmauszi tanítványoknak az ószövetségből fejtette ki mindazt, aminek Őáltala, Ővele és Őbenne kellett beteljesednie az újszövetségben (Lk 24:27)...

(Mt 13:52) Ő pedig ezt mondta nekik: „Tehát minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a gazdához, aki újat és ót hoz elő éléskamrájából.”

(Lk 24:27) Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.

Tehát, ha a mai fiatal papok nem ismerik átfogóan és tüzetesen a szentírást, és nem tudják összevetni az ószövetségi ígéreteket az újszövetségi beteljesedésekkel, akkor hogyan érthetnék meg Isten tervét, amellyel megmentett minket és üdvösséget szerzett nekünk. Hogyan érthetnék meg, hogy mi a szélessége, a hosszúsága, a magassága és a mélysége Isten nagy szeretetének (Ef 3:16-19), amint Szent Pál írta az efezusbelieknek...

(Ef 3:16-19) Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, hogy mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét is, s beteljetek Isten egész teljességével.

Milyen rendkívüliek voltak az ószövetségi szentek, milyen nagy volt az ő hitük, és mily nagy dolgokat cselekedtek... Bár nagy volt a hitük, és bizonyságot is kaptak, mégsem érhették el az ígéreteket, mert ők nem juthattak el nélkülünk az üdvösségre (Zsid 11:39-40)...

(Zsid 11:39-40) Bár ezek a hitükről mind bizonyságot kaptak, mégsem nyerték el az ígéretet, mert az Isten nekünk valami jobbat tervezett, nélkülünk nem juthatnak hát el az üdvösségre.

Ha pedig valaki nem ismeri a szentírást, és nem látja át Isten csodalatos művét, üdvözítő tervét, akkor hogyan magyarázhatná el a mai embernek, hogy milyen nagy dolog kereszénynek lenni?... Az ószövetségi próféták, habár hittek és szentek voltak, alászálltak az alvilágba (1Sám 28:13-14), várva a megváltás beteljesedését...

(1Sám 28:13-14) A király azonban azt mondta neki: „Ne félj! Mit látsz?” Azt mondta erre az asszony Saulnak: „Isteni alakot látok feljönni a földből.” Ő erre azt mondta neki: „Milyen az alakja?” Az azt mondta: „Öreg ember jön fel, s palást van rajta.” Erre Saul megértette, hogy Sámuel az. Arcát a földre hajtotta, és leborult.

De az újszövetségi krisztuskövetők arra vannak rendelve, hogy egyből felvétessenek a mennybe, Isten szent színe elé. Az idők teljességében, az Úr Jézus, az Ő saját testének áldozatával nyította meg az utat a Szentek Szentjébe (Zsid 9:8-12). A kárpit kettéhasadt (Mt 27:51), és megnyílt a üdvöség útja, úgy az újszövetség, mint az ószövetség szentjeinek...

(Mt 27:51) És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.

(Zsid 9:8-9; 11-12) A Szentlélek ezzel azt jelezte, hogy addig, amíg az első sátor fennáll, a legszentebb szentélybe vezető út nem nyílik meg. Ez úgy fogható fel, mint utalás a jelen időkre, mert hisz ott olyan ajándékot és áldozatot mutatnak be, amelyek a bemutatót lelkileg nem tehetik tökéletessé; 

Krisztus azonban a ránk váró javak főpapjaként jött el, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett.

Lám, mily boldogok vagyunk mi krisztuskövetők (Jel 14:13), akik a keresztség által Isten fiai lettünk (Jn 3:5; Gal 3:26), és a hit által, az ingyenes kegyelem részesei (Fil 1:7). Mi Isten országának örökösei vagyunk. Nekünk már nem kell évszázadokig várnunk a hitünk beteljesedésére és az ígéretek elnyerésére, mert ha Krisztusban élünk és Őbenne halunk meg, akkor azonnal miénk a mennyek országa...

(Jn 3:5) Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába.

(Gal 3:26) Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

(Fil 1:7) Illő is, hogy így gondolkodjam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, akik a bilincseimben, valamint az evangélium védelmezésében és megerősítésében mindannyian részesei vagytok a nekem juttatott kegyelemnek.

(Jel 14:13) Erre szózatot hallottam az égből: „Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”

Igen, persze, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy sokaknak még ott vannak az ideigtartó büntetések a tisztítótűzben, amelyeket tusztátalanságaik miatt még el kell viselniük (Mal 3:3, 1Kor 3:13-15). De ott is már boldogok, mert már bíztosak abban, hogy örökre Krisztuséi, és Őáltala a mennyei Atya gyermekei...

(Mal 3:3) Leül, mint az ezüstolvasztó és -tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megfinomítja őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy méltóképpen mutassák be az áldozatot az Úrnak.

(1Kor 3:13-15) Az Úr napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által.

Urunk Jézus, látva üdvözítő terved óriási színpadát, leborulunk előtted, és letesszük lábad elé életünk koronáját, mert minden csakis a Tiéd. Ámen.

A halottak temessék halottjaikat

Volt egy közeli rokonom, aki rámhagyta ingatlanjának egyharmadát annélkül, hogy megkérdezett volna, hogy akarom-e vagy sem. A másik két örökös, két lánytestvér volt, akik unokatestvéreim, és akik már rég, hogy jehovisták lettek.

Egy idő után, egyszer csak pretenciókkal álltak elő, hogy pótoljak az ingatlan fenntartásába. Én akkor nem voltam felkészülve erre, mert a családi helyzetem más volt, mint az övék. Már korábban is értek kellemetlen meglepetések a kapcsolatunkban, de ekkor olyan dolgok jöttek elő, amelyek arra késztettek, hogy átgondoljam a helyzetet...

Én szabadultam volna ebből az egész helyzetből, de nem tudtam mit tegyek. Azért egy örökséget mégsem dob el az ember csak úgy... Ekkor imádkoztam, hogy mint tegyek, és a Szentlélek vezetésére hagyatkoztam. Amikor imádkoztam, határozottan éreztem, hogy a Szebtlélek azt súgja nekem: Hagyd a holtakra, hogy temessék el halottjukat... Ekkor rákerestem erre a részre az evangéliumban, és megtaláltam erre az igére (Mt 8:22, Lk 9:60)...

(Mt 8:22) De Jézus így szólt hozzá: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak eltemessék saját halottaikat!

(Lk 9:60) Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!

Elolvastam ezeket az evangéliumi részeket, és elgondolkodtam, hogy mi a teendőm ebben a helyzetben. Arra a döntésre jutottam, s még aznap írok a rokonomnak, hogy vegyen ki engem a végrendeletéből...

De miről is volt itt szó tulajdonképpen? Arról, hogy ezek a rokonaim mind lelki halottak voltak (Jel 3:1), és nem volt érdemes velük foglalkozni? Nem egésszen, mert Isten minden embert szeret, és azt akarja, hogy mindenki eljusson az üdvösségre (1Tim 2:3-4)...

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.

De világos volt számomra, hogy ők nem fogadták be az Úr Jézust az életükbe (Jn 1:12-13), és lelkileg tényleg halottak voltak... Hogy mi lesz a sorsuk? Azt csak az Úr tudja...

(Jn 1:12-13) Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

És akkor miről van szó? Hát arról, hogy egy életünk van itt a földön, és nem mindegy, hogy azt mire használjuk fel. Amint abbal a bizonyos dalban is énekelik: hogyha két életem volna... Hogyha volna... De nincs. És ha lenne is, mindkettő az Úré lenne... Egy életünk van itt a földön, és azzal az Úrnak kell szolgáljunk. Nem szolgálhatunk két úrnak (Mt 6:24), azaz Úr Jézusnak is, és a Mammonnak is, azaz, ebben az esetben az örökségeknek, és a vele járó hiábavalóságoknak...

(Mt 6:24) Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.

A tét nagy... Örök jutalom, vagy a mulandó vagyon?... Isten a mi örökségünk (Ef 1:14), és nekünk nem a test szerinti rokonságok hagyatékaiért kell szolgáljunk. Ha egy tanítvány nem követi az Úr Jézust, hanem egy rokoni örökség miatt elkötelezi magát ember mellett, az nem méltó Őhozzá...

(Mt 10:37) Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.

(Mt 10:38) Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

(Lk 9:62) Jézus így válaszolt: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.”

Bárány

Hosszú sorban vonulnak az árnyak,
Halottak temetik halottjukat,
Egy szürke juh a hintót vezeti,
S az elveszett nyáj csendben követi.

Bárány megy elől, botlik a lába,
Nyakába akasztva a Golgota súlya,
Csapzott a szőre, sánta és balga,
Bégetése repedt fazék hangja.

Van, aki a sorban így háborog:
Ilyen a nyáj előtt mit kódorog!
Van aki nevetve fogja a hasát,
Amikor hallja recsegő hangját.

Bizonysága jelét vállán emeli,
Bizonyságul örömest cipeli,
Kancsal szeme oly lágyan csillan,
Mint hűséges kutyának, szíve úgy dobban.

De hogyan is láthatnák a vakok,
Ahogy bordái alatt titkon ragyog,
S mint fénylő lámpás sűrű ködben,
Szövétnek ragyog a sovány mellben.

Bárány voltál, bárány is maradtál,
Terheddel ma már egy ujjal játsznál,
Hátranézel, lám, mennyien követnek,
Ámulva nézed, a gyúnyt űzők eltüntek.

Uram Jézus, köszönöm, hogy Szentlelked által megvilágosítottál, és megszabadítottál a hiábavaló dolgoktól. Ámen.

Szükséges, hogy botrányok legyenek

Az utóbbi évtízedben kétféle tendencia látható a vallásos jellegű online médiában:

- A hivatalos vagy félhívatalos egyházi média, amely mindig csak pozitív híreket, és egyfajta triumfális egyházképet mutat a világ felé;

2. A nem hívatalos és rebelis vallásos média, amely kendőzetlenül tárja elénk az egyes papok bűneit, és teregeti ki az Egyház jelenkori problémáit.

Tudjuk a szentírásból és az evangéliumokból, hogy jaj lesz majd egyeseknek a botrányok miatt (Mt 18:7, Lk 17:1)...

(Mt 18:7) Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik.

(Lk 17:1) Azután így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat."

És miért szükséges, hogy botrányok legyenek? Hát azért, hogy nyilvánvalókká váljanak a kipróbáltak (1Kor 11:19)...

(1Kor 11:19) Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek.

De mindezek ellenére, nem tehetjük, hogy ne törődjünk saját dolgunkkal, önmagunkkal és a lelkünk üdvével... A tíz szűz esetében is láthattuk, hogy végül, az okos szűzek nem adtak olajat a balga szűzeknek (Mt 25:9). Nem feledkezhetünk meg arról, hogy ki mihez közel hajol, az fogja őt vonzani és befolyásolni...

(Mt 25:9) Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak.

Megfigyelhető, hogy bizonyos nem hivatalos vallásos platformok, a szükséges informáláson túl, abból űznek sportot, hogy folyton találnak egy-egy helyi, pitiáner botrányt, hogy az Egyház dekadenciáját, leépülését és haldoklását súlykolják. De mi ennek a gyümölcse? Hát nem más, mint a lelkek folytonos felháborítása, felbolygatása, megbotránkoztatása, és az Egyházba, mint a megváltás és az üdvösség közvetítőjébe vetett bízalom rombolása...

Amikor egy egyházi botrányról szóló hírt olvasunk, talán jó lenne arra is gondolni, hogy mennyi annak a relevanciája. Igaz volt a hír? Jó volt a hír? Szükséges volt az a hír? Kell mi arról tudjunk? Ránk is tartozik az a hír? Amikor egy botrány kijutott a világi sajtóba, akkor már nincs mit tenni. De vajon, kell mi tudjunk arról, hogy dél-amerikában vagy franciaországban, vagy a világ másik részén, egy pap kibe lett szerelmes, vagy milyen oktalanságot művelt?....

Nem fecsérelhetjük el az időnket hiábavalóságokra... Mi arra vagyunk elhíva, hogy az Úr Jézusra, Isten Fiára hallgassunk, amint Mária is, Márta nővére tette (Lk 10:41-42), és így Istenben gazdagodjunk (Lk 12:21)...

(Lk 10:41-42) Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.”

(Lk 12:21) Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem Istenben gazdagodik.”

Aztán meg azokról, akik hivatásszerűen, mindig csak a rossz híreket terjesztik az Egyházról, mit gondoljunk? Vajon szeretik az Egyházat? Szeretik a Vőlegény Menyasszonyát (Jel 21:9)? És ha nem szeretik a Menyasszonyt, akkor vajon szeretik a Vőlegényt? Vajon a Vőlegénynek tetszik, hogy folyton kővel dobálják a Menyasszonyt?...

(Jel 21:9) Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”

Jobb lesz ha mindig az Úr Jézusra figyelünk, és az Ő igéjével táplálkozunk, mert az Ő igéi örök életet adnak (Jn 6:63). A világot és annak botrányait pedig haggyuk Isten angyalaira, akik majd a végén összegyűjtik a konkolyt, hogy a tüzes kemencébe dobják (Mt 13:41-42)...

(Mt 13:41-42) Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 

(Jn 6:63) A Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, Lélek és élet.

Ne feledjük soha, hogy milyen jó az Úr, és milyen édes az Ő igéje. Ne a botrányok olvasására pazaroljuk a drága időnket, és ne azokhoz hajoljunk oda, hanem emeljük fel szívünket az Úrhoz (Siral 3:41)...

(Siral 3:41) Emeljük fel szívünket kezünkkel együtt Istenhez, aki az égben van!

Uram Jézus! A Te igéd Lélek és élet. Ma a lábadhoz űlünk, és csak Terád hallgatunk. Ámen.

Milyen szép a lába

Ifjúkorunkban, amikor a szép lányok után néztünk, akkor leginkább a lábukat mustráltuk és mondogattuk: Hú, de jó lába van ennek a csajnak...

Valamikor régen, Nagyenyeden voltam egy lelkigyakorlaton. Nagyon sok kegyelmet kaptunk ezen a lelkigyakorlaton, és egy életre szóló, felejthetetlen emléket. A tanítások, a személyreszóló próféciák, a hitéletben eligazító igerészek, a Szentlélek érezhető kiáradása, a testvérek örömteli közössége, mindnyájunk lelkét betöltötte az Úrban való örvendezéssel. Hazafelé jövet, még a vonaton is ez az öröm volt mindnyájunkban... 

Aztán, ott a vonatfülkében, elbeszéltük egymásnak lelki megtapasztalásainkat. Az egyik középkorú hölgy felette a lábát a szemközti padra, és nevetve mondta: Milyen szép a lábam... Ez akkor nekem nagyon kétértelmű volt, és nem igazán értettem a gesztusát. De aztán kiderült, hogy ő ezt az igerészt kapta az Izajás könyvéből (Iz 52:7)...

(Iz 52:7) Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.”

Sokszor elgondolkodtam, hogy mit is jelenthet ez? Áll valaki a hegyen mezítláb, vagy meztelen lábszárral, és mi nem felfelé, nem a távolba nézünk, hanem letekintünk a földre, annak az embernek a lábára... Furcsa... Mi jelethet ez?...

Több évtízede volt egy visszatérő álmom. Az volt, hogy mindig valamiféle üzletben vagy raktárban vagyok, ahol rengeteg cipő van, és én válogatok közülük. Az egyik ilyen volt, a másik meg olyan, az egyik túl nagy volt, a másik meg nem tetszett, stb... Mindig gondolkodtam, hogy vajon mit jelenthetett ez a sok cipő álmaimban. Aztán, az első eligazítást, a szentírásban találtam meg, abban a részben, amikor Mózes az égő csipjebokorhoz ment (Kiv 3:5)...

(Kiv 3:5) Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz!

Tehát a sarú, vagyis a cipő, az ember evilági útját, életét és szolgálatát jelképezi. Az ember, az ő cipője talpán járja végig élete útját, és cipőjében éli meg életének cselekedeteit. Egy másik ember helyzetének megértésével kapcsolatosan is azt szoktuk mondani, hogy: Helyezd magad a cipőjébe... 

Az ember nem viheti be a cipőjét a szentek szentjébe, hanem le kell azt húznia, és csak mezítláb jelenhet meg az Úr előtt. Ez az jelenti, hogy nem vihetjük be evilági életünk tisztátalanságát a mennybe, hogy senki sem üdvözülhet saját érdemeiért, és a mennyben senki sem dicsekedhet evilági tetteivel. Mert mindnyájan kegyelemből részesültünk a megváltásban (Ef 2:8-9)...

(Ef 2:8-9) Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.

A minap megint cipőkkel álmodtam... Az elsőpénteki szentségimádáson pedig azt a képet kaptam, hogy milyen szép a lábam. De mi van akkor, ha szép a lábam? Hát az van, hogy akkor egy szép és drága cipőt fognak rá felhúzni. De mit jelent az, hogy cipőt húznak az ember lábára? Azt jelenti, hogy akkor elindulhat az evangélium hírdetésének útjára (Ef 6:13-17)...

(Ef 6:13-17) Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát. 

Tehát, akkor mit jelent az előbbi Iz 52:7 igerész? Mit jelent az, hogy: milyen szép a hegyeken annak lába, aki jó hírt hoz? Hát az evangéliumnak, vagyis az örömhírnek hirdetését... És mi az örömhír? Az az örömhír, ami az evangélium summájában van összefoglalva (1Tim 3:16)...

(1Tim 3:16) Megvallottan nagy dolog az istenfélő élet titka: Aki megjelent testben, igazolást nyert lélekben. Az angyaloknak megjelent, a pogányoknak hirdették. Világszerte hittek benne, s felvétetett a dicsőségbe.

Uram Jézus, hála és dicsőség neked, hogy elhívtál szőlőmunkásodnak. Add nekem, ha majd eljön az ideje, hogy készségesen húzzam le előtted a sarumat. Ámen.

Az ember benső harca

Gyakran mondogatjuk a mi emberi gyalóságunkra, hogy a jó énem ezt súgta, de a rossz énem arra vont... De jó lenne, ha mindig a jó énünkre hallgatnánk... 

Egy zsidó ismerősöm egyszer azt mondta nekem: ahogyan végzi a szombat előesti imáját, és ahogyan megünnepli a sabbath-ot a zsinagógában, aszerint kíséri haza őt egy jó vagy egy rossz angyal, és az fog vele járni egész héten át...

Hát igen... Ezek mind szimbólikus érzékeltetői annak a valóságnak, hogy az emberben egy benső harc zajlik, és az ember halhatatlan lelke a jó és a rossz, az élet és halál között tusakodik. Ezt a benső harcot írja le oly szépen Szent Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében (Róm 7:14-23)...

(Róm 7:14-23) Tudjuk, hogy a törvény lelki, magam azonban testi vagyok, és a bűn rabja. Azt sem tudom, mit teszek, hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, és valójában nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz.

Azért van ez így, mert az emberben kétféle, illetve háromféle lélek is van, attól függően, hogy birtokolja-e a Szentlélek kegyelmét vagy sem... A megkeresztelt és a kegyelem állapotában lévő emberben, háromféle lélek is van: 

1. A testet éltető egyszerű lélek, amely a vérében van, és onnan ad éltet a testnek (MTörv 12:23); 

(MTörv 12:23) Csak arra ügyeljetek, hogy vért ne fogyasszatok; mert a vér a lélek, s nem szabad a hússal a lelket is elfogyasztanod.

2. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett hallhatatlan emberi lélek, amelyben az ember személye és öntudata van, és ami az ő szelleme (Péld 3:21-22);

(Péld 3:21-22) Fiam, ne téveszd szemed elől soha, vigyázz a bölcsességre és a megfontoltságra. Így majd a lelked életévé válnak, és ékesség lesznek a nyakadon.

3. Az Isten Lelke, a Szentlélek, Aki betölti az ember testét és lelkét, mint egy templomot (1Kor 3:16), megvilágosítja és élteti az emberi lelket, hogy annak örök élete legyen.

(1Kor 3:16) Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek?

Egy jóakaratú ember hallhatatlan lelke mindig küzdeni fog a jóért, és szabadulni akar az ő testének és vérének gyarló befolyása alól... 

- A pogány ember a maga erejéből küzd, az ő lelkiismerete szerint, és őt aszerint ítélik majd meg (Róm 2:14-16)...

(Róm 2:14-16) Amikor ugyanis a pogányok, kiknek nincs törvényük, természettől vezérelve megteszik a törvényben foglaltakat, akkor – noha törvényük nincsen, ők maguk a törvény maguknak, és így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot, és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint.

- A megkeresztelt ember azonban, aki a kegyelem állapotában van, Isten Lelke által emelkedik ki a test és a vér befolyása alól. Ezért, a krisztuskövetők benső harca, az ember halhatatlan lelkének ingadozása a testben és vérben lévő alacsonyrendű lélek bűnös vonzása, és a Szentlélek éltető és felemelő ereje között (ApCsel 15:11)...

(ApCsel 15:11) Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.

A Szentlélek kegyelme az, ami kiemel minket a törvény igája alól, mert szívünk táblájára írja Isten törvényét (Jer 31:33; 2Kor 3:3, Zsid 8:10)... 

(Jer 31:33) Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek.

(2Kor 3:3) Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.

(Zsid 8:10) Ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötni fogok azok után a napok után – mondja az Úr –, elméjükbe adom törvényeimet, s a szívükbe írom azokat; én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.

Ezért hát, már nincs szükségünk külső törvényre, mert az a szívünkbe és elménkbe van írva, és aki hisz, az már átment a halálból az életre (Jn 5:24). Aki hisz Isten egyszülött Fiában, a Lélek szerint él és megtermi a Lélek gyümölcsét (Gal 5:22-23), az már nem esik ítélet alá, hanem örök élete van...

(Jn 5:24) Bizony, bizony, mondom nektek, aki hallgatja szavamat, és hisz abban, aki küldött engem, annak örök élete van. Nem megy ítéletre, hanem már átment a halálból az életbe.

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény.

Az ősbűn által, az ember meztelen teste elveszítette az eredeti szentség dicsőséges ruházatát, és így az ember teste a bűn és a halál leple alá került (Iz 25:7-8, 2Kor 3:14)...

(Iz 25:7-8) És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt,amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált.

(2Kor 3:14) Az ő értelmük eltompult, hiszen mindmáig ugyanaz a lepel borítja az Ószövetséget, amikor olvassák, és rajta is marad, mivel csak Krisztusban tűnik el.

Ezért kiáltott fel Szent Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében: Ki ment meg e halálra szánt testtől? (Róm 7:24)... Hát ki, ha nem a mi Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus, Aki betegségeinket hordozta (Iz 53:4), beteljesítette a Törvényt (Mt 5:27), és felvitte adóslevelünket a keresztfára (Kol 2:14)...

(Iz 53:4) Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta. Mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak.

(Mt 5:17) Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem.

(Kol 2:14) Eltörölte az adóslevelet, amely követeléseivel ellenünk szólt és vádolt minket, eltávolította az útból, és a keresztre szegezte.

Aki viszont nem hisz az Úr Jézusban, tagadja Krisztust, test és a vér szerint él, az a testből arat majd halált (Róm 8:6, Gal 6:8), mert a test elpusztul, és vele együtt annak az embernek lelke is elkárhozik (Mk 16:16)...

(Róm 8:6) De a test kívánsága a halálba vezet, a Lélek vágyódása ellenben élet és béke.

(Gal 6:8) Aki tehát test szerint vet, az a testből is arat majd romlást. Aki ellenben a Lélek szerint vet, a Lélekből arat örök életet.

(Mk 16:16) Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Az ilyenek tagadják a bűnt, megvetik az Úr Jézus Krisztus megváltó művét, és csak a test szerint élnek. Ezek hasonlók a pusztulásra szánt állatokhoz, amelyek csak a test és a vér ösztönei szerint élnek (2Pét 2:12)...

(2Pét 2:12) Ezek pedig olyanok, mint az oktalan állatok, amelyek természettől fogva megfogásra és levágásra valók; azt káromolják, amit nem ismernek, és azokhoz hasonlóan fognak elpusztulni is.

Ezeknek fényében nyer igazán értelmet a böjt, az ima és az alamizsna (Mt 6): 

- A böjt nem csak egyfajta diéta, vagy akaraterősítő gyakorlat az önmegtartóztatásra. A böjt, mivel megfosztja a vért a táperőtől, a testet a rossz nedvektől, gyengíti annak lehúzó hatását az ember halhatatlan lelkére, hogy az felszabaduljon, és felemelkedhessen Isten Lelkéhez. Nemhiába van az, hogy az Egyház, a szigorú böjt alkalmával, kimondottan a húsfogyasztást tiltja, és nem pl. a kávéfogyasztást. A többi önmegtartóztatás is jó, de hiába tartóztatjuk meg magunkat a kávétól meg az internettől, ha jól beflekkenezünk, és a lelkünket lehúzza a gyomrunk, és általa a testünk meg a vérünk... 

- Az ima kiemeli halhatatlan lelkünket a testünk és a vérünk bűnös befolyása alól, és felemeli azt Isten Lelkéhez. Az ima által megnyílunk a kegyelem előtt, ami belénk árad és lelki erőt ad. A kegyelem ereje Szentlélekkel való betöltekezés, ami az ember lelkét betölti kimondhatatlan örömmel és békével (Fil 4:7, 1Pét 1:8)...

(Fil 4:7) Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.

(1Pét 1:8) Bár nem láttátok, mégis szeretitek, és bár most sem látjátok, hisztek benne; és ujjongtok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével...

- Az alamizsna, a világi dogokról való lemondás által, elszakítja lelkünket a világias lelkülettől, ami a test kívánsága, a szem kívánsága és a világ kevélysége (1Ján 2:15-16)...

(1Ján 2:15-16) Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból. 

Soha ne adjuk fel a benső harcunkat, hanem minden nap kezdjük el újra. Aki hisz, ha hétszer esik is el, újból fölkel (Péld 24:16)... 

(Péld 24:16) Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de a gonosztevők esése végzetes.

Tom Cruise, Az utolsó szamuráj című filmben, mivel még nem ismerte a japán katanával való küzdelem technikáját, mindig a földre került. De akárhányszor is esett el, mindig feltápászkodott, és újból küzdő pozícióba állt. Amikor pedig már nem volt ereje felállni, akkor a katanát emelte meg elgyengült karjával, ezzel jelezve, hogy soha nem adja fel... 

Urunk Jézus, adj nekünk harcias lelkületet, hogy soha fel ne adjuk a küzdelmet. Ámen.

Elit Alakulat 2.1

Körbejárta a magyar vidékeket az Elit Alakulat 2.0 múzeumi kiállítás. Nekem is volt szerencsém megtekinteni, és mondhatni, hogy nagyon tanulságos volt...

Ami leginkább megragadott a kiállításban, az egy kiállított emberi koponya volt, amelyen egy fillérnyi lyuk volt látható. A magyarázó cimkén az állt, hogy a koponyán látható lyukat, abban az időben, egy hegyes orvosi eszközzel ütotték a fejcsonton, abból a célból, hogy az elalélt, öntudatlan ember lelke visszatérhessen az ő testébe. Ezt igencsak érdekesnek találtam, mert lám, a pogány ősmagyarok is tudták, hogy az emberben kétféle lélek van. Az egyik az alacsonyabb rendű, testet éltető lélek , ami a vérben van, és a másik, az ember halhatatlan lelke, amelyben az ember személye és öntudata van, ő szelleme, amely kiszállhat a testéből...

A vérben lévő lélek élteti a testet, amely akkor is élni tud egy ideig, ha az ember halhatatlan lelke kiszáll belőle, hogy más helyeken járjon. Ez megtörténhet alváskor, elalélt állapotban, klinikai altatáskor, tetszhalál állapotban, stb... Sokan tesznek tanuságot arról, hogy egy kritikus helyzetben, műtét alatt vagy balesetkor, kívülről látták önmagukat...

A vérben lévő, testet éltető lélek a szentírás igéi szerint (MTörv 12:23)...

(MTörv 12:23) Csak arra ügyeljetek, hogy vért ne fogyasszatok; mert a vér a lélek, s nem szabad a hússal a lelket is elfogyasztanod.

Az ember halhatatlan lelke a szentírás igéi szerint (2Kir4:30)...

(2Kir 4:30) De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé őt.

Az emberi lélek kirepülése az ő testéből a szentírás igéi szerint (2Kor 12:2)...

(2Kor 12:2) Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja.

Elitalakulat 2+∞

Az eredeti bűn által az ember elszakadt Istentől, Aki Lélek és élteti az ember lelkét (Jn 4:24; 6:63)...

(Jn 4:24) Az Isten Lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk.

(Jn 6:63) A Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, Lélek és élet.

Ezért akkor az ember halhatatlan lelke megszűnt eltelni az örök élet világosságával, és csak az elhagyottság homálya maradt neki. Amikor a korlátolt autonómiájú emberi lélek eléri életereje határát, akkor elszakad az "ezüstkötél" (Préd 12:6), elválik a lélek a testtől, és beáll a halál. Ekkor a testet éltető alacsonyabb rendű lélek visszatér a Teremtőhöz, és az ember halhatatlan lelke megjelenik az Úr előtt a különítéletre...

(Préd 12:6) Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba.

A keresztség szentségében való részesedéskor, visszaoltattunk az Úr Krisztus által a Szentháromság életébe, a Fiú pontján. Őbenne, a víz és a Lélek által, részesültünk Isten országában (Jn 3:5)... 

(Jn 3:5) Jézus azt válaszolta: „Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába.

Ekkor Krisztus világossága, vagyis a Szentlélek Úristen, betölti a homályos lelkünket, és az kigyúlad, mint egy felkapcsolt villanylámpa. Így részesülünk aztán a szentségek által Isten Lelkéből és az Úr Jézus Krisztus gondolataiból (1Kor 2:9-16)...

(1Kor 2:9-16) Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is. Ki ismeri az ember benső dolgait, ha nem a benne lakó emberi lélek? Hasonlóképpen Isten titkait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk. Erről beszélünk is, de nem az emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem ahogy a Lélek tanít, lelki embereknek lelkieket nyújtva. A testi ember nem fogja fel, ami az Isten Lelkéből ered. Balgaságnak tartja, s nem képes megérteni, mert lelkileg kellene megítélnie. Noha a lelki ember mindent megítél, őt nem ítéli meg senki. „Hiszen ki látta át Isten gondolatait, hogy oktatná őt?” Mi azonban birtokában vagyunk Krisztus gondolatainak.

Tehát a megkeresztelt emberben, a kegyelem állapotában lévő krisztuskövetőben, már nem csak kétféle lélek van, hanem háromféle lélek: a testet éltető egyszerű lélek, ami a vérében van; az Isten képére és hasonlatosságára teremtett hallhatatlan emberi lélek, amelyben a személye és öntudata van (az ő szelleme); és Isten Lelke, a Szentlélek, Aki megvilágosítja és élteti az emberi lelket, hogy örök élete legyen. Ezért a keresztény ember már nem az Elit Alakulat 2.0, hanem az Elit Alakukat 2.1. 

Az Elit Alakulat 2.1, azt is szombolizálja, hogy az ember teste és lelke, ami kettő, részesül a Szentlélek kegyelmében. Mivel Isten Lélek (Jn 4:24), és Ő a végtelen, ezért a megváltott ember annyi, mint 2 + ∞ = ∞ , és ez az örök élet...

 (Jn 4:24) Az Isten Lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk.

Uram Jézus, hála és dicsőség neked, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Ámen.