Megérkezett az új plébánosunk. Új seprû jól seper… Elkezdte megújító tervének életbe léptetését. Ebben az idõben volt, hogy - mint egyháztanácsost - elkapott a plébánia udvarán, amint a hittanterem felé tartottam és behívott a plébániára.
- Jõjjön, jõjjön, - mondta az ajtóban - mert mindjárt kiakasztják a
bõrünket… Ezzel azt akarta érzékeltetni, hogy egy kicsit tart a hívektõl, nehogy nekimenjenek
a tervei miatt...
Hát nem mentek neki a hívek. Örvendtek, hogy tenni akar és fellendíti az
õreg pap által, anyagilag romokban hátrahagyott plébániát. Egyhamar nekifogott a
templomépítésnek is. A templomépítés egyik fogas problémája az új templom
körüli tereprendezés volt. Egy sor rozsdás pléhgarázs volt ott, amelyet le
kellett bontani. Na ebbõl aztán nagy cirkusz lett. Felhívott, hogy képviseljem õt
odakint az utcán, hogy ne kelljen csúfítania arcát a civakodó szomszédok elõtt. Még
újságcikk is született az esetrõl…
Végül, megoldódott a garázsok ûgye, de a további tervekben is tereprendezési problémák merültek fel. Az egyháztanácsban, a beszélgetések gyakran vidámak, viccelõdõsek voltak. Egy ilyen alkalommal,
valamilyen téma kapcsán, a plébánosunk szabadkozott egy javaslat hallatán,
mert az egy újabb garázslebontási vitát indított volna el. Ekkor én, vicces-bizalmaskodóan, meg akartam veregetni a vállát és akartam mondani: Nem baj, majd kiküldjük a plébános urat. Legfeljebb kiakasztják majd a bõrét… De amikor
megmozdult a kezem, hogy vállon veregessem, megfeszült bennem a Lélek és
világosan megfenyegetett: Vigyázz mit
teszel, hogyan emeled rá a kezed!...
A vicces gondolatom tüstént elpárolgott, csak finoman megérintettem a
plébános vállát és elkomolyodva figyeltem magamban a Lélekre. A Lélek szavából
megértettem, hogy a plébános Istennek lefoglalt ember, õt nem szabad
tiszteletlenül érinteni, nem lehet vele mókázni, bizalmaskodni, mert hatalmas
védelem alatt áll, és aki hozzáér, annyi mintha Isten szempillájához érne...
Sokan szeretnék ha a pap barátkozna velük, ha idõt töltene velük, ha
bizalmas viszonyban lehetnének vele… Ez nem helyes dolog. A pásztor nem egy
bárányé, hanem a nyájé. Egy bárány nem sajátíthatja ki a pásztort, és a pásztor
sem hajolhat oda jobban oda az egyik bárányhoz, mint a másikhoz...
Sok év múlva, egy alkalommal, csak egy villanás erejéig, úgy tûnt, mintha megpillantottam volna a plébános
angyalát, aki õrzi és segíti õt. Kb. három méter magasnak láttam, hófehérnek,
nagy szárnyakkal, amint összetett kezekkel állt a plébános mellett, mikor az
oltárnál misézett...
(1Sám 26:23) Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága
és hűsége szerint, mert az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet
emelni az Úr fölkentjére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése